Címke: F1

  • Az empatikus Hamilton így buzdította a zsákutcába tévedt utódját 

    Az empatikus Hamilton így buzdította a zsákutcába tévedt utódját 

    A hullámvölgyben lévő Kimi Antonelli elmesélte, Lewis Hamilton hogyan próbált lelket önteni belé.

    Az újonc Antonelli krízisben van, a viszonylag jó és néhány üde színfoltot hozó szezonkezdés után elvesztette a fonalat, nem tud zöldágra vergődni a Mercedes megváltozott autójával, az előző hét nagydíjból hatot pont nélkül zárt. (Igaz, Kanadában megszerezte F1-es pályafutása első dobogós eredményét.) Ebben az időszakban háromszor nem jutott el az időmérő utolsó felvonásáig, legutóbb Spában már az elsőben búcsúzott.

    Mondhatjuk, hogy elkél nála a vigasztalás és néhány jó szó, és mint kiderült, Belgiumban ezt már megtette felé a Mercedest elhagyó elődje, Hamilton – aki tehát nem csak azért ugrik be még mindig régi csapatához, hogy Toto Wolff-fal a csajokról diskuráljon. „Benézett a csapathoz köszönni, és mi is váltottunk néhány szót. Mondta, hogy emeljem fel a fejem, normális, hogy előfordulnak rossz nagydíjhétvégék, és hogy higgyek magamban továbbra is. Ez nagyon kedves volt tőle” – idézte Antonellit az Autosport.

    Hamiltont is megkérdezte a Sky Sports, hogyan látja az F1 következő gyémántjaként kezelt utódjának helyzetét. „Elképzelni sem tudom, 18 évesen mit él át. Fantasztikus volt eddig, és a mélyvízbe dobták ilyen korban…még jogosítványa sem volt, amikor elkezdett az F1-ben versenyezni. Azt hiszem, nagy terhet hordoz a vállán. Nagyszerűen teljesít, kiváló emberek veszik körül. Mellette van Bono [Peter Bonnington, Hamilton korábbi versenymérnöke] is, nála jobbat nem is találhatna” – fogalmazott.

    Pedig a hétszeres világbajnok Hamilton sincs élete legjobb formájában, neki a Ferrarinál tart tovább megszokni az autót, mint várta.

  • Kezdhetünk félni, hogy a lángossal is forgat majd ilyen „egérürülékes” videót Norris és Piastri?

    Kezdhetünk félni, hogy a lángossal is forgat majd ilyen „egérürülékes” videót Norris és Piastri?

    Különös kulináris kalandozásokat is folytatnak idén a világbajnoki csata egyik mellékszálaként a McLaren versenyzői. Nagy-Britanniában torta, Belgiumban gofri volt a menü – vajon ezen a héten Magyarország összes nemzeti étele megússza, hogy mindenféle oda nem illő feltétekkel rászabaduljon két narancssárgába öltözött huszonéves férfi?

    A Belga Nagydíjat követően érkezett a McLaren egy újabb bolondozós videóval, Oscar Piastrival és Lando Norrisszal a főszerepben. Feladatuk az volt, hogy az ország egyik jellegzetes ételéből, gofriból készítsenek látványos ételkölteményt, amihez különféle dekorációs édességek álltak rendelkezésükre – közülük a csokireszeléket Norris nem túl hízelgő módon gyorsan el is keresztelte egérkakinak, mielőtt egy ügyetlen mozdulattal szétszórta volna azt az asztalon.

    Mindkettőjüknél szárnyalt a kreativitás, de a végén az értékelés elmaradt, mint ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy megették volna saját, édesítőkkel telepakolt kreálmányukat a versenyzők.

    Idén már nem ez az első alkalom, hogy a McLaren versenyzői valamilyen ételkészítésben ügyeskednek vagy éppen ügyetlenkednek. Silverstone-ban a rajongói zónában, nézők tömegei előtt kellett valamiféle tortát készíteniük, de az év elején, az angolszász országokban őrzött palacsinta napon is befogta Norrist a McLaren, hogy süssön párat a névadó tésztaételből.

