Címke: ERC

  • Herczigék dobogóra álltak Rómában!

    Herczigék dobogóra álltak Rómában!

    Giandomenico Basso és Lorenzo Granai nyerte a Rally di Roma Capitale-t, a második helyen Andrea Crugnola és Pietro Elia Ometto végzett. A dobogó harmadik fokára pedig a magyar páros állhat, Herczig Norbert és Ferencz Ramón harmadik lett az olaszországi ERC futamon, és ezzel megszerezték harmadik ERC dobogójukat!

    Köszönöm a csapatnak, a családomnak, a partnereknek, hogy segítettek ebben a fantasztikus sikerben. Nehezen találom a szavakat, régóta vártuk ezt az eredményt és borzasztó sokat dolgoztunk érte” – mondta elérzékenyülve a célban Herczig Norbert, amikor kiderült, hogy az utolsó gyorsaságin megelőzték a spanyol párost és 3 tizedmásodperces különbséggel övék lett a harmadik hely. Ez azt jelenti, hogy a hazai pályán versenyző olaszokon kívül Norbi és Ramón mindenkit megelőzött! Mikkelsen, Veiby, Breen, Gryazin is mögöttük végzett, Lukyanuk nem ért célba.

    Herczig Norberték a kvalifikációtól kezdve gyorsan, támadó stílusban autóztak és elképesztően magabiztosan szerezték meg a harmadik helyet egy olyan mezőnyben, ahol nemcsak az Eb, hanem a Vb legjobbjai is ott voltak. A csapat tudatosságára és magabiztosságára jellemző, hogy az utolsó gyorsaságira is tudtak annyi gumit, és elszántságot tartalékolni, hogy nagyon pontos és precíz versenyzéssel megnyerték az utolsó gyorsaságit!

    A SKODA Rally Team Hungaria ebben az évben minden eddiginél komolyabb felkészülésen van túl. Már a magyar versenyzőknek mindig nehezebb murvás versenyeken is remek időket autóztak, és most Rómában bérett a munka gyümölcse. Norbi aszfalton pokoli gyors, és ezt most az ERC mezőnye is megtapasztalta. A 2018-as Akropolisz Rallyn elért második, majd a Ciprus Rallyn megszerzett harmadik hely után újabb dobogóval gyarapodott a páros ERC dicsőségeinek listája, de bátran mondhatjuk, hogy mind közül ez a siker bír a legnagyobb sportszakmai értékkel!

    Az ERC2-ben a Juhász Csaba – Juhász István kettős a kategória hetedik helyén zárt, ez összetettben a 61. időt jelentette.
    A László Martin – Berendi Dávid az 50. helyen zárta a versenyt, az ERC3-ban a hatodikak, az ERC3 juniorok között negyedikek lettek. Vogel Adrienn és Notheisz Ivett az idei első ERC futamán, ERC3-ban a tizedik helyen zártak, ez az összetett 58. helyére volt elég.
    ERC Róma
    fotó: SKODA Rally Team Hungaria
  • Négy gyorsaságival a vége előtt negyedikek Herczigék Rómában

    Négy gyorsaságival a vége előtt negyedikek Herczigék Rómában

    Folytatja a remek versenyzést Herczig Norbert és Ferencz Ramón, a Rally di Roma Capitale negyedik helyén mentek a napközbeni szervizre. A versenyt Giandomenico Basso vezeti, Andrea Crugnola és Llarena Efrén előtt.

    Elkoptak a gumik a vasárnap délelőtti utolsó szakaszra, de a 21 kilométeres gyorsaságin így is csak 10 másodperccel voltak lassabbak az első helyezettnél Herczig Norbiék. Sajnos az a bizonyos első helyezett Llarena Efrén volt, aki ezzel megelőzte Norbiékat, most 9.7 másodperc köztük a különbség. Az, hogy a mieink mégis maradtak a negyedikek azért történt, mert Alexey Lukyanuk kiesett. Az orosz lecsúszott az útról, kitört a Citroen jobb hátsó futóműve, így nem tudta folytatni.

