Címke: eső

  • Ott folytatja az F1, ahol abbahagyta: ilyen időjárásra készülnek Zandvoortban

    Ott folytatja az F1, ahol abbahagyta: ilyen időjárásra készülnek Zandvoortban

    A jelenlegi előrejelzések szerint az időjárás nemigen kedvez a mezőnynek majd, így az F1 ott folytathatja  Holland Nagydíjon, ahol a nyári szünet előtt abbahagyta.

    Mielőtt pihenni ment volna a mezőny, jó pár esős szakaszon esett át. A Hungaroringen és Belgiumban is találkoztak csapadékkal, és a holland meteorológusok szerint a tendencia Zandvoortban is folytatódik.

    Az előrejelzések alapján mindhárom nap bekopogtathat az eső a holland pályára. A legkevesebb százalékot a pénteki nap kapta, ugyanis a szabadedzések alatt 75%-os esélyt látnak a csapadék megjelenésére. Ám szombaton és vasárnap ez a szám már 80-ra emelkedik.

    Felhőszakadást várnak a futam idejére, így a lezúduló csapadékmennyiség még átírhatja a menetrendet. Zandvoortban ugyanakkor a megszokottnál hűvösebb lesz, a jelenlegi futtatások szerint 19 és 15 fok között fog ingadozni a hőmérséklet. Emellett mérsékelt erősségű szél is fog fújni.

     

  • Az eső volt az úr Belgiumban, Sainz viszont az élre állt

    Az eső volt az úr Belgiumban, Sainz viszont az élre állt

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Belga Nagydíj szabadedzésén, a második legjobb időt Oscar Piastri autózta, míg a harmadik Lando Norris lett.

    Bejött a 47%-os csapadékesély, ugyanis eső fogadta a mezőnyt az egyetlen gyakorlás kezdetén. Elsőként Lewis Hamilton és Alex Albon hajtott ki a pályára, a hétszeres világbajnok a Pirelli kék oldalfalú abroncsain mérte fel a terepet, míg honfitársa az intermediate gumikra szavazott. A két pilóta viszont nem maradt sokáig egyedül, a legtöbben csatlakoztak hozzájuk.

    A körülmények egyre rosszabbra fordultak míg a leggyorsabb köridőt a Williams thai-brit versenyzője jegyezte. A versenyzők inkább visszamentek a garázsba, míg Carlos Sainz neki rugaszkodott egy újabb próbának.

    Az eső intenzitása egy kicsit csökkent, így a McLaren két versenyzője is a pályára gurult. A két papaya színű autót a többiek is követték.


    Az FIA tájékoztatta a csapatokat, hogy az első és egyetlen szabadedzés eredménye nem fogja meghatározni a rajtsorrendet sem a sprintversenyre, sem pedig a normál futamra nézve. Így a gyakorlást nem kezelik kompetitív eseményként. Ha minden kötél szakad, akkor a bajnokság állása alapján alakíthatják ki a rajtsorrendet.


    Guanyu Zhou és Alex Albon kilátogatott a bukótérbe, míg Logan Sargeant autója tört meg, így előkerült a piros zászló is. Az amerikai versenyző nem tudta bevenni megfelelően a Les Combes kanyart, így falba csúszott és megtörte egy kissé az első szárnyát.

    Fél óra elteltével Carlos Sainz állt az élen, őt Oscar Piastri és Lando Norris követte. Mögöttük Charles Leclerc, Sergio Pérez, Alex Albon, Yuki Tsunoda, Kevin Magnussen, Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg fért be az első 10-be.

    Max Verstappen, Lance Stroll, Pierre Gasly, Esteban Ocon és Logan Sargent még mért idő nélkül tartózkodott a lista alján.

    Zöld utat kaptak a versenyzők a folytatásra, ám az eső újfent rákapcsolt. A legtöbben inkább a garázsból figyelték az eseményeket.

    Sergio Pérez mégis neki rugaszkodott, bár az új események tükrében, neki kellene jobban figyelnie az autójára. Ugyanis, ha az eső miatt nem tudnák megtartani a normál és a sprintidőmérőt, akkor ő indulhatna a versenyen az első helyről.

    Az utolsó percekre Max Verstappen is kihajtott a pályára, hogy megvizsgálja a körülményeket. A holland világbajnok 2-3 kör erejéig óvatosan körbe ment a pályán, majd visszahajtott a boxba csapattársával.

