Címke: Éric Boullier

  • Sötét felhők gyülekeznek a Francia Nagydíj jövője felett

    Sötét felhők gyülekeznek a Francia Nagydíj jövője felett

    Szertefoszlottak a remények azzal kapcsolatosan, hogy a Francia Nagydíj visszatérjen a Forma-1-be a közeljövőben.

    A Var Matin francia napilap egy bizalmas levél részleteit tette közzé, amelyet Christian Estrosi, a nemrég megszűnt Paul Ricard-i Francia Nagydíj promóterének küldtek.
    A levél feladója Jean-Louis Masson, aki a helyi megyei tanács elnöke.

    A Var Matin szerint Masson aggodalmát fejezi ki a 27 millió eurós adóság miatt, amelyet a Francia Nagydíj közérdekű csoportja hagyott hátra.

    Éppen, amikor a Paul Ricard versenypálya új elnöke a Forma-1 legenda Jean Alesi lett, Masson elmondta, hogy „számos súlyos szabálytalanságot” észlelt a promóter kiadásaiban az elmúlt hat évben.

    „Amíg nem ismerjük a kiadások érdemi részét, addig a hozzájárulásokat sem lehet kifizetni.”

    A korábbi Francia Nagydíj promóterének eddig mindössze három szerződése maradt érvényben, köztük a korábbi F1-es csapatfőnök, Eric Boullier vezérigazgatóé is.

    Boullier elmondta, hogy nem akar feleslegesen vitatkozni, de a vádak közül sok túlzó és téves. Ami azt az állítást illeti, hogy a tisztviselők túlzottan magas díjakat szabtak ki a közérdekű csoportra.

    „A Forma-1 globális sport, több mint 22 eseményt rendeznek világszerte. Ez bizonyos számú utazást igényel ahhoz, hogy megtudjuk szervezni a szükséges találkozókat a jogtulajdonosokkal, a sportszövetségekkel, a műsorszolgáltatókkal és az összes promóterrel annak érdekében, hogy a Francia Nagydíjat a legjobb körülmények között rendezhessük meg.”

    Ezen a napon: Fontos lépés történt az F1-esek biztonsága érdekében

  • A Francia Nagydíj ténylegesen „meghalt”

    A Francia Nagydíj ténylegesen „meghalt”

    Lehetett volna opció arra, hogy legalább kétévente az F1-es versenynaptárban maradjanak, de már ez sem fog összejönni.

    A Forma-1 és a Circuit Paul Ricard pálya szervezői nem tudtak megegyezni a 2023-as és az azt követő évekre.

    Az a lehetőség azonban, hogy a Le Castellet-i helyszín 2024-ben visszatérjen a versenynaptárba egy másik európai helyszínnel való évi rotációs megállapodás keretében, továbbra is nyitva maradt. Elvileg.

    A L’Equipe sportnapilap szerint azonban erre már nem kerül sor.

    A Francia Nagydíj szervezése egy közérdekű csoport – Franciaországban Groupement d’Interet Public, azaz GIP néven ismert – égisze alatt történt.

    A hivatalos honlapon a GIP-et úgy írták le, hogy a „köz- és magánpartnerek egyesítik erőforrásaikat a közérdekű feladatok végrehajtása érdekében”, beleértve a helyi régiókat és a kereskedelmi kamarákat is.

    A L’Equipe szerint azonban a francia GIP „ezen a héten hivatalosan feloszlik”.

    A lap rámutatott, hogy a 2018-2022-es szerződés – amelyet „Bernie Ecclestone kezdeményezett közvetlenül azelőtt, hogy eladta a sorozatot az amerikaiaknak” – meghosszabbítása mindig is „valószínűtlen volt”.

    „Ez a történet vége” – erősítette meg a Francia Nagydíj első számú tisztségviselője, Eric Boullier, aki korábban a Lotus, majd a McLaren csapatfőnöke volt az F1-ben.