    Az élen is eldőlni látszik a csata, Crugnola defektet kapott, ezzel Basso előnye közel fél percre nőtt. Viszont a második és nyolcadik helyezett között csak 41 másodperc van, így még bármi megtörténhet a záró körön, ami nem lesz rövid, a négy gyorsasági több mint 70 kilométer, okosan kell beosztani a gumikat.

    Az ERC3 Juniorban nyolc gyorsasági után László Martin és Berendi Dávid 10 másodpercre van a harmadik helytől. A dolog pikantériája, hogy a harmadik Maior Norbert autóját is a TOPP Cars szervizeli, így elég nehéz rejtegetni egymás elől a beállításokat.

    Másik RC4-es egységünk a Vogel Adrienn – Notheisz Ivett duó, ők az ERC3 kategória utolsó helyén állnak. A kilencedik mögött is majd két perc a hátrányuk, ebből nehéz lesz előrelépni.

    Az ERC2-ben Juhászék versenyben vannak, a 10. helyen vannak a kategóriájukban.

    ERC Róma
    fotó: SKODA Rally Team Hungaria

     

  • A fele megvan Herczig Norbiéknak

    A fele megvan Herczig Norbiéknak

    Az első teljes versenynap álomszerűen alakult Herczig Norbertnek és Ferencz Ramónnak. Az ERC római versenyén a hazai pályán versenyző olasz pilóták mellett csak Alexey Lukyanuk volt gyorsabb a magyar párosnál, így a magyar duó az ötödik helyen áll. FRISSÍTÉS: de Tommaso büntetést kapott, Norbiék így a negyedikek.

    Minden rendben volt, az autó fantasztikus” – ezzel zárta a szombatot Herczig Norbert, és valóban így volt. Néhány apró hibára panaszkodott csak Norbi a nap folyamán, de nyolcadiknál rosszabb helyen nem végeztek a gyorsaságikon, és ami még fontosabb, kilométerenként fél másodperc közelében volt a különbség a szakaszgyőzteshez képest. Hogy ez valójában mit is jelent, azt talán érzékelteti, hogy Norbiék rendre gyorsabbak Mikkelsennél, Breennél és Veibynél, hogy csak az igazán nagy neveket említsük. A nap utolsó gyorságiján pedig harmadik lett a Herczig – Ferencz duó, úgy, hogy 3 tizedre voltak a holtversenyben első Gryazin és Basso mögött!

    A Róma Rally élén hatalmas olasz csata zajlik, Andrea Crugnola 5.4 másodperccel vezet Giandomenico Basso előtt. Lukyanuk a harmadik 21.8 másodperces hátránnyal, a negyedik Damiano de Tomasso 31 másodpercre van, Norbiék pedig az olaszokat követik 3.8 másodperccel. FRISSÍTÉS: de Tommaso 20 másodperc büntetést kapott, Norbiék a negyedikek

    Az ERC3 Junior kategóriában az első öt szakasz után negyedik helyen áll László Martin és Berendi Dávid. Délelőtt repesztettek egy kategória első és egy kategória második időt!

    Az RC4-ben indult még Vogel Adrienn és Notheisz Ivett, nekik nem jött ki a lépés, csak a kategória 21. helyén állnak.

    Az ERC2-ben Juhász Csaba és Juhász István egy helyet képett előre, most a hetedik helyen vannak. Délelőtt a kézifékre panaszkodtak.

    Vasárnap hét gyorsasági szakasz vár a mezőnyre a Rally di Roma Capitalen.

    ERC Róma
    fotó: SKODA Rally Team Hungaria
  • Parádésan kezdtek Olaszországban Herczig Norbiék!

    Parádésan kezdtek Olaszországban Herczig Norbiék!

