Címke: F1 2021

  • Alonso visszatérne a Renault-hoz? Én azt mondtam neki, hogy csinálja!

    Alonso visszatérne a Renault-hoz? Én azt mondtam neki, hogy csinálja!

    Visszatér-e Fernando Alonso a Forma-1-be? Jelenleg ez az egyik legégetőbb kérdése a sportágnak. A spanyol továbbra is a harmadik világbajnoki címét szeretné megszerezni, de vajon elérhető-e neki még mindig?

    Pedro de la Rosa 2007-ben a McLaren tesztpilótája volt, így közelről láthatta, hogy milyen bomlasztó is tud lenni Alonso egy csapat számára. Közelről szemlélhette, amikor a csata Lewis Hamilton és spanyol honfitársa között egyre hevesebbé vált. Ugyanakkor Pedro egy hatalmas szurkolója Alonsonak, és reméli visszatér az F1-be:

    „Őszintén, nem tudom visszatér-e. Ezt neki személyesen kell eldöntenie, de remélem igen, én legalábbis ezt tanácsoltam neki. A legjobb pilótáknak az F1-ben kell vezetniük. Az ilyen kivételes versenyzők mindig tudnak valami extrát nyújtani egy Forma-1-es autóban.” – mondta a spanyol a Marca-nak

    De la Rosa egy futballistához hasonlította: „Ez olyan, mintha Lionel Messi a Granadához igazolna. Minden tisztelettel mondhatom, hogy szerintem inkább játszana ott, minthogy teremfocit játszana, vagy egyáltalán nem is lenne aktív Spanyolországban. Ugyan ezt érzem Fernandonál.”

    A francia csapat lehet az egyetlen opciója Alonsonak 2021-re, mivel a nagycsapatoknál gyakorlatilag elfogytak a lehetőségek. Maradt a Renault, ahol Daniel Ricciardo távozása miatt felszabadult egy ülés 2020 végén.

  • Williams: Muszáj versenyezni, hogy túléljünk

    Williams: Muszáj versenyezni, hogy túléljünk

    A koronavírus miatti kényszerszünet és az emiatti bevételkiesés a kisebb csapatokat komolyan megviseli, sőt gyakorlatilag van csapat, ahol a túlélés a tét. Ez a gárda a tavalyi sereghajtó Williams.

    „Elképesztően nehéz ez a szituáció jelenleg, szóval folyamatosan konzultálunk a csapatfőnökökkel” – mondta a grove-i alakulat főnöke, Claire Williams. „Számunkra a versenyzés létkérdés. Nincsenek túl nagy pénzügyi tartalékaink, szóval a lehető leghamarabb versenyeznünk kell, nyilván feltéve, hogy minden biztonságos.”

    „Világos, hogy a krízis miatt valamit kezdeni kellene a Forma-1 modelljével, mert így hosszútávon nem fenntartható. Jelenleg a túlélés a legfontosabb számunkra és mindent megteszünk, hogy ez sikerüljön. De az még fontosabb, hogy rövid időn belül legyen egy olyan szervezet, ahol nem mindenki csak a saját érdekeit nézi.”

    Utóbbi mondjuk nem lesz egyszerű, bár vannak jó jelek: „A Forma-1 jelenleg jól működik együtt. A topcsapatok megértik a kicsik problémáit és mi tudjuk, mit kell kérni. Azonban kár, hogy el kellett halasztani a 2021-es szabályváltozásokat, mert remek lépés lett volna a sport számára. Ha ezek hamarabb jöttek volna, kevesebb probléma lenne” – zárta gondolatát Williams.”

  • Stroll: Sok szempontból jó, hogy Aston Martin lesz a csapatból

    Stroll: Sok szempontból jó, hogy Aston Martin lesz a csapatból

    Néhány héttel ezelőtt jelentették be hivatalosan, hogy a Racing Point istállóból 2021-től Aston Martin lesz, mert a tulajdonos, Lawrence Stroll bevásárolta magát a brit márkába. Talán pont ez az átalakulás kell ennek a csapatnak, hogy végre a mezőny elejébe kerüljön. Az egyik versenyzőjük, Lance Stroll beszélt jelenlegi helyzetükről az idei versenygépük bemutatásán.

