Címke: F1

  • Hamarosan tényleg eladhatják az egyik Forma–1-es csapatot?

    Hamarosan tényleg eladhatják az egyik Forma–1-es csapatot?

    Az eredetileg a Forma–1-ben 12. csapatot indítani szándékozó befektető most kivár.

    Miként arról korábban mi is beszámoltunk, a korábban a Force India/Racing Point/Aston Martint és az Alpine-t is csaptfőnökként irányító Otmar Szafnauer egy észak-amerikai konzorciummal keresi annak a lehetőségét, hogy egy 12. csapattal beszálljon a Forma–1-be. A román származású szakember az idén májusban úgy nyilatkozott, hogy „a pénzt biztosítók komoly emberek” és „megvan a hátterük egy Forma–1-es csapat finanszírozásához”, majd hozzátette, még egy olyan autógyártó is lehet, hogy melléjük állna, amely jelenleg nem szerepel a sportágban.

    Szafnauer emellett megemlítette, hogy nem feltétlenül teljesen új csapattal jönnének, és ha az egyik jelenlegi istálló eladóvá válna, annak megvásárlását is megfontolnák. A RacingNews365 most arról ír, hogy az F1 a 2026-ban beszálló Cadillac (ők lesznek a 11. csapat) érkezése után még éveken át nem szeretne új istállónak belépést biztosítani, ezért Szafnauerék a gyorsabb megoldáshoz folyamodnának és csapatot vennének.

    A szaklap információi szerint már tavaly megkeresték az azóta lemondó Renault-vezért, Luca de Meót, aki némi megfontolás után visszautasította a franciák F1-es istállójának, azaz az Alpine eladásának az ötletét, ámi mivel július 15-től már nem ő lesz a főnök, ismét megnyílhat az út Szafnauerék előtt, akik most a hírek szerint arra várnak, hogy ki lép a távozó de Meo helyébe.

    A The-Race Team Principal Podcastjában de Meo távozását Szafnauer „nagy meglepetésként” aposztrofálta, majd elmondta, szerinte minden az utódtól függ. „Ha korábban is a vezérigazgató kezében volt az F1-es projekt, és amikor Carlos Ghosn volt az, ő hozta a Forma–1-gyel kapcsolatos döntéseket, akkor látom, hogy a Renault a következő vezérigazgatóra bízza ezt a döntést, azt pedig nem tudjuk, hogy az ki lesz” – mondta az Alpine jövője kapcsán.

    Szafnauer szerint jelenleg három út áll az Alpine előtt. Az egyik, hogy minden megy tovább a jelenlegi formájában; a másik, hogy újrabrandelik a csapatot; a harmadik pedig, hogy eladják.

    „Az Alpine-nak a közeljövőben szerintem csak elektromos autója lesz, úgyhogy nem igazán jó a korreláció a Forma–1-es csapat motorjai és az Alpine autókban levő motorok között. De talán ez nem számít. Néhány éve remek döntés volt megvenni a csapatot szinte semmiért, most pedig már egymilliárdnál is nagyobb az értéke. Lehet 1,2–1,5 milliárd is. Fogd a pénzed és fektess be az alapvető bizniszbe. Azt is látom, hogy ezt megfontolják. Talán azt mondják, hogy tudjátok mit, aprópénzért megvettük ezt a csapatot, most pedig másfél milliárdot ér, úgyhogy adjuk el.”

  • Hamilton csak 11. lett az időmérő főpróbáján, de a Ferrari így is szárnyal Silverstone-ban

    Hamilton csak 11. lett az időmérő főpróbáján, de a Ferrari így is szárnyal Silverstone-ban

    A Ferrari átmentette pénteki jó formáját a Brit Nagydíj szombati napjára is, és ha nincs az Oliver Bearman Haasáról leszakadó törmelék, akár az első két helyet is megszerezhette volna a harmadik szabadedzésen.

    Az utolsó tréning a tervezettnél 5 percel később indult a Copse kanyar takarítása miatt, de ez nem befolyásolta a 60 perces időtartamot. Ami lényeges és az erősorrendet potenciálisan befolyásoló változás volt, hogy az aszfalt hőmérséklete csak 24 fokot mutatott, ami 16 fokkal hűvösebb, mint a második és 14-el, mint az első szabadedzés kezdetén.