    Az eső miatt a köridők már nem javultak, így Carlos Sainz bizonyult a leggyorsabbnak a Belga Nagydíj első szabadedzésén. A második pozícióban Oscar Piastri végzett, míg a harmadik Lando Norris lett. Mögöttük Charles Leclerc, Sergio Pérez, Alex Albon, Yuki Tsunoda, Kevin Magnussen, Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg alkotta az első 10-et.

  • Rengeteg csapadék hullhat a hétvégén, az F1 akár törölheti is a programot

    Rengeteg csapadék hullhat a hétvégén, az F1 akár törölheti is a programot

    Belgiumban az eső és a verseny megtartásának gondolata száguldott át a paddockon csütörtökön.

    Már tegnap is csapadék fogadta a mezőnyt, és az előrejelzések szerint a hétvégén sem fog javulni a helyzet. Sőt, a helyi meteorológiai szolgálat sárga riasztást adott ki a térségre a csapadékmennyiség miatt.

    Spa-Francorchamps-ban az elmúlt időszakban is történtek halálos balesetek. Pár hónnappal ezelőtt a 18 éves Dilano van ’t Hoff vesztette életét a pályán, míg 2019-ben Anthoine Hubert szenvedett végzetes balesetet.

    Lando Norris 2021-ben, az időmérőn csattant nagyot, ám kisebb zúzódásokkal megúszta az esetet. Vasárnap órákon át várt a mezőny, hogy jobbra forduljanak a körülmények, majd a biztonsági autó mögött megtett pár kör alapján osztottak pontokat.

    A jelenlegi hírek szerint az FIA és az F1 nem lesz rest lefújni a programot, ha úgy látják jónak, így belga versenyhétvégének előbb is vége lehet.

    A Weather.com legfrissebb előrejelzései szerint az egész hétévégén esőre lehet számítani. A „legszárazabb” esemény a pénteki szabadedzés lehet, ugyanis 47% esély van arra, hogy az adott területen csapadék lesz a kijelölt órában. Az időmérőn már nagyobb esély lehet az esőre. Az éjszaka folyamán is csapadékra kell számítani, így a pálya felszáradására sincs sok esély. Szombaton 90%-ra emelkedik az eső lehetősége, míg vasárnap futó záporokkal számolnak Spa-ban.

    Mit gondol a mezőny?

    A versenyzők véleménye eltérő. Van aki lazábban kezeli a kérdéskört, de akadnak olyanok is, akik egy kicsit jobban tartanak az eseményektől.

    „Ha törlik a versenyt, akkor törlik. Mi pedig majd foglalkozunk akkor a helyzettel” – zárta rövidre a témát Kevin Magnussen.

    Valtteri Bottas a látási viszonyokra fektette a hangsúlyt:

    „Ha esik az eső, akkor a látási viszonyok számítanak első sorban. Ám ilyenkor kell másnak meghozni a felelős döntést, és irányítani a versenyzőket. El lehet-e kezdeni egyáltalán a versenyt, vagy sem?”

    Charles Leclerc a biztonságot tartja a legfontosabbnak:

    „A biztonság az első, így nekünk versenyzőknek nem szabad panaszkodnunk, ha nem tehetünk meg elég kört a pályán. Főleg azok után, amik történtek.”

    A GPDA nevében George Russell arra sarkalja az FIA-t, legyen bátrak, és ne féljenek megszakítani az eseményeket, ha komolyra fordulnak a dolgok.

    „Mindenki versenyezni akar, de amikor 200 km/h-s sebességgel mész végig azon az egyenesen, és nem látsz 50 métert magad előtt, akkor hatalmas balesetek lesznek. Nagy felelősség hárul ránk ezen a hétvégén. Nem akarjuk elveszíteni Spa-t, de bizonyos körülmények között nem tehetünk mást, le kell fújnunk a versenyt. A Formula Regionalon történt baleset óta folyamatosan kapcsolatban állunk az FIA-val. Arról beszélgetünk, hogy min tudnánk javítani” – magyarázta a Mercedes versenyzője.

    Nico Hülkenberg úgy véli, a versenyzőknek bátran kell kommunikálniuk a versenyigazgatóval az események alatt.

    „Ő hallja a megjegyzéseinket. Ha a fél mezőny azt mondja, hogy ez túl veszélyes, akkor ezt tiszteletben fogja tartani. Tudja, hogy ilyen esetekben mi vagyunk a legjobb bírák.”

