Címke: Esteban Ocon

  • A Mercedes hamarosan véglegesen bejelenti 2019-es párosát!

    A Mercedes hamarosan véglegesen bejelenti 2019-es párosát!

    Készen áll a Mercedes arra, hogy véglegesítse a 2019-es csapatfelállását. Paul Ricardon Lewis Hamilton erősen utalt már rá, hogy a soká húzódó szerződés hosszabbítását már aláírná. Ennyit közölt erről a világbajnok szűkszavúan:

    „Azt hiszem, hamarosan aláírjuk.”

    Annak ellenére, hogy rebesgették Daniel Ricciardo és Esteban Ocon nevét is, feltehetően amennyiben Hamilton marad, akkor Valtteri Bottasnak sem kell mennie a kötelékből. Toto Wolff csapatvezető erről így beszélt a finn Iltalehtinek:

    „Nem akarjuk már tovább húzni. Hamarosan véglegesítünk. Valtteri kiemelkedő munkát végez, és nincs okunk változtatni a csapatfelálláson.”

  • Ocon nagyon boldog, hogy hazai pályán versenyezhet

    Ocon nagyon boldog, hogy hazai pályán versenyezhet

    Esteban Ocon nagyon örül, hogy visszatért hazájába a Forma-1, és alig várja, hogy a francia szurkolók előtt vezethessen.

    „Évek óta ez volt az álmom, hogy hazai közönség előtt versenyezhessek.” – mondta a Force India francia versenyzője. „És most végre megtapasztalhatom a hazai verseny fantasztikus érzését! A tavalyi év legjobb híre volt, mikor bejelentették a versenyt. Nagyon büszke vagyok mindazok munkájára, akik közreműködtek abban, hogy visszahozzák a Francia Nagydíjat és remélem sikeres lesz az esemény.”

    „Karrierem során versenyeztem már a Paul Ricardon, itt szereztem az első együléses győzelmemet 2013-ban, szóval fantasztikus emlékeim vannak erről a helyről.

    „Az, hogy a junior kategóriákban már versenyeztem itt, könnyebbé teszi majd, hogy megszokjam a pályát Forma-1-es autóval is. Szerintem hamar meg lesz a ritmus.

  • A Force India tagadja Hamilton direkt elengedését

    A Force India tagadja Hamilton direkt elengedését

    A Force India tagadja, hogy különleges bánásmódban részesítette Lewis Hamiltont, amikor Esteban Ocon ellenkezés nélkül elengedte a Mercedest a Monacói Nagydíjon.

    Monacóban hírhedten nehéz előzni, ami komoly kockázatforrást jelent a boxkiállási időszak környékén. Hamilton ezt kis híján a saját bőrén tapasztalta meg, amikor kiállását követően Ocon mögé jött vissza a pályára, de a francia pilóta a legkisebb ellenállást sem fejtette ki a Mercedes ellen. Kimi Räikkönen, Hamilton közvetlen üldözője, egyike volt azoknak, akik szerint ebben semmi meglepő nem volt.

    „Nyilván forgalomba jött vissza, de egy Force India volt előtte, aki elengedte” – dobott tűzifát a spekulációra Räikkönen. „Mi még két körön át kint maradtunk, de annyira sokáig tart letudni az elejét, hogy esélyünk sem volt megelőzni őt.”

    Bob Fernley, a Force India helyettes csapatfőnöke azonban kifejtette, a saját versenyük szempontjából mennyire értelmetlen lett volna feltartaniuk Hamiltont, mint ahogyan a többi élmenőt sem tartották volna fel.

    „A gumitaktikát tartottuk szem előtt” – mondta Fernley. „Semmi értelme nem lett volna, mert azzal kompromittáltuk volna az egykiállásos stratégiánkat. Bárki jöhetett volna, Ricciardót vagy Vettelt is elengedtük volna.”

    Hamilton egyenesen versenye legizgalmasabb momentumának tartja Ocon megelőzését.

    „A legizgalmasabb pillanat volt a futamon, végre megelőzhettem valakit!” – lelkesedett a brit. „Egyetlen másodpercre nagyon izgatott lettem. De nem fejtett ki valami nagy ellenállást, így nem volt különösebben nehéz dolgom.”

  • Ocon brake-by-wire problémával küszködött

    Ocon brake-by-wire problémával küszködött

    Esteban Oconnak a Monacói Nagydíj utolsó néhány körében hibás fékekkel kellett megvédenie hatodik helyét a Pierre Gasly által vezetett üldözőbolytól.

    Ocon hat tized másodperccel Gasly előtt szelte át a célvonalat a hatodik helyen, így Monacóban ő szerezte meg a ’best-of-the-rest’ megtiszteltetést, ám nem sokon múlt, hogy még a pontszerzők közül is kiessen.

