Címke: ERC

  • A HUMDA veszi át a Rally Hungary promóteri feladatait

    A HUMDA veszi át a Rally Hungary promóteri feladatait

    Az idei évtől a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. veszi át a rali Európa-bajnokság (ERC) magyar futamának promóteri feladatait. Nyíregyházán és környékén október 22. és 24. között rendezik meg a versenyt, amely az utóbbi két évben nagy népszerűségnek örvendett és izgalmas csatákat hozott. A küzdelem az idén szorosabb, mint valaha, a Rally Hungary pedig a sorozat utolsó előtti futama, így elképzelhető, hogy nálunk dől el a bajnoki cím sorsa.

    A rali az autósport legnépszerűbb szakágaként kiemelten fontos a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. számára, amely ezért is növeli szerepét a szakágban. Ettől az esztendőtől a HUMDA látja el a rali Európa-bajnokság (ERC) magyarországi fordulójának promóteri feladatait. Ügynökségünk augusztusban az I. ZEG Rally Show szakmai partnereként vett részt raliesemény lebonyolításában, a hagyományteremtő rendezvényre több ezer ralirajongó látogatott ki. –

    A Zalaegerszegen szerzett pozitív tapasztalatok megerősítettek bennünket abban, hogy Magyarország helyét be kell betonozni az Európa-bajnoki sorozat versenynaptárában.

    Célunk, hogy az ERC-mezőny még jó néhány évig stabilan hazánkba látogasson, ez nem csupán a sorozat élmezőnyéhez tartozó versenyzőink miatt fontos, hanem a rali nagyszámú hazai rajongótábora miatt is – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    Az autó-motorsport népszerűsége az egész világon töretlen. Sportdiplomáciailag és sportszakmailag is örvendetes, ha a sportág jeles versenyeit vendégül láthatja Magyarország. Ez egyezik hazánk sportpolitikai célkitűzéseivel, amelynek továbbra is részét képezi minél több komoly nemzetközi sportverseny megrendezése. – Magyarország nemzetközi sportpolitikai törekvéseit a Kormány által elfogadott Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Stratégiában foglaltaknak megfelelően a HUMDA elősegíti, ezáltal üdvözöljük a döntést, hogy az idei évtől kezdve a rali Eb-futam promóteri feladatait is az Ügynökség látja el.

    A Rally Hungary megrendezése nemcsak sportszakmai, hanem turisztikai, idegenforgalmi és gazdasági szempontból is nagy jelentőséggel bír Nyíregyháza és a régió számára.

    Köszönet illeti a városvezetést, a verseny szervezőket, a promótereket és mindenkit, akik munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország és Nyíregyháza évről-évre részese lehet az Európa-bajnokság egy-egy futamának. Reméljük, hogy munkájuk révén még hosszú évekig betölthetjük a házigazda szerepét – tette hozzá Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője.

    Rally Hungary
    foto: HUMDA

    A Rally Hungary-re nemcsak Kelet-Magyarországról, illetve Magyarországról, hanem a környező országokból is nagy számban várhatunk látogatókat, ami tavaly és tavalyelőtt is élénkítette a turizmust a keleti régióban. – Amikor 2019-ben tizenhat év után a rali Európa-bajnokság mezőnye újra Magyarországra látogatott, a hazai és a nemzetközi promóter nem véletlenül választotta Nyíregyházát és környékét helyszínnek. Amellett, hogy a földrajzi adottságok tökéletes színteret biztosítanak egy aszfaltos ralifutamnak, az itteni emberek imádják az autósportot, különös tekintettel a ralira – ezt láthatta bárki, aki az elmúlt két évben megfordult a gyorsasági szakaszokon – nyilatkozta Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

    A versenynaptár egyik záró fordulója lévén arra is van esély, hogy hazánkban dől el az Európa-bajnoki cím sorsa. Az ERC állandó magyar résztvevője a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely az idén az élmezőny stabil tagja. Az ERC2 kategóriában az ifj. Érdi Tibor, Csökő Zoltán páros pedig az Európa-bajnoki címvédésért ül volán mögé. – Mivel az október 22. és 24. közötti Rally Hungary a versenynaptár utolsó fordulóinak egyike, még inkább ránk irányítja a figyelmet. Itt minden párosnak a maximumot kell nyújtania, hiszen a magyar futam eredménye nagyban befolyásolja a sorozat végeredményét. Az ERC-futam mellett párhuzamosan zajlik a rali országos bajnokság évzáró futama is, amelyen szintén nagy csata várható, hiszen a bajnoki címért zajló küzdelemben többen is részt vesznek. A fentiek garanciát jelentenek arra, hogy idén ismét sok néző lesz a gyorsasági szakaszok mentén, így a hangulatra sem lehet majd panasz – mondta Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke.

    A 2020-as Rally Hungary-n még szigorú Covid-protokollnak kellett megfelelni, azonban idén hazánk sikeres járványkezelésének köszönhetően már elenyésző a korlátozások mértéke. –

    Kizárólag az olyan elzárt területekre való belépéshez szükséges a védettségi igazolvány felmutatása a sportrendezvényekre vonatkozó szabályok értelmében, mint a Rabócsiring.

    Természetesen a rendkívül népszerű rabócsiringi szuperspeciál az idén sem maradhat ki a programból, mint ahogy megtartjuk az immár hagyományosnak számító nyíregyházi, városi szakaszt is vasárnap délelőtt – mondta Őry Tamás, a Truck Race Promotion Kft. ügyvezető igazgatója.

    Rally Hungary
    foto: HUMDA

     

  • Herczig Norberték beszámolója a Barum Rallyról

    Herczig Norberték beszámolója a Barum Rallyról

    Negyedik helyen ért célba a Barum Rallyn Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A rali Európa-bajnokság idei negyedik versenyén ismét végig az élmezőnyben autózott a SKODA Rally Team Hungaria párosa. A változatos időjárás miatt a szokottnál is nehezebb Barum Rallyn hibátlan versenyzéssel bizonyították, hogy az ERC élmezőnyéhez tartoznak.

