Az Aston Martin sportautógyártó eladta az Aston Martin F1-es csapatában meglévő részesedését.
Az Aston Martin a héten hivatalosan is bejelentette, hogy megválik az Aston Martin F1-es csapatban levő tulajdonrészétől. Egészen pontosan az Aston Martin Lagonda Global Holdings Plc, vagyis a sportautógyártó írt alá egy kötelező erejű szándéknyilatkozatot, amely szerint értékesíti részesedését az F1-es csapatban. A vevő kilétét nem hozták nyilvánosságra, de a tranzakció 146 millió dolláros értéken történt, ami alapján az F1-es csapat teljes piaci értéke nagyjából 3,2 milliárd dollárra tehető. Magyarán az Aston Martin mindössze 4,6%-os tulajdonrésszel rendelkezett a versenyistállóban, és most ezt váltja készpénzre.
A Bloomberg beszámolója szerint a vállalat jelenleg meglehetősen rossz pénzügyi helyzetben van, miután az elmúlt évben elvesztette részvényeinek felét, és a második negyedéves árbevétele 34%-kal csökkent. Ennek oka részben a hiperautói, a már piacra dobott Valkyrie és a még ez előtt álló Valhalla iránti vártnál rosszabb kereslet, másrészt az amerikai vámok. Noha az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság közötti megállapodás 27,5%-ról 10%-ra vitte le az autókra vonatkozó importvámot, ez még mindig négyszerese a korábbinak, ráadásul csak az első 100,000 exportra érvényes évente, afölött pedig 27,5%-os a vám.
Pozitívum legalább az eladással kapcsolatban az, hogy a Forma–1 folyamatosan növekvő népszerűsége feljebb húzta a részvényekből származó eladási bevételt, és végül nagyjából 50%-kal többet kap érte a gyártó, mint azt az év elején remélte. Az eladás természetesen nem befolyásolja a csapat identitását, mert az autógyártó 33%-át is birtokló, Lawrence Stroll vezette Yew Tree Consortium továbbra is az Aston Martin branddel kíván versenyezni az F1-ben attól függetlenül, hogy az anyavállalat kiszállt a tulajdonosi körből.
Az eredményeken persze van mit javítani, hiszen az Aston Martin jelenleg 2021 óta tartó újbóli F1-es szerepvállalása egyik legnehezebb időszakát éli, de az istálló nagy reményeket fűz a 2026-os szabályváltozásokhoz, amely különösen annak tükrében hozhat változást, hogy az idén március óta Adrian Newey, a Red Bull korábbi sztártervezője is a fedélzeten van.
A Ferrari megtette azt a bejelentést, amely néhány hónapja még elég valószínűtlennek tűnt, véget vetve ezzel a találgatásoknak.
Hónapok óta a levegőben lóg Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnökének jövője, amiért az olasz istálló a tavalyi konstruktőri második hely után az idei évre nem volt képes szintet lépni, és egy pillanatig sem volt harcban egyik világbajnoki címért sem. Az olasz sajtó egy ponton összehangolt támadást indított a Scuderiát a 2023-as szezon elejétől irányító francia szakember ellen, és ekkor úgy tűnt, Vasseur napjai meg vannak számlálva a Ferrari élén.
Ám végül a szerződéssel az idei év végéig rendelkező csapatfőnöknek olyannyira nem kell mennie, hogy a Magyar Nagydíj hétvégéjének kezdete előtt a Ferrari bejelentette: többéves szerződéshosszabbítást írt alá vele.
„Hálás vagyok azért, hogy a Ferrari továbbra is bízik benne. Ezt a hosszabbítás nemcsak megerősítés, hanem kihívás is arra, hogy folytassuk a fejlődést, fókuszáltak maradjunk és teljesítsünk – idézi Vasseur-t a Ferrari közleménye. – Az elmúlt 30 hónap során erős alapokat fektettünk le, most pedig következetességgel és elszántsággal kell építenünk ezekre. Tudjuk, hogy mi az elvárás, és mindannyian teljes mértékben elkötelezettek vagyunk azért, hogy teljesítsük ezeket és közösen tegyük meg a következő lépést előre.”