    Az első 10 percben csak a két Alpine teljesített mért kört, de aztán megérkezett Lewis Hamilton a lágy gumikon és 1:27.351-gyel átvette a vezetést, majd 1:26,529-re javított, de Charles Leclerc 1:26,494-el ennél is gyorsabb volt. A hűvösebb körülményeket messiásként váró Mercedesszel George Russell az első mért körével csak 0,165-re Leclerc-től, akit mindössze 5 ezredmásodperces hátránnyal Max Verstappen követett a második helyen.

    Leclerc féltávhoz közeledve aztán 1:25,922-re javított, amivel közel 6 tizedre szakította le a hollandot, de rögtön utána a címvédő is érkezett és 0,244 másodpercre faragta a hátrányát. Hamilto is gyorsult, de így is 4 tizedet kapott a csapattársától, majd Verstappen egy újabb próbálkozás során lila első szektort repesztett, de aztán Pierre Gasly a második szektor végén feltartotta, így csak 21 századot javított.

    Féltávnál Leclerc, Verstappen, Russell, Hamilton, Antonelli, Bearman, Norris, Piastri, Tsunoda, Bortoleto volt a sorrend a legjobb tízben, ahol a Haas újoncát kivéve mindenki lágy abroncsokon érte el a legjobb idejét.

    Az utolsó 20 perc kezdetéhez közeledve a két Mercedes volt az első, akik feltettek egy új lágy szettet, amelyeken Russell javított, de 2 tizeddel elmaradt Leclerc-től és csak a 2. helyre ugrott előre, míg Antonelli kereken 5 tizedet kapott, és bár ő is gyorsult, maradt az 5. helyen.

    Utánuk jött a két McLaren: Norris 1:25,606-tal átvette a vezetést, de a mögötte érkező Piastri 4 századdal ennél is gyorsabb volt és 1:25,566-tal az élre állt. Úgy tűnt, nem sokáig marad ott, mert Verstappen a második szektor végén még előtte járt, de aztán a harmadikban annyit veszített, hogy 0,019 másodperccel elmaradt az ausztráltól, Norris elé viszont így is befért.

    Piastri „trónfosztását” végül Leclerc vitte véghez, aki bő tíz perccel a leintés előtt 1:25,498-cal jött fel az első helyre, de előnye csak 0,068 másodpercre rúgott. Lewis Hamilton eközben elvesztette az esélyt, hogy a legjobb állapotban levő gumikkal fusson kört, a felvezető köre végén ugyanis az utolsó kanyarból kigyorsítva megcsúszott, ezért elvette a gázt és inkább megtett egy újabb felvezető kört. A gyorskörén aztán lila első szektorral nyitott, majd a másodikban is volt még 0,074 másodperc előnye Leclerc-rel szemben, ám a Copse-kanyarban egy, az ideális íven levő törmelék miatt nem tudott ideálisan elfordulni, ezután pedig az életbe lépő piros zászlós megszakítás miatt azonnal a bokszba hajtott.

    Mint kiderült, a pirost a törmelék miatt lengették meg, ami Olvier Bearman Haasáról származott. Az utolsó 4 percre még újraindították a tréninget és mindenki visszatért a pályára, ám javítani senki nem tudott, ugyanis Gabriel Bortoleto hatalmas tempóval elszállt a Becketts kanyarban, a füvön átrepülve megrongálva Sauberjének jobb első felfüggesztését. A brazil pilóta ezután a kavicságyban ragadt, úgyhogy jöhetett az újabb piros, ami már véget vetett az edzésnek.

    Ezen kívül történt még egy incidens: Bearman a versenyre készülve megpróbált a lehető legrövidebb féktávot véve beesni a bokszutcába, ám nem vette figyelembe, hogy hidegek a fékei. A Haas hátulja rögtön kitört, a brit pedig orral a falba csapódott, ám szerencséjére csak az első szárnyat és az orrkúpot zúzta szét, így saját kerekein tudott begurulni a szerelőihez.

