Címke: F1

  • Sainzt nem sok választotta el attól, hogy saját kezébe vegye a sorsát a futamon

    Sainzt nem sok választotta el attól, hogy saját kezébe vegye a sorsát a futamon

    Carlos Sainzcal Imolában nem először történt meg rövid williamses ténykedése alatt, hogy a verseny során megrendült a bizalma a csapata döntésében. Eleget tett ugyan a kérésnek, de azonnal tudta, hogy ezzel tönkrevágja a versenyét.

    A spanyol a rajt után is megőrizte idei legjobb rajtpozícióját, a hatodik helyet, ám a 11. körben Charles Leclerc-re reagálva kerékcserére hívta őt a csapat, ezzel látszólag elköteleződve a két bokszkiállás mellett. A verseny később bizonyította, hogy alighanem még a virtuális biztonsági autó jelentette könnyítés nélkül is gyorsabb volt az egy kiállásos taktika, Sainz így hasonlóan tévútra került a stratégiával, mint Leclerc, George Russell vagy Fernando Alonso. A négyszeres futamgyőztest végül nyolcadikként intették le, ám látva, hogy mögüle rajtoló csapattársa, Alexander Albon más taktikát követve ötödik lett, Sainz nem sok okot érzett az örömre a leintés után.

    „Nem vagyok boldog. Ezen a versenyen jó pozícióban álltunk ahhoz, hogy a legjobb öt között végezzünk. Egy erős rajt után képes voltam nyomást gyakorolni Fernandóra és Russellre, de a csapat úgy döntött, hogy korán kereket cserélünk, ami nagy hatással volt a versenyünk további alakulására” – nyilatkozta a DAZN-nek.

    „Egyáltalán nem szerepelt a terveink között, hogy ilyen korán kiálljunk, és semmilyen jelzést nem kaptam ezzel kapcsolatban előzetesen. Így amikor megjött a felszólítás, hogy hajtsak a bokszba, nagyon közel álltam ahhoz, hogy ne engedelmeskedjek. Ugyanakkor csapatjátékos vagyok, és a csapat nyilvánvalóan több információval rendelkezett, mint én.”

    „Az volt viszont az érzésem, hogy ez nem a helyes lépés, ez pedig be is igazolódott. Közösen tanulunk, közösen nyerünk és veszítünk a csapattal. A saját szintemmel elégedett vagyok, a hetedik versenyemen már nagyon gyors voltam az időmérőn és a versenyen is. Amikor lehetőségem van megmutatni a tempóm, meg is teszem, ám már több vasárnapon is rosszul sültek el számunkra a dolgok, és rá kell jönnünk, mi ennek az oka, hogy ne veszítsünk több pontot.”

    Sainz már nem először kételkedett a Williams csapatstratégiájának helyességében, legutóbb Miamiban amiatt értetlenkedett, hogy Albon csatába bonyolódott vele, miközben neki azt mondták a fülére, hogy a csapattársa tartani fogja a pozícióját.

    A Sainzcal ellentétben bokszkiállásával kiváró Albon szintén idei legjobb eredményét állította be Imolában, ő viszont már harmadszor lett ötödik. Sőt, több forgatókönyv is kirajzolódott a szeme előtt, ami még jobb helyezést eredményezhetett volna számára.

    „Ha a végén nem jön a biztonsági autó, a negyedik helyen végzek, de ha a Charles elleni esetet nézzük, abban is benne volt a negyedik hely. Nem fogom azt mondani, hogy csalódott vagyok az ötödik hellyel, és őszintén szólva, elnézve a Charles elleni csatát, én is ugyanazt csináltam volna” – fogalmazott Albon, arra utalva, hogy amikor Leclerc leszorította őt a Tamburellóban, Lewis Hamilton is elment mellette a másik Ferrarival.

    A Williams az Imolában szerzett 14 egységgel tovább folytatta az idei meggyőző ponthalmozást, a konstruktőri tabellán pedig az ötödik hely légüres terében állnak 51 ponttal.

    Hamilton Schumacher helyében érezte magát, miközben legjobb ferraris eredménye felé száguldott

  • Három futamot késett Russell jóslata, de most csőstül szakadt a baj a Mercedesre

    Három futamot késett Russell jóslata, de most csőstül szakadt a baj a Mercedesre

    Idei legrosszabb hétvégéjét teljesítette az Emilia-romagnai Nagydíjon a Mercedes: George Russell szerint a 7. helye is jobb a kelleténél, míg Andrea Kimi Antonelli célba sem ért hazai futamán.

    A fiának ballagása miatt az USA-ba utazó Toto Wolff csapatfőnök most először úgy volt távol az istállótól egy versenyhétvégén, hogy otthonról sem tartott élő kapcsolatot a csapattal az események során, így őt is váratlanul érhette a Live Timingot figyelve, hogy csak egy 7. helyet és egy kiesést regisztrált a két Mercedes.

    Russell idén eddig kiegyensúlyozott teljesítményével tűnt ki, hiszen minden időmérőt és versenyt a legjobb öt között zárt, ez a sorozat azonban most Imolában megszakadt. Hiába a harmadik rajthely, a futam végül csak a kármentésről szólt számára.

    „Ennek semmi köze nem volt a rossz szerencséhez, egyszerűen halálosan lassúak voltunk. A trend elég egyértelmű: ha meleg az idő, lassúak vagyunk, ha hűvös, akkor pedig gyorsak. Ugyanez volt a helyzet tavaly is. Mindent megpróbáltunk a beállításokkal, hogy megoldást találjunk, de valami elemibb probléma van az autóval” – idézi az Autosport Russellt, aki már áprilisban, a Japán Nagydíjat követően azt jósolta, hogy a következő, melegebb éghajlaton rendezett versenyeken visszaesnek majd, ehhez képest viszont még Szahírt, Dzsiddát és Miamit is dobogókörnyéki formával hozta le.

