Címke: ETRC

  • Bakó Csaba beszélt Lenzről, Smith-ről és Kiss Norbiról

    Bakó Csaba beszélt Lenzről, Smith-ről és Kiss Norbiról

    A 2018-as magyar kamionsport egyik meglepő híre az, hogy Bakó Csaba is egy német csapatnál kötött ki, ahogy Kiss Norbi is pár éve. Az egyik legismertebb és legjobb magyar versenymérnök ugyan szokott klasszikus versenyautókkal is foglalkozni, de évek óta már a kamionsport az első számú terepe. Itt szerzett magának már olyan hírnevet, hogy Sascha Lenzék is felfigyeltek rá, és leszerződtették 2018-ra. A csapat és kamionjuk Stella már bemutatkozott, így gyorsan kikérdeztük Csabit is, hogy miképp találtak egymásra.

    Hivatalosan is csapatot váltottál, hogy jött ez a felkérés?
    A 2018-as szezonban az ETRC-ben az SL Trucksport csapatával fogok együtt dolgozni, Sascha Lenz lesz a pilótám. Már a 2017-es év záró futamán is tartottunk egy „próba” hétvégét Jaramában, hogy megnézzük, tudunk-e együtt dolgozni. Mivel szezonzáró futamot mindketten sikeresnek ítéltük, így megegyeztünk az idei évi együttműködésben.

    Eredetileg azonban maradt volna veled minden a régiben, nem?
    Ekkor az előzetes tervek még egy év angol bajnokságról szóltak Ryan Smith-szel, ami mellett az EB-n dolgoztam volna Sascha-val. Mivel azonban Ryan-nek is sikerült összeraknia a teljes EB szezont, így az a terv nem működött, így a 2017-es ígéretemet megtartva Sascha-val tartok.

    Így akkor már két volt pilótád ellen is küzdhetsz a kamion Európa-bajnokságon. Nem lesz ez kicsit furcsa?
    Érdekes kihívás lesz, hogy Kiss Norbi mellett egy újabb „volt” pilótám ellen kell tevékenykednem a mezőnyben, de azt gondolom, hogy a szakágban eltöltött évek mellett ez elkerülhetetlen. Ez semmilyen szinten nem jelent negatívumot, mindannyian vagyunk annyira profik, hogy ezt a helyzetet kezelni tudjuk: Norbival az elmúlt évek alatt is barátok tudtunk maradni, továbbra is el tudunk úgy beszélgetni, hogy a szakmai kérdésekben nem hozzuk egymást kellemetlen helyzetbe. Úgy gondolom, hogy Ryan-nel is meg tud maradni a hasonlóan jó kapcsolat.

    Változik bármiben is a pozíciód, esetleg jobban beleszólhatsz a kamion fejlesztésébe mint eddig?
    Sascha-nál továbbra is a versenymérnöki feladatokat fogom ellátni: a hétvége során dolgozom az adatrögzítő rendszerrel, és a pilótával együtt próbálom megtalálni az optimális beállításokat, és próbálok vezetéstechnikai tanácsokat is adni. A jelenleg használt konstrukción még nem dolgoztunk együtt, az autó az SL Trucksport műve. A tavalyihoz képest megújult az alváza, de érdemi változás nem történt a konstrukcióban, inkább egy minden részletre kiterjedő felújításnak nevezném. A téli felkészülés során voltam már kint a csapatnál, ahol néhány kisebb műszaki kérdést tisztáztunk.

    Mit vársz az idei évtől, hova várod Saschát?
    Az előttünk álló szezont tekintve remélem, hogy előrébb tudunk jutni a tabellán: a 2017-es évben Sascha a 6. helyen zárt a bajnokságban. Azt gondolom, hogy 2018-ra az erősödő bajnokságban is reális lehet ezen javítanunk, örülnék, ha sikerülne a top 5-be bekerülni. Ehhez bizonyára lesz 1-2 szava Norbinak és Ryannek is, nem is beszélve az igen erős német konkurenciáról, és az évek óta stabil élmenőkről.