    Az utolsó szabadedzést így Leclerc zárta az élen Piastri, Verstappen, Norris, Tsunoda, Bearman, Albon, Russell, Hadjar, Lawson, Hamilton, Sainz, Ocon, Antonelli, Hülkenberg, Bortoleto, Alonso, Colapinto, Stroll és Gasly előtt.

  • „A karrierjének vége” – brutális vélemény a szenvedő F1-es pilótáról

    „A karrierjének vége” – brutális vélemény a szenvedő F1-es pilótáról

    Az F1 brutális világ, de még ezt figyelembe véve is igencsak kemény döntés lenne a szezon közben lapátra tenni Yuki Tsunodát. A hatszoros futamgyőztes szerint azonban elfogyhat a Red Bull türelme.

    Yuki Tsunoda helyzete nem javul a Red Bullnál, Ausztriában a japán versenyző pedig 16 éve nem látott mélységbe került azzal, hogy zsinórban a negyedik versenye nem szerzett pontot. Olyasmire, hogy valamelyik pilótája zsinórban négy futamon pont nélkül marad, a bikás istálló történetében legutóbb 2009-ben volt példa, ekkor Mark Webber produkált egy ilyen sorozatot a Belga és a Japán Nagydíj között, de a mai pontrendszer szerint még ő is szerzett volna két egységet. Az pedig, hogy egy Red Bull-pilóta zsinórban négy alkalommal ne kerüljön a legjobb 10-be, legutóbb David Coulthardnak jött össze 2008-ban.

    Nyilván nem nehéz együttérezni a Racing Bullsban ennél sokkal jobb eredményeket elérő, Ausztriában csak 16. helyen befutó japánnal, hiszen előtte többeknek is beletört már a bicskája a Red Bullba. Ralf Schumacher azonban nem igazán tartozik az együttérzők közé. „Nagyon-nagyon messze van Max Verstappentől, és hogy őszinte legyek, ha a következő versenyeken nem szedi össze magát, akkor valószínűleg máris kiteszik a Red Bulltól” – mondta a hatszoros futamgyőztes a német Sky-nak.

    A Bahreinben, Miamiban és Imolában pontot szerző Tsunoda egyelőre a Red Bull elmondása szerint élvezi a csapat támogatását, amely mindent megtesz azért, hogy javuljanak a japán pilóta eredményei. Amennyiben azonban nem fognak, Schumacher szerint nehéz elképzelni, hogy jövőre megtartják őt, miként azt is, hogy más csapatban talál magának menedéket.

    „Én úgy vélem, hogy Tsunoda karrierjének vége. Túl messze van és most már hibákat is elkövet – jelentette ki Ralf Schumacher. – Nem gondolom, hogy jó helyen lesz a Honda jelöltjei között egy ülésre az Aston Martinnál (a japánok motorjait 2026-tól a silverstone-i istálló használja – a szerk.), ezért mondom azt, hogy az idei szezon végén már nem fogjuk a Forma–1-ben látni őt. A gond az, hogy ha lassú vagy és autókat törsz, a csapat hamar elveszíti a türelmét.”

    Tsunoda ülését egyedül az menthetné meg, ha a Red Bull belátná, hogy nem a Verstappen melletti másik versenyzővel, hanem az autóval van a probléma.

  • Verstappen valamiben a legjobb volt, de a folytatásban várhatóan nem lesz az Silverstone-ban

    Verstappen valamiben a legjobb volt, de a folytatásban várhatóan nem lesz az Silverstone-ban

    Noha egy körön fél másodpercet kapott a leggyorsabbtól, Max Verstappen a versenytempó terén a leggyorsabb volt a Brit Nagydíj pénteki edzésnapján. Ebből azonban csalóka lehet kiindulni a vasárnapi futam előtt.

    A Brit Nagydíj pénteki edzésnapjának egyértelműen a Ferrari volt a legnagyobb meglepetése, hiszen az először Ausztriába elvitt új padlólemezzel szerelt két SF-25-ös egyaránt jól mozgott az első és második szabadedzésen, mindezt úgy, hogy az új hátsó felfüggesztést végül nem vetették be Silverstone-ban, és majd csak két hét múlva, Spában debütál. Ennek ellenére Lando Norris érte el a legjobb időt, bizonyítva, hogy továbbra is a McLaren az időmérő edzés fő esélyese.