    „Nem ez az első eset idén, hogy lassabbak voltunk a Ferrarinál és még a Williamsnél is, de az előző alkalmakon valahogy mégis sikerült kihoznunk belőle egy jó eredményt. Most azonban szerencsések voltunk, hogy legalább a hetedik hely meglett.”

    „A rajtrácsra kivezető köreim során jeleztem a csapatnak, hogy úgy érzem, valami probléma van az autóval. Nem találtak semmit, az érzés pedig velem maradt a teljes versenyre.”

    Antonellire a 13. helyről rajtolva Russellnél is nehezebb feladat várt, ám az autója végül felmondta a szolgálatot a leintés előtt, ezzel idei első kiesését könyvelte el ő és a csapat.

    „Nagyon csalódást keltő befejezése volt ez az első hazai nagydíjamnak. Persze sohasem jön jókor egy kiesés, de itt ez most csak még keserűbb érzés. A tempóm sem volt meg, hogy az első öt helyért harcoljak. Annak ellenére, hogy a kemény gumikon kezdtem, jól rajtoltam, de ezt követően már nem volt meg a sebesség az autóban ahhoz, hogy előrébb jussak. Nagyon keményen védekeztem, hogy magam mögött tartsam Lewist [Hamilton]. Kihasználtuk a virtuális biztonsági autó adta előnyt, hogy elvégezzük a bokszkiállásunkat, de ezt követően gondjaim adódtak a gázpedállal. Körről körre egyre több tempót veszítettem az egyenesekben, és végül le kellett parkolnom az autót” – magyarázta kiesésének okát az olasz versenyző.

    Horner szerint Verstappen a balesetet kockáztatta a Piastri elleni előzéssel

  • Végre Alonso is elismerte, amit már egy évtizede állít róla az egész világ

    Végre Alonso is elismerte, amit már egy évtizede állít róla az egész világ

    Fernando Alonso az Aston Martintól idén kimagaslónak számító ötödik helyről rajtolt az Emilia-romagnai Nagydíjon, a futamon is meglepődött az autója erős tempóján, ám még ez sem volt elég ahhoz, hogy megszerezze idei első pontjait. A spanyol úgy érzi, száz esetből egyetlen egyszer jöhetett volna ki ez a számára kedvezőtlen forgatókönyv.

    „Én vagyok a legbalszerencsésebb versenyző a **** világon.”

    Ezt maga Alonso mondta bele a csapatrádióba a futam alatt, miután realizálta, hogy az jó eredmény esélye körről körre csúszik ki a kezei közül. A spanyol a két kerékcserére szavazók között volt, ami nem bizonyult a legjobb választásnak, ráadásul további csapást jelentett számára, hogy az egyetlen kiállásukat későre tolók a virtuális biztonsági autó alatt kisebb időveszteséggel abszolválhatták azt.

    Alonsónak ezúttal hiába nem volt panasza a hétvégére megtáltosodó Aston Martin tempójára, végül így is csak a 11. helyen ért célba, vagyis hét versenyhétvégét követően még mindig pont nélkül áll a tabellán. Hozzá hasonlóan járt csapattársa, Lance Stroll is, ő a 8. rajthelyről 15. lett.

    „Az autónk nagyon erős volt. Jól indultunk, utána pedig képes voltam követni [Lando] Norrist és [George] Russellt. Sőt, Russell még egy kicsit lassabb is volt nálunk, szóval meg kellett csípnem magam, hogy elhiggyem, tényleg ilyen erősek vagyunk a mezőny elején” – fogalmazott Alonso, miután megfordulni látta az erőviszonyokban két éve hátrafelé csúszó Aston Martin formáját.

    „Aztán kihajtottunk a bokszba. Rendben voltunk, még ekkor is úgy nézett ki, hogy megszerezhetjük a 6. és a 7. helyet a két autóval, de utána a virtuális biztonsági autó olcsó bokszkiállásra adott lehetőséget mindazoknak, akik addig nem álltak ki. Az orrunk előtt hajtottak ki a bokszból új gumikkal, ezzel pedig a versenyünk véget is ért.”

    „Pedig még a verseny végén is szupergyors voltam, kilenc kör alatt előztem meg Nico [Hulkenberg], [Liam] Lawson és [Pierre] Gasly autóját. A szokásos középmezőnybeli ellenfeleink nagyon lassúak voltak hozzánk képest, ami jó előjel, de pontokat nem ért.”

    Alonsót, aki néhány emlékezetesen félresikerült csapatváltást is lebonyolított karrierje során, s 12 éve nyert utoljára futamot az F1-ben, a sport folklórja is balszerencsés pilótaként bélyegezte meg, érzése szerint pedig ennél az imolai futamnál nem is kell erre jobb bizonyíték.

    „Szerintem 100 lehetséges forgatókönyvből 99-cel erős pontszerző helyen végeztünk volna. Csak egy volt, amiben nem, és éppen ez történt meg. Remélem, hogy cserébe lesznek majd olyan versenyek, amelyeken nem érdemelnénk pontot, de szerencsénk lesz és mégis szerzünk. Mert ez a nap elég igazságtalan volt” – húzta alá a kétszeres világbajnok.

    Hamilton Schumacher helyében érezte magát, miközben legjobb ferraris eredménye felé száguldott

  • Hamilton Schumacher helyében érezte magát, miközben legjobb ferraris eredménye felé száguldott

    Hamilton Schumacher helyében érezte magát, miközben legjobb ferraris eredménye felé száguldott

    A Ferrarinak sikerült tisztességes eredménnyel megörvendeztetnie az imolai rajongókat a kiábrándító időmérő edzést követően. Lewis Hamiltont kivételesen lelkes állapotában lehetett elkapni a leintés után, míg Charles Leclerc elmondása szerint szívvel és könyökkel harcolt.