    Ez egy óriási eredmény, és most nem csupán a mezőny erőssége miatt, hanem azért is, mert ilyen körülmények között ezek a pályák brutálisak. Szavakban nem lehet visszaadni azt, hogy milyen volt ez a verseny. A Barum Rally „normál” időjárási körülmények között is nagyon nehéz, ami pedig ezen a hétvégén volt, az maga a totális ralis káosz. Az amúgy is folyamatosan változó aszfalt, most állandóan váltakozott a száraz, a kicsit nedves, az esős és a saras állapot között. Ezt kellett valahogy kezelni, ebben segített az eddigi Eb rutinunk, valamint az idei nagyon intenzív tesztprogramunk. Nagyon boldogok vagyunk, hogy célba értünk, és újra az élmezőnyben végeztünk” – mondta Herczig Norbert.

    A verseny legnehezebb szakasza a szombati utolsó gyorsasági volt. A 19 kilométeres Pindula nevű pályát ráadásul sötétben kezdte a mezőny. A SKODA Rally Team Hungaria párosa itt sem jött zavarba, egy parádés negyedik hellyel okoztak meglepetést a riválisoknak.

    Nemcsak a sötét, hanem a sár is nehezítette ezt a szakaszt, és hogy még ezt is lehetett fokozni, azt a nagy esőnek köszönhettük. A szakadó eső miatt biztonsági okokból eltolták a rajtot, de ezalatt kihűltek az abroncsok is. Tudni kell, hogy a Pindula gyorsasági az egyik legnehezebb Európában, a ralis társadalom „normál” körülmények közt is megsüvegeli ezt a szakaszt. Na ezen kellett sötétben, vízen-sáron, gyorsan menni. Így utólag persze már azt mondom, hogy nagy élmény, férfimunka volt, de egy hosszú nap végén nem erről álmodik pilóta és navigátor. Büszkék vagyunk erre a szakaszra, mert ott csak a pályaismerettel rendelkező cseh versenyzők tudtak minket megelőzni” – mesélte Norbi a szombati utolsó gyorsasági eseményeit.

    A napot a hetedik helyen zárta a páros, de nem alakultak ki nagy különbségek, így a vasárnapi hat gyorsaságira maradt a döntés. Igaz, Norbiéknak némi gumihátránnyal is meg kellett küzdeniük a zárónapon.

    „A kvalifikációra vizes gumikat tettünk fel, mert magabiztosabb voltam vele, és úgy számoltuk, hogy a hétvégén úgyis szükség lesz a vizes abroncsokra. Az időjárás tekintetében nem jött be a számításunk, mert bár sokszor esett, de nem kellettek az esős gumik. Mivel a versenyen használható 16 abroncsba a kvalifikáción használtak is beleszámítottak, emiatt mi gyakorlatilag 12 gumival teljesítettük a Barumot, miközben a többiek intermédia gumikat választottak a kvalifikációra, és ezeket a versenyen is fel tudták használni. Ez elég nagy hátrányt jelentett, de látni kell, hogy hiába voltunk itt harmadszor, most először értünk célba, tehát most szereztük meg azt a pályaismeretet, amire később építeni tudunk” – árulta el Herczig Norbert.

    ERC Barum
    fotó: MGR Images

    A vasárnap reggeli gyorsasági szakaszon okozott némi hátrányt a kevesebb abroncs, itt „csak” nyolcadik lett Norbi és Ramón, de aztán úgy felgyorsultak, hogy a nap felénél már az ötödik helyen álltak. A három záró gyorsaságin előbb egy negyedik időt mentek, majd Jan Kopecky mögött mindössze 0.9 másodperces különbséggel villantottak egy második időt. A verseny utolsó szakszán megint nagy csata várt a SKODA Rally Team párosára. A negyedik helyen álltak, az előnyük 0.6 másodperc volt a hazai pályán versenyző Filip Mares előtt. A záró gyorsaságin harmadik idővel jöttek végig, ám a Maresék még gyorsabbak voltak és előreléptek. Az összetettben komoly előnnyel vezető Eric Cais azonban hibázott, felborultak, és ezzel mindenki egy helyet előre lépett, így Herczig Norbert és Ferencz Ramón végül a negyedik helyen fejezte be az utóbbi évek legkeményebb Barum Rallyját.

    Fantasztikus eredmény, nagyon boldogok vagyunk. Az első Barum Rally, ahol célba értünk, és csak hajszálra voltunk a dobogótól. Ez az a verseny, amire a ralihoz értők is azt mondják, hogy ha jól mész a Barumon, akkor mindenhol gyors vagy. Mi most nagyon jól mentünk a Barumon! Külön öröm, hogy ezt az eredményt a jubileumi 50. versenyen értük el, ahol a SKODA Motorsport is a 120. évfordulóját ünnepelte. Ahogy a verseny előtt mondtam, eddig nagyon sokat kaptam ettől a márkától, és most boldog vagyok, hogy a mi teljesítményünk is benne van abban, hogy a SKODA úgy ünnepelhetett, hogy az első hat helyen ŠKODA Fabia Rally2 evo-val induló páros végzett. Fontos volt ez a siker azért is, mert közel két év után most kezdtünk visszatérni a pandémia előtti időkhöz. A szurkolók végre bejöhettek a szervizparkba, és szokás szerint rengeteg magyar volt közöttük. Erre szükségünk is volt. Ahogy sokszor elmondtam már, nekünk hatalmas erőt ad az, amikor meglátunk egy magyar zászlót a pálya szélén, vagy meghalljuk a magyar szót a szervizparkban. A Barum emellett az a verseny, ami Csehországban népünnepély, rengetegen vannak, óriási az érdeklődés, és a csehek nemcsak szeretik, értik is a rallyt. Éreztük is a figyelmet, tudták, hogy mit jelentenek az idei eredményeink, és a verseny végén folyamatosan jött az elismerés felőlük is, és persze a versenytársaktól is” – értékelt Herczig Norbert.