    Ha ez az idei ételes tematika folytatódik a wokingi csapatnál, az e hétvégi Magyar Nagydíj apropóján is könnyen terítékre kerülhet valamilyen Magyarországra jellemző étel a McLaren motorhome-jában, hogy nem túl akkurátus elbánásban részesüljön Norris és Piastri kezei alatt.

  • Vettel csodaszámba menő első győzelmét idézte meg a Belga Nagydíj dobogója

    Vettel csodaszámba menő első győzelmét idézte meg a Belga Nagydíj dobogója

    Rendkívüli együttállást hozott össze a véletlen a spa-francorchamps-i Forma–1-es futam végeredményében, de a McLaren zsinórban harmadik kettős győzelme és az egymás után negyedszer ugyanolyan eredményt szerző Oliver Bearman is megérdemelnek néhány bekezdést a Belga Nagydíj statisztikai összegzőjében.

    Oscar Piastri idei hatodik futamgyőzelmét jegyezte Spában, ezzel pedig az ausztrál pilóták közül máris kiemelkedik: egyetlen honfitársa sem tudott még ilyen sok versenyt nyerni egy szezonon belül. Jack Brabham 5-je volt eddig az etalon, noha az 1960-as szezon, amikor ezt produkálta, még csak 10 futamból állt.

    Egy másik mutatóban pedig beérte Piastri a legsikeresebb honfitársát: a McLaren pilótája immár zsinórban kilenc futam óta vezeti a bajnoki tabellát, ilyen hosszú sorozata pedig szintén csak Brabhamnek volt az ausztrálok közül, 1959-ben – az a szezon viszont összesen ebből a kilenc versenyből állt.

    Győzelmi harmónia a dobogón

    Piastri összességében 8. F1-es győzelmét szerezte karrierje során, ezzel ismét kiegyenlített csapattársával és bajnoki riválisával, Lando Norrisszal szemben győzelmek számában. A két McLaren-pilótához Charles Leclerc csatlakozott a dobogón, aki történetesen szintén 8 alkalommal nyert idáig az F1-ben.

    Fotó: McLaren

    Az, hogy egy futam mindhárom dobogósa pontosan ugyanannyi győzelemmel álljon, ráadásul egy ilyen egészen magas számmal, rendkívüli véletlen egybeesés. Tudomásunk szerint egyetlen másik alkalommal fordult még csak elő az F1-ben hasonló összeállás:

    A 2008-as Olasz Nagydíjon, ahol Sebastian Vettel szenzációs első győzelmet szerzett a Toro Rosso volánjánál, a dobogón pedig két másik egyszeres győztessel, Heikki Kovalainennel és Robert Kubicával locsolhatták a pezsgőt.

    További különlegességek ide kapcsolódóan:

    • Elképesztő módon a spái verseny végén a kockás zászlót lengető Jacky Ickx szintén nyolcszoros F1-es futamgyőztes.
    • 2008-ban Monzában és 2025-ben Spában egyaránt eső által befolyásolt futam termelte ki ezt az együttállás.
    • Lewis Hamilton mindkét versenyen a 7. helyen ért célba.

    Első sor vagy 1-2? Nem mindegy!

    A McLaren autói a csapat fennállása során 68. alkalommal sajátították ki az első rajtsort egy versenyre, ezzel utolérték a Ferrarit, az első helyen azonban már az F1 egyik modernkori élcsapata, a Mercedes áll 82 befoglalt első sorral.

    Fontos különbség, hogy történelmileg az első sor megszerzése és az időmérőn elért 1. és 2. helyezés nincsenek teljes átfedésben egymással. A múltban, egész pontosan az 1973-as Holland Nagydíjig a rajtrácsokat még máshogyan osztották fel, azok többségében három, vagy néhol akár négy autó is állt az első sorban. Azokban az időkben is el lehetett hozni az első rajtsort, hiszen sokáig kettőnél több autóval is nevezhettek a csapatok, de persze jóval nehezebb volt. Mindenesetre a rajtrácson elfoglalt 1. és 2. helyek mutatójában eléggé máshogy néz ki az állás az élmezőnyben: Mercedes 84, Ferrari 83, McLaren 69.

