Címke: f1 2019

  • Norris hallgatott Verstappenre: Letörölte a gépéről az F1 2019-et

    Norris hallgatott Verstappenre: Letörölte a gépéről az F1 2019-et

    Számos Forma-1-es pilóta kihasználva a kényszerszünetet, virtuális versenyeken indulnak. Közülük is élen jár Lando Norris, aki szinte minden ilyen eseményen részt vesz.

    Így volt ez az F1 által szervezett hivatalos Virtuális Világbajnokság esetében is, ahol a McLaren britje az első két fordulóban nem igazán tudott aktív részese lenni technikai gondok miatt.

    A másik aktív virtuális versenyző Max Verstappen, aki viszont nem a Codemasters által gyártott hivatalos Forma-1-es játékkal játszik, hanem az iRacing szoftverrel.

    Norris legutóbbi streamjében elmondta, hogy megérti holland vetélytársa döntését.

    „Az iRacing sokkal inkább szimulátor program, jobb visszajelzéseket ad, egyszerűen realisztikusabb. Miközben az F1 2019 és a Gran Turismo, de leginkább az utóbbi, rémes. Nem érzed úgy, hogy egy autóban lennél, mindenhol csúszkálsz. Egy szemét, ezért nem nagyon használják. Nem adja azt az érzést, hogy egy versenyautót vezetsz. Ajánlanám-e profi pilótáknak? Nem,inkább iRacing agy rFactor.” – véleményezett.

    A legutóbbi vietnami virtuális forduló után Norris igencsak csalódott volt az F1 2019-ben, mivel a versenyen nem tudott részt venni. A futam alatt felhívta Verstappent, aki nemes egyszerűséggel azt tanácsolta neki, hogy törölje le a játékot.

    Sajtóhírek szerint Norris ezt meg is tette, ám a héten kénytelen volt újra telepíteni azt, mivel ő is részt vett azon a jótékonysági versenyen, amely alatt pénzt gyűjtöttek a koronavírus ellen harcért.

  • Herbert élvezte a virtuális Bahreini Nagydíjat

    Herbert élvezte a virtuális Bahreini Nagydíjat

    A koronavírus miatti versenyelmaradásokat követően azért a hétvégén a Forma-1 csak megrendezte a Bahreini Nagydíjat, igaz csak az F1 2019 nevű játékban.

    A húszfős mezőnyben mindössze kettő idei F1-es pilótát lehetett megtalálni, elég sokszínű volt a mezőny. Volt itt golfozó Ian Poulter személyében, de a korábbi énekes, Liam Payne is tiszteletét tette. A szintén rajthoz álló Johnny Herbertnek pont ez a sokszínűség tetszett.

    „A srácok sokszínűsége nagyon szórakoztatóvá tette” – mesélt a korábbi futamgyőztes a GPFans hasábjain a futamról. „Ha a jelenlegi mezőnyt láthattuk volna, az lett volna olyan mókás, mint Sir Chris Hoyt látni? Valószínűleg nem. Amúgy is benzingőzfüggő, mint ahogy Ian Poulter is.”

    Herberthez fűződik talán az egyik legemlékezetesebb jelenet a futamról, a hátsó fertályból rajtolva teljesen levágta az első kanyart, ezzel ideiglenesen az élre is került, de kapott egy tíz másodperces időbüntetést érte.

    „Az emberek azt mondták, hogy nagy zúzások lehetnek az egyes kanyarban, így úgy gondoltam, ebbe nem keverednék bele. Eldöntöttem, kicsit hamarabb fordulok jobbra. Ugyan kaptam egy tíz másodperces büntetést, de így is megérte. Pont az ilyenek és az ütközések tettek még többet hozzá ehhez az egészhez.”

  • Verstappen elmondta, miért nem indult a virtuális Bahreini Nagydíjon

    Verstappen elmondta, miért nem indult a virtuális Bahreini Nagydíjon

    Többen hiányoltátok Max Verstappent a vasárnap esti virtuális Bahreini Nagydíjról, melyet az F1 2019-cel játszottak a résztvevők.