„Fred 2023 elején csatlakozott a Scuderiához, amikor kiterjedt motorsportos tapasztalatot, illetve a tehetségfejlesztés és a versenyzés minden szintjére kiterjedő versenyképes csapat építésének bizonyított képességét hozta magával. Azóta erős alapokat fektetett le azzal az ambícióval, hogy a Ferrarit visszavigye a Forma–1 csúcsára” – idézi a közlemény Benedetto Vignát, a Ferrari elnök-vezérigazgatóját.
Vasseur maradásával a folytonosságra nem lehet panasz, és minden bizonnyal a Ferrarinak nem hiányzott egy vezetőváltás az elmúlt 60 év legnagyobb szabályváltozása előtt. Persze amennyiben a 2026-os szabályok sem hozzák meg az áttörést a vörösöknek, többéves szerződés ide vagy oda, Vasseur jövője akár már egy éven belül újra kérdésessé válhat.
A Forma–1-be jövőre beszálló Cadillac továbbra sem jelentette be 2026-os pilótapárosát, de most még egy versenyzőről derült ki, hogy tárgyal az amerikai istállóval.
Mióta Logan Sargeantet tavaly menesztette a Williams, nincs amerikai pilóta a Forma–1-ben, miközben az idén is három versenyt rendeznek az Egyesült Államokban, az amerikaiak körében pedig továbbra is szárnyal a sportág népszerűsége. A 2026-os szezontól ráadásul már két amerikai istálló is lesz a mezőnyben, hiszen a Haas mellé érkezik a Cadillac. Az új csapat továbbra sem jelentette be jövő évi pilótafelállását, de időről időre hallunk arról, hogy kik lehetnek a befutók.
Azok a befutók, akik között nagy valószínűséggel nem lesz amerikai, noha a Forma–2-ben versenyző Jak Crawford most elárulta, ő is egyeztet a csapattal. A 2024 óta az Aston Martin akadémiájának színeiben versenyző, pályafutását azelőtt sokáig Red Bull-juniorként építő amerikai ugyanakkor az Aston Martinnál nem fog ülést kapni 2026-ban, hiszen Fernando Alonsónak és Lance Strollnak is szerződése van. A korábbi Aston Martin már többször tesztelő, a DAMS színeiben jelenleg az F2 összetettjének 3. helyén álló amerikai a Motorsportnak nyilatkozva elmondta, jelenleg „a levegőben lóg” a jövője az Aston Martinnál.
„Sok függ attól, hogy mit csinálok az idén a Forma–2-ben. Ha meg tudom nyerni a bajnokságot, az nagyszerű lenne a karrieremnek. Sok lehetőséget megnyitna, legyen az potenciálisan egy hely a rajtrácson vagy újabb tartalékpilóta állás jövőre a Forma–1-ben. Próbálunk bármilyen helyet találni a mezőnyben, legyen az a Cadillacnél, az Aston Martinnál vagy valamely másik csapatnál.”
„Voltak egyeztetések, de jelenleg nagyon lassan halad a dolog – mondta az Észak-Karolinában született, később Texasba költöző versenyző a Cadillacról. – Ami engem illet, csak jó munkát kell végeznem a Forma–2-ben.”
Jak Crawford / Fotó: Aston Martin
Crawfordnak a Cadillac üléséért olyanokkal kell versenyeznie, mint a nála jóval tapasztaltabb többszörös futamgyőztes Valtteri Bottas és Sergio Pérez, de Mick Schumacher is ott van az új csapat listáján. „Semmit nem tehetek, hogy versenybe szálljak azon kívül, hogy jól teljesítek az F2-ben. Ettől eltekintve mást nem tehetek” – mondta.
Az látszik, hogy Crawfordból nem lesz az új Leclerc vagy Russell (mindketten első idényükben bajnoki címet nyertek az F2-ben), de még Gabriel Bortoleto sem (ő is), hiszen az idei már a harmadik éve a másodosztályban. 2023-ban 13., tavaly 5. lett az összetettben, és mivel jelenleg 20 superlicenc-pontja van, ha ismét a legjobb 5-ben zárja az évet, jövőre elegendő pontja lesz az F1-es üléshez.