    Hamilton legjobb eredménye futamon, amióta a Ferrarihoz csatlakozott, a szahíri ötödik hely volt, ezen tudott most egyet javítani az Emilia-romagnai Nagydíjon. Mindezt azok után, hogy csak a 12. helyről rajtolt, s a startnál egy további pozíciót is elveszített Andrea Kimi Antonellivel szemben, akit csak a táv második felére fordulva tudott megelőzni. A brit azonban jól járt azzal a döntéssel, hogy a többséggel ellentétben a kemény keverékeken rajtolt, s csak egyetlen kerékcserével tervezett, de abból is előnyt tudott kovácsolni, hogy a biztonsági autó érkezésekor másodszor is kiállt friss gumikért, így a hajrában Alexander Albont és saját csapattársát, Charles Leclerc-t is megelőzte.

    „Csak négy órát aludtam az éjjel, mert az agyam folyamatosan azon kattogott, hogyan fogunk ma előrejutni. De arra semmiképp nem számítottam, hogy ma negyedikként érhetek célba – nyilatkozta Hamilton mikrofonok sora előtt. – Nem tudtam, hol végezhetünk olyan messziről indulva, de az autó jónak érződött, a csapat pedig fantasztikus munkát végzett a stratégiával, hibátlanok voltak. Lassan megérkezünk. Riccardo [Adami] és köztem remekül ment a kommunikáció. Én is nyugodt voltam, ő is nyugodt volt, a csapat is nyugodt volt, és kiválóan sikerült a kivitelezés. Ha lett volna még néhány körünk, amiket a biztonsági autó alatt elveszítettünk, a dobogóért is harcolhattunk volna” – mondta, a másfél másodperccel előtte befutó Oscar Piastri helyére ácsingózva.

    Hamilton eddigi kimagasló eredménye a szezonban a Kínai Nagydíj sprintversenyén a pole-ból szerzett győzelem, kicsit ahhoz hasonlította ezt a mostani vasárnapját.

    „Kínában éreztem azt, hogy eggyé váltam az autóval, és azóta csak ma történt ilyen ismét. Kína is nagyszerű volt, de mindig jobban szerettem, amikor hátrébbról kell előretörni, hiszen már gyerekkoromban is így csináltam” – fogalmazott a brit, akit most különösen feltüzelt, hogy a Ferrari hazai közönsége előtt tudott jó versenyt futni.

    „Hihetetlen volt ez az élmény a tifosival. Nem tudtam, hányan fognak eljönni, ezért különleges volt számomra látni ezt a tengernyi vöröset, a Tosa kijáratánál lévő óriási Ferrari-zászló pedig a régi időket idézte. Nagyon emlékeztetett arra, ahogy gyerekkoromban a kanapémon ülve szalonnás szendvicset ettem és figyeltem Michael Schumachert, amint itt versenyez. Érdekes volt megtapasztalni ezt a kapcsolódást. Hihetetlen belegondolni, hogy most én ülök a két Ferrari egyikében.”

    Leclerc a két kerékcserére bazírozók csapdájába esett a versenyen, a korai kiállása csak rövid ideig tűnt jó taktikai húzásnak. Emellett a monacóinak két látványos csatája is volt, az egyik még a verseny elején Pierre Gasly kavicságyon való átszánkázásával végződött, a második pedig a leintéshez közeledve, amikor használt gumikon próbált védekezni Alexander Albon ellen. A thai pilóta egyszer szintén a pálya elhagyására kényszerült a Tamburellóban, ám miután a felügyelők leszorításgyanúval vizsgálni kezdték Leclerc-t, a monacói maga elé engedte a Williamst, így ő maga végül a hatodik helyen ért célba.

    „Ez egy olyan verseny volt, ahol szívvel és könyökkel kellett versenyezni. Ha pedig ez a helyzet, mindig a határon autózunk, vagy egy kicsit talán túl is azon. A 11. rajthelyről indulva azonban nem tudtam beletörődni a helyzetünkbe, ezért kockázatokat vállaltam. Pierre ellen nem hinném, hogy hibáztam vagy túllőttem a határon, az versenyszituáció volt. Alex ellen viszont nagyon is a határon voltam” – elemezte délutánját Leclerc.

    Az elbaltázott taktika után a McLaren azon vívódott, milyen sorrendben kapjon ki Verstappentől

  • Az elbaltázott taktika után a McLaren azon vívódott, milyen sorrendben kapjon ki Verstappentől

    Az elbaltázott taktika után a McLaren azon vívódott, milyen sorrendben kapjon ki Verstappentől

    A McLaren a második és a harmadik helyet szerezte meg az Emilia-romagnai Nagydíjon Lando Norrisszal és Oscar Piastrival, azt pedig ezúttal sem úszták meg, hogy csapatutasítást kelljen mérlegelniük, de végül némák maradtak a rádiók.

    Piastri az élről, Norris pedig a negyedik helyről rajtolt, ám azt követően, hogy Max Verstappen egy merész bevetődéssel az első kanyarkombinációban átvette a vezetést az ausztráltól, a McLaren egyre kilátástalanabb helyzetbe került a győzelemért folyó harcban. A korai első kerékcsere Piastri szerint még „jó ötletnek tűnt”, hiszen ezzel próbáltak volta Verstappen elé vágni, ám nem számítottak arra, hogy a Red Bullnál egyetlen bokszkiállással fogják abszolválni a futamot.

    „Kicsit csalódott vagyok. Kemény verseny volt, amely során nem sok minden alakult kedvezően számunkra – kezdte nyilatkozatát Piastri az F1TV-nek. – Nyilvánvalóan az első kanyarból nem jöttem ki jól, és a stratégiával is olyan irányt választottunk, ami utólag nem gondolom, hogy a helyes lett volna, pedig akkor még egész jó ötletnek tűnt. Ezt követően minden VSC és biztonsági autó rossz időzítéssel jött számunkra. Így is harmadik lettem, ami rendben van, de nem ilyen délutánra számítottunk.”