    „Ez apukám projektje. Nyilván beszéltem vele erről. Nagyon izgalmas, egy nagyszerű átalakulás lesz ez a csapatnak” – mondta a kanadai. „Viszont az autó most még rózsaszín, és itt áll előttünk az új szezon, amelyre fókuszálnunk kell, szóval nem megyek bele ebbe az Aston Martin-történetbe. Mindenesetre egy elképesztő névről és pokoli jó márkáról van szó. Szerintem mindenki számára lelkesítő ez az egész a Racing Point csapatnál, izgalmas és ebből még sokat profitálhatunk. Sok szempontból jó.”

  • Hamilton nem számít őrült pilótakeringőre

    Hamilton nem számít őrült pilótakeringőre

    Lewis Hamilton arra számít, hogy nem lesz komoly mozgás a pilótapiacon a 2021-es szezon előtt, hiába prognosztizálják ezt sokan.

    A brit úgy nyilatkozta mindezt, hogy összeboronálták a Ferrarival, de azt is hozzá kell tenni, hogy már sokadjára.

    Az már biztos, hogy az élcsapatok pilótái közül Charles Leclerc és Max Verstappen maradnak a helyükön, nekik szerződésük van jelenlegi csapataikkal.

    „A topcsapatoknál nem nagyon lesz mozgás” – mondta a címvédő a Mercedes W11 bemutatásakor. „A többieknél nem tudom, mennyi időre szólnak a szerződések, de szerintem náluk sem lesznek nagy változások.”

    Hamilton mondjuk abban nem biztos, hogy Vettellel mi lesz: „Nem tudom, mi a terve a továbbiakra.”

  • Alonso nem hiszi, hogy a Ferrarival fog visszatérni 2021-ben

    Alonso nem hiszi, hogy a Ferrarival fog visszatérni 2021-ben

    Fernando Alonso hamarosan átgondolja az F1-et, erről már beszámoltunk a napokban, most pedig azt is kifejtette, hol nem lehet számítani a visszatérésére.

    „Azokat a csapatokat kell tekintenem, melyek elérhetőek és érdeklődők” – mondta a spanyol a lehetőségeiről. „Mindent fel kell raknom az asztalra.”

    És az opciók között elvileg nem szerepel a Ferrari, ahol a spanyol öt évet húzott le.

    „Nem tárgyaltam velük. Szerintem jó volt a Ferraris kaland, de nem hiszem, hogy itt lenne az ideje visszatérni. Elég jól látszik, hogy Leclercre építenek. 2021-ben látni kell, ki lesz versenyképes, és talán a Ferrari nem is lesz a favoritok között. Majd meglátjuk.”

  • Leclerc: Még mindig sokat tanulhatok Vetteltől

    Leclerc: Még mindig sokat tanulhatok Vetteltől

    Charles Leclerc elismerte, van még mit tanulnia csapattársától, Sebastian Vetteltől, még annak ellenére is, hogy meggyőzően teljesített első közös szezonjukban.

    A monacói több polet szerzett kettejük közül, de a győzelmek és a pontok tekintetében is ő végzett előrébb. Ugyanakkor volt néhány nagy port kavaró eset köztük, elég csak a legutóbbit említeni, vagyis a tavalyi Brazil Nagydíjat.

    Leclerc legutóbb az Autosport nevű szaklap show-ján beszélt annak a pozitívumairól, hogy Vettel a csapattársa.

