Címke: Esteban Ocon

  • Norris elárulta, a pálya beláthatatlansága is gondot okozott neki

    Norris elárulta, a pálya beláthatatlansága is gondot okozott neki

    Lando Norris elmondta, hogy a pálya beláthatatlansága is hátráltatta vasárnap.

    A McLaren versenyzője a hetedik helyen ért célba, így megszerezte a wokingi istálló idei első pontjait. Az utolsó pillanatig harcolt Esteban Oconnal, ám végül a francia tudott előbb célba érni.

    A brit pilóta a verseny után elmondta, nehézséget okozott neki a csata során az is, hogy nehezen látott ki az autóból. A szaúdi pályán több beláthatatlan kanyar van, ám ezen az idén lerakott monitorok sem segítettek.

    „A látási viszonyok sokkal rosszabbak volta. Mikor fékeztem, nem láttam hol van Esteban (Ocon). Nem lehet olyan jól látni a bal oldalon. ” – magyarázta a Sky Sportsnak Norris.

    A fény megjelent ugyan az alagút végén a wokingi istálló előtt, ám még mindig sok munka vár rájuk.

    „Nem volt szerencsém a végén, mikor Estebannal harcoltam. Dupla sárga zászló is volt, de az utolsó körben nem tudtam elmenni mellette. Sok volt a pozitívum, hetedik helyen végeztünk, pontokat szereztünk. Jobban teljesítettünk, mint ahogy vártuk, de ez az eredmény annak is köszönhető, hogy kiestek előlünk. A legtöbbet hoztuk ki a napból, jó látni, hogy van némi potenciál az autóban. Mindkét konstrukciónak a pontszerző helyek egyikén kellett volna befutnia. Daniel (Ricciardo) nagyon jól ment, de sajnos nem volt szerencséje a technikával.” – tette hozzá Norris.

    https://twitter.com/mclarenf1/status/1508209086248198152?s=21&t=Yl8gslfXEKFxi5e4zEEa0A

  • Verstappen nyert, többen kiestek Szaúd-Arábiában

    Verstappen nyert, többen kiestek Szaúd-Arábiában

    A kalandosan alakuló szaúdi hétvége versenyének 18 fő vágott neki. A tegnapi időmérőn Mick Schumacher autója annyira összetört, hogy azt esélytelen volt mára rendbe hozni. Yuki Tsunoda autójával pedig a rajtrácsra kivezető körön akadt probléma.

    A pole-t némileg meglepetésre Sergio Pérez szerezte meg, ő indulhatott az első rajtkockából, mellőle pedig a szezonnyitó győztese, Charles Leclerc. Mögöttük Sainz és Verstappen sorakoztak fel, majd Ocon és Russell következett. Mindeközben Hamilton csak a 15. rajthelyet foglalhatta el.

    Magnussen, Hamilton és Hülkenberg kemény gumikeverékekkel várta a rajtot, míg mindenki más közepessel kezdett.

    Péreznek sikerül elsőként fordulnia az első kanyarban, míg Verstappen megelőzte Sainzot. Zhou a mezőny legvégére esett vissza, míg a 9. helyről induló Gasly-t előbb Magnussen, majd Norris is megelőzte. Pár kör múlva pedig Russell lépett előre az 5. helyre, Oconnal szemben.

    A 6. és 7. helyen a két rózsaszín Alpine ütközött össze hajszál híján, mikor Alonso lassan előzni készült, Ocon azonban az utolsó pillanatban elé mozdult. Nem sokkal később újra próbálkozott a csapattárs megelőzésével, de nem járt sikerrel, így azonban lassan elszakadtak az előttük haladó Russelltől, és lassan Bottas kezdett közeledni mögöttük. A 7. körben végül sikerült a spanyol manővere, bár Ocon nem könnyítette meg a helyzetét.

    A következő körben Ocon visszavette a pozíciót, azonban ezt a pályán kívül sikerült neki, ezért hamarosan visszaengedte maga elé a spanyolt. Így azonban lesipuskásként tényleg megérkezett Bottas, sőt lassan Magnussen is Ocon mögé.

    A 11. körben Magnussen kísérelt meg egy Bottas előzést, de nem járt sikerrel.

    Ocon továbbra is Alonso támadásával volt elfoglalva, de ismét kívül csúszott a pálya határain. Ennek az lett a vége, hogy a 14. körben Bottas előzte meg Ocont.