    A szóbeli elismerés mellett pontokkal is honorálták a SKODA Rally Team Hungaria párosának teljesítményét. A Barum Rallyn 21 ERC bajnoki pontot szerzett a duó, ezzel Alexey Lukyanukkal holtversenyben az ötödik helyen állnak, de a második és harmadik helyezett sincs messze tőlük. A Rali Európa-bajnokság a Barum Rallyval a szezon feléhez érkezett, szeptember közepén az Azori-szigeteken újra murvás versennyel folytatódik a küzdelem.

    ERC Barum
    fotó: MGR Images
  • Kopecky újra megnyerte a Barum Rallyt, Herczigék a negyedikek

    Kopecky újra megnyerte a Barum Rallyt, Herczigék a negyedikek

    Jan Kopecky és Jan Hlousek nyerte a Barum Rallyt, Andreas Mikkelsen és Filip Mares előtt. Herczig Norbert és Ferencz Ramón mindössze 3.8 másodperc hátránnyal lett negyedik.

    Óriási drámával ért véget a Barum Rally, az utolsó gyorsasági előtt 20 másodperccel vezető Eric Cais a zárószakaszon felborult. A baleset után megállították a versenyt és nem is indították újra. Kopecky a célban is elismerte, hogy a Zlinben hazai pályán versenyző Caist illette volna a győzelem.

    „Úgy érzem Erik megérdemelte volna, hogy nyerjen. Nagyon nehéz verseny volt, változó körülményekkel, néhol esett, néhol száraz volt. Köszönöm a csapatnak, jövőre visszatértünk” – mondta közvetlenül kilencedik Barum Rally győzelme után Kopecky.

    Andreas Mikelsen is előrelépett egy helyet, így második lett a Barumon, ezzel nagyot lépett a bajnokságban, és ellépett Lukyanuktól, aki a tesztbalesete után nem tudott indulni a versenyen.

    Hatalmas harc folyt a dobogó harmadik fokáért Herczig Norbert és Filip Mares között. A cseh versenyző hat tizedmásodperces hátrányban volt a 14. szakasz végén, de Norbiéknak nem sikerült megtartani a minimális előnyt. Hiába lettek harmadikak az utolsó gyorsaságin, Mares 4.4-másodperccel gyorsabb volt, és megszerezte a harmadik helyet.

    ERC Barum
    fotó: MGR Images/SKODA Rally Team Hungaria

    „Élveztük az utolsó gyorsaságit. Csúszós volt, nehéz körülményekkel, trükkös időjárással. Az eleje száraz volt, aztán esett, majd a vége megint száraz volt” – mondta az utolsó stopban hatalmas mosollyal Herczig Norbert. A magyar páros egy pillanatig sem volt csalódott, hogy ezúttal lemaradtak a dobogóról, mivel a teljesítményük az olaszországihoz hasonlóan kifogástalan volt. Az extrém nehéz Barum Rallyn csak Mikkelsen és a két cseh versenyző tudta megelőzni Norbit és Ramónt, az ötödik Marczyk pedig már 44 másodperccel volt mögöttük.

    A fiaerc élő közvetítésében Norbiék célba érkezése 29:11-től, Caisék balesete 32:10-nél.

    Az ERC2-ben magyar siker született, Érdi Tibor és Csökő Zoltán nagyot csatázott Victor Cartierrel, de az ellenfél Yarisa a 13 gyorsaságin megállt. Érdiéknek így csak be kellett érni a 14-es gyorson (a 15-öst nekik már törölték), és majd másfél perccel nyerték a kategóriát a második helyen végző Fiat Abarhttal induló Dariusz Polonski előtt.

    Az ERC3-ban négy másodperc hátránnyal lett negyedik László Martin és Berendi Dávid. Ez dobogót ért az ERC3 Juniorban. Ők nagy csatát vívtak Maior Norberttel és Franchescivel, végül a francia pilóta nyerte a Junior kategóriát, Maior lett a második, Lászlóék pedig a harmadikak.

    Szintén az ERC3-ban indult Vogel Adrienn és Notheisz Ivett, akik első Barumjukon csak célba akartak érni. Sikerült nekik, majd 10 perccel voltak lassabbak László Martinéknál.

    Célba ért Juhász Csaba és Juhász István is, ők ötödikek lettek az ERC2-ben, de bő negyedórát kaptak Érdiéktől is.

    ERC Barum
    fotó: MGR Images/SKODA Rally Team Hungaria

     

  • Eric Cais az élen a Barum első napján, Herczigék a hatodik helyen

    Eric Cais az élen a Barum első napján, Herczigék a hatodik helyen

    A cseh Eric Cais vezet a Barum Rallyn a szombati nap végén. A második Jan Kopecky, a harmadik Andres Mikkelsen. Herczig Norbert és Ferencz Ramón a hatodik helyen áll a kilencedik gyorsasági után.

    Az időjárás tette igazán nehézzé az idei Barum Rallyt. Esik, nem esik, vizes, száraz, félig nedves, az aszfalt minden elképzelhető állapotában fellelhető a pályákon. Ennek ellenére a versenyzőn nagyon élvezik, ahogy Herczig Norbi mondta a hetes gyorsasági végén: „Igazi rally”.

    Az élen pokoli küzdelem folyik Kopecky, Cais és Mikkelsen között. A két cseh pilóta között mindössze 2.1 másodperc a különbség, épp a kilences gyorsaságin cseréltek helyet. Mikkelsen pedig a nap utolsó gyorsaságiján szakadt le tőlük, az addig 9 másodperces hátránya 16-ra nőtt, mert nem akart kockáztatni.

    A negyedik helyen Simon Wagner áll, ő már 54 másodpercre van a vezető Caistól. Mögöttük Filip Mares, aki remek időt ment a nap végén, és ezzel lépett előre az ötödik helyre.

