Címke: ERC

  • Elhalasztották az ERC szezonnyitót

    Elhalasztották az ERC szezonnyitót

    Az Azori-szigetek regionális egészségügyi hatóságának kérésére elhalasztották az 55. Azores Rally-t, amit május 6-8-ig az ERC szezonnyitójaként rendeztek volna.

    Bár az Azori-szigetek kormánya és a rendező is elkötelezett volt, hogy a futamot az eredeti időpontban rendezzék, a COVID-19 esetek számának növekedése a ralinak helyt adó Sao Miguel szigeten arra késztette az egészségügyi hatóságot, hogy halasztást kérjenek. Mindezt úgy, hogy március elején még azt jelentették be, hogy a versenyt megtartják, és nézők is részt vehetnek rajta. Néhány nappal ezelőtt pedig már a részletes programot is közzétették.

    A döntés csak arról szól, hogy a versenyt elhalasztják, de új dátum még nincs. A szervezők mindent megtesznek azért, hogy mielőbb új dátumot találjanak, és azt a lehető leggyorsabban kommunikálják. A Groupo Desportivo Comercialnak az FIA-val, a portugál autósport szövetséggel és az ERC promóterével, az Eurosport Events-szel közösen kell új időpontot találni. 

    A halasztásról megkérdeztük Herczig Norbertet is, aki navigátorával Ferenc Ramónnal már alig várta, hogy elkezdődjön az idei ERC sorozat, ahol a Skoda Rally Team Hungária színeiben egy Fabia Evo 2-vel versenyeznek majd.

    Sportolóként rosszul élem meg a lemondást hiszen tavaly november óta azt várjuk, hogy újra versenyezhessünk és ez a dátum most ismét tolódik. Magánemberként, felelős családapaként, cégvezetőként viszont úgy gondolom, hogy a helyi kormányzó jó döntést hozott, hiszen jelenleg még nem lélelgezhetünk fel a járvány miatt. De abban reménykedem, hogy ez a helyzet a nyárra megváltozik” – mondta Norbi.

    ERC
    Skoda Rally Team Hungária
  • Chris Ingram a ralivilágbajnokságon indul 2021-ben!

    Chris Ingram a ralivilágbajnokságon indul 2021-ben!

    Chris Ingram lehetőséget kap a WRC-ben, és így a brit raliversenyző példaképei, Richard Burns és Colin McRae nyomdokait követve a raliversenyzés királykategóriájában folytathatja pályafutását.

    Az ifjú tehetség két éves szerződést írt alá a belga SMX Competition-nel, és indul a WRC-ben egy Škoda Fabia Rally2 Evo-val. A 26 éves manchesteri pilóta Vic Elford 52 éve történt győzelme óta első britként szerezte meg az Európa-bajnoki címet az FIA Rali Európa-bajnokságon 2019-ben.

    Ingram navigátora a vele 2019-ben Európa-bajnoki címet szerző, 29 éves Ross Whittock lesz. Whittock elismert navigátor, akit korábban a Wales Rally-n Michael „Beef” Park díjjal tüntettek ki. Ezt a díjat a legjobb, 25 év alatti brit navigátorok kaphatják meg.

    „Már régóta ismerem Chris-t és Ross-t, és bizton állíthatom, hogy zseniális párost alkotnak” – nyilatkozta Fred Miclotte az SXM Comptetition-től.

    Míg az Európa-bajnokságban korábban csak egy közösségi finanszírozással sikerült életben tartani bajnoki esélyeit, Ingram most egészen más anyagi helyzetbe került. Stabil és növekvő támogatói háttérrel vág bele WRC programjába. A Rally Warrior cég zászlaja alatt és az SG Financial and Fladgate tanácsadói szerepével Chris számos támogatót szerzett – többek között a Protec, Kroon-Oil, Fleetback, WS Transportation, HAH Whisky, Stilo Helmets és a versenyzői ruházatot biztosító FreeM szponzorálja az Ingram-Whittock kettőst, míg régi támogatójuk, a CarFinance 247 is segíti őket legmagasabb szint elérésében.