„Már tavaly is remek autónk volt, de minden versenyen hiányzott valami apró részlet. Ezért úgy döntöttem, hogy maradok a DAMS-nál, mert úgy éreztem, tujduk, hogy milyen apróságokon kell változtatni. Már tavaly is úgy éreztem, hogy elég jó szinten vezetek, de nem voltam túl következetes. Nem tudtuk konzisztensen jól csinálni a dolgokat. A gumikat nagyon nehéz felmelegíteni. Meg tudtuk nézni az adatokat és javítani a helyzeten a következő versenyre, de nyilván nem futhattuk le még egyszer ugyanazt a versenyt. Most úgy érzem, az idén újra futhatjuk az összes versenyt és képesek vagyunk helyrehozni, ami tavaly félrement.”
Az első nyolc hétvége alatt Crawford közel annyi pontot szerzett, mint tavaly az egész szezonban, miközben háromszor nyert, noha Spában megszakadt a tízversenyes sorozata, amely során végig a legjobb hatban zárt, de úgy véli, nem egyetlen rossz hétvége fogja meghatározni a jövőjét. Ha pedig a Cadillac versenyzői ülést nem is ad neki, az bőven elképzelhető, hogy tartaléknak szerződteti az utánpótlás-sorozatok jelenleg legtöbbre értékelt amerikai pilótáját.
A jubileumi 40. Magyar Nagydíj a nyári szünet előtti utolsó versenyként többeknek is kiemelten fontos lesz az F1-es mezőnyből.
Míg nekünk, magyaroknak kiemelten fontos esemény az idei Magyar Nagydíj (is), hiszen nemcsak évi egyszeri látogatását teszi Mogyoródon a száguldó cirkusz, hanem jubileumi 40. alkalommal rendeznek Forma–1-es versenyt a Hungaroringen, addig a csapatoknak és pilótáknak, illetve a királykategória utazó karavánjának ez pont ugyanolyan hétvége lesz, mint a legtöbb.
Ezzel persze csak arra akarunk kilyukadni, hogy az élet és a 2025-ös szezon története ettől még nem tart szünetet és az előttünk álló hétvégén is tovább íródik, ezért alább összegyűjtöttük, hogy mi az idei idény 14. állomásának három legfőbb kérdése.
Norris vagy Piastri fog önfeledtebben nyaralni?
Az eddigi 13 nagydíjból 10-et a McLaren nyert meg az idén, mostanra pedig a napnál is világosabbá vált, hogy Lando Norris és Oscar Piastri között fog eldőlni a világbajnoki cím sorsa. Norris zsinórban két győzelmére Piastri csattanós választ adott Spában, és mind a sprinten, mind a versenyen megelőzte csapattársát, akinek utóbbi különösen fájó lehetett, hiszen a pole pozícióból rajtolva nézhette végig, ahogyan az ausztrál elviharzik mellette.
Norris érthető módon szemmel láthatóan csalódott volt a második hellyel, de szerencséjére egy futamot még rendeznek a nyári szünetig, így a Hungaroringen mindössze egy héttel a vereség után megkapja az esélyt a visszavágásra. Mivel Piastri 16 ponttal vezet, semmi nem dől el még akkor sem, ha valamelyikük nem szerez pontot Mogyoródon, hiszen azután is lesz még hátra tíz verseny, viszont mentális szempontból egyáltalán nem mindegy, hogy melyikük emelheti magasba a közel 60 cm magas Herendi trófeát vasárnap.
Norris visszavág, vagy Piastri növel az előnyén az összetettben? / Fotó: Ryan Pierse/Getty Images/Pirelli
Norris nemrég elárulta, hogy még egy győzelem másnapján is képes maga alatt lenni, így alighanem mentális szempontból is neki van nagyobb szüksége a sikerre a Hungaroringen, de azért Piastrinak sem esne rosszul, ha minimum 23 pontos fórral vethetné bele magát a nyári szünetbe. Az ausztrál pilóta tavaly életében először nálunk pezsgőzhetett a dobogó tetejéről F1-es verseny után, ám mindent egybevetve Norris jobb tempót diktált az egész hétvégén. Persze Piastri egy év alatt komplettebb versenyző lett, úgyhogy azért nem lehet teljes mértékben kiindulni a tavalyi hétvégéből, de a Hungaroring talán inkább Norris felé billentheti a mérleg nyelvét, ellentétben Spával, ahol a szombaton elveszített pole ellenére Piastri volt az erősebb.
