Címke: F1 2017

  • McLaren: Norris szintet lépett

    McLaren: Norris szintet lépett

    Lando Norris harmadik Forma-1-es szezonját egy negyedik hellyel kezdte Bahreinben. Mindössze a hetedik pozícióba kvalifikált, de egy remek rajttal és jó versenytempóval képes volt megelőzni előbb csapattársát, az előle rajtoló Ricciardót, majd Charles Leclerc-t.

    „Szerintem láttuk a hétvégén, főleg az időmérőn és a versenyen, hogy Lando szintet lépett” – emelte ki Andreas Seidl a Motorsport.com hasábjain. „Valami ilyesmit várunk el egy fiatal pilótától, különösen az első öt évében, hogy megtegye ezeket a lépéseket. Így leszel toppilóta ebben a sportban.”

    „Akkor nyomta, amikor kellett, akkor kontrollálta a versenyt, amikor abban a helyzetben volt” – tette hozzá. „Szerintem a gumikezelése elképesztő volt. Teljesen a kezében tartotta a dolgokat, nyilván ezt remek volt látni. Azt nézve, ahogyan a mérnökeivel kommunikál a szabadedzés, időmérő, vagy futam közben, stressz alatt, az vehető észre, hogy szépen felépítette az önbizalmát és a rutinját.”

    A McLaren a verseny után a harmadik helyen áll a bajnokságban, éppen ott, ahol tavaly végeztek: „Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogyan a csapat teljesített a hétvégén, mert szerintem a téli kemény munka kifizetődött. Ez is megerősíti, hogy nagy lépést tettünk meg az autóval.”

  • Giovinazzi kételkedik abban, hogy a korábbi F1-es szereplése a segítségére lehet jövőre

    Giovinazzi kételkedik abban, hogy a korábbi F1-es szereplése a segítségére lehet jövőre

    Antonio Giovinazzi kételkedik abban a kijelentésben, miszerint a 2017-es szereplése meg fogja könnyíteni számára a jövő évi szezont.

    Az olasz versenyző jövőre a Sauber pilótája lesz, viszont debütálása már korábban megtörtént, mikor 2017-ben a sérült Pascal Wehrleint helyettesítette az Ausztrál időmérőn, valamint a Kínában rendezett versenyhétvégén, ezután teszt és tartalék pilótaként tevékenykedett, a Sauber és a Ferrari szolgálatában.

    Arra a kérdésre, hogy korábbi tapasztalatai segítségére lehetnek-e így felelt:

    ,,Sajnos azóta már sok idő eltelt, hiszen a tavalyi év elejéről beszélünk. Ausztráliában nem teljes hétvégén mentem, csak egy szombat volt, Kínában pedig kihagytam az első és a második szabadedzést az időjárás miatt, szóval csak a harmadikkal tudtam kezdeni. Nehéz megítélni ezt, ám szerencsére a következő év könnyebb lehet amiatt, hogy már a téli teszteken is autóba ülhetek, ezért sokkal felkészültebben fogok Melbourne-ba utazni.”

    A tavalyi Kínai Nagydíj óta Giovinazzi egy versenyen vett részt, mégpedig az idei Le Mansi-i 24 óráson, az AF Corse Ferrari GTE csapata tagjaként, ezért is érzi úgy az olasz, hogy hiányzik neki az a fajta nyomás, ami egy egész szezonnal jár.

    ,,Hogy őszinte legyek, már alig várom. Hiányzik az a fajta nyomás, ami egy versenyhétvégén ér. Elég húzós lesz a szezon eleje sőt, egy világbajnok lesz a csapattársam, aki nagyon tapasztalt. A saját munkámra kell figyelnem, és arra, hogy versenyről-versenyre javulni tudjak, aztán az év végén meglátjuk jó munkát végeztünk-e vagy nem.”

  • A McLaren konzisztens autóra vágyik

    A McLaren konzisztens autóra vágyik

    Ahelyett, hogy a maximális teljesítményre hegyezné ki 2018-as autóját, a McLarennél igyekeznek inkább vezetőbarát konstrukciót kialakítani.

    Nagyon ritka az olyan F1-es autó, amelyik minden pályán és minden körülmények között konzisztensen jó teljesítményt nyújt. A McLarennél mégis ezt célozzák meg 2018-ra, a csapat ugyanis a legtöbbet (értsd: győzelmet) szeretné kihozni a renault-s váltásból, ebben pedig kulcsszerepe lesz az autó vezethetőségének.

