Címke: érdekességek

  • Utoljára 2018-ban láthattunk olyat, mint most Melbourne-ben

    Utoljára 2018-ban láthattunk olyat, mint most Melbourne-ben

    Ritkán láthatunk olyat a Forma-1-ben, amikor egy pódium ceremónia során három világbajnok pezsgőzhet egymás társaságában. A mostani Ausztrál Nagydíjon azonban Max Verstappen, Lewis Hamilton és Fernando Alonso össze tudta hozni ezt a bravúrt.

    A legikonikusabb ilyen pillanat az 1993-as Spanyol Nagydíjon történt, ahol Alain Prost, Ayrton Senna és Michael Schumacher volt jelen a pódiumceremónián. Ugyan a német fiatal akkor még nem volt világbajnok, de az évek múlásával kiderült, hogy akkoriban összesen 14 világbajnoki címet láthattunk a dobogón.

    Visszatérve a mostani dobogóra, a száguldó cirkuszban legutoljára a 2018-as Amerikai Nagydíjon láthattunk 3 világbajnokot a dobogón. Akkor az utolsó F1-es sikerét arató Kimi Räikkönen mellett Lewis Hamilton és Sebastian Vettel pezsgőzhetett a dobogón.

    Emellett Verstappennek ez volt F1-es pályafutása 37. győzelme és a 80. dobogós helyezése, amivel utolérte a McLaren egykori brazil kiválóságát. Sennának neve mellett 41 Forma-1-es siker szerepel, szóval a kétszeres holland világbajnok hamarosan e téren is beérheti a brazil fenomént.

    Forma-1, Max Verstappen, Red Bull
    A holland úton van a harmadik világbajnoki címe felé! Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A holland klasszis még soha nem tudott nyerni Melbourne-ben, ami így a 23. versenyhelyszín lett, ahol legalább egy futamgyőzelmet tudott szeretni. Ezzel pedig Michael Schumachert érte utol, de az abszolút rekordot tartó Hamiltontól (31 különböző helyszín) még messze van.

    Végezetül pedig Alonsóhoz is tartozik egy érdekes statisztikai adat. A kétszeres spanyol világbajnoknak ez volt a 101. dobogós helyezése pályafutása során, azonban akiknek eddig összejött ez a bravúr (Michael Schumacher, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Alain Prost és Kimi Räikkönen), ők mindannyian egy győzelem után léphettek fel 101. alkalommal a pódiumra. Ugyan Alonso most megszakított ezt a sorozatot, de idén eddig az összes futamon a dobogón tudott végezni, ami egy megsüvegelendő teljesítmény.

    Masi jelenléte meghozta az izgalmakat: Verstappen nyerte a kaotikus futamot

  • Érdekességek Verstappen bajnoki címe kapcsán

    Érdekességek Verstappen bajnoki címe kapcsán

    A tegnapi nap folyamán eldőlt a Mercedes fellebbezéseinek elutasítását követően, hogy Max Verstappen lett a Forma-1 2021-es szezonjának bajnoka. Ebből az apropóból pedig számos érdekességet gyűjtöttünk össze nektek ebben a cikkben.

    Verstappen a mostani sikerével Hollandia első Forma-1-es világbajnoka lett és ezt a bravúrt 24 évesen 2 hónaposan és 14 naposan érte el, amivel Sebastian Vettel, Lewis Hamilton és Fernando Alonso mögött a negyedik legfiatalabb címviselőnek vallhatja magát.

    A holland pilóta Ayrton Senna 1991-es sikeres óta az első olyan versenyző, aki egy Honda erőforrással működtetett autót volt képes a végső győzelemig repíteni. A brazil fenoménen és Verstappenen kívül még Nelson Piquet és Alain Prost tudott még olyan autóval vb-címet szerezni, amit a japánok erőforrása hajtott.

    A holland csillag a páratlan sikerét a Red Bull-lal érte el, akik így 2013 óta először ünnepelhettek világbajnoki címet. Akkor Vettel volt az, aki nem talált legyőzőjére és így az energiaitalosok már 5 egyéni és 4 konstruktőri címnél tartanak.

    2021 világbajnokának legfőbb riválisa, Lewis Hamilton már a harmadik világbajnoki címét veszítette el Abu Dhabiban. A Mercedes brit klasszisa először 2010-ben lehetett volna világbajnok a Yas Marina Circuit-en, de akkor szinte már csak az esélytelenek nyugalmával vághatott neki a szezonzárónak és végül alul is maradt Sebastian Vettellel szemben.

    A következő címét 2016-ban bukta el, amikor nem sikerült 12 pont hátrányból legyőznie Nico Rosberget. Hamilton hiába nyerte meg a futamot, német csapattársa a második helyen ért célba, amivel 5 pont előnnyel nyerte meg a bajnokságot. Az idei veresége pedig azért rendkívül balszerencsés, mert az egész verseny során úgy tűnt, hogy ő lesz a világbajnok. 57 körig kézben tudta tartani a dolgokat, azonban a késői biztonsági autós fázis és a Mercedes taktikai hibája miatt Verstappen meg tudta őt előzni a frissebb abroncsaival.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés