Címke: ezen a napon

  • Eltiltották a vezetéstől az F1-es világbajnokot

    Eltiltották a vezetéstől az F1-es világbajnokot

    1997-ben ezen a napon, december 4-én Nigel Mansell „összetalálkozott” a rendőrökkel, Somersetben.

    70 mérföld/órás sebességkorlátozásnál 92 mérföld/órával fülelték le a rend éber őrei a Forma-1-es világbajnokot, annak vadiúj Bentley-jével.

    Ügyvédje komolyan vette az esetet. Arra hivatkozott, hogy Mansell sosem vétett korábban közúton. Mindemellett a Bentley lelkét és megsimogatta azzal, hogy hozzátette, hogy a gyorshajtás azért is következhetett be, mert annyira jól szigetelt az autó, hogy sofőrje észre sem vette, hogy a kilométeróra a megengedett fölé kúszott.

    Mindez azonban nem ért célt, ugyanis Mansellt hat hónapra eltiltották a vezetéstől, és 400 font bírságot is be kellett fizetnie.

    18-an kiestek, Sennának nekiment a fal, Mansell összeesett, más pizsamában érkezett Texasba

  • (Cigi)füstbement terv: Így tűntek el a látványos F1-es autófestések

    (Cigi)füstbement terv: Így tűntek el a látványos F1-es autófestések

    Miközben az F1 akkori vezérigazgatója, Bernie Ecclestone épp Sylverster Stallonéval egyezkedett, 1997. december 3-án, kilenc évnyi tárgyalás után az EU miniszterei bejelentették, betiltják a dohányreklámokat.

    Beleértve a dohánytermékeket árusító márkák sportszponzorációit is.

    A Forma-1-nek végül sikerült kiharcolnia magának 8 évnyi türelmi időt, melynek értelmében 2006 végén kell(ett) megválniuk a dohányreklámoktól. A köztes időszakban fokozatosan csökkent a dohányreklámok száma az F1-ben.

    Magyarországon 2002-ben tiltották be a dohányreklámokat, így a Magyar Nagydíj is ekkor vált meg névadó szponzorától, a Marlborotól.

    Íme néhány egykori F1-es autó, melynek épp egy cigaretta szponzor adott egyedi, örökre megjegyezhető külsőt (írd meg Facebookon, melyik volt a kedvenced!):

    Rothmans a Williamsen

    Embed from Getty Images

    John Player Special a Lotuson

    Embed from Getty Images

    Gold Leaf a Lotuson

    Embed from Getty Images

    Camel a Lotuson

    Embed from Getty Images

    Camel a Benettonon

    Embed from Getty Images

    West a McLarenen

    Embed from Getty Images

    Marlboro a McLarenen

    Embed from Getty Images

    Marlboro a Ferrarin

    Embed from Getty Images

    Lucky Strike a BAR Hondán

    Embed from Getty Images

    Mild Seven a Benetton Renault-n

    Embed from Getty Images

    Mild Seven a Renault-n

    Embed from Getty Images

    A dohányreklámok sorsára juthatnak a kriptoszponzorok az F1-ben

  • Stallone kellemetlenkedett, így lett az F1-esből végül CART film

    Stallone kellemetlenkedett, így lett az F1-esből végül CART film

    1997. december 3-án bejelentették, hogy Bernie Ecclestone megállapodást kötött Sylvester Stallone hollywoodi filmsztárral, egy Forma-1-es film készítéséről. Az egyezség értelmében hosszú kihagyás után  először terveztek nagydíjat rendezni az Egyesült Államokban.

    Hasonló szerepbe került akkor Stallone, mint idén Brad Pitt: több versenyre is kilátogatott, hogy információt gyűjtsön a történésekről a filmhez.

    A tervek szerint a versenyt 1999-ben Las Vegasban rendezték volna meg. Az üzlet végül meghiúsult, és csak 2000-ben került sor újabb amerikai versenyre.

    A sajtó akkor arról számolt be, hogy a terv meghiúsulásában közrejátszott, hogy Stallone és kísérete nagyon kellemetlenkedett a paddockban, és hamar magára haragította ezzel a munkájukat végzőket. Továbbá az sem segített, hogy Stallone fizimiskája, testalkata valahogy nem hasonlított Forma-1-es versenyzőre.