    „Vannak helyek ahol egy picit óvatosabbak vagyunk, de ezt érzem is belül. Ha ez nincs, akkor nyilván picivel talán lehetnénk előreébb, de egyáltalán nem vagyok elégedetlen, nagyon örülök, hogy itt vagyunk, és eddig nagyon jól sikerült számunkra” – mondta Herczig Norbi a nyolcas gyorsasági után. Érezte, hogy az abroncsválasztás lesz nehéz az utolsó két gyorsaságira, és igaza is lett. A nyolcadik szakaszon a teljesen esős és a száraz között változott a pálya. Szerencsére ők még átjutottak, de később megállították a szakaszt a rossz helyen álló nézők miatt. A kilencedik gyorsaságira leszakadt az ég, el is halasztották a rajtot. Az ominózus kilences gyorsaságin, már sötétben Norbiék repesztettek egy negyedik időt, Mikkelsent is verték két másodperccel, és ezzel csak 2.4 a hátrányuk Maresék mögött. „Extrém nehéz volt, és extrém óvatosak voltunk” – mondta a gyorsasági céljában Norbi. Mi lett volna, ha nem azok?

    A hetedik Marczyk nem ment jól az utolsó szakaszon, ezzel leszakadt Norbiéktól, és már 35 másodpercre van tőlük.

    ERC Barum
    fotó: MGR Images

    Az ERC2-ben is nagy volt a harc, de a hetedik gyors végére Érdiék már 15 másodperces előmyt építettek ki. Utána a balesetek, az eső, a sötétség és a rossz helyen álló nézők miatt akadozott a lebonyolítás. Sokat állt a mezőny, majd újraindultak és a nyolcadik szakasz után Érdiék 13.4 másodperccel vezettek, Juhászék pedig a hatodik helyen álltak. A nap végére az Érdi – Csökő páros előnye 36 másodpercre nőtt a kategóriában.

    ERC Barum
    fotó: Király Gábor

    Az RC4-ben a 8. gyorsasági végéig tiszta a kép. Marijan Griebel vezet egy Opel Corsával. László Martin és Berendi Dávid a hatodik, 2 perc 29 másodperc a hátrányuk. Az ERC3 Junor kategóriában ez a második helyet jelenti és csak 6 másodpercre vannak Maior Norbertéktől. Vogel Adriennék a 19. helyen vannak az RC4-ben, hét perc a hátrányuk.

    Vasárnap hat gyorsasági vár a mezőnyre.

    Végül egy kis ízelítő a Barum tempójából, Jan Kopecky és Pavel Dresler a harmadik gyorsasági szakaszon:

  • Mikkelsen volt leggyorsabb a Barum kvalifikációján

    Mikkelsen volt leggyorsabb a Barum kvalifikációján

    Andreas Mikkelsen nyerte a Barum Rally kvalifikációját Erik Cais és Jan Kopecky előtt. Herczig Norbert és Ferencz Ramón 11. lett.

    A 4 kilométeres Malenovice szakasz vizes pályával várta a Barum indulóit. Mind a négy magyar páros rendben teljesítette a kvalifikációt.

    Nehéz ez a nap és az egész hétvége az lesz minden versenyzőnek. Nagyon jó bemelegítés volt, eddig még nem mentünk vizes pályán” – mondta Herczig Norbert. A SKODA Rally Team Hungaria párosa a 11. lett, ám Mikkelsen mögött csak 2.928 másodperc volt a hátrányuk. Ez a minimális különbség ismét előrevetíti azt, hogy ERC élmezőnye nagyon szoros lesz. Norbiéknak valóban meg kellett szokni a vizes aszfaltot. A verseny előtti mecseki teszten Fekeden csak a reggeli első körben tudtak vizes aszfalton menni, utána már felszáradt a pálya. Az időeredményük azonban azt mutatja, hogy nem jelent számukra problémát az eső, és a beállítások is megvannak.


    „Örülünk ennek az időnek, szeretek vezetni az esős, saras pályákon” – mondta ifj. Érdi Tibor. Állítását az ERC2 első helyével támaszototta alá, 3.1 másodperccel volt gyorsabb, mint a kategória második Toyota Yaris. A szabadedzésen jelentkező fékprobléma a kvalifikációra sem szűnt meg, a Mitsubishin picit ráztak a fékek. A csapat délután igyekszik orvosolni a problémát.

    ERC Barum
    fotó: Király Gábor

    Először vagyunk itt ezzel az autóval, és nagyon rossz időt futottunk. Nehéz, de lépésről lépésre haladunk” – nyilatkozta László Martin, aki az RC4 kilencedik helyén végzett, bő 10 másodperces hátránnyal.

    Szintén az RC4-ben lett 11. Vogel Adrien, aki már annak is örülne, ha célba érnének: „Első kvalifikációnk a Barumon, nagyon csúszós volt. Csak be akarjuk fejezni a versenyt, és tapasztalatot szeretnénk gyűjteni.”

    Jó móka volt és jó tempó. Sokat drifteltünk” – ezt már Juhász Csaba mondta, akik ugyan kaptak 30 másodpercet Érdiéktől, de ez nem zavarta őket, a lényeg, hogy élvezik a versenyzést.

    Folytatás péntek este 21:15-kor az első gyorsasági szakasszal Zlínben.

  • Herczig Norberték tökéletesen felkészültek a Barumra

    Herczig Norberték tökéletesen felkészültek a Barumra

    Feltöltődve, mentálisan és fizikálisan is kipihenten utazik Csehországba Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A SKODA Rally Team Hungaria párosa a római dobogó után bizakodva várja a jubileumi 50. Barum Rallyt

    Augusztus elején a ZEG Rally Shown a hazai szurkolókkal találkozott a páros, majd egy rövid pihenésre is jutott idő. Az ERC negyedik versenyére ismét egy mecseki teszttel hangolódott a páros, ami után elégedetten utaztak el Zlínbe.

    „Éppen annyi időt töltöttünk az autón kívül, hogy már újra hiányzik a versenyzés, de a lendület még megmaradt” – kezdte Herczig Norbert az utolsó teszt után. „Pontosan azt érzem, mint az olaszországi verseny előtt, alaposan felkészültünk, és nagyon várjuk már a versenyt. Zalaegerszegen a hónap elején még örömautóztunk, de ahogy ott is elmondtam, azért a Barum első városi gyorsaságija is szem előtt volt, arra is teszteltünk. Ebben az évben három kört megyünk Zlínben, ami már több mint kilenc kilométer lesz, ezért fontos, hogy ott is jó időnk legyen. A neheze azonban szombaton és vasárnap vár majd ránk, azokra a gyorsaságikra pedig a teszten sikerült megfelelően felkészülni.”

