Címke: F1

  • „Yuki nem egy palacsinta” – senki nem érti, hogyan lett utolsó Tsunoda, de Verstappennek van egy sejtése

    „Yuki nem egy palacsinta” – senki nem érti, hogyan lett utolsó Tsunoda, de Verstappennek van egy sejtése

    A Red Bull második autóját hosszú ideje övező rejtély továbbra sem oldódott meg, sőt, Yuki Tsunoda a Spanyol Nagydíjon a 20. helyre kvalifikálva tovább mélyítette azt. Pilótatársai, köztük Max Verstappen és lehetséges utódja is kiállnak mellette, szerintük az eredmény bizonyosan nem a képességeit mutatja.

    Bár extraközel volt egymáshoz a teljes mezőny a barcelonai időmérőn, hiszen a Q1 leglassabb autója is csupán 834 ezreddel maradt el a szakasz legjobb idejét jegyző Oscar Piastritól, ám ez az autó történetesen az egyik Red Bull volt. Tsunoda a hetedik nagydíját teljesíti a csapattal azok után, hogy a szezon harmadik futamától vette át az autót a szintén alulteljesítő Liam Lawsontól, ám eredményei nem közelítenek az olykor futamot is nyerő Verstappenhez – még ha az autók nem is mindig teljesen azonosak, lévén az új fejlesztéseket elsőként olykor csak a holland kapja meg.

    Tsunoda az egész barcelonai péntek és szombat során küszködött az autó tapadásával, elmondása szerint rengeteget csúszkált, az időmérőn pedig azzal együtt is utolsó lett, hogy ottani leggyorsabb körét kifejezetten erősnek érezte.

    „Nem hiszem, hogy a beállítás lenne a gond, hiszen minden beállítást kipróbáltunk. Az előző két nagydíj egyes pontjain azonos tempót autóztam, mint Max, vagy akár egy kicsit gyorsabb is voltam nála, erre most meg itt ez a pokoli visszaesés. A hosszú etapjaim is jó példák erre: az autó egyszerűen felzabálja a gumikat, és bármit csinálok, semmi sem történik. Nem igazán áll össze a dolog, szerintem az autó eredendő korlátai még mindig megvannak, és nincs rá magyarázatom” – idézi az Autosport Tsunodát, akinek legjobb eredménye időmérőn a 8., futamon pedig a 9. hely, amióta fellépett a Red Bullhoz.

    Helmut Marko, az istálló tanácsadója „kiábrándítónak” nevezte a japán versenyző teljesítményét, és szofisztikáltabban fogalmazva Christian Horner csapatfőnök is valami ilyesmire utalt a csapat szombati közleményében: „Yuki egész hétvégén küszködik. Egy kicsit megnöveltük a leszorítóerejét, ezzel próbálva segíteni neki, de nehéz megérteni, hogy mi történik vele.”

    A Red Bull-lal szerződésben álló versenyzők azonban védelmükbe vették Tsunodát, köztük a Racing Bullsszal rendszeresen remeklő, most a 9. helyre kvalifikáló újonc, Isack Hadjar is, aki ha így folytatja, jó eséllyel a következő pilóta lesz a sorban, akit kipróbálnak a nagycsapatban.

    „Yuki mindenképpen többre érdemes, mint a 20. hely. Persze nem látom át teljesen, hogy min megy keresztül, hiszen nem voltam még az ő helyében. Nyomnia kell, mert ő nem egy 20. helyezett” – fogalmazott a francia.

    Verstappen már Sergio Pérez és Lawson menesztését sem támogatta, szerinte ugyanis a csapat a pilótacserékkel csak az autó nehéz vezethetőségének problémáját igyekszik a szőnyeg alá söpörni, most a holland sajtónak nyilatkozva egy érdekes jelző kíséretében melegítette fel újra ezt a gyanúját.

    „Yuki nem egy palacsinta. Ez a dolog már hosszú ideje így megy, szóval talán ez egy jel. Hogy minek a jele? Azt mindenki döntse el maga” – szúrt oda a sorok között csapatának a címvédő.

    A Red Bullnál már a tavaszi pilótacsere idején jelezték, idénre nem terveznek többet variálni a felálláson, Tsunoda mellett kitartanak a szezon végéig.

    Hamilton szerint többet ért volna, ha az F1 ezen a hétvégén szeretetszolgálatként működik

  • Egy váratlan visszalépés miatt 19 fősre csökkent a Spanyol Nagydíj mezőnye

    Egy váratlan visszalépés miatt 19 fősre csökkent a Spanyol Nagydíj mezőnye

    Az Aston Martin szombat este közölte, hogy Lance Stroll nem tud résztvenni a vasárnapi Spanyol Nagydíjon, kézfejének fájdalmai miatt pedig orvosi beavatkozásra lesz szüksége.

    Stroll a 14. helyre kvalifikált Barcelonában – idén eddig még egyszer sem tudta legyőzni csapattársát, Fernando Alonsót az időmérőkön, ellenben csapatának mind a 14 pontját ő szerezte.

    Ezen a hétvégén azonban már biztosan nem ad hozzá ehhez a mennyiséghez, miután szombat este visszalépett a futamon való részvételtől. Ezt az Aston Martin rövid közleményben tudatta:

    „Az elmúlt hat hét során Lance fájdalmat tapasztalt a kezében és a csuklójában, ami az orvosa szerint kapcsolatban áll azzal az eljárással, amin 2023-ban keresztülment. Ennek következtében az orvosi csapata megerősítette, hogy holnap nem fog versenyezni, ehelyett átesik egy procedúrán, ami helyrehozza ezt a problémát, majd pedig a felépülésére fog koncentrálni” – írja a csapat.