Tényleg előrelépett a Ferrari, vagy Hamilton tovább szenved?
A Ferrari Spában bevetette a módosított hátsó felfüggesztését, amelyhez előzetesen nagy reményeket fűztek, lévén ettől a fejlesztéstől várták, hogy az SF-25-öst közelebb tudják engedni az aszfalthoz, ami egy rakás problémájukat megoldaná. Charles Leclerc oldalán a monacói pilóta elmondása szerint érezhető volt a javulás, a sprintidőmérőn és a rendes kvalifikáción is az első szakaszban búcsúzó Lewis Hamilton azonban a hétvége során szűkszavú interjúi során azt kommunikálta, hogy lényegében semmilyen változást nem érez a korábbiakhoz képest.
A viszonylag kedvezően alakuló, a bokszutcai rajt után 7. hellyel véget érő verseny után a hétszeres világbajnok viszont már pozitív hangnemet ütött meg az új fejlesztésről, amelyről Leclerc is elmondta, hogy csak a folytatásban fogják tudni igazán megmondani, hogy mennyit is jelent, hiszen ki kell tapasztalniuk, hogy miként tudják vele a legjobban beállítani az autót.
Leclerc az időmérőn és a nagydíjon is legyőzte Verstappent, ami önmagában szép teljesítmény, de azt ő is elismerte, hogy új felfüggesztés ide vagy oda, a McLareneket aligha fogják utolérni vele. A megszakítások vagy biztonsági autós fázisok nélkül futott Belga Nagydíjon a monacói 20 másodpercet kapott a győztes Oscar Piastritól, ami alátámasztja a szavait, ugyanakkor a felfüggesztés optimalizálásával ez a különbség csökkenhet. Különösen érdekes lesz látni, hogy a kanyargós Hungaroringen mekkora előnyt jelent majd a vörösöknek egy olyan autó, amely kevésbé érzékeny a hasmagasság változásaira és stabilabb aerodinamikai platformmal rendelkezik.
Fotó: Javier Jimenez / DPPI
Talpra áll-e a Mercedes és/vagy Antonelli?
Miközben az utóbbi hetekben a Mercedes kapcsán leginkább az foglalkoztatta a közvéleményt, hogy Max Verstappen Brackley-be igazol-e, Toto Wolff csapata szépen lassan az élmezőny végére fejlesztette magát. A W16-osra érkező újításokkal az istálló eljutott oda, hogy míg négy futammal ezelőtt, Kanadában az első és harmadik helyen végzett, az elmúlt három futamon csak 21 pontot szerzett. Ennél Nico Hülkenberg silverstone-i dobogójának köszönhetően a Sauber is többet gyűjtött ebben az időszakban.
George Russell a Belga Nagydíj után elárulta, hogy kvázi válságértekezletet tartanak a Magyar Nagydíj előtt, amelyen megpróbálnak megoldásokat találni. A Hungaroring mindenesetre alapból nem kedvez a Mercedesnek a lassú kanyarjaival, noha az időjárás kegyes lehet hozzájuk, hiszen a perzselő augusztusi hőség a jelek szerint ezúttal nem nehezíti majd a gumikezeléssel nagy melegben rendre szenvedő csapat dolgát. Mivel azonban Spában a hűvösebb idő sem segített, ez korántsem jelenti, hogy Russellék ott lesznek akár a dobogóért harcolók sűrűjében.
És ha mindez nem lenne elég, Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 18 esztendős újonca mostanra teljesen elveszítette a fonalat, a Belga Nagydíjon pedig rövidke F1-es pályafutása alighanem eddigi legrosszabb hétvégéjét teljesítette. Persze a fiatal olaszt tapasztalatlansága miatt még jobban visszaveti a nehezebben vezethető autó, és nyilván az önbizalma is hamarabb zuhan a mélybe, mint Russellnek, illetve vélhetően a szerződéshosszabbítása és esetleges Alpine-hoz küldése körüli pletykák sem segítettek tisztán tartani a fejét. Akárcsak a két McLaren-pilóta esetében, neki is nagyon fontos lenne mentális szempontból egy biztató hétvége a nyári szünet előtt.