    A szombati napon nyolc, vasárnap pedig hat gyorsaságit jelöltek ki a szervezők a Barum Rallyra. A verseny gyorsaságijainak össztávja 210.9 kilométer lesz, és hiába ünnepi esemény az 50. Barum Rally, a verseny nem lesz könnyebb, a kihívás most is óriási lesz.

    Alkalmazkodni kell. Szinte méterről méterre. Folyamatosan változik az aszfalt minősége, az út szélessége, és ha még az időjárás sem lesz állandó, akkor az is bonyolítja a képet. Aszfaltos verseny ez is, mint az olaszországi forduló volt, mégis nagyon más a két esemény karaktere. Másképp is kell versenyeznünk, itt a siker egyik kulcsa az lesz, hogy megtaláljuk azt az egyensúlyt a tempóban, ami még nem túl sok, de nem is kevés. Húzós, pontos, de okos versenyzésre lesz szükség. Más beállításokkal is készültünk, és a teszten szerencsére meg is találtuk azt az optimumot, amit szerettünk volna. A cseh mérnökünktől vadonatúj lengéscsillapítókat kaptunk, és a teszten körröl körre egyre jobb lett a ŠKODA Fabia Rally2 evo. Most is úgy fejeztük be a gyakorlást, mint legutóbb, én is és Ramón is azt mondtuk a nap végén, hogy készen állunk” – mondta Herczig Norbert.

    Bár a Barum eddig nem volt kegyes a pároshoz, egyszer baleset, egyszer pedig műszaki hiba miatt kellett kiállniuk, mégis örömmel tér vissza Csehországba Herczig Norbert.

    Azért is fontos verseny számunkra az idei Barum Rally, mert nemcsak a verseny történetének mérföldköve ez a jubileum, hanem a ŠKODA Motorsport is 120 éves fennállását ünnepli, én pedig ezer szállal kötődök a márkához. Sokat kaptam a ŠKODA-tól a pályafutásom során, most pedig már csak miattuk is mindent megteszünk azért, hogy a magunk részével hozzájáruljunk az ünnepléshez. Másrészről a Barum mindig óriási kihívás egy versenyzőnek. Annyira összetett, annyira más, mint a többi raliverseny, hogy egy itt elért jó eredménynek óriási értéke van.”

    Herczig Norbert és Ferenc Ramón a Rali Európa-bajnokság ötödik helyén érkezik a Barum Rallyra. Most sem lesz könnyű dolguk, mert ahogy ebben az évben minden alkalommal, az ERC mezőnye ezúttal is sokkal erősebb, mint a világbajnokság WRC2 kategóriája. A nevezési listán 29 Rally2-es versenyautóval induló páros neve szerepel, Herczig Norbert és Ferencz Ramón az 5-ös rajtszámmal indul majd.


    A Barum Czech Rally Zlín programja:

    2021. 08. 27. péntek:

    QS          Kvalifikáció – Malenovice                                     4.07 km            10:30
    Rajtceremónia                                                                                          17:00

    SS1         Zlin                                                                      9,18 km            21:15

    2021. 08.28. szombat:
    SS2         Brezova                                                              12.73 km            09:31
    SS3         Hostalkova                                                         18.86 km            10:29
    SS4         Komarov                                                              8.46 km            13:17
    SS5         Pindula                                                               18.95 km            13:55
    SS6         Brezova                                                              12.73 km            15:28
    SS7         Hostalkova                                                          18.86 km            16:26
    SS8         Brezova                                                              12.73 km            19:14
    SS9         Hostalkova                                                          18.86 km            19:52

    2021. 08. 29. vasárnap:
    SS10      Halenkovice                                                         8.85 km            08:03
    SS11      Biskupice                                                             7.59 km            08:51
    SS12      Majova                                                               25.43 km            09:54
    SS13      Halenkovice                                                         8.85 km            12:42
    SS14      Biskupice                                                             7.59 km            13:30
    SS15      Majova                                                               25.43 km            14:33
    Céldobogó                                                                                                   17:15

  • Itt a Barum Rally nevezési listája – öt magyar páros indul

    Itt a Barum Rally nevezési listája – öt magyar páros indul

    A jubileumi 50. Barum Rallyra rengeteg nevezés érkezett. A 146 autóból 61 indul az ERC pontokért, közülük 29-en Rally2-es autóval.

    15 gyorsasági 210 kilométeren, mellé 574 kilométer etap, ez vár a 146 nevezőre az idei Barumon. Augusztus 27-én 17 órakor rajtol a mezőny Zlin főteréről, és ugyanide érkeznek meg vasárnap 17:12-kor a versenyben maradt párosok.

    Fontos információ, hogy a versenyen részt vehetnek nézők is, a részletes szabályokról itt írnak a szervezők. A legfontosabb, hogy a 2 méteres védőtávolságot be kell tartani, ahol ez nem lehetséges, ott maszkot kell viselni. A szervizparkba és a VIP területekre ingyenesen kapható karkötővel lehet belépni. A karkötőhöz oltási igazolás, 7 napnál korábbi negatív PCR teszt, 72 óránál korábbi negatív antigén teszt vagy immunitást igazoló dokumentum szükséges.

    A nevezési listán természetesen ott van Jan Kopecky neve is. A csehek hőse kilencszer nyerte meg a versenyt, az utolsó öt alkalommal sorozatban állt a dobogó tetején. Az élmezőny megint pokoli erős lesz, Lukyanuk, Mikkelsen és az Ypres Rallyn győztes Huttunen is indul. Nekünk a legfontosabb az 5-ös rajtszám lesz, ezt kapta Herczig Norbert és Ferencz Ramón, akik ismét aszfalton mutathatják meg, hogy számolni kell velük a dobogóesélyesek között.

    AZ ERC2-ben két magyar duó indul, Ifj. Érdi Tibor és Csökő Zoltán mellett Juhász Csaba és Juhász István is leadta nevezését. Mindketten Evo X-es Mitsubishivel versenyeznek.

