Címke: erőforrás

  • Még a héten véglegesítik a 2021-es motorszabályokat

    Még a héten véglegesítik a 2021-es motorszabályokat

    Az FIA még ezen a héten megküldi a csapatoknak a végleges 2021-es motorszabályokat.

    Nagyvonalakban már tavaly október óta tudni lehetett a 2021-ben érvénybe lépő új erőforrásszabályokat, a részletek finomhangolására azonban több mint fél évre volt szüksége az FIA-nak, a Libertynek és a motorgyártóknak. A gyártók már egy ideje sürgették az eljárási folyamatot, és szerencséjükre úgy fest, az FIA tartani tudja a saját maga által kitűzött június végi határidőt.

    „Nagyon bonyolult a dolog, meeting meeting hátán követi egymást” – avatta be a nagyközönséget a döntéshozatali procedúrába Charlie Whiting versenyigazgató. „A jelentések nagyon részletezettnek tűnnek, amiből azt a következtetést szűröm le, hogy lassan végeznek a szabálycsiszolgatással. Szinte biztos vagyok benne, hogy már a folyamat vége felé járnak és hamarosan megtudjuk, milyen erőforrásokkal versenyeznek majd 2021-ben.”

    Egyesek szerint a június végi határidőt azért választották, hogy a csapatfőnököket ezzel konstruktívabb megbeszélésekre sarkallják a július 4-i Strategy Group-ülésen.

    „Nem feltétlen” – reagált a felvetésre Whiting. „Csupán úgy véltük, ez az az időpont, amikorra mindennek a helyén kell lennie. Lehet, hogy ott is szóba fog kerülni, de nincs összefüggésben a Strategy Group ülésével. Azért tart ilyen sokáig a döntés meghozása, mert a gyártók is részt vesznek benne, ők pedig ide-oda vacakolnak mindennel.”

    Toto Wolff Mercedes-csapatfőnök szerint viszont borítékolható, hogy július 4-én előkerül a motortéma, a költségcsökkentéssel karöltve.

    „A motor legyártásához sok időre van szükség, így minél előbb tudjuk meg a szabályokat, annál jobb” – magyarázta Wolff. „Arra a dilemmára kell megoldást találnunk, hogyan tudjuk elkerülni, hogy párhuzamosan két erőforrást is fejlesztenünk kelljen. Nyilvánvalóan a hondás, renault-s és ferraris barátainkkal egészen 2020 utolsó futamáig harcban leszünk, de amint ratifikálják a szabályokat, ezzel egy időben megkezdődik az új motorok fejlesztése is. Szerintem ez olyan kulcsfontosságú kérdés, amiről muszáj lesz július 4-én beszélni.”

  • Ismét csúszik a Mercedes új motorja?

    Ismét csúszik a Mercedes új motorja?

    A Mercedes még mindig nem jelentette be, Franciaországra elkészült-e az új specifikációjú erőforrás, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas megnyilvánulásai azonban inkább a ’nem’-et sejtetik.

    A B-specifikációjú Mercedes-erőforrásnak már Kanadára kész kellett volna lennie, ám megbízhatósági problémák miatt ezt az utolsó pillanatban visszafújták. Toto Wolff csapatfőnök magabiztosan állította, hogy Paul Ricard-ra megoldják a problémát, de a hivatalos bejelentés még mindig nem érkezett meg.

    Egy lehetséges szcenárió lehet, hogy a Mercedes a két pénteki szabadedzésen még a régi motorokkal vesz részt, lényegében plusz egy napot adva a gyári motorrészlegnek annak eldöntésére, bevetik-e az új motort szombaton vagy sem. A helyzet akkor válik kényessé, ha Andy Cowell és mérnökgárdája további haladékot kér a megbízhatóság megerősítésére, ekkor ugyanis a Mercedesnek – mivel az előző egység már hét teljes versenyhétvégén túlvan – muszáj lesz egy friss, de még régi specifikációjú erőforrást az autóba raknia, aminek ezután további hét futamot ki kell bírnia. A szezon későbbi folyamán természetesen lehet majd variálni a régi és új specifikációk között attól függően, mennyire fontos a motorerő az adott pályán.

    „Jelenleg nem tudom” – válaszolt Hamilton arra a kérdésre, megkapja-e most az új erőforrást. „Ha minden igaz, erre a hétvégére új motort kapok, ami már önmagában segíteni fog. A jelenlegi motorunk nagyon erős, és abból egy friss egység nyilvánvalóan jobban muzsikál majd, mint a Montréalban használt, így személy szerint nem aggódom túlságosan. Az elkövetkező néhány nap során kiderül, hogyan is állunk a dologgal.”

    Hamilton lehet, hogy nem aggódik, ennek ellenére „ezen a héten és múlt héten is folyamatos telefonos kapcsolatban voltam Andyvel [Andy Cowell]. Teljes mértékben megbízom benne és a csapatában.” Csapattársa a másik Mercedesben úgy véli, a végleges döntésre a pénteki nap végén kerül sor.

    „Valamiféle új motorra szükségünk lesz” – kezdte Bottas. „A jelenlegi már hét futamot teljesített, és habár nagyon szeretnénk az autóban látni az újat, ennek eldöntésére [péntekig] várnunk kell. Minden egyes apró előny – és ebbe az új motor is beletartozik – fontos a világbajnoki cím szempontjából. Mindannyian reméljük, hogy meglesz az új erőforrás; jelenleg ez is a terv, csak a megerősítés van hátra. Bízom benne, hogy a két héttel ezelőtti helyzethez képest sikerült előrelépnünk, mert sokat segítene és tényleg szükségünk van rá. Ha pedig betesszük az autóba, akkor biztosak lehetünk benne, hogy 100%-on fog működni.”

  • Sikerült megmenteni Grosjean erőforrását Kanadából

    Sikerült megmenteni Grosjean erőforrását Kanadából

    Romain Grosjean azzal az erőforrással fog részt venni a Francia Nagydíj pénteki szabadedzésén, ami Kanadában olyan látványosan elfüstölt az időmérőn.

    Grosjean motorhibáját követően a Haasnak friss egységet kellett beszerelnie, amivel a francia kényelmetlenül közel került a rajtbüntetéshez, ám a Ferrari múlt heti vizsgálata szerint az erőforrás nem szenvedett halálos sérüléseket, így a Paul Ricard-on újra felhasználhatóvá válik a motor. Günther Steiner csapatfőnök elárulta, hogy olajszivárgás okozta a leállást.

    „Miután a motor visszakerült a Ferrarihoz, kivizsgálták és azt mondták, nem szenvedett nagy károkat” – magyarázta Steiner. „Kanadában be kellett vetnünk egy új motort, de jelenleg nem számítunk rajtbüntetésekre.”

    Hiába bírná ki a két szinte friss erőforrás a hátralévő 14 versenyt, a Ferrari még egy új specifikációval készül a szezon utolsó harmadára, ami biztosan büntetéssel jár majd Grosjean számára. A franciát 2018-ban még az ág is húzza: nem elég, hogy két hete eddigi talán legversenyképesebb hétvégéjén a mezőny legvégéről kellett rajtolnia, a pénteki szabadedzésen pont neki sikerült eltalálnia egy mormotát, tönkrevágva ezzel a Haas oly kevés tartalékszárnyainak egyikét. Szergej Szirotkin mellett Grosjean az egyetlen, aki még nem szerzett idén pontot, de talán pont hazai pályán sikerül megtörnie a pechsorozatot.

    „Kanadában nagyon is versenyképes volt, egész hétvégén jól érezte magát” – dicsérte pilótáját Steiner. „Mégis mit tudsz tenni, ha elütsz egy mormotát? Felhúzhatod magad, de az semmin sem segít. A motor pedig nem rajta múlott. Barcelona és Baku után visszaszerezte az önbizalmát; elégedettnek tűnt az autóval, kényelmesen érezte magát, csak az eredmény nem jött. Biztosan alig várja, hogy ismét autóba üljön.”