    A szombati három gyorsasági szakasz után negyedik helyen áll a Rally di Roma Capitale-n Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A versenyt Andrea Crugnola vezeti  Giandomenico Basso előtt. A harmadik helyen Alexey Lukyanuk áll, tőlük van hét másodpercre a SKODA Rally Team Hungaria párosa.

    A kvalifikációs ötödik hely után a péntek esti szuperspeciálon hetedikek lettek Norbiék, majd szombat reggel egy harmadik idővel lepték meg a mezőnyt. A második gyorsaságin az itinerrel volt elégedetlen Norbi, de így is nyolcadikak lettek. A reggeli kör végén ötödik időt mentek, csak három másodpercre voltak a szakaszt nyerő Bassotól. Az autóval minden rendben, a hármas gyorson a hosszú kanyarokban némi túlkormányzottságról számolt be Norbi.

    Az eredményhez annyit, hogy Mikkelsen a 12., Breen a 13., Veiby a 15. Nikolay Gryazin a 22., de ők reggel egy defekt miatt veszítettek 2 percet. Defektből volt bőven, a hátrébb indulók arra panaszkodtak, hogy a nézők éles köveket dobálnak az aszfaltra. Alexey Lukyanuk pénteki morcossága viszont elszállt, a csapat éjszaka beépítette a Citroenbe a régi lengéscsillapítókat, és ezzel sokat javult az autó.

    ERC Róma
    fotó: SKODA Rally Team Hungaria

    A népes RC4 kategóriában László Martin és Berendi Dávid 13. idővel nyitott reggel, majd a cikkünk írásakor a második gyorsaságin a harmadik idő volt az övék. A Vogel Adrienn – Notheisz Ivett páros jóval mögöttük van, az első 7 kilométeres gyorsaságin 22 másodperc hátránnyal a 25 helyen voltak, a második 20 kilométeres szakaszon pedig 1 perc 16 másodperc hátránnyal értek a célba.

    Az ERC2-ben Juhász Csaba és Juhász István hátránya két teljesített gyorsasági után már 2 perc felett van, a kategória nyolcadik helyén állnak, nekik a kézifékkel akadtak problémáik.

    A délutáni körön a reggeli három szakaszon megy végig újra a mezőny.

    ERC Róma
    fotó: SKODA Rally Team Hungaria
  • Herczig Norberték komoly ambíciókkal versenyeznek Olaszországban

    Herczig Norberték komoly ambíciókkal versenyeznek Olaszországban

    A SKODA Rally Team Hungária párosa harmadik alkalommal indul az ERC olaszországi futamán a Rally di Roma Capitale-n. Herczig Norbert és Ferencz Ramón ezúttal is alaposan felkészült az év első aszfaltos versenyére, ahol ismét egy jó helyezés a cél.

    2021-ben intenzív tesztprogrammal készült a SKODA Rally Team Hungaria az ERC szezonra, és az elvégzett munka az első két futamon gyümölcsözőnek bizonyult. Az év első aszfaltos versenyére is egy hosszabb teszttel készült a csapat, a Mecsekben eltöltött nap után elégedett volt a versenyzőpáros.

    Nem akarok nagy szavakat használni, de frenetikus volt a teszt. Régen érzetem magam ennyire jól aszfaltos pályán. Egészen hihetetlen, hogy mennyit fejlődött az autó, a Skoda Fabia Rally2 pokoli gyors aszfalton. Ki tudtunk próbálni teljesen új fejlesztésű lengéscsillapítókat, és rengeteg beállítást. Első és hátsó differenciálműveket, rugókat, gátlókat, stabilizátorokat, különféle hasmagasságokat próbáltunk, nagyon hasznos volt a múlt heti teszt. Itt Olaszországban a verseny előtti gyakorláson már csak finomhangolni kellett az autót. Kiderült, hogy jól döntöttünk azzal, hogy a munka nagy részét otthon elvégeztük, mert itt olyan pályát kaptunk, ami nem tükrözte a verseny szakaszainak karakterét. A kvalifikációra viszont hasonlított, ezért oda be tudtuk állítani az autót, és azt is tudjuk, hogy a versenyen mire lesz szükségünk. A tesztpálya kijelölése is kicsit olaszosra sikerült, és a szervezésben is megvannak az olaszokra jellemző lezser momentumok, de a hangulat remek, már most jól érezzük magunkat” – mondta Herczig Norbert a szerdai tesztet követően.