    Az Andrea Kimi Antonelli kiesése miatt a pályára küldött biztonsági autó az utolsó tíz körre adott ismét szabad utat a mezőnynek, ekkor Verstappen mögött Piastri és Norris sorakozott, de a hollandnak ekkor sem kellett tartania a közvetlen támadástól, mivel az ausztrál használt gumikon haladt mögötte. A McLaren bokszában ekkor dilemmába kerültek: ha Norrist gyorsan előre engedik, akkor a brit talán még megpróbálhatja megelőzni Verstappent, a két pilótájuk közötti szoros bajnoki harc miatt azonban nem akarták félrehúzódásra kérni a pontversenyt vezető versenyzőjüket.

    Verstappen a rajtnál és a taktikával is túljárt a McLaren eszén, sorozatban negyedszer győzött Imolában

    „Elgondolkodtunk rajta. De meg akartuk hagyni Oscarnak a lehetőséget az újraindításnál – mondta a Sky Sportsnak Andrea Stella, a McLaren csapatvezetője. – Abból indultunk ki, hogy ha Lando elég gyors ahhoz, hogy megelőzze Maxet, akkor Oscar mellett nagyon könnyen el kell tudnia menni, tudva, hogy milyen használt gumikon haladt. Szóval ha meglett volna a kellő sebességkülönbség, akkor a dolgok maguktól is megoldódtak volna. Elégedettek vagyunk azzal, ahogy végül alakult, és a versenyzők is egyetértenek azzal, hogy mi így versenyzünk.”

    Ebből úgy tűnik, a csapatnál is az volt a domináns érzet, hogy Norris valószínűleg nem tudná megelőzni Verstappent egy közvetlen párharcban. Végül nem is adtak a helycserével kapcsolatos üzenetet a versenyzőiknek, s Norrisnak három körébe telt, mire utat talált a húsz körrel használtabb abroncsokon haladó csapattársa mellett – ezzel a bajnoki tabellán a hátrányát 16-ról 13 pontosra csökkentve.

    „Én voltam jobb gumikon, de semmire nem számítottam – mondta Norris. – Így is kemény csatánk volt az első kanyarban, de ennek így is kell lennie. Én is időt veszítettem, ő is időt veszített, ezzel jár a bajnoki címért folyó harc. Ha a csapat megpróbált volna valakinek a kedvében járni, akkor annak a másik nem örült volna. Szerintem jól kezeltük a helyzetet.”

    Minden idők legjobb Ferrarija motiválja a McLaren csapatfőnökét

  • Horner szerint Verstappen a balesetet kockáztatta a Piastri elleni előzéssel

    Horner szerint Verstappen a balesetet kockáztatta a Piastri elleni előzéssel

    Max Verstappen Emilia-romagnai Nagydíjon aratott győzelméhez fontos lépést jelentett, hogy a rajt után egy távoli bevetődéssel sikerült átvennie a vezetést Oscar Piastritól. Christian Horner szerint az ausztrál a bajnoki pontelőnye miatt sem keménykedett, a Red Bullnál továbbra is legyőzhetőnek tartják a McLarent a vb-címért.

    Bár a start pillanatában úgy tűnt, Verstappen akár még a második helyet is elveszítheti a nála jobban elrugaszkodó George Russell-lel szemben, ám azzal, hogy Piastri igencsak óvatosan közelítette meg az első féktávot a Tamburellónál, nemcsak a mögötte helyezkedő Russellt lassította vissza, de Verstappennek is esélyt adott arra, hogy nagyon rövid féktávot véve becsusszanjon mellé a külső íven. A holland ezzel meg is próbálkozott, s miközben a két autó kis híján összeért, átvette a vezetést.

    Bár később a két kerékcserére is kihajtó Piastri téves taktikai lépése és a verseny VSC-vel, valamint biztonsági autóval való semlegesítése is a kezére játszott, a rajtnál történt előzésnek kulcsszerepe volt abban, hogy Verstappennek kedvezzenek a verseny történései.

    „Maga a rajt nem sikerült különösebben jól, de továbbra is a külső íven maradtam, ami itt az ideális ívet jelenti, és úgy gondoltam, megpróbálom beküldeni az autót kívülről – nyilatkozta az autóból kiszállva az idei második győzelmét szerző holland. – Ez kiválóan működött, és mivel az élre kerültem, a tempómat is szabadon kiautózhattam. Az autó remekül működött, vigyázni tudtam a gumijaimra, és nagyon jó köridőket ki tudtam hozni belőlük. Ez hatalmas javulást jelentett péntekhez képest, aminek igazán örültem. A VSC aztán jól jött a bokszkiálláshoz, és még a kemény gumikon is gyors voltam. Utána a biztonsági autó összehozta a mezőnyt, de az újraindítást is jól kezeltük és haza tudtuk hozni ezt a győzelmet. Az egész verseny kivitelezése, a boksztaktika és a bokszcsapat munkája egyaránt kitűnő volt.”

    Verstappen tíz pontot hozott a most végül harmadik helyen befutó Piastrin, hátránya így 22 egységnyire csökkent, a Red Bullnál pedig okkal érzik úgy, hogy van keresnivalójuk az egyéni bajnoki címért folyó harcban, amelyben a McLaren pilótái egymást is akadályozhatják.

    „Az az első kanyar olyan volt, hogy vagy megcsinálja, vagy eldobja – mondta a győzelmet megalapozó manőverről a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner. – Oscar sportszerű volt és hagyott helyet számára, Max pedig nagyon messziről és nagyon céltudatosan vetődött be. Kulcsfontosságú pillanat volt ez, és ekkor látták őt utoljára. Rendkívül jól kezeli az ilyen helyzeteket. Oscar a bajnoki pontelőnyét védi, Max pedig meglátta a rést. Minden egyes hétvégén ezt az ösztönös versenyzőt látjuk benne.”