Az F1 nyári szünete előtti verseny ismét a Magyar Nagydíj, amely tavaly lényegében az első nagy csatát hozta a McLaren két sztárja között: Oscar Piastri és Lando Norris versengésében már nem a csak a futamgyőzelem, hanem a vb-cím is a tét. Mutatjuk a hétvégi autósport-menetrendet.
F1, Magyar Nagydíj
augusztus 1. péntek: edzés 13:30-14:30, közvetítés: M4 Sport
augusztus 1. péntek: edzés 17:00-18:00, közvetítés: M4 Sport
augusztus 2. szombat: edzés 12:30-13:30, közvetítés: M4 Sport
augusztus 2. szombat: időmérő 16:00-, közvetítés: M4 Sport
augusztus 3. vasárnap: futam 15:00-, közvetítés: M4 Sport
Oscar Piastri a sprintfutam időmérőjén több mint 7 tizedmásodperccel javította meg Lewis Hamilton 2020-as pole-körét.
Spa-Franchorchamps pályáján 1:40,510 az új F1-es pályacsúcs a hétvége óta Piastri révén, Hamilton 1:41,252-es eredményét adta át a múltnak. A Formula Addict rendszeresen tesz közzé az Instagramon olyan látványos videókat, amin versenyzők köreit hasonlítják össze animálva, de ezúttal nem ugyanazon kvalifikáció résztvevőivel tették ezt, hanem az átadott és az új pályacsúcs gazdáival.
Látható, hogy az öt évvel ezelőtti Hamilton csak az első kanyarnál járt előrébb Piastrinál az összevetésben, az ausztrál onnantól jelentős épített ki a hosszú egyenes végéig tartó padlógázos száguldásnál. Tulajdonképp ezzel alapozta meg az új rekordot, Hamilton onnantól nagyjából tartotta vele az iramot, és a kör második felében a Fagnes kanyarkombinációnál és a Stavelot-nál közeledett is hozzá.
A hétszeres világbajnok 1:41 fölötti ideje azért tűnt megdönthetetlennek, mert előbb a padlólemezt érintő szabálymódosítás lassította az autókat 2021-re (abban az évben az időmérőn ráadásul heves eső is volt Spában), majd a 2022-es szabályrendszer által generált hízás. 2022-ben 1:43 közepi idővel bizonyult a leggyorsabbnak Max Verstappen a kvalifikáción, a következő két évben viszont nem kaptunk tiszta képet a sokáig vizes pálya miatt.
A Mercedes veterán mérnöke beszélt a csapat autójának problémájáról, ennek során tért ki az FIA néhány versennyel ezelőtt bevezetett intézkedésére.
George Russell szerint a Mercedesre komoly kutatómunka vár, hogy megfejtse, miért tart rossz irányba. A csapat szezonja a bajnokság Miamiban rendezett hatodik állomása után váltott lejtmenetbe, amibe csak a Kanadai Nagydíj hozott felüdülést Russell győzelmével, és azóta a Ferrari átvette tőlük a 2. helyet a konstruktőri rangsorban.
Az olaszok (első) előzése Spanyolországban történt, így óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy vajon az a technikai direktíva okozta-e ezt, ami az első szárnyak hajlékonysági mérésének szigorításáról szól, hiszen több mint különös egybeesés, hogy az Barcelonától lépett érvénybe. Ettől alapvetően a McLaren előnyének csökkentését várták, amely a jelek szerint jól ügyeskedett ilyen téren, de az intézkedés látszólag nagyjából egyformán lassította a csapatok autóit, talán csak a Saubert vetette vissza kevésbé.
A Mercedes tapasztalt szakembere, Andrew Shovlin azonban nem lát összefüggést a kényszerűségből módosított első légterelő megjelenése és a csapat problémái között. „Az autónk az év korábbi részében szinte minden pályán jól működött. Általában a második rajtsorért, időnként az elsőért harcoltunk. Való igaz, a technikai direktíva nem javított semelyik autó stabilitásán sem, de ez a szárny már Montrealban is rajta volt, és rendben üzemelt” – mondta a GPblog-nak, utalva arra, hogy a Spanyol Nagydíjhoz képest később rendezték a Kanadait.