    A rangidős és legtapasztaltabb Fernando Alonso el tud olyan helyzetet képzelni, mikor az esőfüggöny már túl nagy problémát okoz egy-egy szakaszon. Ha jók lesznek a körülmények, akkor örömmel fog versenyezni Spa-ban.

    „Még túl frissek a történtek. Amíg a látási viszonyok lehetővé teszik, addig mindig örömmel fogunk itt vezetni.”

    Max Verstappen viszont úgy gondolja, sokkal veszélyesebb pályák is akadnak a versenynaptárban.

    „Monacóban és Jeddah-ban is versenyzünk, és szerintem ott veszélyesebb a dolog. Sajnos a balesetek elkerülhetetlenek ebben a sportban. Az autók hajlamosak ‘visszapattanni’ egy-egy nagyobb balesetnél, főleg az Eau Rouge kijáratánál. A helyzet nem jó, de ez már régóta így van. Nem hinném, hogy olyan sokat változtathatunk rajta.”

  • Először láthattuk, hogy milyen lehet a sárvédő a Forma-1-ben (fotó)

    Először láthattuk, hogy milyen lehet a sárvédő a Forma-1-ben (fotó)

    A Forma-1 vezetői lépéseket tettek annak érdekében, hogy egyes esős futamokat ne legyen lehetetlen megrendezni a jövőben. Ennek érdekében sárvédőket szereltek egy mostani generációs F1-es autóra, és Silverstone-ban tesztelték is azt.

    A megoldásról képek is születtek, és mindenki azt gondolná, hogy egyből átütő sikert aratott, azonban ez nem így volt. A korrelációt és a tesztelést illetően azonban az volt, mivel így az FIA-nak lesz egy kiindulási pontja.

    Az ötletre azért volt szükség, mert így vélhetően a 2021-es Belga Nagydíjhoz is hasonló esős versenyeket is meg lehet majd tartani a jövőben. A szóban forgó versenyen ugyanis olyan mennyiségű vizet vertek fel a pilóták, hogy szinte semmit nem látott a hátul haladó versenyző. Mivel a helyzet sokáig nem javult, így mindössze 3 biztonsági autó mögött lezajló körrel ért véget a két évvel ezelőtti futam Spában.

    A sárvédők használatával pont az előbb tárgyalt két problémát, a láthatóságot javítaná, valamint a felvert víz mennyiségét csökkentené. A tesztről az FIA együléses bizottságnak elnöke, Nicolas Tombasis beszélt részletesebben.

    FIA, sárvédő
    Így nézhet ki a sárvédő egy mostani generációs F1-es autón Fotó: FIA

    „Nyilvánvalóan egyszerűbb lenne, ha már mindent bejelentettünk volna, és októberre már kész megoldásunk lenne. Azonban nem ez történt. Elkötelezettek vagyunk a megoldás kapcsán, mert úgy gondoljuk, hogy a jövőben ez akár különbséget is tehet a törölt, illetve a megrendezett futamok között.”

    „Ezzel pedig nem ismétlődne meg a szurkolók 2021-es Belga Nagydíjon átélt csalódottsága. Már egy verseny esetében is megérné használni a sárvédőket.”

    A teszt úgy zajlott, hogy a Mercedes idei autójára felszerelték a szóban forgó elemeket, és Mick Schumacher vezette az autót a mesterségesen fellocsolt silverstone-i pályát. Mögötte pedig Oscar Piastri ment, aki szolgáltatta az adatokat a felverődő víz mennyisége kapcsán.

  • Tipikus angol időjárás szórakoztathatja a mezőnyt Silverstone-ban

    Tipikus angol időjárás szórakoztathatja a mezőnyt Silverstone-ban

    Az előrejelzések szerint az Egyesült Királyság nem hazudtolja meg magát, így tipikus angol időjárással nézhet szembe a mezőny a hétvégén.

    Az esőtánc még Kanadában kezdődött, ugyanis a szombati nap úgy ahogy volt, elázott. Ausztriába is beköszöntött a csapadék, bár a verseny eseményeit nem bolygatta meg. Mindaddig a Weather.com szerint Silverstone-ban egy kissé más lehet a helyzet, ugyanis vasárnapra is jósolnak esőt a szimulációk.

    Pénteken még gond nélkül gyakorolhat a mezőny, hiszen esőtől az előrejelzések szerint nem kell tartaniuk. Ám szombaton és vasárnap már fordul a kocka. Mindkét napra csapadékot jósolnak, sőt magas páratartalom is társul a kiadós záporok mellé. A legalacsonyabb hőmérséklet 21 fok lesz a hétvégén, míg szombaton 26 fokig is felkúszhat a maximum érték.