    A 2023-as szezon előtt Stroll kerékpározás közben balesetet szenvedett, emiatt volt akkor szükség műtétre a jobb csukójában – erre utal az Aston Martin közleménye.

    Bár a csapat most újabb műtétről nem beszél, helyette a „procedúra” szót használja, azt mindenesetre nem tudni, hogy mennyi időre dől ki a kanadai, amíg fel nem épül. A következő futamot két hét múlva éppen hazai pályáján, Montrealban rendezik.

    Ezen a hétvégén már senki nem helyettesítheti Strollt, hiszen ő kvalifikált az autóval, vagyis a Spanyol Nagydíj 19 autó részvételével fog zajlani. Esetleges beugró pilótáról így majd csak két hét múlva Kanadában lehet szó, amennyiben Strollnak további pihenőre lesz szüksége. Az Aston Martin tartalékversenyzői Felipe Drugovich és Stoffel Vandoorne.

    Adrian Newey túl őszinte volt, amikor az Aston Martin gondjairól beszélt?

  • Hamilton szerint többet ért volna, ha az F1 ezen a hétvégén szeretetszolgálatként működik

    Hamilton szerint többet ért volna, ha az F1 ezen a hétvégén szeretetszolgálatként működik

    Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíj hétvégéje során már nem először méltatlankodik az első vezetőszárnyak hajlékonyságát korlátozó új technikai direktíva (TD) miatt: szerinte a szigorításnak semmi értelme nem volt, sokkal hasznosabb dolgokra is el lehetett volna költeni az erre szánt pénzt.

    Bár nagy változásként volt beharangozva, hogy a barcelonai hétvégétől szigorodnak az első szárnyak hajlékonyságára vonatkozó mérések, a helyszínre érkezve a csapatok már inkább elbagatellizálták a módosítás jelentőségét. Ennek jele lehet az is, hogy az erőviszonyokban sem történt érezhető változás, amit esetleg annak lehetne betudni, hogy egyes csapatokat fájdalmasabban érte a korlátozás, mint másokat.

    Hamilton már csütörtökön is kritikát fogalmazott meg a módosítással kapcsolatban, akkor azt mondta, hogy ez csak egy sebtapasz a rosszul megalkotott szabályokra, és fő hatása az lesz, hogy kevésbé élvezetessé teszi az autók vezetését.

    Az időmérő után aztán a brit ellenérzései csak tovább fokozódtak, ekkor már egyenesen pénzkidobásnak nevezte, hogy a csapatokat új szárny kifejlesztésére kötelezték.

    „Már amikor a szimulátorban kipróbáltam, akkor is pontosan ugyanolyannak érződött. Egy kicsivel több az alulkormányzottság a gyors kanyarokban. Az autó balansza határozottan rosszabb lett, mint korábban, szóval nem ért semmit… micsoda pénzkidobás! Ráment mindenkinek a pénze, és konkrétan semmit sem változtatott. Továbbra is mindenkinek hajlik az első vezetőszárnya, de már csak fele akkora mértékben. Viszont mindenkinek pénzt kellett költenie az új szárnyakra. Ennek így semmi értelme. De ez van, innen folytatjuk tovább” – morgolódott a barcelonai paddockban Hamilton, akit a The Race idéz.

    A britet annyira felingerelhette a feleslegesen kidobott pénz ténye, hogy még a beszélgetés későbbi pontján, amikor már másra terelődött a szó, is visszatért még ehhez a témához egy gondolat erejéig:

    „Jótékonyságra is fordíthattuk volna ezt a pénzt. De mi szeretjük pazarolni!” – utalt arra, hogy szívesebben látta volna ezen a hétvégén az F1 szabályalkotó testületeként ténykedő Nemzetközi Automobil Szövetséget, valamint a csapatokat valamiféle szeretetszolgálatként ahelyett, hogy erre a szerinte haszontalan fejlesztésre költsék a pénzt.

    Hamiltonnal ellentétben a McLarennél inkább csak mosolyognak azon, hogy a nyilvánosság nagyobb hatást várt a szárnyak hajlékonyságára vonatkozó új előírástól. A csapat fölénye ugyanis a barcelonai időmérő alapján szemernyit sem csökkent, sőt idei egyik dominánsabb versenyük van kilátásban az első két rajthelyről. Az első sort idén eddig még csak a szezonnyitón, Melbourne-ben sajátították ki, kettős győzelemmel pedig eddig Sanghajban és Miamiban zárt Oscar Piastri és Lando Norris.

    „Nagy beszédtémának számított a TD, de a hatása elég jelentéktelen volt – mondta Andrea Stella, a McLaren csapatvezetője. – Látva, hogy milyen számokat követel meg az új irányelv, mindig is tudtuk, hogy minimális lesz a hatása. Szórakoztató volt az erről szóló vita, de a mi szimulációnk csak nagyon apró eltéréseket mutattak.”