    A megtankolt autós etapok során eközben Max Verstappen volt a leggyorsabb, de persze kérdés, hogy mennyire lesznek reprezentatívak a pénteki körülmények a folyatásra, mert a második szabadedzésen 40 fokos aszfalthőmérséklet mellett kezdték a körözést a pilóták, majd ez csökkent 38 fokra a tréning végére. Ennél az időmérőn és a versenyen is nagyjából 8 fokkal alacsonyabb aszfalthőmérséklet várható, és akár záporok is közbeszólhatnak.

    Ez a Mercedesnek jöhet jól, amely pénteken szokás szerint a gumik túlhevítésével küszködött (nem segítette őket a gyors, nyújtott kanyarok mellett az sem, hogy egy lépcsővel lágyabb a gumikosztás a tavalyinál) és Russellnek, valamint Antonellinek már egyetlen gyorskörön gumit kellett menedzselnie.

    Hamilton, Ferrari, Norris, McLaren
    A Ferrari is gyors volt egy körön, de a McLaren gyorsabb / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images

    Ez a megtankolt autós etapok során aztán még nagyobb méreteket öltött, nem véletlen, hogy ebben az összevetésben a két Mercedes csak a 6. és 7. helyen végzett, noha a többieknél több megtett kör is torzítja a képet. Eközben az egy körön mindkét Ferraritól és McLarentől elmaradó Max Verstappen remek megtankolt autós etapot teljesített: a holland 1:31 közepi időkkel nyitott, majd 7 körrel később is csak fél másodperccel körözött lassabban ennél.

    Norris és Piastri ennél lassabban, 1:31 végében/1:32 elejében nyitotta az etapját, míg a Ferrarik voltak a leggyorsabb kezdők 1:30 közepi időkkel. Mint utólag kiderült, Verstappen lőtte be a legjobban a gumiknak legmegfelelőbb kezdeti tempót, a McLaren pedig túl konzervatívan, a Ferrari túl gyorsan kezdett, utóbbi ezért már viszonylag korán elkezdett szenvedni. Az első szabadedzésen teljesített hosszabb etapokból kiindulva a maranellóiaknak azonban így sem kell aggódnia, és ha jobban eltalálják az etap eleji tempót, akkor nekik is erős versenytempójuk lehet.

    Ezt támasztják alá Leclerc szavai is, aki szerint egy körön még van némi lemaradásuk, de a versenytempóval elégedett. Előbbin az okozott gondot a monacói pilótának és Hamiltonnak, hogy nekik két körbe telt megfelelően összehangolni az első és hátsó gumik hőmérsékletét, azaz nem tudták kiaknázni a gumikban rejlő potenciált akkor, amikor azok a legjobb állapotban voltak.

    Eközben míg a Ferrari második szabadedzésen látott megtankolt autós tempója csalóka lehet, ugyanígy vannak kételyei Verstappennek is arról, hogy valóban az ő Red Bullja a leggyorsabb több üzemanyaggal, ami nem is csoda, hiszen egy körön fél másodpercet kapott Norristól. A címvédő az új padlólemezt használta az első és második edzésen is – ellenben a McLarennel, amely az első edzés után mindkét autójáról levette az új elemet – miközben szemmel láthatóan alacsonyabb leszorítóerős beállításra szavazott a tőle 8 tizeddel elmaradó csapattársánál.

    A pénteki adatok elemzése után vasárnap már minden pilóta jobban képben lesz azzal, hogy mit bírnak a gumik, ezért alighanem Verstappen abból származó előnye, hogy mindenki másnál jobban lőtte be a tempót, szintén eltűnik majd.

