Címke: Éric Boullier

  • Vandoorne: Életem legjobb versenye volt

    Vandoorne: Életem legjobb versenye volt

    A McLaren-Honda pilótája hetedik lett Malajziában.

    Vandoorne már az időmérőn is csapattársa, Fernando Alonso előtt végzett, előkelő pozícióját pedig a futamon is sikerült megtartania.

    „Azt kell, hogy mondjam, ez életem versenye volt!” – fogalmazott a belga pilóta. „Egész hétvégén nagyon erős voltam, és magabiztosnak éreztem magam az autóban. Az időmérő után nem voltunk biztosak abban, hogy sikerül megtartani a hetedik helyet, így ez egy hihetetlen eredmény.”

    „Nagyon jó rajtom volt, de tudtuk, hogy nehéz lesz megküzdeni a Force Indiákkal és a Williamsekkel, végül azonban csak Perez tudott elém kerülni. Ezután aztán nyugodt verseny volt, minden körből próbáltam kihozni a maximumot, és óvni a gumikat.”

    Eric Boullier is nagyon örült versenyzője kimagasló eredményének.

    „Stoffel ismét megmutatta, mennyire elkötelezett és erős versenyző. A rajt előtt tudtuk, hogy nem lesz egyszerű verseny, azonban remek munkát végzett. Úgy gondolom, büszkék lehetünk a hétvégén elért eredményeinkre.”

  • Alonso még mindig tanulmányozza csapatát

    Alonso még mindig tanulmányozza csapatát

    A spanyol még mindig tanulmányozza a McLaren terveit és mérlegel, mielőtt meghozná döntését 2018-al kapcsolatban.

    A Honda és a McLaren útjai ugyan elválnak – a wokingi istálló pedig a Renault-tal folytatja – Alonsonak viszont még ez sem volt elég ahhoz, hogy aláírja jövő évi szerződését jelenlegi csapatával.

    A kétszeres világbajnok azt már korábban is elmondta, a Renault adatait és terveit is tanulmányozni szeretné döntése előtt.

    „Még mindig ugyanazt tudom mondani, mint Szingapúrban. Tárgyalunk.” – fogalmazott Alonso. „Tanulmányozni szeretném az egész csomagot, és mérlegelni, hogy mennyire lehet versenyképes az a csomag.”

    A hónap elején Eric Boullier elmondta, hogy Alonso maradni szeretne a csapatnál, és már csak alá kell írni a szerződést.

    „Nagyon közel áll a csapathoz. Fernando maradni szeretne. Ez látszik a testbeszédén is, és ezt is mondja.”

    Alonso lehetőségei elég korlátozottak, hiszen a legtöbb erős csapat jövő évi pilótapárosa már megvan, így a legvalószínűbb, hogy amennyiben marad a száguldó cirkuszban, jelenlegi csapatával folytatja.

  • Alonso testbeszéde azt sugallja, hogy marad

    Alonso testbeszéde azt sugallja, hogy marad

    Még nem eldöntött, hogy a kétszeres világbajnok jövőre is marad-e a McLarennél. A spanyol AS jelentése szerint pedig még egy hónapba is telhet, mire a versenyző döntése nyilvános lesz.

    „Alonso szeptembert jelölte ki döntésre, de forrásaink szerint a hivatalos kommunikáció ezzel kapcsolatban csak október végére várható, bár ő reméli, hogy előbb is sor kerülhet erre.” – írta Manuel Franco újságíró.

    „Alonso maradni akar.” – mondta a McLaren csapatfőnöke, Eric Boullier a finn MTV-nek. „Ez érezhető a testbeszédéből és a megjegyzéseiből. Tudjuk, hogy az autó alkalmas (a jó eredményre) egy jó erőforrással, ezért döntöttünk úgy, hogy Renault-ra váltunk. Top versenyzőre is szükségünk van, ezért fontos, hogy megtartsuk Alonsót.”

  • A McLarennek voltak javaslatai a Honda számára

    A McLarennek voltak javaslatai a Honda számára

    Miután Szingapúrban napvilágot látott, hogy a japán motorgyártó és a wokingi csapat felbontják az együttműködésüket jövőre, a McLaren csapatfőnöke, Eric Boullier a francia Auto Hebdo magazinnak elmondta, hogy a csapat próbált más megoldásokat találni.

    „Az első 2017-es teszteken érzékeltük, hogy komoly problémák várnak ránk.” – mondta Boullier. „Kezdtünk idegesek lenni, és elkezdtünk megoldásokon gondolkodni, hogy javíthassunk a helyzeten. Utolsó javaslatként mi azt ajánlottuk, hogy a hagyja hagyja ki a szezont, míg fejlesztenek, a McLaren pedig más erőforrást használ addig.”