  • Renault: Nem várunk a Red Bullra, Ausztriában már csak a Hondával tárgyalhatnak

    Renault: Nem várunk a Red Bullra, Ausztriában már csak a Hondával tárgyalhatnak

    A Renault ultimátumot adott a Red Bullnak, miszerint a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Francia Nagydíjon választ várnak tőlük 2019-es terveiket illetően.

    Az energiaitalos istálló korábban elmondta, az Osztrák Nagydíjon döntenek jövő évi motorpartnerük kilétéről, ám a Renault már egy héttel korábban választ vár.

    „Ausztriában nem lesz érvényes az ajánlatunk, utána a Hondáva kell tárgyalniuk” – jelentette ki Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke.

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója azonban nem érti, hogy a franciák miért problémáznak: „A francia és az osztrák versenyt néhány nap választja el. Nem tudom miért vált ez ilyen hirtelen fontossá.”

    „A francia és az osztrák versenyhétvége között fogjuk bejelenteni a döntésünket” – tette hozzá.

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is Marko oldalán áll, mondván,  a Kanadai Nagydíjon kívül még szükségük van legalább egy versenyhétvégére, amikor összehasonlíthatják a Renault és a Honda legfrissebb erőforrásának teljesítményét.

  • A mezőny fele új motorokat kapott Kanadára

    A mezőny fele új motorokat kapott Kanadára

    A hat Renault-motoros autó mellett a két gyári Ferrari és a két Toro Rosso is megkapta idei első új specifikációjú erőforrását, Daniel Ricciardo pedig (egyelőre) megúszta büntetések nélkül a monacói kalamajkát.

    Eddig sem volt kérdés, hogy a Renault új belsőégésű motorja készen lesz a Kanadai Nagydíjra, az azonban korántsem volt biztos, hogy minden ügyfele már most megkapja. Az FIA hivatalos kommünikéje szerint viszont minden Renault-t használó csapat – tehát a gyári alakulaton kívül a Red Bullok és a McLarenek – friss V6-ost kapott a hétvégére. A vártaknak megfelelően a Ferrari is jelentős fejlesztéscsomaggal érkezett Montréalba, Kimi Räikkönen barcelonai motorcseréje miatt azonban ennek előnyeit csak Sebastian Vettel élvezheti. Szintén nem meglepetés, hogy a két Toro Rosso is friss Honda V6-osokat kapott. A kakukktojás a Mercedes, aminek szintén tervbe volt a fejlesztés, ám azt „minőségi problémákra” hivatkozva a Francia Nagydíjra tolták.

    Nagyobb bizonytalanság övezte Ricciardo Monacóban meghibásodott MGU-K-ját. Az eredeti hírek arról szóltak, hogy az ausztrál pilótának nincs szüksége harmadik (tehát már rajtbüntetést érő) elemre, de Adrian Newey szinte biztosra vette, hogy lehetetlen csere nélkül megoldani a problémát. A Red Bull azonban úgy döntött, visszaszereli Ricciardo erőforrásába a Kínai Nagydíjon ’leselejtezett’ MGU-K-t, amivel a büntetést elodázták ugyan, ám az alkatrész élettartamából adódóan nagyobb a kockázata egy következő meghibásodásnak. Ennek ellenére Christian Horner csapatfőnök nem aggódik.

    „Nem aggódom jobban, mint egyébként” – mondta Horner. „Ez az elsőleg használt egység, amit most visszaszereltünk, mert nincsen más. Már van benne néhány versenyhétvége, de remélhetőleg nem lesznek vele gondok.”