    Max Verstappen, Red Bull, Silverstone
    Silverstone – Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

     

    A legnagyobb esélye az esőnek az időmérőn lehet, így egy változó körülményekkel tűzdelt kvalifikációt élhet át mezőny, csakúgy, mint Montréalban. A délután folyamán kisebb zivatar is kialakulhat, míg vasárnapra inkább a csendes esőre van esély.

  • Az eső miatt óvintézkedés mellett döntött az F1 a barcelonai időmérő előtt

    Az eső miatt óvintézkedés mellett döntött az F1 a barcelonai időmérő előtt

    Niels Wittich egy versenyigazgatói jegyzet formájában tájékoztatta a csapatokat és a nyilvánosságot arról, hogy a pilóták kapnak egy extra szett intermediate abroncsot. Az intézkedésre a várható eső miatt volt szükség.

    Azok után, hogy az előző két hétvégét ilyen-olyan módon befolyásolta az eső (az imolai futamot az áradások miatt törölni kellett, Monacóban a verseny vége felé érkezett meg az égi áldás), könnyen lehet, hogy ez Barcelonában is megtörténik. Az előrejelzések szerint ugyanis szombaton és vasárnap is van esély arra, hogy lesz csapadék a tétre menő események alatt.

    Ennek következtében az FIA, illetve Niels Wittich, a Forma-1 versenyigazgatója úgy döntött, hogy amolyan óvintézkedés gyanánt engedményt tesz a csapatoknak és a versenyzőknek. A német szakember egy jegyzet formájában jelezte, hogy mindenki kap egy extra köztes esőgumit a hétvége további részére. „A hivatalos időjárás-előrejelzés alapján az időmérő kezdete előtt minden pilóta rendelkezésére bocsátunk további egy szett intermediate gumit” – olvasható a dokumentumban.

    Verstappen ezúttal sem talált legyőzőre, ám a harmadik helyen váratlan név tűnt fel

    Ezzel a szokásos négyről ötre nő a hétvégén felhasználható zöld oldalfalú szettek száma. Pénteken nem volt szükség a bevetésükre, hiszen száraz volt az időjárás, ám a harmadik szabadedzésen már igen, és könnyen lehet, hogy ez szombaton és vasárnap változik. Cikkünk írásának pillanatában 60 százalék a valószínűsége, hogy ma délután 3 és 6 óra között, vagyis a kvalifikáció idősávjában csapadék éri a pályát, 24 órával később pedig ugyanez az adat 30 százalék.

    Megérkezett az eső és egy újabb Red Bull-siker – ez történt a harmadik szabadedzésen

    Amennyiben a futam alatt elered az eső, úgy egy hosszú sorozat szakad meg, hiszen Barcelona 1996 óta kivétel nélkül száraz versenyeknek adott otthont. Az az évi viadal legendássá vált, hiszen Michael Schumacher borzalmas körülmények között agyonverte a mezőnyt, megszerezve első futamgyőzelmét a Ferrari színeiben.

  • Megérkezett az eső és egy újabb Red Bull-siker – ez történt a harmadik szabadedzésen

    Megérkezett az eső és egy újabb Red Bull-siker – ez történt a harmadik szabadedzésen

    A Red Bull pilótája, Max Verstappen volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj időmérő edzése előtt. Az edzés közben azonban megérkezett az eső, ami miatt a mezőny nem sok mért kört tudott megtenni a száraz pályás gumikon.

    Már a gyakorlás kezdete előtt villámlott és sötét felhők is gyülekeztek a Circuit de Catalunya felett, ami miatt a mezőny nagy része azonnal kihajtott a pályára.

    Verstappen erődemonstrációjával vette kezdetét a Spanyol Nagydíj

    Az első próbálkozások után a két Red Bull volt a leggyorsabb Max Verstappen sorrendben. Mögöttük az autó vezethetőségére panaszkodó Lewis Hamilton, és a két hazai hős Carlos Sainz és Fernanado Alonso következett.

    A piros zászló már 10 perccel az edzés megkezdése után előkerült. Logan Sargeant a falnak csapta az autóját az utolsó kanyarban, miután nagy sebességnél kellett korrigálni egy túlkormányzást.

