Címke: Esteban Ocon

  • Hamilton új partnere, együtt bulizó versenyzők – így érte az F1-et az új esztendő

    Hamilton új partnere, együtt bulizó versenyzők – így érte az F1-et az új esztendő

    Egyes versenyzők szilveszter és újév napján sem titkolták a nyilvánosság előtt, hogyan töltik a naptárfordulót, de olyanok is akadtak, akiket rajongók szúrtak ki a világ különböző pontjain.

    A legnagyobb felhajtás a közösségi médiában – természetesen – Lewis Hamilton hollétét övezte, akit már sokadszor boronált össze a nyilvánosság egy olyan hölggyel, akinek éppen a társaságában tartózkodott. A britet az észak-brazíliai Transcosco tengerparti üdülővárosában kapták többen is lencsevégre szilveszter éjszakáján, amint biztonsági őrök gyűrűjében elhagyott egy szórakozóhelyet.

    A brit mellett egy brazil szupermodell, Juliana Nalu tűnt fel, aki korábban a rapper Kanye West barátnője volt.

    Egy jelenlegi és egy korábbi F1-es pilóta együtt várta az újévet: Esteban Ocon és Mick Schumacher ráadásul nemcsak jó barátok, de idéntől márkatársak is, hiszen míg a francia az Alpine F1-es csapatában versenyez, a német a francia gyártó WEC-programjában kap szerepet.

    Hamiltonhoz hasonlóan Lando Norris sem verte nagydobra, hogy hova utazik, de elég nehéz lett volna inkognitóban maradnia, hiszen Martin Garrix buliján vett részt az indonéziai Bali szigetén.

    Valtteri Bottas a legkorábban ünneplők közé tartozott, hiszen Ausztráliában tölti az időt barátnőjével. A pár az ország déli részén, Adelaide közelében lévő Kenguru-szigeten tartózkodik.

    Fernando Alonso is hozta a karakterének megfelelő szerepet: az nem derült ki, hogy mivel töltötte az előző éjszakát, viszont biztosan nem vitte túlzásba a bulit, hiszen dél körül már futóedzése közben készített videót Monacóban.

    George Russell szintén igyekszik feltűnésmentesen tölteni ezt az időszakot, barátnője társaságában kíván mindenkinek boldog új évet.

  • Így karácsonyozott a Forma-1 mezőnye (képek)

    Így karácsonyozott a Forma-1 mezőnye (képek)

    A karácsony a szeretet ünnepe, és ez a Forma-1-es versenyzők esetében sincs másképp. Valaki a szerettei körében töltötte az ünnepeket, de olyan is akadt, aki nyaralt vagy éppen egy új autót tesztelt.

    A sort Max Verstappennel kezdjük, aki a kedvesének, Kelly Piquet-nek a családjával volt Brazíliában. A holland pilóta még ekkor sem bírt meglenni a vezetés élménye nélkül, ezért gokartozott is egy keveset, ahol egy szerencsés szurkoló is összefutott vele többek között.

    Fernando Alonso számára még a karácsony is versenyzéssel telt. A kétszeres spanyol világbajnok az új játékszerét próbálgatta ki egy tesztpályán, és a kép alapján egyértelmű, hogy nagyon élvezte a száguldást.

    Egyesek azonban maradtak a tradicionális ünneplésnél, így egyesek a családjukkal vagy a párjukkal voltak az ünnepek során. Lewis Hamilton a kutyájával Roscoe-val volt, Valtteri Bottas és George Russell a barátnőjével posztolt közös képet. Nico Hülkenberg a párjával, és közös gyermekükkel pózolt, George Russell karácsonyi Esteban Ocon pedig a szülei társaságát élvezte.

    Végül, de nem utolsó sorban Alex Albon és barátnője a tengernél nyaralt, és onnan kívánt mindenkinek boldog karácsonyt. Lando Norris a futballtudását villogtatta egy Paris Saint Germain mezben. A brit pilóta még a párizsi csapat stadionjában, a Parc des Princes stadionba is bemehetett labdázni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Ocon a Verstappen-uralomról: „Egyszer eljön majd az én időm”

    Ocon a Verstappen-uralomról: „Egyszer eljön majd az én időm”

    Esteban Ocon már nagyon régóta ismeri Max Verstappent és Charles Leclerc-t is. Amíg a francia pilóta az alsóbb kategóriában mindkét versenyzőt lepipálta, addig a Forma-1-ben eddig nem termett számára babér, de ez szerinte idővel változni fog.

