Címke: Euroformula Open

  • Van Amersfoort: Nem venném túl komolyan Ecclestone szavait!

    Van Amersfoort: Nem venném túl komolyan Ecclestone szavait!

    Frits van Amersfoort nem igazán ért egyet a Forma-1 korábbi urával, sőt, azt mondja, hogy az ő ideje már lejárt. Bernie Ecclestone mindeközben az elmúlt hetekben számos alkalommal kijelentette, hogy ő inkább törölné a teljes 2020-as szezont, és már 2021-re fókuszálna. Max Verstappen és Charles Leclerc pedig az ő csapatánál versenyeztek 2014-ben és 2015-ben így talán érdemes odafigyelni rá, hogy mit is mondott a NOS-nak:

    „Bernie ugyan azt hangoztatja, hogy ő már leírta a szezont, de én nem venném ezt komolyan.”

    Mint az ismert, 2017-ben pedig Ecclestonetól átvette a hatalmat a Liberty Media. amiről ez a véleménye:

    „Az ő ideje már lejárt. A partvonalon kívülről kritizálni pedig igazán „szép” és könnyű. Amennyiben nincsenek versenyek, persze, hogy sok dolog leáll.”

    A junior kategóriákban a versenyzők azért fizetnek egy csapatnak, hogy vezethessenek. Ők azonban csak akkor utalnak, ha már megtehettek bizonyos mennyiségű kilométert:

    „Versenyeznünk kell azért, hogy túlélhessünk. A pilóták és a támogatóik ezért fizettek. Ha nem megyünk, gondban leszünk.”

    A Van Amersfoort Racing 2020-ban három kategóriában is érdekelt: a Formula 4-ben, a Formula 3 Regional és az Euro Formulában is indulnának:

    „Sokkal rugalmasabbak vagyunk, mint a Forma-1. Szerencsére nekünk nem olyan sűrű a versenynaptárunk. 22 versenyhétvégét megoldani számomra is egy rejtély lenne. Mi 8 vagy 10 versenyhétvégét teljesítünk, és akár négy futamot is letudunk egy hétvégén. Kreativitással és némi jóakarattal ez megoldható.”

    A holland csapat tulajdonosa biztos benne, hogy még így is lehet elég verseny a szezonban, bár elismerte, hogy nagyon izgul amiatt, hogy milyen környezetben kezdhetik újra:

    „Bonyolult dolog újraindítani egy szezont. A versenyzők szinte mind repülővel utaznak, így ezzel együtt kell élni. Autóval Európában meg lehet tenni sok kilométert is, de repülővel most nem lehet menni sehová se.”

  • Hungaroring – Ezek a nemzetközi versenyek lesznek 2020-ban

    Hungaroring – Ezek a nemzetközi versenyek lesznek 2020-ban

    Minden évben nálunk olvashatjátok el először azt, hogy milyen kiemelkedő versenyeket nyújt a Hungaroring, a következő évben. Szomorú tendencia, de sajnos egyre kevesebb sorozat látogat el hozzánk, az újabb ismertebb kieső aki 2020-ban már nem jön Magyarországra, az a TCR Europe szériája. Azon tekintetben is nagy a kérdőjel továbbra is, hogy az évek óta belengetett, tologatott és a magyar motorsport rajongók által igen várt felújítás mikor veszi kezdetét a Hungaroringen. Papíron most már a konferenciateremnek és a múzeumi rész kialakításának kellene jönnie…

    Hogy mindenki okosan gazdálkodhasson a szabadidejével és időben jelezze a szándékait a munkáltatójának, újra összeraktuk gyakorlatilag a legjelentősebb magyar versenypálya 2020-as naptárát!

    2020. április 25-26.- WTCR + ETRC

    A szervezők által találóan csak Super Racing Festivalnak elnevezett rendezvényen végre Magyarországon is mehet a „norbidálás”. Michelisz Norbi és Kiss Norbi rég mérkőzött meg egymással, pláne nem magyar pályán, de most sem fognak. Viszont legalább egy hétvégén lesz a túraautó világkupa és a kamion Európa-bajnokság hungaroringi fordulója. Kifejezetten örömteli hír a családoknak ez, hiszen egy jeggyel letudható a két legismertebb hazai pályaautós szinte kötelező meglátogatása. 14 év alatt, és 65 felett ráadásul ingyenesen látogatható az esemény.

