Címke: Evora

  • A Lotus brutál drága elektromos hiperautót épít

    A Lotus brutál drága elektromos hiperautót épít

    Az elmúlt években a Lotus csak speciális kiviteleket épített a meglévő autóparkjából, de ez jövőre megváltozhat. Az Autocar szerint a Lotus anyavállalata a Geely hamarosan előállhat egy teljesen elektromos hiperautóval.

    Annyit sikerült egyelőre megtudni, hogy a koncepció Omega kódnéven fut, és 2019-ben érkezik. A fejlesztés már folyamatos, és a Lotus a házon belül fejlesztett elektromotort kapja majd. Az autó árát pedig 2-2.6 millió font környékére lőtték be.

    Ezzel az árazással a Lotus elektromos autója olyan hagyományos hiperautók árazásával vetekszik, mint a Ferrari vagy a McLaren csodái. A legközelebbi konkurense viszont vélhetően a szintén teljesen elektromos hajtású Nio EP9 lesz, amely tartja is a kategóriarekordot a Nürburgringen, a maga 7 perc 5 másodpercnyi eredményével.

    A cég életében ez lenne az első teljesen elektromos hajtású járgány, leszámítva az Evora hybrid koncepció autót, valamint az Elise-t, amely az eredeti Tesla Roadster alapja volt.

    A Geelynek 51%-os részesedése van a Lotusban, és hozzájuk tartozik a svéd Volvo márka is. A pletykák szerint a kínaiak elképesztő mennyiségű, 2 milliárd dollárnyit fognak belefektetni a Lotusba az elkövetkezendő években. A ma Lotusa három utcai autót kínál, amelyek elég öregek már, ezek az Elise az Exige és az Evora. A cégnek azonban komoly tervei vannak a jövőre nézve. Korábbi vezetőjük, Jean-Marc Gales azt állította 2018 elején, hogy a cég az elkövetkezendő négy évben két új sportautót és egy SUV modellt is bemutat majd.

  • Egy kékvérű egy Lotusszal volt már, de ez valami más!

    Egy kékvérű egy Lotusszal volt már, de ez valami más!

    A címben nagy tisztelettel utalunk természetesen a Forma-1-ig jutott kékvérű John Crichton-Stuart, 7th Marquess of Bute azaz Johnny Dumfries munkásságára, aki 1986-ban Ayrton Senna mellett vezethette a legendás fekete-arany Lotust, akár a Hungaroringen is. Most, azonban valami egészen mást jelentettek be, és nem csak az egyik versenyző kékvérű, hanem maga az autó is, némileg utalva Ronnie Petersonra is. A svéd GT bajnokságban indul tehát Károly Fülöp királyi herceg, valamint Thed Björk és Richard Göransson, egy Lotus Evorával.

    A Geely Group Motorsport és a Cyan Racing megalapítják tehát a Lotus Cyan Racinget, egy Evora GT4-gyel indulhatnak majd csatába a fent említett urak. Károly Fülöp herceg 2012-ben már versenyzett ezzel a csapattal, akikkel többször is nyert, és a 2017-es svéd GT bajnokságban is remekül helytállt. Így nyilatkozott őfelsége:
    „Boldog vagyok, hogy folytathatom a versenyzést a svéd GT bajnokságban a Cyan Racinggel, különösen ezen új és izgalmas Lotus versenyautóval, és két tapasztalt és erős csapattárssal. A célom az, hogy harcolhassak a GTB osztály bajnoki címéért, és biztos vagyok benne, hogy minden adott ahhoz, hogy ezt elérjük.”

    A regnáló WTCC bajnok, Thed Björk, egész évben megy majd Károly Fülöp herceggel, és kiegészülnek majd Göranssonnal május 4-5-én a knutstorp-i szezonnyitón. Göransson is boldog:
    „Örülök, hogy visszatérhetek a Cyan Racinghez, miután 2016-ban megszereztem velük az eddigi legutolsó skandináv bajnoki címemet. Elismeréssel adózom Károly Fülöp herceg fejlődése előtt, amit az utóbbi években bemutatott, és nagyon várom azt, hogy segítsem a 2018-as svéd GT GTB bajniki címért folytatott csatájában.”

    A svéd GT egyébként egy hosszútávú bajnokság, amit a svéd túraautó bajnokság mellett rendeznek meg, öt versenyhétvégén Svédországban, olyan versenyautókkal a mezőnyben, mint McLarenek, Ferrarik, Porschék, és hasonló komolyabb sportjárgányok.

    Végül Thed Björk is szót kapott:
    „Károly Fülöp hercegnek és nekem is tavaly remek szezonunk volt a svéd GT-ben, és motivál az, hogy segítsem abban, hogy a bajnoki címért hajthasson. Annak is nagyon örülök, hogy 2018-ban újra versenyezhetek Svédországban.”

    A Cyan Racing a regnáló túraautó világbajnok csapat, és hivatalos motorsport partnere is egyben a Geely Group Motorsportnak. Ők készítették és üzemeltették a FIA WTCC-s és a svéd GT-s autókat a Polestar programban, ők felelnek a Volvo Cars elektromos meghajtású versenyautóiért is amelyek tavaly óta készülnek, és most bemutatkozhat a Lotus Cyan Racing is a svéd GT-ben. Alexander Murdzevski Schedvin, most már mint a Geely Group Motorsport vezetője, ennyit tett hozzá, az eddig ismertetettekhez:
    „Nagyon boldogok vagyunk, hogy folytathatjuk az együttműködést Károly Fülöp herceggel, és hogy jelen lehetünk a svéd motorsport életében a svéd GT-ben. Örülünk annak is, hogy újra pályára küldhetünk egy Lotust a svéd versenypályákra, ami egy olyan márka a svéd motorsport történelemben, aminek különleges helye van, és bízom benne, hogy ezen a nyáron további fejezeteket adhatunk hozzá a márka presztízséhez.”

    Svéd GT versenynaptár 2018
    május 4-5. Knutstorp
    június 16-17. Anderstorp
    július 7-8. Falkenberg
    augusztus 18-19. Karlskoga
    szeptember 21-22. Mantorp Park