    Az Alpine versenyzője már 2016-ban is versenyzett a királykategóriában, de a 2019-ben való egy év kihagyása ellenére is csak egyetlen győzelem szerepel a neve mellett. Ezzel szemben Leclerc már öt, Verstappen pedig 54 alkalommal tudott a dobogó legtetején ünnepelni, ráadásul a holland esetében a sikereihez még három világbajnoki cím is társul.

    Ezért hagyta figyelmen kívül Ocon az Alpine kérését

    A francia pilóta idén is megmutatta pár alkalommal a zsenialitását az Alpine volánja mögött. Monacóban zseniális versenyzést követően állhatott fel a dobogóre, és Las Vegas-ban a mezőny végéről tudott felzárkózni egészen a negyedik helyig. Azonban a két riválisa jóval eredményesebb hozzá képest, és Ocon egy privát interjúban elárulta, hogy a jövőben több alkalommal mérkőzne meg régi ellenfeleivel, akiket a Formula 3-ban le tudott győzni.

    „Fájdalmas számomra, az egyszer biztos – árulta el Ocon, aki a 2021-es Magyar Nagydíjon szerezte meg eddigi egyetlen F1-es sikerét. – Azonban ennek ellenére mindig úgy dolgozok, mint ha győzelmekért és dobogós helyekért harcolhatnék folyamatosan. Mindig az a célom, hogy a létező legjobb eredményt érjem el a versenyhétvégék során.”

    „Hiszek abban, hogy ha keményen dolgozok, és jól csinálom a dolgaimat, akkor egy nap eljöhet az én időm is. Egy nap majd olyan autó lesz alatta, amivel a világbajnokságért és győzelmekért küzdhetek majd. Már nagyon várom ezt az időszakot.”

    Ocon azt is elárulta az interjú során, hogy ugyan jelen pillanatban a Forma-1 élvez számára prioritást, egy napon szeretne rajthoz állni a Le Mans-i 24 órás versenyen.

    Gasly meglepő célt tűzött ki 2024-re az Alpine számára

  • Zidane-nal gokartoztak az Alpine pilótái

    Zidane-nal gokartoztak az Alpine pilótái

    A legendás futballista, Zinedine Zidane az év elején lett az Alpine márkanagykövete, és a minap vendégül látta a Forma-1-es csapatot Madridban.

    Az Alpine-nal tartottak a csapat fiatal versenyzőpalántái is, és az Instagramon közzétett bejegyzésben látható, hogy Esteban Ocon és Pierre Gasly együtt gokartozott a világbajnok és BL-győztes focistával, aki sokáig a Real Madrid edzője volt, de a csipet-csapat elment egy rövid városnézésre is, Zidane személyesen körbekalauzolta őket a Real Madrid stadionjában, a Santiago Bernabéuban, valamint játszottak egy könnyed kis focimeccset is.

    Mindkét F1-es pilóta nagyon örült a találkozásnak honfitársával, Gasly egyenesen a hősének nevezte őt a sportban. Zidane meglepetésként egy személyre szabott sisakot is kapott a csapattól. Rajta kívül impozáns befektetők is érkeztek a sportvilágból az Alpine-hoz néhány hónapja.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Esteban Ocon 🇫🇷 (@estebanocon) által megosztott bejegyzés

  • Az Alpine első helye és a Mercedes balesete zárta a 2023-as F1-es körözést

    Az Alpine első helye és a Mercedes balesete zárta a 2023-as F1-es körözést

    Az Abu-Dzabiban rendezett egynapos szezonvégi teszttel ért véget végérvényesen a Forma-1 2023-as évada, amelyen lehetőséget kapott egy sor fiatal versenyző, búcsúzásul pedig még összetört egy Mercedes.

