Címke: F1

  • Norrisnak még nincs oka a mosolyra; Piastri a 11. helye ellenére a pole-ért küzdene

    Norrisnak még nincs oka a mosolyra; Piastri a 11. helye ellenére a pole-ért küzdene

    Így értékelte Lando Norris és Oscar Piastri az Abu-dzabi Nagydíj pénteki edzésnapját.

    Igencsak eltérően alakult a McLaren két pilótájának pénteki napja az F1-es vb-címről döntő Abu-dzabi Nagydíjon, mert míg az összetettet vezető Lando Norris az első és a második szabaedzést is az első helyen zárta, addig a tőle 16 ponttal lemaradva a harmadik helyen álló Oscar Piastri az első tréninget teljes egészében ki kellett hagyja, mivel Pato O’Ward ült az autójában, majd a második gyakorláson csak 11. lett.

    „Nyilvánvalóan az idők és minden egyéb alapján most jól állunk, de még mindig szeretnék egy kicsit többet az autótól, mert nem vagyok teljesen elégedett vagy teljesen magabiztos – nyilatkozta a második edzésen Max Verstappennek közel 4 tizedet adó Norris. – Kissé félúton járunk különböző dolgok kipróbálása és az autó jobb megértése között, szóval remélhetőleg éjszaka még ki tudunk hozni belőle valamit. Nem volt rossz nap, az biztos, de mindig tudjuk, hogy az időmérőre minden sokkal szorosabb lesz, szóval még nincs ok a mosolyra.”

    Noha Abu-Dzabiban nem túl reprezentatív az első edzés, lévén nappal rendezik, míg az időmérő és a futam is nagyrészt villanyfény mellett zajlik majd, Piastri 11. helye megmutatta, hogy azért valamekkora hátrányt jelent az, ha valaki nem ülhet autóba az első gyakorláson. Mivel a McLarennek még a négy kötelező alkalomból egy hátravolt az első szabadedzésen futtatandó újoncok terén, Piastri kénytelen volt a bokszfalról nézni, ahogy a wokingiak IndyCar-pilótája, Pato O’Ward kezdi meg a hétvégét az autójában, ez pedig azt jelentette, hogy csak a második edzésen kezdhette el felvenni a ritmust.

    Verstappen: Nem vagyunk elég gyorsak

    A második gyakorlásra visszatérő ausztrál végül csak a 11. helyen zárta a második tréninget, mert nem tudott elég gyors lenni a lágy gumis időmérő-szimulációs körén, majd a második próbálkozása során elfékezte magá az első DRS-zóna végén. Ennek ellenére bizakodóan várja a folytatást.

    „A közepes keveréken elég jól összeállt a dolog, csak a lágyakon nem sikerült kihozni a legtöbb tapadást az első mért körön. Azt hiszem, kezdem megtalálni a ritmust, de egyértelműen van még mit javítani holnapra. Egyetlen edzés után ez azonban nem olyan rossz” – kezdte az értékelést, majd amikor megkérdezték tőle, hogy szükség lesz-e nagy változtatásokra az autóval, így felelt: „Szerintem inkább csak kisebb részleteken módosítunk. Az autó elég jó állapotban van, csak az első lágy gumis körön nem sikerült kihasználni a tapadást. Lesz néhány apró módosítás, persze, mert nem volt tökéletes odakint, de semmi komoly.”

    Piastritól ezután azt tudakolták, hogy szerinte milyenek az esélyei a pole pozíció megszerzésére. „Szerintem egész jók. Az autó gyorsnak tűnik, csak még több kört kell megtennem és jobban belerázódnom, ennyi az egész. Holnap még néhány kör, még néhány garnitúra gumi, és remélhetőleg ott leszünk” – jelentette ki.

  • Verstappen: Nem vagyunk elég gyorsak

    Verstappen: Nem vagyunk elég gyorsak

    Viszonylag elégedett volt a vasárnap az idei világbajnoki címért Lando Norrishoz képest 12 pontos lemaradásból csatába induló Max Verstappen az Abu-dzabi Nagydíj első edzésnapja után, de elmondta, hogy sokat kell javulniuk a folytatásra.