„Mások jobban tudják alakítani az autójuk egyensúlyát. Nem kérdés, megoldást találunk mi is, de minden lépésünket, változtatásunkat megvizsgáljuk, amit az előző versenyeken végrehajtottunk. Nem csak az első légterelőn változtattunk, szóval biztos vagyok benne, hogy tudunk tanulni. A következő versenyeken arra koncentrálunk, hogy kiderüljön, miért jelentkezik a kanyarok bejáratánál a stabilitási probléma.”
Való igaz, a Mercedes megújította az autó hátsó felfüggesztését is, amihez bevallottan nehezen találták meg az optimális beállításokat, de maga a futómű elvileg rendben működik.
Shovlin hozzátette, Kimi Antonellit azért sújtják jobban a problémák, mert a rutinjával Russell jobban ráérez a nüanszokra, mi fér még bele az izgága kocsival időmérős körülmények között.
Az Audi a következő szezontól lesz az F1 tagja a Sauber átvételével, és szerdán bejelentették a névadó szponzorukat.
Az F1-es csapatok közül tehát ők sem lógnak majd ki a sorból az ilyen megállapodás meglétével, ami az adott szponzornak értékes megjelenést, az istállónak pedig sok-sok pénzt generál. Ellentétben a Saubert tavaly óta támogató Kick és State nevű cégekkel, az Audi névadó szponzora nálunk is ismert márka: a pénzügyi és átutalási szolgáltatásokat kínáló Revolut, amelynek világszerte 60 millió felhasználója van.
Az Audi megtartja a jelenlegi Sauber mindkét versenyzőjét 2026-ra, Nico Hülkenberg és Gabriel Bortoleto fogja vezetni az autóikat.
Oscar Piastri az első körben végrehajtott előzésének köszönhette a Belga Nagydíjon aratott sikerét, de a Lando Norris elleni manővert valójában nem pont úgy készítette elő, ahogy sokan gondoltuk, vagy ahogy épp mi is megírtuk.
A leintés utáni nyilatkozatában Norris azt mondta, csapattársa „egy kicsit rámenősebb volt az Eau Rouge-ban”, míg Piastri elismerte, hogy alig emelte el a lábát a gázpedálról, vagyis ebből arra következtetésre juthattunk, hogy alapvetően az döntötte el az 1. hely sorsát, melyikük volt bevállalósabb a híres, emelkedőre vezető kanyarkombinációban. Azt száraz aszfalton manapság már simán beveszik padlógázzal a pilóták, de vizes állapotában, amilyen vasárnap is volt, ez nem könnyű mutatvány.
A The Race oldalán rápillantottak a telemetriai adatokra, és azokon bizony más rajzolódik ki, mint amit elsőre sejtenénk: Piastri pont nem ment át gyorsabban az Eau Rouge-on Norrisnál, sőt, csapattársával ellentétben az alja előtt 75%-ra visszavett a 100%-os gázpedál-állásból (a “padlógázból”), hogy elegendő helyet hagyjon maga előtt. Az Eau Rouge emelkedőjének felénél mindketten ismét jelentősen elvették a lábukat a gázról, és a különbséget az jelentette Piastri javára az előzésnél, hogy a dombtetőn lévő balos ívtörésnél, a Raidillon-nál ő padlógázon maradt, Norris elővigyázatosságból viszont 87%-os állásra lassított.
Ez adta meg az ausztrálnak azt a lendületelőnyt, amit a szélárnyékkal kombinálva előzésre tudott váltani a hosszú egyenesben. Ezt az M4 Sport kommentátora, Wéber Gábor is megemlítette egy Facebook-oldalán egy bejegyzésben, amiből kiderült, hogy a két versenyző között 13 km/h-s sebességkülönbség alakult ki Norris mozdulata miatt.
A biztosnak látszó győzelemtől fosztotta meg a McLaren-Mercedest egy felelőtlen őrült a napra pontosan 25 éve rendezett 2000-es Német Nagydíjon, de hozzájárult egy történelmi sikerhez.
2000-ben ezen a napon, azaz július 30-án rendezték az akkor még a régi, 6,8 km hosszú, nagyrészt erdőben futó hockenheimi pályán tartott Német Nagydíjat, amelyet félig száraz, félig esős időmérő edzés vezetett fel. A pole pozíciót David Coulthard szerezte meg 1,366 másodperccel Michael Schumacher előtt, miközben az előző futamot, az Osztrák Nagydíjat megnyerő Mika Häkkinen a negyedik időt érte el. Az eső tehát csak mérsékelten borította fel az erőviszonyokat, a legnagyobb vesztes pedig Rubens Barrichello lett a másik Ferrariban, mivel csak a 18. rajtkockából várhatta a lámpák kialvását.
