Címke: F1

  • Egészen abszurd felhívást tett közzé Tsunoda és a Red Bull

    Egészen abszurd felhívást tett közzé Tsunoda és a Red Bull

    Yuki Tsunoda idei legváratlanabb akcióját egyelőre nem a versenypályán, hanem az Instagram-oldalán kell keresni. A Red Bull japán pilótája azt állítja, beleejtette a mobiltelefonját egy tóba.

    „Ha valaki találna egy telefont, miközben a Comói-tóban úszik, szóljon” – jelent meg az egészen váratlan kérés Tsunoda Instagram Storyjában szerdán. A japán semmi egyebet nem osztott meg egyelőre a történtekről, bár ennyi is elég volt, hogy látványos mozgósítást vigyen véghez a követőinek körében, mert még ha azt nem is állíthatjuk, hogy tömegével jelentek meg búvárfelszereléssel az észak-olaszországi tó környékén, az Instán és a TikTokon hamar virálissá vált a téma, és rengetegen kezdtek viccelődni a szerencsétlenül járt japán esetével.

    A hullámra Tsunoda csapata, a Red Bull is felült, szintén közzétéve egy felhívást, valamint egy mémet, amin „Jason Statham fia” néven hivatkozik a pilótára. Nem véletlenül, hiszen korábban maga Tsunoda árulta el, hogy így nevezte el a saját telefonját, mivel Statham a kedvenc színésze, és emiatt akár ingyen is szívesen szerepelne egy filmjében. 2023-ban a színész jelen volt az Abu-dzabi Nagydíjon, így a pilóta első alkalommal találkozhatott is idoljával.

    Mivel idén a szokásos augusztusi nyári szünet előtt is van egy mini nyári szünet két üres hétvégével a Brit Nagydíj és a Belga Nagydíj között, a versenyzők ezt is felhasználhatják némi kikapcsolódásra. Tsunoda kedveli Olaszországot, éveken át élt is ott a Red Bull kiscsapatának versenyzőjeként, most viszont balszerencsés volt számára a visszatérés.

    Már ha egyáltalán igaz a tóba esett telefon sztorija, és nem valami furcsa vicc részeként izgatja ezzel követőtáborát a pilóta és a csapat.

  • A Ferrari leszögezi: nincs olyan, hogy Hamiltonra fejlesztett autó

    A Ferrari leszögezi: nincs olyan, hogy Hamiltonra fejlesztett autó

    A Ferrari helyettes csapatvezetője igyekezett eloszlatni egy az F1-es közvélemény fejében létező misztikumot arról, hogy lehet-e kifejezetten egy „versenyzőre fejleszteni” a versenyautót.

    Az idei Forma–1-es szezonban újra népszerű téma, hogy egyes versenyzők főként amiatt tudnak jobban szerepelni csapattársuknál, mert az autó az ő igényeiket szem előtt tartva lett építve. Ennek legékesebb példájaként a Red Bullt szokás emlegetni, amellyel Max Verstappen évek óta beárnyékol bárkit, aki a másik garázsban foglal helyet, az autó vezethetőségét pedig feláldozták a teljesítmény oltárán, tudva, hogy a holland ígyis-úgyis képes megbirkózni a feladattal.

    De felmerült ez a Ferrarinál is, ahol Charles Leclerc az időmérőkön 8:4-re, dobogós helyek számában 4:0-ra vezet Lewis Hamiltonnal szemben a szezon féltávjánál. Persze a Scuderián nem is kérhető számon, hogy a monacói miért boldogul jobban az autóval, hiszen ő már hetedik éve a csapatnál versenyez, míg Hamilton teljesen új közegbe csöppent, s saját elmondása szerint is rengeteg folyamatot újra kell tanulnia az autóban és azon kívül is, amik máshogy működnek, mint a Mercedesnél.

    Mindazonáltal okkal lehet azt hinni, hogy a 2026-os Ferrari karakterére Hamiltonnak már nagyobb ráhatása lesz, aki egy nemrég elejtett mondata szerint már dolgozik is ezen a karosszéria fejlesztését vezető Loic Serrával, aki hosszú időn át a Mercedesnél is kollégája volt.

    Nemrég a korábbi versenyző, Juan Pablo Montoya is amellett érvelt, hogy a Ferrarinak muszáj Hamiltonra fejlesztenie a következő autóit, hiszen enélkül semmi értelme nem volt őt a csapathoz vinni, és a bajnoki címek nélkül lepergő évek bizonyítják is, hogy az eddigi irányvonal nem megfelelő.

    Semmi nem lesz a Ferrariból, amíg nem Hamiltonra fejleszti az autót?

    Ezekre a véleményekre is reagáltatta most az Auto Motor und Sport a Ferrari helyettes csapatvezetőjét, Jerome d’Ambrosiót, aki szerint viszont az az állítás, hogy egy csapat képes kifejezetten egyik vagy másik pilótája köré építeni az autót, puszta népi hiedelem.

