Címke: érzések

  • Leclerc a monzai győzelme után jött rá, hogy milyen érzés Ferrari pilótának lenni

    Leclerc a monzai győzelme után jött rá, hogy milyen érzés Ferrari pilótának lenni

    Charles Leclerc rendkívül nehéznek találta, hogy szavakba öntse az érzéseit az Olasz Nagydíjon aratott győzelmét követően. A monacói fiatalnak ugyanis már az első ferraris évében sikerült megnyernie a Ferrari hazai versenyét, ami az olasz istálló első sikere volt a hazai versenyükön Fernando Alonso 2010-es győzelme óta. Leclercnek Ferrari rajongók százezrei gratuláltak a sikerét követően, ami a tavalyi szezonjának legemlékezetesebb versenye volt a számára.

    Az olasz istállónak borzalmasan alakult a tavalyi Forma-1-es szezon első fele: frusztráció, ellentét a csapattársak közt, rossz döntések a csapattól és a technikai problémák is csak rontottak a csapat helyzetén. Azonban a nyári szünetet követően egyből felvillant a fény az alagút végén, Leclerc győzelmeit követően.

    A fiatal monacóinak a monzai volt a második győzelme a száguldó cirkuszban, amit egy héttel a spai sikerét követően volt képes behúzni. A Ferrari szupersztárja ugyan a pole pozícióból rajtolhatott, azonban nem volt egyszerű dolga, ugyanis a Mercedes immáron hatszoros világbajnok Lewis Hamilton végig nyomás alatt tartotta őt. Azonban Leclerc nem rettent meg, mindent képes volt a helyén kezelni és végül őt intették le elsőként a kockás zászlóval. Fél évvel az emlékezetes győzelem után a monacói megpróbálta elmondani, hogy mit érzett azona bizonyos napon.

    „Nagyon-nagyon nehéz megtalálni a szavakat, amik leírják, hogy mit is éreztem azon a bizonyos versenyen,” – mondta a kétszeres futamgyőztes Leclerc. „Rajtam és a Ferrarin is nagy volt a nyomás, ugyanis minden Ferrari szurkoló azt szeretné, hogy mi nyerjünk Monzában. A programok már hétfőn elkezdődtek és erre egyik másik helyszínen sincs példa, ugyanis a többi helyszínen mindig a csütörtöki sajtótájékoztatóval veszik kezdetét a versenyhétvégék. A nyomás fokozatosan épült fel, azonban már a pole pozíció megszerzése különleges volt a számomra.

    „A versenyen szinte annyi időm se volt, hogy levegőt vegyek,” – folytatta Leclerc. „Nagy volt a nyomás, azonban az, hogy a dobogó legtetején ünnepelhettem és láthattam sok tetőtől-talpig vörösbe öltözött szurkolókat, mindenért kárpótolt. Sikerült megnyugodtam és rájönnöm, hogy milyen érzés valójában a Ferrarinál versenyezni. Már ezelőtt is sejtettem, hogy milyen, azonban erre csak akkor jössz rá igazán, ha megnyered a monzai versenyt és látod a szenvedélyt és az örömöt az emberek arcán,” – zárta a beszélgetést az ifjú monacói titán.

  • Hamilton a hat bajnoki autójával nosztalgiázott

    Hamilton a hat bajnoki autójával nosztalgiázott

    Lewis Hamilton egy különleges alkalmat élhetett meg nemrégiben, ugyanis a hatszoros világbajnok brit pilóta egy helyen láthatta azt a hat autót, amikkel világbajnok lett a Forma-1-ben.

    Hamilton 2007-ben, még az egykori GP2 frissen koronázott bajnokaként mutatkozhatott be a száguldó cirkuszban. Már az első évében közel került a bajnoki címhez, azonban végül Kimi Räikkönen egy ponttal ugyan, de megelőzte őt a szezon végén. 2008-ban azonban már a brit javára döntött az a bizonyos egy pont, ugyanis a drámai Brazil Nagydíjat követően ennyi pont előnnyel nyerte meg a bajnokságot a ferraris Felipe Massa előtt.

    Hamilton ezt követően ugyan nyert futamokat 2012-ig a wokingi istálló színeiben, azonban a bajnoki címre egyik évben sem volt valós esélye ebben az időszakban. Ezt követően döntött úgy, hogy a 2012-es szezon végén elhagyja a wokingiakat és elfoglalja a távozó Michael Schumacher helyét a gyári Mercedesnél.  2013-ban még nem jöttek a sikerek, azonban a brit a turbó hibrid éra kezdetétől fogva mindegyik évben bajnok lett a 2016-os szezont leszámítva és már nem sokkal van lemaradva Schumacher győzelmei és világbajnoki címeinek számától.

