Címke: étkezés

  • „Ostoba és érzéketlen” – bocsánatot kér a poklot megjárt F1-es pilótától a riporter

    „Ostoba és érzéketlen” – bocsánatot kér a poklot megjárt F1-es pilótától a riporter

    Ted Kravitz, az egyik legismertebb F1-es riporter kijelentette, személyesen fog bocsánatot kérni Valtteri Bottastól. A Sky Sports riportere viccelődni próbált a finn pilótával, miközben nem volt tisztában az ezzel kapcsolatos háttértörténettel.

    Valtteri Bottas nemrég számolt be arról, hogy pályafutása korai szakaszában étkezési zavarral küzdött, miután akkoriban még nem szabályozták a pilóták minimumsúlyát (az üléssel együtt). Ennek következtében túlhajszolta magát, ami nemcsak fizikai, hanem mentális problémákhoz is vezetett. A mélypont a 2014-es, eredmények tekintetében amúgy kiváló szezonja volt, amikor a halál gondolata sem hatotta meg, ahogyan ezt egy korábban elmondta.

    Súlyos mentális problémákkal küzdött és komoly fájdalmai voltak Hamilton korábbi csapattársának

    A február elején készült interjú azonban nem mindenkihez jutott el, ahogyan a 2021-es beszélgetés sem, amikor először fedte fel karrierje mélypontját. Az általában egyébként felkészült Ted Kravitz, a Sky Sports riportere még csütörtökön beszélgetett Bottasszal. Ebben alapvetően a hétvége és a szezon esélyeit latolgatták, de előtte elejtett egy apró megjegyzést, amit utólag megbánt.

    „Szeretnék szánni egy kis időt arra, hogy elmondjam, csütörtökön, nem szánt szándékkal, de ostobán és érzéketlenül viselkedtem Valtteri Bottasszal – jelentette ki már szombaton, a Ted’s Notebook című műsorában. – Egy kicsit lefogyott, én pedig igencsak meglepődtem. »Hűha, annyira vékonynak tűnsz, ahogyan anyukám mondaná, többet kellene enned.« Ő azt mondta, hogy »nem, nem, nem, karcsú vagyok és egészséges«. Azt gondoltam, furcsa dolog ilyet mondani, hogy egészséges. Később felhívták a figyelmemet egy interjúra, amelyet az év elején adott, és amelyet nem láttam. Ebben arról [az időszakról] beszélt, amikor közel állt ahhoz, amit ő étkezési zavarnak nevezett. Annyira sokat diétázott, hogy az egészségtelen volt, és lefogyott.”

    Ennek tudatában pedig már teljesen más értelmet nyer, amit Kravitz csak ártatlan viccelődésnek szánt. Bár Bottas jól reagálta le a megjegyzését, és egy-két szurkolói bírálatot leszámítva a nyilvánosságban nem is kapott érte kritikát. Ennek ellenére ő úgy érezte, hogy kötelessége lépnie, hogy magával az érintettel tisztázza a történteket.

    „Annyira szörnyen éreztem magam, amiért viccelődtem a fogyókúrával, hogy azóta beszéltem a csapatával, és amikor találkozom vele, tisztázni fogom a dolgot, elmondom [neki], hogy fogalmam sem volt arról, hogy közel állt az étkezési zavarhoz, és elnézést kérek [tőle] a sértő megjegyzésemért – folytatta a brit riporter. – Szerintem igazán lenyűgöző, hogy volt bátorsága előállni és beszélni arról, hogy a múltban étkezési zavara volt. Jól tette Valtteri, hogy beszélt erről.”

    Forma-1, Valtteri Bottas, Bahreini Nagydíj 2023, futam
    Bottas nemrég beszélt korábbi mentális problémáiról (Fotó: Alfa Romeo F1 Team)

    Hogy a bocsánatkérés megtörtént-e, azt nem tudni, mert azóta nem volt újabb fejleménye az ügynek. A finn pilóta egyébként jól kezdte az idényt, hiszen azok után, hogy az időmérőn a tizenkettedik helyre kvalifikált, elsősorban jó rajtjának, valamint Charles Leclerc kiesésének köszönhetően egészen a nyolcadik helyig sikerült felzárkóznia a Bahreini Nagydíjon.

  • SEAT: Milyen étel illik a vezetéshez?

    SEAT: Milyen étel illik a vezetéshez?