    Leclerc már előre bocsánatot kér, ha csapatának ellentmondó taktikája nem szül dobogót a 7. helyről

  • Leclerc már előre bocsánatot kér, ha csapatának ellentmondó taktikája nem szül dobogót a 7. helyről

    Leclerc már előre bocsánatot kér, ha csapatának ellentmondó taktikája nem szül dobogót a 7. helyről

    Charles Leclerc meglepetést okozott azzal, hogy az időmérő utolsó szakaszában csak egyetlen gyorskört futott, amivel végül csupán a hetedik rajthelyet szerezte meg. A döntés az övé volt és a kényszer szülte, ám a Ferrarinál jobban örültek volna, ha nem így cselekszik.

    A monacói nem hajtott pályára a Q3 utolsó perceiben: a zárószakasz során egyetlen kört futott csupán, ami hátrányba is helyezte őt a közvetlen riválisaival szemben, s idén másodszor csapattársa, Lewis Hamilton is legyőzte, aki ötödik lett. Leclerc magyarázatát nagy érdeklődés követte a paddockban, a Ferrari pilótája pedig elmondta, nem valamiféle technikai probléma tartotta őt a garázsban az időmérő végén, hanem saját választása volt, hogy nem fut még egy kört.

    „Nem maradt elég gumim. Azon kevesek egyike voltam, akiknek csak négy új szett lágy gumija maradt az egész időmérőre, mindenki másnak öt volt. Szóval előre tudtam, hogy nehéz lesz a dolgom. A végén még volt egy szettem, ami csak egy kivezető kört teljesített, de azt meg akartam hagyni a versenyre, ahol szerintem nagy előnyt jelent majd” – fogalmazott Leclerc a Sky Sportsnak.

    „Ez az én döntésem volt, és felelősséget vállalok érte, mert a csapat mást szeretett volna csinálni. De beáldoztam ezt a napot abban a hitben, hogy holnap kifizetődik. Ha mégsem, akkor az az én hibám lesz.”

    Feszült házi csatát nyert Piastri a barcelonai pole-ért, azonos idő a harmadik helyért

    Arra a kérdésre, hogy az áldozat fényében a hetedik rajthelyről milyen eredménnyel lenne elégedett vasárnap, ambiciózus célt jelölt ki az előzés nehézségéről hírhedt barcelonai pályán.

    „A dobogó. Úgy hiszem, hogy a versenytempónk erős, szóval sok múlik azon, mennyit fogunk tudni előzni.”

    Az autójával kapcsolatos hangulati hullámvasúton Hamilton a barcelonai szombaton újra magaslatra került: elmondása szerint kiderült, hogy a pénteki második edzésen tényleg valamilyen probléma csökkentette Ferrarijának leszorítóerejét és nehezítette meg az életét.

    „Mára kijavítottuk, így az autó sokkal vezethetőbbé vált, és egyértelmű előrelépést értünk el vele az időmérőre. Nagyon elégedett vagyok az ötödik hellyel” – nyilatkozta a brit.

    „Nagyon várom a versenyt, a tegnapi hosszú etapok alapján úgy tűnik, többen nagyon közel leszünk egymáshoz. Elképesztő, de tényleg fél tizedmásodperc jelentheti a különbséget a hatodik és a tizenegyedik hely között. Legtöbbünknek egy közepes keveréke maradt, Charles-nak és még néhányaknak viszont kettő. Nem tudni, hogy melyik gumi és melyik stratégia lesz a legjobb, a lényeg viszont az erős rajt. A célom, hogy megpróbáljam elérni a dobogót, hiszen isten tudja, mikor álltam már rajta utoljára.”

    Azért nem kell ahhoz istennek lenni, hogy megmondjuk: Hamilton utoljára tavaly november 23-án, a Las Vegas-i Nagydíjon végzett dobogós helyen, amikor második lett. Ez már több mint fél évvel ezelőtt történt, és persze még a Mercedesszel, első ferraris pódiuma tehát a szezon eleje óta várat magára.

    Idén eddig nem volt jellemző, hogy mindkét Ferrari-pilóta elérhető célként beszéljen a dobogóról egy időmérő után – de annak fényében, hogy az 5. és a 7. helyről rajtolnak, erős meglepetésszámba menne, ha ez mindkettőjüknek sikerülne.

    Piastri és Norris nem egymástól tartanak leginkább a rajtnál

  • Piastri és Norris nem egymástól tartanak leginkább a rajtnál

    Piastri és Norris nem egymástól tartanak leginkább a rajtnál

    Bár kisajátította az első rajtsort a Spanyol Nagydíjra a McLaren, a korábbi évek tapasztalatai alapján a versenyzők tudják, hogy a barcelonai pályán mindig sokesélyes, ki fordulhat be elsőként az 1-es kanyarba.

    Oscar Piastri idén negyedszer szerzett pole-t, ezúttal ráadásul mélyre kellett nyúlnia, hiszen a Q3-as első köre után még csapattársa, Lando Norris őrizte a vezetést.

    „Nagyon elégedett vagyok, ez eddig egy remek hétvége. Bár nem indult a legjobban, eleinte egy kicsit küszködtem, de az éjszaka során találtunk némi tempót, aminek köszönhetően az autó ma szuper volt. Érzésre is úgy tűnt, hogy kiváló köröket tudtam vele futni. 12 hónappal ezelőtt ez egy elég nyomorúságos helyszín volt számomra, és örülök, hogy most vissza tudtunk vágni” – utalt a tavalyi barcelonai nehézségeire, ahol a 10. helyre kvalifikálva 7.-ként ért célba, miközben csapattársa Verstappent szorongatta a győzelemért.

