Címke: értetlenség

  • Vettel megint nem értette a Ferrari időmérős taktikáját

    Vettel megint nem értette a Ferrari időmérős taktikáját

    Habár a Belga Nagydíj után szinte tudni lehetett, hogy a Ferrari az Olasz Nagydíjon is szenvedni fog, azonban arra nem számított senki, hogy Sebastian Vettel számára már a Q1-ben véget érjen az időmérő.

    Kijelenthetjük, hogy 2020 egyáltalán nem a négyszeres világbajnok szezonja. A németnek ugyanis az év végén el kell hagynia Maranellót és abban reménykedett, hogy az utolsó ferraris évében még tud majd szép eredményeket elérni. Amíg a tavalyi szezonban az erőpályák a Ferrari fenségterületének számítottak, addig az idei szezonra ez teljesen megváltozott.

    Vettel csak a 17. lett és ezért legfőképp a csapat érthetetlen taktikáját és a versenyzőtársait tette felelőssé.

    „Már a kör kezdete előtt tudtam, hogy ez nem lesz elég,” – értékelt csalódottan a német. „Túl sok autó volt egy helyen és amikor egyre többen kezdtek felzárkózni, akkor lett csak igazán káoszos az egész.”

    Vettel a versenyzőtársai magmozdulásait sem értette túlzott mértékben.

    „Egyszerű matek. Van egy minimum gumimelegítő köridő és volt egy pár autó a csoportban. Ha mindenki arra koncentrál, hogy legyen helye, az nagyon jó lett volna. De ehelyett a csoportban elkezdtek előzni, ami egyáltalán nem jó ebben e helyzetben. Talán még gyorsabb is lehettem volna a körülöttem levőknél.”

    A német végül a Ferrari újfent elkövetett taktikai hibájára is kitért.

    „Látható volt, hogy úgy is a boly közepébe kerültünk volna bele, ami egy nagy csapda. Egyszerűen miért nem küldtek ki akkor később? Ez nem volt egy okos döntés, mások sokkal jobban megoldották ezt a helyzetet.”

    Vettel csapattársa, Charles Leclerc ugyan valamivel jobban ment a németnél, azonban neki is a Q2 jelentette a végállomást, ahol a 13. helyet szerezte meg. Ilyenre pedig 1984 óta nem volt példa, hogy egy Ferrari sem lett volna a kvalifikáció harmadik, egyben utolsó szakaszában.