Címke: erőforrás

  • Spanyolországban még feljebb kapcsol a Ferrari?

    Spanyolországban még feljebb kapcsol a Ferrari?

    Sajtóértesülések szerint a Ferrari „még jobban feltekeri a motorját” Spanyolországban.

    A szabályváltozások eddigi legnagyobb nyertese a Scuderia, ugyanis a mezőny közepéről, a sor elején találták magukat. Az E10-es üzemanyaggal és a rászabott erőforrással ők rendelkeznek a legerősebb hajtáslánccal, ezen felül a vörösök kasztnija is jól sikerült.

    Giuliano Duchessa beszámolója szerint a Ferrari még korántsem mutatta meg a valódi erejét. Az olasz újságíró úgy tudja, Spanyolországban egy még erősebb erőforrással fognak előrukkolni.

    „Ugyan halkan suttogják még a mérnökök a paddokcban, de a Ferrari az az istálló, ami a legtöbb elvesztett teljesítményt visszaszerezte. Binotto csapata ismét taktikázik, ugyanis nem akarják még az összes puskaporukat ellőni. Az 5. futamig (Miami) a megbízhatóságon van a hangsúly. A motorerő szempontjából ez az jelenti, hogy miután teljesítették a programjukat, és kitöltötték a rubrikáikat a nyomatékgörbe mentén a 2-es motorral, azután növelhetik a teljesítményt.”  – áll Duchessa jelentésében.

    Ha minden pontot ki tud pipálni a Scuderia, akkor a Spanyol Nagydíjra még egy fokozattal feljebb kapcsolhatnak. Ugyan a belső égésű motorok fejlesztését befagyasztották, csak is akkor módosíthatják őket, ha a megbízhatóság forog kockán. Az elektronikus rendszereket viszont még szeptemberig fejleszthetik.

  • Új motort kap Fernando Alonso Ausztráliára

    Új motort kap Fernando Alonso Ausztráliára

    Megtalálta a felelőst az Alpine Fernando Alonso szaúdi kieséséért, a franciák számára pedig rossz hír, hogy ez a hiba az adott motort végét is jelentette.

    Nagyon erős teljesítményt mutatott az Alpine Jeddah-ban, Fernando Alonso és Esteban Ocon is sok pontot szerezhettek volna, ám a verseny utolsó harmadában a spanyolt utolérte a technika ördöge, így csak a francia márkatársa tudott pontokat gyűjteni.

    A csapat elmondása szerint a kiesést a vízpumpa meghibásodása okozta, emiatt Melbourne-ben teljesen új belsőégésű motort szerelnek be a kétszeres világbajnok autójába. Ez már a harmadik egysége lesz ebből az elemből, ezzel pedig nagyon nehéz helyzetbe kerül, hiszen a szabályok értelmében egy évben büntetlenül csak három belső égésű motort használhatnak fel egy autóban.

    „Nem maga a motor mondta fel a szolgálatot, hanem a vízpumpa. Ez hűtési gondokhoz vezetett, a motor kevésbé tudott lehűlni, az olaj túlmelegedett, stb., ezek mind további aggodalmakra adtak okot. Fernando tudott tovább vezetni és a motor is működött tovább, de kevésbé ideális körülmények között. A pumpa végül szétesett és beleesett a motorba. Nagyon nehéz lett volna megjavítanunk, még ha a motor fizikai épségét nem érinti közvetlenül, számokra így is elveszett, egy motorral kevesebből gazdálkodhatunk.” – magyarázta Laurent Rossi vezérigazgató.

  • „Kevésbé érzékeny” helyre helyezi a Mercedes a motort az új autóban

    „Kevésbé érzékeny” helyre helyezi a Mercedes a motort az új autóban

    Hywel Thomas, a Mercedes AMG High Performance Powertrains ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a csapat az erőforrás „kevésbé érzékeny” területeire történő elhelyezésével igyekezett teret engedni az aerodinamikai találékonyságnak.

    Az F1 műszaki szabályainak radikális változása miatt a csapatoknak jelentős változásokat kell eszközölniük az idei autókon. És bár az idei autók már több mint egy éve készülnek, még mindig számos probléma tudja felütni a fejét.

    A korlátozó aerodinamikai szabályok miatt a tervezési folyamat során a csapatoknak megköti a kezét az erőforrásaik mérete és alakja is. A karosszériát gyakran a lehető legközelebb igazítják az erőforráshoz.