    „Holnap érdekes versenyre számítok, és örülök, hogy a pole-ból kezdhetem. Fontos lesz jól rajtolni, mivel nagy a távolság az első kanyarig.”

    A McLaren versenyzőinek formája idén már nem először mozgott ellentétes irányban: míg Piastri azt mondta, döcögősebb pénteki kezdés után sikerült felépíteni a tempóját az időmérőre, Norris a mindent eldöntő körében elkövetett hibákat említi:

    „Oscar nagyon jól vezetett. A tempóm megvolt, csak néhány apró hibán múlt, így nem jött össze. De kiváló eredmény a csapat számára az első és a második hely, így érdekes lesz a holnapi rajt. Hosszú az út az 1-es kanyarig, és sok gyors autó áll mögöttünk, szóval velük is számolnunk kell” – fogalmazott a brit, aki monacói győzelme után csupán három pont lemaradásban van csapattársa mögött a tabellán.

    Aligha véletlen, hogy mindkét McLaren-pilóta megemlítette a rajt kiszámíthatatlanságát, egyáltalán nem véve készpénznek, hogy az egyik papajaszínű autó fog vezetni az első kör végén. Erre a tavalyi verseny is friss példát nyújtott, amikor a negyedik helyről rajtoló George Russell lőtt az élre (aki holnap szintén negyedikként indul), de ebből a pozícióból korábban produkált már emlékezetes kilövéseket Fernando Alonso és Jarno Trulli is Barcelonában.

    És persze a harmadik helyen záró Max Verstappennek is a szokottnál jobb esélyt nyújt ez a pálya, hogy a rajtnál átugorja a McLareneket, ám így sem látja túl jónak az esélyeit idei harmadik győzelmének megszerzésére, miután elmondása szerint a három tizedmásodperces időmérős lemaradásával együtt is mindent kisajtolt az autóból.

    „Igen, úgy hiszem. Az egész hétvégén hátrányban voltunk hozzájuk képest, de jól lehoztuk az időmérőt. Ez a harmadik hely az, ahol nagyjából állnunk is kell, de mögöttünk is elég szoros az állás. Elég erős péntekünk volt, így nem nagyon kellett hozzányúlnunk az autóhoz. Csak néhány utolsó simítást végeztünk el ma, de sajnos ez sem volt elég, hogy harcba szálljunk a pole-ért – fogalmazott a holland. – Holnap mindent megpróbálok, de nehéz lesz őket legyőzni.”

    Verstappennel ezredre azonos köridőt futott a Q3 végén George Russell, ám az előkelőbb pozíció a körét néhány másodperccel korábban befejező Red Bull-pilótát illeti.

    Horner megy a Ferrarihoz? – végre reagált az érintett

  • Feszült házi csatát nyert Piastri a barcelonai pole-ért, azonos idő a harmadik helyért

    Feszült házi csatát nyert Piastri a barcelonai pole-ért, azonos idő a harmadik helyért

    Oscar Piastri bár a szezon legnagyobb különbséggel megnyert pole-ját húzta be a Spanyol Nagydíjon, mégis rendkívül feszült harcban szerezte azt meg csapattársa, Lando Norris előtt. A második sorba kerülő Max Verstappen és George Russell ezredre azonos időt futottak. 

    A Q1 a valaha volt egyik legszorosabb eredménysorral zárult, hiszen az élen végző Piastrit és az utolsó helyezettet mindösszesen 834 ezredmásodperc választotta el. És ehhez még tegyük hozzá, hogy a McLaren ausztrálja 247 ezredet adott a második helyezett Verstappennek, így tehát a mögötte lévő 19 autó között kevesebb mint 6 tizedmásodperc volt a különbség. Ahhoz, hogy valaki sikerrel vegye az időmérő első szakaszát, csak 6 tizeddel lehetett lassabb a tempót diktáló McLarennél.

    Ez vezetett ahhoz, hogy Yuki Tsunoda egy más esetekben még tűrhető lemaradással is a legutolsó helyen esett ki: a japán a felvezető körében arra gyanakodott, hogy egy kerékvetőn való áthajtásakor megsérült a Red Bull padlólemeze, ami hozzájárulhatott gyenge eredményéhez.

    Franco Colapinto úgy lett 19., hogy nem is jutott el ép autóval a Q1 végéig: az utolsó gyorskörökre sorakoztak a versenyzők a bokszutca végén, amikor a sor elején álló argentin Alpine-ja gyanúsan mozdulatlan maradt, így hamarosan mindenki kikerülte őt, kiderült ugyanis, hogy műszaki hiba a tétlenség oka. Carlos Sainz szintén ráfázott a szoros eredményekre, a 18. helyen esett ki hazai nagydíjának időmérőjén, előtte pedig Esteban Ocon és Nico Hülkenberg nem folytathatták még.

    A Q2-ben kicsit nagyobbra nőtt a távolság a leggyorsabb és a leglassabb autók között, de ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a McLarenek szintet léptek, Piastri elsőként nézett be a hétvégén 1:12-es idő alá – de ezúttal is legfeljebb hat tizedes lemaradást szedhetett össze az a versenyző, aki a továbbjutásban gondolkodott.

    A nagycsapatok állva maradt hét versenyzőjének nem jelentett gondot a továbbjutás, csatlakozott hozzájuk a már szinte menetrendszerűen remeklő újonc, Isack Hadjar a Racing Bullsszal, valamint Fernando Alonso és Pierre Gasly.

