Lando Norris a Kanadai Nagydíj után papíron büntetést kapott, de a kiesése miatt ennek a gyakorlatban semmilyen következménye sincs.
Mondhatjuk, hogy a McLaren brit versenyzőjének épp elég büntetés, hogy nekiment Oscar Piastrinak támadás közben, miután rosszul mérte a fel a helyzetet, de két autó ütközését gyakran vizsgálják hivatalból a felügyelők, még akkor is, ha ez csapattársak között történt. Az ítélet szerint kizárólag Norris volt felelős az ütközésért, és ezért 5 másodperces időbüntetést osztottak ki neki – a kanadai futamra, méghozzá azzal az indoklással, hogy a manőverének nem volt közvetett hatása az eseményekre (Piastri nem szenvedett hátrányt), vagyis úgy tűnik, inkább formaságból döntöttek a szankcionálás mellett.
Lehettek volna szőrösszívűek is a felügyelők úgy, hogy a következő futamra például rajtbüntetéssel sújtják Norrist, ahogy máskor vétkes, kiesett pilótákat teszik. Norris és Piastri reakciója a kanadai ütközésre ebben a cikkünkben olvasható.
Kevésbé meglepő ítélet született annak a hét versenyzőnek az esetében, akiket azért vizsgáltak, mert megelőztek más autókat a biztonsági autó mögött történő leintés után: mindegyiküket (a bizonyos esetben következményekkel járó reprimand=megrovás szint alatti) figyelmeztetésben részesítették azzal a kiegészítéssel, hogy legközelebb hasonló hiba miatt keményebb ítélettel szembesülhetnek. Az érintettek között volt a bajnokságot vezető Oscar Piastri (a futamon 4. lett), a további pontszerzők közül Kimi Antonelli (3.), Esteban Ocon (9.), Charles Leclerc (5.), Carlos Sainz (10.), valamint Pierre Gasly és Lance Stroll.
Az indoklás szerint azért kellett figyelmeztetni ezeket a pilótákat, mert noha tudták, hol volt a veszélyes pályaszakasz (Norris miatt a célegyenesben), a biztonsági autó hatálya alatt a levezető körben sem lett volna szabad előzni, mert a pálya más pontjain mentők vagy beavatkozó bírók tartózkodhattak volna.
Szintén nem osztottak ki büntetést azoknak, akiket az a vád ért, hogy a biztonsági autó mögött veszélyesen vezettek, Esteban Ocon és George Russell is megúszta ezt.
A 9. körig volt esélye jó versenyt futni Lewis Hamiltonnak Kanadában, akkor pedig olyasmi történt vele, ami a hétszeres világbajnokot utólag szomorúvá tette.
Lewis Hamilton az 5. helyről rajtolva a 6. pozícióban ért célba a Kanadai Nagydíjon, miután ő is profitált Lando Norris hajrában történt kieséséből. A hétszeres világbajnok versenytempója csapnivaló volt, ám kiderült, hogy ennek részben az az oka, hogy a verseny 9. körében elütött egy mormotát.
„Sehol nem vagyok, haver, nem tudom, mi történt” – szólt be a rádióban a 40 esztendős brit a futam alatt, mire versenymérnöke, Riccardo Adami így felelt: „A sérülést figyelembe véve jó a tempó.”
A nézők ekkor hallhattak először róla, hogy Hamilton autója sérült, Frédéric Vasseur csapatfőnök pedig a leintés után az F1 TV-nek megerősítette, hogy mi történt. „A kilencedik körben volt egy nagy csattanás egy mormotával, ami a padlólemez teljes első részét megrongálta.”
Hamilton a Sky Sports-nak nyilatkozva elmondta, hogy az első körökben még jónak érezte az autót, majd sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy vegánként (2017 óta folytatja ezt az életmódot) és állatvédőként egy állat halálát okozta.
„Addig elég jónak érződött a helyzet. Jól rajtoltam, tartottam a pozíciómat, tapadtam a többiekre és a gumikra is vigyáztam, úgyhogy optimista voltam. Aztán nem láttam, hogy mi történt, de azóta nyilván hallottam, hogy elütöttem egy mormotát. Ez lesújtó. Imádom az állatokat, és annyira szomorú vagyok miatta, ez borzasztó. Korábban soha nem történt ilyesmi velem itt.”
A sérülést figyelembe véve Hamilton is úgy vélte, kihozta a lehető legtöbbet a versenyéből. „A padlólemez jobb oldalán tulajdonképpen lett egy lyuk és az összes terelőcsatorna eltűnt. Ezt figyelembe véve, valamint azt is, hogy féltávtól fékproblémánk is volt, aztán valószínűleg túl sokáig maradtunk kint az első kiállás előtt, majd forgalomba tértünk vissza, egyik dolog követte a másikat. Hálás vagyok, hogy célba értem és pontokat szereztem, különösen a fékprobléma tükrében.”
A másik Ferrarival Charles Leclerc az ötödik helyen zárt.
A Red Bull óvást nyújtott be George Russell ellen a Mercedes brit pilótájának győzelmével záruló Kanadai Nagydíj után, de ezt végül elutasították a felügyelők.
A versenyt lezáró biztonsági autós fázis során Max Verstappen azzal vádolta Russellt, hogy kétféle módon is szabályt szegett.
