Címke: Esteban Ocon

  • Ocon: Remélem, Fernando is tudott tőlem tanulni valamit

    Ocon: Remélem, Fernando is tudott tőlem tanulni valamit

    Esteban Ocon és Fernando Alonso útjai mint csapattársak az idei év végével különválnak, mivel a kétszeres világbajnok spanyol elhagyja az Alpine csapatát az Aston Martin kedvéért.

    Alonso az Alpine színeiben tért vissza tavaly, és habár a szezon elején kicsit akadozott a teljesítménye, azért legyőzte az amúgy futamot is nyerő Ocont. Az időmérőkön viszont teljesen egálban voltak, 11-11-re jöttek ki. A fiatal franncia tehát nem vallott szégyent, pedig a múltból kiindulva talán lehetett félnivalója, hiszen nem sokan tudtak érvényesülni Fernando Alonso csapattársaként, gondolhatunk például Stoffel Vandoorne derékba tört Forma-1-es karrierjére.

    Ocon idén ugyan jelenleg jobban áll a pontok terén, nem árt megjegyezni, hogy Alonso jelentős mennyiségű pontot veszített idén technikai hibák és más balszerencsés események hatására.

    Előzetesen néhányan gondolhatták, hogy Alonso véget vethet Ocon karrierjének, az olasz Motorsport.com is így tette fel a franciának az erre vonatkozó kérdését.

    „Ezt én is hallottam, de még mindig itt vagyok, nem igaz?” – vágott vissza. „Fernando nagyon-nagyon gyors, szerintem már senkinek sem kell bizonyítania semmit. Amikor viszont valaki azt mondja, hogy ki tudja, mennyit tanultam tőle, én azt mondom, persze, de remélem, ő is tanult valamit tőlem.”

    Ocon olyan szempontból is büszke magára, hogy Hamilton után ő az, aki a legjobban fel tudta venni a versenyt Alonsóval csapaton belül, mindenesetre azt nem tudja, mennyire vívta ki ezzel a paddock megbecsülését.

    „Ez egy jó kérdés” – kezdte válaszát. „Nem olvasok el mindent, amit rólam mondanak, de remélem, hogy ha valami jót teszek, akkor arról beszámolnak, és a nézők képet kaphatnak róla. De az igaz, hogy vannak, akik azt mondják nekem, hogy nem vették észre az időmérőmet Spában, vagy elfelejtették, hogy tavaly nyertem. Bevallom, ezt kicsit furcsállom, de végső soron az időmérőkön Fernandóval 9-7-re állunk az ő javára, viszont nekem kicsivel több pontom van. Tavaly döntetlenre végeztünk a kvalifikációkon: 11-11-re. Ha Fernando pályafutását nézem, a csapattársai közül egyedül Lewis volt vele egyenrangú, az összes többi nem teljesített nálam jobban. Személy szerint úgy érzem, hogy jó munkát végzek, és igen, néha kicsit furcsa látni, hogy kívülről vannak, akik ezt egy kicsit másképp látják.”

  • Íme az Alpine hungaroringi titkos tesztbeosztása

    Íme az Alpine hungaroringi titkos tesztbeosztása

    Az Alpine csapat a Hungaroringen tartózkodik, ahol holnap Antonio Giovinazzi elsőként vezetheti az A521-est azon a szétlövésen, amellyel a francia gyártó kiválasztja Esteban Ocon 2023-as csapattársát.

    Szerdán Nyck de Vries lesz a soros, míg csütörtökön Jack Doohan zárja a tesztnapokat. Feltéve, ha a holland nem ír alá időközben az AlfaTaurihoz, mert akkor Pierre Gasly lenne a kiválasztott. Giovinazzi előtt három ajtó is nyitva áll, hogy újra F1 versenyeken induljon: az Alpine mellett a Haas és a Williams is lehetőséget adna neki.

    Az olasz már a Hungaroringen van, és egyeztet az Alpine mérnökeivel. Holnap ő lesz az első azon három pilóta közül, akit az enstone-i csapat meghívott Magyarországra arra az összehasonlító tesztre, amelyet a francia gyártó indított Esteban Ocon csapattársának kiválasztására.

