Címke: Esteban Ocon

  • Ocont kitiltották a Mercedes garázsából a hétvégén

    Ocont kitiltották a Mercedes garázsából a hétvégén

    A Mercedes kitiltotta a 2019-es tartalékos pilótájukat, a garázsukból ezen a hétvégén, Abu Dhabiban.

    Noha még mindig Toto Wolff menedzseli Esteban Ocont, a francia már aláírt egy szerződést a 2020-as évre a Renaulthoz. A 23 éves Ocon hamarabb tud a Mercedestől elbúcsúzni, így a jövőheti Abu Dhabiban megtartott tesztelésen már megízlelheti a 2019-es Reanult-t.

    Arra a kérdésre, miszerint már segített-e a Renaultnak a 2020-as autó fejlesztésében a Canal Plusnak elmondta, hogy technikailag nem volt még erre alkalom.

    – De beszélünk, illetve lehetőségem volt üléspróbára is, illetve egy kicsit szimulátoroztam is, ezzel is felkészítve magam.  Ezért nincs jogom arra, hogy a Mercedes garázsában tölthessem a hétvégét – mondta el Ocon Abu Dhabiban.

    – Már készülünk a jövő heti tesztelésre, és szerencsémre két napom lesz, ami ritka. Még Daniel Ricciardonak sem volt ilyen lehetősége tavaly, szóval ez remek felkészülés lehet a következő szezonra – tette hozzá a pilóta.

    (Szerző: Gajáta Fanni)

  • Boullier: a Renault-nak idő kell, de már érik a siker

    Boullier: a Renault-nak idő kell, de már érik a siker

    A Lotus és a McLaren korábbi csapatfőnöke, Éric Boullier szerint a Renault időt kell, hogy adjon magának, csak úgy érheti utol az élmezőnyt.

    „Ha Daniel Ricciardo úgy döntött, csatlakozik, az egy jó jel. De egy fecske nem csinál nyarat.” – válaszolta az Ouest France kérdésére, mikor a Renault 2019-es szezonjáról kérdezték.

    „Könnyű azt látni, ami nem működik, de több évnyi befektetés – és ha úgy tetszik – toborzás kell ahhoz, hogy valaki fel tudjon zárkózni.”

    Boullier úgy látja, a szakemberek becsábítása a legnehezebb feladat a franciák számára.

    „A Forma-1-ben mindenki védi a kulcsembereit. Ezen a területen behozni a lemaradást évekbe telik. Addig kell ezen dolgozni, amíg nem működik rendesen a csapat.”

    A jelenleg a Francia Nagydíj szervezőségéhez kötődő francia azért kiemelte, vannak biztató jelek, Ricciardo leigazolása mellett is.

    „A motorjuk már egy szinten van a többiekével. Igaz, a karosszérián van még mit javítani, de látszik, csapat formálódóban van. Ez jó jel, már csak egy kis türelem kell.”

    A Renault az egyetlen csapat a Williams mellett, akik változtatnak jövőre, ugyanis Esteban Ocon érkezik Nico Hülkenberg helyére.

    „Ismerem a srácot 12 éves kora óta, nem aggódom miatta.” – mondta fiatal honfitársáról Boullier – A legnagyobb kihívás az, hogy franciaként versenyez majd francia csapatban, ilyenre pedig rég nem volt példa. Be kell majd osztania az idejét, ez sok kötelezettséggel jár majd.” – vetítette

  • A Renault fontosnak tartotta, hogy Ocont minél hamarabb elengedje a Mercedes

    A Renault fontosnak tartotta, hogy Ocont minél hamarabb elengedje a Mercedes

    Az már régóta köztudott, hogy Esteban Ocon jövőre visszatér a Forma-1 mezőnyébe a Renault színeiben.

    A franciát pedig új csapata már az Abu Dhabi Nagydíj utáni szezonvégi tesztek alkalmával rögtön be is vetné. És a múlthéten kiderült, hogy ez meg is fog valósulni, ugyanis a Mercedes – akikkel Oconnak szerződése van idén, mint tesztpilóta – elengedi. Viszont azt nem árt hozzátenni, hogy még ezután is Toto Wolff fogja menedzselni a 23 éves versenyzőt. Az elengedés nagyon fontos volt a Renault-nak, ezt Alain Prost is kiemelte Abu Dhabiban.

