Címke: F1

  • A McLarent még erősítette is Norris buta kanadai balesete

    A McLarent még erősítette is Norris buta kanadai balesete

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint a csapat összességében jól jött ki abból, hogy Lando Norris a Kanadai Nagydíjon nekiütközött csapattársa autójának.

    Norris az eset után azonnal elismerte a felelősségét az incidensért, amely az első ilyen jellegű volt a McLaren versenyzői között, és amelyben Oscar Piastrinak szerencséje volt, ő nem esett ki miatta. Furcsán hangzik, de mivel azóta dominált a csapat, Zak Brown szavaiba nehéz belekötni.

    „Azt hiszem, utólag nézve a montreali események hasznosak voltak mindannyiunknak. Ott gellert kaptunk, de helyrehoztuk – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Úgy vélem, mindannyiunk magabiztosságát és komfortérzetét javította az a hiba, ami bekövetkezett. Látunk további incidenseket majd később, de azok versenyzésből fognak eredni, és ilyenek mindig lesznek.”

    Norris a kanadai bakija utáni mindkét versenyt megnyerte – ami elmondása szerint sokat kivett belőle –, igaz, Silverstone-ban ehhez szüksége volt arra is, hogy Piastri időbüntetést kapjon a biztonsági autó mögötti veszélyes vezetése miatt.

  • Russell beszerzett egy V12-es járművet, ami gyorsabb Verstappenénél

    Russell beszerzett egy V12-es járművet, ami gyorsabb Verstappenénél

    Max Verstappen után újabb F1-es versenyző, George Russell vásárolt jachtot.

    A Mercedes pilótája egy kétszintes, három hálókabinnal rendelkező Pershing 6X típusú modellt választott, amelyért 3,6 millió dollárt perkált ki. A hossza közel 19, a szélessége közel 5 méter, és 90 km/h-s csúcssebességre képes az 1550 lóerős V12-es motorral hajtott jármű.

    És akkor jöjjön a kötelező összevetés: a Verstappen által az év elején birtokba vett Unleash The Lion nevű jacht méretei nagyobbak ennél, nyilván jóval drágább is (dollárban kifejezve nyolc számjegyű) volt. Ugyanakkor pont a nagyobb méret lassabb haladást tesz lehetővé, Russell jachtja nagyjából kétszer akkora sebességre képest.

  • Ocon kesereg, hogy ő az F1 kakukktojás versenyzője

    Ocon kesereg, hogy ő az F1 kakukktojás versenyzője

    Esteban Ocon hiszi, hogy egy nap világbajnoki címre esélyes autót kap, de bánja, hogy kortársai közül neki még nem volt lehetősége akár csak futamgyőzelemre képes technikát vezetni.

    A Haas versenyzőjénél ketyeg az óra, hiszen már 28 éves, és kilenc éve szinte folyamatosan tagja a Forma–1 mezőnyének (2019-ben nem jutott neki ülés). Karrierjének fénypontja egyértelműen az általa megnyert 2021-es Magyar Nagydíj, de a nagy álmának megvalósításához még sohasem járt közel.

    „Küzdő alkat vagyok, azért vagyok itt, hogy nyerjek. Nyerni akarok, ehhez szoktam hozzá egész karrieremben, mielőtt eljutottam a Forma–1-be, a gokarttól kezdve az utánpótlás sorozatokig – jelentette ki a GPblognak adott interjúban. – Nyertem egy versenyt, néhányszor dobogóra álltam, de többet akarok. Hiszem, hogy ha keményen dolgozok, és jól teljesítek azzal, ami rendelkezésemre áll, valamikor lesz esélyem a bajnoki címért harcolni. Nem fogom vissza magam, amíg el nem jutok idáig.”

    Bánata viszont, hogy a kortársaihoz képest vele mostohán bánt a sors. „A velem nagyjából egyszerre érkező F1-es pilóták közül George [Russell], Pierre [Gasly], Max [Verstappen], Charles [Leclerc], Lando [Norris], Alex [Albon] számára is adott volt a lehetőség, hogy dobogóra, győzelemre esélyes autót vezessen, csak nekem nem. De keményen hajtok, hogy egy napon majd legyen lehetőségem rá.” 