    „Öt évig a régió lehetővé tette, hogy ez az esemény visszatérjen a naptárba, és hazánk ismét a legmagasabb szinten szerepelhessen.”

    „Kár, hogy véget ér, annak ellenére, hogy a legutóbbi esemény tökéletesen sikerült” – tette hozzá.

    A GIP megszűnése most 20 állandó alkalmazott elbocsátását vonja maga után. Így „többé nincs olyan promóter, aki biztosítaná a Francia Nagydíj létezését”.

    Ocon szerint visszatérhet a Francia Nagydíj, nem is akárhol

  • Alonso minden csapatát szétrombolja? Boullier szerint nem

    Alonso minden csapatát szétrombolja? Boullier szerint nem

    Fernando Alonso mindig is szókimondó személyiség volt Forma-1-es pályafutása során.

    A Lotus és a McLaren korábbi csapatfőnöke, Eric Boullier azonban értetlenül áll azelőtt, hogy Fernando Alonsót miért tekintik bomlasztó hatásúnak a csapatokra nézve.

    Boullier 2015 és 2017 között három szezonon át dolgozott Alonsóval a McLarennél, ez idő alatt a spanyol arról vált ismertté, hogy kiakadt a Honda erőforrásaira, amikor a csapat küszködött a megbízhatóság és a teljesítmény terén.

    A 41 éves pilóta sosem volt az a fajta, aki visszafogta volna magát a kritikák tekintetében. Boullier azonban megerősítette, hogy Alonsónak mindig csak a csapattársával volt súrlódása, nem a csapat bármely más tagjával, így nem érti, miért tartják őt csapatrombolónak.

    „Nem tudom, miért alakult ki ez a híre” – mondta a GPRacing.comnak.

    „Soha nem volt csapatromboló, igazi csapatszellem van benne, de nem mindig a garázs másik oldalán lévő versenyzővel.”

    A McLarennél Alonso egészséges kapcsolatot ápolt Jenson Buttonnal és Stoffel Vandoorne-nal is. A személyisége passzolt a 2009-es világbajnokhoz, így az autó fejlesztése során jól dolgoztak együtt.

    Vandoorne személyében volt egy csapattársa, akinél 2017-ben és 2018-ban gyorsabb volt, de a belga pálya melletti közreműködéséből Alonso nagyon jól élt.

    „Jól működik egy olyan környezetben, ahol ő az első számú pilóta, és van egy kettes számú pilóta, aki segíthet neki, és együtt tudnak dolgozni” – magyarázta Boullier.

    „Amikor Jenson Buttonnal volt, elég okosak voltak ahhoz, hogy megértsék és tiszteljék egymást.”

    „Stoffellel a maga javára tudta használni Stoffel visszajelzéseit, és ezért működött a kapcsolatuk.”

    „Ha nem tud egy versenyzőt a maga javára használni, az a személy ellenséggé válik.”

    Azonban másokkal nem ilyen

    Boullier megfigyelései szerint azonban az ilyen ellenségeskedés sosem terjedt ki az Alonsót körülvevő csapattagokra.

    „De én minden idők legjobb csapatépítőjének láttam őt” – tette hozzá.

    „Nagyszerű versenyző, magára koncentrál, de mindenkit be akar vonni maga köré, hogy nyerjen.”

    Boullier, aki most a Francia Nagydíj főnöke, megjegyezte, hogy Alonso ideje nagy részét az adatok elemzésével tölti, és azt keresi, hogyan lehetne mind saját magát, mind az autót gyorsabbá tenni.

    „Fernando minden részletet elolvas, elbújik az öltözőjében a motorhome-ban, és azt hihetnénk, hogy pihen, de az idő nagy részében dolgozik” – jelentette ki.

    „A pénteki edzésekről tanulmányozza a körülötte lévő rivális autók gumijainak romlását, vasárnap pedig tudja, hogy melyik ellenfelekkel kell harcolnia, és melyektől kell távolságot tartania.

    „A versenyen még több részletet szív magába és ezeket az információkat felhasználja az előnyszerzésre, hihetetlenül erős stratégiai szinten.”