    Max Verstappen az Abu-dzabi Nagydíj mindkét pénteki szabadedzését a második helyen zárta, és mindkétszer Lando Norris végzett előre, ám míg az első tréningen csak 0,008 másodperc, addig a másodikon már 0,363 másodperc volt a két versenyző között. Ez persze még semmit nem jelent a folytatásra nézve, hiszen mind a McLaren, mind a Red Bull változtatni fog az autója beállításain szombatra, ám azt megmutatja, hogy Verstappennek többet kell gyorsulnia.

    A nap folyamán a négyszeres világbajnok többször is panaszkodott az autó egyensúlyára, majd utólag elmondta, noha sikerült elég jó tartományba hozni a kocsit, továbbra is egy állandó probléma hátráltatja.

    „Egész rendben volt a nap, meglehetősen elégedett voltam az autóval. Valószínűleg egy kicsit gyorsabbnak kellene lennünk, mer még mindig nem vagyunk elég gyorsak – kezdte értékelését a holland. – Összességében azt hiszem, elég jó tartományban vagyunk, ugyanakkor úgy néz ki, hogy elég nagy a lemaradás, amit be kell hoznunk. A magunk részéről megpróbáljuk a lehető legjobb autót összerakni, aztán meglátjuk, mennyit tudunk találni az éjszaka folyamán. Mind az egykörös, mind a hosszú etapokon mutatott tempón javítanunk kell.”

    Arra a kérdésre, hogy rendben van-e az RB21-es egyensúlya, Verstappen azt válaszolta, hogy „ez egy állandó küzdelem, de nincs ebben semmi új.”

    Az Abu-dzabi Nagydíj programja magyar idő szerint szombaton 11 óra 30 perctől folytatódik a harmadik szabadedzéssel, majd 15 órától jön az év utolsó időmérője.

  • Hamilton felnyitotta Leclerc szemét, aki egy bizonyos területen rengeteget tanult tőle

    Hamilton felnyitotta Leclerc szemét, aki egy bizonyos területen rengeteget tanult tőle

    Charles Leclerc elárulta, mit tanult Lewis Hamiltontól az idén.

    Noha még csak rivalizálásról sem beszélhetünk Charles Leclerc és Lewis Hamilton esetében az idén, mert bár a hétszeres világbajnok érkezésével csapattársak lettek, az egész évben küszködő Hamilton az utolsó futam előtt közel 80 ponttal van lemaradva Leclerc-től az összetettben, és csupán háromszor végzett a monacói előtt versenyen (ez kettő lenne, ha Bakuban nem rontja el az elengedését az utolsó kör végén), míg az időmérős párharcokban jelenleg 18-5-re áll, azaz régen eldőlt, hogy itt is kikap.

    Leclerc ugyanakkor a francia L’Équipe-nek nyilatkozva kifejtette, Hamilton érkezésével figyelmesebb lett, mert lenyűgőzte a brit „rendkívül alapos” hozzáállása, ami különösen a gumikezelés terén nyitotta fel a szemét.

    Hamilton inkább hazudna Norrisnak, minthogy szurkoljon neki

    „Rengeteget tanultam Lewistól, különösen abból, ahogyan dolgozik, ahogyan elemzi az adatait. Nem megyek részletekbe, de az érkezése előtt inkább a megérzéseimre hagyatkoztam – árulta el a technikai téren egyaránt erős Sebastian Vettel mellett kettő, Carlos Sainz oldalán négy szezont lehúzó Leclerc. – Mostantól, különösen a gumik üzemi hőmérsékletre hozásánál, sokkal jobban figyelek a számokra és az adatokra. Lewis rendkívül alapos és precíz ezen a téren, ami lehetővé teszi, hogy a gumik jól működjenek, különösen az időmérőn. Az érkezésével rengeteget kellett tanulnom. Hatalmas motivációt jelentett számomra, hogy csatlakozott a csapathoz, mert össze tudtam mérni magam vele. Lewis nagy segítség volt, és nem éreztem, hogy az árnyékában lennék.”