A Mercedes versenyzője egy alkalommal az utolsó sikán előtti egyenesben haladva a fékbe taposott, majd miután Verstappen ettől egy pillanatra elé került, jelentette a rádióban, hogy „Verstappen éppen megelőzött engem a biztonsági autó alatt”, majd hozzátette: „Nem tudom, mit csinált Verstappen, amikor a biztonsági autó mögött haladtam.”
Verstappen rögtön jelentette a rádióban, hogy „George hirtelen agresszívan fékezett”, mire mérnöke, Gianpiero Lambiase azt felelte, megvizsgálják, hogy Russell nem helyénvaló módon vezetett-e. GP ezután arra utalt, hogy Russell csőbe akarta húzni Verstappent, hátha kap egy büntetőpontot és eltiltják a következő versenytől.
„Szerintem mindeketten próbáltuk jelezni a safety carnak, hogy gyorsítson, mert csak 120 km/órás sebességgel ment. De talán azért tette ezt, hogy több időt hagyjon a pályabíróknak, hátha megtehetünk még versenyben egy kört – nyilatkozta Verstappen a Sky-nak. – Úgyhogy szerintem George megpróbálta felgyorsítani a biztonsági autót, én ugyanezt próbáltam, majd amint ő is ezzel próbálkozott, után visszavett és kisebb zavart okozott.”
A történtek után Verstappen háromszor is arra panaszkodott a rádióban, hogy Russell a megengedett 10 autós távolságnál jobban lemaradt a safety cartól. Ilyenért Sergio Pérez, a Red Bull korábbi pilótája a 2023-as Szingapúri Nagydíjon 5 másodperces időbüntetést kapott.
Red Bull: világosak a szabályok
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elmondta, hogy két dolgot kifogásoltak, számolt be róla Adam Cooper újságíró az X-en. Az egyik a nem megfelelő vezetés, a másik pedig a túlságosan nagy safety cartól való távolság.
„Egyértelműen nem George-nak szól ez – felelte Horner arra a felvetésre, hogy a Red Bull öt verseny alatt harmadszor óv Russell ellen. – De a szabályok nagyon világosak a safety carról. Ha emlékeznek, Checo 2022-ben Szingapúrban két büntetőpontot kapott. Két óvást nyújtottunk be. Az első a biztonsági autó mögötti nem megfelelő vezetéssel kapcsolatos, amikor George keményen fékezett és közben a tükörben figyelte Maxot.”
„A második esetben nagyon egyértelmű, hogy a biztonsági autótól hagyott távolság jóval túlment, azt hiszem, háromszor akkora volt, mint a megengedett távolság. Jogunkban áll megóvni ezt, ezért be is nyújtottunk az óvást.”
Nem jártak sikerrel
Mint kiderült, a Red Bull végül a safety carhoz viszonyított túl nagy távolség miatt nem óvott, csak azt kifogásolta a sportszabályzatra és az FIA Nemzetközi Sportkódexére hivatkozva, hogy Russell szükségtelenül és kiszámíthatatlan módon fékezett, és amikor jelentette a rádióban, hogy Verstappen megelőzte őt, az „sportszerűtlen szándékról” árulkodott. Magyarán, ezzel akarta elérni, hogy megbüntessék a hollandot.
A Red Bull telemetriai adatokat is csatolt az óváshoz, illetve kiemelte, Russell a tükörbe nézett a fékezés előtt, ami további bizonyíték arra, hogy Verstappen csőbe húzása volt a cél. A bikás istálló emellett azt is felhozta, Russellnek tudnia kellett, hogy nem lesz újraindítás, ezért szükségtelen a fékek és gumik melegítése.
A Mercedes viszont azzal védekezett, hogy általánis eljárás a fékek és gumik hőmérsékleten tartása, Russell pedig korábban azért mutogatott a safety carnak, hogy gyorsítson, mert nem volt biztos benne, hogy nem lesz újraindítás. A Russell féknyomását mutató telemetrai a csapat szerint nem volt kiemelkedően nagy, a pilótájuk pedig nem Verstappent akarta beugrasztani a tükörbe nézéssel, csak megbizonyosodott róla, hogy a holland nem fog belerohanni, ha fékez.
Miután a felek 45 percet töltöttek a felügyelőknél, helyi idő szerint este 9 óra 5 perckor, 5 és fél órával a leintés után megszületett az ítélet: a felügyelők megalapozatlannak találták a Red Bull óvását, így Russell megtarthatta a győzelmet.
„Elfogadjuk a 63-as autó versenyzőjének magyarázatát és elégedettek vagyunk azzal, hogy a 63-as autó vezetője nem vezetett problémásan azzal, hogy ott fékezett, ahol, és annyi ideig, amennyi ideig. Azzal, hogy egyszerűen jelentette a csapatának, hogy az egyes autó megelőzte őt, nem követett el sportszerűtlenséget. Még ha az óvás nem is állította ezt, azt is megállapítottuk, hogy a fékezéssel a 63-as autó nem követett el sportszerűtlenséget” – állt a felügyelők indoklásában.
Lando Norris és Oscari Piastri is nyilatkozott a Kanadai Nagydíj után arról, hogy a verseny hajrájában előbbi nekiment az utóbbinak.
