Hosszabb szünet után, ezen a hétvégén a csehországi Autodrom Most pályája ad otthont a FIA Kamion Európa-bajnokság folytatásának. A cseh pálya a kezdete a szezon sűrű második felének, amely öt futamot foglal magában a következő hét hétben, a bajnoki döntő pedig október 16-17-én lesz az olaszországi Misanóban.
17 kamionversenyző áll majd rajthoz, amikor szombat délután kialszanak a lámpák. A helyi hős Adam Lacko tavaly győzelmet aratott itt, és a hazai közönsége előtt szeretne ismét a dobogó legfelső fokára állni.
Sascha Lenz, aki vezeti a bajnokságot, valamint Kiss Norbert, aki jelenleg Lacko mögött a harmadik helyen áll, egyaránt arra törekszik, hogy hazai pályán legyőzze a cseh pilótát. A hatszoros ETRC-bajnok Jochen Hahn a nyitófutamról egy dobogós helyezéssel a tarsolyában távozott, de Mostban is versenyben lesz egy újabb első helyezésért.
A T Sport Bernau versenyzője, Antonio Albacete folyamatosan jó tempót tolt a Hungaroringen, és két negyedik helyet szerzett. A spanyol minden kétséget kizáróan szeretne legalább egy helyet javítani a hétvégén.
További német versenyzők, René Reinert és Steffi Halm is erős teljesítményt nyújtottak a szezonnyitón, és szeretnének az élmezőnyhöz csatlakozni. Lukas Hahn egy futamos indulóként csatlakozik a csehországi helyszínen a rajtrácshoz. Tavaly dobogós helyezést ért el a Goodyear Kupában.
A Goodyear Kupában a hétvégén újabb izgalmas harc várható a pontokért. Jelenleg az ETRC ezen osztályában Shane Brereton áll az élen. Ő vasárnap Magyarországon mindkét futamot megnyerte, és ezzel vezeti a bajnokságot. Honfitársa, Jamie Anderson, aki győzelmet aratott a Hungaroringen, műszaki problémák miatt nem tudott elindulni a negyedik futamon. A brit Mostban igyekszik majd pótolni az elmaradt pontokat.
Újabb német pilóták, Steffen Faas és Clemens Hecker, akik mindketten pontokat szereztek Magyarországon, a hétvégén már a dobogóra pályáznak. A Buggyra versenyzői, Aliyyah Koloc és Téo Calvet szintén pontokra fognak vadászni az alakulat hazai versenyén.
A program a péntek délutáni szabadedzésekkel veszi kezdetét. A mindent eldöntő kvalifikáció pedig szombat délelőtt kezdődik, majd szombaton és vasárnap délután két versenyt rendeznek.
Vége a nyári szünetnek, ismét zsúfolt autósportos hétvége elé nézünk. Persze ezt egyáltalán nem bánjuk!
Folytatódik az F1-es, az F3-as és a W Series szezon Spában, ahová a Porsche Szuperkupa is kíséri őket.
Az F3 első hét versenyét az M4 Sport sajnos csak felvételről közvetíti majd, azonban F1TV-n minden esemény élőben lesz követhető.
Ezen kívül, miután sajnálatos módon a nürburgringi, hat futamos, kamionos versenyhétvége elmaradt – ahová mi is mentünk volna -, remélhetőleg ezen a hétvégén gond nélkül folytatódik majd Kiss Norbiék szezonja is, Mostban. Az ETRC négy versenyének közvetítését a tervek szerint Norbi Facebook oldalán követhetitek majd élőben!
Miután az FIA kamion Európa-bajnokság elkötelezte magát a Párizsi Egyezmény mellett, hogy 2038-ra eléri a nettó zéró kibocsátást, az FIA határozott jelzést adott azzal, hogy jóváhagyta a bajnokság promótere, az ETRA által kidolgozott fenntarthatósági ütemtervet.
Működése során az ETRA a részvényesével és az FIA-val közösen dolgozott ki és tervezett stratégiákat, intézkedéseket a végrehajtáshoz, hogy biztosítsa, és teljesíteni tudja kötelezettségvállalásait. Együttműködik az érdekelt felekkel, például a csapatokkal, a rendezvényszervezőkkel és a partnerekkel, valamint a globális sportközösséggel az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.