    Leclerc idei szerepléséből tehát Hamilton is kivette a részét, és ha ő maga nem is tudott zöld ágra vergődni az idei Ferrarival, legalább Leclerc fejlődött általa. Persze a hétszeres világbajnok nem azért jött Maranellóba, hogy a csapattársát jobbá tegye, így reményei szerint jövőre már másként is kiveheti a részét a Ferrari remélt eredményességéből.

  • Megtörtént a hétvége első incidense bajnokaspiránsok között, a sportfelügyelők nem büntettek

    Megtörtént a hétvége első incidense bajnokaspiránsok között, a sportfelügyelők nem büntettek

    Lando Norris nagy fölénnyel zárt az élen az Abu-dzabi Nagydíj második szabadedzésén Max Verstappen előtt, akivel feltartásgyanús incidensbe keveredett, de a sportfelügyelők nem vizsgálták a címvédőt. Oscar Piastri a mezőny második felében zárt.

    Péntek délután rendezték az Abu-dzabi Nagydíj második szabadedzését, amelyen immáron mindhárom bajnokaspiráns szerepelt, hiszen Oscar Piastri is megkezdhette a hétvégi felkészülést. Rajta kívül Lewis Hamilton, Yuki Tsunoda, Fernando Alonso, Lance Stroll, Pierre Gasly, Esteban Ocon, Liam Lawson és Alexander Albon is visszavette autóját. A kezdés pillanatában a levegő hőmérséklete 26, az aszfalté 31 fokos volt.

    Lezajlott az edzés, amin az F1 egyik bajnokesélyese jót derült, egy másik pedig máris hátrányba került

    Nem véletlen, hogy a Racing Bulls, az Alpine, illetve a Williams versenyzője gurult ki a garázsból először, majd a többiek is követték őket, jellemzően közepes gumikon, ám a lágyak és a kemények is előkerültek. Az első mért körök után Oliver Bearman került az élre, miután a:1:27.744 másodpercet autózott a piros oldalfalú abroncsokon, 64 ezreddel megelőzve Max Verstappent, aki az első gyakorlás után nem volt elégedett az autójával. Nem sokkal később Lando Norris jött fel mögéjük, de az ő lemaradása már 463 ezred volt.

    Néhány perc után máris jött az első incidens a tabella első két helyezettje között, ugyanis Verstappen akadályozta Norrist az 1-es kanyar kijáratán, miután mérnöke, Gianpiero Lambiase vélhetően azt hitte, hogy honfitársa nem gyorskört akar megkezdeni. A sportfelügyelők jegyezték az esetet, de aztán nem vizsgálták azt. A holland pilóta eközben megelőzte Bearmant, ám Isack Hadjar 1:24.167-es, szintén a lágyakon futott idejétől 386 ezreddel elmaradt.

    Videón az eset:

    A Haas pilótája aztán visszaelőzte Verstappent, miközben a McLaren párosa az eredményjelző közepén szerepelt, de ennek ekkor nem volt jelentősége. Már csak azért sem, mert bő 15 perc elteltével Norris szintén átugrotta a bajnoki listavezetőt, és 125 ezredes hátránnyal feljött a harmadik pozícióba, míg Piastri – akinek módosítottak a beállításain – közvetlenül mögéjük zárkózott fel. Az élen szintén módosult a helyzet, hiszen Bearman 1:23.968-cal átvette a vezetést, míg csapattársa elválasztotta a holland és az ausztrál pilótát.

    Nem sokkal később Charles Leclerc révén a Ferrari is megérkezett az élmezőnybe, és feljött a negyedik helyre, miközben Verstappen már lágy gumikon tért vissza a pályára. A címvédő ennek megfelelően jelentősen gyorsult, és 522 ezredes előnnyel átvette a vezetést, néhány másodperccel később pedig Hadjar szintén friss C5-ösökön 211 ezreddel maradt el tőle. Nico Hülkenberg aztán 104 ezredes lemaradással bejött közéjük. Carlos Sainznak ellenben nem ment ilyen jól, hiszen a 2-es kanyarban megcsúszott.

