Címke: Eurosport Events

  • Mindenki megnyugodhat: a WTCR marad a szabadon fogható M4 Sporton!

    Mindenki megnyugodhat: a WTCR marad a szabadon fogható M4 Sporton!

    Az MTVA ingyenesen és szabadon fogható sportcsatornája az M4, a tervek szerint a 30 tervezett WTCR versenyt élőben adná 2018-ban, sőt év végén majd egy összefoglalót is.

    Michelisz Norbert harcban lesz majd a bajnoki címért a BRC Racing Hyundai versenyautójával, ami egy kulcselem volt abban, hogy legyen WTCR közvetítés az M4 Sporton, és a 33 éves pilóta is szeretné azt, hogy a rajongói élőben követhessék az akcióit a tévén keresztül:
    „Az MTVA és azon belül is az M4 Sport nagy támogatói a túraautózás világának, és igazi megtiszteltetés az, hogy tervezik adni az összes WTCR futamot élőben 2018-ban. Az új szabályok és a kibővült mezőny miatt rengeteg korábbi bajnok lesz a WTCR első szezonjában, így ez igazán ígéretes. Remek, hogy a magyar motorsport rajongók ezrei követhetik majd körről-körre élőben a versenyeket.”

    François Ribeiro, a WTCR promótere és vezetője az Eurosport Eventsnek, így nyilatkozott: „Amit Norbi művel a kormány mögött, és a sikerei a pályán nemzeti hőssé tették, az MTVA-nak pedig a túraautó világbajnokság közvetítése pedig segített abban, hogy nagyon magas színvonalúra emelkedjen a közvetítés minősége. Ennek is köszönhető az évenkénti verseny a Hungaroringen, ami mindig megtelt főtribün előtt zajlik. Mindig azt láttuk, – sőt, inkább hallottuk, hogy talán a legjobb hangulatot teremtik a magyar rajongók itt, így örülök annak, hogy a rajongók elhivatottsága is jutalmazásra kerül azzal, hogy amikor Norbi épp nem otthon versenyez, akkor is követni tudják majd, hogy miképp fejlődik, és mi történik vele.”

    Vaszily Miklós, az MTVA/M4 Sport vezérigazgatója hozzátette: „Örömmel folytatjuk a közös munkát a WTCR promóterével, ami most a top túraautós széria. Michelisz Norbert egyike a legnépszerűbb sportolóknak Magyarországon, több ezer néző követte a versenyeit az M4 Sporton a múltban, így a WTCR nagyon fontos eleme a motorsportos portfóliónknak, és minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy mindhárom versenyt leadhassuk majd a versenyhétvégéken. Reméljük, hogy a közönség is élvezni fogja az akció-dús versenyeket ebben a szezonban.”

    A WTCR első szezonja Marrákesben, Marokkóban kezdődik majd április 7-8-án, majd a magyar WTCR hétvége következik a Hungaroringen Budapest mellett április 27-29-én.

  • Hivatalos: Két évre egyesül a WTCC és a TCR, de már csak világkupaként

    Hivatalos: Két évre egyesül a WTCC és a TCR, de már csak világkupaként

    Az új név egyébként FIA World Touring Car Cup lett, miután sikerrel megegyezett a WTCC és a TCR International Series promótere. Tegnap, a FIA Motorsport Világtanács ülésezett Párizsban, ahol az is világossá vált, hogy legalább két évig szerződés is köti egymáshoz a FIA, Eurosport Events és WSC LTd-t (Marcello Lotti cége).
    Az Eurosport Events lesz az új széria promótere, a technikai szabályzásért a WSC a felelős, akik 2 évig licenszelik azt mint FIA WTCR szabályzás, és 2019 végéig nem is változtatnak rajta.

    Csak a WSC által elfogadott TCR homológ autók kaphatnak FIA WTCR „útlevelet” a FIA-tól, amivel részt lehet majd venni a versenysorozatban, és a FIA és a TCR technikai részlege határozza meg majd a Balance of
    Performance rendszert a jövőben is.

    Nem engednek gyártói részvételt, ahogy megszokott volt ez már a TCR International Seriesben is, így gyártóknak sem írnak ki bajnokságot, hiszen a FIA WTCR-ben csak privát csapatok vehetnek majd részt. Két FIA világkupa elismerést osztanak majd ki, az egyiket a versenyzőknek, a másikat a csapatoknak, így a jelenlegi WTCC és TCR International Series címek 2018-19-ben nem kerülnek kiosztásra.

    A FIA ETCC megszűnik, gyakorlatilag helyette lesz a TCR Europe Series, amit a WSC Ltd. üzemeltet majd, miután az ilyen jellegű tevékenysége megszűnik az International Series kapcsán.

    Összességében 26 db teljes szezonra szóló nevezést fogadnak el az új szériában, és elsősorban azon csapatok kerülnek előtérbe, akik már jelenleg is versenyeznek a WTCC-ben, vagy a TCR International Seriesben. Minden egyes helyszínen maximum további két nevezés elfogadott, de erről az Eurosport Events és a FIA dönthet csak. A csapatoknak minimum 2 autóval kell nevezniük, és ennek a nevezési díja 150.000 euró.

    Marcello Lotti érthetően elégedett:
    „Büszkék vagyunk arra, hogy ezzel a szerződéssel bebizonyítottuk, hogy mekkora tisztelet is övezi a TCR szellemiségét. Remek az együttműködés egy olyan tapasztalt promóterrel mint az Eurosport Events, és a FIA-val kiegészülve a WTCR egy meghatározó alakja lesz a TCR koncepciójának, amit három éve indítottunk el, és azóta is csak folyamatosan növekszik.”