    „Chris számos évig küszködött azzal, hogy finanszírozza versenyzői karrierjét, és úgy éreztük, segítenünk kell őt és Ross-t céljaik elérésében. Kiemelkedő tehetségek mindketten, és a szurkolói bázisuk is izgatottan várja, hogy újra versenyezzenek” – nyilatkozta Adam Shore, a Rally Warrior igazgatója.

    „Az utóbbi négy évben jelen voltunk Chris versenyzői életében. Még mindig inspirál minket a kitartásával, tehetségével és akaraterejével, amivel diadalmaskodni tud az eddigi balszerencsés időszak fölött.” – mondta Louis Rix, a CarFinance 247 ügyvezető igazgatója.

    A gyerekkori álom beteljesítését ugyanis egy év komoly anyagi küszködés előzte meg, ami mentálisan komolyan megviselte a brit versenyzőt.

    „Volt pár nagyon kemény pillanatom, amíg idáig jutottam, de olyan nagy örömöt okoz kijelenteni, hogy mostantól WRC pilóta vagyok”- mondta Ingram. – „Mindent megtettem azért, hogy megszerezzem ezt a lehetőséget. Számos embert illeti köszönet ezért.
    Amikor megnyertem az Európa-bajnoki címet 2019-ben, sok lehetőség nyílt meg előttem. Ezek a lehetőségek azonban mind el is úsztak, amint a COVID-19 pandémia megjelent. Ennek ellenére sosem adtam fel a reményt, és szerencsés vagyok, hogy sikerült bekerülnöm a WRC-be.

    Két éves lehetőséget kaptam, és ezt a tényt nem szabad elfelejtenem. 18 hónapja nem ültem top autóban, így vissza kell építenem a magabiztosságom. El kell érnem azt a szintet, amit a WRC megkövetel. Ez a legnagyobb kihívás, hiszen ez egy teljesen más szint az eddigiekhez képest, de mindent bele fogok adni.”

    (Csukovics Réka)

  • László Martin és Berendi Dávid teljes szezont megy az ERC3 Juniorban

    László Martin és Berendi Dávid teljes szezont megy az ERC3 Juniorban

    Autóbemutatót tartott László Martin, aki Berendi Dávid navigálásával teljes szezont megy az ERC3 Junior kategóriájában. A versenyautójukkal visszatértek a francia vonalhoz, egyévnyi Fordos kaland után újra Peugeot-ra esett a választás, a 208 Rallye4 a TRT műhelyében épült és a Topp Cars készíti fel a versenyekre.

    Strapabíróbb autónak gondoljuk, mint a Fordot” – mondta a pilóta az online autóbemutatót követően, a pécsi Peugeot szalon kényelmes kanapéján. „Egy teszten vagyunk túl, de már ott úgy éreztem, hogy robosztusabb autó, mint a Ford. Nagyon kemény pályák várnak ránk az ERC murvás futamain, és azt gondolom, hogy a Ford ott már nem lenne elég ütőképes autó. Az egy éves fordos tapasztalattal a hátam mögött tudom, hogy az egy utcai alapokra épített autó. A Peugeot ellenben egy ralira épített kocsi, sok motorsportos alkatrésszel, és ez érződik is rajta.

    A pécsi versenyző egy véletlen folytán választotta a szintén baranyai Topp Cars csapatot. Természetesen ismerték egymást, de a konkrét kapcsolat a véletlennek köszönhető.

    A facebookon láttam, hogy feltették az autót, mivel az ifjabbik Topp Zoli ismerősöm. Ez után kerestem meg őket, hogy beszélgessünk, és innen indult az egész” – mondta László Martin. „Természetesen a csapat eddigi referenciái is meggyőzőek, az hogy Herczig Norbert velük folytatja, vagy hogy Jan Kopecky az ő autójukkal megy, magáért beszél.

    ERC3 Junior

    A hatfutamos ERC3 junior bajnokságban négy aszfaltos és két murvás verseny szerepel a programban. A legjobb öt eredmény számít az év végi értékelésben, a bajnok pedig 2022-ben három versenyen elindulhat egy Ford Fiesta Rally3-as versenyautóval.