    „Manapság a nagyszerű F1-es autó azt jelenti, hogy a versenyző képes kihasználni a benne rejlő lehetőségeket” – nyilatkozta Tim Goss, a McLaren technikai igazgatója. „Nincs értelme olyan autót adni alájuk, amely nagyon nagy teljesítménnyel bír, de csak optimális körülmények között. Inkább egy olyan autó megalkotásán fáradozunk, ami a lehető legszélesebb tartományban képes működni.”

    A McLarennél ugyanezt a filozófiát követték a 2017-es masina esetében is.

    „Első körben nem sokat foglalkoztunk azzal, milyen teljesítménynövelő elemeket rakunk majd az autóra” – folytatta Goss. „Csak arra koncentráltunk, hogy megértsük az áramlástani folyamatokat és megbízhatóan viselkedő aerodinamikát kapjunk minden dőlési és hasmagassági tartományban. Csak miután megelégedtünk a kapott aerodinamikai adatokkal, akkor kezdtünk el magával a teljesítménnyel foglalkozni. Igyekszünk olyan autót szolgáltatni a versenyzőknek, amiben megbízhatnak és amivel tudnak dolgozni; a csúcsterhelés szerintünk nem a legjobb módja egy gyors aerodinamikai csomag létrehozásának, főleg nem a versenyző szempontjából.”

    Habár a Honda motorerőhiányát logikus lett volna alacsony légellenállású kasztnival és beállításokkal ellensúlyozni, a McLarennél végül elvetették ezt az ötletet.

    „Még ha vissza is vettünk volna a leszorítóerőből és kicsit kevesebb szárnyat rakunk az autóra, akkor sem mondhattuk volna versenyképesnek az autót az egyenesekben” – mondta Goss. „Mindig a legjobb köridő elérését tartottuk szem előtt; a versenyhétvégén mindig a lehető legjobb rajtpozíciót igyekeztünk megszerezni, majd vasárnap a köridők alapján megpróbáltuk megvédeni azt a pozíciót. Néhány versenyen persze ez hihetetlen nehéz volt. A Magyar Nagydíj környékén jelentősen javult az autó teljesítménye, ott remek versenyünk is volt, Belgiumba érve azonban mintha visszafele haladtunk volna – nem is a köridők tekintetében, csak egyszerűen semmi esélyünk nem volt az egyenesekben védekezni. A Belgium/Olaszország időszak roppant frusztráló volt számunkra, mert tudtuk, hogy az autóban megvan a teljesítmény, de képtelenek voltunk védekezni. Azért vagyunk itt, hogy futamokat és bajnokságokat nyerjünk, ennek megfelelően a siker köré tervezzük meg az autót. Ahelyett, hogy sebtapaszokkal próbáljuk kompenzálni az alulfejlesztett motort, inkább a legjobb autót akartuk megépíteni és feltételeztük, hogy a motor is majd felnő a feladathoz.”

  • Wolff: A Ferrari nem Marchionne miatt kapott ki

    Wolff: A Ferrari nem Marchionne miatt kapott ki

    Noha Toto Wolff Mercedes-csapatfőnök nem szereti túl nagy nyomás alatt tartani alkalmazottait, a Sergio Marchionnét és az ő igazgatási filozófiáját ért kritikákat „leegyszerűsítésnek” tartja.

    A Ferrarinál dolgozni nagy dicsőség, ám egyben nagy megterhelés is, a vezetőség ugyanis hatalmas nyomás alatt tartja a személyzetet. A végül kisebbfajta kudarcba fulladó 2017-es szezon során Marchionne nem volt rest nyilvánosan kritizálni a csapatot a szezon második felében tapasztalt megbízhatósági problémák miatt, valamint a hullámzó teljesítményű Kimi Räikkönen sem úszta meg hidegzuhany nélkül. Néhányan úgy vélik, a Ferrari-főnök hozzáállása közrejátszott a Mercedes győzelmében, a németek azonban nem olyan biztosak ebben.

    „A gyémánt is nyomás alatt fejlődik ki, habár a nyomás szétrobbanthat egy csövet is” – filozofált Wolff. „Sergio Marchionne az egyik legsikeresebb üzletember, akivel valaha találkoztam, és egyben az egyik legélesebb elme birtokosa is. Eddig sikeresnek mondható [a Ferrarinál tapasztalható vezetési stílus]; túlzott leegyszerűsítés lenne kijelenteni, hogy a Ferrari 2017-es szezonja, pontosabban annak a vége, a személyzetre gyakorolt nyomás következménye.”

    Tagadhatatlan azonban, hogy a Ferrarival ellentétben a Mercedesnél jóval demokratikusabb körülmények uralkodnak.