    Hozzácsaphatjuk a listához Carlos Sainzot is, aki másfél évvel Ocon előtt debütált a Forma–1-ben. Hozzá kell tenni viszont, hogy Lance Stroll is nagyjából vele egyszerre, pár hónappal később mutatkozott be, és ő sem vezetett sohasem győzelemre esélyes autót, bár 2023 elején Fernando Alonso teljesítménye alapján a dobogót rendszeresen kitűzhette volna célnak.

    Hozzá kell tenni, hogy Ocon természete nem könnyű, többször keveredett konfliktusokba a csapattársaival, így az élcsapatok kétszer is meggondolnák, leigazolják-e.

  • A Red Bull nem mondott le Verstappen vb-címéről, fejlesztéseket ígért

    A Red Bull nem mondott le Verstappen vb-címéről, fejlesztéseket ígért

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko kijelentette, hogy a következő pályát optimistán várják, pláne úgy, hogy új elemek is érkeznek az autóra. Max Verstappen címvédését még nem érzi lehetetlennek.

    Max Verstappen hátránya már több mint 60 pont a McLaren versenyzőitől, és eddig csak bizonyos típusú pályákon és körülmények között tudta legyőzni őket. Ausztriában Kimi Antonelli torpedózta meg véletlenül őt az első körben, majd Silverstone-ban egy tőle ritkán látható hibát vétett és megpördült, de a Red Bull tanácsadója az előző két futam eredményei után dobja be a törülközőt a szezon felénél.

    „Ez nem tette könnyebbé Verstappen címvédését, de még nem mondtunk le a bajnoki címről – írta a Speedweek oldalán vezetett rovatában Marko. – Még van tizenkét nagydíj, benne négy sprintfutammal, 300+32 pontot lehet szerezni. Ebből kifolyólag további fejlesztésekkel készülünk Belgiumra, amikkel közelebb kerülhetünk a McLarenhez. Még nem lefutott a világbajnokság.”

    „Spa-Franchorchamps pályája jobban feküdhet az autónknak, ráadásul ott gyakran nagyon változékony az időjárás. Ide optimistán utazunk. Magyarország cselesebb lehet a kanyargós vonalvezetés és a magasabb hőmérséklet miatt, de mindkét versenyhétvégére új alkatrészeket szerelünk fel az autóra, és reméljük, hogy pozitív hatásuk lesz.”

    Ez esetben tévesnek bizonyult egy másik szakoldal azon értesülése, miszerint a Red Bull csupán egyetlen kisebb fejlesztést tartogat a közeljövőre. Legközelebb jövő hétvégén (a július 25–27-in) rendeznek F1-es nagydíjat, Belgiumban, onnan rögtön Magyarországra látogat a mezőny, majd jön a hosszú augusztusi nyári szünet – annak során vélhetően már tisztább lesz a kép, Verstappennek tényleg marad-e reális esélye a címvédésére. Mint ismert, a Red Bull új csapafőnökkel folytatja, Laurent Mekies veszi át Christian Horner pozícióját. Az utóbbi menesztéséről kiszivárgott új részletekről itt olvashatnak.

    A The Race közben arról írt, hogy a McLaren más utat jár a fejlesztésekkel, ugyanis azokat általában nem veti be azonnal élesben, miután megvizsgálja őket egy edzésen, hanem alaposan tanulmányozzák, az újítás valóban , illetve az a versenyzőknek is tetszik-e. Ennek egyik oka az, hogy a köridőben már észrevehetetlenül csekély változást hoznak ezek a frissítések.

  • Christian Horner azért fog nehezen munkát találni, amiért a Red Bull kirúgta?

    Christian Horner azért fog nehezen munkát találni, amiért a Red Bull kirúgta?

    A paddockban terjedő információkra alapozva Ralf Schumacher elmondta, mi lehet a probléma akkor, ha Christian Horner másik F1-es istállóhoz akar majd szerződni, miután a Red Bull elküldte.

