Címke: Esteban Ocon

  • Verstappen meglökdöste Ocont

    Verstappen meglökdöste Ocont

    A Brazil Nagydíjon az élen haladó Max Verstappent vissza akarta előzni a lekörözött Esteban Ocon, ennek pedig az lett az eredménye, hogy a francia meg is forgatta a Red Bull hollandját. A hirtelen haragú holland azonnal káromkodni kezdett, ez azonban kevés volt ahhoz, hogy lehiggadjon.

    A végül a második helyen célba érő Verstappen, szinte azonnal elővette Ocont a verseny után; míg Räikkönenéket interjúvolták, Max az éppen mérlegelő Oconhoz sietett, és lökött is rajta párat, mire a nyurga francia ki is billent az egyensúlyából, épp csak, hogy nem esett el…

    A lökdösődés megtekintéséért klikkelj ide!

    [poll id=”93″]

     

  • Ocon minden F1-en kívüli ajánlatot elutasított

    Ocon minden F1-en kívüli ajánlatot elutasított

    Esteban Ocon elutasította a Forma-1-en kívüli ajánlatokat 2019-re, annak ellenére is, hogy most már szinte biztos, hogy nem lesz F1-es ülése jövőre.

    Ha ki is kell hagynia a 2019-es F1-es szezont, úgy döntött a Mercedes menedzsmentjével együtt, hogy nem vállal szereped addig más szériákban.

    Pedig állítólag az IndyCarból is kapott ajánlatot a Schmidt Peterson Motorsportstól és a Dale Coyne Racingtől is, valamint a Formula E-be is hívták volna.

    „Voltak beszélgetések arról, hogy versenyezhetnék különféle helyeken, de nem mennék bele a részletekbe. De nem választunk ezek közül.” – mondta Ocon.

    2016-ban Ocon a DTM-et is kipróbálta, mielőtt debütálhatott volna a Manorral a Forma-1-ben. Most azonban nem szeretne elkanyarodni az F1-től.

    „Ha nem versenyzem jövőre, azt választom, hogy közel maradjak a Mercedeshez és megpróbálok a lehető legtöbbet tanulni tőlük. Talán tesztelek velük, ha lehetséges, velük dolgozom. Ez az egyetlen dolog, amit tehetek azért, hogy formában maradjak és az F1 körül maradjak.”

    „Nem érzem úgy, hogy olyan tapasztalatot tudnék gyűjteni, ha valahova máshova megyek, amiket nem szereztem meg már korábban. Amíg F1-es ülésre vártam például DTM-eztem. Akkor sokat tanultam és nem hiszem, hogy ez most is így lenne, hogy már van F1-es tapasztalatom. Nem tervezek máshova menni versenyezni.”

  • Bottas és Sainz szerint mókás lesz az F1 új tehetségei ellen versenyezni

    Bottas és Sainz szerint mókás lesz az F1 új tehetségei ellen versenyezni

    A Formula 2 jelenlegi tehetségei, tehát George Russell, Alexander Albon és Lando Norris is nagyon valószínű, hogy 2019-ben a Forma-1-es rajtrácson lesznek. Russellnek és Norrisnak máris lett helye a Williamsnél és a McLarennél, míg Albon feltehetően a Toro Rossohoz igazol majd.

    A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso elhagyja a Forma-1-et, de a jelenlegi csapattársa a McLarennél Stoffel Vandoorne is távozik a szériából, ahogy a Force India versenyzője, Esteban Ocon is a partvonalról nézheti csak 2019-ben a királykategóriát. Norrisnak 2019-ben Sainz lesz a csapattársa, és szerinte hihetetlenül felkészültek a Forma-1-be igyekvő tehetségek. Így nyilatkozott az Autosportnak:

