Címke: EPSON

  • Szponzorokat veszített a Mercedes, a BOSE is köztük van

    Szponzorokat veszített a Mercedes, a BOSE is köztük van

    2022-ben két szponzortól is búcsút vett a Mercedes Forma-1-es csapata.

    A csillagosok téli időszaka nem telik nyugodtan, ugyanis a bajnoki hajrá mély sebet ütött rajtuk. Max Verstappen szerezte meg az egyéni bajnoki címet, viszont a versenyen történt döntések miatt az Ezüst Nyilak úgy érzik, Lewis Hamiltonnak kellett volna nyernie.

    Az óvási kísérletek elutasítás után a csapat a Fellebbviteli Bíróság elé akarta vinni az ügyet, ám az FIA Gála előtt visszaléptek. Ugyanakkor Lewis Hamilton és Toto Wolff nem jelent meg a díjátadón.

    A Szövetség új elnöke elmondta, nem hagyják annyiban a dolgot, ugyanis kötelező lett volna részt vennie a két említettnek az eseményen.

    Toto Wolff sem tudja maga mögött hagyni a történeteket. Michael Masivel nem akar beszélni, és az Abu Dhabi Nagydíjat Maradona kezes góljához hasonlította. A hétszeres világbajnok mindeközben továbbra is hallgat.

    Az új évben frissítette mindeközben a Mercedes a weblapját. Két korábbi partner viszont nem jelent meg a hivatalos oldalukon. A Decalspotters kihangsúlyozta, hogy az Ezüst Nyilaknál négy csoportba sorolhatóak be a támogatók. Névadó szponzor, kiemelt szponzor, a csapat partnere és a csapat beszállítója. Két beszállító viszont már nem szerepel a szponzorok között.

    Az amerikai BOSE cég már nem támogatja a német gárdát. 2015 óta a Mercedes oldalán szerepelnek, ám úgy tűnik, hogy a partnerkapcsolat idén véget ért. Az audioeszközökkel foglalkozó cég tavaly lett igazán felkapott az F1-es körökben, ugyanis Toto Wolff párszor már földhöz vágta az általuk biztosított fejhallgatót.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

    Ugyanakkor az EPSON sem szerepel azon a bizonyos listán. A japán gyártó biztosította a csapat számára a nyomtatókat és projektorokat, ám ettől az évtől már mástól kapja az eszközöket a Mercedes.

  • Gyúrjál te is Lewis Hamilton segítségével!

    Gyúrjál te is Lewis Hamilton segítségével!

    Itt a hétvége, tehát kiváló lehetőség arra, hogy megmozgassuk kicsit magunkat. Ebben lesz most nagy segítségünkre Lewis Hamilton, aki most röpke fél órára a házi trénerünkké alakul át, és semmi más dolgunk nincs, mint pontosan azt csinálni, amit ő is a videóban… és annyiszor.

    A kisfilmet az Epson UK készítette, akik szerint Hamilton közelebb áll egy géphez, mint egy emberhez, és legalább olyan megbízhatóan „működik”, mint az ő EcoTank printer rendszerük. Ellendrukkerek most igazán elemükben érezhetik magukat, és kereshetik azt a pontot, ahol vágás történt, mert ezt a teljesítményt mi is nehezen akarjuk elhinni, hogy láthatóan még csak meg sem izzad…

  • Legyen neked is saját Valtteri Bottasod!

    Legyen neked is saját Valtteri Bottasod!

    Azt már megszokhattuk a Mercedes nyomtatókat forgalmazó szponzorától, az EPSON-tól, hogy érdekes kampányokkal állnak elő. Volt, mikor Lewis Hamiltont nyakon öntötték festékkel, előálltak már kinyomtatható, összeragasztható F1-es Mercedes papírmakettel, most pedig Valtteri Bottast nyomtathatod ki!

    Az EPSON megszerkesztette a papír-Bottast és közzétette, hogy bárki letölthesse és kinyomtathassa otthon. Miután pedig összeállítjátok, lesz egy saját Bottasotok. 😀

    A kinyomtatni való fájl letöltéséért klikkelj ide!