Az autóversenyek titánjai, a FIA ETRC versenyzői már szállingóznak Mogyoródra, ahol megkezdődik a Hungaroringen az újabb Kamion EB és Fesztivál, ami egyben a 2018-as bajnoki sorozat második állomása. Hamar kedveltté vált a pálya a kamionversenyzők között, aminek ráadásul a 80-as évek óta hagyománya van, bár volt egy nagyobb megszakítás az egykori Hungarocamionos, és a mai szervezés között.
Az első négy futamot Misanóban rendezték a múlt hónapban, és a 2016-os bajnok Jochen Hahn nyitott remekül, így megnyugtató előnynel érkezik az IVECO-jával hazánkba. A német pilóta vitathatatlanul a generációjának a legjobbja, és nagyon is arra törekszik, hogy behúzza az ötödik Európa-bajnoki címét idén. Ugyanakkor ő is pontosan tudja azt, hogy kemény menet lesz ez, hiába ismeri az utolsó porcikájáig a csapata által épített kamiont.
Egyik legnagyobb kihívója pedig a szombathelyi Kiss Norbert lehet, pedig jelenleg pont fele annyi pontja van, mint Hahnnak. Lehetne több is, de olasz földön diszkvalifikálták, és egy dobogós helyezésétől megfosztották, így csak a hatodik helyről várja az összetettben a folytatást a magyar pilóta.
Az inkább kellemesebb ellenfél Hahnnak, a szintén idén már IVECO-s Steffi Halm, akivel sikerült is az elmúlt versenyhétvégén a dobogó legfelsőbb két fokát is bitorolniuk. Remek előzéseket mutatott be a mezőny egyetlen hölgyversenyzője a félresikerült időmérő edzéseket követően, de mindenképp mutatja az olasz márka erősségét, hogy ő a második honfitársa mögött, 16 pont lemaradással.
Régi ismerős Antonio Albacete is, de Misanóból vegyes érzelmekkel távozhatott. Részese volt egy balesetnek, de a veterán pilóta kétszer is a dobogó legalsó fokára állhatott, ezzel biztosítva a harmadik helyét a bajnokságban.
Ryan Smith is feltüzelve érkezik Magyarországra, már csak azért is, mert a misanói negyedik versenyt ő nyerte meg. Smith az egyetlen magyar csapat versenyzőjeként nevezett be, és az OXXO Hungary Truck Racing Team is komolyan készül a hazai megmérettetésre.
Sascha Lenz az összetett negyedik helyéről várhatja a folytatást, miután a valaha volt legeredményesebb FIA ETRC-s hétvégéjén van túl, köszönhetően már részben Bakó Csaba vezénylésének is, hiszen nyerni is tudott, és egy második helyezéssel is gazdagodott. A teljesen új SL Trucksport MAN tehát komolyan vehető ellenféllé léptette elő a fiatal német pilótát, és beleszólhat a nagyok játékába.
André Kursim is Lenz nyomdokain halad, Norbi tavalyi csapattársa még több győzelmet szeretne, ha már tavaly Zolderban ráérzett a dolog ízére. Az új Don’t Touch Racing alakulat pilótája is magyarán egyértelműen előre lépett.
René Reinert is megmutatta Misanóban, hogy semmit sem vesztett a sebességéből, miután egy év kihagyás után visszatért a szcénába. 18 ponttal gazdagodott eddig idén.
A kulcsszereplők ismertetése után itt pedig az indulók listája, hiszen tavalyhoz képest az jelentősen bővült, így izgalmakban nem lesz hiány immáron a negyedik Kamion EB és Fesztiválon!
| Rajtszám |
Nevező csapat |
Gyártó |
Versenyző |
| 1 |
Buggyra Racing |
Freightliner |
Adam Lacko |
| 2 |
Jochen Hahn |
IVECO |
Jochen Hahn |
| 3 |
Tankpool24 Racing |
Mercedes |
Kiss Norbert |
| 7 |
Anderson Racing |
MAN |
Jamie Anderson |
| 11 |
André Kursim |
IVECO |
André Kursim |
| 12 |
Raymond Coleman |
MAN |
Ray Coleman |
| 15 |
Erwin Kleinnagelvoort |
SCANIA |
Erwin Kleinnagelvoort |
| 17 |
Shane Bereton |
MAN |
Shane Bereton |
| 22 |
Buggyra Racing |
Freightliner |
Oliver Janes |
| 23 |
Truck Sport Lutz Bernau |
MAN |
Antonio Albacete |
| 24 |
Tankpool24 Racing |
Mercedes |
Steffen Faas |
| 30 |
Sascha Lenz |
MAN |
Sascha Lenz |
| 32 |
Truck Sport Lutz Bernau |
MAN |
Luis Recuenco |
| 37 |
Terry Gibbon |
MAN |
Terry Gibbon |
| 44 |
Team Schwabentruck Racing |
IVECO |
Stephanie Halm |
| 77 |
René Reinert |
MAN |
René Reinert |
| 88 |
GFS Motorsport Egyesület |
MAN |
Ryan Smith |