    „Azt hiszem, hogy a mezőny minősége magasabb lesz, mint az volt valaha is. Hihetetlen mennyiségű tehetség érkezik manapság a Forma-1-be, és különösen megdöbbentő az, hogy az újoncok mennyire felkészültek. Amikor én megérkeztem, készen álltam. Már az első körömben Ausztráliában azt hiszem, hogy az edzésen az ötödik helyen voltam, egy olyan pályán, amit nem ismertem. Most a szimulátoroknak köszönhetően és a teszteknek, a szabadedzéseken való részvételeknek köszönhetően nagyon is felkészülten érkezhetsz meg Ausztráliába. Ez csak tapasztalatszerzés kérdése, ezért azt gondolom, hogy jövőre a Forma-1 szintje sosem látott magasságban lesz. Lando, George, Max Verstappen, Esteban (ha talál magának ülést), jómagam és a visszatérő Kvjat mindannyiunk nagyon tehetséges.Örömötöket lelitek majd benne, ha láttok minket versenyezni.”

    A Mercedes pilótája, Bottas is egyetért Sainz mondandójával, mely szerint ez a komoly váltás egészséges lesz 2019-re nézve:

    Jó a minőség. Nem véletlen, hogy még mindig a Forma-1-ben vannak a legjobb versenyzők. Mindig öröm látni fiatal versenyzőket, akik jönnek, és már az újonc évükben nagyon bizonyítani akarnak.”

    Véleménye szerint az F1-es csapatok egyre inkább nyitottabbak arra, hogy újoncoknak adjanak versenyülést.:

    „Sok csapat úgy tűnik, hogy megfelelő lehetőséget biztosított fiatal versenyzőknek, hogy kipróbálhassák magukat, és sokan élni is tudtak ezekkel. Talán ez a folyamat is hozzájárul ahhoz, hogy más csapatok is így cselekedjenek, ami jó. Egyértelműen ez megváltozott, mióta én ide igazoltam. És jó dolog azt látni, hogy csapatok lehetőségeket adnak a fiataloknak.”

    Bottas 2011-ben tesztelhetett először a Williamsszel, abban az évben, amikor GP3 bajnok is lett, ezt követően kihagyott egy szezont mint a csapat tesztpilótája, de 2013-ban versenyüléshez jutott náluk.

  • Esteban Ocon Párizsban romantikázik barátnőjével

    Esteban Ocon Párizsban romantikázik barátnőjével

    Esteban Ocon és barátnője, Elena Berri Párizsban, a kivilágított Eiffel-toronynál romantikáztak a minap. 🙂

    (Az alábbi kép lapozható)

    https://www.instagram.com/p/BpzedODlHLx/

  • Wolff: Ocon valószínűleg kihagyja 2019-et

    Wolff: Ocon valószínűleg kihagyja 2019-et

    A Mercedes csapat főnöke, Toto Wolff szerint már nagyon valószínű, hogy Esteban Ocon ülés nélkül marad 2019-re.

    Nem Ocon vagy Wolff kezében van a francia pilóta sorsa, a Williamsen múlik minden.

    „Elég valószínű, hogy csak 2020-ra tudunk neki helyet találni és lesz egy üres éve. Addig viszont beintegráljuk a csapatba, így hozzájárulhat a csapat teljesítményéhez. Nagyjából beletörődtünk. Talán lehet még lehetőség a Williams, de nem a mi kezünkben van a döntés, hanem Claire Williamsében.”

  • Gasly ezentúl nem bízik meg Oconban

    Gasly ezentúl nem bízik meg Oconban

    A Toro Rosso franciája, Pierre Gasly ujjal mutogatott Esteban Oconra, miután a két francia a Mexikói Nagydíjon ütközött egymással. Gasly elmondta, hogy amikor Oconnal csatázik, akkor sokkal óvatosabban vezet.

    Köztudott, hogy a két francia pilóta között óriási a rivalizálás már a gokartos évektől kezdve. A két francia a Mexikói Nagydíjon is csatázott egymással a verseny vége felé. Gasly szerint Ocon nem versenyzett tisztességesen, ugyanis a négyes kanyarban leszorította őt a pályáról.