A Kanadai Nagydíj legemlékezetesebb momentumát kétségtelenül Lando Norris és Oscar Piastri 66. kör végén/67. kör elején történt ütközése szolgáltatta. A McLaren brit pilótája a 10-es kanyarban bevetődött az ausztrál mellé, aki aláfordult, így a kettős fej-fej mellett száguldott az utolsó sikán felé, ahol Piastri a kedvezőbb pozíciójának köszönhetően elsőként kanyarodott be. Norris azonban tapadt rá, és a célegyeneseben belülről megpróbált elmenni a csapattársa mellett, ám rosszul mérte fe a helyzetet és nekiütközött Piastrinak, majd a falnak csapódva kiesett.
„Sajnálom. Az egész az én hibám, hülyeség volt tőlem” – mondta Norris a rádióban, miközben csapattársa autója nem sérült és 4. lett.
A pontversenyben továbbra is második helyen álló, Piastrival szemben 12 helyett már 22 ponttal lemaradó Norris utólag sem változtatott az álláspontján, és a Sky Sports-nak a következőt nyilatkozta: „Senkit sem hibázatathatok, csakis magamat, úgyhogy elnézést kérek az egész csapattól és Oscartól is, hogy olyasmivel próbálkoztam, ami valószínűleg kissé butaság volt. Örülök, hogy nem döntöttem romba a versenyét. Elnézést kérek a csapattól.”
A McLaren vezetői már ezelőtt elmondták, elkerülhetetlen, hogy pilótáik előbb-utóbb ütközzenek, amit Norrisnak is felvetettek. „Ez még nagyobb butaság volt. Nem is arról van szó, hogy »ilyen a versenyzés«, ez egyszerűen butaság volt a részemről” – mondta, majd arra, hogy miként fog továbblépni az Osztrák Nagydíjra, így felelt: „Ma este lefekeszem és elnézést kérek mindenkitől, aztán megyek tovább.”
Oscar Piastri sem nagyon tudott mit mondani, csak elfogadni Norris bocsánatkérését. „Ez nyilvánvalóan senkinek sem ideális, de még nem láttam kívülről az esetet, úgyhogy nem tudom pontosan, hogy mi történt. De ha Lando teljes felelősséget vállalt, akkor azt hiszem, ez van. Nehéz verseny volt összességében és nem volt ideális a befejezés” – mondta az éllovas.
Piastritól megkérdezték, hogy szerinte az ütközésig fair volt-e a küzdelem. „Azt gondolom, hogy igen – felelte. – Elég nagy előzést mutatott be a 10-es kanyarban, majd tartottam a helyem a sikánban. Kemény, de addig a pontig tiszta küzdelem volt. De még egyszer mondom, még nem láttam a balesetet, viszont nem gondolom, hogy volt benne bármilyen rossz szándék, szerintem tényleg csak szerencsétlenül jött ki. Nyilván meg fogom nézni, de mindketten a világbajnoki címért küzdünk, és nagyon hálás vagyok a csapatnak, hogy engednek minket csatázni. Nem számítok arra, hogy ebben bármi is változni fog, és az év hátralevő részében is csatázni fogunk.”
Stella: Norris rosszul mérte fel a helyzetet
Megszólalt az esetről Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke is, aki szerint nagyon egyértelmű alapelvet nem tartottak be a pilótái, de megérti, hogy Norris egyszerűen hibázott.
„Soha nem akarunk McLarent balesetben látni, és különösen nem akarjuk látni, hogy a két McLaren összeérjen. Ez olyasmi, amit mindenképp meg kell vizsgálnunk, mert ez egy nagyon egyértelmű alapelv. Ugyanakkor ez egy olyan ütközés volt, amely rossz helyzetfelismerés miatt történt – egyszerűen Lando rosszul mérte fel az előtte haladó autóhoz vizsonyított távolságot, és nem volt rossz szándék mögötte.”
„Lando azonnal elismerte a hibáját, felelősséget vállalt érte, de ez mindenképpen olyan dolog, amit meg kell beszélnünk és ki kell értékelnünk. Az alapelveink már adottak, a pilótáinknak van még mit tanulniuk, és megyünk tovább versenyezni. Ez egyértelműen egy hibás helyzetfelismerés volt, ami Landónak sokba került a bajnokság szempontjából. A csapatnak is ártott, így ez mindenképp egy olyan incidens, aminek nem lett volna szabad megtörténnie.”
Sokáig úgy tűnt, nem éppen hoz emlékezetes versenyt az idei Kanadai Nagydíj, ám Lando Norris tett róla, hogy ha az egész futamra nem is, annak hajrájára sokáig emlékezhessünk, 4 körrel a leintés előtt ugyanis a célegyenesben nekiment Oscar Piastrinak. A brit versenyző autója a falnak csapódott és összetört, a mezőny pedig a hátralevő köröket a biztonsági autó mögött tette meg.
Az első helyen a végig hibátlanul vezető, a futamot kontroll alatt tartó George Russell végzett Max Verstappen és a pályafutása első F1-es dobogóját szerző Andrea Kimi Antonelli előtt, míg a negyedik helyen Piastri ért célba.
A rajtnál elmaradt a beharangozott Russell–Verstappen csörte, mivel a Mercedes pole-ból induló versenyzője annyira tisztán jött el, hogy a hollandnak esélye sem volt támadni őt. Hátrébb Andrea Kimi Antonelli megelőzte Piastrit és feljött a 3. helyre.