    „Semminek tűnik, de nagyon fontos” – mondta a francia Auto Hebdónak.

    Állítólag ezt a feltételt szándékosan iktatta be a Renault Ocon 2020-as szerződésébe, miután tavaly Daniel Ricciardót nem engedte tesztelni a Red Bull az idényzáró után.

  • Toto Wolff nyilatkozott Ocon távozásáról

    Toto Wolff nyilatkozott Ocon távozásáról

    Esteban Ocon jövőre már a Renault csapatát erősíti, Nico Hülkenberg helyére érkezik, jelenlegi főnöke a Mercedesnél Wolff pedig először beszélt a távozásáról. A francia idén a bajnokcsapat tartalékpilótája volt, és ígí segítette Lewis Hamiltont és Valtteri Bottast. A 24 éves pilótát új istállójánál Daniel Ricciardo várja a következő szezonban. Wolff a thejudge13.com-nak nyilatkozott:

    „Esteban már jó ideje velünk volt. Tavaly olyan helyzetbe kerültünk, hogy nem tudtunk neki ülést adni. Sokat tanult azonban nálunk. Akár nézhette is volna csak azt, hogy dolgozik Lewis Hamilton és Valtteri Bottas, de ő inkább rengeteget szimulátorozott, és sokat fejlődött. Összességében sokkal érettebb lett. Esteban egy olyan versenyző, aki megérdemelné azt, hogy a Mercedesnél egy nagyon jó autóban legyen. A Renault ajánlatára, akik szintén gyári csapat, azonban nem mondhatott nemet. Ez jó lesz neki, és még tovább fog fejlődni. Abban is lenne rizikó, ha a Mercedesnél Lewis Hamilton ellen kellene mennie, egy olyan csapatnál, akik a világbajnoki címekért küzdenek. Azt hiszem ezért, hogy a Renault ideális lesz számára.”

  • Latifi akkor sem megy vissza az F2-be, ha nem jön össze a Williams ülése

    Latifi akkor sem megy vissza az F2-be, ha nem jön össze a Williams ülése

    Nicholas Latifi kijelentette, hogy nem fog visszatérni a Formula 2-be jövőre, ha nem sikerülne megvetnie a lábát 2020-ban az F1-es mezőnyben. Mindenki arra számít, hogy a kanadai lehet a Williams istállójánál Robert Kubica utóda, de még semmit sem jelentettek be. A RaceFansnek nyilatkozott Latifi:

    „Mindig is úgy volt, hogy ez lesz az utolsó évem a Formula 2-ben. Tudtam ezt már a szezon előtt, legyen bármi is a vége, jó vagy rossz. Boldog vagyok, mert jól alakult végül. Most már azt kell megnézni, hogy mi a terv jövőre.”

    A Williams számára a másik lehetőség az lenne, ha a Renault-tól távozni kényszerült Nico Hülkenberget alkalmaznák, aki ott nem kapott új szerződést, és helyére Esteban Ocon érkezett. Ettől függetlenül, feltehetően Latifié lesz a versenyülés.

  • Ocon már idén vezetheti a Renault-t

    Ocon már idén vezetheti a Renault-t

    Esteban Ocon már ebben az évben a Renault konstrukciójába pattanhat, ugyanis a Mercedes idő előtt elengedte a fiatal pártfogoltja kezét annak érdekében, hogy a francia újdonsült csapatával tesztelhessen.

    Szinte már hagyománnyá vált, hogy az utolsó futam után a csapatok még pár napig az évadzáró verseny helyszínén tartózkodnak és megejtik a Pirelli által kiírt gumitesztet. Idén ez a gyakorlás december 3-án és 4-én kerül megrendezésre, és egy istálló (Renault) már jelezte kivel szeretné teljesíteni a kétnapos gyakorlást.

    A Renault ugyanis megengedte Daniel Ricciardónak, hogy ezt az eseményt kihagyja és haza repüljön, így mindkét napon Ocon fogja róni a köröket a Yas Marnia Circuit-en.

  • Újabb kapu zárult be Nico Hülkenberg előtt

    Újabb kapu zárult be Nico Hülkenberg előtt

    Ed Carpenter cáfolta azon híreket, mely szerint Nico Hülkenberg csatlakozna a csapatához, és 2020-ban már az IndyCarban indulna. Úgy néz ki, hogy a német pilóta az utolsó Forma-1-es versenyére készülhet jó egy hét múlva. Hülkenbergnek nem maradt lehetősége a királykategóriában, a Renault-nál a helyére Esteban Ocon érkezik.