    A római verseny két teljes versenynapján szombaton és vasárnap 13 gyorsasági szakaszt kell teljesíteni, ezek össztávja 190 kilométer, a teljes táv pedig 731 kilométer lesz.

    Azt a két gyorsaságit, ahol az előző versenyekről rossz élményeink voltak szerencsére kivették a programból. Van egy új szakasz, és egy olyan, aminek egy része új. A többi gyorsaságit viszont jól ismerjük már, van kész itinerünk rájuk. A felkészülés során a belső kamerás felvételek visszanézésekor sorra ugrottak be az élmények, tudtam, hogy hol mi fog következni. Emiatt egy picit úgy érzem, hogy ismerős pályákra jövünk versenyezni, enyhe túlzás, de mintha egy Mecsek Rallyra mennénk” – mondta a pályákról Herczig Norbert.

    erc Róma

    A már ismert gyorsaságikkal sem lesz sétagalopp a Rally di Roma Capitale, ez pedig az ellenfeleknek köszönhető. A nevezési listán 34 db R5-ös autó szerepel, és ahogy ez Olaszországban szokásos, az ERC pilóták mellett a hazai pályán mindig nagyon gyors olasz párosokkal is meg kell majd küzdeni.

    „A világbajnokságon kezdtük az idei évet Portugáliában, de azóta is olyan, mintha a vb-n mennénk. Sőt az ERC szerintem még egy fokkal erősebb is, mint a világbajnoki mezőny. Ennek ellenére optimista vagyok, mert az elmúlt évek tapasztalataira, és az idei évben elvégzett felkészülésre tudunk építeni. Lehet, hogy lesz, aki megmosolyog, de úgy érzem, hogy az első ötbe odaérhetünk. Az autó miatt is, és magunk miatt is. Ezt még úgy is reálisnak tartom, hogy a mezőnyben közel húsz olyan páros van, akik szintén képesek az első ötbe kerülni” – fogalmazta meg a célt Herczig Norbert.

    A jó helyezéshez kellenek a szurkolók is. A hazai támogatás, a csapat közösségi oldalain át küldött támogató üzenetek most is nagyon sokat jelentek a párosnak. A helyszínen lobogó magyar zászlók pedig mindig extra motivációt adnak a versenyzőpárosnak. Herczig Norbert erre a hétvégére szerepet cserél a fiával Herczig Patrikkal, a hétvégi Székesfehérvár-Veszprém Rallyn még Norbi izgult Patrikért, most pedig majd Patrik szurkol a pálya széléről édesapjának.

    Herczig Norbert
    Fotó: Skoda Magyarország
  • Aszfaltos futam következik az ERC-n

    Aszfaltos futam következik az ERC-n

    Az év harmadik versenyére a két murvás futam után aszfaltra költözik a Rally Európa-bajnokság. A Rally di Roma Capitale nevezési listáján négy magyar páros is szerepel.

    A péntektől vasárnapig tartó háromnapos versenyen 14 gyorsasági szakaszt kell teljesíteni. A gyorsaságik távja 190 kilométer, az összekötő szakaszok hossza 541 kilométer lesz. A 2004-es újraszervezés óta ez lesz az ötödik ERC verseny Rómában. 2017-ben Bryan Bouffier nyert Ford Fiestával, 2019-ban Giandomenico Basso diadalmaskodott egy Skoda Fabiával. 2018-ban és 2020-ban Alexey Lukyanuk nyert itt, előbb egy Skoda Fabiával, tavaly pedig a Citroen C3-mal.