    A pénteki második edzésen futott megtankolt autós etapok átlagai (mindenki közepes gumit használt):

    1. Verstappen 1:32,02 7 kör
    2. Leclerc 1:32,06 9 kör
    3. Norris 1:32,22 6 kör
    4.  Piastri 1:32,33 6 kör
    5. Hamilton 1:32,49 5 kör
    6. Antonelli 1:32,74 12 kör
    7. Russell 1:32,86 11 kör
    8. Alonso 1:33,23 7 kör
    9. Albon 1:33,25 10 kör
    10. Lawson 1:33,25 7 kör
  • Verstappen-szurkoló kislány álmát váltotta valóra a Red Bull csapatfőnöke (videó)

    Verstappen-szurkoló kislány álmát váltotta valóra a Red Bull csapatfőnöke (videó)

    A folyamatosan a Mercedesszel összeboronált Max Verstappen és a Red Bull nem villogott a Brit Nagydíj pénteki edzésnapján, de egy, a holland pilótának szurkoló kislány napját így is varázslatossá tették.

    Évről évre látni, hogy mindig érkezik utánpótlás a Forma–1-rajongók népes táborába, és rengeteg gyerek tűnik fel a lelátókon a különböző futamhelyszíneken. Nincs ez másképp a sportág őshazájában, Silverstone-ban sem, ahol egy Rebecca nevű kislánynak életre szóló élményben volt része.

    Rebecca a szurkolói zónában felállított színpadon először Christian Hornerrel, a Red Bull csapatfőnökével találkozhatott, aki egyszer csak ránézett és megkérdezte: „Szeretnél találkozni Max Verstappennel?”. A kislány erre nagyon izgatott lett és rögtön rávágta, hogy igen, úgyhogy Horner később elvitte őt a Red Bull garázsába, ahol a második szabadedzés előtt váltott néhány szót a kedvencével, illetve közös fotót is készíthetett.

    Íme:

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by Christian Horner (@christianhorner)

  • Hamilton végre mer nagyot álmodni a Ferrariban, ráadásul a kabaláját is magával hozta

    Hamilton végre mer nagyot álmodni a Ferrariban, ráadásul a kabaláját is magával hozta

    Lewis Hamilton idei legmeggyőzőbb péntekjét zárta azzal, hogy egy első és egy harmadik helyet szerzett a Brit Nagydíj edzésein. A Ferrari új fejlesztések nélkül is javult Silverstone-ra, de az időjárás még hozhat változókat.

    A brit köztudottan még egyetlen dobogós helyezést sem szerzett azóta, hogy idén megérkezett a Ferrarihoz, márpedig ha ez Silverstone-ban sem változik, az egyik legelképesztőbb rekordsorozata szakad meg: 2014 óta ugyanis már zsinórban 11 Brit Nagydíjon végzett a dobogón. Ez olyannyira domináns csúcs, hogy rajta kívül senki másnak nem volt még 7-nél több pódiuma sem egymás után ugyanazon a pályán – miközben ő maga már négy különböző helyszínen is túlszárnyalta ezt.

    Pénteki nyilatkozatából az szűrődik ki, mintha Hamilton jelentős áttörést ért volna el a Ferrari vezethetőségének kiismerésében erre a hétvégére.

    „Nagy előrelépéseket teszek az autóval, és már sokkal biztosabban meg tudom mondani, mit várok tőle. A második edzésen egy kicsit jobban küszködtem, mert még nem tartottunk ott, ahol kellett volna, de tudjuk, hogy ehhez milyen változtatásokat kell elvégeznünk a következő edzésig” – fogalmazott Hamilton az F1 hivatalos oldalának, miután a Ferrariknál csak Lando Norris tudott gyorsabb kört autózni a nap során.

    A Ferrari az elmúlt hétvégére, az Osztrák Nagydíjra érkezett új padlólemezzel, Silverstone-ra azonban már nem változott az autó.

    „A Red Bull és a McLaren fejlesztéseket hozott, ennek fényében pedig még jobban mutat, hogy ott vagyunk az élmezőnyben. Most tényleg azt érzem, hogy nagy dolgokról álmodhatunk ezen a hétvégén. Az persze más dolog, hogy sikerül-e mindent jól össze is raknunk és kiviteleznünk. A magam részéről mindent megteszek, hogy kihozzam ebből a legjobb eredményt” – tette hozzá a brit versenyző, megjegyezve, hogy a száraz péntek után szombaton és vasárnap is nagy eséllyell szólhat bele az erőviszonyokba az eső.

