Címke: európai szezon

  • Európában nézett szembe először az igazsággal a Ferrari

    Európában nézett szembe először az igazsággal a Ferrari

    Eleinte struccpolitikát alkalmaztak a Ferrarinál, és nem akarták meglátni az igazságot az idei évvel kapcsolatban, ám Európába érve már muszáj volt szembe nézniük a valósággal.

    A Scuderia 2019-es szezonja felér egy hullámvasúttal, a kezdeti lendület után gyorsan jött a lejtő és a kanyargós szakasz, majd az évad második felétől ismét felfelé vezet az út, ám a múlt héti eredményük alapján előfordulhat az is, hogy újra zuhanásba kezdenek.

    Télen még minden jól ment, nagyon produktív és sikeres tesztet produkáltak az első héten a vörösök, majd jött a következő teszt, ahol már a Mercedes is megvillantotta oroszlán karmait. Elindult utána a szezon, jöttek az első futamok, az Ezüst Nyilak sorra nyerték a versenyeket, míg a maranellóiaknak szembe kellett nézniük azzal, hogy ez az év elszállt, először ezt Európába érve mondták ki és tudatosították önmagukban.

    Sebastian Vettel a Motorsport.com-nak adott interjújában mesélt arról, milyen volt belülről átélni az évet, mikor szembesült azzal igazán, hogy ez a bajnokság számukra véget ért, és mit éreztek akkor, mikor ismét lendületet kaptak és jóra fordultak a dolgaik.

    ,,Nagyon nyugodtak voltunk a jól teljesített első hét után, ám a hullámzó szezonkezdet rávilágított arra, hogy nem vagyunk elég gyorsak. Feladni viszont még nem fogod, csak tudatosítod azt magadban, hogy nem ott vagy ahol lenni szeretnél. Először is magaddal kell harcolnod, ugyanis a többiek túl messze vannak, mindeközben a Mercedes egyre erősebb és erősebb lett. Először megpróbáltuk megtalálni a formánkat, ám mikor megleltük, akkor már késő volt. Az európai versenyek alatt tudatosult bennünk az, hogy egy éjszaka alatt nem fogjuk megváltani a világot, tudtuk hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, és kemény időszak vár ránk.”

    A német világbajnok elárulta, a Ferrari gyorsan szembesült a valósággal, és már a szezon első felében látta, hogy elúszott a bajnokság, ám ő nem akart erről még tudomást venni.

    ,,Ám ezeket a gondolatokat próbálod elhessegetni -tette hozzá – és azon vagy, hogy bebizonyítsd ennek az ellenkezőjét. Ám elbuksz, újra és újra, az igazság ilyenkor a tudatodba férkőzik, de te próbálod ezt nem észre venni. Ez nem egy kellemes érzés, de túl kell esned rajta. Szerintem valamennyire az is segítségedre van, hogy el odázod ezt 3-4-5 versenyen keresztül, majd végül szembesülsz azzal, hogy ez van. Ha ezt egyszerre kellene beadagolnod magadnak, az túl sok lenne. Folyamatosan próbálkozol azután egy bizonyos pont után realizálódnak benned a dolgok. Ez egy kicsit enyhíti az érzést, de ugyanakkor még szívás az egész.”

    A szezon első fele tehát így telt a Ferrarinak, a próbálkozások után rá kellett jönniük, ez az év már nem lehet az övék, ám a szezon második fele érdekes fordulatot vett. Spa-ban és Monzában, ahol várni lehetett a Scuderia sikerét, Charles Leclerc nyert, mind szombaton, mind vasárnap, ám Szingapúrban is az élen voltak a vörösök, ahogy Oroszországban, Japánban és Mexikóban is (bár ezek közül a versenyek közül, csak az éjszakai futamon sikerült nyerniük). A szingapúri fejlesztési csomag meghozta a sikert, ám Vettel elárulta, nehéz volt ismét elhinni, hogy ott lehetnek, ugyanis nem akarták, hogy megismétlődjön a kezdeti fiaskó.

    ,,Elvesztettük azt az érzést, és csak nehezen sikerült visszaszereznünk. Egyértelmű volt, hogy mi hiányzik, ám azt nem tudtuk, hogyan kivitelezzük a dolgot. Mikor már erre is rájöttünk, csak időre volt szükségünk, ugyanis nem tudjuk megoldani a problémákat azzal, ha egyszerűen csak rányomunk a ‘print’ gombra, nem igaz? Ez egy bizalmi kérdés. Felvázolod merre kell menned és tudod, hogy azon az úton mi fog veled történni. Előre, már tudsz számolni dolgokkal, meg tudod jósolni mi vár rád, ezért elkezdesz újra bízni magadban és az autóban.”

    A hullámvasút tetejére ért a Ferrari, ám azt a következő verseny fogja eldönteni, hogy zuhanásba kezdenek, vagy még van egy mentő szakasz a számukra.

     

  • Minden, amit a Róma ePrix-ről tudni érdemes!

    Minden, amit a Róma ePrix-ről tudni érdemes!

    Az ABB Formula E következő versenyével kezdetét veszi az európai szezon. Az elektromos széria mezőnye ezúttal Róma utcáin fognak versenyezni egymással. Ebben a cikkben megtekinthetitek, hogy mit érdemes tudni a szezon hetedik versenyéről.

    Verseny: GEOX Róma ePrix

    Pálya: Circuto Cittadino dell’EUR

    A pálya hossza: 1,77 mérföld

    Résztvevők: 10 csapat 20 versenyzője. A Panasonic Jaguar Racingtől távozó, Nelson Piquet Jr. helyét Alex Lynn veszi majd át. A GEOX Dragon Racingnél pedig az első két versenyhétvégén szereplő Maximillian Günther helyettesíti majd Felipe Nasrt.

    Beosztás:

    Szombat (április.13)

    7:30 – 8:15 –  Formula E első szabadedzés

    8:35 – 9:05 – Jaguar I-PACE eTROPHY időmérő edzés

    10:00 – 10:35 – Formula E második szabadedzés

    11:45 – 12:50 – Formula E időmérő edzés

    14:00 – 14:35 –  Jaguar I-PACE eTROPHY verseny

    16:00 – 16:45 – Formula E verseny (45 perc + 1kör)

    Tavalyi győztes: Sam Bird, DS Virgin Racing

    Leggyorsabb versenyben futott kör: Daniel Abt, Audi ABT Schaeffler, 1:37.910

    A tavalyi időmérő edzés győztese: Felix Rosenqvist, Mahindra Racing, 1:36.311

    Versenyzői vélemény a pályáról: „A római pálya egy remek kihívás a számunkra. A kettes kanyartól egészen a hatos kanyarig nagyon nagy lesz majd a tempó. A második generációs autókkal élmény lesz majd a versenyzés itt Rómában,” – véli a tavalyi győztes Sam Bird.

    Gumiszállító: Michelin

    Időjárás: Előfordulhatnak záporok, részben felhős időjárás várható. 70% az esély arra, hogy a hétvége folyamán leszakadjon az ég.

    Közvetítések:

    A szabadedzéseket a Formula E Facebook oldalán nézhetitek majd élő adás formájában. Az időmérő edzést és a futamot már közvetíti az Eurosport.