Címke: Esapekka Lappi

  • Lappi megkapta a Toyotától a jövő évi ülést

    Lappi megkapta a Toyotától a jövő évi ülést

    Esapekka Lappi impozáns teljesítményt nyújtott a Finn Rallyn, hosszú kihagyás után negyedik lett a világbajnoki futamon. A csapat nem várt sokat a jutalmazással, bejelentették, hogy negyedik pilótájuk Esapekka Lappi lesz.

    Ahogy korábban tudható volt, a csapat jövőre is számít az Ogier, Evans, Rovanpera trióra, a kérdés az volt, hogy ki lesz a negyedik, aki megosztja az autót Ogier-val. Takamoto Katsuta korábban már elmondta, hogy szívesen várna egy évet, így Esapekka Lappi előtt nyílt nagy lehetőség. A Finn Rallyn bebizonyította, hogy mire képes, ezzel 2022-ben kis is alakult a négyes, aki a gyári Rally1-es autókat vezetik majd.

    Nagyon örülök, hogy ilyen erős versenyzőink vannak a 2022-es szezonra, ami egy izgalmas új korszak lesz a WRC számára. Nagyon jó, hogy Elfyn és Kalle velünk folytatja  a bajnokságot. Elfyn igazán következetes pilóta, mindig segít a csapatnak a bajnoki cím megszerzésében, de ahogy a Finn Rallyn elért győzelmével bizonyította, az egyik leggyorsabb pilóta, és a bajnoki cím egyik esélyese. Kallétól is nagyszerű teljesítményt láthattunk ebben az évben. Folyamatosan fejlődik, és ahogy egyre több tapasztalatot szerez, ő is bajnokesélyes lesz. Seb nagy bajnok, és a következő szezonban ismét igazán értékes lesz számunkra, annak ellenére, hogy már nem száll harcba a bajnoki címért. Végül örülök, hogy visszahozhatom Esapekkát a csapatba. Korábban bebizonyította, hogy velünk nyerhet, és azóta azt hiszem, sokat fejlődött. Nagyon motivált, és a múlt hétvégén megmutatta gyorsaságát. Úgy gondolom, hogy ő a tökéletes pilóta, aki megosztja helyét Sebbel, segít nekünk a bajnokságban, de ő maga is harcol a győzelmekért” – mondta a csaptvezető, Jari-Matti Latvala.

    Fontos változás még a jövő évben, hogy Ogier új navigátorral versenyez majd. Julien Ingrassia helyett Benjamin Veillas ül majd a navigátori ülésben. Ogier és Ingrassia 2006-óta ment együtt, most azonban elválnak útjaik.

    Finn Rally
    Foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool
  • „Ez piszok gyors” – Esapekka Lappi újra Toyota WRC-ben

    „Ez piszok gyors” – Esapekka Lappi újra Toyota WRC-ben

    Közel három év után vezette újra a Toyota Yaris WRC-t Esapekka Lappi. A finn versenyző hazai vb futamára készülve tesztelte az autót.

    A Palsankyla gyorsaságin videó is készült, ráadásul speciális kameraállásból. Érdemes végignézni!

    Kicsit sokkoló volt. Ez piszok gyors” – ezzel kezdte a teszt után Esapekka Lappi, pedig olyan sokat nem hagyott ki, hiszen 2019-ben a Citroen, 2020-ban a Ford WRC autóival versenyzett. Igaz a finnországi murvás pályák még akkor is nagyon gyorsak, ha a versenyző nem Rally2-es autóból ül vissza a WRC-be. Ugyanis Lappi idén elég sokat kihagyott, két versenyen egy Polóval, egy futamon pedig egy N5-ös Toyotával indult.

    Ha R5-ös autóval versenyzel és nem valami hasonló kocsival, akkor eltart egy ideig amíg újra hozzászoksz” – magyarázta Lappi. „Elég őrültnek kell lenned hozzá. Egy ilyen hosszú szünet után teljes őrület, ahogy padlógázzal haladsz a fák között, majd fékezel a kanyar előtt. Az autóval minden egyszerű, csak az agyad mondja: Nem, ezt nem tudod megcsinálni! Ez a legnagyobb kihívás, amellyel a verseny során szembe kell néznem, hogy megértsem a sebességet. A teszten ez jól megy, de a versenyen az első körben ezt a tempót autózni már nem olyan egyszerű.

