Címke: F1-es fotósok

  • Megrémítette az ijesztő bokszutcai incidens a fotósokat kis híján elgázoló Ocont

    Megrémítette az ijesztő bokszutcai incidens a fotósokat kis híján elgázoló Ocont

    Esteban Ocon elárulta, hogyan élte meg az Azeri Nagydíj végén történt bokszutcai incidenst, amikor fotósok állták el az útját. Az Alpine pilótája megrémült, és úgy véli, ebből nagyon komoly baleset is lehetett volna.

    Esteban Ocon mindössze a tizenötödik helyen zárta az Azeri Nagydíjat, miután kénytelen volt a bokszutcából rajtolni, vagyis nem produkált emlékezetes futamot. Ennek ellenére nem sokkal a leintés előtt a figyelem középpontjába került, ugyanis amikor behajtott a bokszba, a befutóra készülő fotósok állták el az útját. Szerencsére nem lett belőle baj, de mindenképpen ijesztő jelenetsor volt.

    Furcsa Red Bull-döntés és egy veszélyes jelenet után Pérez győzelmét hozta a bakui futam

    Ez az egész azért történhetett meg, mert Ocon, valamint a szintén a bokszból induló Nico Hülkenberg a kemény gumikon rajtolt. Miután az egyetlen biztonsági autós fázis túlságosan korán jött ahhoz, hogy cseréljenek, egészen a végéig vártak, arra játszva, hogy esetleg újra beküldik a Safety Cart, vagy megszakítják a futamot.

    A végén azonban nem volt más választásuk, és Hülkenberg a 49., míg Ocon az 50., vagyis az utolsó előtti körben teljesítette a kötelező kerékcseréjét. Ekkor viszont már csak néhány másodperc volt hátra a futamgyőztes Sergio Pérez célba éréséig, így a fotósok elkezdtek gyülekezni a bokszutca elején, és bejáratot pedig lezárták volna a dobogós ceremónia előkészítéséhez. Ekkor érkezett meg a francia versenyző, akinek fékeznie kellett, hogy elkerülje az óriási bajt.

    Életveszély a bokszutcában, Ocon majdnem fotósokat gázolt

    „Ilyesmit nem akarunk látni – nyilatkozta a Viaplaynek. – Nem értem, miért kezdték el egy körrel a vége előtt előkészíteni a dobogót, mi még versenyeztünk. Háromszáz kilométer per órával érkeztem meg, az utolsó pillanatban fékeztem, átmentem a vonalon, majd fékeznem kellett, és ki kellett kerülnöm az embereket. Ebből nagyon-nagyon komoly baleset lehetett volna, ilyet nem akarunk látni.”

    Ennyin múlt a tragédia az Azeri Nagydíj végén (videó)

    A sportfelügyelők beidézték az FIA illetékes képviselőjét, és ők is arra jutottak, hogy az incidens rendkívül veszélyes volt, így változtatni kell a protokollon. Ocon kijelentette, hogy személyesen is egyeztetni fog a felelős döntéshozókkal az ügyben. „Ez őrület, erről beszélni fogok [az FIA-val] – fogalmazott. – Megrémített. Én irányítom az autót, de nem lettem volna a bokszutcában lévők helyében.”

  • Ennyin múlt a tragédia az Azeri Nagydíj végén (videó)

    Ennyin múlt a tragédia az Azeri Nagydíj végén (videó)

    Esteban Ocon fedélzeti kamerás felvétele jól mutatja, hogy nagyon kevésen múlt, hogy ne tragédiával vagy kevésbé rossz esetben komoly sérüléssel végződjön az Azeri Nagydíj.

    Nem sokon múlott, hogy ne tragédiával érjen véget az egyébként nem túl eseménydús Azeri Nagydíj. Esteban Ocon az 50., azaz az utolsó előtti körben teljesítette kötelező kiállását. Mivel Sergio Pérez ekkor már közeledett a célvonalhoz, a fotósok gyülekeztek a bokszutca elején, miközben az Alpine pilótája szeretett volna kereket cserélni. Pusztán a szerencsének és az érintettek lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem lett komoly baj, az alábbi felvételen jól látszik, hogy tényleg kicsin múlott a tragédia.

    Egy pillanatképen pedig az is jól kivehető, hogy konkrétan le akarják zárni a bokszutca bejáratát, miközben Ocon a bejárathoz közeledik. A sportfelügyelők időközben beidézték az FIA illetékes képviselőjét, mivel blokkolta a bokszutcát, amikor azt még egy versenyző használta volna. Legutóbb Alexander Albonnal fordult elő hasonló a tavalyi Ausztrál Nagydíj végén: a thai versenyző esetében a kijárat mellett álltak emberek, de a mostani incidens jóval veszélyesebb volt.

    Életveszély a bokszutcában, Ocon majdnem fotósokat gázolt

  • A Lady in the world of speed: Kaiser Erika keserédes Magyar Nagydíja

    A Lady in the world of speed: Kaiser Erika keserédes Magyar Nagydíja

    Kaiser Erika írása:

    Sok-sok évvel ezelőtt, kaptam egy jegyet a Forma-1 szombati napjára. Nagy dolog volt, mert már akkor sem volt olcsó. Odáig voltam. Az még bőven a „régiszépidők” volt, amikor ha az ember a tv elöl kiment a pályára, és élőben hallotta az autókat, akkor rendesen beleborzongott és odaélvezett a pálya szélére (neeem.. Dehogynem!!). Az első kis digitális gépemmel (Canon 300D), a semmilyen objektíveimmel (Sigma 55-200) mentem és egy csoda volt minden, pedig állójeggyel nem egyszerű ott az élet, ha picit odébb lépsz négyen vannak a helyeden egyből. De kit érdekel, minden jó volt, szép, érdekes, hangos, csilivili és vonzó, a tribünök mögötti kiállítói rész, ahol először láttam élőben, testközelből F1 autót, az egész csillogása, nagysága, a hangok, a szagok, az, hogy a hévtől vagy 2.5km-t kellett gyalogolni a pályáig, mind mind AZ ÉLMÉNY része volt (akkor persze nem, akkor utáltam, 38°C volt). Fotóztam mindent, amit értem, nyomtam a gombot, örültem, ha egész autó is volt a képen, aztán otthon konstatáltam, hogy kb. mind pocsék. Pedig amúgy most átnézve az akkori képeket, nem annyira vészes, főleg azzal a cuccal, onnan.