    A szezonzáró teszt már hagyomány az Arab-félszigeten az F1-ben: bár valódi tétje már nincs, hiszen a bajnokságok két nappal ezelőtt lezárultak, és továbbra is az idei autóikat használják a csapatok, ám az újoncok és a 2024-es gumik kipróbálása miatt mégis fontos lehet az elvégzett munka az adatgyűjtés szempontjából.

    A korábbi években arra is láttunk példát, hogy a csapatot váltó vagy debütálásra készülő pilóták itt már megkezdték a közös munkát új helyükön, ám 2024-re jelen állás szerint – példátlan módon – egyetlen változás sem lesz a mezőnyben, hiszen 19 pilóta biztosan jelenlegi helyén maradt, és a Williams is hajlik Logan Sargeant megtartása felé.

    Az előszezoni tesztektől eltérően most a csapatok mindkét autójukat bevethették – az egyikben a tapasztalt pilóta a Pirelli jövő évi gumijait tesztelte, a másikba pedig újoncnak kellett ülnie.

    Az év utolsó tesztjét a szezont két dobogós hellyel konstruktőri hatodikként záró Alpine fejezte be a legjobb idővel, Esteban Ocon 1:24,393-at ért el, ami csak két ezredmásodperccel rosszabb annál, mint amivel szombaton a rajtrács 12. helyére kvalifikált. A második és a harmadik pozícióban két tesztpilóta, a mclarenes Patricio O’Ward és a mercedeses Frederik Vesti végzett, akiket Sergio Pérez, Carlos Sainz és Fernando Alonso követ.

    Voltak csapatok, akik az egyik autóban mindkét állandó pilótájukat bevetették a nap során, így tett például a Ferrari és az Aston Martin, ám a világbajnok Max Verstappen és Lewis Hamilton már nem kapott feladatot, ők korábban hazautazhattak.

    A legtöbb kört, 130-at a már két nagydíjrajt tapasztalatával rendelkező Pietro Fittipaldi futotta a Haasszal.

    A napi program hozott néhány fennakadást és leállást. A körözés reggel 25 perc késéssel, 9:25-kor kezdődött meg, mert az orvosi helikopter még nem volt a helyén. Később három piros zászlós leállás is történt: először akkor, amikor folyadék került a pályára a 13-as és a 14-es kanyar között, a délutáni program elején aztán George Russell Mercedese csúszott a falba, ami véget is vetett a hétvégét dobogóval záró brit körözésének. A csapat elmondása szerint technikai hiba okozta a kicsúszást, s bár az autón komoly sérülések keletkeztek, Russell jól van. Az edzés utolsó órájában egy AlphaTauri okozott még megszakítást, amikor a japán Ajumu Ivasza megállt a pályán.

    Az új technikával való folytatásra kevesebb mint három hónapot kell várni: 2024. február 21-én Bahreinben kezdődik meg a mindössze háromnapos előszezoni tesztelés, majd február 29-én már a szezonnyitó Bahreini Nagydíj edzésnapját rendezik.

     

    A teszt végeredménye:

    # Versenyző Csapat Idő Kör
    1 Esteban Ocon Alpine 1:24.393 110
    2 Pato O’Ward McLaren 1:24.662 103
    3 Frederik Vesti Mercedes 1:24.679 106
    4 Sergio Perez Red Bull 1:24.715 117
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:24.799 69
    6 Fernando Alonso Aston Martin 1:24.827 37
    7 Mick Doohan Alpine 1:25.038 108
    8 Robert Shwartzman Ferrari 1:25.050 123
    9 Logan Sargeant Williams 1:25.263 56
    10 Charles Leclerc Ferrari 1:25.371 66
    11 Theo Pourchaire Alfa Romeo 1:25.424 96
    12 Felipe Drugovich Aston Martin 1:25.554 123
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:25.570 59
    14 Jake Dennis Red Bull 1:25.666 124
    15 Ayumu Iwasa AlphaTauri 1:25.753 96
    16 Oliver Bearman Haas 1:25.779 110
    17 Zak O’Sullivan Williams 1:25.842 50
    18 Oscar Piastri McLaren 1:25.930 123
    19 Pietro Fittipaldi Haas 1:25.940 130
    20 George Russell Mercedes 1:26.283 58
    21 Lance Stroll Aston Martin 1:26.681 50
    22  Franco Colapinto Williams 1:26.832 65
    23 Daniel Ricciardo AlphaTauri 1:26.965 55
    24 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:27.387 106
    25 Alex Albon Williams 1:27.824 51
  • Ezért hagyta figyelmen kívül Ocon az Alpine kérését