    Egy valamiben már biztosan újított Hamilton a hazai versenyére: idén először vitte magával közösségi médiás celebbé vált kutyáját, Roscoe-t egy nagydíjra, aki tehát most először találkozhatott az új, ferraris csapattársakkal – akik szintén örömmel fogadták a paddock négylábú sztárjának belépőjét, és még egy közös fotóra is összeálltak vele.

    https://twitter.com/ScuderiaFerrari/status/1941199925850857583

  • Horner szerint Verstappen csak vaktában lövöldözne, ha eligazolna a Red Bulltól

    Horner szerint Verstappen csak vaktában lövöldözne, ha eligazolna a Red Bulltól

    Egyre csak erősödő híresztelések ide vagy oda Max Verstappen jövője körül, Christian Horner továbbra is rendületlenül hárít: szerinte csak George Russell kezdte terjeszteni, hogy a holland a Mercedesnél köthet ki.

    A Brit Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján Horner menetrendszerűen megkapta a Verstappen Red Bullba vetett bizalmáról szóló kérdéseket, ő pedig sokadjára is elmondta, hogy bár mint minden versenyzői szerződésben, az övében is találhatók különféle záradékok, a felek továbbra sem látnak okot arra, hogy idő előtt felbontsák a 2028-ig szóló megállapodást.

    Ezúttal viszont Horner mélyebben is körüljárta a témát, beszélt Russell helyezéről, és arról is, hogy készülnek-e forgatókönyvvel arra az esetre, ha mindezek ellenére mégis úgy hozná az élet, hogy utódot kell találniuk Verstappen ülésére 2026-ra.

    „Oscar Piastri – vágta rá Horner, amikor arról kérdezték, kit igazolna le ebben az esetben, de ezzel alighanem csak a mellette ülő Zak Brownnak akart odaszúrni. – Igen, ennyire szubjektív az egész.”

    „Mindannyiunk számára nagyon egyértelmű, hogy hol állunk. Max a karrierje legeleje óta a Red Bullnál van, az összes sikerét a Red Bull Racing autóival érte el. Fontos része a csapatnak, és nagyon bízik az őt körülvevő emberekben. Arra nincs hatásunk, hogy mások milyen narratívával állnak elő, de a belső körökben mi tudjuk, hogy mi a helyzet. A szándéka egyértelműen az, hogy nálunk vezet 2026-ban, de persze érthető, hogy a bokszutca összes csapata szeretné őt magának.”

    Verstappen tisztázott egy fontos kérdést a jövőjével kapcsolatban

    „Szerintem George indította el ezeket a találgatásokat, bizonyára azért, mert a saját helyzetében szeretett volna tisztábban látni. Annak fényében, hogy milyen jó szezont fut eddig, figyelemreméltó, hogy még mindig szabad préda a piacon. De mi nem kezdtünk vele egyeztetésekbe, szóval elég biztos lehet abban, hogy a jelenlegi helyén marad.”

    Bár az iparági pletykák szerint a Mercedes áll a legjobban a 2026-os technika fejlesztése terén, és ez lehet vonzó Verstappen számára a most először saját motort építő Red Bull ellenében, Horner szerint fél évvel az új autók első tesztje előtt még semmilyen módon nem lehet megjósolni, melyik csapat lesz a legjobb jövőre – így pedig az átigazolási piacon is mindenki csak sötétben tud tapogatózni.

    „2026 az átalakulás éve lesz a karosszériák és a motorok szempontjából is, alighanem a legnagyobb szabályváltozások jönnek a Forma-1 elmúlt 50 évében. Senki sem tudja megmondani, mi lesz az erősorrend. Lehet, hogy a mellettem ülő úriemberek csapatai lesznek a legjobbak [a McLaren vagy az Aston Martin], lehet a Ferrari, lehet a Mercedes, lehet bárki. Szóval nincs rá garancia, hogy aki a Mercedesben ül, az automatikusan jobb helyzetből indul” – próbálta lehűteni a kedélyeket a Red Bull csapatfőnöke.