    „Nem lehet azt olyan egyszerűen kijelenteni, hogy az autó egy bizonyos igényt észben tartva lett fejlesztve. A fejlesztést elsődlegesen mindig az mozgatja, hogy elérjük a maximális teljesítményt. Loic és a csapata egyszerűen a lehető leggyorsabb autót akarja megépíteni, ehhez pedig objektív paramétereket kell figyelembe venniük” – fogalmazott d’Ambrosio.

    „Csak a második szakaszban kerül sor arra, hogy fontolóra vegyük, mire van szükségük a versenyzőknek. Sokféle eszközzel lehet őket segíteni abban, hogy alkalmazkodni tudjanak az autóhoz a vezetési stílusukkal, ekkor kerül sor a finomhangolásokra.”

    „Fontos a csapat számára, hogy évente néhány alkalommal leüljünk mindkét versenyzővel, amikor minden igényüket meghallgatjuk. Ekkor felmerül a kérdés, hogy amire szükségük van, az hogyan fordítható teljesítménnyé. És általában kiderül, hogy a kettőjük kívánságai igazából nagyon hasonlóak. A tény, hogy Loic éveken keresztül dolgozott Lewisszal a Mercedesnél, segíti a kommunikációt, dee Loicnak szintén nagyon jó a kapcsolata Charles-lal.”

  • Mérföldkövet jelenthetett volna a Ferrarinál, de már tíz éve nincs köztünk Jules Bianchi

    Mérföldkövet jelenthetett volna a Ferrarinál, de már tíz éve nincs köztünk Jules Bianchi

    Napra pontosan tíz évvel ezelőtt hunyt el Jules Bianchi, kilenc és fél hónappal a Szuzukában elszenvedett súlyos balesete után. A történtek miatt kifejlesztett glória már jó néhány életet megmentett, többek között alighanem keresztfiáét, Charles Leclerc-ét is, aki végül befejezte a francia versenyző által megkezdett utat.

    Ayrton Senna 1994-es imolai tragédiája után több mint két évtizeden át nem volt pilótaáldozata a Forma–1-nek. A „pilótaáldozat” szót fontos kihangsúlyozni, hiszen a tragédiákat így sem úszta meg a sportág: a 2000-es Olasz, a 2001-es Ausztrál, valamint a 2013-as Kanadai Nagydíjon is elhunyt egy-egy pálya széli sportbíró vagy beavatkozó.

    Szívbemarkoló történetet osztott meg a Szuzukában 8 éve halálos balesetet szenvedett Bianchiról volt főnöke

    Napra pontosan tíz évvel ezelőtt viszont ismét egy versenyzőt gyászolt a sportág – na jó, ha pontosak akarunk lenni, akkor valójában egy nap híján tíz évvel ezelőtt, hiszen a világ csak másnap tudta meg a hírt, hogy 2015. július 17-én, egy nizzai kórházban elhunyt Jules Bianchi, miután kilenc és fél hónappal korábban súlyos balesetet szenvedett.

    Ő volt a Ferrari első akadémistája

    Biamchi 1989. augusztus 3-án született. Miután gokartban jó néhány bajnoki címet szerzett, 17 évesen versenyzett először együléses autóban. Tehetségére a Ferrari is felfigyelt, olyannyira, hogy egy sikeres teszt után le is szerződtették. Ezzel ő lett az akkoriban útjára induló Ferrari Versenyzői Akadémia első növendéke, a hosszú távú cél pedig a Scuderia F1-es csapata volt.

    Bianchi pedig jó úton haladt afelé, hogy ezt előbb-utóbb megvalósítsa. 2010-ben és 2011-ben egyaránt harmadik lett a Forma–2 elődjének számító GP2-ben. 2012-ben rendszeresen lehetőséget kapott a Force Indiánál, hiszen a húsz hétvégéből kilenc alkalommal beültették őt egy-egy szabadedzésre, hogy tapasztalatot szerezzen.

    Állandó üléshez mégis meglehetősen furcsa körülmények között jutott. A Marussia eredetileg a nála néhány hónappal idősebb Luiz Raziát igazolta le a 2013-as idényre, ám a brazil versenyző nem tudta teljesíteni a szerződés pénzügyi feltételeit, így azt az előszezonban felbontották. Az orosz istálló pedig csak ezután adott esélyt Bianchinak.

    Ezzel az eséllyel pedig még úgy is élt, hogy az autó adottságai miatt általában az utolsó helyek egyikén haladt. Ebben az esztendőben, illetve a követező évben összesen huszonöt alkalommal fordult elő, hogy ő és csapattársa, Max Chilton is célba ért. Ebből huszonkétszer a francia versenyző végzett előrébb, ami 88 százalékos arányt jelent.