    A Rally Hungary, a Barum Rally és a Róma Rally az a három verseny ahol már indultam, így azokat már ismerem. Igaz a Barumon még nagyon a pályafutásom elején, így ott még csak puhatolózás volt. Tavaly Rómában egy ERC3 harmadik helyet értünk el, ott azt hiszem megvan a kellő rutinunk. Nyíregyházán tavaly nagyon sok műszaki gondunk volt, így akkor nem sikerült jó helyen célba érnünk” – foglalta össze az eddigi ERC tapasztalatokat a versenyző.

    Aszfaltos rutin tehát van, de két murvás futam is lesz a bajnokságban, és legalább az egyiken jó eredményre lesz szükség. „Két nagyon durva murvás futam vár ránk. A lengyel futam – az amit a WRC is használt eddig -, és a Liepaja Rally. Lettországban ráadásul olyan murvás pályák várnak ránk, amilyenek itthon nincsenek is, mert nagyon nagy sebességű murva, ahol szinte mindenhol ötödik fokozatban megyünk. Ilyent eddig kis túlzással képen sem láttunk.

    Kettő tesztet tervezünk. Hétvégén indulunk Orfűn, utána pedig szeretnénk egy veszprémi tesztet. Ezen kívül Lengyelországban, júniusban a verseny előtt egy héttel tudunk még egyet tesztelni. Nem tudom, hogy elég lesz e, de nagyon remélem, hogy igen. Itthon szeretnénk sokat menni, ott pedig a már a pályára való konkrét beállításokra helyezzük a hangsúlyt.

    A versenytársak tekintetében is ugrás lesz az ismeretlenbe az idei ERC3 Junior bajnokság, mert még nem jelentették be az összes résztvevőt.

    Ebben a kategóriában a 27 év alattiak versenyezhetnek és az a szerencsénk, hogy akik itt mentek, sok tapasztalatuk van, ők már idősebbek, így kiestek ebből a kategóriából. Az eddig nyilvánosságra hozott indulók, hozzánk hasonlóan nem túl nagy tapasztalattal rendelkeznek, így nagyon nagy csatákra számítok” – mondta László Martin, és a felkészülésről is ejtett pár szót.

    Heti hat napon át edzek, sokat futok, odafigyelek az étkezésemre, mert a hosszú távú versenyeken nagyon fontos a megfelelő kondíció. A fizikai felkészülés mellett a mentális felkészülés is nagyon fontos. A belső kamerás felvételek elemzése mellett a navigátorommal is sokat beszélgetünk a lehetséges forgatókönyvekről, arról, hogy mikor mit fogunk csinálni egy-egy versenyen. Csapatvezetőnk, a kétszeres Európa-bajnok Bessenyey Zoltán is rengeteg hasznos tanáccsal lát el minket. Azt hiszem a felkészülésünk terén mindent megteszünk a sikerért.

    ERC3 Junior

    Ralis berkekben nem szívesen nyilatkoznak konkrét célokról, hiszen rengeteg olyan külső tényező van egy-egy futamon, amit nem tud befolyásolni a versenyzőpáros. A László Martin – Berendi Dávid duó is óvatos, amikor a konkrét célokról kell beszélni.

    Az első két murvás futamon az a legfontosabb, hogy célba érjünk. Lengyelországban talán könnyebb dolgunk lesz, azok a pályák hasonlítanak a veszprémi pályákhoz, ahol már versenyeztünk. A Liepaja Rally pedig ahogy mondtam, ugrás lesz az ismeretlenbe. Nekünk az aszfalton lesz keresnivalónk, ott lehetünk igazán versenyképesek. Alapvetően maximalista típus vagyok, magammal kapcsolatban ritkán vagyok teljesen elégedett, mindig látom, hogy hol lehetne javulni. A célunk az, hogy a kategóriánkban a dobogón végezzünk év végén. Az álom természetesen az, hogy megnyerjük az ERC3 Juniort, ezért fogunk dolgozni és küzdeni, még akkor is, ha tudjuk, hogy rengeteg tanulnivalónk van.”