    „Mindenkit arra bátorítunk, hogy mondja ki a véleményét” – folytatta Wolff. „A szervezetünk mottója a ’lásd meg, mondd ki, javítsd ki’, aminek alapja egy biztonságos környezet, amiben mindenki fel mer szólalni, ez ugyanis a fejlődés előfeltétele. Egészen a legfelsőbb vezetőségtől kezdve igyekszünk a problémát okolni, és sosem az egyént. Persze könnyű kijelenteni, hogy ’igen, ez nálunk így megy’, mert az ember valójában ösztönösen bűnbakot keres a stressz feloldása végett – ő a hibás. Nagyon keményen dolgozunk, hogy ez nálunk ne így legyen, mert amint elkezded az embereket hibáztatni, azonnal magukba zárkóznak, ami az innováció és a kockázatvállalás rovására megy. Mi viszont pontosan ezeket akarjuk; a mienk egy rizikóvállaló és innovatív üzlet.”

  • A Mercedes a 2017-es DHL Pit Stop verseny győztese

    A Mercedes a 2017-es DHL Pit Stop verseny győztese

    A 2017. évben a Formula 1 csapatvilágbajnok Mercedes hódította el az év közben jól teljesítő William-től a DHL Leggyorsabb Pit Stop díját.

    A DHL 2015-ben hozta létre a díjat, az F1-es pontozáshoz hasonlóan – 25, 18, 15 és így tovább – a 10 leggyorsabb kiállást értékelik minden egyes versenyen. A Williams vezetett a szezon közepén, de a Mercedes egyértelműen megindult felfelé, miután a nyári szünet óta megrendezett nyolc futam közül öt versenyen a legrövidebb pit stop időt teljesítette.

    Miközben a Williams nyerte a boxkiállás versenyt Brazíliában, – Lance Stroll-t mindössze 2,10 másodperc alatt sikerült kiszolgálniuk – a Mercedes elegendő pontot gyűjtött a konkurens felett ahhoz, hogy megszerezze az elismerést. A Mercedes 465 pontot ért el, így 51-es pontos előnyben van a Williams-hez képest. A szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon pedig mindössze 43 pontot érhetnek el az első két legjobb idővel.

    A Red Bull jelenleg a harmadik helyen áll, a Ferrari pedig a negyedik.

    Annak ellenére, hogy elvesztette a koronát, a Williams továbbra is az év leggyorsabb kiállását tudhatja magáénak. Felipe Massa autóján mindössze 2,02 másodperc alatt cseréltek kereket a Brit Nagydíjon.

    A leggyorsabb kerékcserék 1 futammal a vége előtt:

    Ausztrália / Williams / Felipe Massa / 2.34s
    Kína / Williams / Felipe Massa / 2.52s
    Bahrain / Williams / Felipe Massa / 2.34s
    Oroszország / Red Bull / Max Verstappen / 2.33s
    Spanyolország / Mercedes / Lewis Hamilton / 2.39s
    Monaco / Red Bull / Daniel Ricciardo / 2.60s
    Kanada / Williams / Lance Stroll / 2.17s
    Baku / Ferrari / Sebastian Vettel / 2.62s
    Ausztria / Williams / Lance Stroll / 2.19s
    Nagy Britannia / Williams / Felipe Massa / 2.02s
    Magyarország / Williams / Paul di Resta / 2.29s
    Belgium / Mercedes / Lewis Hamilton / 2.35s
    Olaszország / Mercedes / Valtteri Bottas / 2.15s
    Szingapur / Mercedes / Lewis Hamilton / 2.27s
    Malaysia / Red Bull / Max Verstappen / 2.21s
    Japán / Red Bull / Max Verstappen / 2.29s

     

  • Interlagos vállalta a vízelvezetés megoldását

    Interlagos vállalta a vízelvezetés megoldását

    Az FIA megerősítette, hogy az Autódromo José Carlos Pace, népszerű nevén Interlagos versenypálya a hétvégi Brazil Nagydíjat megelőzően vállalta a munkálatok elvégzését a vízelvezetés javítása érdekében. A sport irányító testülete rámutatott, hogy a vízelvezetés hatékonyabbá tétele miatt olyan helyeken kell erre megoldást találni, „ahol a víz a tavalyi versenyen leginkább felhalmozódott”.

    A már meglévő elemek mögött telepítettek további vízelvezetőket a Descida (2-es) és Lago (4-es) elnevezésű kanyarokban, továbbá az Esse (8-as) és a Bico de Pato (10-es) kapott még.
    Emellett korszerűbb rázókövek is felkerültek az 1. kanyarban (Senna S), a 6.-ban (Ferradura), valamint a 8. és 10. kanyarokban.