    „Ő egyike azoknak a versenyzőknek, akik értik az autó minden technikai aspektusát.”

    „Nem mérnök, de megérti, hogyan működnek a rendszerek, és tanácsokat ad, hogyan lehet őket jobban működtetni, anélkül, hogy ő maga próbálná újratervezni őket; a különbség kicsi, de fontos.”

    Alonso a 2023-as szezonra az Alpine-tól az Aston Martinhoz igazol.

  • Boullier még nem temeti a Francia Nagydíjat

    Boullier még nem temeti a Francia Nagydíjat

    Több más helyszínnel egyetemben a Francia Nagydíj jövője is erősen bizonytalanná vált az elmúlt időszakban. Ám a pálya nagyfőnöke, a korábbi Forma-1-es csapatfőnök Eric Boullier még mondott le a futam rendezésről.

    „Rekordszámú, 200 ezer nézőt várunk a hétvégén, szóval még nem haltunk meg.”  – jelentette ki Boullier, majd folytatta. „Konkrét százalékot azonban nem tudok mondani az esélyeket illetően. Stefano Domenicali, a FOM elnöke egyértelművé tette nekem, hogy Franciország megérdemli, hogy a naptárban legyen.”

    Megoldási javaslatként felmerült, hogy harminc rendező helyszínt jelölnének ki, közülük páran évenkénti vagy két évenkénti rotálásban lennének jelen.

    „Nincs ideális megoldás. Minden lehetséges forgatókönyvet megvitattunk már a FOM-mal, akik stratégiailag több helyszínt szeretnének, amelyeket váltásban vetnének be. Attól a pillanattól kezdve, hogy mindkét oldalról megvan az akarat, hogy Franciaországban maradjon a Forma-1-nek, lehet szó két-, három-, vagy négyévente verseny, meglátjuk. Számolnunk kell tehát azzal a ténnyel a jövőben, hogy 25 helyre lesz 30 helyszín, de nem haltunk meg, tárgyalásban állunk.” – jegyezte meg.

  • A McLaren korábbi főnöke szerint Norris a jövő bajnoka, csakúgy mint Verstappen

    A McLaren korábbi főnöke szerint Norris a jövő bajnoka, csakúgy mint Verstappen

    A McLaren korábbi csapatfőnöke, Eric Boullier olyannyira le van nyűgözve Lando Norris idei teljesítménye láttán, hogy úgy gondolja, a brit a jövő bajnoka lehet.

    Norris Imolában megszerezte pályafutása második dobogós helyezését, és egy ideig a harmadik helyen állt a világbajnokságban. A Spanyol Nagydíjat követően azonban visszacsúszott a negyedik helyre, de még mindig 17 ponttal előzi meg csapattársát, Daniel Ricciardót.

    Boullier 2014 és 2018 között dolgozott a McLarennél. Norris 2017-ben junior pilótaként csatlakozott a csapathoz, és Boullier szerint beváltotta az akkor hozzá fűzött reményeket.

    „Látni kell, mit tud a junior kategóriákban, hogy elváljon, F1-be való-e” – nyilatkozta Boullier a GPBlognak. „Viszont azt hiszem, csak az F1-ben láthatod, hogyan válnak érettebbé, és bajnoki matériák-e. Norris mindent megnyert az F1 előtt, és nagyon jól fejlődik Ricciardóhoz képest. Nem csak egy körön, hanem a futamokon, a gumikezelésben is. Nagyon jól fejlődik, és a jövőben F1-es bajnok lehet, akárcsak Max.”

    Amellett, hogy látta Norris továbbfejlődését, Boullier azt is észrevette, hogy a McLaren hogyan javult az elmúlt években, és továbbra is bízik abban, hogy a wokingi bázisú alakulat legyőzheti a Ferrarit, és bebiztosíthatja a harmadik helyet a konstruktőrök csatájában. Továbbá úgy véli, hogy a McLaren akkor is sikeres lesz, amikor az új szabályok 2022-ben életbe lépnek.

