Címke: Ernst Prost

  • Új szponzort jelentett be a Forma-1

    Új szponzort jelentett be a Forma-1

    A Forma-1 a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a Liqui Moly lesz a sorozat egyik hivatalos partnere az idei idénytől kezdve.

    A német motorolajokat és kenőanyagokat is gyártó vállalat korábban már volt a sorozat regionális partnere, ezt a megállapodást bővítették ki. Az új kontraktus három évre szól és idén 11 futamon (ha lesz annyi) fog megjelenni a cég logója, kezdve a Stájer Nagydíjjal.

    „Örömmel folytatjuk az együttműködésünket a Liqui Moly-val, és most már a sorozat egyik hivatalos partnereként is köszönthetjük őket. Az a tény, hogy ez a partnerség már az első sikeres év után is kibővül, ez a vállalat tudatosságát is jól bizonyítja. Várjuk a további lehetőségeket, hogy hogyan tudjuk még jobban a Forma-1 világának a részéve tenni őket.” – nyilatkozta a széria kereskedelmi igazgatója Ben Pincus.

    A Liqui Moly céget 1998 óta vezeti Ernst Prost, aki a következőképpen kommentálta a bejelentést:

    „A Forma-1 egyedülálló elérhetősége lehetővé teszi, hogy tovább növeljük a Liqui Moly ismertségét világszerte. A Forma-1 egy prémium sorozat míg a Liqui Moly pedig egy prémium árja a motorolajok és adalékanyagok terén. A Forma-1 reklámja egy erős jel mind a végfelhasználóknak, mind pedig a kereskedőknek. Segít kitűnni a média egyre erősödő háttérzajából.”