    2020. július 11-12. – International GT Open + EuroFormula Open

    Évek óta visszatér hozzánk párban ez a két széria. Ingyenessége okán akár kiváló program azoknak, akik épp nem a strandon vannak. Őszintén szólva meglep, hogy itt továbbra sincs komolyabb magyar induló, akár csak alkalmi jelleggel is.

    2020. július 31-augusztus 2. – Formula 1 Magyar Nagydíj

    Az örökranglistán a Hungaroring már a kilencedik helyen található, mint olyan pálya, ahol a legtöbbször rendeztek Forma-1-es futamot. Ki gondolta volna ezt 1986-ban, hogy idáig jutunk? Népszerű desztináció a külföldieknek a magyar pálya Budapest közelsége miatt is, így érdemes minél előbb megvásárolni a jegyeket, ha jó helyet akarunk magunknak. Német Nagydíj híján pedig hazánkba is feltehetően sok német rajongó érkezhet.

    2020. szeptember 26-27. Blancpain GT Sprint

    Idén rettenetesen elmosta az eső, az egyébként remek sorozatot. Az év utolsó komolyabb autósport eseménye mindig jó levezetés a motorsport rajongó családoknak, így érdemes mindenképp kilátogatni. Olykor meglepően ismert versenyzők is megtalálhatóak a mezőnyben.

    Érdekes kérdés, hogy mennyiben befolyásolja például az, hogy a TCR Europe nem jön Magyarországra például a Zengő Motorsport vagy a M1RA csapat terveit és lehetőségeit. A DTM is feltehetően akkor tér majd csak vissza hazánkba, amikor kész lesz a BMW gyár majd Debrecenben. Ám ez még nagyon a jövő zenéje…

  • Ghiotto befejezheti a formula autós karrierjét az év végén

    Ghiotto befejezheti a formula autós karrierjét az év végén

    Luca Ghiotto azt tervezi, hogy befejezi a formula autós karrierjét, hogy teljes mértékben a hosszútávú versenyzésre összpontosíthasson. Az olasz pilóta az előző hétvégén Fujiban versenyezhetett életében először a WEC-ben.

    A Formula 2-ben versenyző Ghiotto – aki a Team LNT Ginetta csapatában mutatkozhatott be a hétvégén – elmondta, hogy ezentúl inkább a sportautózásra szeretne koncentrálni.

    „Négy év Formula 2-ben való versenyzés után itt az ideje egy jó lehetőséget találnom, különben valami más után kell, hogy nézzek,” – mondta Ghiotto. „Többek között ezért is vagyok itt Fujiban, ugyanis szeretem ezt a szériát és ez egy jó lehetőség a számomra. Ezek közé a lehetőségek közé sorolnám a DTM-et is, azonban tudom, hogy oda nagyon nehéz bekerülni. A japán Super GT viszont nem lehetetlen, szóval miért ne mehetnék oda?”

    A 24 éves olasz, akinek már csak egy versenyhétvégét kell majd teljesítenie a Formula 2-ben Abu Dhabiban, többek között olyan szériák után mutatott érdeklődést, mint a TCR vagy a GT3-as kategóriák. Az olasz fiatal azt sem zárta ki, hogy egynél több szériában fog majd versenyezni a 2020-as szezonban.

    „Bármire nyitott vagyok, ha a sportautózásról van szó. Professzionális versenyzővé szeretnék válni, ugyanis a későbbiek folyamán ebből szeretnék majd megélni. Úgy néz ki, hogy nem lesz ütközés azon szériák között, amikben szeretnék majd versenyezni, szóval az sem kizárt, hogy egyszerre több szériában is részt fogok venni.”

    A WEC következő versenyét a következő hónapban rendezik majd Sanghajban. Ghiotto tovább folytatja munkát a csapattal és saját elmondása szerint az idei WEC szezonban még egyszer-kétszer biztosan versenyezhet majd. A ötös rajtszámú autó – amit Ben Hanleyvel és Egor Orudzhevvel oszt meg – a negyedik helyen haladt Fujiban, amikor a bal első fékbetét tönkrement, miközben Hanley vezette az autót. A hibás fék miatt sok időt kellett ácsorogniuk a boxban, ami miatt végül a tizenegyedik helyen rangsorolták őket a kategóriájukban.