    „Sokat tanultam, nagyon sokat” – mondta. „Elképesztő profi, és durván belemegy a részletekbe. Ráadásul remek ember is. Remekül ment a közös munka. Természetesen voltak pillanataink a pályán, amelyben együtt tanultunk, és remélhetőleg nem fognak még egyszer olyan dolgok történni, mint Brazíliában. De végül is szerintem elég érettek vagyunk, hogy a pályán kívül együtt dolgozzunk és a jó irányba fejlesszünk. De abból rengeteget tanultam, ahogyan a csapattal és a mérnökökkel működik együtt, és még van is mit tanulnom. Ahogy mondtam, komolyan belemerül a részletekbe, és olyanokat is elmond, amelyekről sosem gondoltam, hogy segítenek. Néha egy óráig hallgatom, miket mond egy-egy edzést követően. Nagyon érdekes.”

    Ezután Leclerc az idei évről beszélt.

    „Szerintem 2020 egy nagyon fontos esztendő lesz, melyben a csapatok nyilván sokat fognak befektetni, mert 2021-ben jön a költségvetési sapka. Amennyire lehet, készen próbálok állni erre az évre, mivel nagy év lesz. És remélhetőleg megfelelően fogunk dolgozni a csapattal, és olyan autót építünk, amivel meg lehet nyerni a bajnokságot.”

  • Ricciardo székfoglaló játékhoz hasonlítja 2021-et

    Ricciardo székfoglaló játékhoz hasonlítja 2021-et

    A Renault pilótája, Daniel Ricciardo szerint a 2021-es rajtrács teljesen máshogy fog festeni, mint az idei. Sokak mellett az ausztrál is szabaddá válik év végén, és ha jelenlegi munkaadója nem lesz versenyképesebb, akkor valószínűleg más lehetőségek után néz.

    „Az év végénél tovább senkivel sem köteleztem el magam” – mondta Ricciardo. „Semmi személyes, szimplán még nem egyeztettünk semmit 2020 utánról. Még mindig korai. Imádnám, ha 2020 jól sülne el, és akkor itt maradhatnék. Ez a legkönnyebb és legboldogabb forgatókönyv, azt kívánom, történjen meg.”

    Mindazonáltal az ausztrál sok változásra számít: „2021 egy székfoglaló játék lehet, szerintem nagyon fel lesz rázva az F1.”

  • McLaren: A költségplafon hatása csak 2-3 év múlva lesz érezhető

    McLaren: A költségplafon hatása csak 2-3 év múlva lesz érezhető

    A McLaren vezérigazgatójaként tevékenykedő Zak Brown véleménye szerint a 2021-ben bevezetendő költségvetési sapka csak 2022-től vagy 2023-tól érezteti majd a hatását.

    A költségsapka a 2021-es hatalmas megújulás egy része lesz, melynek alkalmával a pénzügyi mellett a technikai- és a sportszabályzat is jelentősen megváltozik.

    Viszont ez mind csak jövőre lesz esedékes, tehát idén még korlátlan mennyiségben lehet költeni, nem kell figyelembe venni a 175 millió dolláros határt. És a Ferrari például már ki is jelentette, idén jelentősen megemelik a költségvetést, már 2021-re is készülve, úgymond megpróbálva előnyt gyűjteni. Pont emiatt gondolja Brown, hogy a megkötés az első évben még nem fogja kiegyenlíteni a viszonyokat.

    „Sok minden fog történni 2020-ban és ’21-ben” – mondta. „Had kezdjem 2020-al. A szabályok nem változnak túl sokat, tehát a célunknak a további fejlődésnek kell lennie. Le kell szegni a fejünket. Sok munka vár még ránk. A [tavalyi] szezont 1,5 másodperc hátrányban kezdtük a pole-hoz képest, év végére ez már volt, hogy lement 8 tized környékére. Még mindig nagy a különbség, van mit lefaragni.”

    „Aztán jön 2021, ami a legnagyobb újrakezdés a Forma-1 jelenkori történetében. Szerintem izgalmas lesz. És nem csak számunkra, hanem mindenkinek, aki követi a sportot. A költségsapka hatályba lép, és segíteni fog, de a hatását csak 2022-2023 környékén fogja éreztetni. Tehát miközben jövünk föl a mezőnyben, egyre nehezebb lesz tovább faragni, minél közelebb vagyunk a legjobbakhoz, de a McLarennél dolgozók rajta vannak az ügyön” – zárta gondolatát.