A lelátókon természetesen Schumacher-drukkerek tízezrei remélték tűkön ülve, hogy kedvencük az évben másodszor is nyerni fog hazai pályán, hiszen tavasszal a Nürburgringen rendezett Európa Nagydíjon őt intette le elsőként a kockás zászló. A német kétszeres világbajnoknak pedig nagyon nagy szüksége is lett volna egy győzelemre, mivel 22 pontos előnye (akkor még 10 pont járt egy győzelemért) két verseny alatt 6 pontosra olvadt az összetett élén David Coulthard-dal szemben – és Häkkinen is felzárkózott 8 pontra a harmadik helyen –, miután a Francia Nagydíjon motorhiba miatt nullázott, Ausztriában pedig már a rajtnál véget ért a versenye, amikor Ricardo Zonta megtorpedózta. (videó ITT)
A hazai publikum és a Ferrari-garázs döbbenetére azonban Schumacher ismét „nem élte túl” az első kanyart, ezúttal ugyanis Giancarlo Fisichellával akadt össze, amitől a Ferrari és a Benetton is nagy sebességgel a gumifalba csapódott. Eközben Häkkinen mindenkit lerajtolt és átvette a vezetést, mögötte pedig Coulthard fejezte be a második helyen az első kört. Miközben Schumacher és Fisichella a bokszutcában sétálva vitatta meg a történteket, Barrichello igyekezett menteni a menthetőt a maranellóiaknak, ésegyetlen kör alatt 8 helyet javított.
Az élen Häkkinen belefogott egy kis előny kiépítésébe, így a nézők Barrichello felzárkózására koncentrálhattak. A bivalyerős Ferrari-motor csak úgy repítette a már nyolcadik F1-es szezonját taposó, de továbbra is futamgyőzelem nélkül álló brazilt, aki a 6. körben már Johnny Herbertet előzte az 5. pozícióért. Persze itt nem állt meg, és a 11. körben a 4., a 13. körben pedig már a 3. helyre jött fel, hogy aztán elsőként látogassa meg a szerelőit új gumikért és egy kis üzemanyagért.
Ekkor bebizonyosodott, hogy a Hockenheimben kifizetődőbb egykiállásos stratégia helyett a Ferrari két kiállást tervezett Barrichellónak, hogy a brazilnak könnyebb legyen a felzárkózás. Persze a dobogós helyezés ezzel a stratégiával is elérhetőnek tűnt, a két McLaren-Mercedes azonban időközben eltűnt a távolban: féltávnál Häkkinen 1,4 másodperccel vezetett Coulthard előtt, míg a harmadik helyezett Jarno Trulli hátránya már 22 másodpercre rúgott.
Tükörsima McLaren kettős győzelmet várhattunk tehát, csakhogy a 25. körben minden előzetes számítást keresztülhúzott egy felelőtlen idióta. A neve Robert Sehli, és mint kiderült, korábbi Mercedes-alkalmazott, akit a gyártó 22 évnyi munkaviszony után korábban elbocsátott, a 47 éves férfit pedig annyira elkeserítették a kirúgásának körülményei, hogy úgy döntött, tiltakozásul beszökik a pályára a Német Nagydíj alatt.
Ez már önmagában elképesztően veszélyes, de Sehli mindezt a pálya leggyorsabb pontján tette meg, és teljes nyugalommal sétálgatott a fűben, miközben a pilóták jóval 300 km/órás tempó felett húztak el mellette. Hogy tetézze, egyszer csak gondolt egyet, és átrohant keresztbe az aszfaltcsíkon, hogy a túloldalon is sétálgasson egy kicsit…
A döbbenetes jelenetsor:
A versenyirányítás természetesen nem sokat gondolkodott és rögtön pályára küldte a biztonsági autót (majd gyorsan a korláton kívülre tessékelték Sehlit), amely lenullázta a McLarenek előnyét, és mindent a feje tetejére állított. A mezőny hátsó régióiból azonnal mindenki a bokszba hajtott, de az élmezőnynek mennie kellett még egy kört, lévén ők már elhagyták a bokszbejáratot, amikor életbe lépett a Safety Car-fázis.