Az első tízból csak a 7. helyről rajtoló Norris és a 8. helyről induló Leclerc nem a közepes keveréken kezdett, ők a keményet tették fel, míg a mezőny második feléből a 14. helytől lefelé mindenki így tett.
Kezdetben úgy tűnt, hogy Verstappen nyomás alá tudja helyezni Russellt és akár előzéssel is próbálkozhat, de nem tudott támadási pozícióba kerülni, a folytatásban pedig a brit végig kontrollálta a versenyt és elegendő előnnyel rendelkezett a Red Bull-lal szemben, hogy Verstappen se az első, se a második kerékcserénél ne tudjon elévágni.
A rajt:
George Russell gets the launch he was hoping for 🚀
A címvédő második helyét sem fenyegette veszély, így csata leghamarab az utolsó dobogós helyért folyt. Az első kiállás előtt a pályán Verstappent is megelőző Antonellinek egy ideig a második hely megszerzésére is látszott esélye, de a verseny második felében már inkább hátrafelé kellett figyelnie, hogy ne veszítsen pozíciót Piastrival szemben.
Az ausztrál a tükörsima montreali aszfalton nem tudta kihasználni a McLaren gumikezelési képességeit – miközben a Mercedest a várakozásokkal ellentétben nem vetette vissza az 50 fokos aszfalt –, és a hajrára ő is nyomás alá került az eltérő stratégiát követő csapattársa által.
Norris végül a 66. körben szánta el magát és a hajtűben bevetődött Piastri mellé, aki aláfordulva visszatámadott, a két autó pedig fej-fej mellett száguldott az utolsó sikán felé. Itt kedvezőbb helyzetének köszönhetően Piastri fordult elsőként, Norris azonban tapadtá a célegyenesben is, majd megpróbált kivágni a szélárnyékból ott, ahol erre nem volt helye. Az 4-es rajtszámú McLaren eltalálta a 81-est, majd a falnak csapódott és kiesett. Norris pedig már a rádióban elnézést kért és egy az egyben magára vállalta a balesetet.
Az 5. és 6. helyen a Norris kiesésével egy-egy helyet nyerő Ferrarik jöttek be. A maranellói istállónak megint nem volt fényes délutánja: Leclerc többször is értetlenkedett a stratégiát illetően, mert szeretett volna egy kiállással végigmenni, míg a katasztrofálisan lassú tempóban köröző Hamiltont az hátráltatta, hogy a verseny elején elütött egy mormotát, ami megrongálta az autóját.
A hétszeres világbajnok mögött a zsinórban második versenyen pontot szerző Fernando Alonso és Nico Hülkenberg jött be, míg az utolsó két pontszerző helyet Esteban Ocon és Carlos Sainz kaparintotta meg.
A 70 kört Norris mellett még a műszaki hiba miatt a 48. körben félreálló Alex Albon és a reménytelen versenyt futó, a motorja kímélése érdekében a garázsba parancsolt Liam Lawson nem fejezte be.
A pontversenyben Piastri előnye ezzel 12-ről 22 pontra nőtt Norrisszal szemben, aki továbbra is a második helyen áll.
Nagyjából a Forma–1-es Kanadai Nagydíj 10. körére időzítette meglepetésszerű bejelentését a Renault (véletlen lenne? aligha) arról, hogy öt év után vátozik a Renault Csoport vezérigazgatója, Luca de Meo.
„Öt évnyi vezérigazgatói munka után Luca de Meo bejelentette döntését, miszerint lemond tisztségéről, és új kihívásokat keres az autóiparon kívül” – áll a közleményben, amelyeben a Jean-Dominique Senard elnök által összehívott igazgatótanács köszönetét fejezte ki Luca de Meónak a Renault Csoport megújulásáért és átalakításáért, és elfogadta, hogy távozása 2025. július 15-i hatállyal lép életbe. Luca de Meo eddig az időpontig továbbra is ellátja feladatait.
Emellett a Renault közölte, elindítja az új vezérigazgató kinevezési folyamatát, illetve az igazgatótanács kifejezte „bizalmát a vezetői csapat szakmai felkészültsége és tapasztalata iránt, hogy képesek folytatni és felgyorsítani a Renault Csoport átalakulási stratégiáját az új szakaszban.”
„Öt éven keresztül Luca de Meo azon dolgozott, hogy visszaadja a Renault Csoportnak a méltó helyét. Vezetése alatt vállalatunk egészséges alapokra helyeződött, lenyűgöző termékportfólióval rendelkezik, és újra növekedési pályára állt. Luca de Meo nemcsak kivételes iparági vezető, hanem kreatív, elkötelezett, szenvedélyes és inspiráló személyiség is. Ma az egész vállalat nevében mondok köszönetet ezekért az évekért és azokért a közösen leküzdött kihívásokért. Személyesen is mindig emlékezni fogok kapcsolatunk minőségére ezen a felejthetetlen úton. Ezúton szeretném szívből megköszönni a vállalat dolgozóinak is, akik velünk együtt dolgoztak ezen az ikonikus cég talpra állításán, amelyre mindannyian büszkék vagyunk” – mondta Jean-Dominique Senard.