    Holnap tehát Giovinazzi az A521-es, azaz a tavalyi együlésesük volánja mögé ül majd. Ezt még utoljára az augusztus eleji „árulása” előtt Oscar Piastri használta. Szerdán Nyck de Vries jön, aki az Olasz Nagydíjon a Williamsszel való remek bemutatkozása után került a címlapokra a vakbélműtéte miatt kórházba kényszerült Alexander Albon helyén.

    Csütörtökön, a harmadik és egyben utolsó napon Jack Doohan, Formula 2-es versenyző, az ötszörös motoros világbajnok fia lesz a helyszínen. Ő idén csatlakozott az Alpine Akadémiájához, miután korábban a Red Bull Junior Teamben nevelkedett.

    Feladta a szétlövést Colton Herta annak tudatában, hogy az FIA nem fogja megadni neki a Forma-1-es szuperlicencet. Ennek oka, hogy az IndyCar pilóta csak hatodik lett az amerikai bajnokságban és így nem szerezte meg a szükséges 40 pontot.

    Három pilóta játszik tehát arra, hogy alkalmazza az enstone-i csapat. Ők jelenleg a konstruktőri világbajnokság negyedik helyén állnak a három topcsapat (Red Bull, Ferrari és Mercedes) mögött. Fernando Alonso „elmenekült” ugyebár az ‘Aston Martinba, Oscar Piastri pedig elutasította őket. De vajon tényleg így lesz-e, vagy de Vries szerződtetésével kezdődik a játék az AlfaTaurinál, felszabadítva Pierre Gasly-t az Alpinenak?

    Az enstone-i csapat minden bizonnyal nem okoz nagy meglepetést amiatt, hogy a pilóták kiválasztásában saját sportpolitikai irányvonala van. Sőt, egyfajta gyengeséget mutat, ha a 2023-as végső jelöltjük nem lenne ott a hungaroringi teszten.

    Giovinazzi tehát visszatérhet a Forma-1-es rivaldafénybe, és jelen pillanatban három ajtó is nyitva áll előtte, hogy újra belépjen a száguldó cirkusz világába. Az A521-es nap után az Egyesült Államok Nagydíjának első szabadedzésén, Austinban beülhet a Haasba. Igazából megvárhatja Logan Sargeant eredményét, aki Jost Capito első neve a Williamsnél. Ha az amerikai, ahogy az lehetségesnek tűnik, megszerzi az F1-es szuperlicencet, akkor a grove-i pilótafülke az övé lesz. Ellenkező esetben Antonio előtt nyílna meg az ajtó.

    Az olasz szemszögéből a lényeg, hogy három lehetőségből legalább az egyik működjön…

  • Villeneuve kiakadt Ricciardo maradási szándékain

    Villeneuve kiakadt Ricciardo maradási szándékain

    Jacques Villeneuve szerint Daniel Ricciardo nem rendelkezik olyan fényes karrierrel, hogy csakúgy maradhasson.

    Az ausztrál versenyző útját kiadta jövőre a McLaren, ugyanis a pilóta az elvárások alatt teljesített. Helyére honfitársa, Oscar Piastri érkezik majd, ám Ricciardo jövője még kérdéses.

    Az Alpine-nal is szóbahozták a 32 éves versenyzőt, sőt a neve felmerült már a Haas és a Williams kapcsán is. Az érintett hajlik arra, hogy egy évig parkolópályára kerüljön és 2024-ben visszatérjen, ám a kanadai ex-versenyző szerint nem kellene ebben reménykednie:

    „Miért is kellene helyet kapnia? Két szörnyű évet töltött a Renault-nál, és két még rosszabbat a McLarennél. Ez összesen négy év, mióta is van a Forma-1-ben? A karrierjének a fele elég rossz volt, pedig akkor már rendelkezett tapasztalattal. Semmi oka nincs a maradásra, főleg egy olyan istállónál, ahol már korábban versenyzett. Úgy tűnik, a modern autók nem állnak jól a vezetési stílusához. A Red Bullnál lenyűgöző volt, elképesztő előzéseket csinált és még Maxet (Verstappen) is megverte. Ám akkor Max még új volt a Forma-1-ben, és a 2018-as szezonban felül is kerekedett rajta. Ekkor lépett le onnan. A váltás során valami történt vele, és nem működött onnantól a dolog. Ezt azóta sem heverte ki.” – magyarázta álláspontját Villeneuve.