    Ezért hagyta figyelmen kívül Ocon az Alpine kérését

    Esteban Ocon felfedte, hogy miért nem tartotta be az Alpine csapatutasítását a Las Vegas-i Nagydíjon. A francia pilóta szerint egy félreértett rádióüzenet állt a dolgok hátterében.

    Az Alpine versenyzője egy szenzációs felzárkózást mutatott be a szerencsejáték fővárosában, és a 16. helyről indulva egészen a 4. pozícióig volt képes felkapaszkodni. Mondani sem kell, hogy a mostani volt a 2021-es Magyar Nagydíj győztesének idei egyik legjobb versenye.

    Botrány az Alpine-nál – Gasly őrjöngött, miután a csapat utasítására kellett elengednie Ocont

    Azonban a franciát ezen jó eredményét követően is kritizálták, miután a verseny közben úgy előzte meg a csapattársát, Pierre Gaslyt, hogy az élő közvetítésben pont a csata közben játszották be azt a rádióüzenetet, amiben az Alpine arra kérte meg Ocont, hogy tartsa a pozícióját, és ne előzze meg a csapattársát. Ugyan Ocon a 4. helyen lett rangsorolva, Gasly végül hiába indult jó pozícióból, a futamot a pontszerző zónán kívül fejezte be.

    A franciáról köztudott, hogy az utóbbi időben nagyon komolyan veszi a csapattársával való csatákat, de ez a tény nem mentesíti az alól, hogy a tettével megszegte az enstone-i istálló akaratát. Ocon a legutóbbi nyilatkozatában elárulta, hogy mi is történt valójában.

    „Szerintem Pierre idősebb abroncsokon haladt előttem, és mintha azt mondták volna a fülemre, hogy maradjak a helyemen – árulta el Ocon, aki még így is 4 ponttal le van maradva a csapattársával szemben az egyéni pontversenyben.

    „Azonban akkor még nem tudtam értelmezni az üzenetet. Egyedül a pozíció szót hallottam tisztán, mert a rádiózás közben már készítettem elő az előzési manővert. Nyilvánvalóan, ha a csapat megkért volna arra, hogy adjam vissza a pozíciót, azonnal visszaadtam volna.”

    Ocon már csak azért is örült a 4. helyének, és az azzal járó 12 pontnak, mert érzése szerint Szingapúr óta először voltak képesek egy tiszta hétvégét teljesíteni. A francia istállót az utóbbi versenyeken számos ütközés és technikai hiba hátráltatta, de ennek ellenére nem adta fel, és küzdött, hogy jó eredményeket érhessen el. Ocon szerint Las Vegasban kifizetődött csapata ezen mentalitása.

    Galéria: Mick Schumacher tesztje az Alpine-nal

  • Versenymérnöke úgy érzi, Verstappen néha elunja magát a futamok közepén

    Versenymérnöke úgy érzi, Verstappen néha elunja magát a futamok közepén

    Gianpiero Lambiase, Max Verstappen versenymérnöke elmondta, néha úgy érzi, hogy a holland elunja magát, mikor nagy előnyre tesz szert a versenyeken.

    A háromszoros világbajnok már 17 győzelmet szerzett a szezonban, és minden valószínűséggel az utolsó két futamon is jó esélyei lesznek arra, hogy a dobogó legnagyobb fokára álljon fel. A 26 éves versenyző a rajtokat követően rendre elhúz ellenfelei elől, akik vagy a senki földjén autózva követik őt, vagy kemény csatákat folytatnak egymással a dobogós helyekért.

    Lambiase, a Red Bull legújabb videójában meg is jegyezte versenyzőjének, hogy sokszor az az érzése, elveszíti az érdeklődését a verseny közepén, ha nagy előnyre tesz szert.