„Eljön az ember életében az a pillanat, amikor tudja, hogy a munka el van végezve. A Renault Csoportnál kevesebb mint öt év alatt óriási kihívásokkal kellett szembenéznünk! Sikerült elérnünk azt, amit sokan lehetetlennek tartottak. Az eredmények magukért beszélnek: ezek a legjobbak a történelmünkben. Erős csapatunk van és rugalmas szervezetünk. Rendelkezünk egy stratégiai tervvel is a következő termékgenerációra. Ezért döntöttem úgy, hogy átadom a stafétát. Egy átalakult, jövőre felkészült vállalatot hagyok hátra, hogy tapasztalataimat más ágazatokban kamatoztassam, és új kalandokba vágjak” – osztotta meg gondolatait Luca de Meo.
„A Renault Csoport vezetése kivételes kiváltság volt számomra – folytatta a vezérigazgató. – Ez egy emberi és ipari kaland volt, amely csak egyszer adatik meg az életben. Ezért örökké hálás leszek a vállalat női és férfi dolgozóinak a szenvedélyükért, elkötelezettségükért és meggyőződésükért. Ők az igazi hajtóerők. Továbbá szeretném megköszönni Jean-Dominique Senard-nak, hogy évekkel ezelőtt engem választott, a támogatását és a bizalmát, valamint az Igazgatótanácsnak, hogy hittek közös projektjeinkben. És a legjobb még csak most jön…”
Luca de Meo a hétvégén a helyszínről nézte végig, ahogyan Alpine márkájával a Renault igencsak haloványan teljesít a Le Mans-i 24 óráson. Ami az F1-es csapatot illeti, az olasz vezető volt az, aki igencsak ellentmondásos módon visszahozta az istállóhoz Flavio Briatorét, és megbízta azzal, hogy vezesse vissza az egykor szebb napokat látot gárdát az élmezőnyben. Hogy távozása milyen hatással lesz az F1-es projektre, egyelőre korai megmondani.
Csak 18 pilóta sorakozik fel a magyar idő szerint 20 órakor rajtoló Kanadai Nagydíj rajtrácsára, a 70 körös futamot egyes versenyzők pedig jobb helyzetből várhatják.
A Kanadai Nagydíj időmérő edzésén nem volt egyértelmű, hogy a Pirelli idei szezonra bevezetett ultralágy C6-os keveréke, vagy a Montrealban a közepes gumi szerepét betöltő C5-ös a jobb egy körön, így ki ezzel, ki azzal próbálkozott a három szakasz során. Ennek eredményeként a pole pozíciót megszerző George Russellnek és a mellőle induló Max Verstappennek sem maradt új közepes szettje, míg a 3. helyről induló Oscar Piastrinak, az 5. helyről kezdő Lewis Hamiltonnak, a 7. Lando Norrisnak és a 8. Charles Leclerc-nek igen.
Az élmezőny tagjai közül lágy gumiból viszont senkinek nincs új, ellenben a két Mercedest kivéve kemény keverékből a többieknek két szett is a rendelkezésére áll. Russell tehát egyetlen új szett gumival (egy kemény) várja a lámpák kialvását, ami egy kiállás esetén is azt jelenti, hogy az egyik etapjában nem új gumit fog kapni, míg amennyiben két kerékcserével teljesíti a távot, akkor két etapnak is használt abroncsokon lesz kénytelen nekivágni. Ez persze nem azt jelenti, hogy kopottak lesznek a gumijai, de valamekkora hátrányt nyilván jelent majd mindez.
Különösen annak tükrében, hogy a Pirelli szerint a két kiállásos stratégia lesz a leggyorsabb.
A pilótánként felhasználható szettek:
Forrás: Pirelli
A Pirelli szerint várható stratégiák:
Forrás: Pirelli
Ketten is a bokszból rajtolnak
Fontos hír még a verseny előtt, hogy két pilóta, az időmérőn a 20., azaz utolsó helyen végző Pierre Gasly, illetve a 19. helyen záró Liam Lawson is a bokszutcából fogja megkezdeni a Kanadai Nagydíjat. Az Alpine pilótáját csapata azért kárhoztatta bokszutcai rajtra, mert a rosszul sikerült időmérő után változtattak az autója beállításain, míg Lawsonnál a Racing Bulls kihasználja, hogy lényegében büntetlenül halmozhat fel erőforrás-elemeket.
Az új-zélandi így megkapta idei ötödik belső égésű motorját (egy szezonban négy engedélyezett büntetlenül); ötödik turbóját és MGU-H-ját (ezekből szintén négy a kvóta), illetve harmadik akkumulátorát és vezérlő-elektronikáját (mindkettőből kettő a limit). Emellett az autója felfüggesztés-beállításain is változtattak. A cseréknek köszönhetően Lawson hivatalosan 50 helyes hátrasorolásban részesült…
Robert Kubica 2011-ben kis híján az égi versenypályákra költözött, de csodával határos módon életben maradt. Arra viszont nagyon kevesen fogadhattak, hogy nemcsak újra autóversenyezni fog, hanem egészen a Le Mans-i győzelemig jut. Megnéztük, mi vezetett idáig.