    De jöjjön még néhány adat, hogy kontextusba helyezzük a McLaren felemelkedését, ami több mutatóban akár a csapat történetének legdominánsabb szezonját is eredményezheti idén.

    A csapat idén már a hatodik kettős győzelmét szerezte, ennél többet csak egyetlen szezonban, a legendás 1988-asban halmozott fel számukra Ayrton Senna és Alain Prost – 10-et.

    Az sem mostanában történt, hogy a McLaren három kettős győzelmet arasson egyhuzamban, mint az most Spielbergben, Silverstone-ban és Spában tette: legutóbb az 1997-es szezonzáró Európa Nagydíjon, majd az 1998-as Ausztrál és Brazil Nagydíjon volt ilyen sorozatuk. 1988-ban volt négy kettős győzelmük is egymás után, ezt a házi rekordjukat pedig az e hétvégi Magyar Nagydíjon akár be is állíthatják.

    Fotó: Ryan Pierse/Getty Images/Pirelli

    És újra, és újra, és újra

    Oliver Bearman a 11. helyen ért célba, ami nem különösebben izgalmas eredmény – mint ahogy nem volt az Silverstone-ban, Spielbergben és Montrealban sem, együttesen azonban mégis egészen különleges ez a széria. Azzal ugyanis, hogy négy egymást követő versenyen egyaránt ugyanabban a pozícióban ért célba, a Haas brit pilótája feliratkozott egy szűk listára, hiszen a győzelmet kivéve semelyik más helyezésen nem tudott még egymás után négynél többször célba érni senki.

    Négyes szériából azonban már több is akadt, kilenc versenyző tudott eddig ilyet teljesíteni, közülük hárman kétszer is. Alább az ő névsoruk:

    • Nelson Piquet – sorozatban négy 2. hely 1987-ben
    • Michele Alboreto – sorozatban négy 7. hely 1992-ben
    • Heinz-Harald Frentzen – sorozatban négy 3. hely 1997-ben
    • Lewis Hamilton – sorozatban négy 2. hely 2007-ben, majd ismét 2015-16 fordulóján
    • Mark Webber – sorozatban négy 3. hely 2011-ben és sorozatban négy 4. hely 2012-ben
    • Nico Rosberg – sorozatban négy 2. hely 2014-ben, majd ismét 2016-ban
    • Valtteri Bottas – sorozatban négy 5. hely 2018-ban
    • Robert Kubica – sorozatban négy 18. hely 2019-ben
    • Oliver Bearman – sorozatban négy 11. hely 2025-ben

    Érdekes, hogy a győzelemmel sokkal könnyebbnek bizonyul az ismétlés, mint bármely másik pozícióval. A sorozatos 1. helyezések rekordja ugyebár 10, amit Max Verstappen állított fel 2023-ban, de volt már két 9-es sorozat is. Négyesnél hosszabb győzelmi szériára összesen 14 alkalommal történt már az F1-ben kilenc különböző versenyző jóvoltából.

    Fotó: Peter Fox/LAT Images/Haas

    Nagy sorozatok, ha megszakadnak

    Yuki Tsunoda az első japán versenyző, aki eljutott 100 F1-es nagydíjrajtig. Viszont a hatodik olyan versenyző, aki dobogós helyezés nélkül teljesítette első 100 futamát, vagy úgy is mondhatjuk, hogy volt lehetősége eljutni 100 futamig úgy, hogy egyszer sem szerzett dobogót. Őt megelőzően Philippe Alliot, Pierluigi Martini, Adrian Sutil, Nico Hülkenberg és Carlos Sainz voltak csak ilyenek – közülük utóbbi kettő jutott fel később a dobogóra, Sainz futamgyőztes is lett.

    Max Verstappen már harmadik futam óta nem állt dobogón, ilyen gyenge sorozata utoljára akkor volt, amikor még nem is mondhatta magát világbajnoknak, és még a koronavírus-világjárvány sem tört ki: közel hat éve, a 2019-es szocsi, szuzukai és mexikóvárosi fordulók során.