    Stroll és Albon kezdte meg a kerékcserék sorát a 14. kör végén, eközben Gasly megelőzésével Hamilton feljött a 10. helyre.

    Zhou pályaelhagyással szerzett előny miatt 5 másodperces büntetést kapott.

    A Ferrari elhintette a 15 kör végén, hogy kerékcsere következik, amire a Red Bull is reagált és Pérez érkezett kerékcserére, Leclerc azonban kint maradt a pályán.

    Latifi a falban végezte

    A 16. körben aztán virtuális biztonsági autó (VSC) lépett életbe, mert Latifi összetörte a Williamsét.

    Ez a Ferrarinak kedvezett, mert kevesebb időveszteséget jelentett a VSC alatti kerékcsere. Főleg, hogy közben ezt valós biztonsági autós fázisra váltották. Szépen sorban érkeztek is a versenyzők kerékcserére.

    Sainz arra panaszkodott rádión, hogy mikor jött ki a boxutcából, Pérez felpréselte őt a falra.

    Így az élen Leclerc-Verstappen-Pérez-Sainz sorrend alakult.

    A 20. kör végén távozott a safety car. Leclerc jól indított, megtartotta az első helyet, Sainz azonban elment Pérez mellett, miután szóltak a mexikóinak, hogy az imént a boxkijáratnál jogtalanul vágódott be a spanyol elé.

    A 24. körben aztán Magnussen megelőzte Hamiltont, a következő körben azonban a hétszeres világbajnok visszavette tőle a 6. helyet.

    Zhou eközben boxutca áthajtásos büntetést kapott, mert a korábbi 5 másodperces büntetést nem töltötte le időben.

    Megadta magát egy Alpine, egy McLaren és egy Alfa Romeo

    A 34. körben Alonso megelőzte Magnussent a 7. helyért, két körrel később azonban Magnussen visszaszerezte a pozícót. Hamar kiderült, hogy valójában megadta magát a spanyol autója.

    Szinte rögtön utána Ricciardo alatt állt meg a McLaren, majd Bottas autóját tolták be a boxba és kényszerült feladni a versenyt.

    VSC lépett életbe. Alonso azonban idegesen nyugtázta, hogy nem tud kimenni kerékcserére, mert addigra bezárt a boxutca. Magnussennek és Hülkenbergnek azonban még sikerült időben a boxkiállás.

    A 41. körben folytatódott a verseny, Hamilton gyorsan ki is ment a boxba, lecserélni a Pirelliket. Magnussen mögé tért vissza a 12. helyre.

    Ismét Verstappen-Leclerc adok-kapok

    Verstappen Leclerc-t üldözte, és ahogy a szezonnyitón, ismét adok-kapokba kezdtek. A 42. körben a DRS segítségével sikerült az előzés, ám a célegyenesben Leclerc visszavette a vezetést.

    Egy körrel később Verstappen az utolsó kanyarhoz közeledve ismét Leclerc nyakában volt, mellé ért, de fékezett, és Leclerc maradt az élen.

    Charles Leclerc, Max Verstappen
    Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

    A 46. körben a holland ismét megérkezett a Ferrari mögé, úgy intézte, hogy nyithassa a DRS-t, és megelőzte a monacóit.

    Mindeközben Albon és Stroll akadtak össze, de „csak” sárga zászlóra volt szükség.

    A végsőkig tartott Verstappen és Leclerc csatája, de már nem történt változás.

    A versenyt végül Verstappen nyerte Leclerc és Sainz előtt. Őket Pérez, Russell, Ocon, Norris, Gasly, Magnussen és Hamilton követi a pontszerző helyeken.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Lemaradás
    1 Max Verstappen Red Bull
    2 Charles Leclerc Ferrari 0.549
    3 Carlos Sainz Jr. Ferrari 8.097
    4 Sergio Perez Red Bull 10.800
    5 George Russell Mercedes 32.732
    6 Esteban Ocon Alpine 56.017
    7 Lando Norris McLaren 56.124
    8 Pierre Gasly AlphaTauri 1:02.946
    9 Kevin Magnussen Haas 1:04.308
    10 Lewis Hamilton Mercedes 1:13.948
    11 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:22.215
    12 Nico Hulkenberg Aston Martin 1:31.742
    13 Lance Stroll Aston Martin 1 kör
    14 Alex Albon Williams kiesett
    Valtteri Bottas Alfa Romeo kiesett
    Fernando Alonso Alpine kiesett
    Daniel Ricciardo McLaren kiesett
    Nicholas Latifi Williams kiesett
    Yuki Tsunoda AlphaTauri nem indult
  • Hülkenberg továbbra is visszatérne az F1-be, teljes munkaidősként

