Címke: F1-75

  • Ekkor gurul majd pályára a vadonatúj Ferrari

    Ekkor gurul majd pályára a vadonatúj Ferrari

    A Ferrari a mai nap folyamán fogja először bejáratni újdonsült konstrukcióját, az F1-75-öt. A hírt az olasz istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto erősítette meg.

    Az idei Ferrariról egy látványos online bemutató keretein belül hullt le a lepel és hosszú időt követően újra szerepet kapott a fekete a Ferrari vörös mellett az autó fényezésében. Az autó megjelenését a patinás olasz istálló pilótái, Charles Leclerc és Carlos Sainz is agresszívnak titulálta. Nagy kérdés, hogy a Ferrari idén képes lesz e felvenni a versenyt az élcsapatokkal a világbajnoki címért, ugyanis az olaszok a 2008-as konstruktőri trófea óta egy világbajnoki serleggel sem tudták gazdagítani a gyűjteményüket.

    Az F1-75 először egy bejáratáson esik majd át a tűzkeresztségen Fioranóban, a Ferrari tesztpályájának helyszínén, ahol nemrégiben az Alfa Romeót is lencsevégre kapták, ahol az álcafestéssel felszerelt idei autójukat próbálgatták. A jelenlegi szabályok szerint egy csapat maximum két ilyen bejáratást tarthat egy szezonban és csupán 15 kilométer tehetnek meg egy ilyen alkalom során.

    Ezt követően a Vörösök a két forgatási napjukat is elfogják használni, aminek értelmében még 100-100 kilométert teljesíthetnek az új autójukkal Barcelonában február 22-én. Miután ezt a programot is teljesítik, a szintén Barcelonában megrendezendő téli tesztekig sem kell majd sokat várniuk.

  • A Ferrari radikális első szárnya, és ami mögötte van

    A Ferrari radikális első szárnya, és ami mögötte van

    A Ferrari egy meglehetősen egyedi első szárnyat alkalmazott az idei konstrukcióján, az F1-75-ön. Ha az olasz istálló ezen megoldása kifizetődik, akkor akár hatalmas előnybe kerülhet a riválisaikkal szemben, akik mindannyian egy teljesen másik koncepciót alkalmaznak majd a Vörösökhöz képest.

    Az F1-75-ön egy olyan „moduláris” orrkúp látható, amihez hasonlót még soha nem lehetett látni korábban a száguldó cirkuszban. A normális kialakítás helyett az olaszok két különálló részre osztották az első szárnyukat. A piros színű főelemben ezzel szemben semmi szokatlan nincsen. Az előbb említett elem – ami a karosszéria strukturális részét képezi – már a december folyamán átment az FIA törésteszten. Ennek a szárnyelemnek az első része egészen lent csatlakozik a két oldalsó szárnyprofilhoz.

    Mivel ez egy különálló elem, ezért a Ferrarinak nagyobb volt a szabadsága volt a töréstesztek során. Ezen egyedi megoldás miatt ugyanis, ha el is buktak volna a törésteszten, akkor is csak a szárny alsó részét kellett volna átszabniuk. Maga a törésteszt pedig egy eléggé időigényes és költséges folyamat lehet, ha nem alakulnak jól a dolgok az adott istálló számára.

    A többi csapattal ellentétben a Ferrari más területre is jobban koncentrálhat majd a fejlesztési versenyben, most, hogy már a szezon kezdete előtt belevittek egy kisebb csavart az első szárnyukba. Arról pedig nem is beszéltünk, hogy a kisebb méret miatt a szerelők könnyebben tudják majd cserélni ezt az elemet a versenyek során, ha azt majd valamilyen fajta sérülés éri.

    A modularitás mellett a Ferrari orrkúpja a koncepcióját tekintve is eltér a többi csapat megoldásától. Amíg a szárnyak belépőélének többsége eléggé keskeny, addig a Ferrari egy viszonylag szélesebb verzióval próbálkozik majd. Rövid időn belül elválik, hogy ez és az összes előbb említett technikai finomság hasznára lesz-e majd Carlos Sainznak és Charles Leclercnek a 2022-es szezon során. Pedig az igazán egyedire szabott oldalszekrényről még nem is beszéltünk…

  • Bemutatkozott az F1-75 – így fest a 2022-es Ferrari

    Bemutatkozott az F1-75 – így fest a 2022-es Ferrari

    Megmutatta a Ferrari, hogy a piros melyik árnyalatában fog pompázni a 2022-es autójuk.

    A Scuderia már régóta készül erre a pillanatra, ugyanis már tavaly az új szabályokra és az idei konstrukcióra koncentráltak inkább. Új erőforrásuk a számításaik szerint felveszi a versenyt a Honda és a Mercedes hajtásláncával, sőt a Shellnek köszönhetően az üzemanyagok terén is húznának egy váratlant.

    Ugyan tavaly nem élvezett prioritást a konstruktőri harmadik hely, ám végül a maranellói csapat sikeresen megszerezte azt. A McLaren ellen vívtak csatákat, ám a papaya csapat nem tudott jó eredményeket produkálni a szezon végén, így a Ferrari kiénekelte a sajtot a szájukból.

    Charles Leclerc:

    A monacói versenyző negyedik évét kezdi meg vörös színben. Az elmúlt években a futamgyőzelmek elkerülték a fiatal pilótát, sőt tavaly egy új csapattársat is kapott, aki a pontversenyben előtte végzett. Leclerc azonban bizakodó, szeretné visszavezetni a Scuderiát a győztesek utcájába, és szeretne ő maga is világbajnok lenni.

    Carlos Sainz:

    2020-ban még a McLarennél vitézkedett, ám a vörösök felfigyeltek a teljesítményére, így elhódították a spanyolt Wokingból. A 27 éves pilótának kellett egy kis idő, mire felvette új alakulatánál a ritmust, ám a szezon második felére stabil és megbízható teljesítményt nyújtott. Az egyéni listán nemcsak csapattársát előzte meg, hanem egykori kollégáját, Lando Norrist is. Sainz idén még magasabbra tenné a lécet, ugyanis szeretne versenyeket nyerni a vörösökkel.

    F1-75:

    Sötétebb piros árnyalat, visszatérő szponzor és karakteres rajtszámok. A Santander kapcsán a fekete is hangsúlyosabb lett, ám a lényeg nem a fényezésen van. A Ferrari oldaldobozán lévő bevágások elég méretesek, ugyanakkor az oldalszekrény is tekintélyt parancsoló.