    A szabadságolások időszaka alatt sokan indulnak el hosszú autóútra, és a könnyed vezetés érdekében oda kell figyelnünk arra, hogy mit eszünk elindulás előtt és a túra alatt. Nem megfelelő étel fogyasztása álmosságot, fáradtságot és gyomorpanaszokat okozhat, amelyek befolyásolják a koncentrációs képességet, s ez jelentősen megnöveli egy baleset kockázatát. Dr. Mari Carmen López, a SEAT CARS orvosi központjának munkatársa szavaival: „Nem elég azt mondania magának, hogy hamarosan el fog múlni; teljeskörűen kell tudnia irányítani karjait és a lehető legkomfortosabban kell éreznie magát, és ehhez szükség van a megfelelő táplálkozásra is.”

    Kilokalóriák a kormánynál: A vezetés egy olyan tevékenység, amely során 1 000 – 1 350 kcal energiát égetünk el naponta, ami hasonló a pihenés energiafelhasználásához. Emiatt a vezetőnek nincs szüksége nagy mennyiségű bevitelre, inkább korlátoznia kell az étkezést napi 2 000/2 500 kilokalóriára. „Nem szabad azonban üres gyomorral a kormányhoz ülni, mert a vércukorszint lecsökkenhet és szédülés jelentkezhet! Az éhség továbbá csökkenti a vezető figyelmét, mert másra koncentrál”- magyarázza Dr. López.

    Kis mennyiségek, szabályos időközönként: A nagyobb étkezések álmosságot, hasi fájdalmakat, gyomorégést és felfúvódást okozhatnak, és ezek a tünetek csökkentik a koncentrációs képességet. Kimutatták, hogy például vacsora után, a teljesítmény 10 százalékkal csökken. Dr. López ajánlása szerint „álljunk meg gyakran, együnk kisebb mennyiségeket, és a főétkezés után sétáljunk 15 percet, vagy aludjunk egy keveset, hogy kitisztuljon a fejünk!”

    Kerülendő ételek: Az olajban sült, fűszeres ételek, és mártások akadályozhatják a biztonságos vezetést. A legjobb, ha elkerüljük a rizst, a babféléket és a tésztát. Mivel a vezetés egy olyan tevékenység, amely nem igényel nagy kalóriabevitelt, a legjobb, ha nem eszünk sok szénhidrátot, mert az puffadást okoz. Ezen kívül gyorsan emészthető, így a vezető hamarosan újra éhes lesz. A citrusfélék, a hagyma és a paradicsom fogyasztása bár egészséges, de savas emésztési zavarokat okozhat, így kerüljük ezeket, ha hosszú út előtt állunk!

    H2O, a megfelelő üzemanyag: Egy, a Loughborough Egyetem (Anglia) és az Európai Hidratációs Intézet által kiadott tanulmány szerint, a nem megfelelően hidratált vezetők hasonló hibákat követnek el, mint azok, akiknek a vérében 0,8 g/l alkohol van, mintha megittak volna 4 pohár bort. A leggyakrabb hibák az önkéntelen sávelhagyás, a kései fékezés és a vállak lelazulása. Dr. López szerint, „a dehidratáció szédülést, vagy hányást, legsúlyosabb esetben eszméletvesztést okozhat.” Ezért elengedhetetlen a folydékfogyasztás minden megálláskor, különösen meleg időben. A legjobb ilyenkor a víz, de lehet gyümölcslével, vagy más üdítőitallal keverve fogyasztani. Ami a koffeint illeti, Dr. López rámutat, „néhány kávé, vagy tea elfogyasztása segítheti a figyelem fenntartását, de a túlzott koffeinfogyasztás idegességet okoz.” Az energiaitalok fogyasztása határozottan kerülendő.

    Szabad enni, vagy inni vezetés közben? A legtöbb európai vezetési szabályzat nem kifejezetten tiltja ezt, de bármelyik elvonhatja a figyelmet a vezetésről és korlátozhatja a mozgás szabadságát. A Leeds-i Egyetem (Anglia) tanulmánya szerint a reakcióidő evés közben 44 százalákkal csökken. Spanyolországban például az evésen, vagy iváson ért vezetőknek 200 euró bírságot kell fizetniük; Angliában 100 fontot, és még 3 pontot is levonnak tőlük. Ezért ajánlatos a pihenőhelyeken enni és inni.

    Menü vezetőknek:

    • Reggeli: Két szelet pirítós, főtt sonkával, vagy sajttal
      Egy darab gyümölcs
      Kávé, vagy tea
    • Főétkezések között: Vegetáriánus szendvics és víz
    • Ebéd: Saláta
      Grillezett, vagy sült hús, vagy hal
      Gyümölcs
      Víz és kávé, vagy tea
    • Tízórai: Gyümölcs, joghurt és víz

    Dr. López ezt a menüt ajánlja, mert „tartalmazza a szükséges tápanyagokat és elég könnyű ahhoz, hogy ne okozhasson emésztési problémákat és hasfájást.”