    A teljes cserelista a Kanadai Nagydíjon:

    Vettel: V6, turbó, MGU-H
    Räikkönen: turbó
    Ricciardo: V6, turbó, MGU-H
    Verstappen: V6, turbó, MGU-H, vezérelektronika
    Hülkenberg: V6, turbó, MGU-H, vezérelektronika
    Sainz: V6, turbó, MGU-H, vezérelektronika
    Hartley: V6
    Gasly: V6, turbó, MGU-H, vezérelektronika, akkumulátor
    Alonso: V6, MGU-H
    Vandoorne: V6, turbó, MGU-H

  • Paul Ricard-ra halasztották az új Mercedes-motort

    Paul Ricard-ra halasztották az új Mercedes-motort

    Szerda késő este jelentette be a Mercedes, hogy a Kanadai Nagydíjra tervezett új specifikációjú erőforrását „minőségi gondok” miatt későbbre kell halasztania.

    A szezon egészére levetítve Montréal a tökéletes helyszín az első nagy motorfejlesztési csomag bevezetésére. Toto Wolff a Mercedes nagydíjelőzetesében megerősítette, hogy mind a gyári, mind az ügyfélcsapatok új motorral vágnak neki a kanadai hétvégének, tegnap késő este azonban nemvárt változás történt.

    „A második számú erőforrásunkat ezen a hétvégén reméltük bevezetni” – mondta egy mercedeses szóvivő. „Ezt azonban egy minőségbeli probléma miatt egy futammal el kell halasztanunk. Ennek megfelelően most hétvégén minden Mercedes-motoros autó a szezon eleje óta használt erőforrással versenyzik, mielőtt áttérnek az új egységekre a Francia Nagydíjon.”

    Túlfeszítés miatt felrobbanó motorokra valószínűleg nem kell azért számítani, de mivel a Ferrari elviekben fejlesztett erőforrással érkezik Kanadába, a potenciális lóerőhátrány kihatással lehet a Mercedes teljesítményére és eredményére ezen a hosszú egyenesekkel tűzdelt pályán. Ami a másik két motorgyártót illeti, a Honda már megerősítette, hogy mindkét Toro Rosso jócskán felturbózott erőforrásokat kap, míg a Renault is készen van a kettes számú specifikációval, habár nem biztos, hogy azt minden ügyfélcsapatuk már Montréalban megkapja.

  • Mit rejt a Honda kanadai fejlesztése?

    Mit rejt a Honda kanadai fejlesztése?

    A Honda legújabb specifikációjú erőforrása főként a belsőégésű motor fejlesztésére koncentrált.

    A montréali pálya vonalvezetéséből adódóan alkalmas a motorfejlesztések tesztelésére (amellett, hogy a hárommotoros szabály szempontjából ideális pozíciót foglal el a versenynaptárban), így nem meglepő, hogy a japán gyártó is Kanadát szemelte ki első nagyobb fejlesztéscsomagjának bevetésére.

    Az Autosport előzetes értesülései szerint az új Honda 27 lóerővel lesz erősebb első inkarnációjánál, azonban kulcsfontosságú volt, hogy a teljesítménynövekedés ne menjen a megbízhatóság rovására. Tekintve, hogy Tojoharu Tanabe – a Honda technikai igazgatója – áldását adta az erőforrás 2.0-ra, ezt minden bizonnyal sikerült is garantálni.

    „Mindkét autó új erőforrást kap a hétvégére” – erősítette meg Tanabe. „A fejlesztések nagyrészt a belsőégésű motor teljesítményét érintik. A montréali pálya híres hosszú egyeneseiről és a pilóták a kör 60%-át padlógázon teljesítik. A hosszú egyeneseket lassú kanyarok követik, ami azt jelenti, hogy ismét előtérbe kerül a motor vezethetősége és a turbó gyors reakcióideje. Mindez egybevéve azt eredményezi, hogy Kanadában kulcstényező lesz az erőforrás szereplése; pontosan ezért szokták a motorgyártók itt bevetni fejlesztéseiket.”