    Volt a nézőtér környékén egy fotós, csecsemő méretű fehér objektívvel a vállán, egy másik gép még rajta. Néztem és irigykedtem, hogy ő ott, hogy azzal, hogy közel, hogy bent. Az obin egy matrica: Sutton Images 🙂 Sosem hallottam róluk, de hazaérve aztán órákig nézegettem a képeiket és csorgott a nyálam, olyan csodásak voltak. És akkor elindult, megfogalmazódott valami, szerelembe estem és az volt bennem, hogy én is ezt akarom csinálni, én is fotós akarok lenni a Forma-1-ben egyszer, én is ott akarok lenni bent, közel.

    Kaiser Erika
    Fotó: Magyar Gábor

    Tudom, hogy idáig sokan eljutnak, hozzám is jött már jó pár levél, üzenet, hogy hogy lehet bekerülni. Hát, nehezen. Volt egy 7-8 éves „felkészülési” időszakom, aztán 3 évvel ezelőtt már ott fotóztam Mark Sutton és a többi – eddig csak a képeik alapján – csodált fotós mellett. És tudjátok mit? EZ a legjobb dolog az egész Forma 1 fotózásban fotósként! Hogy ott vagyok, ahol ők, velük együtt, hogy látom őket élőben dolgozni, hogy hiába állok ott Darren Heath mellett és próbálom ellesni a csodát a képeiből, rájövök, hogy a csoda-összetevő, a „medzsik” az valószínűleg ő maga! Jó persze mellesleg ott vannak a pilóták is, meg tőlem aztán akármit mondhatnak az aktuális autókra, hogy az egész már nem az igazi, meg hogy néznek már ki. Ezek az autók élőben, testközelből csodásak! A pálya mellett állni pedig, amikor elképzelhetetlen sebességgel suhannak el az autók az leírhatatlan.

    Nagyon jó hétvégém volt most, jól éreztem magam, valahogy úgy összeállt a dolog, szerintem, és ez látszik a képeken is. Mert van ám olyan hétvége, hogy 10 svenkből 9 szar, és van olyan, hogy 10-ből 9 frankó. Aztán vasárnap este jött a hidegzuhany, ellopták két igen értékes objektívemet. Ezek a munkaeszközeim, szóval ez egy fotósnak nemhogy hidegzuhany, hanem annál is sokkal rosszabb. 4 nap után, hulla fáradtan, kb. összeomlottam, a címemet alig tudtam elmondani a rendőrnek. Ezek nélkülözhetetlenek, nélkülük nem tudok dolgozni, muszáj pótolnom őket minél előbb, főleg, hogy a rendőrség max. 10%-ot ad arra, hogy előkerülnek valaha is.
    Ehhez pedig szeretném a közösség segítségét igénybe venni. Akik esetleg ismerik, szeretik a képeimet és/vagy lehetőségük van támogatni, az alábbi linken tudják ezt megtenni.

    https://igg.me/at/Mmraj8OZN5A/x#/

    A támogatók között pedig 500eFt-onként (~1500€, ~1700$) ki fogok sorsolni egy-egy fotózási lehetőséget, vagy képet. Az is lehet, hogy sűrűbben, majd ahogy alakul.

    Köszönök szépen minden segítséget!

    Kaiser Erika

     

    Erika a Racingline.hu-n közzétett fotógalériáit IDE kattintva nézegethetitek meg.

     

  • Hamilton köszönetet mondott az F1-es fotósoknak

    Hamilton köszönetet mondott az F1-es fotósoknak

    Lewis Hamilton, racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Kaiser Erika

    Lewis Hamilton bár élvezi a sztár-életet és a reflektorfényt, ha épp nincs jó passzban, alaposan meg szokta nehezíteni az F1-es fotósok dolgát, akiknek így gyakorlatilag a munkavégzésüket akadályozza. Ilyen kedve volt például tavaly Ausztriában is, ahol sok fotós panaszkodott, hogy úgy 3 napig nem lehetett normális fotót készíteni a brit versenyzőről, mivel bujkált és kabátjába, sapkájába burkolózott. Még a szombati időmérő utáni sajtótájékoztatón is az arcába húzta sapkáját.

    Mindezek ellenére az ötszörös világbajnok értékeli a Forma-1-es fotósokat és azok munkáját. Ezt kifejezvén az Ausztrál Nagydíj szombatján a helyszínen lévő fotósokkal készített egy csoportképet.

    „Az időmérő után készítettem ezt a képet az összes fotóssal, akik fotóztak engem az elmúlt 12 évben.” – írta Hamilton a fotóhoz. „Meg akartam ragadni ezt a pillanatot velük, hiszen az élet olyan értékes és olyan gyorsan el tud repülni. Tudom, hogy nem mindig könnyű velem dolgozni fotó szempontból, de nagyra értékellek titeket, srácok, köszönöm.”