    Szívszorító szavak az F1-es pilóta haláláról, volt csapattársa felidézte utolsó emlékeit Bianchiról

    Külön ki kell emelni a 2014-es Monacói Nagydíjat, amelyen a nyolcadik helyen ért célba. Végül egy 5 másodperces büntetés miatt kilencedikként rangsorolták, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy megszerezte csapata történetének első pontjait. Később kiderült, hogy ez kulcsfontosságú volt abból a szempontból, hogy az istálló 2015-ben is versenyezni tudjon. Ő maga azonban ekkor már semmiképpen nem ott szerepelt volna, hiszen a tervek szerint a Sauber lett volna a következő állomás, hogy aztán 2016 vonatkozásában akár már a Ferrari is szóba kerüljön.

    Elkerülhető baleset volt, de legalább nem hiábavaló

    Mindebből azonban semmi nem lett, ugyanis a 2014-es Japán Nagydíjon Bianchi súlyos balesetet szenvedett. Egy olyan balesetet, amely több ponton is elkerülhető lett volna. Kezdve azzal a ténnyel, hogy már napokkal korábban sejteni lehetett, hogy a tájfun a verseny tervezett időpontjában csap le, és bár felmerült, végül nem hozták előrébb a rajtot.

    A közvetlenül a tragédiához vezető láncreakciót Adrian Sutil hibája indította el: a német versenyző a Dunlop-kanyarban felúszott a vízen, kipördült, és nekicsapódott a falnak. Ennek következtében beküldtek egy munkagépet a pályára, az érintett területen pedig dupla sárga zászló volt érvényben. Azonban, mint kiderült, ez kevés volt.

    Bianchi ugyanis nem lassított eléggé, és igen, ezen a ponton muszáj az ő felelősségét is taglalni. A francia versenyző szintén kisodródott a pályáról, és akár valamelyik beavatkozót is elgázolhatta volna, de ha csak simán belevágódik a falba, vélhetően akkor sem teszi zsebre, amit a sportfelügyelőktől, illetve a közvéleménytől kap. Balszerencséjére azonban egyenesen a munkagépnek ment.

    Mielőtt rátérnénk Bianchi sérülésére és az azt követő időszakra, érdemes arra is kitérni, hogy a baleset milyen következményekkel járt a biztonság szempontjából. Egyfelől manapság munkagépek addig nem mehetnek be a pálya területére, ameddig bárki is versenytempóban közlekedik, másrészt ezzel összefüggésben bevezették a virtuális biztonsági autó intézményét.

    „Szerencsénk van, hogy a tragédiáját bemutatta a világ” – 10 éve történt a Jules Bianchi életét követelő baleset

    Ami viszont talán a legfontosabb újítás volt, az a 2018 óta az autókon lévő glória, amely megvédi a versenyzők fejét a külső elemek által okozott ütésektől, Ez azóta már több pilóta életét is megmentette: a legemlékezetesebb incidens Romain Grosjean 2020-as bahreini esete volt, de szinte biztos, hogy Guanyu Zhou vagy éppen az akkoriban az F2-ben szereplő Roy Nissany sem élne, ha nincs a bukókeret, ahogyan talán Lewis Hamilton sem. A sors iróniája, hogy Bianchit jó eséllyel ez sem óvta volna meg.

    Mintha csak meghallotta volna édesapját

    A francia versenyző ugyanis – csodával határos módon – nem szenvedett külső sérülést, ám a brutális lassulás miatt jelentős agykárosodás lépett fel. Miután mentőautóval kórházba szállították, megműtötték, majd mesterséges kómába helyezték. Bianchinál diffúz axonális sérülést diagnosztizáltak, amely az egész agyra kiható károsodást jelent.

    A közvélemény, illetve annak egy része akkor még próbált bízni a javulásban, és novemberben meg is szüntették a mesterséges kómát, Bianchi pedig önállóan tudott lélegezni. Mindez lehetővé tette, hogy Japánból átszállítsák egy nizzai kórházba, de ez volt az utolsó jó hír, amelyet a nyilvánosság vele kapcsolatban kapott.

    2015. július 13-án édesapja, Philippe Bianchi a France Info nevű rádiónak meglehetősen pesszimistán nyilatkozott. Elmondta, hogy a helyzet még annál is borzasztóbb, mint ha fia meghalt volna, hiszen nem tudnak neki segíteni, ami az őrületbe kergeti a családot. Hozzátette, néhány hónappal korábban még jóval optimistább volt. „Nehéz úgy felkelni reggel, hogy közben az ember azt mondja magának, hogy nem biztos a fia életben maradásában, és minden nap ilyen” – fogalmazott.

    Az idősebbik Bianchi Michael Schumacher 2013-as síbalesetét is felhozta. Bár orvosi szempontból a két versenyző nagyon más jellegű agysérülést szenvedett, az a párhuzam nyilvánvalóan megállja a helyét, hogy a baleset mindkettőjüket olyan helyzetbe sodorta, amelyben jelentős segítségre szorulnak. Jules Bianchi pedig nem akart ilyen állapotba kerülni.