    A következő percekben folyamatosan jöttek a lágy gumis körök. Norris pedig jóval gyorsabb volt Verstappennél, és 363 ezredet adott neki, míg George Russell feljött a harmadik pozícióba. Piastri ellenben alig tudott javítani, és 68 százados hátránnyal mindössze a tizedik pozícióig ugrott fel. Már a második szektor után is nagy volt a hátránya, de a pálya utolsó részén nagyjából még ugyanannyit kapott csapattársától, igaz, a forgalom nem könnyítette meg a dolgát.

    Ezzel szinte ki is alakult a második szabadedzés végeredménye, hiszen a mezőny nagy része az utolsó szűk fél órában a versenyszimulációt teljesítette. Norris számára biztató mértékű előnnyel végzett az élen Verstappen előtt, akit Russell nagyon szorosan követett. Mögöttük Bearman, Hülkenberg, Gabriel Bortoleto, Hadjar, Leclerc, Andrea Kimi Antonelli és Piastri lett az első tíz sorrendje, de később Alonso feljött a kilencedik pozícióba. Az ausztrál versenyzőnek ugyan volt még egy próbálkozása, de a 6-os kanyarban történt elfékezés miatt nem tudott javítani. Rajtuk kívül talán még Hamiltont kell megemlíteni, a hétszeres világbajnok 856 ezredes hátránnyal tizennegyedikként zárt.

    Ami a versenyszimulációkat illeti, a gyakorlás hátralévő része nyugodt mederben lezajlott, még csak a sárga zászló sem került elő. A köridők alapján Norris a futamra nézve is bizakodhat, még úgy is, hogy Verstappen jóval hosszabb etapot tett meg nála.

    Az Abu-dzabi Nagydíj második szabadedzésének végeredménye

  • Verstappen érdemelné meg a bajnoki címet az egyik riválisa szerint

    Verstappen érdemelné meg a bajnoki címet az egyik riválisa szerint

    Max Verstappen és az újonc Gabriel Bortoleto jó viszonyt ápol, így nem meglepő, hogy utóbbi talán ez alapján is a holland végső sikerét tartaná megérdemeltnek.

    Tizenöt év után először három versenyzőnek van esélye megnyerni a Forma–1 világbajnoki címét az utolsó futamon, közülük Lando Norris és Oscar Piastri először találkozik ezzel a helyzettel, míg a négyszeres világbajnok Max Verstappen számára természetesen aligha jelent sok újdonságot a felállás.

    Az újonc Bortoleto szerint 2025-ben utóbbi nyújtotta a legjobb teljesítményt. „Azt gondolom, a világbajnokság arról szól, ki a legjobb versenyző a világon, és ebben az idényben szerintem Max mindenki másnál kevesebb hibát követett el. Bizonyította, hogy idén ő volt a legjobb, úgyhogy azt hiszem, ő érdemelné meg a vb-címet” – mondta a GPblognak.

    Kérdés, mit szól ehhez a mentora, Fernando Alonso, aki vicces megjegyzést tett a témában a versenyhétvége előtt. Azzal nehéz vitatkozni, hogy Verstappen hozta ki a legtöbbet a lehetőségeiből, sokszor túl is lépve azokat, és csak kevés pontot veszített saját hibái miatt: Barcelonában a lobbanékony megmozdulása George Russell ellen időbüntetést vont maga után, Silverstone-ban pedig megcsúszott az egyik biztonsági autós újraindítást követően.

  • Itt a válasz a nagy kérdésre, ezt teszi a McLaren, ha csapatutasításon múlik a világbajnoki cím

    Itt a válasz a nagy kérdésre, ezt teszi a McLaren, ha csapatutasításon múlik a világbajnoki cím

    Zak Brown egyértelműsítette, csapatutasítást fognak alkalmazni, amennyiben ezzel lehet kicsavarni Max Verstappen kezéből a világbajnoki címet. A McLaren Racing vezérigazgatója szerint őrültség lenne másképpen cselekedni.