    „Láthatjuk, hogy a McLaren az elmúlt három-négy évben egyértelműen lépésről lépésre fejlődött, és ez most kifizetődik” – tette hozzá, majd rátért az esetleges 2022-es továbbfejlődésre. „Ez nagyon jó lenne a McLaren és a sportág számára, de sok tényező van, mindenekelőtt a költségvetési sapka, ami megváltoztathatja a nagy csapatok munkáját, és reméljük, hogy az új szabályok az érdemek, nem pedig az erőforrások alapján jutalmaznak majd meg. Majd meglátjuk, de remélhetőleg a jövőben mindenki harcolhat a bajnoki címért.”

  • Boullier: A sprintversenyekkel nem fognak több jegyet eladni

    Boullier: A sprintversenyekkel nem fognak több jegyet eladni

    Éric Boullier, Le Castellet pályaigazgatója is elmondta véleményét a kvalifikációs sprintversenyekről.

    A szombati versenyek a másnapi rajtrácsot hivatottak majd eldönteni, pontok is fognak érte járni. Három hétvégén lesz ilyen a lebonyolítás, Silverstone-ban, Monzában és Interlagosban.

    Sokan nem tartják ezt feltétlenül jó ötletnek, sőt több csapat is aggódik például a költségei miatt. Éric Boullier-t sem győzte meg az újítás.

    „A nézők elsősorban a Forma-1 miatt jönnek ki” – szögezte le a korábban McLarennél és Lotusnál is megforduló szakember. „Nem hiszem, hogy főleg az időmérő vagy egy sprintverseny miatt. Miután a kíváncsiság elmúlik, kétlem, hogy a promóterek csak a sprintversenyek miatt több jegyet fognak tudni eladni.”

  • A Francia Nagydíj szervezői 2021-re 15.000 főre limitálják a nézők számát

    A Francia Nagydíj szervezői 2021-re 15.000 főre limitálják a nézők számát

    A Francia Nagydíj promótere csak 15.000 nézőnek engedélyezi a versenyen való részvételt Paul Ricardban jövő júniusban. Miközben számos európai versenyhelyszín engedélyezett idén limitált számban rajongókat is a pálya mellé, 2020-ban a franciák futama törlésre került a pandémia miatt. Áprilisban Eric Boullier pályaigazgató még így nyilatkozott:

    „Figyelmünk már 2021 nyarára irányul, amikor a nézőinknek egy sosem látott rendezvényt kínálunk majd.”

    Úgy néz ki, hogy ezt az élményt naponta csak 15.000 fő élvezheti majd 2021-ben. A verseny szervezői megerősítették, hogy három zónában 5.000 székkel napi 15.000 nézőt fogadnak majd. A Le Castellet melletti pálya közleményében ennyi áll:

    „A nézőszám korlátozása a javuló egészségügyi állapotoktól, valamint a francia kormány döntéseitől függően skálázható lesz.”

  • Boullier: Alonso nem adott elég magabiztosságot csapatának

    Boullier: Alonso nem adott elég magabiztosságot csapatának

    Fernando Alonso 2010-ben a Ferrarihoz igazolt, hogy megszerezze harmadik bajnoki címét. Ehhez kétszer is nagyon közel került, legelőször rögtön az első évében.

    Ekkor ugyanis az idényzáró futamon képtelen volt megelőzni a korán kereket cserélő Vitaly Petrovot, így végül négy ponttal elvesztette a bajnokságot Vettellel szemben.

    „Elég jól ismerem Fernandót és Abu Dhabiban épp a mi autónk akadályozta meg abban, hogy bajnok legyen” – nyilatkozta az akkoriban a Renault-nál dolgozó Boullier.

    „Abban az időben a csapata híján volt a magabiztosságnak, és Fernando is szerepet játszhatott ebben. Tudom, hogy a Ferrarinál hatalmas a nyomás az olaszok és az olasz sajtó felől. Bizonyos tekintetben a pilóta tud segíteni abban, hogy kissé lenyugodjanak a kedélyek. Több magabiztosságot tud adni a csapatnak” – zárta gondolatát.