    „Néha az az érzésem, hogy unatkozol” – jegyezte meg nevetve a mérnöke Verstappennek, majd így folytatta – Még akkor is, ha 30 másodperces előnyünk van, én a zónában maradok és megpróbálok mindent maximalizálni és mindent komolyan veszek. Míg azon a ponton Max már elveszítette az érdeklődését, és olyan ‘gyerünk GP, csak lazíts’ attitűdöt vesz fel.”

    A Belga Nagydíjon a holland még egy extra boxkiállást is be akart vállalni, hogy kényelmesen rámenjen a leggyorsabb körért járó extra pontra, ám a boxfal gyorsan leszavazta az ötletet.

    „Mikor megnyomtam volna a gombot, abban a pillanatban Christian (Horner) a fülemre szólt és azt mondta: ‘nem, erre semmi szükség’.” – idézte fel az emléket GP.

    Verstappen nevetve megjegyezte, hogy néha pimasz megjegyzéseket tesz a rádión, majd hozzátette, hogy ezt a szokását nem fogja levetkőzni.

  • Alonso odaszúrt a szerinte éretlen Oconnak

    Alonso odaszúrt a szerinte éretlen Oconnak

    Fernando Alonso válaszolt Esteban Ocon vele szemben megfogalmazott kritikájára. A spanyol pilóta nem hagyta ki a lehetőséget, és azonnal be is szólt egykori csapattársának.

    Alonso és Ocon fagyos kapcsolata egy újabb fejezethez érkezett a Sao Pauló-i Nagydíj sprintidőmérőjén. A tavalyi futamon való csetepatéjuk után idén nem a 4-es kanyarban, hanem a Senna S kijáratán akadtak össze egymással, miután Ocon megcsúszott, és a jobb hátsó kerekével telibetalálta a spanyol bal első kerekét.

    A szóban forgó eset miatt az Alpine hátulja nagyon csúnyán összetört, és Alonso sem tudta folytatni, mivel a csapat már nem tudta helyrehozni az autója bal elején keletkezdett sérüléseket. Ocon nagyon mérges volt, idiótának nevezte a kétszeres világbajnokot az esetet követően, és a spanyol már csak miatt sem hagyhatta ki, hogy ütősen visszaszúrjon egykori csapattársának.

    „Igen, hallottam, amit az a srác mondott – idézi Alonso szavait a DAZN. – Még mindig nagyon éretlennek tartom őt, nem változatott semmit a nézetein. Vannak más dolgok is, amik szintén nem változtak. tavaly mögöttem ért cléba, és ez idén is így történt, szóval minden normális.”

    „A tempónk jó volt, de erről ennyit, az időmérőn való incidens miatt sokat veszítettünk. Az volt a cél, hogy a gumikopás felmérése mellett megnézzük, hogy minden rendben van-e az autóval. Gyorsnak éreztem az autót, és nem csak a Haasnál és Alpine-oknál voltunk versenyképesebbek, hanem Carlos Sainz-cal és Oscar Piastrival szemben is.”

    „Azonban mindenki DRS vonatba volt, segítették egymást, és így nem tudunk mit csinálni velük. Ha van melletted a pályán egy Alpine, akkor mindennél óvatosabbnak kell lenned. Gaslyval összeütköztem a 6-os kanyarba menet, azért mondom ezt. Talán azt gondolják, hogy az autónk vékonyabb a többiekéhez képest, és emiatt egyszer a fűre is le kellett mennem. A jobb tempónk miatt végül simán el tudtuk kapni őket.”

    Alonso abban bízik, hogy a futamon képesek lesznek harcolni a dobogóért vagy a legjobb 5-be kerülésért, mert szerinte gyorsabbak voltak a sprinten Lewis Hamiltonhoz képest, és akár Charles Leclerc-rel, és a 7. helyről induló Lando Norriszzal is felvehetik a kesztyűt. A spanyol óvatos volt az esélyek latolgatásával, és elmondta, hogy meglátják, mi fog bejönni a futamon az előbb felsorolt dolgokból.