    Kiesett Alexander Albon, Gabriel Bortoleto, Liam Lawson, Lance Stroll és Oliver Bearman. Idén először történt meg, hogy egy Williams sem jutott be az időmérő utolsó szakaszába, ugyanakkor Barcelonában Albon 11. rajthelye is rég látott jó eredmény a csapattól, hiszen 2017 óta nem volt ennél erősebb időmérőjük itt.

    Az eddig látottak alapján borítékolható volt a McLaren pole-ja, a két versenyző azonban ádáz csatát vívott érte, amit már az első Q3-as körök során láthattunk. Norris ekkor csupán 17 ezreddel Piastri előtt állt az élre, ez a csekély különbség pedig akár abból is fakadhatott, hogy a körét kezdő britnek rövid időre sikerült szélárnyékot fognia a körét éppen befejező ausztrál mögött, aki azonban a célvonalon áthaladva gyorsan félrehúzódott, nem akarva előnyt adni csapattársának.

    A második menetekre fordult a kocka: bár egy kicsit Norris is javított, ám Piastri volt az, aki három lila szektorral az élre ugrott, így végül az övé lett a pole a Spanyol Nagydíjra. A harmadik helyért is szoros volt a csata, olyannyira, hogy ezredre azonos időt jegyzett érte Verstappen és Russell, a pozíció pedig a körét néhány másodperccel korábban jegyző hollandé lett. Hamilton is erős kört futott, de ez is csak az ötödik helyre lett elég számára, legyőzte viszont a hetedik helyre kvalifikáló csapattársát, Leclerc ugyanis már nem is hajtott ki egy második gyorskörre. Antonelli a hatodik a két Ferrari között, Leclerc-t pedig Gasly, Hadjar és Alonso követi a legjobb tízben.

    A Spanyol Nagydíj rajtsorrendje:

  • Adrian Newey túl őszinte volt, amikor az Aston Martin gondjairól beszélt?

    Adrian Newey túl őszinte volt, amikor az Aston Martin gondjairól beszélt?

    Andy Cowell csapatfőnök után Fernando Alonso is igyekezett elvenni Adrian Newey korábbi, az Aston Martint hátráltató egyik legfőbb probléma kapcsán tett kijelentésének élét.

    Adrian Newey múlt héten, Monacóban először vett részt F1-es versenyhétvégén azóta, hogy márciusban megkezdte a munkát az Aston Martin istállónál, és ha már ott volt a hercegségben, természetesen a sajtó képviselőinek rendelkezésére állt. Az egyik interjúban a 66 esztendős mérnökzseni pedig teljes nyíltsággal kijelentette, hogy az Aston Martin több területen is le van maradva az élcsapatoktól, és hiába épített ultramodern gyárat új szélcsatornával és szimulátorral, egyelőre nem tudja kiaknázni az eszközeiben rejlő lehetőségeket.

    Noha szerinte a szélcsatorna működtetése és hatékonysága sem tart ott, ahol kellene, Newey a szimulátort emelte ki, mondván az „egyáltalán nem korrelál” a valósággal. Ami pedig igazán rosszul hangozhatott az Aston híveinek, az az, hogy Newey két éves távlatot jelölt meg az új autó fejlesztésében, illetve a meglévő autó tökéletesítésében is kulcsfontosságú eszköz ráncbaszedésére.

    Adrian Newey, Aston Martin
    Fotó: Zak Mauger/LAT Images

    „Ki lehet mondani, hogy egyes eszközeink gyengék, különösen a szimulátor. Rengeteg munkára van szükség vele. Jelenleg egyáltalán nem korrelál, ez pedig egy alapvető kutatási eszköz, a hiánya ezért limitáló tényező.”

    „Amíg ez nem változik, enélkül kell boldogulnunk, miközben fel kell állítanunk egy tervet, hogy eljuttassuk oda [a szimulátort], ahol lennie kell. De az igazat megvallva ez valószínűleg egy két éves projekt” – közölte Newey.

    A tervezőzseni szavaira még a moancói hétvége során reagált Andy Cowell, az Aston Martin csapatfőnöke, akinek megszólalása viszonylag nagy kontrasztot mutatott a Newey által alkalmazott brutális őszinteséggel.

    „Akármikor kezdesz el használni egy új eszközt, némi időbe telik megfelelő szintre hozni, majd rájönni, hogy mennyire korrelál a valósággal, legyen szó a szimulátorról vagy a szélcsatornáról. Kellenek fejlesztések, azokat ki kell próbálni a pályán, majd meg kell nézni, hogyan viszonyul minden egymáshoz. Ez a korreláció, amellyel még a tapasztalt csapatoknak is akadnak problémái, ezt az egész bokszutcában hallani.”

    „A remek Adrianban az, hogy jön és megmondja, hogy mi számít nagyszerűnek, meghatározza a szintet, ami igazán jó, nekünk pedig fel kell nőni ehhez. Ez pedig olyasmi, amin már dolgozunk, Adrian pedig csak segít finomhangolni a teendők listáját.”

    „Adrian az utóbbi két hónapot csakis a 2026-os autó kialakítására koncentrálva töltötte – folytatta Cowell. – Nem tudok mást, aki jobb lenne egy szabályrendszer olvasásában, megnézve, hogy mi számít magas szintűnek, majd megfelelő helyre pozícionálja a kulcstényezőket. Nagyon szerencsések vagyunk ezzel. És azt is tudjuk, hogy minden szimulációs eszközre szükségünk lesz a finomhangoláshoz és az általános cél meghatározásához.”

