Címke: esély

  • Vietnam a Japán Nagydíj időpontját szeretné megszerezni

    Vietnam a Japán Nagydíj időpontját szeretné megszerezni

    A Kínai Nagydíj mellett a Vietnami Nagydíjnak is van esélye egy helyre a Forma-1 2020-as versenynaptárában. Hanoinak az egész várost át kellene alakítani a verseny miatt, azonban még ez sem állhat a város terveinek útjába.

    A Kelet-Ázsia-i országnak az idei szezon lenne a bemutatkozó éve a száguldó cirkuszban, azonban a koronavírus miatt képtelenség lett volna megrendezni a versenyt az eredeti időpontjában – egészen pontosan április 5-én.

    Munkások százainak fáradhatatlan munkája tette lehetővé, hogy felépüljön maga a Hanoi Street Circuit és a pályán található létesítmények. Lehet, hogy a koronavírus miatt el kellett halasztani a versenyt, azonban a vietnami helyszínnek minden esélye megvan arra, hogy helyet kapjon a Forma-1 módosított versenynaptárának második felében.

    Egyes források szerint a Vietnami Nagydíj a Japán Nagydíj helyét veheti majd át. A szuzukai verseny törlését még a pénteki nap folyamán jelentették be, az azeri és a szingapúri verseny törlésével egyetemben. A Hanoiban esedékes versenyt minden bizonnyal október 11-én rendeznék majd meg.

    Azonban a COVID-19 miatt számos intézkedést kell tenniük a pálya tulajdonosainak, ha tényleg versenyt szeretnének rendezni. Ha Hanoi is kiesne a pikszisből, a Forma-1 vezetői egy második kínai versennyel pótolhatnák az új helyszínt, azonban ezek mindössze pletykák.

  • „Katasztrófa lenne, ha német versenyző nélkül maradna a Forma-1”

    „Katasztrófa lenne, ha német versenyző nélkül maradna a Forma-1”

    Voltak olyan időszakok a Forma-1 eddigi történelmében, amikor számos német versenyző volt a száguldó cirkusz mezőnyében.

    Azonban jelen pillanatban csak Sebastian Vettel az egyetlen német versenyző a sorozatban, és mivel a szezon végén elhagyja a Ferrarit és közel sem biztos, hogy képes lesz magának egy másik csapatot találni. Emiatt lehetséges, hogy nem lesz német versenyző az autosport királykategóriájában a 2021-es szezontól kezdődően. Az egykori Forma-1-es versenyző, szintén német Hans-Joachim Stuck szerint ez kész katasztrófa lenne a sportág számára.

    „Nyilvánvaló, hogy egy olyan autót akar, amivel lenne esélye a győzelemre. Nem fog belemenni abba, – ne értsenek félre – hogy egy középcsapathoz kerüljön, ahol esélye se lenne versenyezni az élmenők ellen. Azonban jelen pillanatban szint csak ilyen lehetősége van,” – nyilatkozta Stuck a Servus TV-nek.

    „Egy ideje már otthon van a feleségével és három gyermekével, élvezi a családi életet. Vettelről pedig köztudott, hogy nem olyan, mint Alonso, ugyanis nem minden áron akar versenyezni vagy bekerülni egy csapathoz.”

    Vettel egy másik honfitársa, Karl Wendlinger is elismerte, hogy nagy az esély a négyszeres világbajnok visszavonulására.

    „Ha ezen töri a fejét már egy ideje és nem lesznek lehetőségei, meg fogja lépni és szögre fogja akasztani a bukósisakját. Egy négyszeres világbajnokról beszélünk, aki már számos alkalommal bebizonyította rátermettségét. Ugyan ott lenne számára a Red Bull és a Mercedes, azonban nem hiszem, hogy kapna egy lehetőséget ezen csapatok valamelyikénél.”

    Stuck szerint, ha Vettel távozna az F1-ből 2020 végén, az hatalmas katasztrófa és veszteség lenne a németek és a sportág számára is. Ugyan Nico Hülkenbergnek még van esélye a visszatérésre, de jelen pillanatban egyik csapatnál sem lenne helye a Renault egykori pilótájának.