    „A teljes fókuszunk az egyéni pontversenyen van ,és rendelkezünk egy egyértelmű első számú versenyzővel ehhez.”

    Az Emilia-romagnai Nagydíj volt a Red Bull fennállásának 400. F1-es versenye, amit 124. futamgyőzelmével ünnepelhetett meg a csapat. Ennek a mennyiségnek több mint felét, 65-öt Verstappen szerezte. A bokszból rajtolva a 10. helyen befutó Yuki Tsunoda most is csak pontmorzsákkal tudott hozzájárulni a csapat eredményéhez, így nem is csoda, hogy Horner nem beszél a konstruktőri esélyekről – azon a tabellán is a harmadik helyen állnak, ám 131 pontjuk kevesebb mint a fele annak, amit eddig a McLaren felhalmozott.

    Verstappen a rajtnál és a taktikával is túljárt a McLaren eszén, sorozatban negyedszer győzött Imolában

  • Verstappen a rajtnál és a taktikával is túljárt a McLaren eszén, sorozatban negyedszer győzött Imolában

    Verstappen a rajtnál és a taktikával is túljárt a McLaren eszén, sorozatban negyedszer győzött Imolában

    Nagyrészt a rajtnál bemutatott zseniális előzési manőverének köszönhetően Max Verstappen nyerte az Emilia-romagnai Nagydíjat. A dobogós McLarenek között Lando Norris megelőzte a rosszabbul taktikázó Oscar Piastrit, a 12. helyről rajtoló Lewis Hamilton pedig negyedikként befutva eddigi legjobb helyezését érte el a Ferrarival. 

    A gumikkal való taktikázás a versenynek is extra vetületet adott, különösen annak fényében, hogy a csapatoknak vasárnapig sem sikerült megfejteniük, mi lehet a leggyorsabb boksztaktika a futam teljesítésére. A legnépszerűbb választás a rajthoz közepes keverék volt, Lewis Hamilton és Kimi Antonelli a 12. és a 13. helyen azonban keményeken startoltak a száraz, napos délutánon.

    A rajt pillanatát a pole-ból induló Piastri kapta el a legjobban, s az első párszáz méteren a harmadik helyről induló Russell is Verstappen elé dugta Mercedesének orrát. Az első féktávon, a Tamburellónál azonban máris váratlan fordulat jött: Verstappen sokkal később fékezett, mint Piastri, és a kanyarkombinációban a külső íven látványosan elsuhant az ausztrál mellett, átvéve így a vezetést, s hamarosan két másodperc körüli előnyt építve ki a McLarennel szemben.

    A rajtsorrendnek megfelelően Russell, Norris, Alonso és a Williamsek követték őket, kissé hátrébb fontos helycsere volt azonban, hogy Antonelli átugrotta Hamiltont a rajtnál.

    A mezőny első felében Norris került a legközelebb az előzéshez a verseny kezdetén, körökön át nyomást gyakorolt Russellre, s a 11. körben végül át is vette a harmadik helyet a Mercedestől – de már tíz másodperc hátrányban Verstappen mögött.

    Eddigre meg is kezdődtek a bokszkiállások, amit a 10. helyről Leclerc indított, s ekkor úgy tűnt, ezzel zseniálisat húzott, hiszen az egy körrel később reagáló, de a pályán több pozícióval is előtte lévő Russell, Sainz és Alonso is mögé tértek vissza. Piastri is érkezett a korai kerékcserére, annak reményében, hogy Verstappen elé vághat, ám a Red Bull nem sétált bele a csapdába. Több versenyző is pályán maradt, s hamarosan kirajzolódott, hogy a korán kihajtókkal ellentétben egyetlen bokszkiállásra játszanak: a közepes keverékek a 10-15. kör környékén tapasztalt teljesítményvesztés után újra életre keltek, ennek nyomán hosszú ideig Verstappen, Norris, Albon és Hadjar volt nagy különbségekkel az első négyes sorrendje, akiket Antonelli és az őt megelőzni továbbra is képtelen Hamilton követett kemény gumikon.

    A 29. körben Esteban Ocon a fűre parkolta meghibásodott Haasát, ami virtuális biztonsági autós periódus elrendelését váltotta ki, ez pedig tovább segítette azokat a versenyzőknek, akik halogatták a kerékcseréjüket. Ekkor kisebb időveszteséggel a bokszba hajthatott az első hatos, és szintén így tettek a korábban már kiállók, köztük Piastri is, aki hamarosan már a harmadik helyen találta magát, ám több mint tíz másodperccel Norris mögött, miközben Verstappen már húsz másodperc közelébe kezdte tornázni az előnyét az élen.

    A 34. körben Hamilton végre túljutott Antonellin, a rémes időmérő után a Ferrarik feltámadni látszottak, hiszen a brit és a monacói pilóta az 5. és a 6. helyre jöttek fel, Albon mögé.

    A 63 körös futam 46. körében újabb változó került az egyenletbe: a 8. helyen haladó Antonelli műszaki okok miatt a pályán kívüli fűre parkolta a Mercedest, ezúttal pedig a versenyirányítás már tényleges biztonsági autót rendelt el. Ez boksziállások újabb sorát indította el, hiszen többen is, például az élen Verstappen pozícióvesztés nélkül abszolválhatták ezt, de Norris és Hamilton egy-két helyezésnyi veszteséggel együtt is érdemesebbnek találták a friss gumik vételezését.