    A Honda mellett a Mercedes és a Renault is új csomaggal érkezik, ám míg a Mercedes minden csapata megkapja a fejlesztett erőforrást, a Renault ügyfelei esetében ez már nem ennyire egyértelmű. A Red Bull jövőbeli terveire nézve azonban létfontosságú lesz a Honda és a Renault kanadai fejlesztéscsomagja, ez alapján döntik el ugyanis, 2019-től milyen erőforrással versenyeznek.

  • Kilenc hónap múlva kiderül, lesz-e Aston az F1-ben

    Kilenc hónap múlva kiderül, lesz-e Aston az F1-ben

    Nehéz szülés lesz, de jövő év elejére az Aston Martin meghozza a végleges döntést azzal kapcsolatban, 2021-től beszáll-e az F1-ben motorszállítóként.

    Nem titok, hogy az Aston lelkes érdeklődéssel szemléli a 2021-es szabálykönyv alakulását, ami a jelenlegi hibridrendszerek egyszerűsítését tűzte ki célul. Az érdeklődés komolyságát aláhúzandó Andy Palmer vezérigazgató tavaly tanácsadói szerepben felbérelte az ex-ferraris Luca Marmorinit, aki azóta is a megvalósítási jelentésen dolgozik. A mezőnyben az Astont a legszorosabb szálak a Red Bullhoz fűzik: a brit gyártó idéntől az osztrák istálló névadó szponzora, korábban pedig a Valkyrie hiperautóprojekten dolgoztak együtt Adrian Newey közvetítésével. Palmer azonban kikötötte, csak akkor hajlandó motorokat szállítani a Red Bullnak, ha az erőforrás már bizonyítottan versenyképes.

    „2021-ről beszélünk, az azért még egy picit távol van” – mondta Palmer. „De ha nem sikerül átmennünk az ’ez jó lesz a Red Bullnak’ teszten, az valószínűleg azt jelenti, hogy a ’versenyképes’ teszten is megbukunk – nekünk pedig versenyképesnek kell lennünk. Körülbelül kilenchavi munka áll előttünk, hogy meghozzuk a döntést, vagy így, vagy úgy. A szimulációs eszközök és az egyhengeres munka meglehetősen jó képet ad a tesztvilág és a szimulátorvilág közötti korrelációról.”

    Az F1-es projekt intenzitása egyre csak „fokozódik” az Astonon belül, de az új szabályok véglegesítése előtt nem egyeznek bele semmibe.

    „Egyelőre semmi olyasmi nem jött szembe, ami csökkentené a valószínűséget, semmi olyasmiről nem született döntés, ami miatt ne tudnánk megcsinálni” – fejezte ki elégedettségét Palmer. „Továbbra is gőzerővel végezzük az előtanulmányokat, persze a jelenleg ismeretes szabályok keretei között, amelyek még nem részletesek, de legalább fel tudjuk mérni a lehetőséget. Az ismeretlen tényező a költséglimit, az pedig kardinális tényező arra nézve, beszállunk-e a sportba vagy nem. Nem dobálhatjuk a tűzbe a pénzünket; az egyszerű szponzori együttműködésnél nagyobb bevételt kellene kapnunk, és ez kulcsfontosságú a döntés meghozatalánál.”

    Az Aston korábban már arra is kitért, hogy az Ilmorhoz vagy Cosworthhöz hasonló tanácsadói cégek bevonásával tervezné meg erőforrását, ám a közvetlen befolyásról nem mondana le.

    „Ettől lennénk autentikusak, nem?” – mosolygott Palmer. „Itt van nekünk Luca, aki tanácsadóként dolgozik nálunk és segít nekünk épségben átvergődni a medvecsapdákon. Nem először csinálja ezt, megvan a hitelessége, rengeteg mindent megért, így megfelelően tud minket vezetni. Nem könnyű, egyáltalán nem úgy állunk hozzá, hogy ’ez csak egy motor’. De motorgyártó és motortervező cég vagyunk, amire a V12-esünk vagy a Valkyrie-motor is példa, így nem kell a nulláról kezdenünk. Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a Hondán látszik, mennyire nehéz is ez az egész. De ezzel egy időben azt is lehet látni, hogy a Honda fejlődik.”