    Hülkenberg továbbra is visszatérne az F1-be, teljes munkaidősként

    Nico Hülkenberg elismerte, hogy a legutóbbi tartalékos szereplése után is szeretne teljes munkaidőben visszatérni az F1 mezőnyébe. A német pilóta 2019 vége óta versenyülés nélkül maradt, amikor az akkor még Renault-nak nevezett alakulatnál Esteban Ocon váltotta.

    Azóta Hulk háromszor is beugrott az egykori Racing Point alakulatnál, amikor Sergio Perez és Lance Stroll helyére ült be, miután mindketten 2020-ban COVID-19 fertőzés miatt maradtak ki.

    Az idei szezonnyitó Bahreini Nagydíjon újra be kellett ugrania Sebastian Vettel helyetteseként, akinek pozitív lett a koronavírus tesztje, majd Szaúd-Arábiában is beugrott a négyszeres világbajnok helyett, miközben Vettel felépülése folytatódik.

    Annak fényében, hogy Kevin Magnussen az idei szezonra meglepetésre visszatért a Forma-1-be, és a Haasnál Nikita Mazepint váltotta, Hülkenberget arról faggatták, hogy reméli-e még, hogy hasonlóképp visszatérhet egy versenyzői ülésért. Az Aston Martin tartalékpilótája továbbra is nyitott erre, bár elismeri, hogy ez nem biztos, hogy könnyű lesz. Hülkenberg a médiának nyilatkozott, köztük a RacingNews365.com-nak:

    „Igen, természetesen, ha lenne egy jó lehetőség.

    „Egyértelműen készen állok rá, miután távol voltam, majd újra megéltem Bahreint az időmérős rohanással, a verseny izgalmával és az első körben való csatározással. Rengeteg nagyszerű dolog történik a Forma-1-ben. Nagyon szórakoztató, tehát ha ott a megfelelő lehetőség, akkor persze, de ez nem egy könnyű feladat.”

    Miután Bahreinben megkapta a felkérést, hogy Vettel helyére üljön, Hülkenbergnek az új autókhoz való gyors alkalmazkodással kellett szembenéznie, tekintettel a rengeteg frissített technikai szabályra, amelyek azóta léptek életbe, hogy utoljára részt vett egy versenyhétvégén. A német azonban összességében elégedett volt a sakhiri versenyhétvégéjével:

    „Szerintem, mindenkinek nagyon meredek a tanulási görbéje ezekkel az új autókkal. Rengeteget kell még tanulni, és ez a következő hónapokban is folytatódik majd. Nekem ez nyilvánvalóan igen nagy tanulási görbe volt.

    Jól sikerült a hétvége. A verseny mulatságos volt, de ugyanakkor nehéz is. Nyilvánvaló, hogy pár éve már nem versenyeztem. Annyi minden történik egy futam alatt, a dolgok folyamatosan változnak, így nehéz volt lépést tartani mindezzel. Az autóval kapcsolatos problémákkal amik vannak, törődni kell, de önmagában, azt hiszem, elég jól ment.”

  • Ricciardo nem úszta meg büntetés nélkül Ocon feltartását

    Ricciardo nem úszta meg büntetés nélkül Ocon feltartását

    Daniel Ricciardót egy három rajthelyes büntetésben részesítették a versenybírák, amiért a Q2-ben feltartotta a mögötte gyors körön lévő Esteban Ocont az időmérő edzés folyamán. Az ausztrál pilóta rajtbüntetése és Mick Schumacher kiesése miatt valamilyen szinten az eredeti rajtsorrend is meg fog változni.