  • Hivatalos: törlésre került a Francia Nagydíj is!

    Hivatalos: törlésre került a Francia Nagydíj is!

    A Francia Nagydíj szervezői megerősítették, 2020-ban nem lesz verseny a Paul Ricardon a koronavírus következtében, csak jövőre térnek vissza a versenynaptárba.

    Június végén került volna sor a versenyre a Le Castellet közelében megtalálható aszfaltcsíkon. A francia kormány rendeletét követően, miszerint minden eseményt betiltanak július közepéig, a rendezők lefújták az idei versenyt.

    Ezzel ez a futam a tizedik a sorban, ami halasztásra vagy törlésre került.

    Éric Boullier, a francia promótercég első embere így nyilatkozott:

    „A koronavírushoz köthető változó körülményeket figyelembe véve a Francia Nagydíj tudomásul veszi a francia állam döntését, ami lehetetlenné teszi, hogy megtartsuk az eseményt. Ezzel 2021 nyarára koncentrálunk, hogy még különlegesebb élményt nyújthassunk majd a szurkolóknak.”

    Chase Carey, az FOM ügyvezető igazgatója hozzátette:

    „Szoros kapcsolatban álltunk a promóterrel ezalatt a folyamat alatt, és hiába csalódást keltő a nézők illetve az egész Forma-1-es közösség számára, a Francia Nagydíj nem lesz megtartva. Teljes mértékben támogatjuk a hatóságok döntését, és reméljük hamarosan visszatérhetünk a Paul Ricardra.”

  • Akár lesz futam, akár nem, Le Castellet nem állítja le a munkálatokat

    Akár lesz futam, akár nem, Le Castellet nem állítja le a munkálatokat

    Bár Éric Boullier beismerte, nem biztos, hogy lesz futam idén, ennek ellenére úgy haladnak tovább a munkálatokkal Le Castellet-ben, hogy kész legyenek az eredeti időpontra.

    Az unalmas futamok miatt az FIA megkérte a pálya vezetőségét, hogy változtassanak a vonalvezetésen. A franciák meg is kezdték a munkálatokat, hogy befejezzék az átalakításokat az idei nagydíjra.

    „A járvány kitörése előtt már készen álltunk, hogy bejelentsük a 2020-ra tervezett változásokat, de 2021-re, illetve 2022-re is lett volna tervünk.” – árulta el Boullier. „Ez egy projekt, amit az FOM, az FIA és a pálya közösen dolgozott ki.”

    Úgy tudni, az első négy kanyar igen; a sikán, illetve a Mistral egyenest követő néhány kanyar viszont nem esik áldozatául a megújulásnak.

    „Van egy pályánk, ami olyan, amilyen. De találtunk megoldásokat arra, hogyan javítsunk az előzési lehetőségeken, illetve a pilóták által vállalt kockázaton. Ezáltal, reméljük a show is jobb lesz.”

    A részletek még nem ismertek, de Boullier elárulta, a koronavírus miatt csúszni fognak a munkálatok. Sajnos nem lesz kész minden, amit június 28-ára terveztek a Le Castellet-i pályán.

    „Jelen helyzetben várunk egy kicsit, míg a mindennapi életünkben kicsit rendeződik minden, karanténon kívül, utána fogunk bejelenteni bármit is. Jövőre több lehetőségünk lesz változtatni, amit idén sajnálatos okok miatt már nem tudunk megtenni.”

    A francia szakember igyekszik mindent megtenni azért, hogy a pálya készen álljon a következő generációs autókra is. Az eredetileg 2021-re tervezett szabályváltozások ugyan csak 2022-ban lépnek majd életbe, ez több időt biztosít számukra.

    „Az új szabályok értelmében meglesz még rá a lehetőségünk, hogy átalakítsunk valamit.”