    Szívszorító szavak Bianchi apjától – fiuk azután ment el, hogy többé nem kérték, hogy harcoljon

    Ha súlyos fogyatékosságai lennének, meggyőződésünk, hogy Jules biztosan nem ezt szeretné – jelentette ki apja. – Erről beszéltünk. Azt mondta nekünk, hogy ha egy nap olyan balesetet szenvedne, mint Michael Schumacher, még ha az egyetlen fogyatékossága az is lenne, hogy nem tud vezetni, akkor is nagyon nehezen tudna együtt élni ezzel. Ez volt ugyanis az élete.”

    Négy nappal később, mintha csak meghallotta volna ezeket a szavakat, Jules Bianchi távozott az élők sorából. Temetésére számos akkoriban aktív Forma–1-es versenyző elment, a soron következő Magyar Nagydíj előtt pedig szívszorító megemlékezést tartottak a tiszteletére. Szintén sorsszerű, hogy Sebastian Vettel révén a Ferrari nyerte a futamot, a négyszeres világbajnok szájából pedig túlzás nélkül az egyik legszebb rádióüzenet hangzott el, amikor előbb franciául Bianchinak ajánlotta a győzelmét, majd angolul hozzátette, előbb-utóbb néhai kollégája is a maranellóiaknál kötött volna ki. A Forma–1 pedig azzal tisztelgett előtte, hogy az általa használt 17-es rajtszámot örökre visszavonultatta.

    Bő két és fél évvel később, 2018 márciusában aztán Bianchi keresztfia, Charles Leclerc bemutatkozott a Forma–1-ben. A monacói pilóta sokszor beszél róla, hogy mennyit jelentett neki a nála bő nyolc esztendővel idősebb francia versenyző, akinek az útját, mondhatni, ő teljesítette be, hiszen ő lett a Ferrari első akadémistája, aki eljutott a nagycsapatig. Emellett meg kell említeni, hogy a 2018-as Belga Nagydíjon talán az ő életét is a glória mentette meg, hiszen ez biztosította, hogy Fernando Alonso McLarenjének kereke ne a fejének csapódjon neki a rajtbalesetben.

    Jules Bianchi családja is kapott egy darabot Leclerc monacói győzelméből

  • A heves szóváltás, ami megelőzte Horner Red Bulltól való menesztését

    A heves szóváltás, ami megelőzte Horner Red Bulltól való menesztését

    A Red Bull csapatvezetőjeként töltött utolsó versenyhétvégéjén, a Brit Nagydíjon Christian Hornert vitázni látták Jos Verstappennel.

    Max Verstappen apja már régóta feszült viszonyt ápol Hornerrel, többször is érkeztek már hírek a színfalak mögött zajló, vagy éppen kamerák által elkapott szóváltásukról, a tavalyi év eleje óta pedig nem titok, hogy Jos a csapatvezető eltávolítása mellett kardoskodott – többször a sajtó előtt is kijelentette, hogy szerinte Horner rossz irányba vezeti a Red Bullt.

    Mindezek fényében stílszerű, hogy Horner még Silverstone-ban is vitázott egyet Jos Verstappennel – a versenyhétvégén, ami végül az utolsó lett számára a Red Bull csapatfőnökeként, bár ezt ő maga akkor még valószínűleg nem tudta.

    A verseny után kialakult szóváltásban Paul Smith, a Red Bull kommunikácós igazgatója is részt vett – akit Hornerrel együtt szintén menesztettek a Brit Nagydíj után, bár azt nem tudni, van-e kapcsolat a két esemény között.

    Mi a terve a Red Bullnak Hornerrel, ha még mindig utalja a fizetését?

    A vita megtörténtéről Ralf Schumacher számolt be a Backstage Boxengasse podcastban, amiről a planetf1 ír: „Történt egy látványra is heves szóváltás Jos Verstappen, Christian Horner és a sajtófőnök között. Látni lehetett, hogy Jos egyáltalán nem volt boldog.”

    Schumacher a német Sky munkatársaként még ma is rendszeres látogatója az F1-es hétvégéknek, és riporterként ő maga sincs túl jó véleménnyel Hornerről.

    „Én Christian Hornert egyébként is egy elég nehéz esetnek tartom – fogalmazott. – Ki kell mondanunk, hogy nem tudta összetartani a csapatot, ami persze nem is könnyű feladat. Saját tapasztalatból pedig úgy látom, hogy a kritikát sem igazán fogadja be. Mi, illetve én már feketelistán vagyunk nála, szóval egy ideje már nem áll szóba velünk. Ami elég vicces, mert valakinek, aki ilyen sokat nyert, képesnek kellene lennie a kamerák elé állni és beszélni bármiről.”

  • Újabb csavar Verstappen és a Mercedes ügyében: ide küldhetik a félretolt versenyzőt

    Újabb csavar Verstappen és a Mercedes ügyében: ide küldhetik a félretolt versenyzőt

    Max Verstappen Red Bulltól való elszerződésének esélye nem csökkenni, inkább fokozódni látszik Christian Horner csapat éléről való eltávolítása óta.