    „Minden évben megnézzük az erőforrást és azt, hogy helyezkedik el a kasznin belül, azért, hogy a legjobb köridőt érhessük el” – magyarázta Thomas a Mercedes YouTube-videójában.

    „Az, hogy 2022-ben egy teljesen új kasznink lesz, ez azt jelenti, hogy lehetőségünk van mindent újra átvizsgálni.”

    „Vannak olyan területek az autón, amelyek nagyon érzékenyek lesznek a köridőre, és lesznek más területek, amelyek kevésbé érzékenyek.”

    „Az erőforrással azt próbáljuk elérni, hogy minél távolabb maradjunk az érzékeny területektől. Hogy a lehető legnagyobb rugalmasságot adjuk az autó tervezőinek, és az erőforrás alkatrészeit olyan területekre csoportosítjuk, amelyek kevésbé érzékenyek.”

    „Ez azt jelenti, hogy kéz a kézben dolgozunk a futómű részleggel és az összes mérnökkel, hogy az erőforrást pontosan oda helyezzük el, ahová kell. Hogy a leggyorsabb összcsomagot tudjuk elkészíteni.”

    Bár mindenki az autók megjelenésében, az aerodinamikában látja a legnagyobb változást idén, azért a motort és érintik újdonságok.

    „Van néhány változás az erőforrás oldalán is, és ezek elég fontosak” – magyarázta Thomas.

    „Van egy E10-es üzemanyagunk, ami azt jelenti, hogy az üzemanyagnak 10 százalék etanolt kell tartalmaznia, az etanol fenntartható változatát, és szintén ’22 elején befagyasztják a belsőégésű motorokat a teljesítmény tekintetében.”

    „A szezon későbbi szakaszában az elektromos rendszereket is befagyasztják a teljesítmény szempontjából.”

    „Szóval az idei év kihívása az volt, hogy mindezt összerakjuk, készen álljunk az első versenyre.”

  • Beindította 2022-es erőforrását a McLaren

    Beindította 2022-es erőforrását a McLaren

    Számos csapat után a McLaren is beindította az új autójuk motorját a Wokingban található központjukban.

    A wokingi istálló – akik majd február 11-én mutatják majd be az új autójukat – már gőzerővel készül a 2022-es szezonra, ugyanis az idei év a nagy szabályváltozásokról fog majd szólni. Emiatt pedig az eddigi erősorrend könnyen megváltozhat, ami akár a McLaren számára is lehetőséget biztosíthat arra, hogy csatlakozhassanak a közvetlen élmezőnyhöz.

    Daniel Ricciardo és Lando Norris már a 2021-es év folyamán is a Mercedes erőforrásait használhatta, a legfrissebb komponens hangját pedig a mai nap folyamán hallhattuk először a McLaren idei autójából.

    A Zak Brown által vezetett csapat célja pedig egyértelmű: tovább építkezni a tavaly elért jó eredményekre és az idei szezonban már szeretnének rendszeresen harcba szállni a futamgyőzelmekért. A szezonnyitó Bahreini Nagydíjon meglátjuk majd, hogy mekkora sikerrel veszik majd az előttük felsorakozó akadályokat.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Még csak év eleje van, de máris szorítja az idő a csapatokat

    Még csak év eleje van, de máris szorítja az idő a csapatokat

    Nikolas Tombazis, az FIA technikai főnöke úgy látja, még nincs megállapodás arról, hogy a motorok teljesítményét a befagyasztás alatt hogyan fogják kezelni.

    Zöld utat kapott a motorfejlesztés befagyasztása a 2022-es szezon kezdetétől, ami azt jelenti, hogy a csapatoknak már nem sok idejük van a motorjaik fejlesztésére, mielőtt a specifikációkat rögzítik.

    Az erőforrások új generációja 2026-tól érkezik majd.

    Természetesen egy ilyen döntéssel az a probléma, hogy ha a négy motorgyártó (Mercedes, Red Bull, Ferrari és Renault) közül bármelyik jelentősen lemaradna, akkor a hátránya a következő négy szezonra is megmaradna. Ezért jelenleg is folynak a tárgyalások arról, hogy a Forma-1 mit lépjen annak érdekében, hogy bármelyik lemaradt gyártó visszakerülhessen a versenybe.

    Tombazis egyelőre nem tud ilyen információkkal szolgálni

    „Még nem jutottunk megállapodásra a gyártók között arról, hogyan reagáljunk, ha valamelyik motor messze lemarad a többitől” – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak.