    Teszt:

    László Martinra egy irigylésre méltó program is vár, jövő kedden Jan Kopecky mellett utas lehet a Topp Cars tesztjén. Amellett, hogy nagy élményre számít, hiszen Kopeckynél jobban a világon szinte senki sem ismeri jobban a Fabiát. Néhány trükköt is el akar lesni a világsztártól. „Nem az utat fogom nézni, hanem azt, hogy mit csinál, hogyan vezet. Emellett arra is kiváncsi vagyok, hogy hogyan jön el egy tesztre, mit csinál, hogyan dolgozik együtt a mérnökével. Azt hiszem, ebből tudok majd nagyon sokat tanulni.”

    Az édesapa:

    László Zoltán is ott volt fia autóbemutatóján, ahol szokása szerint a háttérben maradva figyelte az eseményeket, de látszott rajta, hogy elégedett azzal, amit lát. „Martinra bíztam a választást, igyekeztem nem befolyásolni a döntésben. Finoman terelgettem csak, de nagyon örülök, hogy így alakultak a dolgok. Azt hiszem minden téren jó döntést hozott, a navigátor, az autó és a csapat is a lehető legjobb lett.”

    László Zoltán együtt versenyez majd fiával, ő az első Ford Fiesta Rally3 volánja mögött indul majd az ERC futamokon. Az ERC előtt azonban előbb egy Orfű Rally, majd a hazai szezonnyitó verseny, ezt követően pedig a Horvát WRC futam vár rá.

  • Itt az ERC nyitófutam programja!

    Itt az ERC nyitófutam programja!

    Egy hónap múlva, május 2-án vasárnap kinyit az 55. Azores Rally versenyirodája Ponta Delgadában, és ezzel hivatalosan is kezdetét veszi a Rali Eb nyolcfutamosra tervezett 2022-es idénye.

    Két nap alatt 201,94 kilométeren 13 gyorsasági szakasz vár Herczig Norbertékre, ennek 93 százaléka murva, a maradék hét százalék pedig aszfalt. Az összekötő szakaszok hossza 443 kilométer, így a teljes versenytáv 645 kilométer lesz.

    Május 4-én, kedden a kezdődik a nagyüzem, szerdán és csütörtökön pedig már a pályabejáráson lesznek a párosok. Csütörtökön délután a szabadedzés, a kvalifikáció majd a shakedown követi egymást. Az első gyorsasági pénteken 8:30-kor kezdődik és este 18:56-kor ér célba az első páros. Ezen a napon öt gyorsaságit és a 4,1 kilométeres Grupo Marques szuperspeciált kell teljesíteni, összesen 112,1 kilométernyi gyorsasági szakaszt jelent.

    Szombaton szintén fél 9-kor kezdenek a párosok, az eredményhirdetést pedig 17:30-ra tervezik. A szombati 89,84 kilométernyi távon kétszer ismétlődik három gyorsasági szakasz, a két kör között pedig újra betették a Grupo Marques szakaszt, ahol párosával, egymás melletti pályán indulnak a résztvevők.

    ERC
    fiaerc
  • Yoann Bonato: egy szakaszgyőzelem – egy fa

    Yoann Bonato: egy szakaszgyőzelem – egy fa

    A francia Yoann Bonato érdekes kezdeményezéssel állt elő 2021-re: minden szakaszgyőzelme után egy fát ültet.

    A francia pilóta az ERC futamok valamint a hazai bajnokságban elért szakaszgyőzelmek után ültet majd fát.

    Kis lépés a környezetvédelemben, de a sportág számára sokat jelent” – fogalmazott a 37 éves versenyző.

    Bonato és navigátora Benjamin Boulloud terveik szerint 2021-ben mind a nyolc ERC futamon elindulnak. Emellett ott lesznek a francia aszfaltbajnokságban is, ahol tavaly harmadjára is bajnokok lettek. A versenyautó marad a jól megszokott Citroen C3 R5, amellyel negyedik szezonjukat teljesítik.

    „Új korszakba lépünk a környezettudatosság terén, és raliversenyzőként nem élhetünk buborékban, azt remélve, hogy minél tovább versenyezhetünk anélkül, hogy megváltoztatnánk a hozzáállásunkat a fentarthatóbb világ felé” – mondta Bonato.