    Az idei év legnagyobb újítása a Róma szívében rendezett 2.72 kilométeres szuperspeciál lesz. Az ismert szakaszok közül hiányzik majd a Pico gyorsasági, vasárnap viszont lesz egy új szakasz, a Collerpardo nevű 10.62 kilométeres pálya.

    A versenyre 99 páros adta le nevezését, közülük 63 ERC pontokért is harcol. A 34 Rally2-es autó között ott van Lukyanuk, Mikklesen, Gryazin, Breen, Basso is, tehát újra világbajnoki WRC2 mezőnynek is beillene az ERC. Természetesen Herczig Norbert és Ferencz Ramón is leadta nevezését. Az első két murvás futamon remek időeredményekkel nyitotta az évet a SKODA Rally Team Hungaria párosa, a bajnokságban a kilencedik helyen állnak, és nagyon motiváltan várják a versenyt. Hamarosan részletesebben is beszámolunk a felkészülésükről.

    ERC Róma
    fotó:@WORLD/MGR Images

    Az RC4-es mezőnyben két duó is képviseli Magyarországot. László Martin és Berendi Dávid az ERC3 Juniorban 11 ponttal a kilencedik, de nagyon nehéz versenyeken vannak túl. Év elején abban bíztak, hogy aszfalton érhetnek el igazán jó eredményeket, így most bizonyíthatnak. Tavaly László Martin egy szenzációs kategória harmadik hellyel mutatta meg Rómában, hogy mennyire gyors versenyző. A másik magyar duó a Vogel Adrienn – Notheisz Ivett kettős. Ők tavaly ötödikek lettek a római futamon, igaz Lászlóéknál majd 5 perccel lassabbak voltak. A római versenyre Ausztriában készültek, a Rallye Weiz-en a kategória hetedik helyén értek célba.

    Az ERC2-ben ezúttal Juhász Csaba és Juhász István indul egy Mitsubishi Lancerrel. Nekik sem ismeretlenek az olasz pályák, 2020-ban egy Clioval lettek ERC3 hetedikek, de 2018-ban Mitsubishivel az ERC2 második helyén ért célba Juhász Csaba, akkor Juhász Zsolt navigált.

    ERC Róma

  • A WRC promóterhez kerül az ERC is

    A WRC promóterhez kerül az ERC is

    A Motorsport Világtanács döntése alapján 2022-től a WRC promótere irányítja majd az ERC-t is. A cél az FIA Rally piramisának megerősítése, hogy az ERC egyértelműen a WRC előszobájává váljék.

    A döntés egy folyamat része, az FIA és a 2013 óta a WRC-t promótáló fantáziadúsan WRC Promoter GmbH névre keresztelt müncheni cég februárban már megállapodott arról, hogy a ralikrossz is a WRC promóter irányítása alá kerül. A WRX és az ERX esetén is többéves megállapodást kötöttek.

    Az FIA egy újabb nagy bajnokság kereskedelmi jogainak gyakorlásával bízta meg a csoportunkat. A WRC népszerűsítésében az elmúlt kilenc szezonban komoly eredményeket értünk el, így tökéletes helyzetben vagyunk ahhoz, hogy felvegyük az ERC-t portfóliónkba” – mondta Jona Siebel igazgató.

    Komoly potenciált látunk az ERC-ben, ami az európai kulcspiacokra fókuszál. A célunk, hogy továbbra is megtartsuk a sorozat identitását, de ugyanakkor jól illeszkedjen a WRC strukturájához is” – tette hozzá az igazgató.