    Természetesen nem a győzelem a cél a Finn Rallyn, és ezt a csapatvezetés is látja.

    Ha a legjobb ötben végez, az tökéletes. Sokat beszélgettünk, és belátta, hogy az első nap lesz a legnehezebb, egy éve nem vezetett, így a maximális tempót lesz nehéz megtalálnia” – mondta a csapatvezető Jari-Matti Latvala.

     

  • Lappi visszatér a Toyotához

    Lappi visszatér a Toyotához

    Az októberi Finn Rallyn Esapekka Lappi újra Toyota Yaris WRC-vel indul. A finn pilóta a csapat ötödik autóját vezeti majd.

    Esapekka Lappi 2018 végén hagyta el a Toyotát. A 2019-es szezont a Citroennel versenyezte végig, majd az M-Sportnál versenyzett 2020-ban. Ebben a szezonban az Arctic Rallyn és Portugáliában ment egy Volkswagen Polo R5-tel, és egy N5-ös Toyota Yaris-szal indult egy finnországi versenyen. A Finn Rallyn azonban újra WRC-be ül, Sébastien Ogier, Elfyn Evans, Kalle Rovanperä és Takamoto Katsuta mellett a csapat ötödik autóját vezeti majd.

    Lappi minden valószínűség szerint Ogier-vel osztozik majd az autón a következő szezonban, de a hivatalos megerősítést a hét végére ígérte a csapat.

    Lappi visszatérése stílszerű, 2017-ben a Finn Rallyn szerezte egyetlen WRC futamgyőzelmét.

  • Ostberg szerint nem Mikkelsen a legnagyobb riválisa

    Ostberg szerint nem Mikkelsen a legnagyobb riválisa

    A regnáló WRC2 bajnok Mads Ostberg úgy véli, hogy nem Andreas Mikkelsen jelenti számára a legnagyobb veszélyt abban, hogy megvédje a bajnoki címét. A Toksport norvég versenyzője korábban úgy nyilatkozott, hogy mielőbb be akarja biztosítani a WRC2 elsőségét.

    Mikkelsen terveit keresztülhúzhatta, hogy a Portugál versenyt Covid fertőzés miatt ki kellett hagynia, így előnye kilenc pontra csökkent a bajnokságban. Szardínián viszont már ott lesz, és úgy tűnik, hogy a pszichológiai hadviselést már megkezdte Ostberg, akinek kapaszkodnia kell, mert 44 ponttal csak a negyedik a 68 pontos Mikkelsen mögött. Igaz Ostberg csak kettő, míg Mikkelsen három versenyen gyűjtötte a pontokat.

    „Jó volt hallani, amikor kimondta, mert már akkor biztos voltam benne, hogy ez nem fog megtörténni”mondta Ostberg a Dirtfishnek.

    Én inkább csendben akartam bebizonyítani, hogy téved és azt hiszem eddig így is tettem. Tudjuk, hogy Andreas igazán jó versenyző, tisztelnünk kell a sebességét a szezonban” – tette hozzá Ostberg, és még egyet odaszúrt a honfitársnak.

    Jelen pillanatban valószínűleg nem Andreas a legnagyobb riválisunk. Azt hiszem van pár név akik most erősebbek nála. Az biztos, hogy hétvégén újra megmutatja a tempóját és az autója is erősnek tűnik. Örülök, hogy itt lesz, nagyon élvezem vele a küzdelmet.

    Andreas Mikkelsen
    Fotó: Janus Ree/ Red Bull Content Pool

    Ez a szezon nagyon versenyképes lett. Sok olyan pilóta van akik év elején még nem tervezték az indulást, így sokkal nehezebb dominálni, mint amire az elején számítottam” – mondta Mikkelsen. „De a versenyhelyzet mindig jó, és az is pozitív, ha erős versenytársakkal küzdhetsz. Emiatt várom a hétvégét, és ezért is szomorú vagyok, hogy nem lehettem ott Portugáliában.”

    Az egyik pilóta akire gondolhatott Ostberg és Mikklesen a bajnoki második helyen álló Esapekka Lappi. A finnek úgy van 59 pontja, hogy Ostberghez hasonlóan ő is csak két versenyen (Arctic Rally és Portugália) indult eddig, de mindkettőt megnyerte.