    „Ez folyamatos munka, és szerintem soha nem fogjuk azt mondani, hogy tökéletes az eszköztárunk, mert mindig lesznek területek, amelyeken dolgozni lehet. Adrian azt mondta, hogy néhány évbe bele fog telni, én viszont azt gondolom, ez folyamatos munka lesz nekünk, folyamatosan fejlesztve minden egyes eszközünket” – próbálta kicsit élét venni Newey szavainak a csapatfőnök.

    Adrian Newey, Andy Cowell, Aston Martin
    Andy Cowell és Newey / Fotó: Zak Mauger/LAT Images

    Alonso sem teljesen osztja Newey véleményét

    Ezek után a Spanyol Nagydíjon Fernando Alonso is megszólalt a témában, kezdésnek ódákat zengve arról, mennyire fontos volt Newey jelenléte a monacói hétvégén. „Fantasztikus volt, ahogyan lát dolgokat az autón, még álló helyzetben is a bokszutcában vagy a rajtrácson, de akár a garázsban is. Megfigyel néhány dolgot, amit csinálhattunk volna jobban, vagy csinálhatunk jobban a jövőben.”

    „A jelenléte a megbeszéléseken mindig különleges – folytatta a kétszeres világbajnok. – Nem félelmet keltő, de szerintem a csapat szintje magasabb volt a jelenlétének köszönhetően, mert mindenki jobban fókuszált, jobban részletekbe ment az autóval kapcsolatban. Ez megfigyelhető volt minden szónál, amit az emberek a megbeszélésen mondtak, mivel tudták, hogy nem térhetnek el nagyon az igazságtól, mert [Newey] észre fogja venni. Nagyszerű volt látni ezt, és remélem, hogy jövőre, amikor majd több versenyre jön el, továbbra is tanulhatunk tőle és jobbá válhatunk csapatként.”

    Ami a szimulátorral kapcsolatos gondokat illeti, Alonso is a Cowell-féle kottából olvasott, és igyekezett kisebbíteni Newey szavainak jelentőségét.

    „Minden szimulátornak van valamennyi korrelációs eltérése a valós autóhoz képest. Nem hiszem, hogy bármelyik csapatnak tökéletes a szimulátora és 100%-ban meg lehet bízni benne, mert a valódi autó a valódi pályán nagyon dinamikus, kanyarról kanyarra, edzésről edzésre változik. Nincs két teljesen egyforma kör egy versenyhétvégén a szél, a hőmérséklet, a forgalom és ezen dolgok miatt. Úgyhogy, amikor megpróbálod ezt lemásolni egy szimulátorban, következetes és tökéletes környezetben, az szerintem nagyon más.”

    „Úgy vélem, kevesebb mint két évünkbe fog telni rendbehozni a szimulátorunkat. Ez nem újdonság, talán Adrian először mondta ezt interjúban Monacóban, de legyenek nyugodtak, hogy mi, versenyzők néhány alkalommal már említést tettünk erről” – zárta gondolatait a spanyol.

    Fernando Alonso bajnak tartja, hogy nem bunkók az F1-es pilóták

  • Piastri dominálta az utolsó barcelonai edzést, hatalmas fölénnyel zárt az élen

    Piastri dominálta az utolsó barcelonai edzést, hatalmas fölénnyel zárt az élen

    Akárcsak a pénteki második edzést, a Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzését is Oscar Piastri zárta az élen, méghozzá hatalmas fölénnyel. Lando Norris hátránya csalóka lehet.

    Az utolsó tréning a szokottnál is álmosabban indult Barcelonában: több mint negyed óra elteltével még csak hat versenyzőnek volt mért köre, a topcsapatok pilótái közül pedig egyedül Yuki Tsunoda irakozott fel a tabellára, mígnem érkezett Lando Norris és le nem taszította az élről a japát. Mintketten a közepes keveréket nyüstölték, Norris 1:14,540-es ideje ugyanakkor jócskán elmaradt a pénteki nap legjobbjától.

    Az első 20 perc végéhez közeledve Sainz vette át a vezetést 1:14,124-gyel, de ő a két Haashoz hasonlóan lágy gumikon kezdett. Így tett Charles Leclerc is, aki első körével 1:13,941-et repesztett, amivel már ő állt a első helyen, míg Lewis Hamilton közepes gumin csak 0,121 másodperccel lemaradva a 2. helyre sorolt be. Oscar Piastri szintén a sárga Pirelliken volt, és néhány századdal megelőzte Norrist, az ugyancsak közepesen kezdő Max Verstappen pedig mindkét McLarennél gyorsabb volt, de Hamiltontól több mint másfél tizeddel elmaradt.

    A Red Bull és Verstappen kezdte a legjobban az F1 új korszakát Barcelonában

    Ekkor már csak a két Mercedes volt adós mért idővel: Russell a lágyakon 1:13,396-ra szorította le a lécet, amivel már nem Leclerc-t, hanem az időközben a vezetést átvevő Norrist taszította le az élről, 0,473 másodpercet adva a honfitársának. Russell ezután a boksz felé vette az irányt – miként Piastri is, aki ki is szállt, mert valami zavarta a pilótafülkében –, Leclerc viszont dupla hűtőkör után elment egy második körre, amivel 0,492 másodpercre csökkentette a hátrányát. Ugyanígy tett Verstappen is, ő bő egy tizedet gyorsult, majd utolsó fecskeként megjött Antonelli is, és a lágyakon besorolt Russell mögé a 2. helyre, 0,429 másodpercre a csapattársától.