    Peter Bayer, az FIA sportért felelős főtitkára is elégedetta  döntéssel. „Örülök, hogy az FIA és a WRC promótere közös víziót fogalmazott meg az FIA Rally Európa-bajnokság promóciójáról. Ez az új struktúra, egyetlen promóterrel a világ- és az európai szintű sorozat számára, valóban megerősíti az FIA Rally piramisát. Hidat teremt a két bajnokság között, és egyértelmű karrierutat biztosít a pilóták számára. A WRC promótere a komoly tapasztalatát elhozza az európai szintre is, és bízom benne, hogy a sorozat virágozni fog a jövőben. Szeretnék köszönetet mondani az Eurosport Events-nek, Andrew Georgiou-nak és csapatának az évek során az ERC-hez nyújtott jelentős és színvonalas hozzájárulásért. A kapcsolat továbbra is fennmarad azzal, hogy maradnak az FIA családján belül, mint számos pályaverseny promótere.”

    A döntés a Rally Hungary jövőjét is érinti. Őry Tamás a Rally Hungary promótere kiemelte, hogy eddig nagyszerű volt az együttműködésük az Eurosport Events-szel. A jövőben pedig azt várja, hogy a WRC promóterrel tovább emelkedik majd az ERC színvonala, amiből a Rally Hungary is sokat profitálhat.

    ERC WRC
    fotó: SKODA Rally Team Hungaria
  • Három pontot szereztek Herczigék Lettországban, de elégedettek a hétvégével

    Három pontot szereztek Herczigék Lettországban, de elégedettek a hétvégével

    Herczig Norbert és Ferencz Ramón az abszolút 13. helyen ért célba a Liepaja Rallyn, ezzel idei második ERC futamukon is három pontot gyűjtöttek. A SKODA Rally Team Hungaria párosa a verseny szombati napján remek időkkel teljesítette a gyorsasági szakaszokat.

    Az eredményünk egyáltalán nem tükrözi azt a teljesítményt és azt a tempót, amit tudunk ezeken a pályákon” – kezdte az értékelést a liepajai célban Herczig Norbert. „A két évvel ezelőtti önmagunkhoz képest jelentősen gyorsabban mentünk. Sajnos a kvalifikációs eredményünk meghatározta a versenyünket. Látszik, hogy a kvalifikáció egy olyan eleme a versenyeknek, ami idejétmúlt, nem véletlen, hogy a rali-világbajnokságon már kivezették.”

    Ahogy minden ERC futam, a Liepaja Rally is a kvalifikációval kezdődött, ami után az első 15 páros rajthelyet választhat. Herczig Norbert és Ferenc Ramón 14. helyen végzett a kvalifikáción, ami azt jelentette, hogy számukra a második rajtpozíció jutott az első napon. Ez pedig egy murvás versenyen együtt jár a pályán levő apró kavicsok letakarításával. Lettországban a takarítás súlyos másodperceket jelent.

    Pár apró hibám volt a kvalifikáción, így kerültünk ebbe a helyzetbe. Hogy miért nem hibáztunk még egy nagyot a végén, hogy kikerüljünk a legjobb tizenötből? Mert sportemberek vagyunk” – zárta le a pénteki nap eseményeit Herczig Norbert, és ezzel az érvvel nem lehet vitatkozni.

    Szombaton négy gyorsasági szakaszon összesen 88 kilométert autózott a páros a mezőny elején, ami után a második nap hat gyorsaságiját a 19. helyen várták. Herczig Norbert abban bízott, hogy a jobb rajtpozícióval sokat léphetnek majd előre, és így is lett. A reggeli első szakaszon rögtön ötödik idővel kezdtek.

    ERC Liepaja
    fotó: SKODA Rally Team Hungaria

    Éreztem már az első napon is, hogy mennyit fejlődtünk, de szombaton már az időeredmények is megmutatták ezt. Azt hiszem, hogy ha a gyakorlatilag hazai pályán versenyző futamgyőztes Gryazintól kilométerenként kevesebb, mint fél másodpercnyire vagyunk, az hatalmas eredmény. A szombati napot nyerő Andreas Mikkelsentől 90 kilométeren negyven másodpercet kaptunk, és kilencedikek lettünk a második napon. ERC pályafutásunk eddigi legjobb tempójára voltunk képesek murván, és megint vissza kell utalnom arra, hogy ez az idei felkészülésnek köszönhető. Az autó is tökéletes volt, a Škoda Fabia Rally2 evo hibátlanul működött a Liepaja Rallyn” – értékelt Herczig Norbert, majd az irányt is kijelölte a következő versenyekre.