    A McLaren ausztrál pilótája egy lépést előrébb lépett a Bahreinben nyújtott produkciójához képest. Ott a Méhészborz már a Q1-ben elvérzett, Jeddah-ban azonban simán tovább tudott jutni a Q2-be. Minden adott volt a számára, hogy egy jó időmérőt zárjon, azonban az egyik levezető köre során figyelmetlen volt és feltartotta a mögötte érkező Ocont. Az FIA az időmérőt követően vizsgálta meg az esetet és elmeszelték Ricciardót, aki így az eredetileg megszerzett 12. rajthelyéhez képest 3 rajthellyel hátrébb fog majd indulni. Az ausztrál versenyző a rajtbüntetésén kívül még egy büntetőpontot is zsebre tehetett.

    Ricciardo büntetése miatt Guanyu Zhou és Lance Stroll egy helyet előrelép majd a rajtrácson. A Q1-ben búcsúzó Lewis Hamilton is nyerni fog egy rajtpozíciót, mivel Schumacher az óriási balesetét követően nem fog tudni részt venni a versenyen, ami miatt csupán egyetlen Haast fogunk majd látni a Jeddah-i futamon.

  • Norris: George úgy néz ki azon a képen, mint egy hörcsög

    Norris: George úgy néz ki azon a képen, mint egy hörcsög

    Lando Norris a Sky Sports reggeli műsorában reagált a Vanity Fair képekre.

    A szezon megkezdése előtt a pilóták egy része a híres divatmagazin fotózásán vehetett részt. A képek célja az volt, hogy kimozdítsák a komfortzónájukból a versenyzőket, ezért is adtak rájuk olyan ruhadarabokat, amiket maguktól nem biztos, hogy felvettek volna.

    Ám a túlszerkesztett fotókon még a brit pilóta szeme is megakadt. Saját képeiről nem akart véleményt formálni, ugyanis a közeli fotók szerinte nem előnyösek, viszont a többiekről mondott pár szót.

    Esteban Ocon és Daniel Ricciardo dicsérő szavakat kapott, Pierre Gaslyra furcsán nézett a 22 éves versenyző, míg George Russell nem úszta meg a dolgot.

    „Ez a kabát nem igazán illik George-hoz. Az arca környékén sincsenek rendben a dolgok. Nehéz meghatározni miben más. George-nak nagyon cizellált álkapcsa van, ezen a képen meg úgy néz ki, mint egy futóegér vagy egy hörcsög.” – elemezte a képet Norris.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Vanity Fair (@vanityfair) által megosztott bejegyzés

  • Két versenyző autójában máris váltóelemet cseréltek

    Két versenyző autójában máris váltóelemet cseréltek

    Annak ellenére, hogy ez a bajnokság első versenyhétvégéje, Sergio Pérez és Esteban Ocon máris új sebességváltó-alkatrészt kap. Egyelőre azonban ez nem jár büntetéssel.

    Az FIA elárulta, hogy mindkét pilóta kicserélte a váltó egy-egy elemét, és az új alkatrészeket már használták a Bahreini Nagydíj pénteki szabadedzésein.

    Pérez a hetedik helyen zárta az FP2-t, egy másodperccel lemaradva csapattársától, Max Verstappentől, míg Ocon a 12. lett.

    Egyik versenyző sem kap büntetést, mivel a pilóták a szezon során négyszer büntetlenül cserélhetik ki a sebességváltó egy-egy elemét.

    Az idei szezonban a Forma-1 átfogó technikai szabályváltoztatásainak részeként a sebességváltó szabályait is átalakították, a váltót – a motorhoz hasonlóan – elemekre bontották.

    Három sebváltóház és kazetta a limit, ami azt jelenti, hogy egy versenyzőnek három „sebességváltója” van a szezonban. Amint egy versenyzőnek szüksége van egy negyedikre, öt rajthelyes büntetést kap a következő versenyen, és ugyanez a büntetés jár minden további váltóelem beszeretéséért.

    A sebességváltó kazettán belüli alkatrészekre más korlát vonatkozik, ebből négy használható büntetlenül. Amint egy versenyzőnek ötödik alkalommal kell kicserélnie bármelyik alkatrészt, öt rajthelyes rajtbüntetést kap.

  • Gasly volt a leggyorsabb a 2022-es szezon első szabadedzésén

    Gasly volt a leggyorsabb a 2022-es szezon első szabadedzésén

    Pierre Gasly volt a leggyorsabb a 2022-es szezon első szabadedzésén, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lett.