    Az RC4-ben is két párossal leszünk érdekeltek. László Martin és Berendi Dávid egyre gyorsabb a Peugeot 208 Rally4-gyel, Vogel Adrienn és Notheisz Ivett pedig a Ford Fiestával áll rajthoz.

    Az 50. Barum Rally nevezési listája itt érhető el.

    ERC Barum
    fotó: fiaerc.com
  • A WRC vezetője akár egy magyarországi futamra is lát lehetőséget

    A WRC vezetője akár egy magyarországi futamra is lát lehetőséget

    A WRC rendezvényigazgatója Simon Larkin elmondta, hogy a jövőben nem csak az ERC pilóták számára képzelik a WRC előszobájának a sorozatot, hanem a versenyek is léphetnek egy lépcsőfokot.

    „Nem csak a fogadó országokban, hanem az egész régióban növelni szeretnénk az ERC rangját”mondta a Dirtfishnek Larkin.

    „Tiszteletben tartjuk azt, amit az Eurosport tett az elmúlt években, de most úgy érezzük készen állunk, hogy ezt tovább építsük, felhasználva a WRC-ből származó tudásunkat a tartalomelőállítás és a médiaszolgáltatókkal területén”

    Ezzel tulajdonképpen azt a sikeres receptet kívánják átültetni a Európa-bajnokságba, ami a Vb-n már működik, és amivel újra felvirágoztatták a sportágat. A promóter viszont nem állna meg itt, az általuk elképzelt komplex rendszerben a versenyek rendezői számára is izgalmas lehetőséget villantottak meg.

    Liepaja László
    fotó: Bastien Roux / DPPI

    Hiszünk abban, hogy a rali piramis lehetőséget nyújt a versenyzők számára, hogy az ERC-ből a WRC-be kerüljenek. Ugyanígy gondolkodunk az eseményekről is. Együtt akarunk dolgozni a kormányzatokkal melyek támogatást nyújtanak a versenyeknek, olyan országokban mint például Magyarország, Lettország és Lengyelország, hogy még nagyobb megtérülést kínáljunk a befektetéseiknek. Alapvetően az lenne a tervünk, hogy meghatározott évekre fektessenek egy ERC fordulóba, és az infrastruktúrát valamint a tapasztalataikat felépítve WRC versenyt rendezzenek” – fejtette ki Larkin.

    A Rally Hungary tökéletesen illik ebbe az elképzelésbe. A magyar verseny minden alkalommal nagyon sikeres volt, független szereplők is elismerik, hogy sok tekintetben már most megközelíti a WRC szintjét.

    Az igazgató azt is elmondta, hogy lehetőséget lát arra, hogy a jövő évi ERC naptár nyolc helyett kilenc versenyt tartalmazzon, de jelenlegi versenyek jövőjét nem vonják kétségbe.

    „Számos eseménynek van 2022 végéig tartó szerződése a Discoveryvel, ezek folytatását jelenleg értékeljük. A következő év kulcsa a stabilitás lesz.”

    Mi, mint a Rally Hungary promóterei nagyon örülünk ennek az elgondolásnak. A célunk továbbra is az, hogy minél magasabb szinvonalú nemzetközi eseményeket hozzunk Magyarországra. A WRC szintet ebben az évben már megismertük, nyitottan várjuk a további részleteket” – mondta Őry Tamás, a Rally Hungary promótere.

    Rally Hungary
    Fotó: Magyar Gábor
  • Ralifesztivál Zalaegerszegen a HUMDA szakmai közreműködésével

    Ralifesztivál Zalaegerszegen a HUMDA szakmai közreműködésével

    Már csaknem ötvenen neveztek a hétvégi ZEG Rally Show-ra, amelyet a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. szakmai közreműködésével a Truck Race Promotion szervez Zalaegerszegen. A megyeszékhelyen és a ZalaZONE-ban a raliautók minden kategóriája bemutatkozik, a kuriózum WRC csodáktól egészen a Trabantig.

    Augusztus 8-án Zalaegerszegre több mint két évtized után tér vissza a rali a ZEG Rally Show rendezvénnyel. A rallyshow indulói nyolc gyorsasági szakaszt teljesítenek a két helyszínen. A rendezvény a nézők számára ingyenes. Az indulók közt biztosan ott lesz Bútor Róbert a Citroen C3 WRC-vel. Herczig Norbert és Ferencz Ramón a ZEG Rally Show-n ünnepli a szurkolókkal a római ERC futamon elért harmadik helyét, hazánkban idén először Zalaegerszegen indul a páros. Turán Frigyes is elhozza a Volkswagen Polo GTi R5-öt, és Csík Zoltán is megmutatja a Subaru Impreza WRC-t.

    – Egy rali showhoz hozzá tartoznak a Ladák is, Papp Arnie biztosan ott lesz. Kőváry Barna is kedvenc autómárkájával, a Trabanttal vesz részt az eseményen, de Ollé Sasa és Balog Jani is látható lesz Zalaegerszegen. Érdekességként ralikrossz autók is végigmennek a pályákon, Benyó Máté új szerzeményét hozza el a ZEG Rally Showra. Természetesen az amatőr versenyzők is indulhatnak, egészen biztos, hogy ők is látványosan autóznak majd. A ZEG Rally Show gyorsasági szakaszait kijelölt nézői pontokról lehet megtekinteni, külön családi nézői ponttal is készülnek a szervezők – hívta fel a figyelmet Őry Tamás, a Truck Race Promotion ügyvezetője.