    A 2022-es szezonban erősen áttervezett Forma-1-es gépek mutatkoznak be, de mivel egyelőre csak szimulációs adatokra támaszkodhatunk, csak jóslatok hangozhatnak el arról, hogy sebesség szempontjából mennyiben fognak hasonlítani a 2021-es autókhoz, vagy mennyiben nem.

    Az új autók mellett egy új E10-es üzemanyagot is bevezetnek, amely az eddigi 5,75% etanol helyett 10% etanolra támaszkodik, valamint új, 18 colos abroncsokat is kapnak, amelyek a 13 colosakat váltják fel.

    Tombazis jósolgatás helyett inkább azt szeretné látni, hogy mindezek a tényezők hogyan befolyásolják az új Forma-1-es gépek sebességét.

    „Óvatos vagyok, mert még mindig nem tudjuk, hogy a 18 colos abroncsok, a motorok E10-es átalakítása és a vezethetőség milyen hatással lesz az eltérő aerodinamikai jellemzők miatt” – mondta.

    A Forma-1 célja a 2022-es autókkal az, hogy csökkentsék a csapatok közötti távolságokat, és megkönnyítsék a versenyzők számára egymás követését, így több előzést generálva, és a versenyzői képességekre helyezve a hangsúlyt.”

    „Ha az autókat nehezebb lenne vezetni, az jót tenne a Forma-1-nek” – jelentette ki.

    A 2022-es autók tervezési szabadságát azért korlátozták, hogy csökkentsék a csapatok esélyét arra, hogy semmissé tegyék az FIA céljait. A múltban ugyanis gyakori volt, hogy egy-egy csapat talált egy kiskaput, és kitört a mezőnyből.

    Most, hogy az FIA talán minden eddiginél jobban kézben tartja ezt az innovációt, Tombazis szerint az időzítés lesz a legfontosabb, amikor arról kell dönteni, hogy a csapatok mely ötleteit fogadják el és melyeket nem.

    „Nem mindegy, hogy valaki decemberben vagy jövő márciusban áll elő vele” – mondta.

    „Most még lenne időnk változtatni valamin. Márciusban már nehezebb lenne. Minél hosszabb az átfutási idő, annál szigorúbban fogjuk kezelni a dolgot.”

  • Elkezdődött az F1 új korszaka: beindították a Mercedes jövő évi erőforrását

    Elkezdődött az F1 új korszaka: beindították a Mercedes jövő évi erőforrását

    Mindössze másfél hét telt el a 2021-es Forma-1-es szezon szezonzáró versenye óta és a Mercedesnél nem tétováztak sokat a jövő évi erőforrással, mert már a mai napon beindították a hajtásláncot.

    A brackley-i istálló a 2022-es szezont is konstruktőri bajnokként kezdheti majd, miután nagy csatában ugyan, de sikerült idén felülmúlniuk a Red Bullt. Most mindenkinek a fejében az a kérdés járhat, hogy a Mercedesnél miért szólaltatták meg már is a jövő évi erőforrásukat, amikor még alig lett vége az idei évnek? A válasz rém egyszerű.

    Mivel a motorgyártók megszavazták az erőforrások befagyasztását a 2022-es szezontól, így a 2021-es szezon befejeztével már nem lehet újítani a jelenleg használt motorokon. A szabály ugyanis úgy szólt, hogy a csapatok 2021-ben még egy alkalommal fejleszthettek a belső égésű motoron és minden egyes motorkomponensen egyaránt. Azonban 2022-től már semmit nem lehet majd fejleszteni, ami miatt a jelenleg is használt alkatrészek dolgoznak majd az autókban az új motorformula érkezéséig, 2025-ig.

    Így a Mercedes erőforrásának hangját hallhattuk először és vélhetően a többi csapat is rövidesen hasonlóan fog majd cselekedni, ugyanis februárban már jönnek az új generációs autók bemutatói szépen sorjában.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

  • Így járult hozzá a Ferrari a Mercedes motorproblémáihoz

    Így járult hozzá a Ferrari a Mercedes motorproblémáihoz

    Toto Wolff elárulta, mi áll jelenlegi a Mercedes jelenlegi motorproblémája – az alkatrészek túlzott kopása – mögött.