  • Ingyenes szuperautós hétvége a Hungaroringen

    Ingyenes szuperautós hétvége a Hungaroringen

    Július első hétvégéjén rendezik meg a Hungaroringen a GT Sport Racing Weekendet, amelynek keretében több széria versenyeit lehet végigizgulni. A nézőtérre szombaton és vasárnap is ingyenes a belépés.

    A sorozat ugyan új, de a látvány és az izgalmak a régiek: az idén GT Sport Racing Weekend néven rendeznek ingyenes szuperautós hétvégét a Hungaroringen július első hétvégéjén (július 6-7.). Idén debütál ezzel Mogyoródon az egyik leglátványosabb új túraautós sorozat, a GT Cup Open Europe, amelyben majdnem GT3-as autókkal, 55 perces látványos futamokon mérik össze tudásukat a különböző kategóriás versenyzőpárosok.

    Igazi szuperautó-parádéra, minden igényt kielégítően változatos rajtrácsra lehet számítani a Hungaroringen. A teljesség igénye nélkül lesznek McLaren 570S, Lamborghini Huracán SuperTrofeo, Mercedes AMG R, Porsche 991 Carrera Cup, Audi R8 LMS autók is, olyan, a versenyzésben korábban rengeteg tapasztalatot szerzett csapatok színeiben, amelyek az International GT Openben is versenyeznek.

    Örülhetnek a formaautózás szerelmesei is, mert visszatér az Euroformula Open sorozat, amely a jelenleg futó talán legszínvonalasabb F3-as széria a Dallara által fejlesztett, legújabb típusú F3-mas autókkal.

    A bajnokság legismertebb versenyzője Billy Monger, aki két évvel ezelőtt egy brit F4-es versenyen balesetet szenvedett, és amputálni kellett mindkét lábát térdtől lefelé. Monger idén már nyert egy versenyt Pauban, és összetettben is jól áll: a spái hétvége előtt kilencedik volt.

    Eljön Magyarországra az egyik FIA által is elismert, idén debütált regionális bajnokság, a Formula Regional Championship, amely lehetőséget biztosít a fiatal versenyzőknek a Forma-4-ből való feljebb lépésre. Itt versenyzik Enzo Fittipaldi (Emerson Fittipaldi unokája, a Ferrari junior programjának tagja) és David Schumacher (Ralf Schumacher fia) is, ők a bajnokságban egyelőre a második és harmadik helyen állnak. Meglátjuk, nálunk hogyan szerepelnek.

    És végül, de nem utolsósorban a legnépesebb formaautós mezőny, az Italian F4 Championship mezőnye is összecsap a Hungaroringen, Tóth László személyében egy magyar indulóval a rajtrácson. Izgalmas, test-test elleni csatákra lehet számítani.

    Jó hír a nézőknek, hogy – mint minden Főnix Motorsport által rendezett eseményen – szombaton és vasárnap is ingyenes a belépés a nézőtérre. A paddock területére kedvező árú jegyekkel lehet bejutni, itt testközelből lehet megismerkedni az autókkal és csapatokkal, illetve bármelyik pilótát el lehet csípni egy-egy autogramra. A jegyértékesítés a www.gpticketshop.hu oldalon zajlik.

  • Sophia Flörsch az új olasz irányítású F3-as szériában indul!

    Sophia Flörsch az új olasz irányítású F3-as szériában indul!

    Miután kifújt a Formula European Masters sorozat, Sophia Flörsch és a Van Amersfoort is egy új kalandba kell, hogy belevágjanak. Egy regionális Formula 3-as bajnokságban indulnak idén.

    Mindenki várja Sophia Flörsch visszatérését a hatalmas F3-as 2018-as makaói balesete után, és Franciaországban 2019 áprilisában végre hivatalosan is újra autóba ülhet. Eredetileg a Van Amersfoort Racing Flörsch kisasszonnyal a DTM betétprogramjában indult volna a Formula European Mastersen, de keresztülhúzták a számításukat. Ennek pedig az oka az, hogy hirtelen lehúzta a széria a rolót.