    Herczig Norbert és Ferenc Ramón idén először most, ráadásul a fantasztikus olaszországi ERC harmadik helyezést követően találkozhat a hazai szurkolókkal a ZEG Rally Show-n. – Eredetileg nem az volt a terv, hogy a Skoda Fabia R5 evo2-vel indulunk Zalaegerszegen, de a Rally di Roma Capitale és az ott elért harmadik helyünk után újragondoltuk a terveket. Úgy döntöttünk, hogy megmutatjuk a magyar közönségnek is azt az autó, amivel ezt az eredményt elértünk. Igazi örömautózásra készülünk, de természetesen az autóversenyzői véna abban a pillanatban érvényesülni fog, amikor elrajtolunk az első gyorsaságin. Tehát nem fogunk lassan menni, de az biztos, hogy most a néha az időeredménynek nem kedvező, de látványosabb autózás is előtérbe kerül. A városi gyorsaságikat egyébként is nagyon szeretjük, Rómában is éreztük, hogy ott vannak a pálya szélén a szurkolók. Most Zalaegerszegen is erre készülünk. A városi szakaszokon és a ZalaZONE-ban is sok nézőre számítok – hangsúlyozta Herczig Norbert.

    A Rally Show másik fénypontja Bútor Róbert és a világ egyetlen magántulajdonú C3 WRC raliautója lesz. Ezzel a hétszeres ralivilágbajnok Sébastien Ogier versenyzett a 2019-es szezonban. – Rögtön igent mondtam az indulási felkérésre, hiszen nekem most az új autó miatt minden kilométer ajándék és óriási élmény. Természetesen a nézők miatt is szerettem volna indulni, és mivel ez inkább show jellegű esemény, még jobban tudunk a látványra koncentrálni, és ezzel kiszolgálni a szurkolókat. Új terep következik számunkra, aszfalton és murván mentünk már a WRC-vel, de városban még nem. Van is az autón egy városi szuperspeciál program, ezzel szinte teljesen hátsókerekes aszfalton az autó – emelte ki Bútor Róbert raliversenyző.

    – Büszkék vagyunk rá, hogy közreműködésünknek köszönhetően térhet vissza Zala megyébe a rali. A HUMDA számára kiemelten fontos ez a szakág, ezt mi sem bizonyítja jobban a ZEG Rally Show megrendezésénél, amely révén több ezer ralirajongó vehet részt az eseményen. A HUMDA által a legtehetségesebb magyar autó- és motorversenyzők támogatására életre hívott programban is ugyanúgy részt vehetnek a raliversenyzők, mint bármely más szakág sportolói. A program első pályázati időszaka várhatóan 2021 őszén indul és már kezdő szinttől nyitott lesz minden autó- és motorsport szakág versenyzője számára – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    A HUMDA nagyszabású támogatási rendszerének célja, hogy felkutassa, felmérje és felkarolja a legtehetségesebb magyar autó- és motorversenyzőket, ebbe természetesen a rali is beletartozik. Ennek a rendszernek a segítségével a lehető legtöbb fiatal kóstolhat bele az autó- és motorversenyzés világába. A programba mérhető, objektív adatok alapján kerülhetnek majd be a tehetségek és az innovatív, folyamatosan fejlesztett, finomított kiválasztási rendszer segítségével valóban a leginkább rátermettek kaphatnak majd lehetőséget arra, hogy magasabb szinteken is megmérettessék magukat. A sportágban korábban elért eredmények mellett többek között a vezetéstechnikát, valamint a fizikai- és mentális alkalmasságot is értékelik a szakemberek.

    A ZEG Rally Show-val párhuzamosan a HUMDA ingyenes vezetéstechnikai tréninget szervez motorosoknak HUMDA Moto Safety 2.0 néven. A közlekedésbiztonsági program kétszáz résztvevője gyakorlati tréningen és elméleti előadáson vehet részt.

  • Herczig Norbi élményei Rómából

    Herczig Norbi élményei Rómából

    Harmadik lett a Rally di Roma Capitale-n Herczig Norbert és Ferencz Ramón, ezzel megszerezték harmadik ERC dobogós helyezésüket. A rali Európa-bajnokság idei harmadik versenyén magabiztos autózással szombat reggeltől vasárnap délutánig a negyedik helyen állt a SKODA Rally Team Hungaria párosa, majd az utolsó gyorsasági szakaszt megnyerték, és ezzel 3 tizedmásodperces különbséggel megszerezték a harmadik helyet.

    Nekem ez most felér egy győzelemmel” – kezdte az értékelést a nagyon boldog Herczig Norbert. „Nehéz szavakba önteni, hogy mit érzek. Nagyon sokat dolgoztunk ezért az újabb dobogóért, sokat is kellett rá várnunk. Örülök neki, hogy az a munka, amit elvégeztünk – nemcsak ebben az évben, hanem az eddigi ERC pályafutásunk során – az most beérett. Ez az eredmény azért is kiemelkedő, mert egy elképesztően erős mezőnyben értük el, és mértékadó versenyzőket tudtunk megelőzni.”

    Többek között Craig Breen, Andreas Mikkelsen és Nikolay Gryazin sem tudta megelőzni Herczig Norbertet és Ferencz Ramónt, és ezek a nevek jól mutatják, hogy bizony világbajnoki mezőnynek is bőven beillett volna az olaszországi verseny indulóinak listája. Ezekkel a nagyon erős versenytársakkal küzdött meg Norbi és Ramón, és már a kavlifikáción látszott, hogy kiemelkedő eredmény születhet a végén.

    „A verseny elejétől kezdve jó volt a tempónk. Éreztük, tudtuk, hogy a magyarországi teszt nagyon hasznos és sikeres volt. Kezdettől fogva megvolt az esély, hogy jó eredményt érjünk el. A verseny előtt ezt úgy fogalmaztam meg, hogy a legjobb ötbe vártuk magunkat. Az autó is végig tökéletes volt, nagyon apró változtatásokra volt csak szükség a beállításokban” – mondta Herczig Norbert.

    190 kilométernyi gyorsasági szakaszt jelöltek ki a szervezők a versenyre, de a sikerhez az is kellett, hogy ne csak a 13 gyorsaságin legyen hibátlan a koncentráció, hanem a több mint 500 kilométernyi összekötő szakaszon is komoly munkára volt szükség.