    Hamilton a 14. alkalommal ért célba Spában, csak ő és Vettel tették ezt meg ennyiszer. A brit ezzel együtt azonban egy helyi mélypontot is megélt, hiszen eddig minden alkalommal a legjobb négy között ért célba ezen a pályán, most viszont csak hetedik lett.

    Az eső miatt gördülőrajttal indult el a versenyt, a 2022-es Monacói Nagydíj óta először történt ilyen, összességében pedig a 15. alkalom volt ez, hogy a biztonsági autó felvezetésével kezdődött meg egy futam.

  • Különös feledékenység sújtja Jos Verstappent, mióta a Red Bull menesztette Hornert

    Különös feledékenység sújtja Jos Verstappent, mióta a Red Bull menesztette Hornert

    Korábban Max Verstappen apja volt a nyilvánosság előtt a legharsányabb kritikusa a Red Bull csapatfőnökének, ám a Belga Nagydíjon Jos mégis úgy viselkedett, mintha nyoma sem lenne bármiféle korábbi konfliktusnak.

    Christian Horner alighanem több ellenséget is szerzett magának a Red Bull F1-es csapatának élén töltött utóbbi éveiben, különösen a 2024 elején kirobbant zaklatási botrány nyomán. Akkoriban erősödtek fel azok a hangok is, amelyek szerint a csapatot két táborra szakították a hatalmi belharcok, Jos Verstappen pedig fiával együtt Helmut Marko oldala felé húznak – a négyszeres világbajnok pilóta apja többször is nyíltan kritizálta, távozásra szólította fel Hornert akkoriban, a két fél között pedig többször is paddockbeli vitákról számoltak be a szemtanúk.

    Három hete, hogy Hornert menesztették posztjáról, a Sky Sports közvetítésében pedig a Belga Nagydíj rajtrácsán Martin Brundle és Nico Rosberg meg is kérdezték Jos Verstappent, mit szól a fejleményekhez.

    „Úgy döntöttek, hogy változtatnak. Részemről rendben van minden, amíg beválik” – felelte a holland.

    Rosberg ekkor emlékeztette Verstappent, hogy tavaly márciusban még Horner távozása mellett foglalt állást, így nehezen hihető, hogy most semlegesen viszonyul ahhoz, hogy ez ténylegesen megtörtént.

    „Ez másfél évvel ezelőtt volt. Most más a helyzet. Nincs mit mondanom, rendben van” – felelte ismét szűkszavúan Jos Verstappen.

    Mire Rosberg provokatívan visszakérdezett: „Most bezzeg csendben vagy?”

    „Mindig csendben vagyok” – érkezett a beszélgetés lezárását célzó válasz az idősebbik Verstappentől.

    A Magyar Nagydíj előtt eldőlt: Verstappen már nem léphet csak úgy le a Red Bulltól

    Mindkét versenyző profitálhat a vezetőváltásból

    Értelmezzük bárhogy is Jos Verstappen szavait, azért az előzmények tudatában nehéz elképzelni, hogy ne kedvező fejleményként tekintene Horner menesztésére a család – Max Verstappen is egyre sűrűbben kritizálta az utóbbi időben a csapatot a nehezen vezethető autó, egyáltalán a fejlesztési irány miatt.

    És egyelőre úgy tűnik, a Horner helyére érkezett Laurent Mekies a csapat másik versenyzőjét, Yuki Tsunodát is felvillanyozhatja. A japán már hangot is adott annak, milyen sokat jelentett neki egy gesztus, amit Mekies a számára 7. hellyel záruló időmérő után tett felé – Tsunoda a Racing Bullsnál korábban már dolgozott együtt jelenlegi főnökével.

    Horner elment, beköltözött a mosolygás a Red Bullhoz, jött is egy idén még nem látott eredmény

    Most Rosberg is kifejtette, milyen sok extrát adhat egy versenyzőnek, ha érzi a támogatást a vezetőség részéről, amit az áprilisi érkezése óta eltelt hónapokban Horner vezése alatt bizonyára nem kapott meg ilyen mértékben a japán.