    Az olasz Gazzetta dello Sport értesülései szerint Toto Wolff csapatvezető a legfelsőbb szintekről, a Mercedes vezérigazgatójától, Ola Kalleniustól is megkapta a zöld jelzést – és a szükséges költségkeretet – arra, hogy leigazolja az F1-es csapathoz Verstappent.

    Ez a felek akarata szerint már a jövő évre megtörténhet, ugyanakkor a holland számára nehézséget jelenthet a Red Bull-lal 2028-ig szóló szerződéséből való kilépés, hiszen a híresztelt teljesítményzáradékokat valószínűleg nem fogja tudni aktiválni, mivel jelenlegi harmadik helyével túlságosan jó pozícióban áll a bajnokságban. Verstappen viszont akár más jogi lehetőségeket is számba vehet, hogy elszakadjon a Red Bulltól, amit kulcsemberek sora hagyott el az elmúlt két év során.

    Az olasz lap azt is tudni véli, hogy a Mercedes kész összeállítani Verstappen és George Russell párosát a csapatnál. Bár a két versenyzőnek volt néhány feszült konfliktusa az elmúlt év során, jelen állás szerint teljesítmény szempontjából ez lenne a számukra elérhető legerősebb felállás. Russellnek egyelőre nincs szerződése a következő szezonra, egy egyéves hosszabbítást pedig állítólag nem fogadna el, a Mercedes így hajlik arra, hogy hosszabb távon megtartsa őt.

    Christian Horner azért fog nehezen munkát találni, amiért a Red Bull kirúgta?

    Ennek értelmében Andrea Kimi Antonelli lenne az, akinek helyet kellene adnia Verstappen számára. Bár a 18 éves olasz pilótában nagy reményei vannak a Mercedesnek, hullámzó debütálószezont teljesít, és bár nem minden kieséséért maga volt a felelős, de az elmúlt hat versenyből csak egyen szerzett pontot, a montreali első dobogója alkalmával.

    A forrás szerint a Mercedes nem szeretné elengedni Antonelli kezét, akibe rengeteget invesztált, viszont a jövő évre egy másik csapatnál, az Alpine-nál biztosítana számára ülést Pierre Gasly mellett. A francia istálló a jövő évtől leállítja saját Renault-motorprogramját és a Mercedestől vásárol erőforrásokat, így szorosabbá válik a kapcsolat a két istálló között, Antonelli pedig egy kevésbé rivaldafényben lévő csapatnál fejlődhet tovább.

    Persze mindez még csak sajtóértesülés, ám a múltbeli tapasztalatok azt súgják, hogy ha egyre több forrásból egyre több részlet szivárog ki egy lehetséges átigazolásról, amögött általában tényleg meghúzódnak valós tárgyalások.

  • Hamilton saját sikerének is érzi, hogy a többi F1-es versenyzőből egyéniség lett

    Hamilton saját sikerének is érzi, hogy a többi F1-es versenyzőből egyéniség lett

    Lewis Hamilton az eredményeivel már rég kitörölhetetlen nyomot hagyott a Forma–1-en, ám úgy érzi, abban is elévülhetetlen érdemei vannak, hogy pilótatársai már magabiztosabban járnak-kelnek a paddockban.

    A brit régóta eltökélt, hogy ne csak a versenypályán, hanem más területeken is hatást gyakoroljon a sportra, a külvilágra, az emberek gondolkodására – saját kezdeményezést indított, amellyel a társadalmi sokszínűséget ösztönzi a mérnöki tudományokban, zászójára tűzte a környezetvédelem és az egészséges táplálkozás hirdetését is.

    Mindezek mellett belevonódott a divatiparba is, a versenyhétvégék során pedig gyakran feltűnést kelt, olykor még meg is mosolyogtat, hogy milyen ruhakölteményekben lép be a paddockba. Ezek a felvonulások rövidek, csupán addig tartanak, amíg Hamilton a beléptetőkapuktól elsétál a csapata motorhome-jáig, ám mégis nagy hatást tud gyakorolni általuk.

    „Amikor megérkezünk a pályára, a kapun belépve van egy bizonyos távolság, amit meg kell tennünk. Számunkra ez a kifutó” – használt a divatbemutatókból kölcsönzött hasonlatot Hamilton az Esquire interjújában.

    „Minden nap csapatruházatba bújtatnak minket, évente több mint 90 napon át ugyanazt a felsőt kell viselnünk, ami engem kicsinál. Szeretek változatos, merész lenni az öltözködésemben, mert szerintem a megjelenés rendkívül fontos.”

    Hamilton azonban hangsúlyozza, nem puszta magamutogatásból ölti magára különféle divatmárkák olykor kihívó szereléseit, az önkifejezés ezen formája ugyanis számára nyugalmat és erőt ad, s meglátása szerint más versenyzőket is inspirált.

    „A sport 70 éves történetében, de legalábbis az én időmben a többi versenyző egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy mit visel, egyszerűen csak a csapatszerelésben jelennek meg, Én viszont ebben találtam meg magam, és nagy magabiztosságot ad, hogy a saját szerelésemben jelenek meg, mielőtt átöltözök a csapatom ruházatába” – mondta.