    Azt, hogy az akció valójában mit jelenthet, a tavalyi eredmények alapján tudjuk megbecsülni. Bonato 2020-ban az ERC-ben két szakaszgyőzelmet szerzett. A Rally Hungaryn is itt volt, de a legjobb eredménye egy harmadik helyezés lett a 14-es Erdőbénye – Aranyospuszta gyorsaságin. A két európa-bajnoki szakaszgyőzelem mellett a hazai bajnokságban 17-szer volt a legjobb, így 2020-ban összesen 19 fát ültetett volna.

    Bonato és Boulloud idén eddig a Monte Carlo Ralin indult, ott 13. helyen értek célba, ami a WRC3 értékelés második helyét jelentette.

    ERC
    fiaerc
  • Škoda Fabia R5 teszttel kezdte a szezont Vogel Adri

    Škoda Fabia R5 teszttel kezdte a szezont Vogel Adri

    A rali-Eb-t az ERC3-as kategória összetett 7. helyén záró magyar versenyző a Dani Fischer Team Škoda Fabia R5-ösét tesztelte Kiskunlacházán.

    Alig másfél hónappal a FIA ERC Kanári-szigeteki szezonzárója után január elején máris versenyautóba ült Vogel Adri. A Dani Fischer Team Škoda Fabia R5-ösét tesztelte Kiskunlacházán, azt azonban egyelőre nem árulta el, hogy az új technika lesz-e a társa az idei versenyszezonban.

    “Nehéz szavakba önteni, hogy pontosan mit is érzek. Fantasztikus az autó, jó a mozgása a pályán. Egyértelműen érzem, hogy az R2-es és R4-es autózásaim sokat segítettek, jó iskola ahhoz, hogy egyszer ez legyen a jövő. Intelligensen csúszik az autó, a féktávokon a visszaváltásra kell odafigyelni, mert máshogy működik, mint a Fordban, és az információ is több, de már kezdem megszokni, hogy mit hol keressek. Ivett is nagyon élvezi, ki sem akar szállni. Nagyon köszönöm a lehetőséget a partnereimnek, Fischer Daniéknak és a csapatfőnökömnek, Jobbágy Ákosnak. Azt még nem tudom megmondani, hogy idén milyen autóval versenyzem, ez leghamarabb január végén derül ki” – nyilatkozta Vogel Adri a teszt felénél.

  • Vogelék a Kanári-szigeteken zárják a szezont

    Vogelék a Kanári-szigeteken zárják a szezont

    A 2020-as rali-Eb utolsó helyszínén, a Kanári-szigeteken zárul az idei versenyszezon Vogel Adriennek és Notheisz Ivettnek. A Roger Racing Team ralipárosa az ERC3-as kategória ötödik helyéről, a női kategóriát vezetve készül az utolsó fordulóra.

    A Las Palmas de Gran Canaria környékére szervezett verseny sajátossága a lejtők és emelkedők váltakozása a gyorsasági szakaszokon, valamint a részben vulkanikus lávából kialakított aszfalt. A tapadás emiatt jó és állandó, esőben azonban nagyobb az esély a gumiabroncsok kopására. Kevés a lehetőség a kanyarok levágására, így viszonylag törmelékmentesek maradnak az utak. A Róma-rali után ez a második olyan helyszín, mely teljesen ismeretlen az idén a cseh Orsák Rallysporttal együttműködve induló női páros számára.

    “A hivatalos tesztnap után elmondhatjuk, hogy ez a hely teljesen más, mint ahol eddig jártunk. Rengeteg kanyar van, nagyon jó minőségű aszfalt, amin hihetetlenül jó a tapadás. Jól éreztem magam az autóban, kipróbáltunk több beállítást is. A célunk, hogy összetettben minél előrébb végezzünk a kategóriánkban, és hogy bebizonyítsuk, hogy van helyünk a férfiak között” – összegzett Vogel Adri a keddi teszt után.