    François Ribeiro, az Eurosport Events szintén örömét fejezte ki, hogy bejelenthették a régóta várt egyesülést, ami lehetővé teszi a túraautózás folytatását a legmagasabb szinten, globálisan:
    „A TCR technikai szabályzása, a FIA szakértelme és függetlensége, valamint szigorú sportszabályzati eljárása, illetve az Eurosport Events erős promóciós képessége 2005 óta a legversenyképesebb mezőnyt fogja eredményezni, érdekes versenyeket, és a rajongóbaráti hozzáállás csakis sikert eredményezhet.”

  • A WTCC neve biztosan változik, és átveszik a TCR szabályokat 2018-tól

    A WTCC neve biztosan változik, és átveszik a TCR szabályokat 2018-tól

    Feltehetően a széria neve WTCR lesz, annak eredményeképp, hogy gyakorlatilag egyesülnek az eddig TCR International Series néven ismert sorozattal, értesült az Autosport.com. A FIA és a WTCC tulajdonosai egyetértenek abban, hogy a TCR szabályzását, és a nevét is átvegyék. A tervet holnap akár a Motorsport Világtanács következő ülésén el is fogadhatják. A WTCC és a TCR promóterei egyelőre nem nyilatkoztak a régóta pletyka szinten elterjedt információról, pedig a TCR alapítója, Marcello Lotti és a WTCC tulajdonosai, tehát a Discovery Communications, akiké az Eurosport is már jó ideje egyeztetnek. Azért húzódik ennyire a dolog, mert pontosan definiálni kell, hogy mit is takar a TCR szabályzása, valamint a névhasználati jog, és úgy tűnik, hogy végleg pont kerülhet egy olyan szerződésre, amely két évre szól majd.

    A 2018-as WTCR versenynaptár 10 versenyt jelent majd, és négy kontinenst fog érinteni. Feltehetően megmaradnak a WTCC-ből ismert formai elemek, de ahogy az a BTCC-ből már ismert, három versenyes hétvégék jöhetnek. Azzal, hogy átveszik a TCR szabályzását, a WTCC szervezőinek hirtelen rengeteg autó és gyártó közül lehet majd választani. Nyolc nagy autógyártó fejlesztett autókat kifejezetten az alacsony költségvetésű szériának, és a 2015-ös bemutatkozása úta az egész világot elárasztottak az ilyen típusú autók. Több mint 600 autó épült már ennek a szabályrendszernek megfelelően, és maguk az autók nem kerülhetnek többe, mint 129.000 euró.

    A TC1-es rendszert soha nem is akarta továbbvinni a WTCC iráyítása, miután a Honda is bejelentette, hogy nem fognak újabb Civicet építeni ezen szabályzás szerint. Volt némi egyeztetés valóban a DTM szervezőivel is, de ők végül a japán Super GT sorozattal állapodnak meg közös platformról. Mellesleg a TCR-esekkel történő megállapodás hossza arra enged következtetni, hogy teljesen nem vetették még el a TC1-es autók szisztémáját.

  • FIA WTCR: 2018-ban egyesül a WTCC és a TCR!

    FIA WTCR: 2018-ban egyesül a WTCC és a TCR!

    A FIA túraautó világbajnokság, illetve a TCR International Series egyesülni fog 2018-ban, miután az elmúlt hónapokban megbeszéléseket folytattak, és végre közel állnak egy megállapodáshoz a TCR és a WTCC promóterei, valamint a FIA és az Eurosport.

    A WTCC jó ideje nézegeti már, hogy milyen alternatív szabályrendszert vegyen át, mert a sajátjukkal megbuktak: 2016 végén távozott a Citroen és a LADA, és a Super 2000 TC1-es autók bizony teljesíthetetlen pénzügyi helyzetbe hozták a privát csapatokat.

    Volt olyan terv is már tavaly év végén, hogy 2019-től bevezetnék a Class One elképzelést, de a gyártókat sem érdekli ez, nem hogy a független csapatokat. Így a WTCC most kénytelen-kelletlen a TCR reguláit veheti át, ami előnyös is mindkét bajnokságnak, közös technikai alapokat hoznak létre az eddig két külön szériában versengő csapatoknak, így ez az egyesülés mérföldkő lehet mindkét túraautós bajnokságnak, másrészt a TCR koncepciója hihetetlen mértékben terjed, és ehhez hozzáadódna a WTCC promóterének az Eurosport Eventsnek a több évnyi tv közvetítési tapasztalata.

    Jelenleg egy megállapodást készítenek elő, melyben a WSC Ltd. licenszeli majd a TCR szabályrendszerét 2 évre a FIA-nak, hasonlóan, ahhoz, ahogy már idén is az ETCC autói alkalmazták ezt a szabályrendszert.

    Az eredményt elviekben „FIA WTCR” néven kell majd emlegetni, és elviekben a FIA világbajnoki státusznak is búcsút inthetnek, és csak FIA világkupa minősítése lesz a a szériának, lévén gyártók ki lesznek zárva a buliból, és csak privát indulókra alapoznak majd. Addig is, amíg a végleges szerződés nem készül el, egyik bajnokság részéről sem fűznek kommentárt a leendő egyesüléshez, mindenesetre a következő hetekben mindez hivatalossá is válhat.