  • A Mercedes segítene az új motorgyártóknak

    A Mercedes segítene az új motorgyártóknak

    A Mercedes minden tőle telhetőt megtenne, hogy az F1-hez újonnan csatlakozó motorgyártók kezdeti nehézségeinél segédkezzen.

    A turbókorszak 2014-es kezdete óta a Mercedes minden egyéni és konstruktőri címet bezsebelt. Az erőforrások komplexitása miatt a németek kezdeti előnye éveken át kitartott; a Ferrari csak idénre ért fel hozzájuk, míg a Renault és a Honda még mindig jócskán le van maradva. A köztes időben egyedül a Honda csatlakozott a mezőnyhöz és a 2021-es szabályváltozásokig ez valószínűleg így is fog maradni, amikoris bátorításképpen a problematikus MGU-H távozik az erőforrásból. Noha Andy Cowell, a Mercedes HPP vezető igazgatója elismeri, hogy a bonyolultabb elemek száműzése növeli a sportág vonzerejét, csapata mindig is készen állt az újoncok technológiai jellegű trenírozására.

    „A szabályok által kikötött korlátokig hajlandóak vagyunk segíteni” – mondta Cowell. „Erről már beszélgettünk is az FIA-val és az F1-gyel. Meddig mennénk el? Ameddig szükséges az újoncok segítése szempontjából, egy idő múlva nyilván csökkenne a behatásunk. Őszintén örülnénk, ha több gyártó lenne a sportban, mert azáltal csak egészségesebb lenne.”

    Cowell szerint a Mercedes nem mostanság rukkolt elő az altruista filozófiával, a tavalyi paddock pletykák a Honda asszisztálásával kapcsolatban pedig alátámasztani látszanak kijelentését, habár ennek valóságtartalmát Toto Wolff sosem erősítette meg hivatalosan.

    A Ferrari és a Renault a Mercedes aktív beavatkozása helyett a passzív segítségnyújtás mellett tette le voksát. Mattia Binotto a Ferrari részéről elismerte, hogy „a sportnak jót tennének az új gyártók”, de addig nem merészkedett el, hogy felajánlja csapata segítségét, inkább a motorok egyszerűsítését szorgalmazza. Rémi Taffin, a Renault motorrészlegének technikai igazgatója más oldalról megközelítve hárította el a felelősséget: a francia gyártó addig nem tud bizonyosat állítani, amíg részletes leírást nem kapnak a kívánt segítségnyújtás mértékéről és mivoltáról.

  • Dupasquier: Nem kellenek a régi motorok és hangerő a sikerhez

    Dupasquier: Nem kellenek a régi motorok és hangerő a sikerhez

    Az F1 talpon tud maradni nagy motorok és hangerő nélkül is. Ez a véleménye az egykori Michelin főnöknek, Pierre Dupasquier-nek, aki még a V10-es érában tevékenykedett az F1-ben.

    Egy ideje már tart a hibrid-korszak, de folyamatosan vannak panaszok arra, hogy az autók, illetve erőforrásaik nem elég hangosak, nem elég „versenyautósak”. Ezért a Liberty Media szeretné 2021-től kicsit hangosabbá tenni a motorokat.

    Dupasquier szerint azonban az új generáció igazodni fog a modern korhoz.

    „A fiatalok egy más kategóriát képviselnek.” – mondta a francia Auto Hebdonak. „A játékkonzolok által, ők már máshoz szoktak hozzá és rendszeresen figyelik a hibrid és elektromos autókat is. Végül majd meglepődnek, hogy miért olyan zajosak az F1-es autók.”

    Dupasquier azt is hozzátette, hogy a múltba visszalépés rossz lépés lenne a Forma-1- számára.

    „Senki nem fogja érteni a régi masinákat, olyan korban, ahol az utcai autókban már benne van minden modern finomság.”