    Boullier szerint azonban voltak más, egyszerűbb lehetőségek is, mint például „a Honda mérnökei kooperálhattak volna a Mercedeses kollégákkal”, vagy „saját szakértői csoportot hozhattunk volna létre a motorrészlegen, más cégek segítségével, hogy segítsük a Hondát a hatékonyabb és gyorsabb megoldások megtalálásában”.

    „Sajnos egyik javaslat sem lett kellőképpen megvizsgálva, így elfogytak az érvek. Arra a következtetésre kellett jutunk, hogy nincs más választásunk, mint hogy szüneteltetjük az együttműködésünket.”

  • A McLaren futamot nyerne jövőre

    A McLaren futamot nyerne jövőre

    Eric Boullier úgy véli, jövőre a McLaren, a Renault-erőforrással visszatérhet a dobogóra.

    A wokingi alakulat három évig küszködött a Hondával, míg végül 2018-ra megállapodtak a Renault-val. Sokat is várnak az új motorszállítójuktól, miután hosszú ideje a csapathoz méltatlan eredmények születnek.

    „2018-ra az a célunk, hogy a konstruktőri bajnokság harmadik helyéért csatázzunk.” – mondta Boullier a spanyol Marcának. „De remélem még több is lehet bennünk és futamot is nyerhetünk annyi év után. Nem fogok téves igényeket felállítani, vagy olyan reményeket adni a rajongóinknak, amiket végül nem tudunk teljesíteni, de hiszem, hogy legalább egyszer nyerni tudunk 2018-ban.”

    „Mindig a top 3-ban voltunk, de messze kerültünk ettől a pozíciótól az elmúlt három évben. Szóval a Renault által jobb erőforráshoz jutunk és visszatérhetünk ezen pozíciókba.”

  • Brown: Norris a McLarenhez van kötve

    Brown: Norris a McLarenhez van kötve

    Mivel Lando Norris a McLaren „jövőjének csillaga”, Zak Brown szerint valószínűtlen, hogy akár csak tanulóév céljából is kölcsönadnák más F1-es csapatnak.

    Miután megnyerte a McLaren Autosport BRDC Award legutóbbi kiírását, Norris a Magyar Nagydíjat követő hivatalos F1-es teszten beülhetett a wokingi istálló 2017-es MCL32-esébe. A mindössze 17 éves és jelenleg az F3-ban vitézkedő brit versenyző mindenkit lenyűgözött teljesítményével és hozzáállásával, ami többeket arra a kijelentésre sarkallt, hogy Norris akár már jövőre átveheti az egyre inkább morcoskodó és távozásra hajló Fernando Alonso helyét; vagy ha erre nem is kerülhet sor, egy másik F1-es csapatnál letöltheti újoncévét. Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeket és tagadta, hogy Norris felbukkanhat a 2018-as mezőny bármely szegmensében – a siettetés helyett inkább az F2 néz ki esélyesnek a brit szempontjából.

    „Egyetlen F1-es csapat sem keresett meg minket ez ügyben” – nyilatkozta Brown. „Jelenleg a tervünk az, hogy jövőre az F2-be küldjük. A véleményem szerint a sebessége mindenképpen megvan az F1-hez, ám nem szabad elsiettetni a dolgokat és lehetőséget kell neki adni a tapasztalatszerzésre. Kétségtelenül ő jövőnk csillaga, és nem hiszem, hogy beültetnénk bármelyik másik F1-es csapathoz.”

    A McLaren tehát készséggel támogatja Lando leendő F2-es szezonját (amely a híresztelések szerint a Premával lesz), mi a helyzet azonban a másik juniorpilótával, Nyck de Vriesszel?

    „Rengeteg szimulátoros munkát végez, méghozzá remekül” – szólt néhány szót Brown a hollandról. „Egyelőre még nem hoztuk meg a juniorprogramunkat érintő döntéseket a jövő évvel kapcsolatban. Lando természetesen kötve van; jelenleg Nyck is, de ez Eric [Boullier] hatásköre. Ebben a hónapban lesz néhány megbeszélésünk, amit követően Eric dolga lesz megszabni, milyen irányba kanyarodik a juniorprogram.”

  • Zak Brown biztos benne, hogy Lando Norris kész az F1-re!

    Zak Brown biztos benne, hogy Lando Norris kész az F1-re!