    Az új éra elkezdődött, ugyanis a versenyautók hivatalosan ki kigurultak a Bahreini Nagydíj első gyakorlására. Újítások tömkelege várta a nézőket és a kíváncsiskodókat, míg az Alfa Romeo kálváriája folytatódott.

    Valtteri Bottasnak a gyújtással gyűlt meg a baja, így hajthatott is vissza a boxba. Nico Hülkenberg, aki Sebastian Vettelt helyettesíti mindeközben végig nézhette, hogyan „szemetelti” tele a pályát a rózsaszín Alpine.

    A törmelékek miatt előkerült a sárga zászló, majd a versenyigazgatóság a piros színt is előhúzta.

    Az újraindítás után a versenyzők többsége azonnal kiszaladt a pályára.

    A delfinezés mindeközben még nagyon is tényező a Mercedesnél, addig a McLaren és a Red Bull már nemigen küzd a problémával.

    Fél óra elteltével Max Verstappen vezette a listát Fernando Alonso és Sergio Pérez előtt. Az első 10-be még Charles Leclerc, Lando Norris, Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Daniel Ricciardo, George Russell és Pierre Gasly fért be.

    Charles Leclerc egy piruettel is megörvendeztette a nézőket. Tökéletes kört írt le, majd szépen haladt tovább a pályán.

    A Red Bull versenyzői egy új hátsó felfüggesztést tesztelnek, míg Pierre Gasly a lágykeverékeken felugrott az élre.

    Carlos Sainz és Max Verstappen egy kisebb kakaskodásba keveredett, míg az Alpine is feltette a piros oldalfalú gumikat.

    A leintés után is Gasly maradt az élen, mögötte a két Ferrari (Leclerc és Sainz) sárga oldalfalú abroncsokkal érkezett meg. George Russell ugrott fel a negyedik helyre, míg őt Max Verstappen, Lance Stroll, Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Yuki Tsunoda, és Sergio Pérez végzett az első 10-ben.

    1  Pierre Gasly AlphaTauri 1:34.193 23
    2  Charles Leclerc Ferrari 1:34.557 0.364 22
    3  Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:34.611 0.418 23
    4  George Russell Mercedes 1:34.629 0.436 23
    5  Max Verstappen Red Bull 1:34.742 0.549 22
    6  Lance Stroll Aston Martin 1:34.814 0.621 22
    7  Lewis Hamilton Mercedes 1:34.943 0.750 17
    8  Fernando Alonso Alpine 1:35.000 0.807 14
    9 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:35.028 0.835 20
    10  Sergio Pérez Red Bull 1:35.050 0.857 23
    11 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:35.053 0.860 20
    12  Esteban Ocon Alpine 1:35.151 0.958 15
    13  Nicholas Latifi Williams 1:35.644 1.451 15
    14  Nico Hülkenberg Aston Martin 1:35.815 1.622 23
    15  Alexander Albon Williams 1:35.923 1.730 17
    16  Lando Norris McLaren 1:36.304 2.111 22
    17  Daniel Ricciardo McLaren 1:36.402 2.209 20
    18  Mick Schumacher Haas 1:36.536 2.343 23
    19  Kevin Magnussen Haas 1:36.804 2.611 21
    20  Valtteri Bottas Alfa Romeo 2
  • Ilyen lett a Forma-1 új nyitójelenete – videóval

    Ilyen lett a Forma-1 új nyitójelenete – videóval

    A Forma-1 nemrég megmutatta a 2022-es évad nyitóvideóját.

    Már hozzászokhattunk ahhoz, hogy a pályán zajló események közvetítése előtt egy rövid kis anyag keretein belül megmutatják a versenyzőket. Az idei év audiovizuális tartalma is elkészült, amit már meg is mutatott a sportág.

    A felvételen először Guanyu Zhou tűnik fel, majd szép lassan elérünk a tavalyi világbajnokhoz, Max Verstappenhez. Ezúttal nemcsak a versenyzőket láthatjuk, a konstrukciók is feltűnik egy pillanat erejéig.

    A bemutatás során George Russell eléggé korán mutatkozik meg, míg Charles Leclerc a hétszeres világbajnokot és a holland pilótát vezeti fel.

    Nektek, hogy tetszik az idei videó?