  • Ha nincs Norris köre, most mindenki fő esélyesként beszélne a Ferrariról a Brit Nagydíjon

    Ha nincs Norris köre, most mindenki fő esélyesként beszélne a Ferrariról a Brit Nagydíjon

    Lando Norris jegyezte a leggyorsabb köridőt a silverstone-i második szabadedzésén, de Charles Leclerc és Lewis Hamilton rég látott ígéretes pénteket produkált a Ferrari számára.

    Azt követően, hogy az első gyakorláson Hamilton jegyezte a legjobb köridőt, a hétszeres bajnok a másodikon is erősen kezdett, és a közepes keverékeken teljesített első próbálkozásokat is az élen zárta: három tizedmásodperccel gyorsabb volt a mögötte legközelebb végző Leclerc-nél is.

    Az edzésidő feléhez közeledve aztán mindenkinél előkerültek a lágy keverékek, amelyeken már Norris repesztette a leggyorsabb időt, egy 1:25,816-ot. A Ferrarik ezúttal is ott maradtak mögötte a második és a harmadik helyen, de csak 2-3 tizedmásodperces lemaradással. Ugyanakkor némileg árnyalhatja a képet, hogy Hamilton megszakította az első gyorskörét, és csak második nekifutásra, a csúcsteljesítményén már túljutott gumiszettel futotta meg a harmadik legjobb időt, a kicsivel előtte végző Leclerc pedig a csapatrádióban azt mondta, a bal első keréknél valami furcsaságot érez, annak kijavításával pedig szerinte rengeteg tempót elő lehetne még hívni a Ferrariból.

    Oscar Piastri a negyedik, Max Verstappen az ötödik lett, de ők már közel fél másodperces lemaradással Norris mögött, míg mögöttük ott van a két Mercedes-pilóta, akik közé Lance Stroll ékelődött be.

    Nico Hülkenberg és Yuki Tsunoda a nap során most először hajtottak pályára, miután az első edzésen tesztpilótáknak adták át az ülést. A japán a 15. helyen zárt a Red Bull-lal, közel hét tizedet kapva Verstappentől.

    Az edzés egyetlen incidensét Carlos Sainz okozta a Luffieldben való megpördüléssel – de nem ezzel sodorta magát bajba, hanem azzal, amikor némi várakozás után éppen úgy indult el, hogy a Sauberrel érkező Hülkenbergnek lassítania kellett miatta – így a spanyolt a pályára való veszélyes visszatérés gyanújával vizsgálat alá helyezték a felügyelők.

     

  • „Az ellenkezője valósult meg annak, amit ígért” – itt az esély a rendszerváltásra az FIA-nál

    „Az ellenkezője valósult meg annak, amit ígért” – itt az esély a rendszerváltásra az FIA-nál

    A Brit Nagydíj péntekén Tim Mayer hivatalosan is bejelentette, hogy elindul Mohammed Ben Sulayem ellen a Nemzetközi Automobil Szövetség év végi elnökválasztásán.

    Mayer – aki a korábbi McLaren-csapatfőnök Teddy Mayer fia – hosszú időn át maga is az FIA-nál dolgozott sportfelügyelőként, míg állítása szerint tavaly Ben Sulayem asszisztense üzenetben rúgta őt ki azért, mert az elnök megsértődött rá. Az 59 éves szakember az indulásának bejelentésével máris előrehaladottabb stádiumba lépett, mint ahol idősebb Carlos Sainz járt, aki még csak mérlegelte ennek lehetőségét, mígnem a napokban elállt tőle.

    Kitálalt a kirúgott felügyelő és botrányos részleteket árult el az FIA elnökéről

    A 2021 végén az FIA élére lépő Ben Sulayem munkásságát temérdek kritika és botrány kísérte, s Mayer azt mondja, nem a tavalyi kirúgása miatti bosszúból indul most az elnök ellen, hanem azért, mert tényleg azt látja, hogy a szövetségnek alapvető változásokra van szüksége ahhoz, hogy egészségesen működhessen.

    „Mohammed Ben Sulayem három és fél évvel ezelőtt olyan ígéreteket tett, amelyek jó ötletek voltak. Átláthatóságot, kormányzást ígért, sőt még azt is, hogy ő maga döntési jogkörrel nem rendelkező elnöke lesz a szövetségnek. Ezek egyikét sem tartotta be, sőt, az ellenkezői valósultak meg” – nyilatkozta Mayer az Autosportnak.