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown úgy gondolja, hogy a 17 éves Lando Norris készen áll ugyan a Forma-1-es szereplésre, de nem akarja felgyorsítani a fejlődését, és azt, hogy nagyot ugorjon a szamárlétrán. Norris az év elején csatlakozott a McLaren junior programjához, és a Hungaroringen már az első igazi F1-es tesztjén is túl volt, és lenyűgözött mindenkit a paddockban azzal, hogy gyors volt, és éretten kezelte a helyzetet.

    A brit fiú jelenleg újoncként vezeti a FIA Formula 3 bajnokságát, és a legtöbben már most a jövő Forma-1-es sztárját látják benne. Annak ellenére, hogy felkészült lenne a királykategóriára, Brown nem szeretné azt, hogy kényelmetlenül nagyot ugorjon előre, ezért jövőre inkább a Formula 2-ben keresne védencének helyet. Ennyit árult el erről:
    „Nem érkezett Forma-1-es csapattól olyan kérés, hogy kölcsönkérnék őt 2018-ra, így az a tervünk most, hogy az F2-ben indítsuk. Azt gondolom, hogy elég gyors lenne egy Forma-1-es autóban is, de nem szabad ezt erőltetnünk, és nem baj, ha szerez még tapasztalatokat. Egyértelműen a jövő nagy tehetsége, nem hiszem, hogy beraknánk őt másik F1-es csapatba.”

    A McLarennek Norrison kívül Nyck de Vries a másik junior pilótája, aki az F2-ben versenyez. Brown elégedett de Vries munkájával, de elárulta, hogy az elkövetkezendő hetekben döntenek a jövőjéről:
    „Rengeteg szimulátoros munkát végez nekünk, és remekül dolgozik. Még nem döntöttünk a junior programunkat illetően a 2018-as szezonra. Lando egyértelműen marad. Nickkel pedig Eric Boullier egyeztet. Lesz találkozónk ezzel kapcsolatban ebben a hónapban Ericcel, és akkor átbeszéljük majd, hogy merre tovább a tehetséggondozó programunkkal.”

  • Stoffel Vandoorne marad a McLarennél

    Stoffel Vandoorne marad a McLarennél

    A McLaren Honda megerősítette, hogy szerződést hosszabbítottak 2018-ra Stoffel Vandoorne-nal. Így a belga versenyző már biztos információk birtokában vághat neki hétvégén a hazai versenyének.

    „Nagyon örülök, hogy a csapat hivatalosan is bejelentette, nekik versenyzem majd jövőre is, így a debütáló szezonom második felében már teljes mértékben a dolgomra koncentrálhatok, arra, hogy a legtöbbet hozzam ki az autómból, a mérnökeimből, mindenből és mindenkiből, akik körülöttem vannak.” – mondta Vandoorne. „Már első Forma-1-es szezonom első felében is nagyon sokat tanultam a mérnökeimtől, a szerelőimtől, Erictől (Boullier) és Jonathantől (Neale) és Fernandotól is (Alonso), aki briliáns versenyző és kiváló csapattárs.”

    „Végül, de nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani a McLaren partnereinek, és rajongóinak a lojalitásukért, valamint a McLaren bizottsági elnökeinek, Mohammednek és Mansournak (Ojjeh), akik továbbra is bizalmat szavaztak nekem.”

    „Mint minden újoncnak, neki is sokat kellett tanulnia első Forma-1-es szezonjának első felében, de nagyon bízunk benne és ő minden alkalommal egyre-egyre jobb lesz.” – mondta Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója. „A csapattársa kemény ellenfél, az nem is kifejezés, mert ő (Alonso) kétségkívül a legjobb versenyző ma a sportban, de Stoffel nagy tehetség és biztosak vagyunk benne, hogy nagy sikereket ér majd el velünk a jövőben.”

    „Szuper tehetségesnek tartom Stoffetlt.” – mondta Zak Brown , a McLaren ügyvezető igazgatója. „És épp ezért ragaszkodtam mindig hozzá, hogy több évet töltsön nálunk. Mielőtt bárki az időtartamról kérdezne, nem akarunk kiadni ilyen bizalmas részleteket a szerződésről, annyit azonban mondok, hogy, mikor leigazoltuk Stoffelt, azt terveztük, hogy számos évet tölt majd nálunk, és továbbra is ez a szándékunk. Mindannyian ismerjük a Stoffelben rejlő lehetőségeket, és ha a csomagunk elég gyors lesz a futamgyőzelmekhez, Stoffel jó helyen lesz ahhoz, hogy megszerezze első Forma-1-es győzelmét.”