  • Drive to Survive IV: Kihagyott ziccerek – második felvonás

    Drive to Survive IV: Kihagyott ziccerek – második felvonás

    Megérkezett a Drive to Survive negyedik évadjának utolsó elemzése, ahol is jobban kifejtük a véleményünket a sorozatról.

    Az első felvonásban a Forma-1 és a Netflix múltja került előtérbe, az első öt rész vizsgálata mellett. Most folytatódik a móka, ugyanis még vissza van az szezon második fele.

    Aki még nem olvasta az első felét az évadkritikának, az ide kattintva érheti el.

    Spoiler Alert!


    A lehetőségek tengerében:

    George Russell és a Mercedes.

    A fiatal brit versenyző már régóta készül a csillagosokhoz. A visszajátszások során végre belekerült a sorozatba az a pár képkocka is, mikor 2020-ban, a Szahíri Nagydíjon Lewis Hamiltont helyettesítette. Russell végül az Ezüst Nyilak hibája miatt nem nyerte meg a versenyt, ám kapott némi ízelítőt a topcsapatból.

    George Russell, Williams
    Fotó: Williams Racing

    Megismerhettük jobban Jost Capitót is, aki Claire Williams távozása után került a csapathoz. Ugyanakkor jó húzás volt az egykori csapatfőnököt is megszólítani. A német vezető lazán, ám mégis szigorral irányítja a Williamst. Kapott pár képsort Nicholas Latifi is, bár inkább Russell helyzete foglalkoztatta a Netflixet (legalább ebben az évadban szerepet kapott).

    Plusz pont jár a készítőknek azért, amiért megmutatták, hogy örült az első williamses pontjainak a brit, sőt, még a dobogós helyezés ünneplését is láthattuk. Ám jobban ki lehetett volna fejteni, miképp is végzett a második helyen a 23 éves pilóta.

    Mindeközben a 8. részben a narratíva az imolai ütközésre volt felfűzve. Valtteri Bottast sikerült ugyanis kiütnie Russellnek. Míg a finn a helyéért küzd, addig ellenfele mindent megtesz, hogy eléjre célját.

    Wolff nem tudja mit tegyen. Nem tetszett neki Russell magatartása az ütközés során, így nem biztos abban, hogy magukhoz vegye a fiatalt. Bottas mindig jó „szárnysegédként” viselkedett, ám egy ifjonc pilóta nem feltétlenül fog annyira alkalmazkodni. Silverstone-ban mindenki arra számít, hogy bejelentik a 23 éves versenyzőt, még az F1 is említést tesz róla. Ám a Mercedes cáfolja a híreket, ami az érintettnek nagyon rosszul esik.

    Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Mercedes
    Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas

    Lewis Hamilton többször is kampányol a nastolai mellett, ám Russell teljesítménye meggyőzi az osztrák csapatfőnököt. A Holland Nagydíj után el is mondja a jó hírt a britnek.

    Bottas eközben a barátnőjével beszéli meg jövőjét és Wolff monacói lakásába látogat. Russell hasonló módon jár el egy étterembe. Ám ezek a „családi” pillanatok egy kissé mesterkéltnek tűnnek. Russell némileg a zabolázatlan tinédzser szerepét kapja, holott a versenyző nagyon is következetes és higgadt. Egy hibát vétett Imolában, mégis a sorozat azt hangoztatja, hogy némileg meggondolatlan és forrófejű.

    Azonban arról egy szó sem esik, hogy a nagy hír bejelentése után mi lett Bottasszal, vagy ki érkezik a Williamshez.

    Távol az otthontól, és a visszatérés:

    Yuki Tsunoda személye és beilleszkedése, Esteban Ocon felemelkedése.

    A japán versenyző nem igazán boldog Milton Keynesben. A város unalmas, sokat kell edzeni és emellett még rendet is kell tartani. Az első néhány versenyen jó az összkép, ám utána a megforgások és a törések veszik át a főszerepet.

    Minden fiatal pilótának fontos az, hogy megvesse a lábát a Forma-1-ben. Bekerülni is nehéz, ám megtartani a helyet, még nehezebb. Ezt mondja Franz Tost is, aki kedvesen, mégis szigorúan áll az új versenyzőjéhez.