  • Magyar mérnökkel erősít Sascha Lenz és itt az új versenykamionja, Stella

    Magyar mérnökkel erősít Sascha Lenz és itt az új versenykamionja, Stella

    Egy igazán kis községben, Weißenthurmban az új csarnokuk mellett a Rajnánál mutatta be Sascha Lenz az új kamionját vagy száz meghívott vendég előtt. Az S.L. – Trucksport barátai és a média együtt nézhették azt, ahogy életre kel Sztella, az a MAN versenykamion, amivel Lenz idén indul harcba a pontokért a kamion Európa-bajnokságon.

    Miután mindenki megcsodálta a felújított műhelyt, Lenz, és a FIA ETRC-ről jój ismert német kommentátor, Jörg Hennig bemutatták a csapatot, felemlegették a múltat, és elmondták, hogy mit várnak a szezontól. A fiatal versenyző célja, hogy amennyi dobogós helyezést csak lehet, összeszedjen, és még jobb helyezést érjen el majd az egyéni összetettben, mint eddig bármikor.

    Ebben az évben is Sascha Lenz a csapatbajnokságban a Team Reinert Adventure tagjaként is érdekelt lesz, de ezúttal a szintén MAN-es honfitársa, René Reinert lesz a párja. Napnyugtára Stella is végre kidugta az orrát, a csarnok mellett felállított sátorból. Az este végül lassan véget ért, sok disznóhússal és itallal.

    Magyar vonatkozású meglepetés, hogy 2018-ra Lenz csapatába szerződött Bakó Csaba is, aki korábban a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert mellett dolgozott, majd a szombathelyi távozása után is maradt a csapattal, így az elmúlt két évben Ryan Smith mellett szolgált.

  • René Reinert visszatér a kamion EB-re!

    René Reinert visszatér a kamion EB-re!

    Tavaly hiányzott a #77-es rajtszámú induló a kamion Európa-bajnokságról, aki nem más mint René Reinert. Most már hivatalossá vált, hogy a csapattulajdonos-pilóta, René Reinert egy évnyi kihagyás után 2018-ban teljes évet fog futni a FIA ETRC-ben. 2016-ban igen sikeres szezont tudhatott magának, és most még motiváltabb mint valaha, tele ambíciókkal ül az MAN volánja mögé.

    René Reinert tavaly áprilisban jelentette be, hogy szünetelteti az aktív motorsportos pályafutását, hiszen alapvetően 1300 embernek a főnöke a logisztikai és szállítmányozási cégében, és ezen szerepe is 100%-os odaadást igényel. Tavaly szeptemberben azonban sikerült egy megfelelő üzleti igazgatót kineveznie a cége élére, Stephan Opel személyében, így most már újra koncentrálhat a versenyzésre.

    A csapat azonban tavaly is nevezett, és versenyzőnőjük, a #44-es rajtszámmal induló Steffi Halm az összetettben 2017-ben a negyedik helyen tudott végezni. Steffi azonban az elkövetkező két évben már az IVECO-s Team Schwabentruck színeiben indul majd. A 33 éves versenyzőnő egyébként 1993 óta aktív az autóversenyzés terén, és 2015 óta volt az ETRC-ben a Reinert Racing tagja, és itt is lett igazán a rajongók egyik kedvence.

    2018-ban azonban újra maga a Főnök, René Reinert ül majd a versenykamionba, és ő fog vezetni. A Reinert Racing és Sascha Lenz csapata idén egy párost alkotnak majd a csapatbajnokságban, a két MAN „Team Rainert Adventure” néven nevez majd. Magét a Reinert Racinget egyébként 2011-ben alapította a tulajdonos, aki egyébként szereti még a versenyzésen kívül a jéghokit is. A szezon május végén kezdődik majd Misanoban, Olaszországban.

  • Ryan Smith az idei terveiről beszélt

    Ryan Smith az idei terveiről beszélt

    Az utóbbi két év brit bajnoka, Ryan Smith 2018-ban már egész évet teljesít majd a kamion EB-n. A britnek ez először adatik meg, de pár versenyen már indult 2016 óta a FIA ETRC-n is. Smith a már jól ismert MAN-t terelgetheti, amellyel már két alkalommal nyernie is sikerült Autodrom Mostban, 2016-ban és 2017-ben is. Fő támogatója a PT Truck Hire, és a brit MAN képviselet lesznek, és új csapatfőnöke is lett csapatának, Sárosi Brúnó, aki korábban a kommunikációért felelt.