    Franciára nem húznak franciát?

    Sajtóinformációk szerint Fernando Alonso üresen maradt helyére Pierre Gasly a legesélyesebb. Ugyan a francia pilótának 2023-ig érvényes szerződése van az AlphaTaurival, ám Helmut Markóék elengednék a kezét, ha találna helyet magának. Ugyanakkor 1997 világbajnok szerint nem akar az Alpine egy francia párossal rajthoz állni jövőre.

    „Furcsa lenne, hiszen már vagy egy francia versenyzőjük. Ők ketten (Ocon és Gasly) nem igazán jönnek ki egymással, úgyhogy ne rakják össze őket. Szerződése van, és hegyeket kellene megmozgatni, hogy megszerezzék, így nincs sok értelme. Különben is, Gaslynak nincs jó szezonja.”

  • Ocon szerint újra kellene gondolni a motorcserék miatti büntetéseket

    Ocon szerint újra kellene gondolni a motorcserék miatti büntetéseket

    A kettő fordulóval ezelőtti Belga Nagydíj után a múlt hétvégi Olasz Nagydíjon is okozott némi fejtörést, hogyan változik a rajtrács a motorcserék miatt kiosztott büntetések hatására.

    A hátrasorolások igen gyakorivá váltak a szezon második felében, egyrészt a kevés szabadon felhasználható erőforrásegység, másrészt a sok verseny miatt. És mivel olyan pályákra látogatott a mezőny, melyeken hatékony volt a felzárkózás, nem véletlen, hogy ennyien bevállaltak egy büntetést egy plusz motoregység érdekében. Ugyanakkor ha ennyi pilóta cserél motorkomponenst, és sokféle büntetést kapnak – akár 5, 10, vagy még több helyes hátrasorolást –, akkor előfordulhat, hogy bizonytalanság üti fel a fejét, mint ahogy most Monzában.

    Így fordulhatott elő, hogy Pierre Gasly a Twitteren kért segítséget az Olasz Nagydíj előtt, hogy végül honnan rajtol: „Meg tudja valaki mondani, hogy melyik pozícióból indulok a holnapi futamon?”

    A honfitárs Esteban Ocon szerint sincs rendben így mindez, ő mindenféleképpen változtatásokat sürget.

    „Nyilvánvalóan egyetlen gyártó sem képes olyan motorokat szállítani, amelyek ennyi futamot kibírnak. Túl sokat akarunk. Túl sok verseny van” – szögezte le a Monzában és Spában is hátrasorolt Alpine-versenyző. „Már kétszer megbüntettek minket, sőt mások még rosszabbul jártak. De ez nem rólunk szól, hanem mindenkiről. Úgy gondolom, hogy a következő szezonra vonatkozó szabályokat át kell dolgozni, hogy kissé megnöveljük a használható erőforrás-elemek számát.”

  • Ki, miért, mennyi rajtbüntetést kap? Itt a lista!

    Ki, miért, mennyi rajtbüntetést kap? Itt a lista!

    Túl vagyunk az Olasz Nagydíj időmérő edzésén, azonban az ott kapott végeredmény közel sem fedi a vasárnapi rajtsorrendet. A hétvége során – eddig – összesen 9 versenyző kapott rajtbüntetést.

    Charles Leclerc, aki valóban a leggyorsabb volt a kvalifikáción, a büntetlenek sorát erősíti, így ő indulhat holnap az első rajtkockából. A négy közvetlenül mögötte végző versenyzőt viszont hátrébb sorolják, így jelen állás szerint George Russell foglalhatja majd el a második rajtkockát.

    Míg Leclerc a pole-ból indulhat, a másik Ferrarival Sainz csak a mezőny hátsó traktusából indulhat majd.

    Az alábbi táblázatban összegyűjtöttük, hogy ki, miért és milyen mértékű rajtbüntetést kap vasárnapra.