    „Tényleg erőt adott Tsunodának ezen a hétvégén. Ő is megkapta az új padlólemezt, amit Verstappen használ. Az időmérő után mosollyal és felfelé mutatott hüvelykujjal jelzett felé. Rengeteget jelent egy versenyzőnek, ha hirtelen azt tapasztalja, hogy megkapja a támogatást a csapat részéről” – mondta erről Rosberg a Sky-on.

    „Mert az alapján, amit hallottam, korábban úgy érezte, mintha egy külön szigeten létezne a csapatban, amely csak Max Verstappenért dolgozott. Most azonban Laurent azonnal elkezdett foglalkozni Yukival is.”

  • Hamilton elmondta, miért nem kell neki barátnő

    Hamilton elmondta, miért nem kell neki barátnő

    Ritka alkalom, hogy Lewis Hamilton a párkapcsolati életéről beszél, még ha csak annak teljes hiányáról is. A Ferrari versenyzője Spában kifejtette, mi motiválta arra, hogy ne keresse tovább a szerelmet, amíg az F1-es világbajnoki címekért küzd.

    A jelenlegi mezőnyből Nico Hülkenbergnek, április vége óta pedig már Max Verstappennek is van gyereke, de a többi versenyző zöméről is lehet tudni, hogy ki a barátnője – sokan a versenyhétvégékre is együtt utaznak. Lewis Hamilton viszont azon kevesek egyike, aki hosszú ideje kimarad a versenyzők párjait bemutató listákról – azóta, hogy F1-es karrierjének elején nagy publicitást kapó kapcsolatban állt az énekesnő Nicole Scherzingerrel, akivel 2015-ben váltak végleg külön az útjaik.

    Bár a bulvármédia előszeretettel boronál össze Hamiltonnal szinte minden nőt, akivel közös fotón jelenik meg egy-egy eseményen, a britnek elmondása szerint már tíz éve nincs tartós kapcsolata, és nyomós oka is van arra, hogy miért tartja távol magát ettől.

    „Nézem a többi versenyzőt és azon tűnődöm, hogyan csinálják – mondta Hamilton a belga RTBF televízió kérdésére. – Egyeseknek gyerekeik vannak, egyesek megházasodtak, a többségüknek van barátnője. A 20-as éveimben nekem is volt. De meghoztam azt a döntést, hogy maximálisan ki akarom használni az itt eltöltött időmet, mert ez egyáltalán nem olyan hosszú, mint hinnénk. Nem akarok majd úgy visszatekinteni erre az időszakra, hogy többet is beleadhattam volna, hogy nem áldoztam rá elég időt, mert más elköteleződésem is volt. Az elmúlt tíz évemben tényleg arra koncentráltam, hogy mindent kihozzak a saját teljesítményemből, amit csak lehet.”

    „Aztán amikor visszavonulok, akkor majd azt csinálok, amit csak akarok. Bármire felhasználhatom az időmet anélkül, hogy más miatt aggódnék. De most, a versengés idején az egészségre, a jó közérzetre, a mentális egészségemre, a vezetési technikámra akarom helyezni a hangsúlyt, miközben a lehető legjobb mérnök és a lehető legjobb csapattárs próbálok lenni.”

    Ennek az életfilozófiának talán kissé ellentmond, hogy Hamilton korábbi csapatfőnöke, Toto Wolff éppen nemrég beszélt arról, hogy amióta rivális csapatok szekerét tolják, a közös repülőútjaik során már nem az F1, hanem a brit csajozási kalandjai jelentik közöttük az egyik fő témát.

    „Az ő szemüvegén keresztül egy másfajta életet élek – tudod, megmutatja, hogy kivel flörtöl, kivel randizik, és megkérdezi, hogy »Rámenjek erre a csajra vagy ne?« Én pedig azt válaszolom, hogy »Igen, menj, aztán meséld el, mi volt«” – fedte fel ezt a kulisszatitkot Wolff, bár feltételezhetjük, hogy kissé sarkítva.

    Érdekes egyébként, hogy mely versenyzők tartják a családi életet összeegyeztethetetlennek az F1-es versenyzés sűrű feladatköreivel, Hamiltonhoz hasonlóan az éppen ma 44 éves Fernando Alonso sem állapodott még meg.