    Egy szokatlan, és hosszabb távú hatása is volt a Ferrari 2019/20-as motorbotrányának. Akkor egy vizsgálat és az azt követő technikai direktíva után lassult vissza az olaszok motorja. Majd a 2020-as szezon előtt egy FIA-val kötött nem nyilvános megegyezés keretein belül rendezték az ügyet, de kézzel fogható volt a vörös csapat tempóvesztése.

    Bár 2019-ben a Mercedes mindkét címet behúzta ellenük, most fizetik meg az árát Toto Wolff szerint.

    „[2019] túlságosan kimozdított minket. Hogyha folyamatosan üldözöl teljesítmény szempontjából, akkor néha a megbízhatóság ezt nem követi le. Szerintem most is ez történt.” – fejtegeti az osztrák.

    Brazíliában ismét mindenki a németek egyenesbeli fölényét firtatta, de a végsebesség mellett Bottas és Hamilton két-két cseréje nem mutat annyira jól.

    Wolff reméli, hogy a Mercedes át tudja menteni idei tempóját, és jövőre előre tudnak lépni a motorok élettartamát illetően is.

    „Egy nagyon hatékony és megbízható Honda motor ellen küzdünk. Ők minden lehetséges forrást felhasználtak idén, és jól is teszik. Többé-kevésbé ugyanis ezek az erőforrások maradnak az elkövetkező években is.”

    „Nekünk ezért azt kell biztosítanunk, hogy jövőre ugyanilyen gyors motorral kezdjünk, de ezúttal büntetések nélkül csináljuk végig az évet.”

  • Ferrari: Már nem sok lóerő kell a Mercedes utoléréséhez

    Ferrari: Már nem sok lóerő kell a Mercedes utoléréséhez

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint „már nem drámai” a különbség köztük és a Mercedes között az erőforrásuk teljesítményének terén.  Az olasz istálló legutóbbi hajtáslánc frissítése sikeres volt és még erősebbé tette az SF21-et.

    Az olasz istálló komoly lóerőket veszített el a 2020-as szezonra, miután egy titkos egyességet kötöttek az FIA-val ezen téren, aminek részleteit mind a mai napig nem hozták nyilvánosságra. Amióta az FIA olyan szenzorokat helyezett a csapatok erőforrásaiba, ami az üzemanyagátfolyást ellenőri, azóta a Vörösök nem trükközhettek az átfolyással, amivel vélhetően szert tettek a plusz teljesítményre.

    A Ferrari teljesítménye a paktum miatt komoly mértékben visszaesett és az olaszoknak ebből a mély gödörből kellett megpróbálniuk kimászni az idei évre. Az erőforrást a téli szünet folyamán is fejlesztették, illetve most a szezon második felében kapott egy frissítést, miután az olasz istálló mérnökei továbbfejlesztettek egyes motorkomponenseket.

    Charles Leclerc Szocsiban, Carlos Sainz pedig Isztambulban kapta meg a frissített hajtóművet és azóta a két Ferrari szárnyra kapott. Ugyan a negyedik motor miatt mindkét pilóta rajtbüntetést kapott, de most már mindketten élvezhetik a továbbfejlesztett motor által biztosított plusz teljesítményt.

    Binotto szerint az újításukkal „egy nagy lépést mentek előre” és így már nem is akkora a lemaradásuk a Mercedeshez képest motorikusan, mint az volt a 2020-as szezon során.

    „A több lóerőt az összes egyenes során hasznosítani lehet, szóval már csak emiatt is könyvelhető el sikeresnek az új fejlesztés” – nyilatkozta a svájci-olasz szakember.

    „Az újítás eredményességét a mostani hétvége is megmutatta. Austinban nagy leszorítóerős csomagot használtunk és a végsebességünk így is a legjobbak között volt az egyenesekben való végsebességünk. Figyelembe véve azt, hogy tavaly hogyan álltunk ezen téren, ez egy óriási előrelépés a számunkra. Tudjuk, hogy még fejlődnünk kell, hogy a miénk legyen a legerősebb erőforrás, azonban most már nem annyira drámai a lemaradásunk a Mercedeshez képest.”

    A Ferrari a frissített motornak köszönhetően a McLarennel szemben is előnybe került, ami kapóra jön nekik, ugyanis így könnyen megszerezhetik a konstruktőri bajnokság harmadik helyét. A wokingi istálló szerint ugyanis jelen pillanatban a Ferrari egyértelműen gyorsabb náluk.

    Binotto ebből kifolyólag magabiztosan várja a 2021-es szezon hátralevő öt versenyét és azt is elárulta, hogy a javulást részben „a továbbfejlesztett energia visszanyerő rendszernek” köszönhetik.