    Tizenöt éve először fordul elő a Forma–1-ben, hogy az utolsó futam előtt még kettőnél több pilótának van matematikai esélye a világbajnoki cím elnyerésére. Lando Norris 408 ponttal áll az élen, őt Max Verstappen 12 egységnyi lemaradással követi, míg Oscar Piastrinak további 4 pont a hátránya a másik McLarennel.

    Mindez tehát azt jelenti, hogy a háromból két főszereplő ugyanazt a csapatot képviseli. Ennek következtében előállhat az a helyzet, hogy az egyiküknek, jelen esetben a hátrányban lévő Piastrinak már nem lesz esélye a végső győzelemre, csapattársa sikere viszont azon múlik, hogy elengedi-e őt, hiszen ha nem teszi, akkor Verstappen örülhet. A McLaren sokáig igyekezett a leginkább egyenlő bánásmódot biztosítani versenyzőinek, ám Zak Brown kijelentette, hogy ebben az esetben félre fogják állítani az ausztrál pilótát az Abu-dzabi Nagydíjon.

    „Természetesen igen – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre a McLaren Racing vezérigazgatója a Sky Sportsnak. – Realisták vagyunk, meg akarjuk nyerni az egyéni világbajnokságot. Úgy vágunk neki a hétvégének, hogy mindkettőjüknek ugyanannyi esélye van, még ha nyilván fenn is áll egy pontkülönbség. Nem tudni, miként alakul az időmérő és a megbízhatóság. Amennyiben a futamon meglehetősen egyértelművé válik, hogy az egyiküknek van esélye, a másikuknak nincs, akkor megtesszük, amit tudunk, hogy megnyerjük az egyéni világbajnokságot.”

    Norris inkább elbukná a vb-címet, minthogy megkérje Piastrit, álljon félre előle

    Az említett forgatókönyv a legegyszerűbb módon úgy tudna előállni, ha Verstappen vezetne, míg Piastri a harmadik, Norris pedig a negyedik helyen autózna. Ebben az esetben egyértelmű a döntés. „Őrültség lenne nem így tenni – fogalmazott az amerikai üzletember. – Meg szeretnénk nyerni az egyéni bajnokságot. Szóval meglátjuk, hogyan alakul a verseny, ám nem fogjuk elveszíteni a bajnokságot azért, mert próbálunk védeni egy harmadik és egy negyedik, vagy egy hatodik és egy hetedik helyet, vagy akármi is lesz a helyzet.”

    Az még érdekesebb kérdés, hogy mi lesz, ha hasonló helyzetben Piastri nem a harmadik, hanem a második helyen áll, de Brown szavai alapján jó eséllyel ekkor is félreállítanák a 24 éves versenyzőt. Az 54 esztendős üzletember arra is kitért, hogy volt már példa rá, hogy pilótáik egymást segítették, elsősorban az előző idényben.

    „Ez egy csapatsport, nem igaz? – tette fel a költői kérdést. – Szóval a konstruktőri és az egyéni [bajnoki címet] is csapatként szeretnénk megszerezni. Tudom, hogy ez kicsit furcsán hangzik, de ha az egyikük nem tud győzni, akkor azt akarja, hogy a másik nyerjen. A csapat is ezt szeretné. Ők csapatjátékosok, és ezt már tavaly is láthattuk, nemde? Láttuk a brazíliai sprinten, és szerintem Katarban is. Szóval nem hiszem, hogy bármelyik sportágban szokatlan lenne, hogy a csapattársak áldozatot hoznak egymásért, hogy a csapat megkapja, amit akar.”

    A McLaren burokba zárja a pilótáit, míg Verstappen vígan nyilatkozgat a sajtónak

  • Lezajlott az edzés, amin az F1 egyik bajnokesélyese jót derült, egy másik pedig máris hátrányba került

    Lezajlott az edzés, amin az F1 egyik bajnokesélyese jót derült, egy másik pedig máris hátrányba került

    Elindult a Forma–1 szezonzáróját jelentő Abu-dzabi Nagydíj.