    Noha egyelőre nem tisztázott, hogy a Red Bulltól menesztett, de az energiaitalos márkával 2030-ig szerződésben levő Christian Horner mikor és milyen feltételek mellett fog tudni végleg elszakadni a bikásoktól, majd ezután mennyi ideig kell kényszerszabadságon legyen, mielőtt – amennyiben lesznek ilyen tervei, persze – ismét munkát vállalhat a Forma–1-ben, Ralf Schumacher szerint van egy aggasztó tendencia, ami csökkentheti a keresletet az 51 esztendős szakember iránt.

    Horner 20 évet húzott le a Red Bullnál, ez idő alatt pedig nemcsak 8 egyéni és 6 konstruktőri világbajnoki címet nyertek a vezérletével, hanem a Red Bull az F1 lesajnált bulicsapatából valódi óriássá vált, amely jövőre története során először saját motorral fog versenyezni. Horner tehát bizonyította, hogy nemcsak csapatfőnöknek, hanem ügyvezető igazgatónak is kiváló, és képes lépésről lépésre felépíteni egy istállót. Az ilyen tudásra például a vergődő Alpine-nak nagy szüksége lehet.

    Horner, te idióta – Ecclestone belerúgott kicsit a cimborájába

    Schumacher a Sport1.de-nek nyilatkozva ugyanígy gondolta, de azzal kapcsolatban szkeptikus, hogy az a Ferrari lehet Horner követkető állomáshelye, amelynek elnöke, John Elkann korábban már megpróbálta leigazolni a szakembert. „Várjuk ki, hogy ez igaz-e. Ha igen, azt nem érteném, mert szerintem Fred Vasseur nagyon jó, és stabilitásra lenne szükség, de az emberek nyilván nagyon türelmetlenek. Ez azt jelenti, hogy felszabadulhat egy hely. Aztán ott van az Alpine, ahol érkezik egy átmeneti megoldás, de nem gondolom, hogy ez hosszú távra szól. A tapasztalatát tekintve úgy vélem, Christian Horner nagyon jó szakember.”

    De akkor mi lehet a probléma a hatszoros futamgyőztes szerint? „Az egyetlen probléma, és ez így van, ha az ember körbekérdezősködik a paddockban, és ettől szenvedett a Red Bull az utóbbi időben, hogy az alkalmazottak, a jó és tapasztalt szakemberek egyszerűen nem akartak többé a Red Bullhoz szerződni, ennek pedig Christian Horner és az volt az oka, ahogyan irányította az istállót. Ez pedig természetesen problémákhoz vezetett. Így aztán kíváncsian várom, miként sikerül meggyőznie egy másik csapatot arról, hogy ő az a személy, aki mindent át tud szervezni.”

    Persze azt a csapatot (Alpine), amelyet most is egy korábban csaláson ért, és egyébként sem a finomkodós vezetői stílusáról ismert személy (Briatore) vezet, vélhetően nem riasztaná el egy, összesen 14 vb-címet nyerő szakember kinevezése, főleg úgy, hogy jelenlegi helyzetében nem igazán van veszítenivalója.

  • Norrist kimerítette a felzárkózás a csapattársára

    Norrist kimerítette a felzárkózás a csapattársára

    Lando Norris szerint a zsinórban aratott két győzelme semmit sem jelent, és még kiegyensúlyozottabb teljesítményt vár el magától. Elismerte, hogy kimerítő futamokon van túl.

    Az F1-ben gyorsan változhatnak a dolgok, ahogy az előző két nagydíj megmutatta: a kanadai futamról Oscar Piastri 22 pontra növelt előnnyel távozott a tabella élén, de az Ausztriában és Silverstone-ban őt legyőző csapattársa a szezon féltávjához érve 8 egységre csökkentette a lemaradását.

    Mindazonáltal úgy fogalmazott, hogy sokat kivett belőle a két sikerért tett erőfeszítés. „Nyertem két futamot, egyik sem jött könnyen. Jókat csatáztunk, de a versenyek eléggé meg is viseltek, kimerítettek, mert századmásodperceket kergetünk, minden edzésen a tökéletességre törekszünk, és nagyon jó pilóták a vetélytársak. Ez sokat kivesz az emberből, főleg egy olyan versenyen, mint a legutóbbi” – mondta Norris.