    „Jó lenne, ha Nico visszatérne, ugyanis ő azon versenyzők közé tartozik, akik megérdemelnek még egy esélyt. Már a porschés korszaka óta ismerem és egy olyan fiatalembert tisztelhetünk benne, aki rendkívül gyors és bármire képes, hogy sikeres legyen. Nem bírom felfogni, hogy egy ilyen versenyzőnek, mint ő, jelen pillanatban nincsen helye a Forma-1-ben.”

    Ha Hülkenberg visszatér, Vettel pedig távozik, akkor legalább lenne egy német pilóta a rajtrácson. Ha azonban egyik úriember számára sem maradna hely a száguldó cirkuszban, akkor hosszú egy nagyon hosszú korszak zárulna le, és a Forma-1 képtelen lesz német versenyzők nélkül folytatni a továbbiakban.

  • Egy 18 éves versenyzőnek lehet a legnagyobb esélye a Renault egyik ülésére

    Egy 18 éves versenyzőnek lehet a legnagyobb esélye a Renault egyik ülésére

    A Renault lehet, hogy az egyik tehetségéhez fog nyúlni, ha Daniel Ricciardo elhagyja a csapatukat a 2020-as szezon végén.

    Az ausztrál pilóta szerződése ugyanis a 2020-as szezon végén fog lejárni, és mivel Sebastian Vettel nem fogadta el a Ferrari ajánlatát, ezért lehetséges, hogy Ricciardo is be fog jelentkezni a négyszeres világbajnok ülésére.

    Ha az ausztrál tényleg a távozás mellett dönt, akkor a 18 éves Christian Lundgaardnak lenne a legnagyobb esélye a francia istálló másik versenyzői ülésére.

    A dán pilóta a Renault juniorprogramjának a tagja és az idei szezonban a Formula 2-es bajnokságban fog majd versenyezni az ART Grand Prix csapatánál.

    „Az a célunk Christiannal, hogy velünk jusson el Forma-1-be,” – nyilatkozta Mia Sharizman, aki a Renault juniorprogramjának elnökasszonya.

    „Most az lesz a célja, hogy a Formula 2-ben összeszedje a szuperlicenszhez szükséges pontokat, ami ugye a Forma-1-ben való versenyzéshez szükséges.

    „Azonban hiszünk abban, hogy az FIA Formula 3-ban és a Formula Renaultban nyújtott teljesítménye alapján idén képes lesz egy új szintre emelkedni. Ebben reménykedünk, de az utolsó lépés a Forma-1-hez vezető úton nem más, mint hogy jól szerepelj a Formula 2-es bajnokságban.”

  • Rosberg szerint a fiatalok közül Verstappen a legesélyesebb a bajnoki címre

    Rosberg szerint a fiatalok közül Verstappen a legesélyesebb a bajnoki címre

    Nico Rosberg szerint a jelenlegi fiatal versenyzők közül Max Verstappennek van a legnagyobb esélye arra, hogy Forma-1-es világbajnok legyen. A holland pilóta a tegnapi Abu Dhabi Nagydíjon szerzett második helyével megszerezte az egyéni bajnokság harmadik helyét, ami pályafutása eddigi legelőkelőbb helyezése.

    A Red Bull hollandjának a későbbiekben olyan tehetséges fiatal versenyzőkkel kell majd megküzdenie a hőn áhított bajnoki trófeáért, mint például Alex Albon, Lando Norris, George Russell és Cahrles Leclerc. Azonban 2016 bajnoka szerint a fiatal tehetségek közül a valószínűleg holland lesz majd az első világbajnok a száguldó cirkuszban.

    „Ez eléggé egyszerű,” – véli a német RTL egyik szakértője. „Verstappent választanám, ugyanis ő egy kivételes versenyző. Igen, szerintem a Red Bullnak igen is meg van az esélye a 2020-as bajnoki címre. Egy remek motorral rendelkeznek jelen pillanatban és még ott is képesek az abszolút Mercedes pályákon is felvenni a versenyt az Ezüst Nyilakkal. A versenyen nem volt nagy a különbség Verstappen és Hamilton tempója között, szóval a Red Bullnak akár komoly esélye is lehet jövőre,” – fejezte be a gondolatmenetet Rosberg.