    „Rengeteg oka van annak, hogy az indulás mellett döntöttem. Jobb partnerének kell lennünk a bajnokságoknak és a versenyzőknek. Én tudom, hogyan kell tisztelettel bánni az emberekkel, különösen azokkal, akik karrierjük csúcsára felérve érdemelték azt ki. Képviselni fogom a kisebb autóklubokat is, és őszinte leszek a szükséges változásokkal kapcsolatban. Ennek nem a vezető személyiségéről kell szólnia. 34 év tapasztalattal már tudom, mire van szüksége a sportnak, és most lehetőségem nyílik arra, hogy visszaadjak neki valamit.”

    „A jó vezetés igazi próbája, hogy hogyan bánunk az emberekkel. Az elmúlt években az FIA olyan volt, mint egy körforgalom: tehetséges szakembereket vonzott be, akiket aztán kitaszított magából, miután kimondták az igazságot. Ez pedig nagyon aggasztó. Mindannyian meglepődtek azon, amit tapasztaltak. Miután megismerték a belső viszonyokat, nagy tekintélyű emberek is azt mondták, hogy ebből nem kérnek.”

    Ben Sulayem néhány intézkedése a káromkodásokkal vagy az öltözetükkel kapcsolatban a versenyzőket is közös kiállásra késztette.

    „Tisztában kell lennünk azzal, hogy a versenyzők a kulcsa ennek az egésznek, ők a sportunk sztárjai – mondta ezzel kapcsolatban Mayer. – Együtt kell működnünk velük, építeni a kapcsolatot, hiszen csak így gyarapodhat a sport. A versenyzőkhöz hasonlóan minden érdekeltségi csoport felé tiszteletet kell tanúsítanunk. Itt senki nem gyerek. Ezek az emberek a karrierjük csúcsán járnak, méltósággal és tisztelettel kell bánnunk velük.”

    Mayer viszont mondhatni máris jelentős hátrányból indul, hiszen 36 nemzeti autóklub vezetője egy közös dokumentum aláírásával már korábban biztosította támogatásáról a jelenlegi elnököt. Szerinte azonban ez még semmit nem jelent.

    „Amikor valakinek az orra alá dugnak egy papírt azzal, hogy »írd alá, vagy következményei lesznek«, mindenki aláírja. De csak a decemberben leadott szavazat fog számítani, az a folyamat pedig még teljesen demokratikusan zajlik. El kell nyernem a bizalmukat és a szavazatukat azáltal, hogy bizonyítom, én és a csapatom képesek vagyunk változást hozni.”

  • Hamilton nyitott az élen Silverstone-ban

    Hamilton nyitott az élen Silverstone-ban

    Az F1-es Brit Nagydíj első edzésén a Ferrari volt a McLaren legnagyobb kihívója, Lewis Hamilton meg is előzte a bajnokságot vezető párost.

    Ismét több csapat készült újításokkal, az F1 élbolyából a McLaren és a Red Bull változtatott a padlólemezén (előbbi a hátsó fékhűtőjén is), illetve két istállónál, a Red Bullnál és a Saubernél az egyik autót nem a megszokott gazdája vezette: Arvid Lindblad, illetve Paul Aron kapott lehetőséget a fiatalok közül az F1-es autóval való ismerkedésre.

    Az edzés első részében a közepes gumin meglepetésre a Racing Bulls volt a leggyorsabb, az 1. és a 3. hely fűződött hozzájuk, majd utána a lágy keveréken is elég jól repesztett Isack Hadjar és Liam Lawson, a 6. és a 8. helyen zártak. Közben a legjobb pozíciókat azért nagyjából a megszokott nevek foglalták el, Hamilton 23 ezredmásodperccel előzte meg Lando Norrist és 150-nel Oscar Piastrit, majd Charles Leclerc és George Russell következett a rangsorban. A címvédő Max Verstappen csak 10. lett, több mint fél másodperc hátránnyal.

    Pierre Gasly és Gabriel Bortoleto nagy sebességnél, Lance Stroll kisebbnél forgott meg.