    „Volt két jó versenyhétvégém, és természetesen szeretném megtartani a lendületet, de ennél kiegyensúlyozottabbnak kell lennem. Két versenyhétvége amúgy sem jelent semmit, folytatnom kell a kemény munkát.”

    Norrisnak bizonyos szempontból szerencséje is volt, mert Ausztriában ugyan az első Q3-as körök után is ő állt az élen, de többeket megfosztott a javítási lehetőség a későbbi piros zászló, Silverstone-ban pedig a pályán alapvetően Norris előtt haladó Piastri időbüntetést kapott.

  • Részletek szivárogtak ki Christian Horner kirúgásáról

    Részletek szivárogtak ki Christian Horner kirúgásáról

    Christian Horner Red Bulltól történt távozása körül továbbra is sok a kérdőjel, de néhány újabb részlet azért kiderült.

    Nemcsak a múlt hét, hanem az idei év F1-es bombahíre is volt Christian Horner elbocsátása a Red Bulltól (hivatalosan még az energiaital-gyártó alkalmazottja). Noha az okokat azóta sem közölték, néhány részlet kiszivárgott.

    A Motorsport Week a német Bildre hivatkozva arról ír, hogy a sorsdöntő találkozóra, amelyen közölték a döntést az 51 esztendős szakemberrel, egy londoni szállodában került sor a Brit Nagydíj előtti kedden, ahol Oliver Mintzaff, a Red Bull ügyvezető igazgatója, illetve Helmut Marko tanácsadó beszélt a csapatfőnökkel. A német lap ugyanakkor arról számolt be, hogy már egy héttel korábban, az Osztrák Nagydíjon működésbe lépett a Red Bull gépezete Horner elmozdítására, Spielbergben találkozott ugyanis Mintzlaff, illetve az energiaital-gyártó két tulajdonosa, Mark Mateschitz és Chalerm Yoovidhya. Ezután egy Zoom-beszélgetésen hozták meg a végleges döntést.

    Ecclestone szerint Horner biztos egy drasztikus cselekedetének az áldozata lett

    A hírek szerint Horner korábban makulátlan kapcsolata megromlott a mellette a zaklatási botrány után is kitartó Yoovidhyával, amiért a brit szakember nem akarta a szervezet thai üzletember által megkívánt részeit is felügyelni úgy, ahogyan tette azt a motorrészleggel. A Bild emellett azon is spekulál, hogy sem Max Verstappen, sem Yoovidhya nem volt ott a csapat által minden évben a Brit Nagydíj előtt tartott agyaggalamb-lövészeten, ami szintén arra utalhat, hogy Verstappenék szorgalmazták Horner távozását.

  • V8-as motor és drasztikus költségcsökkentés – az FIA elnöke felvázolta az F1 jövőjét

    V8-as motor és drasztikus költségcsökkentés – az FIA elnöke felvázolta az F1 jövőjét

    Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke arról beszélt, hogyan fogja a Nemzetközi Automobil Szövetség visszahozni a V8-as motorokat a Forma–1-be.

    Noha még el sem kezdődött a 2026-tól érvénybe lépő, újfajta erőforrásokat hozó szabályciklus a Forma–1-ben, az idei szezon elején felmerült, hogy esetleg el sem kellene kezdődjön, és rögtön egy jóval egyszerűbb motorra kellene visszaállnia a sportágnak. Ezek lettek volna a V10-esek, amelyek 2026-os bevezetését Bahreinben leszavazták a csapatok, ám az továbbra sincs kőbe vésve, hogy ne történhetne változás 2030 előtt.

    Mohammed Ben Sulayem, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke pedig úgy véli, a V8-as motorokra és egy sor, költségcsökkentést elősegítő intézkedésre már vevők lennének az istállók, és az F1 2029-ben vagy 2030-ban szakíthatna a bonyolult, drága és nehéz hibrid erőforrásokkal.