    A film végül elkészült, ám Forma-1 helyett IndyCar-os körítést kapott és megszületett a Felpörgetve (eredeti címén: Driven) című film.

    Stallone hosszú idő után idén tért vissza a Forma-1-be, ezúttal csak „sima” vendégként, nem filmkészítési szándékkal.

    A 2013-as Rush (Hajsza a győzelemért) után volt némi szünet, azonban mostanság Forma-1 és úgy egyáltalán autósport kapcsán egyébként sok film és sorozat készült és készül.

    Vegyük sorra őket (klikkelj rájuk, a hozzájuk kapcsolódó hírekhez):
  • 46 évesen a hobbija lett a végzete a világbajnoknak

    46 évesen a hobbija lett a végzete a világbajnoknak

    1975-ben ezen a napon, november 29.-én tragikus körülmények közt, repülőgép szerencsétlenségben vesztette életét kétszeres Forma-1-es világbajnok Graham Hill, többedmagával.

    A Hill által vezetett kisrepülőgép lezuhant, amikor a hertfordshire-i Elstree Aerodrome-on ködben próbált landolni. A baleset következtében elhunyt Hill és Embassy Hill versenycsapatának öt tagja, köztük a feltörekvő fiatal pilóta, Tony Brise-t is.

    A köd nagyon sűrű volt. Ilyenkor egy profi pilóta kénytelen lett volna máshová irányítani a gépet, de akkoriban az amatőr pilótákra nem vonatkoztak ilyen szabályok. A gép utasai Marseille-ből repültek hazafelé, ahol egy autót teszteltek a következő szezonra.

    Graham Hill
    Fotó: Fotocollectie Anefo

    A Piper Aztec, amelyet Hill az 1966-os Indianapolis 500-on szerzett nyereményéből vásárolt, egy golfpályán zuhant le, majd fáknak csapódott és lángba borult.

    A Hill család számára tovább fokozta a drámát, hogy később kiderült, hogy a gép nem volt megfelelően biztosítva, ezért az áldozatok rokonai sikeresen beperelték Hill hagyatékát kártérítésért.

    Hill három gyermeke maradt félárván, köztük a későbbi, 1996-os világbajnok, Damon, aki apja halálakor mindössze 6 éves volt.

    Graham Hill körút, avagy meglátogatandó helyek Angliában

  • A Liberty Media gyakorlatilag megvalósította Ecclestone tervét

    A Liberty Media gyakorlatilag megvalósította Ecclestone tervét

    A Forma-1-ben, már a Liberty Media irányítása alatt, tavaly vezették be, hogy módosítják egyes versenyhétvégék formátumát, és a nagydíj mellett sprintversenyt is rendeznek.

    E szombati, rövidebb futamok dobogósait pedig nem a megszokott trófeákkal díjazzák, hanem érmeket kapnak, mint például az olimpián.

    Az éremosztás ötlete azonban a Forma-1 korábbi vezérigazgatójától, Bernie Ecclestone-tól származik. Mr. E. 2008-ban ezen a napon, november 26-án állt elő ezzel az ötlettel, amivel szinte sokkolta a közönséget

    Bemutatta a pontrendszer átalakítására vonatkozó javaslatát, amely szerint a dobogós helyezésekért arany-, ezüst- és bronzérmet adna.

    [poll id=”264″]

    „Ez meg fog történni” – mondta akkor egy londoni sajtótájékoztatón.

    Várnia kellett végül még 12-13 évet, mire ez bekövetkezett, bár ez már nem az ő irányítása alatt történt és nem is pont úgy, ahogy ő gondolta, hanem sprintversenyek formájában.

  • Zanardi: Túl nagy voltam az autóba, ezért levágtunk egy kicsit a lábamból

    Zanardi: Túl nagy voltam az autóba, ezért levágtunk egy kicsit a lábamból

    Az egykori F1-es versenyző Alex Zanardi 2001-ben egy súlyos baleset következtében mindkét lábát elvesztette egy CART versenyen. Öt évvel később ezen a napon, 2006. november 25-én balesete óta először tesztelt F1-es autót.

    Egy módosított BMW Saubert vezethetett, és volt olyan jó az időeredménye, hogy az alátámasztotta azt, hogy tényleg nem pusztán reklámfogás az olasz célja.

    „Egy kicsit túl nagy voltam ennek az autónak a pilótafülkéjébe” – viccelődött Zanardi a teszt után. „Ezért levágtunk valamennyit a lábamból, hogy egy kicsit alacsonyabb legyek. Azt mondtam a srácoknak, hogy ez így sokkal gyorsabb, mint a pedálok beállítása.”

    „Egyszerűen fantasztikus volt” – váltott komolyabbra. „Ha valaki elveszíti a lábát, az emberek azt várják, hogy csak hazamegy, és a távirányítóval váltogatja a csatornákat a tévében. Én megmutattam, hogy ez a fickó a baleset után vissza tud térni, és ugyanúgy élheti az életét tovább. Ez a nagyszerű dolog.”

    A formaautózáshoz azonban már nem tért vissza. Versenyzett helyette ETCC-ben és WTCC-ben is, 2014-ben a „szomszédos” Slovakia Ringre is ellátogatott, a Blancpain GT Sprint Series mezőnyével. Ezen kívül többek között indult két DTM versenyen, és egy Daytona 24 óráson is.

    Több paralimpiai aranyérme is parakerékpárosként (kézzel hajtható, háromkerekű bicikli).

    Alessandro Zanardi
    Fotó: BMW AG

    Azóta azonban ismét aggódni kell az egészségéért. 2020 júniuséban súlyos balesetet szenvedett, miközben a paralimpiai sportolók számára rendezett Obiettivo tricolore olasz nemzeti országúti versenyen vett részt. Elvesztette uralmát a kézikerékpárja felett, és egy szembejövő teherautóval ütközött, ami súlyos arc- és koponyasérülést okozott.

    Intenzív osztályon kezelték súlyos fejsérülései miatt. 2020 decemberében jelentették, hogy Zanardi visszanyerte látását és hallását. 2021 decemberében, 18 hónappal a baleset után, hazatérhetett, hogy folytassa rehabilitációját.

    Őrangyalának sok lehet a dolga, ugyanis mindezeken felül, idén augusztusban kigyulladt a háza…

    Bízunk benne, hogy hamarosan azért már jó híreket is kapunk majd a versenyző legenda egészségéről.

    Zanardi élete ismét veszélybe került: kigyulladt a háza

  • Dennis nem tartotta sokra az akkori versenyzőket, ezért bevállalta Hamiltont

    Dennis nem tartotta sokra az akkori versenyzőket, ezért bevállalta Hamiltont

    16 éve, ezen a napon, 2006. november 24-én bejelentették, hogy az akkor 21 éves Lewis Hamiltont a következő szezonra Fernando Alonso csapattársaként igazolták a McLarenhez.

    Ez lett a végkifejlete annak, hogy 11 évvel korábban a McLaren akkori csapatfőnöke, Ron Dennis felkarolta őt.

    „Kifejezetten nem vagyok elragadtatva a jelenleg az F1-ben szereplő versenyzők többségétől.” – mondta 2006-ban Dennis. „Úgy érzem, Lewis jól felkészült arra, hogy elbánjon ezekkel a versenyzőkkel, akik ebbe a kategóriába tartoznak.”

    Hamilton maga is elmondta, milyen érzés, hogy leigazolták Forma-1-es versenyzőnek.

    Embed from Getty Images

    „Szürreális érzés volt. Egy kanapén ültem Ronnal szemben, az otthonában” – mesélte Lewis, aki akkor még nem sejtette, hogy Michael Schumacher 7 világbajnoki címes rekordját is beállítja később.

    „Elmondta, hogy a McLaren úgy döntött, hogy engem vesz fel új versenyzőnek. Nem hatódtam meg látványosan. Profi arcot vágtam. Láttam, hogy Ron izgatott. Azt mondta, nekem is annak kellene lennem. Belülről az is voltam. De olyan sokáig kellett várni. Kellemes érzés volt tudni, hogy a hely az enyém.”