    Szokás szerint rengeteg újonc vezetett az Abu-dzabi nagydíj pénteki első szabadedzésén, mert a legtöbb istálló – a Mercedes és a Sauber kivételével – még adós volt az éves kvóta teljesítésével, itt pedig ismét egy olyan helyszínen vagyunk, ahol nem igazán reprezentatív a nappali körözés, lévén a hétvége érdemi részét villanyfény mellett rendezik. Ennélfogva az eredményeknek nincs sok jelentősége, az viszont említésre méltó, hogy a három bajnokesélyes közül Oscar Piastri nem ülhetett autóba, így lépéshátrányba került a ráhangolódással, és ha netalántán akadályozná valami a második tréningen, az nagyon megnehezítheti a felkészülését.

    Az edzés nagyrészt a tervezett mederben csordogált, a pilóták teljesítették az előírt a programot, alapvetően csak rossz tájékoztatásból/rádiózavarból eredő feltartások okoztak kisebb fennakadásokat. Ha már a rádiózásnál tartunk, Verstappen jót nevetett azon, hogy a mérnöke „Leclerc juniorként” hivatkozott Arthur Leclerc-re, aki a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is egyszerre vezethetett Ferrarit a bátyjával az Abu-dzabi Nagydíj első edzésén. Az ugyanakkor már nem vidította fel a címvédőt, hogy a gyakorlás vége felé arra panaszkodott, hogy valami eltört az autóján.

    Norris és Verstappen foglalta el a köridő-táblázat első két helyét, mindössze 8 ezredmásodperc választotta el őket egymástól, és nagyon közel maradt hozzájuk az egyszer megpördülő Charles Leclerc, valamint a Mercedes és a meglepően elöl záró Sauber párosa is, de ismételjük meg, hogy a körülmények miatt az F1 magyar idő szerint 14 órakor kezdődő második gyakorlása lesz mérvadóbb.

  • A McLaren burokba zárja a pilótáit, míg Verstappen vígan nyilatkozgat a sajtónak

    A McLaren burokba zárja a pilótáit, míg Verstappen vígan nyilatkozgat a sajtónak

    Ellentétes szemlélettel vág neki a mindent eldöntő versenyhétvégének a McLaren és a Red Bull: Max Verstappen a szokásos penzumot kapja a sajtóból, Lando Norris és Oscar Piastri viszont csak az FIA kötelező sajtótájékoztatóin vesz részt Abu-Dzabiban.

    A McLaren mindkét versenyzője számára ez az első alkalom, hogy egy szezonzáró futamon a Forma–1 világbajnoki címéért támadhat, Verstappennek ez a második (a négy vb-címéből hármat már a szezon utolsó állomása előtt bebiztosított). Erre vezethető vissza, hogy a wokingiak minimalizálják a pályán kívüli terhelést és a lehető legnyugodtabb környezetet akarják teremteni a pilótáinak, pláne úgy, hogy Norris és Piastri már biztos a háta közepére kívánja az egyenlő feltételekre és az esetleges csapatutasításra vonatkozó kérdéseket.

    A Sky Sports riportere, Rachel Brookes a Twitter/X oldalán közölte, hogy a McLaren két versenyzője csak az FIA hivatalos sajtótájékoztatóin vesz részt az Abu-Dzabi Nagydíjon, vagyis csütörtökön kérdezhette őket, aki akarta, innentől azonban csak az időmérő és a futam utáni interjúzónában, vagy az első három helyezett sajtótájékoztatóján lesznek elérhetők, külön interjúra vagy a szokásos, csapat által tartott sajtótájékoztatón nem nyílik lehetőség erre.

    Bizonyára Verstappen sem szán sok időt külön interjúkra, de amint egy másik veterán újságíró, Jon Noble Instagram-bejegyzésében látható, vele csütörtökön megtartották a szokásos külön sajtótájékoztatót.