  • A Formula E nem jelenti De Vries F1-es álmainak a végét

    A Formula E nem jelenti De Vries F1-es álmainak a végét

    A Formula 2-es bajnoki címre hajtó Nyck De Vries a következő szezonban csatlakozik a Mercedeshez, és a németek Formula E autóját vezeti majd. A holland számára most úgy tűnik, hogy az F1 távolabb került, ám Toto Wolff szerint így sem lesz számára elérhetetlen a száguldó cirkusz.

    Ahogy arról már beszámoltunk, a Mercedes egy benelux párossal, Vandoorne-De Vries duóval indul a következő Formula E szezonban.

    „Természetesen fiatal pilótaként az F1-ben akarok versenyezni. Amikor viszont egy Mercedeshez hasonló lehetőség adódik előtted azt meg kell ragadnod.” – nyilatkozta a bejelentéskor De Vries.

    A Mercedes csapatvezetője Toto Wolff pedig elmondta, hogy emiatt a váltás miatt nem szűntek meg a holland F1-es esélyei.

    „Miért kellene, hogy lemondjon az F1-ről? Nyck gyors, fiatal és intelligens. Mindig elérhető számára a Forma-1. Sosem lehet tudni, hogy mi fog történni a jövőben és mi fog neki szembe jönni.” – mondta.

  • Luca Ghiotto a Toro Rosso pilótája lehet 2020-tól

    Luca Ghiotto a Toro Rosso pilótája lehet 2020-tól

    Egy újabb versenyző jelent meg a Toro Rosso „radarján” Luca Ghiotto személyében. Az olasz pilóta jelen pillanatban az UNI Virtuosi csapatnál versenyez a Formula 2-ben és könnyen lehet, hogy 2020-tól akár már be is mutatkozhat a Forma-1-ben.

    Pierre Gaslynak egyelőre nincsenek valami jó eredményei a Red Bullnál, azonban Christian Horner elmondta, hogy nem tervezik szezon közben lecserélni a fiatal francia pilótát. „Ott lesz neki a szezon második fele, hogy összeszedje magát,” – szögezte le a Red Bull csapatfőnöke. „Azonban nem fogjuk őt elküldeni és a Toro Rossoból sem fogunk senkit átültetni a helyére a szezon közben. Mostantól a saját kezében van a sorsa. Szépen fejlődik, azonban nem csak alkalmanként, hanem minden egyes alkalommal jó eredményeket kellene elérnie.”

    Azonban egyelőre úgy néz ki, hogy Ghiottonak nem lesz helye a Toro Rossonál. Daniil Kvyat nemrég a dobogón ünnepelhetett Hockenheimben és Alex Albon is magabiztosan gyűjtögeti a pontokat a faenzai istállónak. „Egyáltalán nem gondolok rá,” – válaszolta Albon arra a kérdésre, miszerint mit szólna, ha már a szezon közben átülhetne a Red Bullba. „Az igazság az, hogy bármelyik csapatnál boldog lennék egészen addig, ameddig gyors autót tudnak adni nekem.”

    A Sky Italia értesülései szerint azonban Ghiottonak komoly lehetőség a Toro Rosso számára a 2020-as évadra. „Helmut Marko a korábbiakban jelezte, hogy Ghiottonak is van esélye a faenzai istálló egyik ülésére.”

  • Russell késznek érzi magát a Mercedesre

    Russell késznek érzi magát a Mercedesre

    Az újonc George Russell úgy érzi, ha lehetősége lenne rá, akkor készen állna már most arra, hogy Lewis Hamilton csapattársa legyen a Mercedesnél.

    A Mercedes kötelékébe tartozó brit fiatal idén mutatkozott be a Forma-1-ben a Williams színeiben, egy rutinos csapattárs, Robert Kubica oldalán. Ám a szezon eddigi részében toronymagasan felülmúlja lengyel csapattársát, időmérőkön eddig mindig megverte Kubicát, míg a futamokon is csak egyszer tudott felé kerekedni a lengyel.