    Az alakulat részt vesz a következő hónapban Mostban a két napos szezon előtti teszten, és ez már a felkészülésüket szolgálja majd szezonnyitóra, ami májusban lesz, Misanoban. Így nyilatkozott az angol fenegyerek:
    „Nagyon izgatottak vagyunk a szezon előtt, és örömmel jelentem be, hogy teljes programot futunk majd a kamion EB-n, ami a kamionversenyzés csúcsa jelenleg, minden tekintetben. Az MAN teljesen újra lett építve az alapoktól kezdve, készen állunk, nagyon várjuk már a szezont. Elvégeztünk pár módosítást, amiket kipróbálunk majd Mostban, így a fejlesztések terén is keményen nyomjuk Egy természetes folyamat az, hogy miután kétszeres brit bajnokok voltunk, immáron jöhet egy teljes FIA ETRC-s év. Ez egy elit kör, itt a helyünk.”

    Smith hisz abban, hogy az ambiciózus terveket szövögető csapatával harcolhat majd a győzelmekért 2018-ban:
    „Azt várjuk, hogy már az első teljes szezonunkban nagyot dobhatunk. Ezt akarjuk elérni, hogy meghatározó erő legyünk a bajnokságban.”

    Ugyan az angol-magyar szövetség az élmezőnyben akar magának új kihívásokat találni, de Smithnek nincsenek illúziói, pontosan tudja azt, hogy milyen erősek az ellenfelek:
    „Nyers sebességet tekintve erősek lehetünk. A FIA ETRC-ben az első hat nagyon gyors, ezt tudjuk. Átlagban eddig mindig a negyedik-ötödik hely környékén végeztünk az időmérőkön, így reménykedünk benne, hogy ha egy kicsit megrázzuk magunkat, folyamatosan az élmezőnnyel tudunk tartani. Az jár a fejünkben, hogy már Misanoban nagyon odatesszük majd magunkat. Ahogy jelenleg állunk, az bizakodásra ad okot. Nagyon várjuk azt, hogy mindez már Misanoban valósággá váljon.”

  • Hivatalos: Steffi Halm a Team Schwabentruckhoz igazol!

    Hivatalos: Steffi Halm a Team Schwabentruckhoz igazol!

    Steffi Halm csapatot vált. Ezentúl a baden-württembergi születésű versenyzőnő egy IVECO volánját tekergetheti majd. A Team Schwabentruck köreiből egy ideje már lehetett hallani, hogy 2018-ban Halm már nem a Reinert istállóval áll majd rajthoz. Új szerződést kötött az Ulmban székelő csapattal, ráadásul két évre.

    Annyira azért Steffinek nem kell átállnia, mint elsőre gondolnánk. Az eddigi MAN versenykamionja, és az új IVECO-ja is pont ugyanott készül: Jochen Hahnék boszorkányműhelyében. Az elkövetkezendő két évben Steffi Halm azonban nem csak IVECO csillaga lesz a jövőben, hanem a FERNFAHRER szakújság nagykövete is.

    További hír még a Team Schwabentruck életéből az, hogy a kamionversenyzés legendája, Gerd Körber is rajthoz áll a másik IVECO-val majd Misanoban, az idei első versenyen.

  • A Buggyránál Lacko fix, de új csapattársat kap

    A Buggyránál Lacko fix, de új csapattársat kap

    A Buggyra International Racing System életében nem lehetetlen a duplázás, és jól tudja ezt Adam Lacko is. Ugyanakkor a csapattársa kilétét jelenleg teljes homály fedi. Gerd Körber még 2002-2003-ban lett bajnoka az akkori Super Race Trucks kategóriának, illetve a tavalyi csapattárs, David Vrsecky is duplázott 2008-2009-ben. Az egyetlen bajnokuk, aki nem tudta megvédeni a bajnoki címét, az Markus Bösiger, de tőle pont David „vette el”, így végül a cím a Buggyránál maradt.

    A csapatvezető, Jan Kalivoda ennyit árult el egyelőre az idei tervekről:
    „Adam jelenleg szólóban nevez a 2018-as bajnokságba, és a bajnoki címért hajt, ugyanakkor a második versenyzőnkről még nem határoztunk. Egy dolgot azonban 99.9%-ban kijelenthetek, hogy a jelölt külföldi illető. Jelenleg három pilótával tárgyalunk, és mindegyiknek van előnye, de hátránya is. Két-három hét múlva Mostban (a teszten) azonban már ezt is tisztázhatjuk.”