    Az utolsó 20 percbe lépve kezdtek szállingózni a csapatok az időmérő-szimulációs körökre új lágy gumikon. Elsőként Verstappen teljesített ilyet és 1:13,375-tel át is vette az első helyet, de csak 0,021 másodperccel előzte meg Russellt. Másodikként Norris érkezett, majd miután egy tizeddel volt gyorsabb a hollandnál az első szektorban, az ultargyos 9-es kanyarban elúszott a McLaren hátulja, Norris pedig kénytelen volt kivágtatni a bukótérbe. Szerencsére a régi vonalvezetés aszfaltján tudott maradni, amelyen kavicságylátogatás nélkül visszatérhetett a rendes pályára. Eközben a másik McLarennel Yuki Tsunoda több mint fél másodperccel maradt el új lágyakon Verstappen körétől, és csak a 7. helyet foglalta el.

    Ahogy jöttek az újabb és újabb időmérős körök, úgy változott folyamatosan a sorrend – előbb Alonso közelítette meg 39 ezredre a hollandot, majd mögé Bortoleto és Hülkenberg ért oda már több mint 3 tizedes hátránnyal a 4. és 5. helyre. Aztán jött Piastri, aki Norrisszal ellentéten nem rontotta el a körét, aminek meg is lett az eredménye: hatalmas, 0,526 másodperces fölénnyel taszította le az élről a közben használt gumin magát oda katapultáló Norrist, és 1:12,387-tel átvette a veztést. Charles Leclerc hátránya a 3. helyen már több mint 7 tizedre, Verstappené a negyediken pedig közel 1 másodpercre rúgott.

    Lawson kicsit meglátogatta a kavicságyat:

    A másik Ferrariban Lewis Hamilton ennél is többet, 1,1 másodpercet kapott, amivel Isack Hadjart és Fernando Alonsót sem tudta elkapni. Ellenben az új lágy szetten javító Russell igen, de így is csak a 4. helyre jött be 0,752 másodpercre Piastritól, míg Antonelli csak a 7. helyre jött fel, Hadjar mögé.

    Verstappen a végén még használt lágyakon megpróbált javítani, de nem tudott, a 12-es kanyar kijáratán pedig egy kicsit a kavicságyat is megcsípte.

    Piastri így végül óriási előnnyel zárta az első helyen az utolsó szabadedzést, de ne feledjük, hogy Norris elrontotta az első körét, a másodikban pedig a gumijai már nem voltak a legjobb állapotban, így ő valószínűleg minimum közelebb zárt volna a csapattársához.

    A sorrend a két McLaren mögött a következőképpen alakult: 3. Leclerc, 4. Russell, 5. Verstappen, 6. Hadjar, 7. Antonelli, 8. Alonso, 9. Hamilton, 10. Lawson, 11. Bortoleto, 12. Hülkenberg, 13. Sainz, 14. Tsunoda, 15. Stroll, 16. Gasly, 17. Colapinto, 18. Ocon, 19. Albon, 20. Bearman

     

  • Horner megy a Ferrarihoz? – végre reagált az érintett

    Horner megy a Ferrarihoz? – végre reagált az érintett

    A 20 éve a Red Bull F1-es csapatát irányító Christian Horner sajtótájékoztatón reagált azokra a hírekre, melyek szerint a Ferrari szeretné őt leigazolni.

    Miként azt korábban mi is megírtuk, olyan sajtóhírek kaptak szárnyra, amelyek azt állították: John Elkann, a Ferrari elnöke az utóbbi években számos alkalommal megkereste Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét, és felajánlotta neki a Scuderiát harmadik idénye vezető Frédéric Vasseur állását. Horner a Spanyol Nagydíj pénteki FIA-sajtótájékoztatóján reagált arra, hogy a Ferrari csapatfőnöke lesz-e.

    „Nézzék, természetesen mindig hízelgő, ha más csapatokkal hoznak szóba, de 100%-ig elkötelezett vagyok a Red Bull mellett – közölte az energiaitalos istállót 20 éve irányító, annak csapatfőnöki és vezérigazgatói posztját is elfoglaló Horner. – Ez mindig is így volt és egyértelműen így lesz hosszú távon is.”

    „Mint ebben az üzletben mindig, rengeteg a találgatás arról, hogy emberek ide jönnek, oda mennek, akármi. A csapatban dolgozók szerintem pontosan tudják, hogy mi a helyzet. Az olaszom rosszabb, mint Flavio [Briatore, az Alpine tanácsadójának] angolja, úgyhogy ez (a Ferrarihoz igazolás) mégis hogyan működne?”

    Horner szerződése 2030 végéig szól a Red Bullnál, ami természetesen nem zárja ki a korábbi váltást, de az 51 éves szakember még elég fiatal ahhoz is, hogy akár az ezt követő időszakban is másik csapathoz szerződhessen.

    16 éve eltűnt humorforrás tért vissza az F1-ben, de Horner ezt meglovagolva fontos bejelentést tett

  • A Red Bull és Verstappen kezdte a legjobban az F1 új korszakát Barcelonában

    A Red Bull és Verstappen kezdte a legjobban az F1 új korszakát Barcelonában

    Hiába zárta a McLaren az élen mind a két pénteki szabadedzést a Spanyol Nagydíjon, az első szárnyak hajlékonyságára vonatkozó tesztek szigorítása után kezdődő új időszámítás első edzésnapján valójában a Red Bull és Max Verstappen mutatta a legbiztatóbb formát. Mutatjuk, hogy miért.