    Russell 2017 óta a Mercedes alkalmazottja, és nagy kérdés, hogy mi lesz Bottas jövője az ezüst nyilaknál. Maga a brit így nyilatkozott a jövőjéről:

    „Ha Toto holnap felhívna és megkérdezné, hogy készen állok-e a Mercedes ülésére, akkor azt felelném, hogy teljes mértékben. Nem számítok arra, hogy Bottasnak rossz futamai lesznek, én csak magammal foglalkozom. Ha ez nem lesz elég, akkor nem végeztem el a feladatomat. Csúcsformában vagyok, jelenleg teljes mértékben a Williamsnek áldozom magam, de ha a Mercedes hív, akkor készen állnék.” – kezdte.

    „Nem igazán szeretnék gondolni erre az esélyre. A Mercedes célokat tűzött ki elém, minden egyes alkalommal, amikor találkozom velük, akkor megjutalmaznak. Hiszem, hogy ha megfelelően teljesítek, akkor nem lesz oka, hogy ne kapjam meg ezt a lehetőséget. Csak meg kell nézni Max Verstappent és Charles Leclercet, hogyan teljesítenek a Red Bullnál meg a Ferrarinál. Lehet azzal érvelni, hogy kell még tapasztalat, de ők mutatják azt, hogy néha nincs erre szükség.” – tette hozzá.

  • Marko: Nem lesz pilótacsere a szezon közepén

    Marko: Nem lesz pilótacsere a szezon közepén

    Helmut Marko elárulta, a szezon közepén biztos nem fogják meneszteni Pierre Gaslyt, hiába marad el a teljesítménye jócskán csapattárához Max Verstappenhez képest.

    A francia versenyző tavaly a Toro Rosso színeiben mutatkozott be, és Daniel Ricciardo távozásával megkaparintotta az egyik ülést a Bikáknál. Gasly az első futam óta szenved és érdemi helyezést csak egyszer-kétszer ért el, ami miatt az energiaitalgyártó alakulat szurkolói a távozását követelik.

    Azonban úgy néz ki, nem fogják lecserélni a szezon közepén a rosszul teljesítő pilótát, a Red Bullnál esélyt adnak még neki a bizonyításra.

    ,,Pierre nagyon keményen dolgozik együtt a csapattal, és nagyon sokat megy a szimulátorban is. Ezért sem láthatjuk most itt.” – nyilatkozta Marko az futam után. – ,,Nincs tervben a lecserélése, nem gondolkodtunk másik pilóta alkalmazásán. Gasly helyzetét az is megnehezíti, hogy egy fiatal versenymérnökkel kell együtt dolgozni, és mindkettőjüknek szokni kell a helyzetet. Az önbizalmán a Barcelonában történt ütközés sem segített, de mi további jó szerepléseket és erős versenyeket látunk Pierre-ben, és azon leszünk, hogy együtt ezeket teljesítsük. A 2020-as pilótafelállásról majd csak szeptemberben és októberben kezdünk el tárgyalni.” – árulta el az osztrák tanácsadó.

  • Binotto szerint Kanadában még nem zeng fel a Ferrari hattyúdala

    Binotto szerint Kanadában még nem zeng fel a Ferrari hattyúdala

    Mattia Binotto elárulta a Ferrari már dolgozik egy terven, ami alapján kiküszöbölhetik a hibákat és újra felvethetik majd a versenyt a Mercedesszel. Az olasz szakember ezért nem ért egyet azokkal akik úgy vélik, hogy ha Kanadában sem sikerül felülkerekednie az olaszoknak a fő riválisukon, akkor az idei bajnokság véget ért a számukra.

    Sebastian Vettel Monacóban megtörte az Ezüst Nyilak hegemóniáját azzal, hogy a második helyen ért célba, bár ehhez a mutatványhoz Max Verstappen és Valtteri Bottas ütközése is hozzájárult. A ponttáblázat szerint Lewis Hamilton 55 egységgel többet szerzett, mint, német riválisa az elmúlt versenyek alatt, ám a következő futam Kanadában lesz, ahol a Scuderia pilótájának meg lehet az esélye, hogy faragjon a pontkülönbségen. Az olasz istálló által tervezett motor előnyben lehet a többiek hajtásláncával szemben, ezért Binotto bizakodóan várja a következő versenyt.