    „Most már a csapatok és motorgyártók is láthatják, hogy nem folytathatjuk a jelenlegi motorral – nyilatkozta a The-Race.com-nak az FIA elnöke. – Annyira bonyolult egy erőforrás ez az MGU-H-val. Kiszolgálta az idejét, de hogy hozta-e az elvárásokat? Három éven belül remélem, hogy régi motor érkezik, amilyen 15 éve volt. És rendben, 2026-tól száműztük az MGU-H-t, rátettünk egy hibridet, aztán változtattunk a kompresszió arányán, az üzemanyagon és a töltőnyomáson, de új motorra van szükségünk, amelyik sokkal könnyebb. Ebbe az irányba kell menni. A váltót egyetlen beszállító kell gyártsa, miközben az üzemanyag terén is fontos az egyetlen beszállító, és az elektromos hibridet is egy gyártónak kell készítenie. Ez csak a FOM és a csapatok támogatásával működhet, úgyhogy felvetjük nekik és meglátjuk, hogy elfogadják-e. El kell fogadniuk, mert ezt diktálja a józan ész.”

    Árulkodó jel – ettől az évtől térhet vissza a V8-as/V10-es motor az F1-be?

    A The-Race úgy tudja, a gyártók nyitottak lennének a sportágban legutóbb 2013-ban használt V8-as motor visszahozatalára, de az egységesítésre már kevésbé Mert bár az egyenüzemanyag például kordában tarthatja a költségeket (akár 300 dollár is lehet egy liter benzin jövőre), de a csapatok aligha szeretnének szakítani a beszállítójukkal, különösen, hogy többeket is komoly szponzori és technológiai megállapodás köt össze (Ferrari – Shell; Mercedes – Petronas).

    Sulayem javaslatai 65%-kal csökkenthetnék a költségeket, míg a hosszú távú cél, hogy a belső égésű motor által biztosított energia és az elektromos energia 2026-tól kezdődően nagyjából 50/50-es aránya idővel 90/10 legyen előbbi javára. Ez megnyitná az utat az egyszerűbb energia-visszanyerő rendszerek és kisebb akkumulátorok felé, amivel 80 kilóval csökkenhetne az erőforrás súlya.

    Az elnök szerint végül pedig a költségcsökkentés és az utcai relevancia megtartása győzheti meg a gyártókat. „Beszéltünk V10-esről, de mely gyártóknak van V10-ese? Ám amikor azt mondod, hogy V8-as, akkor ott a Ferrari, a Mercedes, a Audi, vagy az emerikaiak, mint a GM. Úgyhogy mi a küldetésünk? Az, hogy csökkentsük a költségeket. A jelenlegi motorok 1,8-2,1 milló dollárba kerülnek. Képzeljenek el egy olyan motort, amely negyed ennyibe kerül és negyed ennyire bonyolult.”

    Sulayem persze tudja, hogy 2030 előtt csak akkor vezethetnek be újabb változtatást, ha a gyártók többsége rábólint, de mint mondta, ha nem sikerül előbb, akkor majd utóbb fogják egyszerűsíteni a motorokat. „Zajlik az egyeztetés a motorgyártókkal. Végső soron mi ötletekkel szolgálunk, és ha nem működik, akkor legalább megpróbáltam. Az FIA soha nem fog veszíteni. Jelenleg költségesebb a gyártóknak a mostani motorokkal versenyezni, néhány év múlva azonban úgyis az FIA kezében lesz a kérdés. Ez nem a kihívásról, hanem arról szól, hogy a helyes dolgot tegyük.”

  • Összetörte a legendás F1-es autót az esportoló, mutatjuk, milyen hibát vétett (videó)

    Összetörte a legendás F1-es autót az esportoló, mutatjuk, milyen hibát vétett (videó)

    A goodwoodi sebességfesztiválon egy esportoló is F1-es autóba pattanhatott, rádásul nem is akármilyenbe. A Sebastian Vettelt harmadik vb-címéhez segítő RB8-as azonban nem úszta meg sértetlenül a kalandot.

    Számos példát láttunk már rá, hogy az esport vagy a szimulátorversenyzés világából érkezve valaki a valóságban is jó autóversenyző lesz, de a hétvégi goodwoodi sebességfesztiválon Sebastian Job, a Red Bull esportolója nem éppen vitte jó hírét ennek a műfajnak, ugyanis sikerült a szalmabáláknak hajtva megrongálnia Sebastian Vettel 2012-es világbajnok RB8-asát.