    A holland versenyző maga is szeret játszani és szimulátorozni, ezért is lepődött meg a közönség, hogy ezen a virtuális eseményen nem vet részt. Ő azonban elmondta, mi ennek az oka.

    „Legfőképpen azért, mert sosem próbáltam még ezt a játékot.” – mondta Verstappen a Ziggo Sportnak. „Napokba telik jobban megismerni, és jelenleg nem akartam ezzel foglalkozni.”

    De nem ez az egyetlen ok.

    „Már el vagyok havazva más virtuális versenyekkel. Nem lenne jó állandóan váltogatni a játékokat.”

    „Mindig a győzelemért versenyzem és nem akarok hátul lenni. Akkor inkább egyáltalán nem versenyzem.”

  • Hülkenberg visszatér a Forma-1-be, igaz csak virtuálisan

    Hülkenberg visszatér a Forma-1-be, igaz csak virtuálisan

    Nico Hülkenberg Instagram oldalán tette közzé, hogy részt vesz a F1 által szervezett virtuális Bahreini Nagydíjon, melyet a valódi – koronavírus miatt elhalasztott – futam helyett rendeznek az F1 hivatalos játékával.

    A Forma-1 néhány napja jelentette be, hogy virtuálisan megrendezik az elmaradó futamokat mintegy világbajnokságként, több aktív versenyzővel és sztárokkal. Az is kiderült, hogy az M4 Sport vasárnap este 9-órától élőben közvetíti a versenyt, így az internet mellett a tévében is követhető lesz.

    Hülkenberg is rajthoz áll itt tehát, ám nem ez az egyetlen verseny, amit vasárnap teljesíteni fog. Találkozhatunk vele a Not The Bahrain GP-n is, ahol Bereznay Dani is ott lesz a mezőnyben többek között.

    A német egész pontosan így fogalmazott az Instagramján a versennyel kapcsolatban „Visszatérés már a második versenyen? Erre ki számított? Nos, mindig is egyértelmű volt, nélkülem nem tudják csinálni!”

    A hétvége részletes virtuális versenyprogramja ide kattintva érhető el.

  • Érkezik a virtuális Forma-1-es világbajnokság!

    Érkezik a virtuális Forma-1-es világbajnokság!

    A Forma-1 hivatalos oldalán jelentette be, hogy elindítják az F1-es eSport virtuális Nagydíj sorozatát, amelyben számos aktív királykategóriás pilóta is részt fog venni.

    A rajongók hiányának enyhítése érdekében döntött úgy a sorozat vezetősége, hogy a virtuális térben szervezik meg a kiesett  futamokat.

    A versenyek tehát az eddig törölt vagy elhalasztott versenyek pályáin lesznek kezdve a most hétvégéi Bahreini Nagydíjjal. A futamok az F1 2019 hivatalos játékon keresztül fognak zajlani éppen emiatt vannak olyan pályák (Zandvoort, Hanoi) amik ebben a játékban nincsenek benne, így azokat alternatív pályákkal fogják helyettesíteni.

    A számos jelenlegi pilóta mellett néhány másik sztár is indulni fog, de a pontos névsort a későbbiekben fogják bejelenteni. Minden induló otthonról fog versenyezni a biztonság érdekében.

    A futamok távjai a valós versenyek fele lesz, ami például Bahrein esetében 28 kör jelent. Minden ilyen Nagydíjat a Forma-1 hivatalos facebook, youtube és twitch oldalán élőben lehet majd követni, amely időtartama nagyjából másfél óra lesz, beleértve a kvalifikációt is.

    Az első élő adás a bahreini fordulóról vasárnap este 9 órakor lesz.