    ,,A kanadai verseny nem az utolsó a naptárban, ugyanakkor nagyon fontos az, hogy minden egyes futam után jobbak legyünk. Kifejlesztettünk egy programot, mi által meg akarjuk oldani az eddig felmerült problémákat, a kemény munka tehát folytatódik Maranellóban.” – véli a Scuderia csapatfőnöke.

    A svjáci-olasz szakember ugyanakkor hozzátette, változás nem lesz az autókon a monacói verzióhoz képest.

    ,,Az autók ugyanazok lesznek, mint Monacóban, ezért az egyetlen dolog, amit tehetünk, az az, hogy a legjobb tudásunk szerint felkészítjük a konstrukciókat. Ahogy már említettem, nem a következő verseny lesz az utolsó, amit idén megrendeznek. Úgy vélem, jobb formában leszünk Kanadában, mint Barcelonában, azonban még mindig a Mercedes rendelkezik a legerősebb és legjobb autóval.”

    A nyomás egyre nő az olasz csapaton, szinte minden oldalról kritikák tömkelege zúdul rájuk, a menetet pedig a méltán kritikus olasz sajtó vezeti.

    ,,Az egész csapat tisztában van a helyzetünkkel. Mindenki motivált és hisszük, hogy fordulhat még a kocka. Nem hinném, hogy a nyomás visszavet minket, teljesen koncentráltak vagyunk a munkák során, és nem érünk rá azzal foglalkozni, hogy mások mit mondanak rólunk.”

  • Verstappen: A Mercedes minden egyes kanyarban gyorsabb a Red Bullnál

    Verstappen: A Mercedes minden egyes kanyarban gyorsabb a Red Bullnál

    Max Verstappen szerint a Mercedes jelen pillanatban gyorsabb a kanyarokban a Red Bullnál, legyen az gyors vagy lassú. Az Ezüst Nyilak az eddig megrendezett öt verseny mindegyikén kettős győzelmet szereztek, ezzel átadva a Williams 1992-es rekordját a múltnak.

    A brackley-i istálló a turbóéra kezdetén még inkább a motorerő fölény miatt kerültek előnybe a többi csapattal szemben, azonban nagyon úgy tűnik, hogy a Ferrari már előttük jár e téren.

    Azonban a Mercedes idei autója nagyon jól viselkedik a kanyarokban. Ennek szemléltetésére a Spanyol Nagydíj egy nagyon jó példa volt, ugyanis Valtteri Bottas és Sebastian Vettel a második szektorig még fej-fej mellett haladtak. Azonban a finn versenyző a kanyargós utolsó szektorban több, mint nyolc tized másodpercet adott a Ferrari németjének. Ennyivel viselkedik jobban az idei Mercedes a kanyarokban, mint a Ferrari.

    Verstappen a versenyen végig a harmadik helyen haladt, tisztes távolságban követve a két Mercedest. „Szerintem, jelen pillanatban egyik kanyarban sem vagyunk jobbak a Mercedeseknél,” – véli a fiatal holland. „Mindegy, hogy közepes vagy nagy sebességű kanyarról van szó. Ez attól is függ, hogy mekkora az autód leszorító ereje az adott hétvégén. Kétségtelenül erősek voltak a lassú kanyarokban, szóval ez egy jó hír számukra.”

    A Red Bull holland versenyzőjének minden esélye megvan arra, hogy megnyerje a versenyt Monacó utcáin. Tavaly is megnyerhette volna, azonban a harmadik szabadedzésen szenvedett balesete miatt nem tudott részt venni az időmérőn és hát tudjuk, hogy Monacóban szinte lehetetlen előzni. Verstappen huszadik helyről rajtolt és a futam végén kilencedikként intették le, amíg volt csapattársa, Daniel Ricciardo elsőként látta meg a kockás zászlót.

    Habár a Red Bull az előző években rendre jól szerepelt a hercegségben, Verstappennek vannak félelmei. „A Spanyol Nagydíj utolsó szektorában elért eredmények alapján nem mi vagyunk a legesélyesebbek. Nem hiszem, hogy idén olyanok leszünk, mint tavaly, ugyanis a tavalyi szezonban mindenkinél gyorsabbak voltunk.”