    Amikor az utolsó tíz kör kezdetekor a bokszba hajtott a biztonsági autó, a következő volt a sorrend az élmezőnyben: 1. Verstappen, 2. Piastri, 3. Norris, 4. Leclerc, 5. Albon, 6. Russell, 7. Hamilton, 8. Sainz, és különös sorminta szerint a páratlan számú helyezést birtokló pilóták friss, a páros számúak pedig használt kemény keveréket viseltek.

    Verstappennek nem is jelentett gondot, hogy ellógjon az újraindítás után, hiszen mögötte a használtabb gumikon haladó Piastri inkább csapattársa maga mögött tartására figyelt. A gumikülönbségek hamarosan kirajzolódtak, Hamilton az 57. körben megelőzte Russellt, Norris az 58.-ban átvette a második helyet a bajnokságot vezető Piastritól, és Albon is szorongatni kezdte Leclerc-t. A thai pilóta előzési kísérlete viszont nem jött be, a Tamburello külső ívén a kavicságyba sodródott Leclerc mellett, s ekkor Hamilton is elment mellette – a brit pedig pillanatokkal később csapattársa mellett is elment. Albon folytatta a monacói üldözését, de megkönnyítette a helyzetét, hogy miután a sportfelügyelők vizsgálatot indítottak korábbi incidensük miatt, Leclerc maga elé engedte őt.

    A győzelmet végül hat másodperces előnnyel Verstappen szerezte meg, aki idén másodszor, Imolában pedig már zsinórban negyedszer nyert. Dobogós a két McLaren, Norris három pontot faragott hátrányán Piastrihoz képest a tabellán, Hamilton pedig idei legjobb vasárnapi eredményével a 4. helyen ért célba Albon, Leclerc, Russell, Sainz, Hadjar és Tsunoda előtt.

    Az Aston Martinok a remek időmérős eredmény ellenére is pont nélkül zártak, Alonso az 5. helyről indulva csak 11. lett, miután félrevitte a versenyét a korai kerékcsere, és a biztonsági autókkal sem volt szerencsés.

    A verseny végeredménye:

  • Minden idők legjobb Ferrarija motiválja a McLaren csapatfőnökét

    Minden idők legjobb Ferrarija motiválja a McLaren csapatfőnökét

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke a búcsúzó imolai pálya kapcsán felidézte, mit élt át itt 21 éve, még a Ferrari tagjaként, és elmondta azt is, ez az időszak miért motiválja még ma is.

    A McLaren az idei szezonban eddig igazán domináns teljesítményt nyújt, hiszen az első hat versenyből ötöt megnyert, aminek köszönhetően vezeti a konstruktőri pontversenyt, az egyéni összetettben pedig a wokingiak két pilótája áll az első két helyen. Ám a szezon eddigi alakulása alapján olyan szintű dominanciáról azért még korántsem beszélhetünk, ami a korábbi évtizedek sikercsapatai közül többet is jellemzett.

    Az egyiknek ráadásul tagja volt Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke, aki 2000 és 2014 között a Ferrarit erősítette. És mivel nagyon úgy tűnik, hogy Imola az idei verseny után búcsúzik az F1-es versenynaptárból, az 54 esztendős mérnököt megkérték, meséljen egy kicsit arról, milyen viszony fűzi a legendás helyszínhez, ő pedig felidézte, ahogy a Ferrari legdominánsabb idényének kezdetén itt döbbentek rá egy teszten, hogy mennyire jó autót építettek.

    „Nagyon nagy szenvedéllyel viseltetek a Forma–1 iránt, Imola pedig jól rezonál ezzel a szenvedéllyel. Akkoriban még két különböző évjáratú autót is lehetett tesztelni, úgyhogy elhoztuk ide, Imolába a 2003-as és 2004-es autót is (nyitóképünkön). Egyszerre köröztek, az egyiket Michael [Schumacher], a másikat Rubens [Barrichello] vezette. Ekkor jöttünk rá, hogy szuper autónk van 2004-re, mert a köridők és az autó következetessége is nagyszerű volt. Úgyhogy én egyértelműen nagyon kötődöm ehhez a pályához” – idézi Stellát a Motorsport.

    Az FIA megnyerette Schumacherrel a 6. vb-címét? – avagy mi történt a Magyar Nagydíj után

    Stella abban az évben Schumacher teljesítménymérnöke volt, és természetesen a Ferrari F2004-esről beszélt, amellyel a német pilóta megnyerte hetedik világbajnoki címét, az idén kétharmadában pedig lehengerlő teljesítményt nyújtott, hiszen az első 13 futamból 12-t megnyert. A McLaren csapatfőnöke elárulta azt is, hogy ezt a teljesítményt a mai napig motivációként használja arra, hogy minél magasabb szintre juttassa a wokingiakat.

    „Az az autó az első 13-ból 12 futamot megnyert Michael-lel, az egyetlen veresége pedig amiatt történt, mert Michael ütközött Montoyával a monacói alagútban, miközben Montoya tulajdonképpen körhátrányban volt a biztonsági autó mögött. Máskülönben valószínűleg 13-ból 13 versenyt nyert volna. Ez olyasmi, amivel gyakran motiválom magam olyan értelemben, hogy ide akarunk eljutni. Az idén azonban nem hiszem, hogy ez meg fog történni. Kemény munka áll előttünk, hogy biztosítsuk, megtörténjen az előttünk álló években. De szerintem még néhány lépéssel le vagyunk maradva attól, hogy ilyen eredményekhez hasonlítsuk magunkat.”

    Hogy az F2004-es mennyire meglepte nemcsak Stellát, hanem a maranellóiak többi mérnökét is, arról testvéroldalunkon írtunk:

    Ezen a napon gurult pályára először az autó, amin még a Ferrari is ledöbbent (videó)

  • Verstappen és a Red Bull simán megszerezhette volna az imolai pole-t, ha meglépi ezt

    Verstappen és a Red Bull simán megszerezhette volna az imolai pole-t, ha meglépi ezt

    Egyetlen döntés választotta el a Red Bullt attól, hogy Max Verstappen a pole pozícióból kezdje a Emilia-romagnai Nagydíjat. Hogy helyesen cselekedtek-e, az csak a futamon fog eldőlni.