    „A kulcs az abroncsok menedzselése volt. A gyorsasági szakaszok között kellett megtartanunk a hőmérsékletet és a guminyomást. Olyanokra figyeltünk, hogy a két gyorsasági közötti etapon ne hűljenek ki az abroncsok, de a nyomás se csökkenjen le túlságosan, és persze több kerékcserét is beiktattunk. Volt olyan szakasz, ami nagyon igénybe vette a gumikat, itt előfordult, hogy az elején kockáztattunk egy alacsonyabb guminyomással mentünk az első pár kilométeren, de ezáltal a gyorsasági közepén, végén is maradt jó tapadásunk” – árulta el a kulisszatitkokat Norbi.

    Egy ERC futamot természetesen nem lehet hiba nélkül teljesíteni. Apróbb bakik előfordultak, egy-egy hosszabb féktáv, egy-két kevésbé jól sikerült kanyarfelírás az itinerben velejárója a ralinak. Ezen kívül két olyan momentum volt, amit Norbi említésre méltónak gondolt a verseny után.

    „Az első napon egy jobbos kanyarban az autó bal hátuljával megcsíptünk egy szalagkorlátot, de szerencsére egy apró fényezési sérülésen kívül más következménye nem volt. A másik kalandunk az utolsó szakaszon volt. A rajt után körülbelül másfél-két kilométerre volt az út mellette egy sekély kibetonozott vízelvezető. Erre rá lehetett menni az autóval, de a hegy oldalából elguruló kövek itt landoltak, és az egyik egy picit megütötte a felnit. Szerencsére ezt is kibírta a Fabia.”

    No igen, az a bizonyos utolsó gyorsasági. A harmadik helyen álló spanyol páros mögött 5.5 másodpercre faragta hátrányát a magyar duó a 12. szakasz végére. Aztán következett a közel 20 kilométeres zárószakasz, ahová előre kiszámított stratégiával érkezett a kilences rajtszámú Skoda Fabia Rally2 evo.

    ERC Róma
    fotó: SKODA Rally Team Hungaria

    „Az utolsó gyorsaságira maradt két nagyon jó állapotú használt gumink, ezeket vittük magunkkal és tettük fel előre, így ott jó tapadásunk volt. Persze emiatt jobban kellett figyelni az autó hátuljára, de jól megoldottuk” – foglalta össze Herczig Norbert.

    De még mennyire jól megoldották! Megnyerték a szakaszt, és olyan időt repesztettek, hogy szegény spanyol versenyző csak konstatálni tudta, hogy azon a versenyen, ahol egyébként pár másodpercnyi különbségért is vért kell izzadni, ott Norbi és Ramón 5.8-del volt gyorsabb náluk. Három tizedmásodperc lett a különbség, és az is beszédes, hogy a SKODA Rally Team Hungaria versenyzőit ezen a hétvégén csak az a két olasz duó tudta megelőzni, akik számtalanszor versenyeztek ezeken a gyorsaságikon, míg a mieink most voltak harmadszor ezen a futamon.

    „Újra azt láttuk, amit eddig is tudtunk, hogy az ERC mezőnye annyira erős, hogy nem férnek bele még a kisebb hibák sem. Néhány nem száz százalékos féktáv, vagy egy-két gyengébb kigyorsítás azonnal másodperceket jelent. Amikor egy húsz kilométeres gyorsaságin csak tizedek a különbségek, akkor már ezek sem férnek bele. Ha megnézzük például a húsz kilométer hosszú tízes gyorsaságit, ott csak 6.5 másodpercre voltunk az elsőtől, mégis tizedikek lettünk. Ennek ellenére nem éreztük a nyomást. Egyszer kétszer bevillant az érzés, hogy milyen jó lenne tartani az eredményt, de túllendültem rajta. Élveztük az autózást, próbáltuk megélni a pillanatot, és ez sikerült is. Főleg az utolsó gyorsaságin, ahol igazán nagy volt a tét, mégis elkezdtük élvezni, mentünk a saját tempónkban, és egy parádés szakaszgyőzelemmel megszereztük a harmadik helyet” – mondta Herczig Norbert.

    A végére már csak az ünneplés maradt, stílusosan egy olaszos tésztapartival zárta a hétvégét a csapat, a háttérben pedig ott volt a harmadik helyért kapott trófea.

    Csak megköszönni tudom mindenkinek. A csapat, a támogatók, a család, a szurkolók, mindannyian hittek bennünk, és mellettünk álltak a nehéz pillanatokban is. Most pedig együtt örültünk ennek az eredménynek, amiről szerencsére nagyon sokan tudják, hogy mennyit jelent. Kaptunk egy komoly lendületet, ezen az úton haladunk tovább, azt hiszem nem meglepetés, hogy legszívesebben már a hétvégén beállnánk a Barum Rally rajtjába” – zárta az értékelés Herczig Norbert.

    A következő versenyig még várni kell, a Barum Rallyt augusztus utolsó hétvégéjén rendezik. Oda már bajnoki ötödikként érkezik a SKODA Rally Team Hungaria párosa. Az olaszországi versenyen összesen 26 pontot gyűjtöttek, ezzel a bajnokság ötödik helyére léptek.

    A Rally di Roma Capitale végeredménye:

    1. Giandomenico Basso – Lorenzo Granai – Škoda Fabia Rally2 evo   1:54:06.6
    2. Andrea Crugnola – Pietro Elia Ometto – Hyundai i20 R5  +35.8
    3. Herczig Norbert – Ferencz Ramón – Škoda Fabia Rally2 evo +40.4
    4. Llarena Efrén – Sara Fernández – Škoda Fabia Rally2 evo +40.7
    5. Mikolaj Marczyk – Szymon Gospodarczyk – Škoda Fabia Rally2 evo +56.2
    6. Fabio Andolfi – Stefano Savoia – Škoda Fabia R5 +1:04.8

    A rali Európa bajnokság állása három verseny után:

    1. Alexey Lukyanuk –  Alexey Arnautov 67 pont
    2. Andreas Mikklesen – Ola Floene 66 pont
    3. Llarena Efrén – Sara Fernández 61 pont
    4. Mikolaj Marczyk – Szymon Gospodarczyk 60 pont
    5. Herczig Norbert – Ferencz Ramón 46 pont
    6. Craig Breen – Paul Nagle 43 pont

    ERC Herczig
    fotó: SKODA Rally Team Hungaria