Az FIA kamionversenyzésért felelős bizottsága most megerősítette azt a célkitűzést, hogy az FIA European Truck Racing Championship legkésőbb 2038-ra elérje a nettó nulla károsanyag-kibocsátást. A fenntarthatósági ütemtervvel összhangban a bajnokság a következő területek köré építi stratégiáját: környezetvédelmi akkreditáció, a sportformátum fejlesztése és a fenntartható energiák fokozatos bevezetésének technikai átállása a kamionversenyeken.
Az FIA ETRC-ben a 100%-ban megújuló üzemanyagra való átállás az összes versenykamion esetében az első fontos lépés volt egy új korszakba, és bizonyíték arra, hogy a közúti haszongépjárművekkel is lehet intézkedéseket tenni az alacsonyabb üvegházhatású gázkibocsátás érdekében, amit a versenypályákon alkalmaznak. Georg Fuchs, az ETRA ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:
„Nagyon örülünk annak, hogy az FIA hivatalos megbízatását és támogatását megkaptuk a legkésőbb 2038-ra nettó nulla károsanyag-kibocsátás elérésére irányuló célkitűzéseink megvalósításához. Ahhoz, hogy ezeket az célokat a pályán is meg tudjuk valósítani, tovább kell dolgoznunk a megfelelő kereteken belül. Izgatottan várjuk a következő hetekben és hónapokban történő bejelentéseinket. Természetesen az FIA ETRC példakép akar lenni a közúti árufuvarozási ágazatban, proaktívan bemutatva az új technológiákat, és megmutatva, hogy lehetséges 2038-ra elérni a nettó zéró kibocsátást, előbb a pályán majd a pályán kívül is.”
Az FIA Kamion Európa-bajnokság (ETRC) június 12-13-án kezdődött a magyarországi Hungaroringen, és a július 16-17-án a németországi Nürburgringen folytatódik. A 7 versenyhétvégéből álló szezonban 15 versenyző sorakozik fel a rajtrácson, mindegyikük speciálisan kifejlesztett Goodyear tehergépkocsi-versenygumikon. A legnagyobb esélyesként a hatszoros bajnok Jochen Hahn vágott neki a szezonnak Iveco versenykamionjával, de a magyar Kiss Norbert is jól kezdte a szezont: hazai pályán három futamból kettőt megnyert.
A Goodyear közel két évtizede szereplője az ETRC világának. A versenyző csapatok számára biztosított abroncsai képesek kiaknázni az 5500 Nm-es maximális forgatónyomatékot, melynek köszönhetően a kamionok öt másodperc alatt 0-ról 100 km/h-ra gyorsulhatnak. A bajnokság a Hungaroring után két négyfutamos verseny erejéig ellátogat a németországi Nürburgringre, majd a megmérettetés Most (Csehország), Zolder (Belgium), Le Mans (Franciaország), Jarama (Spanyolország) és Misano (Olaszország) versenypályáin folytatódik.
Kiss Norbert: „Megérdemeltük a szurkolást”
A magyar Kiss Norbert kétszeres bajnokként vágott neki az idénynek a Révész Truck Racing Team színeiben, egy MAN kamion volánjánál. A Hungaroringen a szombati futamnak a pole-ból vágott neki, de technikai hiba meggátolta a győzelmet. A második napon viszont már nyerni tudott az első rajtkockából, majd a fordított rajtrácsos futamon is, a 8. helyről indulva.
„Ebben a sportban történhetnek váratlan technikai hibák. Jobb így, egy ilyen hibát talán könnyebb megoldani, mintha lassabbak lennénk körönként 5 tizeddel. Vasárnap már a tervek szerint alakult minden, gyorsak voltunk és megbízhatóak is. Örülök, hogy újra nézők előtt tudtunk versenyezni, kiváló hangulatot varázsoltak. A Révész Racing csapata megérdemli a szurkolást, amit átélhettünk a Hungaroringen, hiszen most már másfél éve, a pandémián keresztül ezekért az eredményekért dolgoztunk” – mondta el Kiss Norbert a nyitó hétvégéről.
A további futamokkal kapcsolatban hozzátette: „A folytatás nehezebb lesz, hiszen mindig hazai pályán volt a legnagyobb előnyünk. Külföldi helyszíneken bizonyára sokkal szorosabb lesz a mezőny, de optimista vagyok, hogy bárhova is megyünk, versenyképesek leszünk és győzelmekért fogunk harcolni. Kelleni fog a pillanatnyi jó forma, kelleni fog, hogy jó munkát végezzünk a szabadedzéseken, jó beállításokat találjunk és akkor harcolhatunk a bajnoki címért.”