Valószínűleg nem nagyon van olyan autósport-rajongó, aki ne örülne annak, hogy Robert Kubica 40 évesen megszerezte élete első Le Mans-i győzelmét, mindezt ráadásul a Ferrarival tette. A Forma–1-ben 2006-ban a Magyar Nagydíjon bemutatkozó, tempóját az első perctől fogva bizonyító lengyel pilóta pályafutása 14 évvel ezelőtt brutális fordulatot vett, és aligha lepődött meg volna bárki is, ha többet nem látjuk versenyautóban. Ő azonban nemhogy visszatért, de most megnyerte a világ egyik legnagyobb autóversenyét, a híres tripla korona (Triple Crown), azaz a monacói F1-es futam, az Indianapolis 500 és a Le Mans-i 24 órás egyikét.
— FIA World Endurance Championship (@FIAWEC) June 15, 2025
Kubica összesen négy teljes és egy csonka szezont töltött el a Forma–1-ben, ahol már 2007-ben túlélt egy döbbenetesen nagy balesetet a Kanadai Nagydíjon. Egy évvel később ugyanott aztán megszerezte pályafutása egyetlen F1-es sikerét, és úgy tűnt, hogy akár a világbajnoki címért is harcban lehet, lévén átvette a vezetést a pontversenyben. A BMW azonban úgy döntött, hogy a 2008-as autó fejlesztése helyett a 2009-es, átfogó szabályváltozások évében debütáló kocsira koncentrál.
Kubica ezért hiába vezetett hibátlanul élete második F1-es idényében és nyújtott jobb egyéni teljesítményt még a vb-címért megküzdő Felipe Massánál és Lewis Hamiltonnál is, végül be kellett érnie az összetett 4. helyével. Akkor persze senki nem gondolhatta, de ez lett volna ez egyetlen esélye az F1-es világbajnoki címre, és valószínűleg soha nem fogja teljesen megbocsátani a BMW-nek, hogy nem próbálták meg kihasználni a kínálkozó lehetőséget. „A legjobban azt bánom, hogy 2008-ban nem hajtottunk a BMW-vel azért, hogy megpróbáljuk megnyerni a bajnoki címet. Egyszerűen feladtuk, miközben soha nem lehet tudni, hogy az embernek lesz-e újabb esélye” – nyilatkozta 2023-ban.
A bajorok 2009-ben ezután sehol nem voltak, az év végén pedig kiszálltak a Forma–1-ből, így Kubica a Renault-nál folytatta, és a középszerű R30-assal Monacóban és Belgiumban is dobogós lett. Ezután 2011-ben is a Lotus Renault GP-vé átvedlő istálló pilótája maradt, de már nem kellett volna sokat, mindössze egy évet kibírnia, mielőtt Maranellóba teheti át a székhelyét, időközben ugyanis aláírt a Ferrarihoz, hogy 2012-től Fernando Alonso csapattársa legyen.
2011. február 6-án, az olasz Ronde di Andora versenyen azonban egy csapásra mindez szertefoszlott, amikor Skoda Fabia S2000-ét szó szerint felnyársalta a szalagkorlát, életveszélyes sérüléseket okozva az akkor 26 éves versenyzőnek.
„Másfél liter vér volt a testemben, amikor megérkeztem a kórházba, miközben normál esetben az embernek 6-7 liter vére van. A testem jobb oldala teljesen szét volt zúzva, 42 törésem volt, a lábfejemtől a könyökömig mindenem el volt törve” – nyilatkozta 2024-ben egy podcastban.
Az életmentő beavatkozások sorozata után jöhetett a gyötrelmes felépülés, amelyet 2012 januárjában lábtörés vetett vissza, de az év szeptemberében Kubica már újra versenyzett, és egy Subaruval rögtön győzni tudott a Ronde Gomitolo Di Lana elnevezésű raliversenyen. Mivel a sérülései miatt úgy tűnt, formaautóba többet nem ülhet, a lengyel klasszis teljes erőbedobással a ralizás felé fordult, 2013-ban főállású raliversenyző lett, és első nekifutásra megnyerte a WRC2-es világbajnoki címet. Ezzel a mai napig ő az egyetlen F1-es pilóta, aki vb-címet nyert raliban.
Ezután 2014-től már a WRC-ben ment, de itt csupán részsikerek jöttek össze neki, a 2016-os idény után pedig elfogyott a pénz, így véget ért a ralis kaland. 2017-ben ugyanakkor új kapuk nyíltak meg előtte, és előbb a Renault 2012-es, majd a Magyar Nagydíj után rendezett teszten a 2017-es autóját is próbára tehette. Itt bebizonyosodott, hogy bár vélhetően soha nem lesz azon a szinten, mint a balesete előtt, továbbra is képes jó teljesítményre egy Forma–1-es autóban.
A Hungaroringen vezetett először aktuális F1-es autót a 2011-es valenciai teszt óta.
Ezután előbb októberben, majd az Abu-dzabi Nagydíj után novemberben is tesztelhette a Williamst, Felipe Massa visszavonulásával pedig a brazil pilóta ülésének első számú várományosává lépett elő, ám végül nem ő, hanem Sergey Sirotkin lett a befutó. Viszont tartalékként így is csatlakozott a grove-iakhoz és a Spanyol Nagydíjon először vezetett F1-es hétvégén a 2010-es Abu-dzabi Nagydíj óta, 2019-ben pedig az újonc George Russell oldalán végre megkapta a lehetőséget a versenyzésre is.