    2016-ban a versenyt félbeszakította a tartósan esős időjárás. Számos esemény történt a pályán és két alkalommal piros zászlóval meg is kellett szakítani a futamot.

    A pénteki és szombati napokat várhatóan eső nehezíti majd, vasárnap előreláthatólag száraz és napos idő lesz.

     

  • Virtuális Forma-1-es bajnokság indul!

    Virtuális Forma-1-es bajnokság indul!

    A Forma-1 bejelentette, hogy hivatalos eSports bajnokságot indít. 2017 szeptemberétől a világ minden részéről kipróbálhatják magukat „élesben”, virtuális Forma-1-es versenyzőként.

    A Forma-1 együttműködik majd a Codemasterszel, mely épp most mutatja majd be legújabb F1-es videojátékát, valamint a Gfinity-vel, mely a világelső a eSportesemények rendezésében.

    „Ez a kezdeményezés bámulatos lehetőség az üzletünknek: stratégiai szempontból is, és a tekintetben is, hogy megfogjuk a rajongókat.” – mondta Sean Bratches, a Forma-1 kereskedelmi ügyeiért felelős vezetője. „Ez egy növekvő irányzat, rengeteg elköteleződött rajongóval., és büszkék vagyunk rá, hogy a Codemasters és a Gfinity is csatlakozik a mi utazásunkhoz.”

    „Persze, ahogy a Forma-1-ben is, folytatjuk a fejlesztését ennek a virtuális bajnokságnak annak érdekében, hogy a legizgalmasabb és legélvezetesebb élményt kínálhassuk a rajongóinknak.”

    Az F1 2017 játékosai Play Station 4-en, Xbox One-on, és Windows PC-n versenyezhetnek. A kvalifikácókra szeptemberben kerül majd sor, innen a 40 leggyorsabb elődöntőkbe jut, melyekre október 10-11-én kerül majd sor Londonban, a Gfinity Arenában. Innen a 20 legjobb kerül majd a döntőkbe, melyekre pedig a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjén kerül majd sor, november 24-25-én, a Yas Marina Circuit-en. A három versenyes esemény végén pedig eldől, hogy ki lesz az első Forma-1-es eSports világbajnok.

    A győztes automatikusan az elődöntőbe kerül a 2018-as Forma-1-es eSports bajnokságban. Továbbá a nyertes ott lehet majd egy versenyen a 2018-as F1-es szezonban, valamint ő is egy karakter lesz az F1 2018 játékban.

  • Lando Norris végigpróbálta a McLareneket az F1 2017-ben!

    Lando Norris végigpróbálta a McLareneket az F1 2017-ben!

    A McLaren fiatal felfedezettje, az F3-ban versenyző Lando Norris kipróbált az F1 2017 játékban pár klasszikus autót.

    A Codemasters idén felturbózta a PlayStation 4-re, Xbox One-re és PC-re készült játékot, mely augusztus 25-én kerül majd a polcokra, és már régi, retro autókat is vezethetünk, persze virtuálisan. Ezt próbálta ki Norris is, erről pedig videó is készült.

    Te melyik autót hajtanád meg virtuálisan?

     

  • Vettel: Tudjuk, az autón mit kell fejleszteni

    Vettel: Tudjuk, az autón mit kell fejleszteni

    Sebastian Vettel szerint a Ferrari pontosan tudja, mik az SF70H gyengeségei és hogyan kell ezeket orvosolni a bajnoki cím elhódításához.

    A Ferrari 2017-es autója a maranellóiak legversenyképesebb V6-os konstrukciója eddig, aminek köszönhetően a Mercedes komoly kihívójává léptek elő a konstruktőri csatában, míg Vettel jelenleg vezeti az egyéni bajnokságot Lewis Hamilton előtt. A szezon első felének során nem rajzolódtak ki teljesen egyértelműen az erőviszonyok, egyszer a Ferrari, másszor a Mercedes autója tűnt erősebbnek. A nyári szünet előtti utolsó futamon, a Magyar Nagydíjon annak ellenére jött ki a Ferrari győztesként a csatából, hogy a Mercedes látszólag megelőzte riválisát a fejlesztési háborúban.