    A tervek szerint pedig ez a „sorozat” a tényleges idénykezdetig tart, amely feltehetően május vége, június eleje lesz. Azokon a hétvégéken amikor pedig nincs futam, akkor lehetőséget biztosítanak majd a rajongók számára, hogy aktív Forma-1-es pilótákkal is összecsapjanak, de erről a későbbiekben ígérnek részletesebb tájékoztatást.

  • Grosjean: A versenyek voltak a legnagyobb erősségeim 2019-ben

    Grosjean: A versenyek voltak a legnagyobb erősségeim 2019-ben

    Romain Grosjean nehéz éven van túl, csapatával, a Haasszal nem sikerült megérteniük az autót, az egész szezonjuk ezzel ment el.

    Ezt mi sem mutathatná jobban, mint az a tény, hogy a francia a szezon közepén visszaváltott az Ausztráliában használt specifikációra, míg csapattársa, Kevin Magnussen az aktuálisnál maradt. Ha az eredményeket nézzük, ez Grosjean legrosszabb szezonja volt, 18. lett összetettben.

    A 2020-as szezonkezdet közeledtével a Haas pilótája még egyszer utoljára beszélt az előző évéről.

    „Az időmérőkön jobb munkát is végezhettem volna. Az autó és a 2019-es gumik karakterisztikája nem feküdt a természetes vezetési stílusomnak. Így sosem olyan könnyű és sima, mint szeretnéd. Remélhetőleg tudunk javulni e téren.”

    Az időmérők tehát problémásak, a versenyek voltak azok, ahol jobban muzsikált Grosjean.

    „Úgy gondolom a tempó és a versenybeli teljesítmény tekintetében elég jó voltam, ám ez nem igazán tűnik fel senkinek, mert a 15-16. helyen voltam. De összességében a versenyek az erősségeim, igaz csak a csapattársamhoz képest lehet viszonyítási alapom.”

  • A csapatfőnökök megszavazták, ki volt a legjobb idén

    A csapatfőnökök megszavazták, ki volt a legjobb idén

    A 10 Forma-1-es csapatfőnök megszavazta, kik az idei év legjobbjai. Nem meglepő, hogy szerintük Lewis Hamilton volt a legjobb, aki a hatodik vb-címét zsebelte be.

    Mögötte két ifjú titán zárt: Max Verstappen és Charles Leclerc. Ők Valtteri Bottast előzték meg, aki amúgy a bajnokság ezüstérmese.

    Az talán meglepő lehet, hogy Carlos Sainz-ot csak a hetedikként rangsorolják, pedig sokan tartják számon a spanyolt 2019 legjobbjai között.

    A sorrend teljesen ugyanolyan pontozás alapján alakult ki, mint amit a versenyeken is megszokhattunk. Tehát egy-egy csapatfőnök első helyezettje 25 pontot kap, a második 18-at, és így tovább…

    Így néz ki a TOP 10:

    Helyezés Versenyző Pontok
    1. Lewis Hamilton 169
    2. Max Verstappen 146
    3. Charles Leclerc 124
    4. Valtteri Bottas 68
    5. Sebastian Vettel 58
    6. Alexander Albon 57
    7. Carlos Sainz Jr. 55
    8. Daniel Ricciardo 49
    9. George Russell 41
    10. Lando Norris 38
  • Gasly élete legnehezebb évéről beszélt

    Gasly élete legnehezebb évéről beszélt

    Pierre Gasly szezonja igazi hullámvasút volt, kezdett a Red Bullnál, de ott csak szenvedett és lefokozták a Toro Rossóhoz, ám az év végén nagyot villantott.

    A francia Daniel Ricciardo kissé váratlan távozása miatt kapott lehetőséget a Red Bullnál, de utólag kiderült, túl korán dobták be a mélyvízbe, a csapatnál töltött fél éve alatt csak kereste tavalyi önmagát.

    Ezt a teljesítményt a Red Bull nem tűrte sokáig, és a nyári szünetben lefokozták, mehetett vissza a Toro Rossóhoz, helyére pedig az újonc Alex Albon érkezett.