  • McLaren: Nem nehéz kezelni Alonsot

    McLaren: Nem nehéz kezelni Alonsot

    A McLaren csapatfőnöke Eric Boullier elutasította azon feltételezéseket, miszerint a kétszeres világbajnok kezelhetetlen lenne. Szerinte csak a sikertelenség okozta frusztráció látszik a spanyolon.

    Alonso jövője a McLarennél továbbra is kétes, ugyanis jelenlegi szerződése az idei év végén lejár. Nemrég saját maga nyilatkozta azt, hogy nyitott bármilyen lehetőségre, hogy újra az élen találja magát, hiszen három éve vergődik a McLaren-Hondánál. Tavasszal pedig már egyfajta ultimátumot is adott a wokingiaknak, csak abban az esetben marad náluk, hogyha a csapat futamot fog nyerni szeptemberig. A máig utolsó McLarenes futamgyőzelemhez egészen a 2012-es brazil szezonzáróig kell visszamenni, akkor Jenson Button ünnepelhetett a leintést követően.

    A rutinos versenyző tehát mindenképpen versenyképes autót szeretne, amit néha határozottan ki is jelent, emiatt pedig párhuzamot vonhatunk a heves személyiségével. Alonso az eddigi csapataitól nem túl baráti hangulatban vált el, de mind közül az első McLarenes időszaka emelkedik ki, amikor az akkor még újonc Lewis Hamiltonnal került nagyon komoly ellentétbe, aminek a végén mennie kellett a csapattól. A Ferrarinál eltöltött ötéves időszaka nem volt ennyire viharos, viszont a hőn áhított harmadik bajnoki cím ott sem jött össze, pedig 2010-ben és 2012-ben is nüanszokkal maradt le az aranyéremről. Rossz pletykák szerint az utolsó évében megromlott a viszonya az akkori csapatvezetéssel.

    „Fernando nagy tiszteletnek örvend a mezőnyben, még is egyszerű kezelni őt a nehéz időkben is. Ha egyszer sikerül őt megérteni, akkor onnantól kezdve nem nehéz vele bánni. Természetesen azzal is tisztában vagyunk, hogy a jelenlegi eredmények miatt elégedetlen. Amiben Alonso nagyban különbözik a többi pilótától az a mérhetetlen nyerni akarás. Nem szeret mást csak győzni, győzni és győzni, legyen az akár egy hétvégi gokartverseny, vagy baráti teniszezés. Mindig, mindenben a 200%-ot nyújtja.” – mondta Boullier az F1i.com-nak.

    Boullier úgy véli, hogy Alonso elszántságát gyakran félreértik.

    „Fernando egész életének a középpontjában a siker áll. A versenyzésnek él, ami egy nagyszerű dolog. Ugyanakkor viszont komoly félreértésekhez is vezet ez. Van egy érdekes személyisége és vannak elvárásai, de ő nem az a srác, mint akinek néha beállítják.”

  • További fejlesztési csomagokkal készül a Honda

    További fejlesztési csomagokkal készül a Honda

    Yusuke Hasegawa, a Honda Forma-1-es projektjét vezető japán szakember megerősítette, hogy nem állnak le erőforrásuk fejlesztésével: még két vagy három nagyobb frissítést érkezhet még a 2017-es évben.

    Hasegawa elmondta, hogy a további fejlesztésekkel a szezon elején tervezett négy változtatás helyett ötöt vagy hatot fognak eszközölni.

    „További két lépést fogunk tenni, de akár három is lehet. Bármi is legyen, tovább dolgozunk. Olyan dolgokra is gondolnunk kell mint a stratégia, hogy mikor vetjük be az egyes fejlesztéseket. Természetesen el kell kerülnünk az olyan helyszíneken való büntetéseket mint Szingapúr.”

    Hasegawa magabiztos azt illetően, hogy az ő erőforrásuk fejlődött a legtöbbet 2017 során, ám még így sem biztos azt illetően, hogy képesek lesznek a három másik gyártó szintjére kerülni év végéig: „Csökkentjük a hátrányunkat. De ez normális és így is kell lennie, mivel mi vagyunk a sereghajtók.”

    Az egyes fejlesztési csomagok Fernando Alonso döntésére is kihatással lehetnek: a kétszeres világbajnok spanyol versenyző a nyári szünet után dönt jövőjéről. Egyelőre csak találgatni tudunk, hogy mit csinál majd 2018-ban: ha felhagy a Forma-1-gyel, akkor legvalószínűbb választása az IndyCar lehet.

    A Forma-1-es szezon két hét múlva Belgiumban, a legendás Spa-Francorchamps pályán folytatódik.