    Yuki Tsunoda, AlphaTauri
    Fotót: Peter Fox/Getty Images / Red Bull Content Pool

    Tsunodának a keleti ízek is hiányoznak. Amikor először kóstolta meg az angol konyha egyik legikonikusabb művét (fish and chips), nem igazán volt elragadtatva. Szókimondó stílusa és bohókás énje, viszont megnevetteti a nézőt. Pierre Gasly is elmondja, pont azt szereti csapattársában, hogy nem kertel, ami a szívén az a száján.

    Ugyanakkor a rádióban is sokat káromkodik a 20 éves pilóta. Ennek egyszerű oka van. A mérnökeitől tanult meg angolul az évek során (na meg a Valorantból), így nem rendelkezik még szofisztikált szókinccsel.

    Azonban költöznie kell Faenzába, ahol minden egyes óráját beosztják.

    Esteban Ocon visszatért a Forma-1-be egy év kihagyás után. Az Alpine-nál megtalálta számításait, Fernando Alonsóval is jól ki jön, továbbá első futamgyőzelmét is megszerezte a Hungaroringen.

    Világbajnoki csaták:

    Egymásnak feszülő ellenfelek, és a híres Abu Dhabi Nagydíj.

    Összedarálva ismét megkapjuk hogyan is jutott el az utolsó három felvonásra a két bajnok aspiráns.

    christian horner, toto wolff
    Fotó: Dan Istitene/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Wolff és Horner a családjával beszéli át a dolgokat, míg a Mercedes oldaláról láthattunk egy kis részletet a szárny megóvásáról.

    Az utolsó előtti futam eseményei miatt pontegyenlőséggel fordulnak a szereplők a mindent eldöntő megmérettetésre.

    Az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéje részletesebben jelenik meg. Az időmérő és a futam eseményeit nem idézném fel, hiszen az elmúlt három hónapban eleget olvastuk, láttuk, és hallottuk. Azonban nem adott annyi pluszt a történésekhez a DTS. Láthattuk a Red Bull örömét, azt hogy pár pilóta (a szezon főszereplői) kire tippel, de ezen felül semmi extra.

    Pozitívumok:

    A Netflix még mindig mesterien prezentálja a sorozatot. A képi megjelenítés tökéletes, a vágások szépek és az audio is kifogástalan. A Haas F1 drámája, Günther Steiner és  a hegymászás allegóriája, valamint Yuki Tsunoda vitte el számomra jó irányba az évadot. Susie Wolff és Geri Horner egy-két megjegyzése is remekül betalált. Max Verstappen ugyan nem akart részt venni a sorozatban, ám hiányát jól megoldották. Bemutatni Lewis Hamilton és a Mercedes tanakodását az óvni készülő Red Bull-lal szemben, kiváló ötlet volt. Még több ilyet!

    Ami kimaradt:

    Ez a lista hosszabb lesz a pozitívumoknál. Először is az Alfa Romeo, mintha nem is létezett volna Kimi Räikkönnel és Antonio Giovinazzival. Meg sem említették, hogy a távozó finn helyére Bottas kerül, míg az olasz ülését Guanyu Zhou veszi át. Alexander Albon visszatérése is elmaradt. Az Aston Martin versenyzői egy-két képkocka erejéig feltűntek, sőt talán még egy mondatot is elmondhattak, ám az ő történetüket nem élhettük át a sorozatban.

    Fernando Alonso csak Esteban Ocon kapcsán került elő, holott a spanyol is érdekes és mozgalmas évet tudhat a háta mögött.

    A szárny botrány kevés pillanatot kapott, ahogy a Brazil Nagydíj is. Verstappen büntetése viszont nem került bele a sorozatba. A meg sem történt belga versenyt és annak botrányát szintén elfelejtette a Netflix, ahogy Lando Norris szemszögéből sem nézhettük meg az Orosz Nagydíjat (az, hogy az első rajtkockából indult, szintén nem volt megemlítve). Ehelyett háromszor átélhettük Bottas hibáját a Hungaroringen, az ütközését Imolában, valamint a monzai Hamilton-Verstappen balhé is többször szerepelt.

    A Mercedes óvása az évadzáró után még csak egy sort sem kapott. Sőt, én megnéztem volna azt is, hogyan fut a Ferrari segíteni a csillagosoknak a futam után leszedni Bottas kerekét Monacóban.