Ebben ugyanakkor sok köszönet nem volt, mert a Williams erre az évre soha nem látott mélységbe zuhant, ami odáig fajult, hogy a csapat az alkatrészekkel spórolás miatt adatta fel Kubicával az Orosz Nagydíjat. Noha a gárda egyetlen pontját ő szerezte, összességében nem tudta tartani Russell tempóját, a szezon vége előtt pedig bejelentette, hogy az év végén elhagyja a Williamst. Innen az Alfa Romeóhoz vezetett az útja, ahol tartalékként lehúzott még három évet, és a számos első szabadedzésen való szereplés mellett 2021-ben a covidos Kimi Räikkönenhelyén a Holland és az Olasz Nagydíjon is részt vehetett. Utóbbi volt az utolsó versenye a Forma-1-ben.
2019-ben a Williams pilótájaként / Fotó: Rokit Williams Racing
Ebben az évben debütált a hosszútávú versenyzés világában és három győzelemmel az European Le Mans Series LMP2-es bajnoki címéhez segítette az Orlen Team WRT-t jelenlegi ferraris csapattársa, Yifei Ye, illetve Louis Deletraz oldalán. A Le Mans-i siker ugyanakkor nem jött össze, pedig karnyújtásnyira voltak tőle, amikor elképesztően szívfacsaró módon Ye alatt az utolsó körben kapcsolt le a motor.
Kubica 2022-ben aztán már teljes idényt futott a WEC-ben a Prema Orlen Teammel és kategória második lett Le Mans-ban, amit 2023-ban a WRT-hez visszatérve megismételt, ebben az évben pedig elhódították az LMP2-es bajnoki címet. Ekkor érkezett a Ferrari ajánlata a 2024-es esztendőre, amit természetesen nem utasíthatott vissza.
„A hypercar, noha egy csúcskategória, azért mégsem az F1, mindazonáltal azt hiszem, a Ferrarit képviselni többet jelent, mint egy másik márkát. Már a múltban is rájuk szegeztem a tekintetem, mivel F1-es versenyzőként két célom volt: világbajnoki címet szerezni és felvenni a vörös overallt. Végül egyik sem történt meg, mert az életnek más tervei voltak velem, és bevallom, a nyílt seb megmaradt. Ez a lehetőség most nagy kihívás” – nyilatkozta akkor.
Noha tavaly Austinban már nyertek egy versenyt, a fő cél természetesen nem lehetett más, csakis a Le Mans-i győzelem, ami most szintén összejött.
„Megnyerni Le Mans-t különleges, mert ez az egyik legnehezebb verseny. Néhány éve nagyon közel kerültem hozzá az LMP2-ben az első Le Mans-omon, amikor az utolsó körben vesztettünk, de ezúttal minden tökéletesen sikerült. Összetett győzelmet szerezni pedig jobb, mint LMP2-est. Fárasztó hét volt, de szerencsére mindent valóra váltottunk. Leszegtük a fejünket, nyomtuk, amikor kellett, amikor pedig nem, vigyáztunk az autóra és a gumikra. Örülök magam és a csapattársaim, illetve az AF Corse és a Ferrari miatt is, hogy háromszor nyert három különböző egységgel. Jobb forgatókönyvet elképzelni sem tudnék” – nyilatkozta az újdonsült győztes.
A McLaren egy olyan technikai újítással érkezett a Kanadai Nagydíjra, amely Lando Norrisnak egyértelműen segít, Oscar Piastri viszont nem szeretné azt használni. A csapatnál lehetségesnek tartják, hogy az MCL39-es modell eltérő specifikációjával fogja megvívni a bajnoki csatát a két pilóta a szezon hátralévő részében.
A wokingi istálló néhány kisebb fejlesztést hozott Montrealra, amelyek az autó első részét érintik, s közöttük megosztja a véleményeket egy az első felfüggesztés formáját érintő változtatás, amit csak Norris akart kipróbálni az autóján. A visszajelzések alapján a brit azonnal érezte az újítás előnyeit, segítségével ugyanis jobban letapogathatja az autó viselkedését, így az edzések után a hétvége további szakaszára is kitartott mellette – csapatfőnöke, Andrea Stella pedig cáfolta, hogy az új elemnek köze lett volna ahhoz, hogy Norris nem tudott igazán ütőképes kört összerakni az időmérő utolsó szakaszában, s végül csak a 7. rajthelyet szerezte meg, miközben Piastri – aki nem kérte magának ezt az elemet – 3. lett.
„Az átalakított felfüggesztés azt a célt szolgálja, hogy jobb visszajelzést adjon az autó viselkedéséről a versenyzőknek. Elég apró változtatás, aminek hatását csak úgy tudnák igazán megérteni a versenyzők, ha egymást követően kipróbálhatnák mindkét változatot, de ezt nem könnyű kivitelezni egy versenyhétvége során” – fogalmazott Stella, akit a The Race idéz.
„Lando azonban semmilyen hátrányát nem tapasztalta, szóval azt kell mondanom, hogy a Q3-ban történtek ellenére az első felfüggesztéssel elvégzett kísérlet számára sikeres volt, és ez a preferenciája.”