Versenytapasztalatok a közútra
A Goodyear tehergépkocsi-versenyabroncsokat a Goodyear közúti abroncsok esetében már ismert 315/70R22.5 méret és karkasztechnológia jellemzi, futófelületi mintázatuk azonban aszimmetrikus. A kialakítást úgy optimalizálták, hogy a talajjal érintkezve a legjobb nyomáseloszlást érjék el a lehető legnagyobb ellenállóképesség és jobb teljesítmény mellett. Az 5,1 mm mély mintaárkok hatékony vízkiszorítást eredményeznek, emellett az abroncs az optimális száraz tapadás, fékezés és húzóerő érdekében merev kialakítású és 89%-os futófelület/aszfalt érintkezési felületet tesz lehetővé. A versenyabroncsokat a Goodyear csúcstechnológiás tehergépkocsi-abroncsainak – köztük az elismert KMAX-GEN 2 és FUELMAX-GEN 2 termékcsaládok – fejlesztői csapata alkotta meg.
„A versenypályán és az utakon szerzett tapasztalatok gyorsan áramlanak a két terület szakértői között, és ez segít abban, hogy a Goodyear megőrizze vezető pozícióját a tehergépkocsi-abroncsok fejlesztése terén. – mondta el Maciej Szymanski, a Goodyear haszongépjárműabroncs-ágazatának európai marketingigazgatója. – A Goodyear tehergépkocsi-abroncsainak a közutakon a nagy futásteljesítményű flották igényeivel kell megbirkózniuk, és fontos az is, hogy az állásidő csökkentése érdekében ellenállók és tartósak legyenek. Emellett alkalmasnak kell lenniük a nagy igénybevételt jelentő, gyakori megállással-elindulással járó városi közlekedésre is. Az ilyen abroncsok esetében a Goodyear ETRC-tapasztalataiból származó technológiákat használjuk. A versenyzésnek köszönhetően mérnökeink ráláthatnak arra, hogyan reagálnak a fejlett anyagok a padkák hatásaira nagy sebesség esetén, valamint a magas hőmérsékletekre, az intenzív fékezésre és az óriási forgatónyomatékra.”
Fotó: Vámosi Péter
Goodyear Kupa: a tehetségek támogatása
Az abroncsgyártó az idén a Goodyear Kupa keretében ismét támogatja az ETRC tehetségeit, ráirányítva a figyelmet a jövő sztárpilótáira. A Goodyear Kupában csak az ETRC kevésbé tapasztalt pilótái vehetnek részt, a korábbi bajnokok és az előző idény nyolc legjobbja nem. Ezáltal a feltörekvő pilóták több médiafigyelmet kaphatnak, valamint saját díjakért és pontokért versenyezhetnek.
„A Goodyear az autósport számos kategóriájában vállal szerepet. Hosszú ideje elkötelezett partnerként vagyunk jelen az ETRC-ben is, és büszkék vagyunk rá, hogy részünk lehet a feltörekvő tehetségek felkarolásában és támogatásában. A Goodyear Kupának köszönhetően több figyelmet kaphatnak a jövő csillagai, illetve szponzoraik és partnereik” – mondta el Maciej Szymanski.
„Nagy örömmel köszöntjük ismét a Goodyeart a Promóter Kupa névadó szponzoraként. Hosszú ideje fennálló együttműködésünk a Goodyearrel nagyon értékes számunkra. Az abroncsgyártó folyamatos elkötelezettsége a Chrome pilótakategória iránt nehéz időkben jelzésértékű, jelzi lankadatlan támogatásukat a sportág iránt” – mondta el Rolf Werner, az ETRA ügyvezető igazgatója.
Hosszú idő után ismét nemzetközi versenyhétvégének adott otthont a Hungaroring, és még hosszabb idő után végre közönség előtt! A Kamion Eb hungaroringi szezonnyitóján jártunk, ahol szombaton inkább a drámáé volt a főszerep, hiszen Kiss Norbi az első versenyen az első helyről esett ki, illetve a második versenyt egy komoly baleset miatt lefújták.
A vasárnap aztán mindenkit kárpótolt, a magyar rajongókat legalábbis mindenképp!
Mutatjuk, milyen jó volt a hangulat, a videó végén pedig Norbi is beszámol a hétvégéről, sőt már előre tekint a következő versenyekre.
Ráadásként Orosz György, humorista is megosztja Kamion Eb-s élményeit!
Különös szombati napon van túl a Kamion Eb mezőnye. A bajnokság idei első versenyhétvégéjét a Hungaroringen rendezik, a tegnap azonban nem úgy alakult, mint azt a magyar közönség – vagy akár bárki – várta.
Kiss Norbi a pole-ból indulhatott az első versenyen, tetemes előnye volt az őt követők előtt, azonban önhibáján kívül végül kiesett. Így a második versenynek a mezőny végéről vághatott neki, noha a futam meglehetősen rövidre sikerült. Steffen Faas ugyanis kiegyenesítette a második kanyart épp pár méterre tőlünk bevágódott a gumifalba/szalagkorlátba/”domboldalba”. A versenyt pedig nem folytatták.
A Hungaroring a csonka szombat okán vasárnap is beengedi azokat a nézőket is, akik csak szombatra váltottak jegyet!
„Miután a szombati programot biztonsági okokból kénytelenek voltunk lerövidíteni a kamion Európa-bajnokság hungaroringi futamának szervezői úgy döntöttek, hogy a szombati belépőjegyek a vasárnapi versenyfutamokra is érvényesek. Szeretettel várjuk a Hungaroringen! Kérjük a szombati jegyét hozza magával, és mutassa be a bejáratnál, ahol a beléptetéskor szkenneljük.” – áll a Hungaroring közleményében, melyet Kiss Norbi osztott meg.
A német Sascha Lenz nyerte a gyorsasági kamion Európa-bajnokság szezonnyitó versenyhétvégéjének első futamát szombaton a Hungaroringen, míg a kétszeres Eb-győztes Kiss Norbert, a Révész Racing pole pozícióból rajtoló pilótája műszaki hiba miatt nem ért célba.
A 36 éves szombathelyi versenyző a délelőtti szabadedzéseken a leggyorsabbnak bizonyult, azokat követően pedig komolyabb gond nélkül hozta le az időmérőt és szerezte meg az első rajtkockát, miután több mint egy másodperccel jobb köridőt ért el a másodikként záró Lenznél.
A 11 körös első futam gördülő rajtja után Kiss valamivel korábban fékezett az első kanyar előtt, mint Lenz, de a magyar versenyző a belső kanyaríven maradt, így a riválisnak nem volt esélye megelőzni őt. A Révész Racing pilótája a harmadik kör végéig folyamatosan növelte az előnyét közvetlen üldözőjével szemben is, a célegyenesben azonban műszaki hiba miatt lelassult a versenykamionja, így a negyedik kört már Lenz kezdte meg az élen.
Kiss a kör végén kiment a boxba, és nem is tudott visszajönni a pályára, kénytelen volt feladni a viadalt. Később kiderült, csupán egy cső mozdult el a helyéről, ez pedig könnyen javítható, ugyanakkor a magyar versenyző minden bizonnyal egy futamgyőzelemtől esett el emiatt.
Lenz a leintésig nem hibázott, és tekintélyes, csaknem 10 másodperces előnnyel diadalmaskodott az idény első futamán, mögötte a hatszoros Európa-bajnok honfitársa, Jochen Hahn lett a második, míg a versenysorozat 2017-es bajnoka, a cseh Adam Lacko a harmadik.
Az idénynyitó versenyhétvége második futamát 15.50-kor rendezik a Hungaroringen.
A délutáni, fordított rajtrácsos viadal – az első verseny első nyolc helyezettje fordított sorrendben állt fel a starthoz – az eredetileg tervezettnek megfelelően elindult, azonban az első körben történt baleset miatt piros zászlóval félbeszakították. A német Steffen Faas a második kanyart nem tudta bevenni, kicsúszott és viszonylag nagy sebességgel a gumifalba, valamint a szalagkorlátba vágódott. Bár a versenykamion átszakította a biztonsági berendezéseket, a versenyzőnek nem esett baja.