    A hétszeres világbajnok mindazonáltal arról is gyakran beszámol, hogy mennyi minden mással szeret foglalkozni szabadidejében, az F1-en kívül: az utóbbi években a divatiparban, a zeneiparban és a filmiparban is letette névjegyét többek között. Egy társas kapcsolatot a jelek szerint ennél nagyobb megterhelésnek tartana Hamilton, és abban természetesen igaza van, hogy a barátnővel nem teheti meg az ember, hogy csak akkor foglalkozzon vele, amikor éppen ráér.

    Hamilton idén már 19. szezonját tapossa a Forma–1-ben, eközben pedig 105 futamgyőzelmével a sportág legsikeresebb versenyzőjévé vált, hét világbajnoki címmel pedig Michael Schumacherrel együtt rekorder.

  • Ne hagyd ki a kiállított Ferrarit Budapest szívében a Magyar Nagydíj hetén!

    Ne hagyd ki a kiállított Ferrarit Budapest szívében a Magyar Nagydíj hetén!

    A Magyar Nagydíj apropóján idén is Forma–1-es kincsekre lehet lelni Budapest több pontján – az egyik fő ilyen látványosságként hétfőtől bárki megcsodálhatja Charles Leclerc és Lewis Hamilton idei Ferrarijának másolatát.

    Az SF-25-ös replikája a Ferdinánd téren található Westend Bevásárlóközpontban lett kiállítva a Boxutca Élményhét nevű esemény hétfő esti megnyitója során, s ott egész héten megcsodálható lesz a látogatók számára.

    De nem csak nézelődni lehet, interaktív programokkal és játékokkal is készültek a szervezők: a helyszínen kipróbálható egy F1-es szimulátor, távirányítós versenyautók, reflexjátékok, valamint a Ferrari két partnere, a Shell és a Peroni termékei is közelebbről megismerhetők.

    Fotó: racingline.hu

    További budapesti F1-es eseményként a Margit-szigeten ezen a héten minden este megelevenednek a hungaroringi győztesek, de idén persze maga a versenypálya is rengeteg újdonságot kínál a kilátogatóknak, hiszen alapos ráncfelvarráson esett át a Magyar Nagydíj helyszíne, ahol még egy óriáskereket is felállítottak.

  • Szokatlan dologgal lepte meg a Sauber a többi csapatot Spában

    Szokatlan dologgal lepte meg a Sauber a többi csapatot Spában

    Nico Hülkenberg silverstone-i csodadobogójának emléke a Belga Nagydíj hétvégéjén is élt tovább, ennek jegyében a Sauber több riválisának motorhome-jába is betoppant Spában.

    Amikor három héttel ezelőtt az esős Brit Nagydíjon Hülkenberget a harmadik helyen intették le, azzal minden túlzás nélkül kijelenthető volt, hogy az évszázad egyik legmeglepőbb dobogós helyezése született az F1-ben. A német 239 futam után végzett végre először a legjobb három között, a Sauber pedig 2012 óta nem járt ilyen magasságokban – tavaly pedig már utolsó lett a konstruktőri tabellán.

    Nem csoda, hogy a csapatot is felkészületlenül érte, hogy hirtelen sűrű ünnepelnivalója támadt, ám több istálló is a svájciak segítségére sietett néhány üveg pezsgővel, hogy legyen mit kortyolni és persze szétlocsolni.

    A Saubernél nagyra értékelték, hogy a paddock ilyen formában fogott össze értük, így Spa-Francorchamps-ban köszönetük jeléül ők is egy kedves gesztussal készültek, több riválisuk motorhome-jába is egy méretes ajándékkosárral toppanva be. A csapat által közzétett videók alapján legalább öt istálló, a Red Bull, az Alpine, a Mercedes, az Aston Martin és a McLaren részesült az ajándékból.