    Az első versenye régi-új csapatánál elmondhatatlanul nehéz volt, hiszen azon a hétvégén veszítette el egy közeli barátját, Anthoine Hubert-t, aki ugye a Belga Nagydíj hétvégéjén szenvedett végzetes balesetet.

    „Mindenféle érzelmet megtapasztaltam idén, frusztrációt, dühöt, és átéltem életem legszomorúbb pillanatait is Spában, Anthoine elvesztése miatt. Két hónappal később pedig életem egyik legboldogabb pillanata következett, hiszen megszereztem első F1-es dobogómat” – mesélt szezonjáról a francia a Motorsport.comnak.

    Szóba került természetesen a Red Bulltól való kirúgás is: „Amikor meghallottam a fejleményeket, lesokkolódtam, és egy kicsit mérges is voltam. Nem gondoltam, hogy ez helyes, mert az első hat hónapban mutatottak messze voltak attól, amit kellett volna mutatni.”

  • Horner szerint szükségtelen volt az idei szabályváltoztatás

    Horner szerint szükségtelen volt az idei szabályváltoztatás

    Christian Horner továbbra is feleslegesnek tartja az idei évre elrendelt első szárny egyszerűsítő szabályváltoztatásokat.

    Az e mögött rejlő szándék a Liberty Media részéről az volt, hogy könnyebb legyen egymás követése, és ezáltal megelőzése. Azonban ez csak még több költséget jelentett a csapatoknak.

    A Red Bullnak ráadásul még hátrányt is, mert ők később találták meg a működő koncepciót, mint a többiek. Erről beszélt a bikások csapatfőnöke, Christian Horner az Auto Motor und Sportnak.

    „Az aerodinamikai filozófiánk nagyrészt az első szárnyon alapszik, ami az autó többi részére is nagy hatással van. Ennek eredményeképp a kocsink nagyon érzékennyé vált a pályán. És eltartott egy ideig, mire ezt megértettük és optimalizáltuk. Nehéz volt vezetni és beállítani az autót, de még így is jött néhány jó eredmény a szezon elején.”

    „A Ferrari és a Mercedes nagyon akarta a szárnyat. Úgy gondolom, most már megértették, hogy ennek kifejlesztése csak pénzt vett el, és nem tette izgalmasabbá a versenyeket. Szerintem ez csak felesleges pénzköltés volt.”

  • Rosberg megnevezte, szerinte ki a legjobb négy pilóta idén

    Rosberg megnevezte, szerinte ki a legjobb négy pilóta idén

    Köztudott, hogy Nico Rosberg igen aktív a Youtube-on, valamennyi verseny után pedig elemző videót készít.

    A múlt hétvégi Brazil Nagydíj – amiből az évad egyik legfordulatosabb viadala kerekedett ki – volt a legutóbbi téma a videósorozatban. 2016 bajnoka ebben az epizódban Carlos Sainzot emelte ki nem meglepő módon, aki a 20. helyről rajtolva élete első dobogóját szerezte meg, a 3. helyen zárt! Igaz csak úgy kaparintotta meg a bronzérmet, hogy Lewis Hamiltont hátrasorolták 5 másodperccel, mert kilökte Alex Albont.

    „Sainz elképesztő szezont fog zárni. Olyan hihetetlen éve volt, annyi pontot szerzett a McLarennel. Fantasztikus munka” – véleményezte a spanyolt Rosberg.

    Ezután pedig kitért arra, hogy szerinte ki az a négy pilóta, akik a legjobbak voltak idén.

    „Mindig mondtam, hogy [Sainz] benne van a legjobb négyben idén, Leclerckel egyetemben. Tehát Leclerc, Sainz, Verstappen és Hamilton a legjobbak. Jelenleg Hamiltont és Verstappent raknám legelőre, főleg ezután a verseny után, talán holtversenyben, vagy igazából nem is, Hamilton egy kicsit előrébb van. Utánuk jön Sainz, majd Leclerc.”