    Az edzés újraindítása után már javában esett az eső, és emiatt egyedül Lando Norris teljesített pár kört az átmeneti eső gumikon. A mezőny többi tagja inkább a bokszban ülve figyelte az eseményeket. Nem sokkal később a két Ferrari is kimerészkedett a pályára, hogy az esős körülmények között is megtegyenek pár kört.

    Negyed órával a vége előtt megnőtt a pályára kihajtó versenyzők száma, egyedül Lewis Hamilton, Fernando Alonso és a két Alfa Romeo maradt bent a garázsban. Az edzés végén pedig már mindenki a lágy gumikon próbálkozott, miután felszáradt és ezzel jelentősen feljavult a pálya állapota.

    Azonban senki nem tudott javítani, így Verstappen nyert Pérez és Hamilton előtt. További sorrend: Sainz, Alonso, George Russell, Leclerc, Valtteri Bottas és Yuki Tsunoda.

    Verstappen ezúttal sem talált legyőzőre, ám a harmadik helyen váratlan név tűnt fel

  • Félreértésen úszhatott el Alonso győzelme, Verstappen nyerte a monacói esőkáoszt

    Félreértésen úszhatott el Alonso győzelme, Verstappen nyerte a monacói esőkáoszt

    A Red Bull pilótája, Max Verstappen nyerte a Forma-1 történelmének 80. Monacói Nagydíját, amit a futam háromnegyedénél megérkező eső tett izgalmassá.

    A pole-ból rajtoló Max Verstappen meg tudta tartani a vezető pozícióját, és mögötte sem történt változás. A hátsóbb régióban azonban Lance Stroll a 6-os kanyar felé menet a falnak ütközött, de folytatni tudta a versenyt. Az utolsó helyről induló Sergio Pérez már az első körben kiállt kemény keverékű gumikért, és rajta ívül még Guanyu Zhou, valamint Nico Hülkenberg is így tett.

    Hamilton nagyon szerette volna Alonsót az élen látni

    A 11. körre Verstappen és Alonso el tudott lépni a többiektől, ugyanis Esteban Ocon hátránya ekkor már 10 másodperc felett volt hozzájuk képest. Carlos Saint meg is próbálta nyomás alá helyezni őt, és azonnal meg is próbálta előzni őt. A spanyol azonban az alagút utáni sikánnál elmérte a féktávot, és emiatt megsérült az első szárnyának bal oldali véglapja. A spanyol megúszta mivel, leszakadt a sérült szárnyeleme, ami így nem jelent veszélyt a versenytársai számára, így nem kellett kijönnie a bokszba.

    A 17. körben Logan Sargeant mögött alakult ki egy kisebb vonat, és Kevin Magnussen pár sikertelen próbálkozás után végül a Mirabeau-ban tudta megelőzni az amerikai újoncot. Még abban a körben Stroll és Pérez is megelőzte Sargeantet, akit nem sokkal később Valtteri Bottas és Hülkenberg is levadászott.

    Az élmezőnyből Lewis Hamilton kezdte meg a kerékcseréket a 32. körben. A brit mögött autózó Charles Leclerc meg is növelte a tempóját, hogy mögévághasson a hétszeres világbajnoknak. Ocon egy körrel később érkezett, de a kiállása nem volt tökéletes, ami miatt veszélybe került a 3. helye. Sainz azonban még ennek ellenére sem tudott elé kerülni, azonban a Ferrari leglább Hamilton elé tudta őt visszahozni a pályára.

    A 35. körben Pérez és Magnussen összeütközött egymással az alagút utáni sikán kijáratán, ami miatt a mexikóinak ismét ki kellett állni a bokszba egy új orrkúpért. Ezzel pedig minden maradék esélyét elveszítette, hogy ponttal távozzon Monacóból. A hazai hős Leclerc a 46. körben állt ki, miután se az eső, sem pedig a biztonsági autó nem érkezett meg.

    Az 52. körre megérkezett az eső, és a versenyzőknek óvatosabban kellett menniük a száraz pályás gumikon. Sainz és Ocon a 3. helyért vívott nagy csatát, amíg a mögöttük érkező pilóták tojásokon lépkedve követték őket. A francia az 55. körben bement átmeneti esőgumikért Russell-lel egyetemben.

    Az eső olyannyira el kezdett esni, hogy mindenkinek ki kellett állni átmeneti esőgumikért. A legnagyobb vesztese az esőnek Sainz volt, aki először kiment a bukótérbe, majd a kiállásnál Leclerc miatt további időt veszített, és emiatt visszaesett a 8. helyre.