    A Van Amersfoort mellett a Fortec és a Motopark is azon csapatok közé tartoznak, akik a FEM-ban indultak volna. A lefújást követően a hollandok azonban egy regionális bajnokságban indulnak A versenyszezon felében majd az olasz F4-gyel indulnak majd, és nyolc versenyhétvégéjük lesz. Utóbbiban szintén érdekelt lesz Frits van Amersfoort csapata. A szezonnyitó ugyanakkor nem is Olaszországban lesz, hanem a francia Le Castelletben, április 13-14-én.

    Technikai oldalról megközelítve a Formula Regional European Championship keretein belül Tatuus autókat használnak, és Alfa-Romeo motorokat. Ezzel az is eldőlt, hogy a Van Amersfoortnál gyakorlatilag az Euroformula Open ellen döntöttek, mert ott mehettek volna a dól megszokott Dallara-Mercedesszel, ahogy lett volna az a Formula European Mastersben is. Erről a csapatvezető így beszélt a Motorsport-Total.com-nak:

    „Semmi bajunk nincs az Euroformula Opennel, de a Dallara F312-es már a végét járja. Emiatt úgy döntöttünk, hogy miért is ne próbálhatnánk ki inkább valami újat?”

    Flörsch a 2018 novemberi makaói balesetéből már annyira felépült, hogy három hete már újra tesztelt is, még a Dallara-Mercedesszel. Jelenleg pedig ő az egyetlen igazolt pilótája is a csapatnak. A másik versenyzőjük kiléte még ismeretlen, de már tárgyalnak, árulta el a csapatfőnök.

    Két hét múlva tehát már élesben, Le Castelletben debütál Van Amersfoort és Flörsch, immáron a Tatuus autóval. Ezen a héten azonban még tesztelnének a Nürburgringen, amiről Amersfoort így beszélt:

    „Egyértelmű számunkra az, hogy hátrányban vagyunk, de ettől nem riadunk meg. Nincsenek jelenleg emiatt megfogalmazott céljaink sem. Várjuk ki, hogy miképp alakul a dolog.”

  • Hungaroring – nemzetközi versenyek, 2019

    Hungaroring – nemzetközi versenyek, 2019

    Ahogy azt már évek óta megszokhattátok, nálunk olvashatjátok legelőbb azt, hogy a Hungaroring milyen programokkal vár jövőre. 2019-ben kevesebb bajnokságot lát vendégül a magyar aszfaltcsík, hiszen a DTM és a rangos betétprogramja, az European Formula 3 bajnokság még csak a környékre sem jön sajnos. A jelenlegi ismeretek szerint szeptember elején lesz az utolsó komoly nemzetközi megmérettetés a Hungaroringen, lehet hogy utána nekiállnak a sokat emlegetett külső rész megújításának?

    Addig is, amíg ezt is kiderítjük, íme a lista, hogy mikorra kell kérned szabadságot 2019-ben, ha ott akarsz lenni Michelisz Norbi, Kiss Norbi, Tassi Attila, a Zengősök és a M1RA vitézkedésénél.

    2019. április 26 – 28. – FIA WTCR + TCR Europe

    Az év első komoly programja újra a WTCR és a TCR Europe közös bulija lesz, még ha jelen pillanatban még egyik széria sem rendelkezik még csak tervezett versenynaptárral sem. A magyar promóter azonban már árulja a jegyeket az eseményre, a kismadarak meg megsúgták, hogy a TCR Europe is csatlakozik ehhez az igazi magyar bulihoz. Michelisz Norbi fix elem ebben, ezt a mai napon már kijelenthetjük, a többi magyar túraautós helyzete még bizonytalan.

    2019. május 1. – Nagy Futam

    A szokásos éves seregszemle Budapest belvárosában immáron a hetedik alkalommal kerül megrendezésre. Az egész napos programban a Red Bull Forma-1-es csapata állandó résztvevő, de a magyar autósport színe-java is felvonul ilyenkor. Feltehetően aktív F1-es pilóták is jönnek majd 2019-ben, mert szerdára esik majd a nagy nap, így nem ütközik a program valamilyen versenyhétvégével. Erős tippünk az, hogy Pierre Gasly szinte biztosan jön.