    A spái verseny szintén esős volt, ám hosszú kényszerszünet után gyorsan felszáradó pálya ezúttal nem tette lehetővé, hogy egy kiscsapat ismét a zavarosban halásszon. A Sauber így is elhozott azért két további pontot a hétvégéről Gabriel Bortoleto 9. helye révén. Talán lehetett volna ennél több is, mert Hülkenberg a 10. helyen haladt, amikor kihívták egy második kerékcserére – Jonathan Wheatley csapatfőnök szerint a német romló tempója miatt kezdtek azon aggódni, hogy nem fogja végigbírni a versenyt azon az egy közepes keverékű szetten, bár utólag már azt mondta, át kell értékelniük a döntés helyességét – Hülkenberg végül a 12. helyig zárkózott vissza.

    „Gabi ismét hibátlan teljesítményt szállított, sziklaszilárd volt az egész hétvége során, az edzésen, a sprinten és a versenyen is. A kilencedik helye pedig azt jelenti, hogy a csapat zsinórban az ötödik versenyen szerzett pontot, ami a pályán és a gyárban keményen dolgozó csapattagok munkájának elismerése” – dicsérte meg brazil pilótáját és az istálló teljes személyzetét Wheatley.

  • A Hungaroring érdekes keresztelő akciót hirdet a szurkolóknak

    A Hungaroring érdekes keresztelő akciót hirdet a szurkolóknak

    A Hungaroring megszavaztatja a szurkolókat, hogyan neveznék el a pálya kanyarjait. Budapesten több eseménnyel is készülnek a 40. F1-es Magyar Nagydíj apropójából.

    Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn felidézte a bokszépület felújítása kapcsán, hogy Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója azt üzente a többi pályának, építkezzenek úgy, ahogy Magyarországon csinálták. Többek között ez a felújítás a biztosítéka annak, hogy még hosszú ideig fogadja hazánk a világbajnokságot, és több ország szervezőgárdája eljön hozzánk tanulmányútra; köztük lesznek az új madridi futam szervezői is.

    A sajtótájékoztatón kiderült, hogy Budapesten több helyen QR-kódokat helyeznek el a  Hungaroringgel kapcsolatos érdekes információkkal, ez egyfajta kincskereső játék lesz. A Magyar Nagydíjra kilátogató nézők közül 40-en értékes nyereményben részesülnek majd: pénteken 40 üléshez köthetően vouchert helyeznek el, és ezen ülések gazdái bokszutca-látogatáson vehetnek részt.

    Sokkal többen vehetnek részt viszont abban a kezdeményezésben, hogy elnevezzék a pálya eddig számmal jelölt kanyarjait, melyek közül csak kettő, a 4-es és a 11-es számú (a Mansell és az Alesi) volt eddig úgy-ahogy elkeresztelve.

    „Hirdetünk egy akciót, játékot a szurkolók számára, szeretnénk az ő véleményüket is megismerni. Ha be fognak jönni ezek a javaslatok, akkor utána kihirdetjük, hogy a kanyarokat hogyan fogjuk elnevezni – mondta Gyulay Zsolt. – Azt gondolom, az új, megújuló Hungaroringnek mindenképpen jár az elmúlt 40 év alapján az, hogy híres pilótákról, kanyarokól nevezzük el ezeket a fordulókat.”

    Korábban indult kezdeményezés a Hungaroring kanyarjainak elnevezésére, (a magyar motorsport híres alakjain kívül többek között a Forrás, a Rubik-S, a Népliget név is felmerült), de abból nem valósult meg semmi.

    A Magyar Nagydíj keretében Budapesten a Margit-szigeti zenélő szökőkútnál hétfőtől vasárnapig minden este 21:15 és 21:45 között különleges műsor is várja az érdeklődőket, ahol megelevenítik a futam eddigi győzteseit az F1 főcímdalával.

  • Tsunoda: Nem tudom, hogyan fogalmazhattam volna egyértelműbben

    Tsunoda: Nem tudom, hogyan fogalmazhattam volna egyértelműbben

    A Red Bull csapatfőnöke elnézést kért Yuki Tsunodától a csapat hibája miatt, akinek túl későn szóltak neki, hogy jöjjön be száraz pályás gumiért.