    “Az etapok annyira nem tetszenek, mert olyanok, mintha ott is gyorsaságin lennénk, azt pedig a gyomrom nem igazán kedveli. De összességében természetesen nagyon örülünk, hogy itt lehetünk, ez már a harmadik versenyünk idén a rali-Eb öt fordulójából, büszkék vagyunk a csapatra, a támogatókra és a partnereinkre, hogy ebben a nehéz évben ezt össze tudtuk hozni. Igyekszünk minél jobb teljesítménnyel meghálálni a bizalmat” – tette hozzá Notheisz Ivett.

    A Rally Islas Canarias 17 gyorsasági szakaszból áll, rendhagyó módon már
    csütörtökön elrajtol a mezőny, és szombaton ér véget a verseny. Összesen 201.79
    gyorsasági kilométer, etapokkal együtt 559.31 km vár a versenyzőkre.

  • Rally Hungary: Lengyel siker a villanyfényes prológon

    Rally Hungary: Lengyel siker a villanyfényes prológon

    A lengyel Miko Marczyk, Szymon Gospodarczyk duó nyerte a máriapócsi ralikrossz-pályán rendezett villanyfényes prológot péntek este, a Nyíregyházán és környékén zajló Rally Hungary rali Európa-bajnoki (ERC) futam nyitónapján.

    A Skoda Fabia Rally2 EVO-val versenyző páros mögött az esemény egyik legnagyobb sztárja, a norvég Andreas Mikkelsen és navigátora, Ola Floene zárt másodikként, a harmadik helyen az Oliver Solberg, Aaron Johnston svéd-ír kettős végzett. Mikkelsen és Solberg szintén Skoda Fabia Rally2 EVO-val állt rajthoz.

    A magyarok közül az országos bajnokságban címvédő Vincze Ferenc, Bacigál Igor páros volt a leggyorsabb, de elkésett az egyik ellenőrző pontról, ezért 40 másodperces időbüntetést kapott. A legjobb magyar idő az Eb-értékelésben így a 2018-as abszolút bajnok Hadik Andrásé lett, aki Kertész Krisztián navigátorral a prológ után az ötödik helyen áll a Ford Fiesta R5-tel. A magyar bajnoki értékelést az Osváth Péter, Papp Tamás (Skoda Fabia R5) duó vezeti.

    A Rally Hungary szombaton nyolc gyorsasági szakasszal folytatódik, vasárnap pedig további hét szakaszt – közte a Nyíregyháza belvárosában sorra kerülőt – rendeznek meg. A viadal gyorsasági szakaszainak össztávja 191,06 kilométer.

  • Herczig Norbert, Ferenc Ramón: Csak semmi taktika!

    Herczig Norbert, Ferenc Ramón: Csak semmi taktika!

    Herczig Norbert és Ferencz Ramón immár évek óta az Európa-bajnoki mezőny állandó tagja. Az év legjobban várt versenye számukra a Rally Hungary, amelyen nincs helye a taktikának – a négyszeres magyar bajnok pilóta azt ígéri: állni fog a gázon!

    Miben lesz más ez a Rally Hungary, mint a tavalyi volt?

    Sokkal nyugodtabb volt a felkészülésünk – köszönhetően annak is, hogy van már tapasztalatunk a versenyautóval ezeken a pályákon. Hiszen bármennyire is itthon versenyeztünk, tavaly volt jó néhány olyan gyorsasági, amelyen akkor mentünk először. Most viszont elő tudjuk venni a belsőkamerás felvételeket, illetve minden anyagot, ami a témában elérhető. Így legalább Patriknak is tudok segíteni.

    No igen, abból a szempontból történelmi jelentőségű a verseny, hogy a fiával egy mezőnyben versenyez. Nem furcsa?

    De, nagyon is! Amikor az év elején megterveztük a programot, tudtuk, hogy a Rally Hungary-n rajthoz akarunk állni. Aztán amikor kitört a járvány, bíztunk benne, hogy akárhogy is, de a mi versenyünket megtartják. Akkor még úgy volt, hogy Patrik a magyar bajnoki futamon vesz csak részt, de azután kiderült, hogy az ORB mezőnye csak az első napot teljesíti, ezért változtattunk a terven és beneveztük őt az Európa-bajnoki futamra. Számára az a legfontosabb, hogy minél több tapasztalatot szerezzen. Sohasem versenyeztünk még így együtt, furcsa lesz, hogy nem tudom rajta tartani a fél szemem. De legalább nem ugyanabban a kategóriában versenyzünk.