    2019. június 22-23. – FIA ETRC + Swift Cup Europe

    Kiss Norbert hívei újra júniusban kell hogy felkeressék a Hungaroringet, ahogy az már 2018-ban is volt. Ezúttal is nyilván lesz még kamionkorzó, és a Swift Cup Europe új Suzukijaival is a magyar közönség először ezen időpontban találkozhat majd.

    2019. július 6-7. – International GT Open + EuroFormula Open

    Rendszeres visszatérők ők is, és hiába ingyenes a program, azt gondoljuk, hogy még mindig nem eléggé ismertek ezek a bajnokságok… Bezzeg azonnal más lenne a helyzet, ha indulna valami pedigrésebb magyar versenyző itt.

    2019. július 12-14. – Hungaroring Classic

    2017-ben mutatkozott be a Peter Auto veterán autós rendezvény- és versenysorozat Magyarországon, amely rögtön a debütálás évében nagy siker lett. Idén kimaradt a dolog, de 2019-ben újra jöhetnek a régi sportautók szerelmesei, és megcsodálhatják a száguldó csodákat. Ugyan nem Hungaroring, de mégis csak van némi köze az Ostermannak hozzá: július 13-án lesz újra Red Bull Air Race Budapesten, csak hogy mindenki panaszkodhasson kedvére a Facebookon megint egy hétig, hogy „jajj de hangos”.

    2019. augusztus 2-4. Formula 1 Magyar Nagydíj

    2010-ben esett utoljára a versenynap augusztusra Mogyoródon, amely minden évben a legnagyobb nézőszámot hozza a Hungaroringen az összes szériát figyelembe véve. Már most érdemes lecsapni a jegyekre, mert a lengyelek folyamatosan vásárolják fel azokat, Robert Kubica visszatérésének az okán. Simán telt házra számítunk, ezúttal nem érdemes várni „last minute” ajánlatra, a szervezők részéről.

    2019. szeptember 6-8. – Blancpain GT Sprint

    Az év utolsó komoly eseménye lesz a GT-s száguldozás. Kicsit sajnáljuk, hogy nincsenek már egyben a kamionokkal, de biztos jobb a különélés mindkét szériának.

    A DTM-en kívül akik még hiányoznak, az például a Formula Renault NEC, és jelen állás szerint nem sok reményt fűzünk a nyáron belengetett TCR Eastern Europe sorozatnak sem. A nézőtéri rész felújítást viszont nagyon akarjuk, és a konferencia termet is a magyar autósportos múzeummal, és tudjuk, hogy a Hungaroring illetékesei is olvassák ezt!

  • Íme az International GT és EuroFormula Open 2019-es naptár tervezete

    Íme az International GT és EuroFormula Open 2019-es naptár tervezete

    Nem is kellett sokáig várnunk az első 2019-es versenynaptár tervezetre, az International GT Open karöltve az EuroFormula Open promótereivel megnyitotta a sort. A hazánkban is népszerű széria újra ellátogat majd a Hungaroringre, és a tervezet különlegessége az, hogy csak európai Forma-1-es versenyhelyszínek találhatóak benne, így most már Hockenheim is. Az említetteken kívül elmennének még Paul Ricardba, Spába, Silverstoneba, Barcelonába és Monzába.

    Íme részletesebben, a 2019-es elképzelés:

    2019. április 27-28. Franciaország, Paul Ricard
    2019. május 25-26. Németország, Hockenheim
    2019. június 22-23, Belgium, Spa-Francorchamps
    2019. július 6-7. Magyarország, HUNGARORING
    2019. szeptember 7-8. Anglia, Silverstone
    2019. szeptember 21-22. Spanyolország, Barcelona
    2019. október 12-13. Olaszország, Monza

  • David Schumacher bemutatkozik az Euroformula Open mezőnyében

    David Schumacher bemutatkozik az Euroformula Open mezőnyében

    A 2018-as szezon hátralévő részében David Schumacher rajthoz áll az Euroformula Open versenyein, az RP Motorsport színeiben.