    Versenyző Büntetés Büntetés oka
    Yuki Tsunoda Rajtrács vége
    ICE, TC, MGU-H, MGU-K csere, sárga zászló figyelmen kívül hagyása
    Sergio Pérez 10 rajthely ICE csere
    Valtteri Bottas 15 rajthely
    ICE, TC, MGU-H csere
    Max Verstappen 5 rajthely ICE csere
    Lewis Hamilton Rajtrács vége
    ICE, TC, MGU-H, MGU-K csere
    Carlos Sainz Rajtrács vége
    ICE, TC, MGU-H, MGU-K, váltó csere
    Kevin Magnussen 15 rajthely
    ICE, TC, MGU-H csere
    Esteban Ocon 5 rajthely ICE csere
    Mick Schumacher 15 rajthely ICE, váltó csere
    • ICE = Belsőégésű motor
    • TC = Turbófeltöltő
    • MGU-H = hőenergia-visszanyerő rendszer
    • MGU-K = mozgásienergia-visszanyerő rendszer
  • Villeneuve tesztel Monzában az Alpine F1-es autójával

    Villeneuve tesztel Monzában az Alpine F1-es autójával

    Jacques Villeneuve az Olasz Nagydíj utáni szerdán Monzában teszteli a tavalyi Alpine A521-es Forma-1-es versenyautót.

    Ez lesz az első alkalom, hogy az 51 éves versenyző a BMW Sauberrel 2006-ban, Hockenheimben rendezett búcsúfutama óta majdnem aktuális Forma-1-es autót vezet.

    A lehetőség a Canal+ televíziós társasággal való kapcsolata miatt jött létre, és része annak a 25. évfordulós ünnepségnek, amely az1997-es Renault-motoros Williamsszel szerzett világbajnoki címét méltatja.

    Villeneuve a 2004-es szezon utolsó három futamán az enstone-i csapatnál versenyzett a jelenlegi Alpine versenyző, Fernando Alonso mellett, két 10. és egy 11. helyet megszerezve. Az Alpine csapatfőnökével, Otmar Szafnauerrel is együtt dolgozott a BAR Honda idejében. Az A521-essel versenyzett Fernando Alonso és Esteban Ocon az elmúlt szezonban, és amelyet idén Oscar Piastri és Jack Doohan használt a fiatal pilóták tesztjén. Villeneuve a Motorsport.com-nak beszélt erről:

    „A Canal+, a francia csapat és a francia televízió kapcsolatán keresztül történt ez a megkeresés, mert 25 évvel ezelőtt a Renault-val nyertem Tehát ez a kiruccanás emiatt jött létre. Ez a tavalyi autójuk Monzából, és mivel nem lehet őket finomhangolni, rendes körök lesznek majd ezek. Három versenyen voltam Fernando csapattársa, így van múltam ezzel az istállóval. A jelenlegi sportigazgató Alan Permane volt a mérnököm akkor. Ez igazán szuper izgalmas. Ez őrületes. Jó lesz megérteni, hogy milyenek ezek az autók. Kipróbáltam a szimulátorban. A modern autók alacsony tempónál nem lenyűgözőek, de nagy sebességnél hihetetlenek. Csak arra kell figyelnem, hogy kényelmes legyen a versenyülésem. Pokoli lesz, mert a G-erők elképesztőek lesznek. A jó dolog az, hogy itt vannak hosszú egyenesek. Szóval pihenhetsz fizikailag!”

    Villeneuve elismerte, hogy a vezérlés a kormányon most még bonyolultabb, mint amikor utoljára 2006-ban versenyzett a Forma-1-ben, de nem aggódik:

    „Igen, de minden megszokható. Mindig is szerettem játszani, nem csak a versenyszimulációkkal, és ha egyszer megszokjuk, akkor bármit meg tudunk csinálni. Akkor lesz nehéz, amikor még nem rutinból mész, és elkezdesz a kormányra nézni, és arra gondolsz, hogy ó, mit jelent ez, és nincs időd. Amikor már megszokottá válik, természetessé-otthonossá válik, akkor könnyű lesz.”