    „És nagyszerű érzés, hogy ez mintha a többieket is felszabadította volna. Felismerték, hogy ők is csinálhatnak ilyet, és mostanság már a többi versenyző is a saját stílusában, egyedi karakterként jelenik meg a pályán. Szerintem ők is erőt merítenek abból, amit csinálok, és hálás vagyok, hogy ebben én is szerepet játszottam.”

    Hamilton maga is elismeri, hogy néhány ruhaválasztása egészen szörnyű volt az évek során, de szerinte az öltözködés is ugyanolyan, mint az élet bármely más területe: aki bevállalósan játszik, olykor hibázhat.

    „Rendben van, ha valaki a biztosban érzi jól magát, de szerintem mindenkinek érdemes néha egy kicsit a határokat feszegetnie, kilépnie a komfortzónájából. Úgy gondolom, hogy ez az egyik legfontosabb dolog az életben. Ha valaki mindig a komfortzónájában marad, sohasem szembesül kihívásokkal, nem kap lehetőséget a fejlődésre.”

    „Légy bevállalós! Csinálj valamit, ami olykor kényelmetlennek is érződhet, eközben pedig rengeteget tanulhatsz magadról. Kit érdekel, hogy mások mit gondolnak, ha te így érzed jól marad! Maradj fenn a közösségi oldalakon, de soha ne olvass kommenteket, mert teljesen irreleváns, hogy mások mit írnak. Tényleg irreleváns” – adott végül egy útravaló bölcsességet is Hamilton.

  • Van egy kérdés, amit ha Newey meghall az Aston Martinnál, azonnal kisétál a teremből

    Van egy kérdés, amit ha Newey meghall az Aston Martinnál, azonnal kisétál a teremből

    Fernando Alonso szavai alapján az Aston Martin egészen a szezon végéig két fronton fog fejleszteni, bár Adrian Newey segítségére csak az egyikben számíthatnak.

    A Red Bullt tavaly elhagyó tervező idén márciusban állt munkába az Aston Martin silverstone-i főhadiszállásán, hogy új közegben, az autók aerodinamikáját teljesen újraíró 2026-os szabályrendszerben keressen új kihívást. Newey elmondása szerint már a márciusi kezdéssel is hátrányból indult, hiszen január óta engedélyezett a jövő évi autókkal való munka, és azt már az elején leszögezte, hogy a csapat idei modelljével és teljesítményével nem is akar foglalkozni. Ez viszont olykor komikus jeleneteket szül a gyárban, mint az Alonso Newey elhivatottságáról nyilatkozva elárulta.

    „Dolgozik, teljesen bevonódott, nagyon motivált. De az igaz, hogy az idei autó nem különösebben érdekli. Bármikor kérdezünk tőle valamit az idei autóval vagy a fejlesztésekkel kapcsolatban, ő feláll és átsétál egy másik irodába. Szóval már teljesen 2026-os üzemmódban van” – mondta a spanyol, akit az Autosport idéz.

    Alonso háborog, amiért Stroll stratégái jobb döntéseket hoznak, mint az övéi

    Miközben a legtöbb csapat a nyári szünet után már nem készül nagy fejlesztéseket hozni a szezon végén kifutó modelljére, hiszen azok nem lennének átültethetők a jövő évi autóra, Alonso elmondása szerint az Aston Martin kivétel lesz ebből a szempontból: ők párhuzamosan futtatják még az idei autó fejlesztését is, s a csapat közelmúltban végbement nagyberuházásainak jele lehet, hogy az emberi, pénzügyi erőforrásai és az infrastrukturája is megvan ehhez.

    Az Aston Martin ugyan már második éve képtelen elmozdulni a középmezőnyből, de az utóbbi futamokon azért felfedezhető volt a csapat teljesítményében némi javulás. Na meg Alonso szerencséjében is, aki az első nyolc futam nullázása után a következő négyen egyaránt pontot szerzett. Silverstone-ban is érkezett egy újítás az autó padlólemezére, ami ugyan nem váltotta meg a világot, de a spanyol az apróságokat is tudja értékelni.

    „Szerintem előrelépést jelent, az autó egy kicsit jobbnak érződött tőle. A pálya egyes részein javulást mutattak az adatok, más részeken ezt már nehezebb volt látni. Szóval mondjuk úgy, hogy egy nagyon apró fejlesztés, de mindennek örülünk. Most, amikor ilyen szoros a mezőny, és 5-6 autó két tizedmásodpercen belül van, még egy fél tized is értékes. Egyúttal pedig ez azt is mutatja, hogy a csapat nem elégedett a középmezőnyben ragadva, továbbra is fejleszt. Az év végére a lehető legközelebb szeretnénk kerülni az élcsapatokhoz” – fogalmazott Alonso, aki persze a jövő évtől és Newey első F1-es Aston Martinjától várja az igazán nagy dobást.