  • Hiába válik mindenkiből barát a pilótavacsorán, vannak, akik következetesen kihagyják

    Hiába válik mindenkiből barát a pilótavacsorán, vannak, akik következetesen kihagyják

    Sorozatban negyedik évben rendezték meg az F1-es szezonzáró hétvégéjén a versenyzők közös vacsoráját az Abu-dzabi Nagydíj előtti csütörtökön, de ezúttal is voltak hiányzók.

    A 2022-ben újraélesztett év végi, baráti hangulatú összejövetelt, akárcsak tavaly, ezúttal is Lewis Hamilton szervezte, de az egyelőre nem derült ki, hogy ki állta a számlát – ez a kettő egy évvel ezelőtt nem esett egybe.

    A közösségi médiában gyakran ismételt vicces alaptézis, hogy amiről nincs kép, az meg sem történt, így természetesen ezúttal is elkészült a közös fotó, amin lehet elemezgetni, hogy ki ki mellett áll éppen (ezúttal a hétvége három bajnokesélyese került a középpontba), vagy hogy éppen ki hiányzik.

    Rendszerint nem teljes a létszám a pilótavacsorákon, és így történt ez most is, a mezőny 20 tagjából 17-en voltak jelen, legalábbis ennyien szerepelnek a képen: a Sauber versenyzője, Nico Hülkenberg, valamint az Aston Martin párosa, Fernando Alonso és Lance Stroll hiányoznak. Persze közbejöhet egyéb elfoglaltság, a csapat által már korábban leszervezett program, viszont feltűnő, hogy amióta Alonso és Stroll vezetnek az Aston Martinnál, vagyis 2023 óta ők ketten még egyik alkalommal sem voltak rajta ezen a csoportképen.

    A fotót több versenyző is megosztotta, a leghosszabb szöveget a szervező, Hamilton írta hozzá:

    „A 2025-ös évfolyam. Mi vagyunk az egyedüli emberek a világon, akik ezzel foglalkozunk, és rendkívül szerencsések vagyunk. Kiváltságnak érzem, hogy versenyzők ezen csapata ellen versenyezhetek, és noha riválisok vagyunk, mindig tiszteljük egymást, s büszkén nevezem őket a barátaimnak. Remek szezonzárót kívánok mindenkinek!” – olvasható a hétszeres világbajnok Instagramján.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

  • Hamilton inkább hazudna Norrisnak, minthogy szurkoljon neki

    Hamilton inkább hazudna Norrisnak, minthogy szurkoljon neki

    Téved, aki szerint Lewis Hamilton jó tanáccsal látná el honfitársát, Lando Norrist, vagy akár csak buzdítaná a világbajnoki címről döntő futam előtt.

    Hamilton már részt vett „néhány” hasonló téttel bíró eseményen, de Norrisnak ez lesz az első ilyen alkalom, ahogy az ausztrál Oscar Piastrinak is, míg Max Verstappen rutinos róka már ebben. A Ferrari klasszisát megkérdezték, mit tanácsolna a honfitársának, de ha a sajtónak adott válaszából indulunk ki, Norris nem lesz sokkal okosabb általa.

    „Senkinek sem adnék tanácsot. Mindannyian vetélytársak, ezért valószínűleg füllentenék nekik” – nyilatkozta Hamilton a GPblognak. Ugyanerre hivatkozva a buzdítására is nemet mondott. „Mindannyian az ellenfeleim, ezért csak magamnak és a saját csapatomnak szurkolok.”

    A hétszeres világbajnok abban egyértelműen állást foglalt, hogy vadásznak vagy prédának lenni nehezebb, így arra utalt, hogy Norrisnak lesz miért izzadnia. „Védekezni sokkal nehezebb. Amikor valaki utoléri, közelíti a másikat a pályán, sokkal nehezebb az elöl lévő feladata, mint az üldözőé – vélte. – Az üldözőnek nincs mit vesztenie, csak nyerhet, míg az elöl lévő csak elveszthet mindent, vagy megtartja a pozíciót. Teljesen más szituációk.”