    A mezőny elképesztően erős ebben a szezonban, nyugodtan mondhatom, hogy erősebb, mint a világbajnokság R5-ös mezőnye. Ebben a kőkemény versenyben elég egy apró hiba a gyorsaságin, akár csak egy nem tökéletes íven vett kanyar, és a nagy sebesség miatt, 180-as tempónál ez rögtön egy másodpercet jelent. Amikor a 18 kilométeres szakaszon az első 15 autó 12 másodpercnyire van egymástól, akkor akár egyetlen ilyen hiba is komoly következményekkel jár. Ezen a versenyen bebizonyosodott, hogy ha tovább akarunk fejlődni ezeken a pályákon, – mert természetesen van még fejlődési lehetőségünk – akkor nem csak tesztekre, hanem tesztversenyekre lesz szükségünk ebben a régióban.

    Végül még egy érdekes adat: a 2019-es Liepaja Rallyn Herczig Norbert és Ferencz Ramón az idei 3 perc 14 másodperces hátránnyal a hetedik helyen ért volna célba.

    A murvás versenyek után két aszfaltos futammal folytatódik a rali Európa-bajnokság, a SKODA Rally Team Hungária párosa július végén Olaszországban folytatja, egy hónappal később pedig a Barum Rally következik. A murvás tapasztalatoknak majd szeptember közepén, az Azori-szigeteken veszi hasznát Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A páros 20 ponttal kilencedik helyen áll a bajnokságban.

    ERC Liepaja
    fotó: SKODA Rally Team Hungaria
  • Gryazin nyerte a Liepaja Rallyt

    Gryazin nyerte a Liepaja Rallyt

    Nikolay Gryazin és Kontantin Aleksandrov nyerte a Liepaja Rallyt, így már háromszoros győztesek a Lettországi versenyen. Gryazin nagy előnnyel nyert, a második Craig Breen hátránya 17, a harmadik Lukyanuké pedig 30 másodperc volt. Herczig Norbert és Ferenc Ramón 13. helyen ért célba.

    A tízből hét gyorsasági szakaszt nyert meg a szinte hazai pályán versenyző Gryazin, kettőt Mikkelsen, egyet pedig Lukyanuk. Gryazin a végére már kiengedett, spórolt a gumikkal, és még a power stagen is csak ötödik lett. Nem akart kockáztatni, számára a legfontosabb a győzelem volt.

    A második Breen eseménytelen versenyen van túl, a megcélzott dobogót elérték, Gryazint pedig nem tudták megszorongatni. Lukyanuk is elégedett volt a célban, a zárónapon a hatodik rajtpozíció jutott neki, ezen a kavicsos murván pedig ez nem optimális.

    Negyedik lett a spanyol Llarena Efrén, ő az első napon defekt miatt veszített időt. Andreas Mikkelsen csak ötödik lett, az 1 perc 18 másodperces hátrányából az egy 1 percet egy büntetéssel kapott a második gyorsaságin késői rajtért.