„Lehet, hogy a két versenyzőnk az első felfüggesztés két különböző specifikációja mellett fog dönteni, de csak annak kialakítását érintő apró eltérésről beszélünk. Nem olyasmi ez, aminek jelentős hatása lenne a teljesítményre, inkább csak azt érinti, hogyan érzékelik a versenyzők a felfüggesztésen és a kormányzáson keresztül, hogy mi történik a gumikkal. Szóval tényleg csak arról van szó, ki hogyan szereti vezetni az autóját, nem pedig arról, hogy ez megnövelné a tapadást.”
Piastri megerősítette, hogy nem a csapat választotta ki, melyik autóra kerüljön fel az új felfüggesztés, mindkét pilótának saját döntésén múlt, hogy megkapja-e azt. És egyáltalán nem érzi magát hátrányos helyzetben amiatt, hogy végül ellene döntött.
„Nem igazán aggódom emiatt. Én is használhattam volna, ha akarom, de nem akartam – ennél több részletbe nem mennék bele. Nem olyan egyszerű elmagyarázni a hatását, mert bizonyos dolgokat jobbá, másokat rosszabbá tesz. Nem is igazán fejlesztés ez, csak egy másmilyen alkatrész. Végül azért döntöttem úgy, hogy nem akarom használni, mert eddig is elégedett voltam az autóval, és szeretném megőrizni ezt a folytonosságot” – mondta Piastri.
Az egymást követő második versenyen kell a mezőny legvégéről rajtolnia Yuki Tsunodának, miután tíz rajthelyes büntetést róttak ki rá a Kanadai Nagydíjon. A japán szerint nem sok logika volt a döntésben, hiába igaz, hogy szembement a szabály betűjével.
Az incidens, ami miatt elmeszelték a Red Bull pilótáját, még a harmadik szabadedzésen történt, miután piros zászlós leállást rendeltek el a célegyenes bejáratánál falnak ütköző Oscar Piastri miatt. Az ausztrál, noha tovahaladt McLarenjével, sok törmeléket hagyott a pályán, jobb hátsó kereke pedig súlyosan megrongálódott. Tsunoda a piros zászlós jelzés ellenére biztonságosabbnak érezte, ha a hátsó egyenesben megelőzi a boszutca felé lassan haladó McLarent, a felügyelők azonban nem gondolták ezt helyes döntésnek. A piros zászló alatti előzés súlyos vétség, tíz rajthelyes büntetés járt érte – hasonlóan ahhoz, ahogy Oliver Bearman is ezt kapta a Monacói Nagydíj hétvégéjén, és akárcsak az övé, most Tsunoda védekezése is süket fülekre talált, pedig a japán a saját testi épségét féltette.
„Természetesen láttam, hogy Oscar a pálya bal szélére húzódva halad, és tisztában vagyok vele, hogy a piros zászló alatt nem szabad előzni. De ha egy sérült autó mögött várom ki, hogy visszaérjek a bokszba, az számomra egyenértékű azzal, mintha azt várnám, hogy mikor talál el engem egy törmelék” – idézi Tsunodát az Autosport.
„Láttam, hogy a kereke rossz állapotban van, és úgy tűnt, hogy le fog repülni. Emiatt én a pálya jobb szélére húzódtam. Figyeltem az Oscar előtt és az én mögöttem haladó autókra, hogy senki ne legyen útban, és az ellenkező oldalon megelőztem őt egy észszerű 170 km/órás tempóval, ami a fele annak, amivel normál esetben azon a ponton haladunk. Mégis büntetést kaptam, ami nevetséges.”
Azóta, hogy tavaly Sergio Pérez súlyosan sérült autóval bicegett vissza a bokszutcába a montreali versenyen, további törmelékeket hátrahagyva, az FIA felelősebb helyzetfelismerést vár el a csapatoktól, s idén már megtiltja, hogy törmelékeket hullajtó autóval a pilóták megkíséreljenek visszahajtani a bokszutcába. Piastri esetében viszont nem merült fel ez az elvárás, az ausztrál büntetlenül visszahajthatott csapatához, talán amiatt is, mert a piros zászló elrendelése után úgy ítélték meg, autója már nem jelent veszélyt a többiekre. Tsunoda viszont nem ezt érezte a McLaren mögött haladva.
„Nem tudom, mit szerették volna, hogy csináljak. A jelek szerint azt akarták, hogy ne előzzem meg Oscart, hanem maradjak mögötte. De amíg ott voltam, csak reménykedtem, hogy nem repül nekem egy törmelék. Amikor egy sérült, nagyon lassan haladó autóról van szó, nem hiszem, hogy megérdemelt emiatt egy 10 rajthelyes büntetés” – folytatta méltatlankodását.
Tsunoda egyébként a 11. helyen zárta a Kanadai Nagydíj időmérőjét, de a büntetéssel a mezőny végére esik vissza. Két hete a Spanyol Nagydíj szombatján egyszerűen csak lassú volt, ott szintén a mezőny végéről kellett rajtolnia, ez a mostani ítélet pedig a legkevésbé sem segíti abban, hogy megpróbáljon kimászni abból a gödörből, amely már évek óta Max Verstappen csapattársainak gyűjtőhelye.
„A 11. hely nem volt túl rossz, de persze nem is elég jó. Ehelyett megint 20. vagyok, ilyen helyről pedig nem sűrűn szoktam rajtolni. Nem valami kellemes élmény, de ez van, ideje előre törni!” – tartotta meg optimista hozzáállását Tsunoda.