    Nagy érdeklődés övezte a barcelonai versenyhétvége első edzésnapját, mivel ettől a hétvégétől lépett életbe az FIA már a téli szünetben elfogadott új technikai direktívája, amely szigorúbb statikus teszteket ír elő az első szárnyakra vonatkozóan. Hogy ennek milyen hatása van vagy lesz az erőviszonyokra, azt persze egyetlen edzésnap alapján nem lehet megmondani, hiszen nem tudjuk, hogy a merevebbé tett szárnyak nélkül miként festett volna az első és második szabadedzés. De azt látni, hogy egyelőre a Red Bull lehet a legjobb formában a katalán pályán.

    Azon a pályán, amelyen nagy meleg fogadta a csapatokat, a pilóták pedig általánosságban véve küszködtek a tapadás megtalálásával. De hogy ebben mekkora szerepe volt a körülményeknek és mekkora a kevésbé rugalmas szárnyak miatt szűkebb beállítási tartománynak, az egyelőre nem ismert. Mindenesetre feltűnő volt, hogy a péntekenként általában szenvedő Red Bull idei legjobb első edzésnapját tudhatja maga mögött, amit nemcsak a leggyorsabb köridők listája, hanem Max Verstappen második szabadedzésen teljesített versenyszimulációja is mutat.

    Persze, miként megírtuk, előzetesen is számítani lehetett arra, hogy a középgyors és gyors kanyarokkal tűzdelt barcelonai pálya kedvezni fog ez energiaitalos istállónak. „Rendben volt a péntekünk, és kicsit jobban éreztem magam az autóban. Ugyanakkor továbbra sem tartunk ott, ahol akarunk, de folytatjuk a munkát. Mindig van mód arra, hogy megvizsgáljuk, mit csinálunk, aztán pedig a teljesítményünk maximalizálásával több teljesítményt találjunk. Minden pálya más, de az autó beállításával a jó irányba tartunk. Voltak olyan péntekeim, amelyeken a dolgok nem működtek, és azt mondanám, ez a mostani péntek kicsit pozitívabb” – nyilatkozta Verstappen.

    Egy körön a holland 3 tizedmásodperccel ugyan elmaradt Oscar Piastritól, de az ausztrál néhány perccel később teljesítette az időmérő-szimulációt körét, azaz a pálya valamivel jobb állapotban volt. Verstappen a vele egyszerre futó Lando Norrisszal pedig ezredre azonos kört ment.

    Max Verstappen, Red Bull
    Verstappen jól kezdett / Fotó: Sam Bagnall/Sutton Images/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ezután pedig a közepes keveréken teljesített megtankolt autós etapjában Verstappen átlagosan egy tizeddel volt gyorsabb, mint Norris ugyanolyan gumin, a brit azonban két körrel többet tett meg, ami azt feltételezi, hogy gyakorlatilag nem volt különbség a két autó versenytempójában, miközben a pontos üzemanyagmennyiséget és a használt motorüzemmódot természetesen nem ismerjük.

    A megtankolt autós etapok eredményei:

    Pilóta Köridő Gumikeverék Megtett kör
    1. Verstappen 1:20,09 közepes 7 kör
    2. Norris 1:20,19 közepes 9 kör
    3. Hamilton 1:20,31 közepes 9 kör
    4. Leclerc 1:20,67 közepes 4 kör
    5. Russell 1:20,85 közepes 16 kör
    6. Piastri 1:20,90 közepes 14 kör
    7. Alonso 1:20,92 lágy 10 kör
    8. Antonelli 1:20,99 lágy 13 kör
    9. Tsunoda 1:21,02 közepes 8 kör

    A megtankolt autós sorrendet ugyanakkor nyilván nem lehet kőbe vésni, hiszen Oscar Piastri Verstappenénél átlagosan 8 tizeddel lassabb, jelentősen hosszabb etapon teljesített versenytempója nyilván nem mérvadó, különösen a vb-éllovas egykörös tempóját figyelembe véve. „Nehéz volt a mai nap ezekkel a hőmérsékletekkel… kipróbáltunk néhány dolgot, próbálva gyorsabbá tenni az autót. Némelyek beváltak, másik nem annyira. Tanulunk” – összegzett Piastri.

    Leclerc megtankolt autós negyedik helye szintén anomália, hiszen a monacói 4 kör után feladta a körözést a közepeseken a hátsó gumik szemcsésedése miatt és lágy keverékre váltott. Hamilton azonban képes volt a megfelelő tartományban tartani a sárga oldalfalú Pirelliket, így az ő eredménye már inkább bizakodásra adhat okot Maranellóban, noha az egykörös tempóban visszaesett az első edzéshez képest, és egy ponton „vezethetetlennek” titulálta az SF-25-öst. Nem csoda, hogy Leclerc volt az, aki pozitívabban nyilatkozott az autóról a második edzés után.

    A két Mercedes Leclerc-hez hasonlóan túlmelegítette a hátsó gumikat, így náluk is van tér a javulásra, kérdés, hogy mire mennek a beállításokkal péntekről szombatra.

    A Spanyol Nagydíj programja szombaton a 3. szabadedzéssel, magyar idő szerint 12:30-tól folytatódik.