    Konklúzió:

    A 2021-es évad rengeteg nyersanyaggal látta el a Drive to Survive készítőit. 22 verseny eseményeit nem is lehet 10 részbe összesűríteni, de a nagyobb volumenű történések egy része még csak egy mondat erejéig sem tűnt fel a sorozatban. Az új szabályváltozásokra sem utalnak sokat.

    A tipikus jó és rossz oldal megjelenítése itt is érződik, valakivel együtt kell érezni, valakin meg kell lepődni, hogy ilyen viselkedést tanúsít, sőt valakit meg is kell sajnálni. A narratíva egy síkú, kevés alkalommal mutatja be a történéseket mindkét fél oldaláról.

    Christian Horner szerepeltetése lehet negatív és pozitív is. A motivációit hallgatni érdekes, de az, hogy mindenről is elmondja a véleményét, nem feltétlenül. Inkább az adott szituációban szereplőket kellene többször megszólítani.

    Egyszer nézhető, és lapos lett a negyedik évad. Az irány sajnos nem jó, bár ferdítés most talán kevesebb volt az előző évadokhoz képest. Ha lesz következő szezon, akkor át kell gondolni merre menjenek tovább. Lehet, hogy új nézőket vonz be a sorozat, viszont ha végig követik a szezont, akkor már ők is csalódni fognak. Nincs plusz információ, sőt többeket ki is hagytak.

    Jól indult az első évaddal, ám a negyedik szezon nem váltotta meg a világot. Talán az újdonság varázsa miatt lett sikeres az alkotás akkor? Vagy valóban jobban lett megcsinálva?

    Számomra ez a szezon 3,6-os. Nem jó, de nem is tragikus.

    Ti milyen osztályzatot adnátok a negyedik évadra?

     

  • Az F1-es pilóták ezeket a pályákat szeretnék látni Szocsi helyett

    Az F1-es pilóták ezeket a pályákat szeretnék látni Szocsi helyett

    2022 már harmadik év sorozatban, amikor az F1-es versenynaptáron változást eszközölnek. Ezúttal nem a koronavírus, hanem az orosz-ukrán konfliktus miatt töröltek versenyt.

    Az Orosz Nagydíj helyére máris megindultak a találgatások, melyik helyszín foglalhatja el a szabaddá vált időpontot. Az már kiderült, Monza és Szingapúr közé Malajzia már biztosan nem fog beugrani, de sok pályát hoztak hírbe a lehetőséggel.

    Ha a pilóták döntenének, általában saját hazájukba vinnék a nagydíjat, ez alól Valtteri Bottas sem kivétel.

    „Finnországban van egy új pálya, amit a MotoGP-nek építettek.” utalt az idén debütáló KymiRingre az Alfa Romeo pilótája.

    „Azt hiszen, öt évre írtak alá, és építenek olyan infrastruktúrát, ami az F1-re is alkalmas lenne. Úgyhogy szurkolok egy Finn Nagydíjnak.”

    Talán az sem meglepetés, hogy Mick Schumacher mit választana:

    „Nyilván szerintem a Forma-1 Németországhoz is tartozik. Szóval jó lenne egy német verseny, lehetőleg a Nürburgringen.”

    Honfitársa, Sebastian Vettel osztotta a véleményét, de mégis merészebb tervvel állt elő:

    „Nem leszek itt örökké, szóval talán ez az utolsó lehetőség, hogy a Nordschleiféra menjünk.”

    Esteban Oconnak van már hazai futama, így ő nem francia pálya mellett érvelt.

    „Talán egy amerikai utcai verseny jó lenne. Szeretnék ott több versenyt, mert nem igazán fedeztem még fel az Államokat, úgyhogy egy menő városnak örülnék. Mondjuk New York, ha meg lehet oldani.”

    A Formula E mezőnye valóban versenyez Brooklynban, de az a pálya nem alkalmas F1-es versenyekre. Ami az IndyCaros utcai pályákat illeti, St. Petersburg, Long Beach, Detroit és Nashville jöhetne szóba.

    Leclerc szintén egy utcai versenyt szeretne látni, azonban világ másik felén egy ikonikus helyszínt szemelt ki.

    „Két jelöltem van, az egyik nem éppen realisztikus. De szeretnék F1-es autókkal Makaóban versenyezni. Elég nagyok, úgyhogy trükkös lenne megoldani.

    De Afrikában sem voltam még, úgyhogy azt is szívesen megnézném, egy afrikai pályát.”