A McLaren ennek a körnek a végén azonban érthetetlen módon csak a versenyt vezető Häkkinent hívta ki, a közvetlenül mögötte haladó Coulthardnak mennie kellett még egy kört, csakhogy akkorra már utolérte az utcai Mercedest. Akkoriban még tervben sem volt olyasmi, hogy a biztonsági autós fázis során bizonyos tempót kell tartania mindenkinek, így a mezőny versenytempóban száguldott Coulthard után, és mire a Safety Car elért a bokszutcáig, már Häkkinen, Trulli, Barrichello és de la Rosa is utolérte a skótot. Coulthard végül a késői kiállással hatodik helyre csúszott vissza, mert még Heinz-Harald Frentzen is megelőzte.
Az újraindítást tehát Häkkinen várhatta az élről Trulli és Barrichello előtt úgy, hogy már senkinek nem kellett kiállnia. Gondolhattuk legalábbis ekkor, az esőnek ugyanis más tervei voltak… Häkkinen rögtön begyújtotta a rakétákat és másfél kör alatt ellépett a Barrichellót feltartó Trullitól, de előnye hamarosan ismét elillant, mivel Pedro Diniz előzés közben leszorította a pályáról Jean Alesit, ami óriási balesetet és újabb biztonsági autós fázist eredményezett.
A valódi káosz azonban csak a második újraindítás után kezdődött: a szemerkélni kezdő esőben a fűre hajtó Wurz már a célegyenesben megpördült, de miután igazán rákezdett, sorban jöttek a többiek is. Zonta saját csapattársát, Jacques Villeneuve-öt pöckölte ki az első kanyarban, de megforgott Eddie Irvine is, miközben az egyik Minardi hatalmas füstfelhőt eregetve lehelte ki a lelkét. A Mclarennek pedig nem is kellett több, behívta esőgumikért az ekkorra ismét kisebb előnyt kiépítő Häkkinent az élről, őt pedig többek között a második helyezett Trulli és a negyedik de la Rosa is követte, miközben Barrichello, Coulthard, Frentzen és Zonta kint maradt.
A stadionrészben szakadt az eső, a pálya erdős szakaszai azonban jórészt teljesen szárazak voltak, de a célegyenesben és annak környékén így is elképesztően nehéz volt a pályán tartani az autót az élmezőny tagjainak. Zontának nem is sikerült sokáig és a falba állította a BAR-Hondát, miközben Coulthard feladta a küzdelmet és a bokszba vette az irányt.
Frentzen ugyan kitartott a második helyen, de az autója megadta magát, így Häkkinen vette át ezt a pozíciót és eredt Barrichello után, de elkapni már nem tudta a kockáztató brazilt, akit az égiek is megkíméltek a nagyobb esőzéstől, így végül 7,4 másodperces előnnyel célba érve megszerezte pályafutása első Forma-1-es futamgyőzelmét. Nem mellesleg Ayrton Senna 1993-as Ausztrál Nagydíjon aratott győzelme óta ekkor nyert először brazil pilóta.
Barrichello 123 futamot várt az első győzelmére, nem csoda, hogy már a levezető körben eltört nála a mécses:
Alighanem nézők millióiban hagyott kitörölhetetlen emléket a pilótatársak körében is rendkívül népszerű Barrichello, aki gyakorlatilag az egész eredményhirdetést végigzokogta, hogy aztán Häkkinen és Coulthard a vállukra emelve ünnepeljék őt. És volt mit ünnepelnie a Ferrarinak is, hiszen amellett, hogy nyertek, Barrichellónak sikerült megakadályoznia a futam után pontegyenlőséggel a második helyen álló McLaren-kettőst, hogy valamelyikük letaszítsa a pontverseny éléről Schumachert.
És hogy mi lett az eset után fogdába zárt, a futam utáni hétfőn óvadék ellenében elengedett Mercedes-alkalmazottal? Nos, egy francia bíróság 91 ezer frank kompenzációt ítélt meg neki, amit a Mercedesnek kellett kifizetnie. Sehli terve tehát, ha úgy vesszük bejött, hiszen duplán sikerült bosszút állnia a Mercedesen.