    Herczig Norbert és Ferencz Ramón a 14. helyen ért célba, de Veibyéket kizárták a szabálytalan hátsó szárny miatt, így egy helyet előreléptek. Norbiék tempója sokkal jobb volt, mint 2019-ben, viszont az első napon takarítaniuk kellett, ezért a 19. helyről kezdték a második napot.

    ifj Érdi Tiborék az ERC2 második helyén fejezték be a versenyt, nem tudták megelőzni az orosz Feofanovot. A magyar páros ERC pontjait viszont elvették, mert a csapat által használt Suzukit még június 27-én látták a második gyorsaságin. Érdiék amúgy is bőven kaptak büntetést, a remote service-ben tiltott eszköz használatáért 30 másodpercet osztottak ki nekik. Emellé a hatos gyorsaságin késésért járt még 10 másodperc. Fizetniük is kellett, az ominózus Suzukival egy gabonaföldön parkoltak, ez 1000 eurójukba került és még a gabonában okozott kárért is ki kell fizetniük 500 eurót.

    László Martin és Berendi Dávid sem zárja szívébe az idei lett versenyt. Az első napon egy szikla megütötte az autó elejét emiatt ki kellett állniuk. Büntetést is kaptak, a csapatvezető Bessenyei Zoltán június 27-én behajtott a kettes gyorsaságira. A védekezésüket nem fogadták el, és két perc időbüntetéssel honorálták a szabálytalanságot. A páros végül a kategória 12. helyén fejezte be a versenyt.

    László Zoltán és Kovács Annamária az utolsó gyorsaságin csúsztak ki, a pilótát megfigyelésre kórházba szállították.

    ERC Liepaja
    fotó: SKODA Rally Team Hungaria
  • Gryazin vezet Lettországban

    Gryazin vezet Lettországban

    Az első nap végén Nikolay Gryazin vezet a Liepaja Rallyn. Az orosz előnye 10.6 másodperc Craig Breen előtt, a harmadik Llarena Efrén 24.3 másodperccel van Gryazin mögött. Herczig Norberték a 20. helyen állnak.

    Mosolyogva ért a nap végéi gyorsasági stopjába Herczig Norbert. Persze nem az abszolút huszadik helynek örült, hanem annak, hogy az első nap végére értek, az autó rendben van, és a gumikat is a terveknek megfelelően osztották be. A sebességük megítéléséhez már kicsit jobban el kell mélyedni a rali rejtelmeiben. Segít, ha az előttük induló Bonnato és a mögöttük rajtoló Scambola idejéhez viszonyítunk, ők is hasonló időket mentek, mint Norbiék. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a harmadik Efrén a 25. volt a mai rajtlistán, akkor világosság válik, hogy a nagy dolgok holnap dőlnek el, és a magyar párosnak jó esélye van egy lengyelországihoz hasonló eredményre is.

    A lett licensszel versenyző, helyben élő Gryazin persze más taktikát követ, ő az első nap négy gyorsaságiján  – a két rövid szakaszt törölték – mindent beleadott, de ő is óvatosan nyilatkozott a célban.

    Örülök, hogy ebben a pozícióban vagyunk, még akkor is ha gondunk volt a tapadással. Remélem, holnap könnyebb lesz, és a hátul levő srácok is előre kerülnek és meglátjuk a valódi tempójukat” – mondta Gryazin.

    Ugyanis Alexey Lukyanuk is csak a negyedik, Mikkelsen bő egy perces hátránnyal a nyolcadik, a WRC-től eltiltott Veiby pedig a hetedik.

    Az RC4-es kategóriában Jean-Baptiste Franceschi vezet egy Renault Clióval. László Martin és Berendi Dávid csak az első gyorsasági végéig ért el, a második szakaszon már nem volt eredményük.

    Az ERC2-ben ifj. Érdi Tibor és Csökő Zoltán 14.2 másodperc előnnyel vezet az R4-es Suzuki Swifttel versenyző orosz Dimitry Feofanov előtt. A négy gyorsaságiból kettőt nyertek a magyarok, kettőt az orosz páros, szombaton is nagy csata várható közöttük.

    Az RC3-as kategóriában László Zoltán és Kovács Annamária hátránya már több mint 4 perc a kategóriát vezető Ken Torn mögött.

    Szombaton hat gyorsaságin 90 kilométer vár még a mezőnyre.