    Azonban a stewardok végül nem büntették meg a Force India francia pilótáját. Gasly, aki végül megelőzte Ocont, nem értett egyet a stewardok döntésével.

    „Amikor Oconnal csatázok, mindig ugyanaz a forgatókönyv,” – véli Gasly. „Már régóta ismerem őt, azonban amikor csatázunk a pályán, bármi megtörténhet.

    „Azt hiszem Esteban nem lehetett valami boldog a futamot követően, miután úgy előztem meg őt, hogy én az utolsó helyről vágtam neki a futamnak. Leszorított, ami miatt ki kellett menjek a bukótérbe.

    „Az ötös kanyarban bebújhattam volna mellé, azonban akkor ütköztünk volna, szóval nem érte volna meg. Számomra nem volt fair ez az egész, ugyanis én hagytam neki egy autónyi helyet, azonban Ocon ezt nem volt hajlandó megtenni.”

    Gasly szerint az eset kísértetiesen hasonlított arra, amikor Sergio Perezzel ütközött az Angol Nagydíjon és ütközés miatt utólag megbüntették.

    „Ezt az esetet sok másikhoz tudnám hasonlítani, például amikor Perezzel ütköztem Silverstoneban. Helyet kell hagynod a másik pilótának, azonban az én esetemben ez nem történt meg.

    „Igazából nem érdekel az egész, mert elvettem Ocontól a tizedik helyet, így én kaptam pontot ő pedig nem.”

  • Ocon esélyei egyre halványabbak 2019-re

    Ocon esélyei egyre halványabbak 2019-re

    Nagyon úgy tűnik, hogy Esteban Ocon kiüli majd a 2019-es Forma-1-es szezont, hiszen már Toto Wolff szerint is minimális esélye van a Williamsnél, amely az egyetlen lehetősége maradt.

    „Az elmúlt két hónapban nem változott semmi. Már 2020 van a középpontban. Esteban segíteni fog nekünk az autóval, utána pedig meglátjuk, mi vár rá.”

    A Mercedes másik protezsáltjának, George Russellnek már biztosított a helye 2019-re, a Williams pilótája lesz. Wolff szerint a Force Indiától szinte biztosan távozni kényszerülő Ocon helyzete „teljesen más”, mint a fiatal brité.

    „Talán jó lesz neki kihagyni egy évet, majd visszatérni egy versenyképes autóban.”

    Az a hír járja, hogy ez a „versenyképes autó” Valtteri Bottas Mercedese lesz, aki az idei szezon második felében szinte végig szenvedett.

    „Vesztettem pár pontot idén és az idény második felében egyszer sem sikerült Lewis előtt végeznem.” – mondta Bottas Mexikóban. „Azt viszont nem gondolnám, hogy valóban 130 ponttal vagyok mögötte, szerintem kisebb a különbség köztünk és ezt a csapat is tudja.”

  • Ocon szerint Leclerc már jövőre bajnokesélyes lesz

    Ocon szerint Leclerc már jövőre bajnokesélyes lesz

    Esteban Ocon véleménye szerint Charles Leclerc már első ferraris évében a világbajnoki címért harcolhat majd.

    Leclerc szenzációs néhány évet tudhat maga mögött, tavaly újoncként, abszolút dominálva nyerte az F2-t, előtte évben pedig szintén újoncként lett bajnok a GP3-ban.

    Nem lehetett kérdéses, hogy a fiatal monacói a sikerei után lehetőséget kap-e a Forma-1-ben, idén be is mutatkozhatott az Alfa Romeo-Sauber színeiben.

    Leclerc a Ferrari utánpótlásprogramjának támogatásával versenyzett a junior kategóriákban, teljesítményével pedig meggyőzte a Maranellóiakat arról, hogy 2019-ben már az olasz gárda Forma-1-es csapatának versenyzője legyen.

    Esteban Ocon nagyon jól ismeri Leclercet, akivel még gokartos időszakában ismerkedett meg. A Mercedes kötelékébe tartozó francia elismerően nyilatkozott kollégájáról.