    Miután mondhatni szokás szerint hatalmas előrelépést értek el péntekről szombatra, a Red Bull Max Verstappen kezei között bejelentkezett az imolai pole-ért folyó csatába, és végül csak 34 ezredmásodpercen múlt, hogy nem az övé lett az első rajtkocka Oscar Piastri helyett. Amennyiben pedig a bikás istálló meghúzta volna, amit a Mercedes vagy az Aston Martin, a címvédő szinte biztosan az első helyről várhatná a lámpák kialvását.

    Miután a javuló pályaviszonyok és a feltekert erőforrások szombatra változtattak a gumiképleten, és a pénteken egy körön még egyértelműen jobb guminak számító C6-os keverék hirtelen rosszabbá vált, mint a C5-ös, mert a megnövekedett terheléssel már nem bírt el, az időmérő egyik nagy kérdése az lett, hogy melyik csapat fogja felpakolni a közepes keveréket. Mivel pilótánként csak három C5-ös és nyolc C6-os szett állt rendelkezésre a hétvége előtt, az időmérőre előbbiből pedig már csak az Aston Martinnak maradt kettő, mindenki másnak egy, nyilvánvalóvá vált, hogy aki mégis felteszi a sárga oldalfalú Pirellit, az ebből a szempontból hátrányba hozza magát a futamra.

    Az Astonnak nem igazán volt veszítenivalója, így ők meglépték ezt, és be is jutottak a Q3-ba, ahol az élmezőny pilótái közül végül George Russell futott csak mért kört C5-ösön, amivel az egyik McLarent sikerült is elkapnia, és csak 1 tizedmásodperccel maradt el a pole-t megszerző Piastritól úgy, hogy a kör kezdetekor időt veszített a forgalom miatt. Mivel elmondása szerint 1 tizedet bukott, még Russellnek is meglehetet volna az első hely, ebből kiindulva a harmad ekkorra hátránnyal másodikként végző Verstappen tehát bizonyára képes lett volna pole-ba állítani a Red Bull a sárga Pirelliken.

    Russell, Mercedes, Imola
    Egyedül Russell próbálkozott C5-ös gumival a Q3-ban a topcsapatok pilótái közül / Fotó: LAT Images

    „Megvizsgáltuk ezt a lehetőséget, Max pedig kényelmesebben érezte magát ezeken a gumikon a harmadik szabadedzésen. Úgy döntöttünk, megvárjuk, hol állunk az első körök után” – mondta utólag Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. Verstappen az első Q3-as próbálkozás után első volt, fél tizeddel megelőzve Piastrit, ezért a csapat úgy döntött, hogy a futamot helyezik előtérbe, és maradnak a C6-os keverék mellett. Ezzel a holland végül hajszállal kikapott az ausztráltól.

    A telemetriai adatok alapján a Red Bull az első szektorban jelentősen gyorsabb volt a McLarennél, és a Tosa kanyarhoz Verstappen 0,175 másodperces előnyben érkezett, de aztán a McLaren szokás szerint jobban életben tartotta a hátsó gumikat, aminek köszönhetően elkezdte ledolgozni a hátrányt. Az Acque Minerali kijáratára ez megtörtént, majd a Variante Alta felé Verstappen 8 századot ugyan visszanyert, de a sikánban Piastri ezt rögtön el is tüntette, majd a második Rivazzából, azaz az utolsó kanyarból jobban kigyorsítva elhappolta a pole-t.

    A Red Bull tehát egyszerűen túl gyors volt ahhoz, hogy kockáztasson, míg a Mercedes túl lassú, hogy bízzon a lágy gumis tempójában. Ezzel Russell kompromittálta a futamát, hiszen minden bizonnyal egy kiállásos verseny várható, amelyen alap esetben a közepes és a kemény keverék jut majd szóhoz, neki így viszont előbbiből nem maradt új szettje, míg a többieknek igen. Hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy Verstappen megszorongassa az egyértelműen jobb versenytempóval rendelkező McLarent, vagy inkább rá kellett volna mennie a pole-ra, a pályán elfoglalt pozíciót helyezve előtérbe, az ma 15 órától kiderül.

    Norris immár végtelenítve játssza ugyanazt a hanglemezt az időmérők után

  • Történelmi lebőgés után a folytatás is sötét és fájdalmas lehet a Ferrarinak

    Történelmi lebőgés után a folytatás is sötét és fájdalmas lehet a Ferrarinak

    Valaha volt legrosszabb imolai időmérős szereplése után Charles Leclerc borús folytatást vetített előre a Ferrari számára, miközben Frédéric Vasseur csapatfőnök igyekezett tompítani a pilóták szavait.

    Amellett, hogy messze elmaradt nemcsak a szezon előtti, hanem a hétvége előtti várakozásoktól is, a Ferrarinak sikerült minden idők legrosszabb időmérős szereplését összehoznia Imolában, az istállót alapító Enzo Ferrari fiáról, Dinóról elnevezett pályán. Ugyanis mióta az F1 1980-ban először versenyzett ezen a helyszínen, egyszer sem fordult elő, hogy legalább az egyik vörös autó ne legyen ott a legjobb 10-ben a rajtrácson, most viszont Charles Leclerc a 11., Lewis Hamilton pedig a 12. helyről várhatja a rajtlámpák kialvását. Nem csoda, hogy mindkét versenyző lesújtóan értékelt és azt hangsúlyozta, hogy jelenleg egyszerűen nem elég az autójuk teljesítménye a jó szerepléshez.