    Norris nem tudta megnyerni a sprintet, a Mercedes is csak egy körig tűnt esélyesnek

  • Ocon szerint Alonso félrebeszél, de a felügyelők nem hallgattak rá

    Ocon szerint Alonso félrebeszél, de a felügyelők nem hallgattak rá

    Mindenki megúszta a büntetést az interlagosi sprint időmérőjét követő vizsgálódások során. Lando Norris is megtarthatja a pole-t a sprintfutamra, és a látványos Ocon-Alonso baleset is szankcionálatlanul maradt.

    A sprintre első rajthelyet szerző Lando Norrist – többekkel együtt – amiatt vizsgáltak, mert a szombati időmérő egy pontján az előírtnál lassabb tempóban teljesítette egyik fel- vagy levezető körét. Norris esetében az első szakaszban, a bokszba való visszatérés során történt a vétség, ám egy figyelmeztetéssel megúszta a történteket, így bár csak a rajt előtt 40 perccel lett végleges, de a brit megtarthatja az első starthelyet a sprintre. George Russell, Oscar Piastri és Esteban Ocon hasonló esetében a figyelmeztetést sem tartották indokoltnak a felügyelők.

    Szintén nem volt szükség szankcióra Fernando Alonso és Ocon ütközése kapcsán, ami az SQ1 végén közel 30 percre leállította a körözést, hiszen a falba csapódó Alpine miatt helyre kellett állítani a gumifalat.

    Bár Oconnak ellenkormányoznia kellett a kanyarban, mégis határozott volt azt illetően, hogy Alonso mozdulata okozta a balesetet.

    Újabb sprint pole-ja lett a McLarené Alonso és Ocon különös ütközése után

    „Hallom, sokan azt mondják, hogy elvesztettem az irányítást az autóm felett, de ez nem igaz. Ilyen korrigálások mindenkinél történnek, Landóval [Norris] is ez történt a leggyorsabb köre során ugyanott” – mondta az Alpine pilótája.

    „Fernando a kanyar közepén balra húzódott, így nem hagyott elegendő helyet és összeütköztünk. Utána próbált szembeszállni az érvekkel, és azt mondta, hogy elég helyet hagyott, de az igazság az, hogy ha Fernando nincs ott a jobb oldalamon, akkor nem ütközünk össze.”

    Az FIA sportfelügyelői azonban egyik fél felelősségét sem tartották akkorának, hogy büntetést érdemeljen az eset.

    „Alonso tudatában volt annak, hogy Ocon nagy sebességgel érkezik. Alonso letért az ideális ívről, hogy Ocon el tudjon menni. Ocon elveszítette az autója egyensúlyát és szélesen vette a kanyarkijáratot. Ugyanebben a pillanatban Alonso az ideális ív felé mozdult, kevesebb helyet hagyva Oconnak. Ezen két tényező kombinációja vezetett az ütközéshez” – áll a jelentésben.

  • Sokan nem úszták meg büntetlenül, amit Mexikóban mindenki

    Sokan nem úszták meg büntetlenül, amit Mexikóban mindenki

    Büntetések miatt változik a Sao Pauló-i Nagydíj rajtrácsa. George Russell, valamint a két Alpine pilóa, Esteban Ocon és Pierre Gasly kettővel az eredeti rajthelyéhez képest rajtolhat majd el a vasárnapi futamon.

    Az utóbbi futamok időmérő edzésein számos alkalommal láthattunk óriási torlódást a bokszutcában. Ez azért fordulhatott elő, mert a pilóták nagy része a bokszban alakította ki saját maga számára a megfelelő szabad helyet, hogy a gyorskörük során ne tartsa fel őket senki.

    A szóban forgó probléma már Mexikóvárosban is jelen volt, de ott még senkit nem büntettek meg érte, akit emiatt vizsgáltak az ottani kvalifikációt követően. Az FIA azonban figyelmeztetett, hogy ki fognak találni valamit erre a problémára, és a jövőben már nem lesznek ilyen elnézőek ezzel kapcsolatban.

    Az F1 irányító szerve tartotta is magát az ígértekhez, ami miatt Russell, Gasly és Ocon is kapott büntetést, miután mindhárman feltartottak egyes pilótákat a bokszutcában. A Mercedes brit pilótája esetében több ízben is előfordult a szabályszegés, mivel először Leclerc-t, majd Gaslyt akadályozta a bokszutca kijáratán.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés