Címke: ezen a napon

  • A Red Bull elődje nem volt eredményes a Forddal, vajon most másként lesz?

    A Red Bull elődje nem volt eredményes a Forddal, vajon most másként lesz?

    Pénteken robbant a hír, hogy a Ford visszatér a Forma-1-be, a Red Bull oldalán. Mondhatnánk, hogy ez újdonság, de bizonyos szempontból mégsem az.

    A Red Bull alapja a Jaguar csapat volt, mely a Cosworth erőforrások kapcsán szoros kapcsolatban volt a Forddal. De hogy is függ össze mindez, és miért épp most?

    2001. február 6-án Niki Laudát nevezték ki a Ford elsőszámú performance részlegének vezérigazgatójává.

    Ezzel lényegében egy közvetítő szerepet kapott F1-es csapata, a Jaguar, valamint a Ford (a Cosworth anyavállalata) detroiti igazgatótanácsa között. A cél az volt, hogy ez felgyorsítsa és logikusabbá tegye a döntéshozatali folyamatokat.

    Embed from Getty Images

    Azonban ez is kevés volt ahhoz, hogy a Lauda sikerre vigye a Jaguart (és így közvetetten a Fordot) a Forma-1-ben. Lauda és a Ford, illetve a Jaguar útjai 2003-ban váltak el.

    A Jaguart végül Dietrich Mateschitz vásárolta meg, és csinált belőle Red Bull Racinget, mely 2005-ben debütált. Az energiaitalos csapat első szezonjában még szinten Cosworth erőforrással versenyzett.

    Embed from Getty Images

    FORDult a világ a Red Bull körül: megmutatták milyen lesz az idei autójuk

  • 12 éve, hogy Kubica kis híján elveszítette a karját és derékba tört az F1-es karriejre

    12 éve, hogy Kubica kis híján elveszítette a karját és derékba tört az F1-es karriejre

    Világbajnok lehetett volna – gondolták a legtöbben Robert Kubicáról. A lengyel versenyzőt nagy tehetségnek tartották, és a 2011-es szezon előtt – mikor még a Renault csapat alkalmazásában állt – már azt pedzegették, hogy kivetette rá a hálóját a Ferrari.

    Kubica azonban már neki sem vágott a 2011-es szezonnak, így sosem derült ki, hogy miként tudott volna teljesíteni a Ferrarinál, és mára világbajnok lenne-e.

    2011. február 6-án ugyanis majdnem tragédiával ért véget F1-es pályafutása. Versenyautóban, de nem F1-es eseményen.

    A lengyel egy Skoda Fabiával indult a Rally Ronde di Andora Super2000-es kategóriájában. Egy óvatlan pillanatban azonban az autó nagy sebességgel egy szalagkorlátnak ütközött, ami szabályosan felnyársalta a Skodát, és benne Kubica karját. Karja súlyosan roncsolódott, többórás műtét várt rá, és több, mint 2 hónapot töltött kórházban.

    Szimuláció az balesetről

    Az is csoda, hogy egyáltalán túlélte, így különösen nagy dolog, hogy a kezét meg tudták menteni, és Kubica nem csupán az autóversenyzéshez, de kimondottan a Forma-1-be is vissza tudott térni.

    Sajnos azonban a rehabilitáció ideje alatt ő sem lett fiatalabb, és nyilvánvalóan nem százszázalékos a keze sem, régi formáját már nem tudta megismételni.

    2023-ban Kubica ismét a WEC-ben áll majd rajthoz.

  • Amikor a BMW Sauber felszántotta a befagyott tavat!

    Amikor a BMW Sauber felszántotta a befagyott tavat!

    Hát ez se ma volt…. 2007. február 3-án nagy bulit csapott a BMW Sauber a svájci St Moritzban, szponzora, a Credit Suisse jóvoltából.

    Nick Heidfeld még meg is hajtotta a szöges gumikkal felszerelt F1-es autót a befagyott tavon. Az eseményen extra kihívást jelentett, hogy a motort megfelelő hőmérsékleten tartsák és ne fagyjon be az is, mint a tó vize.

    A BMW nem tervez F1-es projektet indítani a közeljövőben

  • Valentino Rossi F1-es teszten vett részt, többeknél gyorsabb is volt

    Valentino Rossi F1-es teszten vett részt, többeknél gyorsabb is volt

    Valentino Rossi kilencszeres MotoGP világbajnok már visszavonult versenyző. 2006. február 1-jén, még „csak” hétszeres bajnokként pedig egy rövid időre átnyergelt a Forma-1-be.

    17 évvel ezelőtt ezen a napon esett meg, hogy Rossi meghajtott egy Ferrarit egy éles F1-es teszten.

    Egy nappal korábban is autóba ült már, ám vizes pályán fél kör után megforgott és befejezte a tesztnapot. Másnap azonban az olasz motoros a valenciai teszten résztvevő 15 versenyző közül a 9. legjobb köridőt autózta az az F2004-essel. 53 kört teljesített, legjobb ideje pedig 1:12.851 volt.

    Rossi 1,622 másodperccel maradt el a leggyorsabb Fernando Alonsotól (Renault), de megelőzte többek között David Coulthardot (Red Bull), Mark Webbert (Williams), Gary Paffettet (McLaren) és Jarno Trullit (Toyota).

  • Ezen a napon: Fontos lépés történt az F1-esek biztonsága érdekében

    Ezen a napon: Fontos lépés történt az F1-esek biztonsága érdekében

    1996-ban ezen a napon, január 31-én jelentette be az FIA, hogy a repülőgépekéhez hasonló feketedobozokkal fogják ellátni autókat.

    Ezt az intézkedést sajnálatosan Ayrton Senna 1994-ben bekövetkezett halála inspirálta.

    Az új rendszert az 1997-es szezonban vezették be.

    A feketedoboz arra szolgál, hogy baleset esetén segítsék az FIA-t az adatgyűjtésben. A baleseti adatrögzítőket az autók üzemanyagtartályai alá, közvetlenül a pilótafülke mögé szerelték fel. Külső érzékelőktől kapják az adatokat, amelyek lehetővé teszik, hogy nyomon kövessék a kerekek forgási sebességét, illetve azt, hogy a versenyző hogyan kezeli a gázt és milyen szögben tartja a kormányt abban a pillanatban, amikor az autó irányíthatatlanná válik.

    A szerkezetben érzékelők, gyorsulásmérők és giroszkópok találhatók, amelyek egy baleset során képesek jelezni, hogy milyen erővel ütközik az autó.

    Normál üzemmódban a fekete doboz a szenzorok adatait rögzíti, és ha memória betelik, a régi adatokat felülírja az újakkal. Ha azonban a felvevő úgy ítéli meg, hogy baleset történik – amit akkor tesz, ha a rendszerbe programozott határértéket meghaladó erőket érzékel -, akkor baleseti naplózási üzemmódba kapcsol, és tárolja az összes korábban gyűjtött információt.

    A feketedobozok gyűjtött információit később nagysebességű kamerákkal egészítették ki, mely mindig a versenyzőre néz, valamint a versenyzők fülhallgatójába szerelt érzékelővel, mely a fejre ható erőket méri.

    (A nagysebességű kamerák felvételei láthatóvá tudnak tenni olyan részleteket, folyamatokat, melyeket az emberi szem önmaga már nem képes érzékelni.)

  • 18 éve Räikkönen ezen a napon közölte, hogy nem lesz lassabb a buliktól

    18 éve Räikkönen ezen a napon közölte, hogy nem lesz lassabb a buliktól

    2005. január 22-én éjjel amilyen jól mulatott Kimi Räikkönen, valószínűleg annyira álmatlan éjszakát okozott csapatfőnökének Ron Dennisnek. Vagy ha nem is akkor, akkor másnap, mikor az újságok a McLaren finn versenyzőjéről cikkeztek.

    A lapok szerint a Jágember részegen táncolt egy öltáncosnővel, és egy Mayfair-i klubban sztriptíz show-t is rögtönzött a bámészkodóknak.

    „Tudom, hogy most hova akarnak kilyukadni, de ettől nem leszek lassabb” – mondta az akkor 25 éves versenyző, amikor a szezon előtti tesztek során az esetről kérdezték.

    Embed from Getty Images

    „Ez az én magánéletem, szóval amit az autóban csinálok, az teljesen más, mert az biztos, hogy mindent megteszek a csapatért, amit csak tudok” – tette hozzá. „Ez az élet része. Nem lehet mindig mindent elhinni, ami az újságokban olvasható. Nekem nem ez az első esetem [a bulvárlapokkal], így egy idő után hozzászoksz.”