    A FIA ETRC széria promótere ugyanakkor azt feltételezi, hogy a befutó versenyző már meg is van, aki nem más lesz, mint Oly Janes! A brit pilóta is gokartosként kezdte az autóversenyzői pályafutását, aztán 2009-ben megismerkedett a versenykamionokkal. Az elmúlt években a brit kamionsportban Freightlinerrel versenyez, és feltehetőleg elegendő mennyiségű saját szponzorral a háta mögött úgy néz ki, hogy 2018-ban Adam Lacko csapattársa lehet.

    Természetesen abban is biztosak lehetünk, hogy a Buggyra kezében ütőkártyaként ott marad továbbra is David Vršecký. A kétszeres Európa-bajnok tavaly inkább csak a szezon második felére ugrott be, tudott nyerni, és nagy segítség volt a bajnokságban ahhoz, hogy elnyerjék a konstruktőrök számára kiírt kupát is. Az ő idei szerepéről ennyit mondott Honza Kalivoda:
    „David azért küzd újra Kínában, hogy ott legyen újra bajnok. A Cseh Köztársaságban tervezőként és tesztpilótakánt számítunk rá. Másrészt, soha ne mond, hogy soha…”

  • Akár több mint 20 állandó nevezője lehet az idei kamion Eb-nek!

    Akár több mint 20 állandó nevezője lehet az idei kamion Eb-nek!

    Mérhetetlenül óvatosan, de a szél által összefújt pletykák alapján lassan ki merjük jelenteni, hogy az idei év a kamion Európa-bajnokságban egy olyan lehet, ahol több egész éves nevezéssel számolhatunk, mint az utóbbi években bármikor. Ugyan a csapatoknak kiírt nevezési határidő még mérhetetlenül messze van (április 30.), de egyre több jel mutat abba az irányba, hogy jó úton halad a széria, és egyre attraktívabb lesz minden résztvevő számára.

    Ugyan mi siratjuk a Red Bull Ringet, amiért kimaradt a 2018-as kamionos versenynaptárból, de úgy néz ki, hogy jót tesz a nevezési kedvnek az, hogy idén csak 8 versenyhétvégén lesz Európa különféle versenypályáin mennydörgés az aszfalton. Végig is szaladunk gyorsan egy olyan listán, amit most mi dobtunk össze, és mondjuk azt, hogy lehet némi realitása, így február közepén.

    A Buggyrásoknál Adam Lacko feltehetően a címvédésért indulna újra, és mivel jó szolgálatot tett, maradhat David Vrsecky is. Amennyiben esetleg kalandozna újra, biztosan lesz leginkább szláv jelentkező az üres helyre.

    Jochen Hahn biztos induló, komoly tervekkel, nincs is nagyon ezen sokat mit magyarázni.

    A Tankpool24 Racing Team helyzete a legérdekesebb jelenleg. Még mindig nem tudni, hogy sikerült-e dűlőre jutni a Mercedesszel abban a tárgykörben, hogy a csillagos márka jobban beállna-e mögéjük az elkövetkezendő időkben, és egyelőre csak Kiss Norbert indulása biztos. André Kursim a téli szezon folyamán elhagyta a csapatot, így kiadó egy hely. Az a nagy kérdés, hogy ezt biztosan betöltik-e, ha igen, akkor egész évre, és feltehetően német versenyzővel, vagy ahogy az IVECO Schwabentruck is csinálja, csak akkor viszik az adott versenyhelyszínre a versenykamiont, ha annak bérlője is akad.

    Az IVECO-soknál jöhet a legnagyobb változás, ha már fel is emlegettük őket. Az már eddig is ismert volt, hogy a kamionsport nagy öregje, Gerd Körber befejezi az aktív pályafutását, ennek ellenére egy szabad szemmel is látható összeget fel mernénk rá tenni, hogy ha másutt nem is, de a Nürburgringen újra sisakot, overált és kesztyűt húz. A fő pilótájuk azonban a pletykák szerint…. dobpergés… Steffi Halm lehet! A madarak csiripelése szerint újra csapatot vált a hölgy, sőt márkát is. Figyelembe véve az utóbbi évek alakulását náluk, meglepő lenne azért, ha a #28-as rajtszámú IVECO-ba leszerződtetnének valakit egész évre,,,

    A Truck Sport Lutz Bernau új kamiont épít, és Antonio Albacetére, viszont kap egy padawant is, Luis Recuenco személyében, így bővül a csapat.