    Villeneuve hangsúlyozta, hogy továbbra is aktív versenyző:

    „Soha nem szűnt meg az a vágyam, hogy ezt csináljam. Tehát az utóbbi időben az volt a célom, hogy a NASCAR-ba kerüljek. Miután idén Daytonában versenyeztem, ez kedvet hozott ahhoz, hogy megpróbáljak egy szezont végigcsinálni. Jelenleg azonban annyira lefoglal a tévézés, hogy ez minden mást keresztez.”

    A Canal+ kommentátora, Julien Febreau, aki maga is tapasztalt versenyző, Monzában szintén lehetőséget kap arra, hogy az A521-est vezesse, míg a csapat az idei A522-est is beveti egy forgatási napra. Villeneuve és Febreau a héten egy 2012-es Lotus E20 kipróbálásával melegítenek be a monzai köreikre, a Paul Ricardon.

  • Doohan hirtelen esélyese lett az Alpine 2023-as versenyülésének

    Doohan hirtelen esélyese lett az Alpine 2023-as versenyülésének

    Jack Doohan lenyűgöző teljesítményt nyújtott a a Belga Nagydíj Formula 2-es versenyhétvégéjén, és esélyes lehet a megüresedett Alpine versenyülésre.

    A fiatal ausztrál jelenleg a negyedik helyen áll az F1 utánpótlássorozatában, miután idén két sprintversenyt is megnyert, most pedig a vasárnapi spái főfutamot is megnyerte. Az utóbbi időben jó formát mutatott az F2-ben, és egyértelműen egy olyan pilóta, aki önbizalomban gazdag, ami a pletykák szerint arra utal, hogy ő lehet a 2023-as Alpine-ülés esélyese.

    A francia-brit csapatnál jelenleg csak Esteban Ocon biztos a jövő évre, és várják az FIA szerződési vitákért felelős bizottságának döntését Oscar Piastri esetével kapcsolatban.

    Amennyiben a CRB úgy dönt, hogy az Alpine szerződése elsőbbséget élvez a McLaren bejelentett ajánlatával szemben, akkor könnyen lehet, hogy Piastri mégis náluk fog versenyezni jövőre, de ha ez nem történik meg, vagy más gondok merülnek fel, akkor az Alpine-nak találnia kell egy pilótát.

    Daniel Ricciardo, Mick Schumacher és Pierre Gasly neve is felmerült az utóbbi időben, és tapasztalatuk és tehetségük alapján reálisabb opciónak tűnnek, mint Doohan, de ha nem ezen három versenyző közül döntenek, akkor Doohan talán hamarabb kapja meg a nagy lehetőséget, mint azt várta volna.

  • Ocon szerint visszatérhet a Francia Nagydíj, nem is akárhol

    Ocon szerint visszatérhet a Francia Nagydíj, nem is akárhol

    Esteban Ocon úgy véli, hogy a bajba került Francia Nagydíj visszatérhet Le Mans-ban. A héten az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali nemzetközi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Paul Ricard nem szerepel majd a 2023-as versenynaptárban, de egy 2024-es visszatérés egy rotációs rendszer részeként lehetséges lenne:

    „Tovább tárgyalunk a Francia Autósport Szövetséggel, sőt a kormánnyal is.”

    A Francia Nagydíj szervezői megerősítették Domenicali szavait, és kitartottak amellett, hogy a Forma-1 vezérigazgatója által emlegetett „rotációs rendszer” mostantól a „következő évek” középpontjában áll. Ocon, aki a Renault tulajdonában lévő Alpine versenyzője, Spában így reagált:

    „Ez szomorú. Ez olyasvalami, amitől tartottunk, de önmagában még nem a vég. Hatalmas autóipari történelmünk van Franciaországban, így nagyon is lehetséges, hogy a Grand Prix visszatér. Talán nem Paul Ricard lesz, de vissza fog térni. Ott van Le Mans, ahol minden lehetséges infrastruktúra adott, így nem lenne nehéz ott megrendezni a nagydíjat.”

    Franciaország F1-es megszűnése komoly figyelmeztető jel a sportág hagyományőrzőinek, akik attól tartanak, hogy a Liberty Media mostantól olyan történelmi versenyeket is eltüntethet, mint Spa-Francorchamps és Monaco. A 25 éves Ocon azonban nyugalomra int:

    „Nem szabad pánikolnunk. Nem is értem, hogy lehetne versenynaptárunk a jövőben Spa és Monaco nélkül.”