    „Minden pályán versenyképesek voltunk” – mondta Vettel. „Az való igaz, hogy itt-ott a Mercedes kissé versenyképesebb volt nálunk, de ez normális; ahogyan nekünk versenyzőknek is vannak jobban és kevésbé szeretett pályáink, úgy az autó is kissé másképp viselkedik egyes pályákon. Teljesen megszokott, hogy vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, de nem ez a célunk: minden egyes pályán mi akarunk lenni a legjobbak. Egyelőre nem ez a helyzet, de már dolgozunk rajta: elég jól megértettük, mire van szüksége az autónak. Most itt a lehetőség, hogy néhány dolgot nyugodtabban meg tudjuk vizsgálni és lehetőség szerint fejlődjünk.”

    Vettel nagyon is elégedett a Ferrari idei erőfeszítéseivel és azt is pozitívumnak tartja, hogy a riválisok mezőnyszerte az ő ötleteiket másolják.

    „Tény, hogy az elmúlt néhány évben nem nekünk volt a legjobb autónk, ahogyan az is tény, hogy az elmúlt években nem mi voltunk a legerősebbek autófejlesztés terén” – folytatta a német. „Ha összehasonlítjuk az elmúlt három évvel, az idei év teljesen más tészta és folyamatosan fejlődünk. Rengeteg fejlesztéssel érkezünk ide és oda, illetve rengetegen másolják a mi ötleteink, de ez csak jó jel: annak a kemény és remek munkának és sikernek a bizonyítéka, amelyet az idei projektbe öltünk. Továbbra sem lazsálunk.”

    A hungaroringi kettős győzelem révén a Ferrari 39 pontra megközelítette a Mercedest a konstruktőri bajnokságban, míg Vettel 14 pontra növelte előnyét Hamiltonnal szemben. Ahogy ezt éllovasunk már pedzegette, az elmúlt időszakban a Scuderia lendülete nem mindig tartott ki a szezon végéig, de az idei év más lehet.

    „A csapat sokkal jobb formában van idén, és ha ezt az eredmények is alátámasztják, az lendületet ad” – fűzte hozzá Vettel. „Rajtunk múlik, meddig folytatjuk ilyen szellemben, de meglehetősen biztos vagyok benne, hogy megfelelő embereink vannak a munkára. Tudjuk, hogyan kell erős autót építeni, valamint a motor is hatalmas fejlődésen esett át az idei évre – minden a lehető legjobb irányba halad. Nincs kétségem afelől, hogy ott leszünk és az élen fogunk harcolni.”

  • Legendás McLareneket vezethetünk az F1 2017-ben

    Legendás McLareneket vezethetünk az F1 2017-ben

    MP4/4, MP4/6, MP4-13, MP4-23: a McLaren rajongói számára minden bizonnyal ismerősen csengenek ezek a kódnevek.

    Augusztus végén virtuálisan sokak ki is próbálhatják a wokingiak legendás autóit, ugyanis az F1 2017-es játékot fejlesztő Codemasters bejelentette, hogy mind a négy említett McLaren benne lesz a hamarosan (augusztus 25.) megjelenő szoftverben.

    McLaren MP4/4: Ha csak a statisztikát vesszük alapul, akkor ez az autó a Forma-1 történelmének legdominánsabb versenygépe, ugyanis egy verseny kivételével az összeset egy MP4/4 nyerte. Persze az 1988-as szezonban még csak 16 futamot rendeztek, ezért fontos megemlíteni a statisztika szót. Ráadásul sokak hőse, a legendás Ayrton Senna ezzel a McLaren-Hondával szerezte első világbajnoki győzelmét.

    McLaren MP4/6: Ez pedig Senna harmadik világbajnoki címet jelentő autója. A brazil pilóta hét futamgyőzelmet szerzett vele, csapattára, Gerhard Berger pedig egyet. A McLaren nyolc futamgyőzelmének köszönhetően a csapatvilágbajnoki címet is behúzta, amiből sorozatban a negyedik szerezték.

    MP4-13: A kétszeres világbajnok Mika Hakkinen rajongóinak lehet kedves emlék az 1998-as autó, amellyel a finn első bajnoki címét szerezte. Kilenc győzelmével kiemelkedett az autó a mezőnyből, David Coulthard közreműködésével pedig a csapatvilágbajnoki címet is megnyerték.

    MP4-23: Mondani sem kell – ez a McLaren máig utolsó világbajnoki autója… A mindössze második Forma-1-es szezonját teljesítő Lewis Hamilton drámai módon, az emlékezetes 2008-as Brazil Nagydíj utolsó kanyarjában Timo Glockot előzve szerezte meg első világbajnoki címét. Heikki Kovalainenről is emlékezzünk meg: a finn első és utolsó Forma-1-es győzelmét szerezte a 2008-as McLarennel.