  • Apja fia: A nap, mikor Verstappen agresszíven lökdöste versenytársát

    Apja fia: A nap, mikor Verstappen agresszíven lökdöste versenytársát

    2018. november 11-én, a Brazil Nagydíjon Max Verstappenből előtört a szunnyadó vadállat, ha már oroszlán szerepel a logójában.

    De fogalmazhatunk úgy is, hogy először mutatkozott meg látványosan, hogy indulatok tekintetében is az apja fia.

    Max Verstappen az első helyen állt Lewis Hamilton előtt, mígnem a 44. körben összeütközött Esteban Oconnal, mikor a lekörözött francia megpróbálta visszavenni a körét. Mindkét versenyző megpördült, így Hamilton átvette a vezetést és végül a meg is nyerte a versenyt.

    Az ütközést követően a versenybírák tíz másodperces büntetést osztottak ki Oconnak az eset miatt.

    A futam után Max Verstappen az FIA boxában zajló mérlegeléskor még meglehetősen ingerült volt az ütközés miatt. Többször is erősen meglökte és mellkason ütötte Ocont.

    Verstappent később megbüntették a sportolóhoz nem méltó visdelkedéséért, és két nap közmunkával büntették. Ezt a holland egy Formula E versenyen töltötte le.

    Liuzzit lenyűgözte milyen éretten viselkedett Verstappen a „közmunka” alatt

  • Ma 10 éves Räikkönen legendás aranyköpése! Emlékszel rá?

    Ma 10 éves Räikkönen legendás aranyköpése! Emlékszel rá?

    Elképesztő, hogy milyen gyorsan telnek az évek! Mintha csak ma lett volna a 2012 november 4-i Abu Dhabi Nagydíj, melynek legemlékezetesebb pillanatát Kimi Räikkönen produkálta.

    A közönségkedvenc finn versenyző ekkor még a Lotus versenyzője volt. Sok beszólás és aranyköpés fűződik a nevéhez, de mind közül ez a legnagyobb.

    Räikkönen a második helyen haladt, míg nem Hamilton lelassult és üzemanyagnyomás-probléma miatt a pálya szélére húzódott, átadva a vezetést a finn versenyzőnek. Amikor aztán Räikkönen mérnöke a rádión keresztül tájékoztatást adott neki arról, hogy áll hozzá képest a második helyezett Alonso, a Jégember azt válaszolta ellentmondást nem tűrően: „Just leave me alone, I know what I’m doing”, vagyis „csak hagyjatok békén, tudom, mit csinálok”.

    A versenyt végül Räikkönen megnyerte, Alonso és Vettel előtt.

    A mondat azonnal szárnyra kelt az interneten, és Räikkönen is érezte, hogy elindított ezzel valamit. Ezen felbuzdulva később a Lotus csapat tagjainak pólókat ajándékozott, melyen az említett mondat látható.
  • A pillanat, mikor Hamilton csajának hangja kiégette a fülünket

    A pillanat, mikor Hamilton csajának hangja kiégette a fülünket

    Maradunk még a múltidézésnél, és maradunk Lewis Hamilton első világbajnoki címénél.

    14 éve volt, akkor pedig a brit versenyző még az énekesnő Nicole Scherzingerrel járt. Miután Lewis világbajnok lett Brazíliában, kedvese – bár jelen volt a helyszínen – videóüzenetben is gratulált neki. Bár valójában ez az üzenet kettőjük rajongóinak szólt.

    Nicole a videón nagyon boldogan közli, hogy párja Forma-1-es világbajnok lett, de teszi ezt olyan fejhangon, de beleégett az emlékeinkbe.

    Rajongó-toborzását azonban ma a Liberty Media is megirigyelné, hiszen Nicole a videóban elmondja azt is, hogy aki eddig nem volt F1 rajongó, az legyen az, aki pedig már F1 rajongó, az legyen PCD (Pussycat Dolls nevű lányzenekar) rajongó is.