    Sascha Lenz továbbra is magányos farkasként próbál az élre törni, ahogy teszi azt idén feltehetően a Rodrigues család legsikeresebb versenyzője, José is. A család legidősebb versenyző tagja Eduardo már nem biztos, hogy teljes évet fut, de akár olyan döntés is elképzelhető Portugáliában, hogy a legifjabb Rodrigues próbálhat szerencsét majd az MAN-nel.

    Támadnak az angolok is: Ryam Smith és Shane Bereton is információink szerint teljes évre készülnek immáron a FIA ETRC-ben. A Reinert Racing megüresedett versenyülésébe is feltehetően nem más, mint maga a tulajdonos, René Reinert ül vissza egy év kihagyása után.

    Erwin Kleinnagelvoort tovább csiszolgatja a SCANIA-ját, és újra harcba száll, a régebbi modelljét pedig eladta a Black Jack Truck Racing Teamnek, ahol feltehetően Rody Smit indulhat majd vele, aki már edződött a brit B ligában, illetve a holland kamionos bajnokságban.

    Nagy kérdés az, hogy az egyébként jobb eredményekre is képes Anthony Janiec továbbra is inkább távol tartja magát az Európa bajnokságtól, és továbbra is megelégszik a francia bajnoki meneteléssel, avagy újra visszatér. Hasonlóan kérdőjeles azért Frankie Vojtisek szereplése is, aki tavaly előtt még egész szezont futott, tavaly viszont már csak pár verseny erejéig tért vissza.

    Végül de nem utolsósorban a fekete Mercedeses magyar közönség kedvenc Dominique Orsinire is lehet újra számítani, amennyiben sikerült orvosolni azóta az ő versenykamionjának a motorját is, ami miatt év végén kénytelen volt kihagyni pár versenyt.

    Íme tehát egy előzetes lista, amit újfent hangsúlyozunk, hogy senki ne vegyen még készpénznek, de egy előzetes kapaszkodónak mindenképp megteszi, és legalább megismerkedhetünk a mezőnnyel, akik feltehetően ellátogatnak majd a Hungaroringre is június 16-17-én. Ahogy pedig az már megszokott volt tavaly is, minden versenyhelyszínen vannak csak egy alkalmas indulók, így ha szerencsénk lesz, akár egy több mint 20 kamionból álló rajtrács is összejöhet 2018-ban!

    Adam Lacko Freightliner Buggyra Racing
    Jochen Hahn IVECO Team Hahn Racing
    Kiss Norbert Mercedes Tankpool24 Racing Team
    Steffi Halm IVECO Team Schwabentruck
    Antonio Albacete MAN Truck Sport Lutz Bernau
    Sascha Lenz MAN S.L. Truck Sport
    TBA IVECO Team Schwabentruck
    David Vrsecky Freightliner Buggyra Racing
    André Kursim IVECO Don’t Touch Racing
    José Rodrigues MAN José Rodrigues
    Ryan Smith MAN Ryan Smith
    Shane Bereton MAN Shane Bereton
    Anthony Janiec MAN Lion Truck Racing
    René Reinert MAN Reinert Racing
    Erwin Kleinnagelvoort SCANIA EK-truckrace
    Rody Smit SCANIA Black Jack Truck Racing Team
    Eduardo Rodrigues MAN Eduardo Rodrigues
    Luis Recuenco MAN Truck Sport Lutz Bernau
    Frankie Vojtisek MAN Czech Truck Racing Team
    Dominique Orsini Mercedes Team Orsini Racing
    TBA Mercedes Tankpool24 Racing Team

     

  • Kleinnagelvoort eladta a SCANIA-t egy másik csapatnak, céljuk az ETRC

    Kleinnagelvoort eladta a SCANIA-t egy másik csapatnak, céljuk az ETRC

    Az egykori sereghajtó, és egyetlen SCANIA-s kamionversenyző Erwin Kleinnagelvoort is szépen és feltűnésmentesen halad előre a ranglétrán a FIA ETRC világában. Tavaly már többször is sikerült neki a pontszerzés, és a Promoter’s Cupban kiegyensúlyozott teljesítménnyel végül harmadik lett az összetettben a Chrome kategóriában. Úgy látszik, hogy ő is előre akar lépni, illetve egy másik eddig kevésbé ismert holland csapat, a Black Jack Truck Racing Team is.