    A McLaren azonban nem volt elragadtatva, mondván a csapat támogatói nem ilyen imidzset várnak a befektetésükért.

    Kimi Räikkönen ma már 43 éves, férj és családapa. Egykori dorbézolós énjét maga mögött hagyta és a családja került előtérbe.

    43 random tény a 43 éves Kimi Räikkönenről

  • Súlyos beteg volt, mégis közúton vesztette életét, egy Mercedest üldözve

    Súlyos beteg volt, mégis közúton vesztette életét, egy Mercedest üldözve

    1959-ben ezen a napon, január 22-én hunyt el a Ferrari világbajnoka, Mike Hawthorn.

    1958 világbajnoka mindössze 29 éves volt, mikor egy közúti balesetben életét vesztette Surrey megyében. Mindegy egy hónappal az után történt, hogy bejelentette visszavonulását.

    A megnyerő külsejű férfi a hölgyek kedvence is volt. Népszerűsége pedig arról is elvonta a figyelmet, hogy súlyos beteg volt: egyik veséjét eltávolították, a másik pedig leállt. Végül mégis egy baleset lett a veszte.

    Állítólag egy Rob Walker által vezetett Mercedes előzte meg őt az úton. Hawthorn azonban irtózott a márkától és a németektől, ezért „meg akarta mutatni neki”, és üldözőbe vette a Mercedest a Jaguárjával. Ám a nedves időben elveszetette uralmát az autó felett, és több mint 100 métert csúszott, még nem nekicsapódott egy teherautónak és felborult.

    Embed from Getty Images

    Walker az eset után arról számolt be, hogy látta, ahogy Hawthorn megelőzi őt az úton, és még integetett is neki a Jaguarból.

    Hat évvel később Hawthorn édesapja tíz mérfölddel odébb, de ugyanazon az úton szenvedett halálos autóbalesetet.

  • Tragédia az Argentin Nagydíjon: Farina a nézők közé hajtott

    Tragédia az Argentin Nagydíjon: Farina a nézők közé hajtott

    1953. január 18-án az első Argentin Nagydíj meglehetősen tragikus volt.

    Hét ember halálával és több tucatnyi sérüléssel végződött a verseny. A 40. körben Giuseppe Farina a pálya szélén gyülekező nézők tömegébe hajtott, amikor megpróbált kikerülni egy nézőt, aki megpróbált átkelni a pályán.

    Farina maga kisebb lábsérülésekkel megúszta a balesetet, nem úgy a nézők.

    A rajt előtt a becslések szerint 200 000-en voltak a helyszínen. Többen állítólag belépőjegy nélkül jutottak be, így még nagyobb volt a tömeg, és mire a verseny elkezdődött, a biztonsági kerítéseken át a pálya szélére özönlöttek.

    A tragédia ellenére a versenyt befejezték, és Alberto Ascari nyerte meg. Övé volt  a pole is, és végig az élen haladt.

    Szerencsére manapság már nem történnek ilyen esetek, mivel az évek során nem csak maguk az autók váltak sokkal biztonságosabbá, hanem a pályák is, köszönhetően például a védőkerítéseknek, tecpro falaknak, megfelelő távolságban elhelyezett lelátóknak, stb.

    1953-ban azonban semmi nem választotta el a nézőket a versenyautóktól:

  • 18 éve lett Horner a Red Bull csapatfőnöke

    18 éve lett Horner a Red Bull csapatfőnöke

    Ma 18 évvel ezelőtt nevezték ki a Red Bull Racinghez a Forma-1 jelenleg leghosszabb ideje hivatalban lévő csapatfőnökét, Christian Hornert.

    A kinevezés előtti hónapokban a Jaguar F1-es csapatát a Ford eladta az üdítőital-üzletmogul Dietrich Mateschitznek. Az volt a feltételük, hogy három szezon alatt 400 millió dollárt fektet be. A csapat vezetése előtt Horner autóversenyző volt, az Egyesült Királyságban nemzeti szintű együléses bajnokságokban versenyzett. 1997-ben feljutott a Formula 3000-be, és megalapította az Arden csapatot. Miután abban az évben a versenyek több mint felére nem sikerült kvalifikálnia magát, Horner még egy szezont befejezett. Ez után döntött úgy, hogy visszavonul a versenyzéstől, és Arden fejlesztésével foglalkozik.