    „Az utolsó két körben elment Esteban brake-by-wire rendszere” – árulta el Bob Fernley, a Force India helyettes csapatfőnöke. „Lenyűgöző volt, ahogyan vezette az autót, hatalmas erőfeszítés volt a részéről. Ami minket illet, az előrelépéshez hibázásra vagy megbízhatósági problémákra lett volna szükségünk [az élmezőnyben], de nem volt egy sem, így maradtunk, ahol voltunk. Nagyszerű eredmény ez Esteban számára, különösen figyelembe véve az utolsó néhány körös fékproblémáit. Jó néhány nehéz futama volt már, örülök, hogy volt egyszer egy jó is. A dupla pontszerzés elmaradása talán kissé csalódást keltő lehet, ez volt a célunk, de összességében így is elégedettek vagyunk.”

    Sergio Pérez a másik rózsaszín masinában az első etapban a kilencedik helyen haladt, de a kiállásnál problémák adódtak a jobb hátsó keréknél, így csak a 12. helyen végzett.

    „Checo kiállása elég szerencsétlenül alakult, ami jelentősen visszavetette” – sajnálkozott Fernley. „A kerékanya megmakacsolta magát, nem tudtuk rendesen felrakni a kereket.”

    Ocon eredménye elég volt ahhoz, hogy a Force India előrelépjen a konstruktőri bajnokság hatodik helyére, megelőzve a Monacóban iszonyatosan szenvedő és pont nélkül záró Haast.

  • Ocon motorja túlélte Barcelonát

    Ocon motorja túlélte Barcelonát

    Esteban Ocon autójában nem kell motort cserélni Monacóra, a Force India ugyanis olajproblémák miatt adta fel a versenyt Barcelonában.

    Egy közel harmincmásodperces kiállást követően Ocon a 15. helyen haladt a Spanyol Nagydíj féltávjánál, amikor autója baljós fehér füstöt eregetve jelezte, hogy megunta a versenyzést. A francia pilóta azonnal félrehúzódott, a vizuális jelek alapján pedig mindenki motormeghibásodásra gyanakodott. A valódi ludas azonban az olajrendszer volt, és a beépített szoftveres biztonsági program gyors reakciójának hála a motor nem szenvedett végleges károkat, Ocon így Monacóban is tovább nyüstölheti az erőforrást és nem kell attól tartania, hogy a korai csere okán a szezon későbbi felében rajtbüntetést kapna.

    Nagyon közel volt hozzá, de a Mercedes megőrizte 100%-os mérlegét: a 2018-as szezon első öt futamán egyedül a német gyártónál nem akadtak meghibásodások. Daniel Ricciardo Red Bulljában meglehetősen látványos körülmények között adta meg magát a Renault-erőforrás Kínában, míg a Toro Rossónál Brendon Hartleynak komplett új motorra volt szüksége barcelonai balesetét követően. Spanyolországban elérte a vég a Ferrarit is, Kimi Räikkönen autójában ugyanis még pénteken erőforrást kellett cserélni, és noha a finnek a versenyen is problémái adódtak a motorral, Oconhoz hasonlóan ő is valószínűleg elkerüli a cserét.

  • A Mercedes kitárta kapuit Ricciardonak

    A Mercedes kitárta kapuit Ricciardonak

    Toto Wolff kinyitotta az ajtót a Mercedesnél Daniel Ricciardonak. Korábban a Mercedeses főnök úgy tűnt, hogy 2019-re kizárná az ausztrált, mert ilyet mondott:
    „Ha elégedett vagy a feleségeddel, nem nézegetsz más nőket.”

    Wolff ekkor arra is utalt ekkor, hogy ha Lewis Hamiltont vagy Valtteri Bottast helyettesíteni kellene, akkor elsősorban a fiatalok jönnének szóra, tehát Esteban Ocon illetve George Russel. Aztán az osztrák szakember beszélt az Auto Bilddel:
    „Nem fordították pontosan. Azt mondtam csak, hogy lojálisak elsősorban a pilótáinkhoz. Ezek Lewis, Valtteri és a Mercedes juniorok. Ők az elsők. Amennyiben azonban mások után néznénk, Daniel mindenképp egyike azoknak, akiket vizsgálnánk.”

    Jelenleg a Red Bull pilótájának, Ricciardonak nincs szerződése a következő szezonra. Persze Wolff sietett leszögezni, hogy a Mercedes elégedett Hamiltonnal és Bottasszal is:
    „Valtteri megérdemelte volna a győzelmet Bakuban, sőt akár az utolsó két futamot is. Köztük most nagyon kiegyensúlyozott minden jelenleg. Mondhatnám azt is, hogy Valtterinek jó kártyák vannak a kezében.”

  • Ocon és Gasly a cannes-i vörös szőnyegen

    Ocon és Gasly a cannes-i vörös szőnyegen

    Esteban Ocon és Pierre Gasly is ellátogatott a Cannes-i Filmfesztiválra, és (feltételezhetően) barátnőikkel az oldalukon pózoltak a kameráknak, kiegészülve a Francia Nagydíj főnökével,  Gilles Dufeigneux-val és a Provence-Alpes-Côte d’Azur régió elnökével, Christian Estrosival kiegészülve.