    A másik holland csapat eddig egy veterán őskövület Volvo F12-vel versenyzett, erről elég talán annyit tudni magyarként, hogy Balárdi Gyula 1987-ben ugyanilyen típusú Hungarocamionos versenykamionnal eredt neki annak idején a Hungaroringen, és lett az akkori mezőnyben 16.

    dinnyés lászló rába, volvo, balárdi gyula
    Hungaroring, Hungarocamion Truck Trophy 1987: 71-es rajtszámmal Dinnyés László és a Rába S16-ossal, 86-os rajtszámmal Balárdi Gyula a Volvo F12-vel versenyzett. Fotó: Dinnyés János

    A Black Jack Truck Racing Team azonban eddig egy ilyennel egész jól elszerepelgetett vele a brit kamionsport B kategóriájában, illetve a holland kamionos bajnokságban. Most azonban eladták az öreg Volvót, és lecserélték azt Kleinnagelvoort volt SCANIA-jára. És bizony, ezzel a technikával máris FIA ETRC kompatibilissé váltak, tehát most vad szponzorkeresésbe fogtak, hogy el tudjanak indulni a kamion-Európa bajnokságon is a közeljövőben.

  • Albacete mellé érkezik még egy spanyol pilóta a Lutz Bernau csapathoz!

    Albacete mellé érkezik még egy spanyol pilóta a Lutz Bernau csapathoz!

    2018-ban is a Truck Sport Lutz Bernau Antonio Albacetével indul a FIA kamion Európa-bajnokságában. A háromszoros Európa-bajnok spanyol évek óta jól érzi magát a csapatnál, és együtt egy új kamionnal akarják megzavarni az élmenők nyugalmát. A Petro Canada és a DKV továbbra is a fő partnerük lesz ezen törekvésekben.

    Új versenyzőként érkezik Lutz Bernau csapatához Luis Recuenco. Ő szintén Spanyolországból érkezik, és sok éven át túra- és raliautókkal versenyzett. A csapat benne is bízik, és vele is egész szezonra terveznek az ETRC-ben.

  • Jochen Hahn ezt várja a 2018-as szezontól

    Jochen Hahn ezt várja a 2018-as szezontól

    Tavaly második lett Jochen Hahn a FIA kamion Európa-bajnokságon, és mi mást is kívánhatna magának az elkövetkezendő szezonra a mókamester német versenyző, mint hogy pont egy helynyit javulna.

    Amennyiben ezen terve sikerülne, akkor a négyszeres Európa-bajnok beérné a brit kamionversenyző legenda Steve Parrisht, és ezzel a sport második ötszörös bajnokává válna. A német IVECO pilótának ráadásul esze ágában sincs még szögre akasztani a bukósisakot, így akár még az is előfordulhat, hogy egyedülálló rekordokat állíthat majd fel a címek számát illetően. Addig azonban még hosszú és kemény út vár rá.

    Azért, hogy mindez mielőbb teljesüljön, Hahn műhelyében Egenhausenben ami Altensteig mellett található, már egyből a szezonzáró után megkezdték az új IVECO versenykamion építését.

    Ugyan Jochennek a téli szezon során akadt némi PR és marketing tevékenysége, a versenykamionja gyakorlatilag mindjárt kész, köszönhető a megbízható és tapasztalt csapatának. Márciusra már csak a „csicsázás” maradt, tehát a lakkozást kell befejezni, így április elején meg is lehet kezdeni majd az új versenykamion tesztjét, Ulmban, az IVECO Magirus ovál tesztpályáján.

    Április harmadik hetére aztán a Hahn Racing is csatlakozik a Cseh Köztársaságban az Autodrom Most pályájára lefoglalt szinte már kötelező tesztnapokra, gyakorlatilag már teljesen versenyre kész állapotban. Más csapatok is jelezték már, hogy nem hagynák ki ezt a lehetőséget, így akár tíz versenykamion is körözhet majd ekkor. Ekkor már mindenki majd a stopperórákkal babrál már, főleg, ha az ellenfelek teljesítményét kell felmérni. Ezen eredményekhez pedig már lehet majd igazodni valamelyest, így szezon elején.