Címke: F1 Exhibition

  • Sokkoló fotók: Így néz most ki Grosjean szétégett autója, a horrorbaleset után

    Sokkoló fotók: Így néz most ki Grosjean szétégett autója, a horrorbaleset után

    A 2020-as Bahreini Nagydíjról leginkább mindenkinek Romain Grosjean balesete ugrik be sajnos. A francia versenyző autója a szalagkorlátnak rohant, kettétört és lángra lobbant. Egy kis ideig mindenki a legrosszabbra gondolt, de csodával határos módon a versenyző ki tudott menekülni az autóból; noha lettek égési sérülései.

    Haas F1-es autójának elszenesedett maradványait most először állítják ki a madridi F1-kiállításon, miután a roncsot három évig nem „mutogatták”.

    Grosjean, aki most az IndyCarban versenyez az Egyesült Államokban, így nyilatkozott: „Az én szemszögemből nézve ez egy nagy baleset volt, de nem érzékeltem olyan hevesnek a becsapódást, mint amilyennek kívülről látszott.”

    „Csak másnap jöttem rá, amikor megkértem valakit, hogy mutassa meg, hogyan nézett ki [az eset].”

    „A feleségem valójában apámmal és a gyerekeimmel nézte azt a versenyt. Egész életükben emlékezni fognak arra a pillanatra.”

    „Ők csak nézők voltak, akik várták, hogy halljanak valamit… várták, hogy lássanak valamit Bahreinből.”

    Azt is elmesélte, hogyan sikerült kimásznia a korlát alá szorult autóból

    „Össze kellett törnöm a fejtámaszt, a sisakommal ütögettem, aztán végül sikerült, így sikerült felállnom az ülésben.”

    „Rájöttem, hogy a bal lábam beszorult, ezért olyan erősen húztam a bal lábamat, ahogy csak tudtam. A cipőm az autóban maradt, de a lábam kiszabadult, így tudtam kiszállni az autóból.”

    „120 kiló üzemanyag volt [az autóban], plusz az akkumulátor. Mindkettő lángolt. Dr. Ian Roberts, és Alan van der Merwe az orvosi autóból valamint egy tűzoltó próbált rést nyitni a tűzön, hogy segítsen kijutni.”

    „Azt hiszem, ez legalább abban segített, hogy meglássam, merre kell mennem, és hol van a kijárat.”

    Szó szerint tűzbe kellett tennie a kezét

    Nico Rosberg podcastjében Grosjean hozzátette: „Sokkal hosszabbnak éreztem, mint 28 másodperc. Láttam, hogy a sisak plexim teljesen narancssárgára vált, láttam a lángokat az autó bal oldalán.”

    „Sok mindenre gondoltam, többek között Niki Laudára is, és arra gondoltam, hogy nem végezhetem így, nem most. Nem fejezhettem be így az F1-es történetemet.”

    „Aztán a gyerekeim miatt azt mondtam magamnak, hogy ki kell szállnom. Belenyúltam a tűzbe, így tisztán éreztem, hogy ég a kasznin.”

    „Kijutottam, aztán éreztem, hogy valaki húzza a ruhámat, így tudtam, hogy kint vagyok.”

    Az autó maradványai abban a formában kerülnek kiállításra, ahogy a baleset után maradtak. Ugyan teljesen elfeketedett a pilótafülke és a halo ép.
    „Akaszni még egyben van. A halo megvan, és a sérülésektől és az égéstől eltekintve még mindig olyan, amilyennek lennie kell… Megmentette az életemet” – idézi Grosjeant az F1 Exhibition Instagram profilja.

    Az égett autó fotóit IDE KATTINTVA nézhetitek meg.

    Grosjean: „az én hibám”, hogy nem volt még Mercedes-teszt

    Grosjean nem zárja ki, hogy az Andrettivel tér vissza az F1-be

  • Madridban lesz az első F1-es kiállítás tavasszal

    Madridban lesz az első F1-es kiállítás tavasszal

    Még nyáron jelentette be a Forma-1, hogy 2023-ban egy utazó kiállítással akarják közelebb hozni a száguldó cirkusz szerelmeseit a sportág múltjához, jelenéhez és jövőjéhez.

    Most pedig a széria a hivatalos weboldalán ismertette, hogy az első ilyen kiállítással jövő tavasszal nyílik meg Madridban.

    A kiállítás az IFEMA Madrid rendezvényközpontban lesz, amely március 24.-én nyitja meg a kapuit és egészen július 16.-áig lesz látogatható a spanyol fővárosban.

    A látogatók kalandok utazásra készülhetnek, hiszen számos tárgyi emléket nézhetnek meg, amelyek a Forma-1 legendás korszakaiból származnak, vagy a legfontosabb szereplőkhöz köthetőek, amelyeket még nem láthatott a nagyvilág.

    Hat különálló terem áll majd a vendégek rendelkezésére, mindegyik termet díjnyertes művészekkel, filmesekkel együttműködve rendezték be, amely a mai modern technológiát is segítségül hívva interaktív módon kalauzolja el az embereket a múltba.

    A 90 perces túra során lenyűgöző kép- és hangvilág segít beleélni magunkat egy-egy korszakba, amelyeket ritka filmek, képek, szobrok, műszaki bemutatók és ikonikus autók ötvözete adja a felejthetetlen élményt.

    Akit érdekel, már feliratkozhat az elővételes jegyekre, amelyeket november 29.-én kezdenek árusítani a f1exhibition.com oldalon, ahol további részletek is megtekinthetőek a kiállításról.

    Felnőttek részére egy jegy 20€, gyerekek és legalább 15 fős csoportok számára olcsóbb a belépő, míg három év alatt díjmentes, de regisztráció jegyre nekik is szükségük lesz. Emellett pedig VIP csomagok is elérhetőek lesznek majd rá.