    Ostberg Mikkelsen WRC2
    Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

     

  • WRC: Ott Tänak győzött Argentínában

    WRC: Ott Tänak győzött Argentínában

    A hétvége folyamán jó teljesítményt nyújtó Ott Tänak megszerezte harmadik WRC győzelmét, egyben az elsőt a Toyota Gazoo Racing-nél vasárnap délután az YPF Rallye-n Argentínában. 37,7 másodperc előnnyel nyerte az FIA Rally Világbajnokság ötödik fordulóját.

    A pénteki nap első, 16.65 km hosszú gyorsaságijáról az észt ki tudott jönni, miután megütött egy sziklát, megforgatta a Yaris WRC-jét, és egy 10. idővel mindjárt az abszolút 9. helyen találta magát. A következő 12 szakaszból 10-et megnyert, hogy kényelmes előnyre tegyen szert a dobogó két fennmaradó helyéért küzdő riválisai előtt. Ez volt az első győzelme a tavaly augusztusban, Németországban megszerzett óta, és a Toyota első sikere a tavaly júliusi Finnországban elért óta.

    „Ez egy különleges dolog. Az ember soha nem tudhatja, mi fog történni, ha csapatot vált, de jó látni, milyen gyorsan javulunk”- mondta Tänak, aki az év elején csatlakozott a japán gyártóhoz.

    A második helyezett Neuville sikeresen növelte bajnoki esélyeit. Sébastien Ogier-t 10 pontra megközelítve 90 egységgel áll a végső elsőségért folytatott harcban is a második helyen. Ebben segítségére volt az utolsó, Power Stage szakaszgyőzelemért járó öt bónuszpont is. Csapattársa, Dani Sordo további harmincnyolc másodperccel végzett a harmadik helyen, megőrizve közelmúltbeli jó formáját, mely az elmúlt három versenyen két dobogós helyezést jelent számára.

    Ogier-nek nem volt esélye rá, hogy a Ford Fiesta-val túlszárnyalja rekordját, vagyis az első négy fordulóban három győzelem megszerzése után az ötödiken is nyerjen. A francia azt viszont elhatározta, hogy helyet cserél Andreas Mikkelsen-el az utolsó nap végére és megszerzi tőle a negyedik helyet. A norvég Mikkelsen sokkal kényelmesebben érezte magát az i20 kezelését illetően, végül csak 4.0 másodperc hátránnyal ért célba Ogier mögött abszolútban. Elfyn Evans a másik Fiesta-val hatodik lett, annak ellenére, hogy ritkán találta meg azt a tempót, amely 0.7 másodperc híján a győzelmet jelentette neki 12 hónappal ezelőtt.

    Kris Meeke végzett hetedikként a Citroën C3-mal, aki a szombati utolsó szakaszon kapott defektje miatt (14. időt futott, ezzel 8. helyre esett vissza az összetettben – a szerk.) már csak a tesztelésre összpontosíthatott. Hasonló probléma hátráltatta Esapekka Lappi-t is a záró nap első gyorsaságiján, az El Condor-on. A finn jobb hátsó defektje 19. időt jelentett és 2 pozíció vesztést, a hatodikról nyolcadikra való visszaesést, melyet a végéig nem sikerült ledolgozni.

    Teemu Suninen és a WRC 2 győztes Pontus Tidemand zárta az első 10 helyezett listáját. A svéd Tidemand profitált csapattársa, Kalle Rovanperä 17. gyorsasági szakaszon elszenvedett balesetéből, melyben végül senki sem sérült meg.

    A bajnokság a hatodik fordulójára visszatér Európába. A következő, ismét murvás futam, a Vodafone Rally de Portugal május 17.- 20. között kerül megrendezésre Matosinhos központtal.

    Az első 10. helyezett:

    1 TÄNAK 3:43:28.9
    2 NEUVILLE +37.7
    3 SORDO +1:15.7
    4 OGIER +1:58.6
    5 MIKKELSEN +2:02.6
    6 EVANS +3:06.3
    7 MEEKE +3:25.7
    8 LAPPI +4:32.6
    9 SUNINEN +5:38.6
    10 TIDEMAND +12:15.8