    „Nagy öröm számomra, hogy debütálhatok az Euroformula Openben, az RP Motorsporttal, mely egy komoly presztízzsel bíró csapat, hat bajnoki címet nyertek az elmúlt hét évben.” – mondta Ralf Schumacher fia, Mick unokatestvére. „Szerintem ez a megfelelő döntés, hogy megtudjam, hogyan működik a széria.”

    „Az Euroformula rendkívül versenyképes. Persze ez lesz az első alkalom, hogy Formula 3-as autót vezetek, szóval oda kell figyelnem minden részletre. Szeretném megköszönni az RP Motorsportnak ezt a hihetetlen lehetőséget és nagyon várom már, hogy vezethessem az autót.”

    „Örömmel tudjuk magunk közt Davidet a szezon hátralévő részében.” – mondta Niki Rocca csapatmenedzser. „Ő egy tehetséges versenyző, ezt a német és szaúdi Formula 4-es eredményei is mutatják. Biztosak vagyunk benne, hogy első EF Open szereplése nagy lépés lesz a karrierjében.”

    Az UAE F4-es bajnokságban 325 ponttal a második helyen zárt, annak ellenére, hogy az első fordulót kihagyta. ADAC F4-ben idén az újoncok között bajnok lett, az összetettben pedig a kilencedik helyen zárt.

  • Képgaléria a GT Open/ Euroformula Open/ TCR Europe hétvégéről

    Képgaléria a GT Open/ Euroformula Open/ TCR Europe hétvégéről

    Július 7-8-án is benépesült a Hungaroring, három neves széria tette tiszteletét a magyar pályán: az International GT Open, a Euroformula Open és a TCR Europe. Utóbibban négy magyar versenyző is rajthoz állt, Nagy Dániel, Tassi Attila, Ficza Ferenc és Jedlóczky Márk személyében, Dani pedig a hétvége mindkét versenyén dobogóra is állt a M1RA színeiben.

    Erről a hétvégéről hoztunk most képeket.

    Fotók: Kaiser Erika

    [Best_Wordpress_Gallery id=”130″ gal_title=”2018 GT Open, TCR Europe”]

  • GT és TCR versenyek magyar indulókkal a Hungaroringen

    GT és TCR versenyek magyar indulókkal a Hungaroringen

    Július első hétvégéjén ismét ingyenesen látogatható versenyhétvége kerül megrendezésre a Hungaroringen, amely hivatalosan az International GT Open nemzetközi bajnokság negyedik fordulója lesz, de a magyar szurkolók számára sokkal fontosabb hír, hogy ezen a hétvégén a TCR Europe sorozatban ismét pályára lép több magyar versenyző és csapat is. Ott lesz a rajtrácson Michelisz Norbi csapatával Nagy Dani, Honda Civic-kel a sorozat tavalyi ezüstérmese Tassi Attila, illetve a Zengő Motorsport újonca Jedlóczky L. Márk is.

    De nem csak a TCR-Europe miatt érdemes kilátogatni erre a hétvégére, hiszen több kategória számára rendeznek ezen a hétvégén futamokat. Természetesen a fő esemény az az International GT Open kategória lesz, amely idén már negyedik alkalommal tér vissza a Hungaroringre. Az 500-600 lóerős GT3-as autókból álló mezőnyben olyan sportautók versenyautó változatai indulnak, mint a Lamborghini Huracan, Ferrari 488, Mercedes AMG GT, vagy éppen a BMW M6. Ezeken az egyórás hosszútávú versenyeken egy autóban két versenyző váltja egymást, így nem csak a pályán töltött idő nagyon fontos, hanem a pontos és gyors boxmunka is.

    Akik a formula autó versenyeket szeretik, azok sem maradnak látványosság nélkül, ugyanis ezen a hétvégén az Euroformula Open bajnokság is két futammal jelen lesz a Hungaroringen. Ebben a kategóriában a jövő tehetségei csiszolják technikájukat, ennek köszönhetően itt is 20-30 autós mezőnyre, és látványos csatákra van kilátás. A hétvége programját még a Radical Masters sorozat színesíti.

    A július 7-én és 8-án megrendezésre kerülő hétvégén a nézőtér ingyenesen látogatható, de a paddockba napijegy vásárlással (4000 Ft /nap) be lehet jutni. A paddock jegyeteket a gpticketshop forgalmazza.