    „Őrület belegondolni, hogy már ennyi idő eltelt,” – véli a Mercedes britje. „Emlékszem még az első üléspróbámra a Mercedesnél és, azóta már ez lesz a nyolcadik közös évünk együtt. Hihetetlen érzés, ugyanis amint végignézek az autókon, egyből eszembe jutnak az emlékek, mert még frissek. Azonban a technológia változik az idő előrehaladtával.

    „Sok szép emlék fűz ezekhez az autókhoz, karrierem legszebb időszakjait idézik fel bennem.  Az álmom mindig az volt, hogy egyszer én is Forma-1-es versenyző legyek én. Mindig is Ayrton (Senna) piros, fehér McLarenjével álmodtam. Amikor először jártam a McLaren főhadiszállásán, nagyon örültem, hogy végre élőben is láthatom azt az autót, amivel mindig is álmodtam. Mindig is arról álmodtam, hogy majd egyszer kiállítják majd a bajnoki autóimat egy helyen és ezt most megtörtént. Egyszerűen leírhatatlan érzés, ami most elfog.

    „A 2008-as McLaren egy kifejezetten szép autó volt,” – ismerte el az F1 regnáló bajnoka. „Az egyik, ha nem a legelegánsabb autó, amit valaha is használtak a Forma-1-ben.  Nagyon rég vezettem már ezt az autót, azonban ez jóval kisebb a mostani autókhoz képest. Azonban rengeteg emlék fűz ehhez az autóhoz, ugyanis karrierem egyik legélénkebb időszaka volt az. Már a második Forma-1-es évemben rengeteg minden történt velem.

    „Így elnézve a dolgokat, azt kívánnám, hogy bárcsak több dologgal lettem volna tisztában, azonban úgy gondolom, hogy ez mindenkire igaz. Ez az én utam, amit saját magamnak kell végigjárni, nem tudnék tanácsot adni senkinek. Emlékszem, amikor édesapám azt mondta, hogy ne csináld ezt, ezt így csináld. Meg akart védeni, azonban csak a saját hibáidból tanulhatsz. A személyes utam teljesen más, mint amit édesapám a korábbiakban megtapasztalt,” – emlékezett vissza a hatszoros bajnok Hamilton.

    Az eseményről készült videót az alábbi linken tekinthetitek meg:

    Forrás: Mercedes AMG Petronas Motorsport

  • Megkérdezte alkalmazottjait a Ferrari mit jelent számukra a csapat (Videó)

    Megkérdezte alkalmazottjait a Ferrari mit jelent számukra a csapat (Videó)

    Nem egy versenyző hangoztatta már, a Ferrarinál vezetni különleges. A legrégebbi Formula 1-es csapat, amely a legtöbb szurkolót mondhatja magáénak, nemrég megkérdezte alkalmazottjaitól mit jelent számukra a Scuderia Ferrari.

    A videóban nem hangzik el Sebastian Vettel válasza, ám a Mission Winnow oldalán olvasható, mit érez, mikor felölti magára a piros overált.

    ,,Nehéz elmagyarázni, ha nem vagy a részese. Mikor kint vagy a pályán rengeteg dologra kell fókuszálnod, ugyanakkor megéled a pillanatot és minden mást elfelejtesz a külvilágból. Az idő bizonyos aspektusban megáll olyankor, ami nagyszerű érzés.”

    A csapattagok válaszából érezni lehet az elkötelezettséget és a szenvedélyt, melyet csapatuk iránt tanúsítanak. Valaki szerint megtiszteltetés az alakulatnál dolgozni, míg akad olyan, aki úgy gondolja a Ferrari része az olasz életérzésnek. Jock Clear szerint nem lehet megfogalmazni azt a jelenséget, ami körülveszi az istállót, véleménye szerint a Formula 1-ben mindenki arra vágyik, hogy részese legyen egy kicsit az egésznek.

    A versenyekről is szó esik, az ott felgyülemlett érzelmekről, a nyomásról. Az egyikük el is árulja, mikor meghallja az autó közeledtét jelző csengőt, ami arra figyelmezteti a szerelőket, hogy boxkiállás közeleg, a lélegzete egy pillanatra eláll, majd akkor tér vissza, mikor már lezajlott a kerékcsere.

    Mit is jelent pontosan számukra a Ferrari? Elhangzik a család, a büszkeség, az álom, amiből nem akarnak felébredni, a szeretet, az önmegvalósítás helyszíne, és az érzés, ami alapján úgy érzik, a történelem részesévé válnak, azzal, hogy az olasz istálló színeit öltik magukra. Egyikük azt is megjegyzi, hogy az autójuk azért fantasztikus, mert reprezentálja az összes dolgozót, aki a gyárban dolgozik. Végső soron mit is jelent a Ferrari? Az ott dolgozó emberek szeretetét, munkáját és reményeit.