    Ugyanakkor, az Alfa Romeo főnöke, Frederic Vasseur – aki Oconhoz hasonlóan francia – úgy gondolja, hogy Franciaország-specifikus okai vannak annak, hogy a Forma-1-es rendezvényük összeomlott. Erről az Auto Hebdonak beszélt:

    „Meg kell érteni, hogy a szponzorok tekintetében sok korlátozás volt. Nem lehet reklámozni alkoholt, alkoholmentes söröket, kriptovalutát. Ezen a téren Franciaország még Szaúd-Arábiánál is szigorúbb ország.”

    Szerinte azonban más európai országok most középtávon hasonló sorsra juthatnak.

  • Ocon örülne, ha Schumacher érkezne mellé

    Ocon örülne, ha Schumacher érkezne mellé

    Fernando Alonso távozásával az Alpine Esteban Ocon melletti ülése jelenleg az egyik legfelkapottabb ülés a Forma-1-ben. Alapvetően kézenfekvőnek tűnt, hogy ezt Oscar Piastri tölti be, de úgy néz ki, a dolgok nem úgy alakulnak.

    A francia alakulatnál befutó lehet a McLarentől most távozó Daniel Ricciardo, aki épp ezt a csapatot hagyta el a wokingiak kedvéért. Azonban újabban a Haasos Mick Schumachert is szóba hozzák az Alpine ülésével, Ocon pedig inkább őt szeretné látni maga mellett, habár nincs beleszólása a döntésbe.

    „Nem nagyon vitatjuk ezt meg csapaton belül” – idézi a franciát a The Race. „Teljesen megbízom Laurent-ban és Otmarban, ők nagyon elfoglaltak lesznek. Biztos vagyok benne, hogy több száz hívást kaptak az üléssel kapcsolatban. Én ebben egyáltalán nem vagyok benne. Azt szeretném, ha Mick versenyezne mellettem, ez egyértelmű, mert ő jó barátom, de ez nem mehet a főnökök fülébe. Hagyom, hogy ők döntsenek.”

    Természetesen Schumachert is megszólaltatták az Alpine-os lehetőséggel kapcsolatban, de nem kommentálta érdemben a híreket: „Nagyon boldog vagyok ott, ahol vagyok és várom a következő versenyeket.”

  • Ocon: Még mindig nagy a különbség az élmenők és a középmezőny között

    Ocon: Még mindig nagy a különbség az élmenők és a középmezőny között

    Az Alpine versenyzője, Esteban Ocon nem elégedett maradéktalanul az új szabályok hatásaival, mondván még mindig túl nagy a különbség az élmenők illetve a középmezőny között.

    Az idénre hozott szabályváltoztatások mind a szorosabb versenyzést igyekeztek elősegíteni, illetve a tavaly bemutatott költségsapkával is ez volt a cél. Mindezek hatásai azonban nem érződnek rögtön, hiszen az első 13 versenyen csak a két topcsapat négy versenyzője tudott nyerni, míg a többieknek gyakorlatilag esélyük sem volt.

    Újabban viszont a Mercedes is közeledik a Ferrari-Red Bull párosára, de mögöttük már nagy a többiek lemaradása, ugyanakkor a középmezőny már rendkívül szoros. Ocon szerint ezt jól példázza az, hogy ha az ember vét egy hibát, például elfékez egy kanyart, akkor kiesik a Q1-ben.

    „Ez 2017-ben és ’18-ban is így volt” – mondta. „Még mindig ott volt az első három csapat, aztán a többiek, hátul harcoltak. Úgy érzem, közelebb vagyunk, mint akkor voltunk, de még mindig túl messze vagyunk. Közelebb kell kerülnünk azért, hogy a dobogósok és a győztesek is különbözőek legyenek. Mindig ugyanazokat a srácokat látjuk. Szóval igen, az út remélhetőleg a középmezőny csapatai számára egyértelműen előrefelé vezet, és remélem, hogy a költségplafon mellett egy ideig ugyanazok a szabályok maradnak érvényben, így a különbség csökkenni fog.”