Fotó: Vámosi Péter
A Hungaroring szakmai stábja elkezdte a védőkorlát és a gumifal javítását, valamint helyreállítását, egy óra szünet után azonban a versenyigazgatóság úgy döntött, hogy biztonsági okokból már nem tartják meg a futamot.
A szezonnyitó hétvége első viadalát a német Sascha Lenz nyerte, a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője pedig négy kör után műszaki hiba miatt az élről volt kénytelen feladni a küzdelmet.
Vasárnap az eredeti terv szerint egy újabb időmérő edzés, valamint két, egyenként 11 körös futam vár a mezőnyre.
A hétvége eseményeit nyomon követhetitek a Racingline.hu Instagram sztorijaiban!
A hétvégén a Hungaroringen sorra kerülő első fordulóval kezdődik a gyorsasági kamion Európa-bajnokság idei szezonja, a mezőnyben pedig ott lesz a Révész Racing MAN típusú versenykamionjának volánjánál a kétszeres Eb-győztes Kiss Norbert, aki harmadik diadalára tör.
A nemzetközi szövetség (FIA) nyolcfordulósra tervezte az idényt, amelyet tavaly a koronavírus-járvány miatt nem tudtak megrendezni, igaz, Csehországban és Mogyoródon versenyeztek az indulók, de a bajnokságban nem hirdettek végeredményt.
A Révész Racing egy évvel ezelőtt mutatkozott be, és az első versenyeken Kiss Norbertnek sikerült megmutatnia, hogy komoly potenciál rejlik a száz százalékban magyar csapatban.
„Hosszú lesz az Európa-bajnokság, ugyanakkor egy jó kezdés lendületet adhat. A riválisok biztosan jelentős technológiai fejlesztéseket hajtottak végre, de mi sem ültünk ölbe tett kézzel, ezért vélhetően izgalmas futamokra van kilátás” – idézte a Révész Racing közleménye Kozák Attila csapatvezetőt.
A Hungaroringen sorra kerülő szezonnyitón szurkolók is lehetnek a lelátón, a védettségi igazolvánnyal rendelkezőket ugyanis beengedik a mogyoródi létesítménybe.
„Keményen dolgoztunk az elmúlt hónapokban, igyekeztünk kisebb fejlesztéseket végrehajtani a versenygépen, és tovább javítani a megbízhatóságon. Nagyon várom a hétvégi versenyt, külön öröm számomra, hogy a Hungaroringen startolhat a bajnokság, hazai közönség előtt indulni mindig felemelő érzés, rengeteg segítséget kapok a szurkolóktól” – nyilatkozta Kiss Norbert, aki 2014-ben és 2015-ben volt Európa-bajnok.
A 36 éves versenyző a Hungaroringen 25-ször állt rajthoz, ezek közül hat alkalommal győzött, 17-szer pedig dobogós volt.
A riválisok között ebben a szezonban is lesznek korábbi Eb-győztesek, így például a németek hatszoros Európa-bajnoka, Jochen Hahn, a versenysorozat 2017-es győztese, a cseh Adam Lacko, valamint a háromszoros Eb-győztes spanyol Antonio Albacete.
A Hungaroring után júliusban a németországi Nürburgringen két egymás utáni fordulóval folytatódik az Eb, majd sorrendben Csehország, Belgium, Franciaország és Spanyolország következik, a záró állomás pedig az olaszországi Misano lesz október közepén.
15 kamion sorakozik majd fel a Hungaroring rajtrácsára a hétvégén, hiszen kezdődik a 2021-es szezon. A rajongók is ott lehetnek a nézőtéren, akik nem is kétség, hogy a helyi matadornak, Kiss Norbertnek szurkolnak majd, aki tavaly a hazai környezetében három győzelmet is aratott itt.
Legnagyobb kihívója a cseh Adam Lacko lehet, aki tavaly kétszer is nyert a gyors Buggyra Freightlinerével. A hatszoros FIA ETRC bajnok Jochen Hahn nagyon szeretné a hetedik címet is magáénak tudni, és keményen dolgozott a téli felkészülés alatt az új IVECO S-Way versenykamionján, hogy készen álljon erre a kihívásra.
Sascha Lenz remekül kezdett tavaly az első versenyhétvégén Mostban, vezette is a cseh forduló után a tabellát. Csapata keményen dolgozott a felkészülési időszak alatt, és gondosan átalakították a kamionját, hogy biztosan ott folytathassa, ahol tavaly abbahagyta.