  • A McLaren olyasmit traktálna Piastrira, amit ő egyáltalán nem szeretne

    A McLaren olyasmit traktálna Piastrira, amit ő egyáltalán nem szeretne

    Továbbra is vita tárgya a McLarenen belül az az új első felfüggesztés, amiből Oscar Piastri szerint neki semmilyen előnye nem származna, Lando Norris viszont eközben a használatával látható formajavulást élt meg. A csapatnak van egy nyomós érve arra, hogy miért kellene az ausztrálnak beadnia a derekát.

    A Kanadai Nagydíj előtt fejtegették a McLarennél az új felfüggesztés hatásait, amit nem teljesítménynövelő fejlesztésként írtak le, hanem egy olyan elemként, aminek segítségével a versenyzők jobb visszajelzéseket kapnak az autó és a gumik működéséről. Az újítást már akkor is csak Norris kérte az autójára, aki elismerten kevésbé érzett rá az MCL39-es működésére a szezon elején, Piastri viszont továbbra sem használja.

    Az azóta eltelt három futamból a Kanadai Nagydíj a két McLaren ütközésében kulminált, Spielbergben és Silverstone-ban azonban egyaránt Norris nyert – először történt meg vele, hogy ő vezessen célba egy kettős győzelmet, és az is, hogy két futamot húzzon be egymás után. A Brit Nagydíjon ugyan Piastri büntetése fordította meg a sorrendet a két pilóta között, de egy apró lendület most kétségtelenül a brit oldalán van, aki 8 pontra csökkentette a lemaradását a tabellán.

    A McLaren számára alapvetően rendben van, hogy a két pilóta eltérő felfüggesztést használ, az adatelemzést ez nem nehezíti meg, ám Andrea Stella csapatfőnök most rámutatott egy hátulütőre, ami miatt mégis arra próbálják ösztönözni Piastrit, hogy ismét fontolja meg az új alkatrészre való átállást.

    „Az elemek legyártása szempontjából sokkal inkább probléma, mert így két eltérő specifikációt kell magunkkal vinni. Ezért felmerült, hogy a későbbiekben a Lando által használt lehetőségek közül esetleg Oscart is érkedelhetné-e valami. Ez még kiértékelés alatt áll” – idézi Stellát a The Race.

    „Látjuk, hogy Lando sokkal jobban érzi magát az autóban, ami jó hír. Oscar viszont mindvégig jó kapcsolatot ápolt az autójával, így az is meglehet, hogy ez a különbség a szezon hátralévő részére fennmarad.”

    Piastri mindenesetre Silverstone-ban még továbbra is hajthatatlan volt ezügyben:

    „Az én szememben ez nem egy fejlesztés, csak egy eltérő elem. Bizonyos dolgokat egy kicsivel jobbá, másokat egy kicsivel rosszabbá tesz. Ha csak előnyei lennének, akkor kérdés nélkül felrakatnám az autómra. Eddig nagyon jól alakul ez az év, ezért szeretném változatlanul hagyni az autó viselkedését, és inkább azon gondolkodni, hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet a beállítások vagy valódi fejlesztések által.”

    Norris ugyanakkor nyilatkozatában igyekezett csökkenteni az általa használt felfüggesztés eredményeire gyakorolt szerepét – persze ez akár taktikai kommunikáció is lehet a részéről.

    „Szerintem az emberek túl sokat beszélnek erről. Lehet, hogy segít nekem ez az elem, de ebben az esetben is csak századokról, ezredekről van szó. Nehéz ezt számszerűsíteni” – fogalmazott.

    „Valóban nyertem azóta két versenyt, és Kanadában is gyors voltam. De nem akarom azt mondani, hogy ez emiatt történt, inkább tudom be az általam a pályán kívül, a csapattal elvégzett kemény munkának.”

  • Pályán Hamilton és Leclerc is, de a filmforgatás csak álca

    Pályán Hamilton és Leclerc is, de a filmforgatás csak álca

    Szerdán Mugellóban köröz a Ferrari idei autójával, az SF-25-tel a csapat két állandó versenyzője, Lewis Hamilton és Charles Leclerc. A cél egy új fejlesztés pályára vitele, mielőtt élesben is bevetnék azt a jövő hétvégi Belga Nagydíjon.

    A filmforgatási nap az egyetlen lehetőségük a csapatoknak arra, hogy a szezon során privát tesztet tartsanak az aktuális autójukkal. Ennek a keretei is rendkívül korlátozottak, csak 200 kilométeres távot tehetnek meg a nap során, és a versenyekre gyártott gumikat sem használhatják, de egy-egy nagyobb fejlesztés első pályáraviteléhez, ellenőrzéséhez így is megfelelő ez a lehetőség. Reklámfilmek forgatására pedig mindig szüksége van egy csapatnak, így egy ilyen nap során két legyet üthetnek egy csapásra.

    A Ferrari egy új hátsó felfüggesztést visz pályára most az olaszországi Mugellóban a filmes nap során, ami a Red Bull Ringre érkezett – és a csapat formájában némi javulást hozó – padlólemez kiegészítése. Az új felfüggesztés várható hatása, hogy az autó kevésbé lesz érzékeny a hasmagasság változtatására, és szélesebb működési tartományt nyit ki a Pirelli-gumik számára.