  • Verstappen Belgium óta egy erősebb erőforrással versenyezhet

    Verstappen Belgium óta egy erősebb erőforrással versenyezhet

    A Honda felfedte, hogy már a nyári szünet utáni első versenyen, Spa-Francorschampsban bevetettek egy frissítést az erőforrásuk kapcsán.

    Ugyan a japán motorgyártó az idei szezon végén távozik a Forma-1-ből, most még minden esélyük megvan arra, hogy világbajnoki címet szerezzenek a Red Bull-lal karöltve, akik a turbóhibrid érát uraló Mercedesszel vívnak ádáz küzdelmet az egyéni és a konstruktőri bajnokság első helyéért.

    Max Verstappen jelen pillanatban is vezeti az egyéni pont versenyt 5 ponttal megelőzve a második Lewis Hamiltont. Azonban a gyártók versenyében már közel sem ilyen rózsás a helyzet, ugyanis az energiaitalosok 18 pont lemaradással állnak a második helyen a bajnoki címvédő mögött.

    A Honda a kivonulása miatt pedig az eredetileg 2022-re szánt erőforrás fejlesztéseit előrehozta 2021-re és az eredmény eléggé látványosra sikeredett, mert a Red Bull motorerő hátránya csökkent a Mercedesszel szemben. A japánok által fejlesztett hajtómű pedig utoljára a Belga Nagydíjon kapott egy frissítést azzal, hogy bevetették az évek óta fejlesztett energia tárolójukat.

    „Ennek az energia tárolónak a kifejlesztése hosszú évek folyamata volt, ugyanis az energia hatékonysága mellett a tároló súlyát is csökkentenünk kellett” – ismerte el a Honda motorfejlesztési vezetője, Yasuaki Asasi.

    „Ez lesz a cégünk utolsó hivatalos éve a sportban, de végül sikerült bevetnünk az új energia tároló eszközt már a szezon második felének kezdetén és az alkatrész nagyon jó számokat produkált. Ezt eredetileg csak 2022-ben vetettük volna be, de a kivonulásunk miatt előrébb hoztuk ezeket a terveinket egy évvel.”

    A Honda újítása eddig nagyon jól működött, ugyanis a Red Bull Spában és Zandvoortban is nyerni tudott Verstappen révén, Monzában pedig a korábbi évekhez képes sokkal jobb formát mutattak a Bikák pilótái. Kérdés, hogy s soron következő Orosz Nagydíjon képesek lesznek-e megdönteni a Mercedes egyeduralmát a Sochi Autodromban.

  • Verstappen és Pérez erőforrása sem menthető, közel a büntetés

    Verstappen és Pérez erőforrása sem menthető, közel a büntetés

    A Red Bullnak fel kell készülnie a legrosszabbra, ugyanis a Honda közölte, hogy Max Verstappen és Sergio Pérez erőforrását sem tudták megmenteni, így a hétvégi Belga Nagydíjon már mindkét RB16B-ben az utolsó szabadon felhasználható hajtómű fog dolgozni.

    A holland pilóta erőforrása a silverstone-i balesete során szenvedett sérüléseket, amíg a mexikói versenyző hajtáslánca a Valtteri Bottas által okozott káosznak lett az áldozata a Magyar Nagydíjon. A Honda ezt követően végzett vizsgálatokat mindkét motoron és állapította meg, hogy már egyiket sem fogják tudni megjavítani.

    Ha valami, akkor pont a rajtbüntetések azok, amik egyáltalán nem hiányoznak a Milton Keynes-i istállónak, ugyanis ebben az esetben mindkét bajnokságban lépéshátrányba kerülnének a rivális Mercedesszel szemben. Mivel 12 futam van hátra a szezonból, így aligha ússzák meg a Red Bull pilótái büntetés nélkül a 2021-es szezont.

    Verstappennek még fogalma sincsen arról, hogy melyik helyszínen fogja megkapni a negyedik erőforrást, ami miatt automatikusan egy 10 rajthelyes büntetést von maga után.

    „Jelen pillanatban is vizsgáljuk a lehetőségeinket, és ha szükséges, akkor bevetjük az új erőforrást” – nyilatkozta a holland versenyző a Belga Nagydíj előtti sajtónapon a Motorsport.com-nak. „Még semmit nem tudok mondani, mert még semmit sem tudunk ennek kapcsán.”