    Sebastian Job, Goodwood, Red Bull
    Job most nem végzett jó munkát / Fotó: Bob McCaffrey/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Az iRacing nevű szimulátorplatformon két vb-címet is nyerő (tehát nem az inkább a játék, semmint a szimuláció felé tendáló hivatalos F1-es esport-bajnokságban alkotott maradandót) Job korábban már vezette az RB8-ast a Red Bull Ringen, most pedig a Forma–1 75 éves fennállásának ünnepléséről szóló, évente rendezett fesztiválon is megkapta a lehetőséget a V8-as torpedó vezetésére, ám az egyik felfutása előtt nem sikerült bevennie egy jobbkanyart.

    Az igencsak furcsa balesetet nézői felvételek örökítették meg, az autó mozgásából és hangjából ítélve a legvalószínűbb pedig az, hogy Job hagyta túlságosan leesni a motor fordulatszámát, amitől bekapcsolt a lefulladásgátló, a valódi F1-es autóval tapasztalatlan esportoló pedig nem húzta be a kuplungot, így a lefulladásgátló a falba vezette. 

    Íme az eset két szemszögből:

    @_studyingxx_

    #redbull #crash #goodwoodfestivalofspeed #4upage #f1 #fyp

    ♬ original sound – _studyingxx_

     

  • Végre itt egy olyan felvétel Brad Pittről, amire sok vájtfülű F1-es rajongó várt

    Végre itt egy olyan felvétel Brad Pittről, amire sok vájtfülű F1-es rajongó várt

    Brad Pitt egyáltalán nem vallott szégyent élete első F1-es tesztjén, amire most itt a bizonyíték.

    Több alkalommal foglalkoztunk már vele, hogy Brad Pitt nemrég kipróbálhatta a 2023-as McLarent az USA Nagydíjnak otthont adó Austinban, ám eddig a csapat nem adott ki olyan felvételeket, amelyekből jól meg lehetett volna ítélni, hogy az F1 című film 60 esztendős szupersztárja hogyan is teljesített az 5513 méter hosszú aszfaltcsíkon.

    „Ezen a héten elértem a 197 mérföld/órás (315 km/óra) tempót. A 200-at is el akartam, úgyhogy ez kicsit fáj. Három mérföld/órával maradtam le róla az egyenesben – mesélte még a Beyond the Grid podcastban a próbáról. – Soha nem tapasztaltam még semmi olyat az életben, ahol ennyire érzed, hogy jelen vagy, annyira fókuszálsz, de nem úgy, hogy közben elfehéredik a tenyered. Egyfajta fennkölt állapotban vagy, igazán lenyűgöző. Próbálom elmagyarázni, hogy milyen érzés a leszorítóerő, és egyik alkalommal sem sikerül, mert azt mondom, olyan, mint egy hullámvasút, de ez sem igaz, mert itt érzed a támasztási pontot magad alatt. Benne vagy.”

    Az tehát már azelőtt tudott volt, hogy bármilyen felvételt is közöltek volna a wokingiak a tesztről, hogy a Forma–2-es autóval a forgatások alatt jelentős tapasztaltra szert tevő színész nem csak gurulgatott az MCL60-assal, de persze egyenesben gyorsan menni bárki tud. A most közzétett fedélzeti kamerás felvétel azonban megmutatta, hogy bár természetesen az F1-es pilóták tempójától Pitt messze elmaradt, azért egyáltalán nem vallott szégyent, és még hőt is tudott vinni a fékekbe is gumikba, ami önmagában nem könnyű feladat.

    A megosztott kör megtétele nagyjából 1 perc 52 másodpercet vett igénybe a Sonny Hayes karakterét megformáló színésznek, ami 20 másodperccel lassabb a tavalyi USA Nagydíjon Charles Leclerc által elért pole pozíciós időnél, de a pálya IndyCar-körrekordjától például csak 7 másodperccel marad el.

    A teljes felvétel IDE KATTINTVA nézhető meg.