    Pénteken fékproblémákkal küzdöttek, de szombatra látszólag megoldották ezt, az SF-25-ös azonban 7 tizeddel maradt el attól, amit a 2024-es imolai időmérőn tudott (!). Leclerc és Hamilton a lassú kanyarokban volt a legnagyobb hátrányban a riválisokhoz képest, miközben az egyenesekben gyorsabbnak bizonyultak.

    A maranellói gárda az idei autóval azt a célt tűzte ki, hogy javítson a gumikezelésen a versenyeken, a tavalyi Ferrari ugyanis kimondottan mostohán bánt az abroncsokkal. Ám az, hogy a Pirelli idei szezonra bevezetett extra lágy keverékét (C6) sem voltak képesek működésre bírni, miközben a többi istálló azon aggódott, hogy életben tartsa azokat a mért kör végéig, eléggé aggasztó jel. Persze felvetődhet, hogy miért nem tették fel ők is a közepes keveréket, mint az Aston Martin, amely mindkét versenyzőjével a sárga oldalfalú abroncsokon jutott a Q3-ba, de Leclerc elmondása szerint ez „nem volt az opciók között” és a silverstone-i gárda autói „egyébként is igazán jó körökre voltak képesek.”

    Leclerc, Ferrari, Imola
    Fotó: Antonin Vincent / DPPI

    Ma és a jövő héten sem lesz jobb a helyzet?

    Mivel Imolában rendkívül nehéz előzni és Hamilton is arra számít, hogy DRS-vonat alakul majd ki a mai versenyen, a Ferrari legfeljebb káoszfutamban vagy egy jókor aktivált biztonsági autós/piros zászlós fázisban reménykedhet. „Remélem, hogy csodát tehetek vasárnap, de hogy teljesen őszinte legyek, egyelőre semmi nem ad reményt a versenytempót illetően, mert szerintem jelenleg az autóban levő potenciál nem elég nagy” – ismerte be Leclerc, majd amikor arról kérdezték, esetleg próbálkozhatnak-e alternatív stratégiával, nem zárta ki ennek a lehetőségét, de hozzátette, ehhez szerencse is kell.

    „A helyes stratégia mindenkinek a helyes stratégia. Akármikor választod ezt az utat, csak reménykedsz a biztonsági autóban. Hogy ez lenne a helyes megközelítés a futamra? Talán. Meglátjuk, miként alakul. A rajt után meglátjuk, hol állunk, és azután hozunk döntést.”

    Az Emilia-romagnai Nagydíj tehát valószínűleg veszett fejsze nyele a Scuderiának, ám a jövő héten máris lehetőségük nyílhat a javításra Monacóban azon a pályán, amelyen Leclerc tavaly megszerezte élete első hazai győzelmét. Az idei hercegségbeli futammal kapcsolatban azonban finoman szólva sem volt optimista az imolai időmérő után. „Szerintem Monaco az autónk összes gyengeségét meg fogja mutatni, úgyhogy az nagyon kemény hétvége lesz nekünk” – jelentette ki.

    A Ferrari a hírek szerint a monacói hétvégét követő, a tripla hétvégét lezáró barcelonai versenyre tervez komolyabb fejlesztési csomagot bevetni, de Leclerc ezzel sem kapcsolatban volt éppen kitörően optimista. „Baromi jó fejlesztésnek kell lennie, ha azt akarjuk, hogy fordulópontot jelentsen. Őszintén remélem, hogy lépünk egyet a helyes irányba, de nagyon hosszú út áll előttünk” – mondta.

    A Ferrari csapatfőnöke csak félig ért egyet

    A csapatát a legtöbb helyzetben védeni igyekvő Frédéric Vasseur is nyilatkozott az időmérő után, de nem volt annyira borúlátó, mint Leclerc. „Szinte lemásoltuk azt, ami két héttel ezelőtt, Miamiban történt. Nem tudtunk javulni új gumikon, és az első Q2-es körünkben értük el a legjobb időnket. Hogy miért? Ha tudnánk, már helyrehoztuk volna. Igaz, hogy ma mindenkinek furcsán viselkedtek a gumik. A tempónk jó volt, mert ha megnézzük az első kört, ötödikek és hatodikak voltunk használt gumikon, de aztán az új szettel nem javultunk, miközben a többiek 3-4 tizedet találtak. Ennek megfizettük az árát” – nyilatkozta a Sky Sports-nak.

    Frédéric Vasseur, Ferrari
    Fotó: Antonin Vincent / DPPI

    Vasseur nem osztotta teljes mértékben Leclerc és Hamilton véleményét, szerinte ugyanis nem kizárólag az autóban levő potenciál miatt nem jutottak be a Q3-ba. „Szerintem ma a problémát fele-fele arányban jelentette a kivitelezés és a potenciál, mert úgy hiszem, hogy amennyiben mindent jól csináltunk volna, negyedik és ötödik helyen végezhettünk volna. A kivitelezés nem volt jó, mert el kell érnünk, hogy mindent kihozzunk az autóból, ami benne van, ma pedig ezt nem tettük meg, nem tudtuk megtartani a használt gumin elért helyezésünket az új gumikkal. De a potenciál sem elég jó, mert nem az a célunk, hogy ötödikek és hatodikak legyünk. Úgyhogy a kettő keverékéről van szó. A kivitelezésben és az autó potenciáljában is van lemaradásunk.”

    Ami az SF-25-ös fejlesztését illeti, Vasseur szerint mindenek előtt a gumikkal kapcsolatban kell fejlődniük. „Amikor fejlesztésekről beszélünk, tizedekről vagy századokról van szó, nem fél másodpercről. Másfelől viszont a gumik hozhatnak nekünk fél másodpercet. Valószínűleg ez az a terület, amit jobban meg kell értenünk.”

    Hamilton virágnyelven kimondta, amit már minden Ferrari drukker sejt?