    Rusell egy 5 másodperces büntetést kapott a versenybíráktól, miután veszélyesen tért vissza a pályára, és összeütközött Pérez Red Bulljával. A mexikói ezt követően még az uszoda előtt is megnézte a falat magának, ami miatt harmadjára is be kellett mennie a bokszba.

    A 68. körre Yuki Tsunodát mindkét McLaren utolérte, és először Norris, majd Oscar Piastri is simán át tudta ugrani a japán pilótát, aki ezt követően kihajtott a Mirabeau bukóterébe.

    A futam legvégéig már nem történt érdemi változás, így Verstappen nyert, és rajt kívül még Alonso és Ocon ünnepelhetett a dobogón. Utánuk a két Mercedes következett Hamilton, Russell sorrendben. További pontszerzők: Leclerc, Gasly, Sainz, Norris és Piastri.

    A korábbi világbajnok elmondta, kiket tart Monaco specialistának

  • Természeti katasztrófa nehezítheti meg az imolai futam rendezését

    Természeti katasztrófa nehezítheti meg az imolai futam rendezését

    A Forma-1-es világbajnokság soron következő versenyét, az Emilia Romagna Nagydíjat annak ellenére fogják a tervek szerint megrendezni, hogy az utóbbi időben számos komolyabb vihar és még egy árvíz is sújtotta a térséget.

    Az előző héten 1,5 hétig folyamatosan esett az eső Észak-Olaszországban, ami miatt földcsuszamlások és egy komolyabb árvíz is végigsöpört a térségen. Az előbb említett természeti katasztrófák miatt 2 ember az életét veszítette, és többszáz embernek kellett elhagynia az otthonát.

    A tűzoltóság és a kutató csoportok megerősítették, hogy legalább 400 embernek segítettek az árvíz során, és emellett 250 embert távolítottak el a kritikusnak számító területekről.

    Az AlphaTauri – akiknek a faenzai gyára nagyon közel van az imolai versenypályához – egy közleményt adott ki még a Miami Nagydíj előtt, ahol az együttérzését fejezte ki az árvíz károsultjai számára.

    Az pedig egyáltalán nem meglepő, hogy a szeszélyes időjárás miatt a soron következő Emilia Romagna Nagydíj kapcsán is komoly kérdések merültek fel. A pálya 40 kilométerre fekszik az árvíz helyszínétől, Bolognától, szóval a természeti katasztrófa minden bizonnyal nem jelenthet majd problémát a verseny problémamentes lebonyolításában.

    A versenyhétvégére is további esőt jósolnak a meteorológusok, a leghevesebben a szerdai és a csütörtöki nap folyamán eshet majd. A legfrissebb időjárás előrejelzések szerint pedig akár a szombati időmérő edzésen is elerhedtenek kisebb záporok, zivatarok.

  • Eső fűszerezheti az év utolsó sprintversenyét

    Eső fűszerezheti az év utolsó sprintversenyét

    A Brazil Nagydíj számtalanszor hozott már izgalmas versenyeket, és az idei alkalommal is jó esély nyílik erre, főleg ha beigazolódik az időjárás-előrejelzés.

    Változó körülményeket várnak a 2022-es évad utolsó előtti versenyhétvégéjén, melyen háromból akár két napon is eshet.

    Pénteken lehet a legjobb idő, ez a nap tűnik leginkább száraznak, az időmérőre is csak 30% az esélye az esőnek. A hőmérséklet az előrejelzések szerint 25 oC fölé is emelkedhet. Ugyanakkor az megnehezítheti a pilóták dolgát, hogy 32-33 km/h-s széllökéseket is várnak.

    Szombaton kezdhetnek igazán érdekessé válni a dolgok, a sprintversenyre ugyanis már 60% esélye lesz az esőnek, a szél viszont várhatóan enyhül majd.

    A helyi idő szerint három órakor induló a futam napján is lehet esély esőre, de a pénteki szél is visszatérhet nagy valószínűséggel.

    A Forma-1 történetének eddigi öt sprintversenyéből egyen sem láthattunk esőt, így a hétvégén akár ez a sorozat is megszakadhat. Ezenkívül Brazília lesz az első helyszín, aki kétszer is rendez sprintet, miután tavaly is itt volt a harmadik ilyen alkalom. Az akkori futam Lewis Hamilton felzárkózásáról maradt leginkább emlékezetes.