    Az Autosport értesülései szerint a szimulátorban szerzett adatok biztatóak voltak, és ha a pályán is ugyanezt a hatást éri el az újítás, az további egy tizedmásodperces javulást jelenthet a köridőben – ami persze csekélynek tűnhet, de a jelenlegi szoros élmezőnyben sokat számíthat, és közelebb viheti a Ferrarit a futamgyőzelemhez, amit a négy élcsapat közül még csak ők nem értek el idén.

    Ennek ellenére a Mercedest és a Red Bullt is megelőzve a Ferrari a második helyen áll a konstruktőri tabellán, köszönhetően Leclerc és Hamilton kiegyensúlyozott teljesítményének, még úgy is, hogy az idénre szerződtetett hétszeres világbajnok a dobogót sem érte el a szezon felében.

    Mivel 2026-tól nagy szabályváltozások érkeznek, a nyári szünet után a csapatok várhatóan leállnak az idei autó fejlesztésével, így a Ferraritól is ez a jövő hétvégi Belga Nagydíjon bemutatkozó újítás lehet az egyik utolsó nagy dobás, amitől fordulatot remélhet az idei formájában.

  • Facebookra kitett telefonbeszélgetés sodorhatja veszélybe az egyik F1-es versenyt

    Facebookra kitett telefonbeszélgetés sodorhatja veszélybe az egyik F1-es versenyt

    Az F1-nek mostanság nincs szerencséje a délkelet-ázsiai versenyrendező-aspiránsokkal: a Vietnámi Nagydíj amiatt hiúsult meg a már felépített pálya ellenére, mert bebörtönözték a hanoi városvezetőt, most pedig egy a futamát előkészítő másik országban, Thaiföldön alakult ki politikai zűrzavar.

    A thai miniszterelnök, Paetongtarn Shinawatra (közismertebb nevén: Ing Shin) az elmúlt év során többször is vezette azt a delegációt, amely tárgyalt a bangkoki utcai verseny lehetőségéről Stefano Domenicali F1-vezérrel, a Monacói Nagydíjra pedig maga is elutazott, ahol két honfitársa, Alexander Albon, valamint az F3-ban Silverstone óta futamgyőztes Tasanapol Inthraphuvasak segítségével testközelből is megismerkedett a sporttal.

    Egy hónappal később azonban súlyos botrány főszereplőjévé vált a 38 éves politikusnő, miután a Kambodzsával kiújuló, fegyveres összetűzéseket is hozó határviták közepette a szomszédos állam vezetője Facebookon nyilvánosságra hozott egy vele folytatott telefonbeszélgetést, amelyben a thai miniszterelnök néhol alárendelt hangvételben beszélt, saját országának egyik katonai parancsnokát pedig ellenségnek nevezte.

    Thaiföldön hatalmas felzúdulást okoztak Ing Shin kiszivárogtatott szavai, amelyek gyengének, a nemzeti egységet veszélyeztetőnek tűntették fel az egy éve kinevezett politikust. A kormány július 1-jén felfüggesztette őt tisztségéből, új ideiglenes miniszterelnököt nevezve ki a helyére, július 14-én pedig a Nemzeti Korrupcióellenes bizottság bejelentette, hogy vizsgálatot is indít ellene a hatalommal való visszaélés és az etikai normák megsértése miatt. Múltbeli tapasztalatok alapján mindezek után annak esélye, hogy Ing Shin még visszatérhessen a posztjára, a nullával egyenlő, írja az ázsiai ügyekre szakosodott The Diplomat.

    Fotó: F1

    A thai kormány június 17-én – egyetlen nappal a botrány kirobbanása előtt – elfogadta az 1,2 milliárd dolláros költségvetést egy Bangkok utcáin zajló F1-es nagydíj megrendezésére, ami a terveik szerint 2028-tól öt éven keresztül biztosítaná a verseny helyét a világbajnokságon, bár a sport még nem jelentette be, hogy végleges megállapodás született volna erről. Azóta pedig nem érkeztek új fejlemények a Thaiföldi Nagydíj sorsáról.

    Az ország belpolitikai történései egy időre alighanem háttérbe szorítják az F1-es projektet, ráadásul a kormánykoalíció egysége is veszélybe került, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy elháríthatatlan akadály gördült volna a jövőbeli versenyrendezés elé. Ugyanakkor Vietnám esete éppen arra adott példát, hogy egyetlen politikai vezető eltávolítása is képes dugába dönteni egy már a megvalósulás küszöbén lévő nagydíjat. Itt talán érdemes megjegyezni, hogy a thaiföldi kormány és az F1 vezetősége közötti első hivatalos találkozóról 2024 tavaszán számoltak be a felek, Ing Shint pedig csak néhány hónappal később nevezték ki miniszterelnöknek, vagyis nem ő vitte az ügyet a kezdetektől fogva.