    Tsunoda a malőr miatt megint pont nélkül maradt a Belga Nagydíjon, a 7.-ről a 12. helyre csúszott vissza, ahonnan a táv nagyobbik részében nem tudott fentebb kapaszkodni (sőt, a leintésig visszaesett 13.-nak, miután az utolsó előtti körben Oliver Bearman megelőzte). A japán nem leplezte a csalódottságát, amit stratégiai hibának tulajdonít: a száradó pályán az utolsók között szabadult meg az átmeneti esőgumiktól, két körrel azután, hogy Lewis Hamilton elindított a kerékcserék sorozatát.

    „Ez nagyon bosszantó. Nem volt jó a kommunikáció, vagy hogyan tudnám egyértelműbben megfogalmazni azt a kérést, hogy cseréljünk gumit – idézte az Autosport. – Túl későn hívtak be, már elmentem a bokszbejárat mellett. Egy többlet kör ezen a pályán sokat számít, és sajnos tőlem lehetőséget vett el. Négy-öt pozíciót vesztettem, utána pedig beragadtam Pierre [Gasly] mögé.”

    A Red Bull új csapatfőnöke dicsérte Tsunodát az időmérőn mutatott jó teljesítményéért, bár ez nyilván sovány vigasz a japán számára, aki immár zsinórban hat nagydíjon nem szerzett pontot.

    „Bocsánatot kérünk tőle, mert addig jó versenyt futott. A szerelők készen álltak, egyszerűen mi hívtuk őt túl későn – ismerte el Laurent Mekies. – Jó volt a tempója, értékes pontok felé tartott, de sajnos így alakult. Szépet léptünk előre a hétvégén, ezt remélhetőleg megtartjuk Budapesten is.”

  • Furcsát szimatol a háttérben Nico Rosberg a Mercedesnél

    Furcsát szimatol a háttérben Nico Rosberg a Mercedesnél

    A Mercedes korábbi versenyzője szerint nehéz szerződéshosszabbítást kicsikarni a csapatfőnökből, ha neki ez nem sürgős, és George Russell pont erre vár.

    Nico Rosberg 2010-től 2016-ig, F1-es karrierje végéig volt a Mercedes pilótája, nagyobb részt Toto Wolff irányítása alatt. Így saját bőrén tapasztalta meg, mivel jár elérni a szerződéshosszabbítást nála, ami a jelek szerint idegőrlő folyamat tud lenni – igaz, Russell szemlátomást nyugodt, mivel abban a hitben él, hogy mindenképp az F1 mezőnyében marad 2026-ban, akár őt választja a Mercedest, akár megkaparintja Max Verstappent.

    Hírbe hozták a britet az Aston Martinnal is, de tényleg az a valószínűbb, hogy ha a Mercedeshez érkezik Max Verstappen, akkor Russell-lel alkot majd duót, mivel Kimi Antonelli mélyrepülésben van, és könnyen lehet, hogy ez esetben őt adnák kölcsön az egyik motorvásárló csapatnak, például az Alpine-nak.

    „Hallották George Russellt, aki azt mondta, egyértelműen nem lesz aláírt szerződése a Magyar Nagydíjig. Ez nagyon furcsa, hogy tudja ezt. Valami készül a háttérben, nemde? Mindjárt itt az augusztus, pár hónap maradt a szezon végéig, de ő tudja, hogy még nem lesz szerződése. Ez extrém” – elemezte a helyzetet Nico Rosberg a Sky Sports adásában.

    Mélyponton a Mercedes, Russell megoldást sürget

    „Totóval szörnyű egyezkedni! Az a taktikája, hogy eltűnik, szóval amikor George próbálná elkapni, ő köddé válik. Bizonyára próbál majd írni Totónak, hogy lépjen valamit, de ő eltűnik. Emlékszem, velem is ezt csinálta, nem válaszolt, nehezen lehetett elérni. Ez szörnyű.”

    Azt is hozzá kell tenni viszont, hogy annak idején Lewis Hamiltonnal sem mindig sietett a Mercedes szerződést hosszabbítani: volt, hogy csak egy adott idény naptári évének elején kerültek fel a papírokra a két fél aláírása. Úgy hírlik egyébként, Verstappen nem aktiválhatja az idén a szerződésében szereplő kilépési záradékot.