    Nico korábban is cáfolta már azt, hogy az IndyCarban köthetne ki, mivel nem áll készen az ovál versenyzésre, de újra és újra felmerültek olyan pletykák, mely szerint Carpenter egyeztetett Hülkenberggel egy versenyülésről. A csapattulajdonos most tiszta vizet öntött a pohárba, és a motorsport.com-nak nyilatkozva elmondta, hogy továbbra is indul ovál versenyeken, és hogy Hülkenberg nem csatlakozhat a csapatukhoz:

    „Igen, továbbra is versenyezni fogok oválokon, a #20-as Chevyvel a következő szezonban. Hihetetlen, hogy minden évben felmerül egy pletyka, amely arról szól, hogy abbahagyom, de erről szó sincs. Ezek a pletykák úgy terjednek, hogy mi semmit nem mondtunk. Igazság szerint beszéltem Nicóval párszor. Azt hiszem, hogy az IndyCar érdekli őt, de szerintem még ennek nincs itt az ideje.”

  • Ocon reméli, hogy már idő előtt tesztelhet a Renault-val

    Ocon reméli, hogy már idő előtt tesztelhet a Renault-val

    Esteban Ocon abban reménykedik, hogy a karrierje a Renault-nál mielőbb megkezdődhet. Annak ellenére, hogy már bejelentették 2020-ra Daniel Ricciardo csapattársának, a francia pilóta továbbra is a Mercedes tartalékpilótája. Brazíliában a német sajtó megkérdezte, hogy mikor kezdhet a franciáknál, mire Ocon így felelt:

    „Nem tudom, de remélem, hogy mihamarább. Bízom benne, hogy tesztelhetek már Abu Dhabiban, de a két csapatnak kell erről megegyeznie, hogy ez lehetséges lesz-e. Én mindenesetre ezt szeretném.”

  • Ricciardo: Nem leszek óvatos Oconnal

    Ricciardo: Nem leszek óvatos Oconnal

    Esteban Ocon lesz a jövő évtől a Renault pilótája Nico Hülkenberg helyett. Daniel Ricciardónak már van a Red Bullos korszakából tapasztalata azzal kapcsolatban, hogy milyen az, amikor egy fiatal pilóta a csapattársa.

    „Esteban eléggé vékony. Ő a legvékonyabb pilóta, akit valaha láttam” – mondta Ricciardo, amikor a jövő évi csapattársáról kérdezték. De azt is elárulta, hogy nem lesz óvatos a franciával.

    „Ugyanúgy fogok vele viselkedni, mint ahogy azt Verstappennel tettem. Most én leszek a vén motoros a csapatnál, de ettől még nem fogok vele óvatosan bánni. Mind a ketten tudjuk, hogy mit kell tennünk azért, hogy a csapat ott legyen, ahol szeretnénk.”

    (Szerző: Csatlós Martin)

  • Maradhat Hülkenberg a Renault tartalékpilótája?

    Maradhat Hülkenberg a Renault tartalékpilótája?

    A Renault tartalékpilótája maradhat 2020-ban Nico Hülkenberg. A francia gyártó kirakta Esteban Ocon miatt a németet, de nem sikerült a következő szezonra Hülkenbergnek megállapodnia a Haas F1 csapatával sem. Feltehetően így most Antonio Giovinazzi helyével szemez az Alfa Romeónál, de inkább annak nagyobb a valószínűsége, hogy 2020-ban versenyülés nélkül marad.

    Cyril Abiteboul persze megkapta kérdésként az orosz Championattól, hogy maradhatna-e tartalékosi szerepben Hülkenberg:

    „Ne csináljunk címlapsztorit a válaszomból, de erről nem beszéltünk. Jelenleg teljesen a mostani szezonnal foglalkozunk. Meglátjuk. Ha nem lesz semmi legkésőbb Abu Dhabiban, vagy december 31-ig, akkor beszélhetünk róla. Azt azonban már mindtam nektek, hogy Nico egyértelművé tette, hogy nem akar ott lenni 22 versenyen a pálya mellett. Egyértelmű, hogy versenyezni akar.”