    Horner győztes csapattá fejlesztette az Ardent, amely 2002-ben, 2003-ban és 2004-ben is bajnoki címeket szerzett. Ezen sikerek után kapcsolatba hozták a Forma-1-be való érkezéssel, konkrétan a Jordan F1 csapat megvásárlásával. Ehelyett 2005-ben a Red Bullhoz igazolt, így 31 évesen ő lett a legfiatalabb csapatfőnök.

    Abban az időben a csapat nem rendelkezett Adrian Newey technikai zsenialitásával, amit Horner első számú célként tűzött ki, hogy megfordítsa vele a csapat szerencsecsillagát.

    Horner a Red Bullnak adott interjújában beszélt erről:

    „Ami hiányzott, az egy egyértelmű technikai irányvonal volt. Adrian volt a legjobb, aki valaha is volt a Forma-1-ben. Szóval annyi volt a kérdés, miképp tudjuk elcsábítani, hogyan tudjuk Adriant a Red Bull csapatához igazolni.”

    Miután Hornernek sikerült meggyőznie Newey-t, hogy csatlakozzon, a tervező David Coulthardot hívta még, hogy segítsen megalapozni a projektet. Az első dobogós helyezést a 2006-os Monacói Nagydíjon érték el, ahol Coulthard a harmadik lett. Horner ennek örömére Superman-köpenyben ugrott be a Red Bull Energy Station tetején lévő úszómedencébe.

    Mark Webber szerződtetésével a 2007-es szezonra az istálló még jobban támaszkodhatott a versenyzőik szakértelmére, miközben a rajtrácson felfelé haladtak. A csapat 2007-ben a Japán Nagydíjon közel került a futamgyőzelemhez, Webber vezetésével a félig vizes körülmények között. A biztonsági autós fázis alatt azonban a Toro Rosso pilótája, Sebastian Vettel nekiment, és ezzel véget ért a versenye, és a Red Bull esélye az első győzelemre. Vettel később 2008-ban futamot nyert a Toro Rossóval, majd a Red Bull egyik fő versenyzőjeként szerződtette le 2009-re.

    Innentől kezdve a csapat egyre több győzelemért és bajnoki címért szállt harcba. Végül a „három nagy” csapat közé kerültek, mivel 2010 és 2013 között egymás után szerezték meg a konstruktőri és a versenyzői világbajnoki címet. Ennek kulcsa az volt, hogy Horner képes volt átvezetni a csapatot a különböző szabályváltozásokon, kiaknázva Newey tehetségét, és alkalmazva a feltörekvő versenyzői tehetségeket.

    Max Verstappen 2016-os előléptetése indította el a csapat következő korszakát, amely végül 2021-ben teljesedett ki, amikor is megszerezte első világbajnoki címét az alakulattal, majd 2022-ben megvédte azt, végig dominálva.

    Horner az elmúlt 18 évben a Forma-1 egyik nagyágyújává nőtte ki magát, nemrég a költségplafon-vita nyomán 2022-ben bizonyította a vezetői képességeit. Ugyanakkor az elmúlt 12 év alatt öt konstruktőri bajnoki címmel a 49 éves szakember gyakorlatilag „üdítőital-gyártó cégből” világbajnokká tette a Red Bullt.

    Horner a Red Bull büntetéséről: Képesek leszünk megoldani a problémát

  • Képgaléria: Születésnapos a Forma-1 legszínesebb egyénisége!

    Képgaléria: Születésnapos a Forma-1 legszínesebb egyénisége!

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton ma, január 6-én ünnepli 38. születésnapját.

    Ez alkalomból kiválogattuk saját – kollégáink által – Lewisról készült fotóinkból épp 38-at.

    Boldog születésnapot kívánunk!

    A Mercedes versenyzője jelenleg a második legidősebb a Forma-1-es mezőnyben, és többször elmondta már, hogy vannak tervei F1-es karrierje utánra is.

    [poll id=”273″]

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotósok engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographers!

    Hamilton: Néha úgy kelek fel, hogy nincs ehhez az egészhez kedvem