    Az is eljöhet…

    Nem, az már szerintem nem valószínű. Bár… Két éve azt gondoltam, a ralikrossz számára a végállomás, mert az erdőbe nem engedem, most meg itt van. Azt is mondtam, hogy nem lesz kutyánk, és az is van, úgyhogy megpróbálok egy kicsit óvatosabban bánni a fogadalmakkal.

    Beszéljünk egy kicsit a szezonról. Hogyan éli meg versenyzőként ezt a furcsa helyzetet?

    Nehezen. Folyamatos készültségben voltunk egész évben – erre azért volt szükség, hogy bármelyik pillanatban versenyképesek legyünk. Azután egyre-másra törölték vagy halasztották a versenyeket, de mi mégis mindig felkészültünk a soron következőre, amelyről még nem volt hír. A rali amúgy is a folyamatos alkalmazkodásról szól, és ez az év csak ráerősített erre. Van a szobánkban egy sarok, ahol a bőröndök állnak. Azokat az idén sem tettem el, ott áll, benne összekészítve a versenyző-felszerelés, hogy ha mehetünk, akkor készen álljunk.

    Mennyit ült versenyautóban az év első felében?

    Nem sokat. Eleve ősszel kezdődött a szezon, az első futamunk elúszott, a portugál meg ahhoz képest egész jól sikerült, hogy milyen hosszú volt a kihagyás. Sok minden megváltozott a lebonyolítással kapcsolatban is a pandémiás helyzet miatt, úgyhogy fél szemmel már 2021-re tekintünk, és várjuk, hogy helyreálljon a világ rendje.

    Azért tekintsünk egy kicsit visszafelé is. Hogyan emlékszik a tavalyi Rally Hungary-re?

    Itthon versenyeztünk a legnehezebb körülmények között, de én kedvelem ezt a fajta időjárást. Az élmezőnyből szerintem Chris Ingramen kívül – akinek az országában majdnem mindig esik – mi mosolyogtunk a legtöbbet a mezőnyből a tavalyi futamon. Vérbeli rali volt az, annak ellenére hogy a murvás átkötő szakaszokkal azért meggyűlt a bajunk, s hogy a négy defekt megpecsételte a sorsunkat. Nagyon jó volt viszont magyar nézők előtt versenyezni, ilyen szurkolásban csak itthon van részünk.

    Mivel lenne elégedett az idén?

    Kicsit későn kezdtük meg a pontgyűjtést, ezért nem vagyunk abban a helyzetben, hogy taktikázni kellene. Úgy vagyok vele, ha már van Európa-bajnoki futam Magyarországon és meg is tartják, akkor nincs helye a taktikának, nyomni kell a gázt! Bízom benne, hogy a tavalyi tapasztalatokat át tudjuk ültetni az idei évre, és ha egy kicsikét jobb lesz az időjárás, mint tavaly, akkor már nem lehet baj!

  • Rally Hungary: A magyar élmezőny megméreti magát az ERC-ben is!

    Rally Hungary: A magyar élmezőny megméreti magát az ERC-ben is!

    A Nyíregyháza környékén november 6-8-án tartandó Európa-bajnoki futamra, vagyis a Rally Hungary-re eddig beérkezett nevezések azt mutatják, hogy az abszolút bajnoki címért és helyezésekért küzdő magyar élversenyzők kivétel nélkül vállalják a kihívást, hogy összemérjék tudásukat a kontinens legjobbjaival, akik között Andreas Mikkelsen személyében egy világbajnoki futamgyőztes is autózik.

    A Turán Frigyes, Bagaméri László kettős tavalyi győzelmével bizonyította, a magyar ralisok felveszik a versenyt Európa legjobbjaival! A 2. Rally Hungary-n újabb lehetőséget kapnak a párosok, hogy megmutassák, a magyar bajnokság az egyik legjobb a kontinens nemzeti bajnokságai között.

    Jegyek elérhetőek itt: https://rallyhungary.com/jegyek/jegyvasarlas/category/entry-ticket