A Hungaroringen ott lesz természetesen a spanyol Európa-bajnok, Antonio Albacete is, a T Sport Bernau istállójával. Az alakulat Nogaroban tesztelte a kamionjukat a szezon előtt, és ígéretesnek tűnik annak a teljesítménye, tavalyhoz képest két másodpercnyit gyorsultak körönként.
A Team Schwabentrucknál vezető Steffi Halm pedig megmutatta már tavaly, hogy folyamatosan a top 5-ben képes végezni a csapat új IVECO S-Way kamionjával, így német versenyzőnő idén további kupákkal gazdagítaná a gyűjteményét.
Magyarországon pedig újra velünk lesz René Reinert, illetve a Don’t Touch Racing, André Kursimmal a volánnál az IVECO-ikkal, de újoncként érkezik Tom O’Rourke is az MV Commercial Truck Racing Team-mel.
Tavaly a Goodyear kupában is sok gyors versenyző mutatta meg, hogy képes harcolni a sikeréért. A német Steffen Faas jó formában volt tavaly a teljesen új Tankpool24 SCANIA-jával. Két győzelmet szerzett ebben az osztályban, és 4 dobogós helyezést, és ezzel vezette is a bajnokságot. Idén is üldözőbe venné a dobogós helyeket.
Téo Calvet, a Buggyra fiatalja volt Faas egyik közvetlen riválisa 2020-ban. A francia pilóta két győzelmet szerzett Magyarországon, de az összesített ranglistában is feljutott a dobogóra itt, egy harmadik hellyel. A német Clemens Hecker is beleszólt olykor az ő küzdelmükbe, és idén is szeretné tovább gyűjteni az „ezüstöt”.
A 16 éves Aliyyah Koloc, a Buggyra juniorjaként tér vissza a mezőnybe, de már a tavalyi tapasztalatokkal felvértezve. Ismerős arc lesz még az ETRC rajtrácsán a brit Shane Brereton, aki 2019-ban megnyerte a Promóterek kupáját, és most megismételné a korábbi sikereit.
Aki pedig elolvasta idáig a cikket, annak eláruljuk a hiányzót az éves nevezők közül: ɔǝᴉuɐſ ʎuoɥʇu∀
Az élő közvetítés mindig az időmérővel és a szuper pole-lal kezdődik, majd jön a két verseny, szombaton és vasárnap. Lesznek exkluzív háttérinformációk, és interjúk is.
A versenyeket, és az összefoglalókat adják idén már bizonyos tévécsatornák is az egész világon, Magyarországon a Sport TV. Teljes lista alább.
FIA ETRC HUNGARORING ÉLŐ STREAM
2021. június 12. szombat
11:30 – 12:15 Időmérő és Super Pole 1
13:35 – 14:40 Futam 1
15:35 – 16:40 Futam 2
2021. június 13. vasárnap
10:15 – 11:00 Időmérő és Super Pole 2
12:25 – 13:30 Futam 3
14:25 – 15:30 Futam 4
TV KÖZVETÍTÉS
TERÜLET
KÖZVETÍTŐ
TERMÉK
EURÓPA
Ausztria
Motorvision TV
Összefoglaló
Bosznia-Hercegovina
Sport Klub – Bosn./Herzeg.
Hírek/Magazin2
Bulgária
Diema Sport
Összefoglaló
Horvátország
Sport Klub – Croatia
Hírek/Magazin2
Csehország
ČT 1
Összefoglaló
Csehország
ČT 24
Összefoglaló
Csehország
ČT Sport
Összefoglaló
Csehország
Nova – Czech Republic
Összefoglaló
Csehország
Sport5 – CZE
Élő műsor, Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Dánia
V Sport – Denmark
Hírek/Magazin2
Dánia
Viaplay – Denmark
Hírek/Magazin2
Finnország
C More
Hírek/Magazin2
Franciaország
L’Equipe TV France
Összefoglaló
Németország
Motorvision TV
Összefoglaló
Magyarország
Sport1 – Hungary
Élő műsor, Összefoglaló
Izland
Viaplay – Iceland
Hírek/Magazin2
Olaszország
Limitless Race TV
Klippek
Olaszország
MS Motor TV
Hírek/Magazin2
Málta
Total Sports Network
Hírek/Magazin2
Montenegró
Sport Klub – Montenegro
Hírek/Magazin2
Hollandia
Ziggo Sport
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Norvégia
V Sport – Norway
Hírek/Magazin2
Norvégia
Viaplay – Norway
Hírek/Magazin2
Lengyelország
Motowizja TV
Összefoglaló, Hírek/Magazin2,3
Lengyelország
Viaplay – Poland
Hírek/Magazin2
Románia
Sportrextra.ro
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Oroszország
Drive TV
Hírek/Magazin3
Oroszország
Motorsport.TV Russia
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Szerbia
Sport Klub – Serbia
Hírek/Magazin2
Szlovákia
Sport5 – SVK
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Szlovénia
Sport Klub – Slovenia
Hírek/Magazin2
Spanyolország
Garage TV
Hírek/Magazin2
Svédország
V Sport – Sweden
Hírek/Magazin2
Svédország
Viaplay – Sweden
Hírek/Magazin2
Svájc
Motorvision TV Schweiz
Összefoglaló
Egyesült Királyság
Sports Channel Network
Hírek/Magazin3
Balti országok
Motowizja Baltics
Összefoglaló, Hírek/Magazin2,3
Balti országok
Viaplay – Baltikum
Hírek/Magazin2
Páneurópai
auto, motor und sport TV
Összefoglaló
Páneurópai
EBU / Eurovision
Hírek
Páneurópai
Motorvision TV International
Összefoglaló
Páneurópai
Stream TV
Hírek/Magazin3
ÉSZAK-AMERIKA
Észak-Amerika
AllSportsNetwork
Hírek/Magazin4
Észak-Amerika
Eleven Sports North America
Hírek/Magazin4
Észak-Amerika
MotorTrend on Demand
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
LATIN AMERICA
Latin America
El Garage
Hírek/Magazin2
ÁZSIA
Kína
Star Sports – China
Hírek/Magazin4
Hongkong
beIN Sports Hong Kong
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
India
Star Sports – India
Hírek/Magazin4
Indonézia
beIN Sports Indonesia
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Indonézia
Fox Sports – Indonesia
Hírek/Magazin4
Indonézia
Star Sports – Indonesia
Hírek/Magazin4
Indonézia
Star Sports – NPL Indonesia
Hírek/Magazin4
Japán
Fox Sports – Japan
Hírek/Magazin4
Malajzia
beIN Sports Malaysia
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Malajzia
Fox Sports – Malaysia
Hírek/Magazin4
Malajzia
Star Sports – Malaysia
Hírek/Magazin4
Mianmar
Canal+
Hírek/Magazin3
Fülöp-szigetek
beIN Sports Philippines
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Fülöp-szigetek
Fox Sports – Philippines
Hírek/Magazin4
Fülöp-szigetek
Solar Sports
Hírek/Magazin3
Szingapúr
beIN Sports Singapore
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Szingapúr
Star Sports – Singapore
Hírek/Magazin4
Tajvan
Fox Sports – Taiwan
Hírek/Magazin4
Tajvan
Star Sports – Taiwan
Hírek/Magazin4
Thaiföld
beIN Sports Thailand
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Vietnam
Fox Sports – Vietnam
Hírek/Magazin4
KÖZEL-KELET
Közel-Kelet
Dubai Sports Channel
Hírek/Magazin4
Közel-Kelet
Motorvision TV Middle East
Összefoglaló
Közel-Kelet
My Sports One HD
Hírek/Magazin3
AFRIKA
Zimbabwe
PrimeView
Hírek/Magazin3
Pán-Afrika
Motorvision TV Africa
Összefoglaló
ÓCEÁNIA
Ausztrália
beIN Sports Australia
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
Új-Zéland
beIN Sports New Zealand
Összefoglaló, Hírek/Magazin2
NEMZETKÖZI
News Agency
sntv
Hírek
Worldwide OTT
Motorsport.com
Klippek
Worldwide OTT
Motorsport.TV (OTT)
Összefoglaló, Élő stream
Worldwide OTT
Motorvision.tv
Klippek
WWW
Autospeed
Hírek/Magazin
WWW
FastZone
Hírek/Magazin
Megjegyzések
2 A FastZone magazinban megjelenő tudósítás
3 Az Auto Speed magazinban megjelenő tudósítás
4 A Racemax magazinban megjelenő tudósítás