  • Miért nem kötelezte el magát a Honda hosszútávon a Red Bull mellett?

    Miért nem kötelezte el magát a Honda hosszútávon a Red Bull mellett?

    Christian Horner arról beszélt, miért nem kötött a Honda hosszabb megállapodást csapatával, a Red Bullal.

    A felek jelenlegi szerződése 2021 végéig szól, habár Helmut Marko korábban megszellőztette, hogy 2021-ben a partnerükkel együtt távozhatnak.

    A 2021-es megújulás évében a motorok terén az a helyzet, hogy nem lesz változás, miután a Ferrari és a Mercedes elutasított mindennemű módosítási szándékot a Liberty részéről.

    A Hondánál viszont az a helyzet, hogy bizonytalanok, képesek-e finanszírozni egy hosszútávú elköteleződést az F1 mellett.

    „Először is, jó hír, hogy elkötelezték magukat 2020 utánra” – mondta Horner a japánokról. „Szóval van minimum két évünk, ami fix. Csak arra várnak, mi lesz a szabályokkal ’21-ben és ’22-ben, be lesz-e fagyasztva a motorfejlesztés költségcsökkentés céljából. Ezek az erőforrások elképesztően drágák a használt technológia miatt, így minden gyártó ezt szeretné. Nyilván a jövő is szóba került, nem csak 2021-ről beszéltünk a tárgyalásokkor. Folytatásra vágyunk, szeretnénk arra építkezni, amit eddig elértünk. Jó a kapcsolat a Red Bull és a Honda között, ezt lehetett is látni 2019-ben. A fő szempont az előrehaladás.”

  • Binotto: Túl korai Hamiltonnal tervezni 2021-re

    Binotto: Túl korai Hamiltonnal tervezni 2021-re

    Attól a pletykától volt hangos az abu dhabi-i paddock, hogy Lewis Hamilton a Ferrarihoz igazolhat 2021-ben, de Mattia Binotto szerint korai még ezen gondolkodni. A hatszoros világbajnok nem cáfolja, hogy az olaszok elnökével, John Elkann-nal találkozott.

    „Minden, ami a zárt ajtók mögött zajlik, az teljes mértékben privát ügy. Évekkel ezelőtt soha nem gondoltam volna, hogy leülök más csapatokkal tárgyalni, ugyanis mindig egyenes utat követtünk” – nyilatkozta Hamilton.

    Sebastian Vettel szerződése lejár a következő év végén, ami egy Hamilton-Leclerc párost vetíthet előre az olaszoknál. Charles azt nyilatkozta, hogy ő nem gondolkozik ezen.

    „A lényeg az, hogy mindannyian itt vagyunk a Forma-1-ben. Nagyon nagy esélynek éltem meg, hogy egy négyszeres világbajnok a csapattársam. Rengeteg dolgot lehet tanulni egy ilyen kaliberű versenyzőtől” – mondta Leclerc.

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto elárulta, hogy még korai a 2021-es pilótapároson gondolkodni.

    „Korai még ezen gondolkodnunk. Most ért véget a 2019-es szezon, és most minden erőnkkel a jövő évi autón dolgozunk” – vallja az olasz.

    Lewis Hamilton jelenlegi főnöke, Toto Wolff nyilatkozta, hogy a maranellói alakulatnak meg lesz az esélye arra, hogy leigazolják a britet.

    Mikor arról kérdezték, hogy százalékban mekkora esélyt lát arra, hogy Lewis a csapatnál marad, Wolff az nyilatkozta, hogy 75 százalék.

    „Január és február között le fogunk ülni és beszélgetni fogunk erről. De jó esélyt látok arra, hogy közösen fogjuk folytatni. Mikor Hamilton elhagyta a McLarent, és a Mercedeshez igazolt, mindenki azt mondta, hogy hibát követett el. De bebizonyította, hogy tévedtek. És én sem fogom elkövetni azt a hibát, hogy alábecsülöm a Ferrari szándékait.”