    „Szerintem Charles harcban lesz a 2019-es bajnoki címért. Egyáltalán nem lepődnék meg, ha ez a helyzet állna fenn” – monda Ocon.

    „Tudom, hogy nagyon tehetséges és az egyik leggyorsabb versenyző. Pierre Gaslyval együtt dobogókért és győzelmekért fognak küzdeni jövőre.”

    „Mindkettejük ellen versenyeztem. Charles ellen kicsit többet, mert Pierre később kezdte a gokartozást. Én nyertem a francia bajnokságot, majd Charles ellen harcoltam, aki újonc volt. Szóval elég jól ismerem.”

    „Először 2005-ben, Mini Kartsban mentem ellene – körülbelül hét vagy nyolc évesek lehettünk ekkor. Az első naptól kezdve egyértelmű volt, hogy nagyon tehetséges és a leggyorsabb srácok egyike. Biztos vagyok benne, hogy meg fogja mutatni a tehetségét 2019-ben” – tette hozzá.

  • Ocon: Egy hülye ok miatt zártak ki

    Ocon: Egy hülye ok miatt zártak ki

    Elég csalódott volt Esteban Ocon, amiatt hogy utólag kizárták őt az Amerikai Nagydíjról, amit egyszerűen csak élete legrosszabb érzésének nevezett.

    A Force India pilótája a nyolcadik helyen végzett Austinban, ám a futam után kizárták, mivel a verseny első körében túllépte a megengedett üzemanyag átfolyás értékét.

    „Egész versenyen nyomtam neki, pontokat szereztem, majd pedig kizárnak egy hülye ok miatt, ez talán életem eddigi legrosszabb érzése. Ez a mi hibánk, de mindenesetre nem fogjuk feladni, az egyszer biztos” – mondta csalódottan Ocon.

    A francia mellett Kevin Magnussen is a kizárás sorsára jutott, ő a verseny egésze alatt több üzemanyagot használt el összesen, mint a megengedett.

    A Force India csapatfőnöke Otmar Szafnauer elmondta, hogy a csapat korábban még nem találkozott ezzel a problémával, és Oconnak nem származott előnye ebből.

    „Az első kör alatt volt egy kis kilengés az üzemanyag fogyasztásban, de a kör végére ez már kiegyenlítődött. Ha csak a kör végét nézzük, akkor nem történt szabálysértés, de ez attól is függ, hogy hogyan osztják fel a kört.” – tette hozzá.

  • Ocont és Magnussent is kizárták az Amerikai Nagydíjról

    Ocont és Magnussent is kizárták az Amerikai Nagydíjról

    Esteban Ocont és Kevin Magnussent a verseny leintését követően diszkvalifikálták az Amerikai Nagydíjról. Ocon nyolcadikként, Magnussen pedig kilencedikként látta meg a kockás zászlót Austinban.

    A Force India, valamint a Haas istálló versenyzője is hasonló ok miatt jutott a kizárás sorsára: mindketten az üzemanyag használatával kapcsolatos szabályokat szegték meg.

    Oconnak a 5.1.4-es regula miatt volt jelenése a versenybíráknál. Ez a szabály egyszerűen annyit mond ki, hogy az „üzemanyag-átfolyásnak nem szabad túllépnie az óránkénti 100 kg-ot”.

    Magnussen a 30.5-ös cikkelynek nem tett eleget, mely kimondja, hogy „egy versenyen sem lehet 105 kg-nál több üzemanyagot tankolni az autóba. Aki ezt túllépi, azonnali kizárásban részesül.”

    A két versenyző diszkvalifikálásának Brendon Hartley és Marcus Ericsson örülhet a legjobban, hiszen így mindketten pontszerzőként búcsúzhatnak Austinból.

    A Haast egyébként nem először zárták ki 2018-ban. Az Olasz Nagydíjon ugyan hatodikként intették le Romain Grosjeant, de a futamot követően szabálytalan padlólemeze miatt nyolc ponttól esett el az amerikai istálló.