    Érdekesség, hogy mindkét versenyző kiposztolta Instagramra a vörös szőnyeges képüket, de úgy vágták meg a fotót, hogy a másikuk ne legyen rajta. Ennek vélhetően az az oka, hogy a honfitársak már hosszú ideje nincsenek túl jóban.

    https://www.instagram.com/p/Bij1APZF68J/?taken-by=estebanocon

    https://www.instagram.com/p/Bij1tG1ja5e/?taken-by=pierregasly

     

  • Wolff szerint kellemes probléma a versenyzőkérdés

    Wolff szerint kellemes probléma a versenyzőkérdés

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elmondta, kellemes problémával állnak szemben, amikor a 2019-es potenciális versenyzőfelállásukra gondolnak.

    A regnáló világbajnok istálló mindkét versenyzőjének, Valtteri Bottasnak és Lewis Hamitonnak is lejár jelenlegi kontraktusa a szezon végén, miközben olyan tehetségek várnak a lehetőségre mint Estaban Ocon vagy a Forma-2-ben vitézkedő George Russell.

    „Ez egy kellemes probléma. Nagyon elégedettek vagyunk Valtterivel, Lewis pedig véleményem szerint a jelenlegi legjobb Forma-1-es versenyző. Utána ott vannak az olyan tehetségek mint Ocon és George. Optimista vagyok a jövőbeli felállásunkat illetően.”

    Wolff elmondta, hogy jelenleg nem érdeklődnek más, a Mercedes családon kívüli versenyzők iránt: „Nem nézelődünk a Mercedesen kívül. Támogatnunk kell a saját embereinket, ez a prioritás. Úgy is mondhatnám, hogy nem csaljuk meg a feleségünket, ha boldogok vagyunk a jelenlegivel.”

    Pascal Wehrlein neve is felmerült 2019-cel kapcsolatban, a Mercedes szerint nem kizárt, hogy jövőre ismét Forma-1-es ülést kapjon az idei évet DTM-ben teljesítő német versenyző.

  • Sainz is képben van a Mercedesnél

    Sainz is képben van a Mercedesnél

    Toto Wolff két fiatal pilóta nevét is megemlítette, mint akik esélyesek, arra, hogy a közeljövőben a Mercedes versenyzői legyenek. Az egyikük a saját junior programjuknak a tagja, Esteban Ocon, a másikuk pedig Carlos Sainz, aki a rivális Red Bull-lal áll szerződésben.

    Jelen pillanatban Lewis Hamilton és Valtteri Bottas kontraktusa is idén jár le és egyelőre még egyikük sem hosszabbított, így szárnyra kaptak a pletykák a németek jövőbeni pilótáit illetően.

    A Mercedes szeretné megtartani Hamiltont, de a brit világbajnok szigorú feltételeket állított fel, mind a szerződés időtartamát, mind pedig a fizetést illetően.

    „Szeretnénk, ha Hamilton egészen 2030-ig nálunk maradna. A Forma-1-ben azonban bármi lehetséges, nem hiszem, hogy találnánk olyan versenyzőt, aki ne szeretne a Ferrarival bajnoki címet szerezni. Lewis viszont még nálunk van és remélhetőleg 2020-ig még legalább így is fog maradni.” – válaszolta az El Mundo Deportivo kérdésére.

    A csapatfőnök nagyra tartja a Force Indiánál nevelkedő Esteban Ocont is.

    „Régóta ismerem már őt, és az ő fejlődése évről-évre jól látható. Carlos Sainz is egy másik kiváló pilóta, és ha kitünően fog teljesíteni Hülkenberg mellett, akkor minden csapat érdeklődni fog iránta. Szeretnénk Carlost nálunk tudni, találkoztam is már az apjával, de ők a Red Bull programjának a tagjai. A kiváló kapcsolatot továbbra is fenntartjuk velük.” – tette hozzá.

  • Gasly és Ocon barátsága még a gokartos időkben véget ért

    Gasly és Ocon barátsága még a gokartos időkben véget ért

    Pierre Gasly arról mesélt, hogy miért ért véget a barátsága honfitársával, Esteban Oconnal, még mielőtt bekerültek a Forma-1-be.

    Gokartban ellenfelek voltak, versengésük pedig véget is vetett a barátságuknak.

    „Elkezdtem legyőzni őt és ez nem nagyon tetszett neki, szóval nem voltunk többé barátok.” – mesélte Gasly Bahreinben. „Sok mindent csináltunk együtt Estebannal. Amikor 9-10 évesek voltunk gyakran gokartoztunk hóesésben, mentünk öt kört, aztán bementünk, mert annyira hideg volt.”

    „Sok időt töltöttünk együtt, de eljött egy pont, amikor kicsit túl ideges lett és már nem volt kedves többé. Szóval mondhatni abbahagytuk (az együtt lógást). Aztán mindig rivalizáltunk némileg. De szerintem tiszteljük egymást, mint versenyzők.”

    Gasly elmondása szerint szóba állnak egymással, de nem beszélnek az autósportról.

    „Ha nem beszélünk a versenyzésről, akkor rendben van. El tudjuk együtt tölteni az időt és tiszteljük egymást.”