Címke: Enzo Fittipaldi

  • David Schumacher is futamot nyert a hétvégén

    David Schumacher is futamot nyert a hétvégén

    David Schumacher, a US Racing versenyzője a pole-ból rajtolva megnyerte a Formula Regional European Championship második fordulójának első versenyét Vallelungában. Sikeresen állta Enzo Fittipaldi támadásait.

    Ralf Schumacher fia mögött így Emerson Fittipaldi unokája végzett, míg a dobogó harmadik fokára Marcos Siebert állhatott fel.

    Ebben a bajnokságban indul idén a tavaly Makaóban hatalmasat esett Sophia Flörsch is, aki az első futamot a 9. helyen zárta.

    A hétvége második versenye esős körülmények között zajlott, Fittipaldi ezúttal is második lett, ám ezúttal Frederik Vesti mögött.

    Flörsch a kiváló ötödik helyen zárt, míg Schumacher ezen a futamon csak a 7. lett.

    A hétvége harmadik futama ma délután négykor kezdődött volna, de esős idő, és nagyon vizes pálya fogadta a mezőnyt. Safety Car mögött kezdték meg a futamot, de azonnal meg is szakították azt piros zászlóval, és mindenki visszament a boxba. Mivel a körülmények nem javultak, végül le is fújták a futamot.

    A pontversenyt jelenleg Frederik Vesti vezeti, hat ponttal lemaradva Enzo Fittipaldi a második, tőle 39 ponttal elmaradva pedig David Schumacher a harmadik.

    A következő versenyhétvége a Hungaroringen lesz, július 6-7-én.

  • Teljes a Ferrari 2019-es junior csapata

    Teljes a Ferrari 2019-es junior csapata

    A Ferrari bemutatta azon fiatal versenyzőket, akik a Ferrari Driver Academy keretein belül támogatást nyertek tőlük 2019-ben. Ezen a média napon ott volt már az új csapatvezető, Mattia Binotto, a sportigazgató Laurent Mekies, valamint Marco Matassa, aki az Akadémia technikai részlegét vezeti.

    Mick Schumacher mellett a brit Callum Ilott, a francia Giuliano Alesi is képviselik majd a Scuderiát a Formula 2-ben, ők a Charouznál és a Tridentnél versenyeznek majd. Az új-zélandi Marcus Armstrong és az orosz Robert Shwartzman is a Premához kerül az új Formula 3 bajnokságba, amely átveszi a GP3 helyét.

    Enzo Fittipaldi is marad az akadémia tagja, és a regionális európai formula bajnokságon indul 2019-ben, szintén a Premával. Gianluca Petecof is velük indul, de a német és olasz Formula 4 bajnokságokban pallérozódik.

    Hosszú ideje alkalmazzák már Antonio Fuocot is, és egyelőre mentori szerepköre lesz 2019-ben, mert nem ismert a versenyprogramja még. Marokkóban ugyanakkor ott volt nem is annyira rég, az újoncok Formula E tesztjén.

  • Enzo Fittipaldi bajnoki címet szerzett!

    Enzo Fittipaldi bajnoki címet szerzett!

    A Ferrari junior versenyzője, Enzo Fittipaldi kemény küzdelemben megszerezte a 2018-as olasz Formula 4 bajnoki címét, a szezonzárón, Mugelloban.

    Ezzel együtt az elmúlt öt évben négyszer Prema versenyző nyerte a bajnoki címet, közülük pedig hárman a Ferrari Driver Academy tagjai voltak. Az egyik ilyen Lance Stroll volt.

    Az utolsó előtti versenyen ráadásul úgy nyert Fittipaldi Leonardo Lorandi előtt, hogy gyakorlatilag célfotó döntött: 0,028 másodperccel ért be előbb a célba, mit vetélytársa. A legutolsó versenynek így Fittipaldi úgy vágott neki, hogy már csak két pont hátránya volt a bajnokságban.

    Az utolsó versenyen a kétszeres F1-es bajnok Emerson Fittipaldi unokája, a Formula V8 3.5 bajnok Pietro Fittipaldi testvére, a pole-ból indult, míg az ellenfél Lorandi csak az ötödik sorból rajtolhatott.
    Mivel esett az eső, a futam a safety car mögött indult, bár hamar elengedték versenyezni a mezőnyt.
    Többször is megszakították a versenyt, végül idő előtt véget is vetettek a versenynek, a győztes pedig Fittipaldi lett, míg Lorandi az ötödik helyen ért célba.

    Ezzel Enzo Fittipaldi megszerezte a 2018-as olasz F4 bajnoki címét.

  • Sebastian Montoya csatlakozik a Ferrari versenyzői akadémiájához!

    Sebastian Montoya csatlakozik a Ferrari versenyzői akadémiájához!

    Juan Pablo egykoron jeleskedett a Forma-1-ben, most egy újabb generáció próbálkozhat, hiszen fia Sebastian Montoya csatlakozik a Ferrari Driver Academy-hez. Idén már az olasz márka programját erősíti a 12 éves srác, aki első teljes gokartos szezonján volt túl tavaly Európában. Az ifjabb Montoya idén az OKJ kategóriában indul az európai kart bajnokságban, ami a Tony Kart program része, és itt 11 versenyző indul majd.

    A Tony Kart kapcsolata a Ferrari versenyzői akadémiájával kifejezetten gyümölcsöző lehet a kis Montoya számára, hiszen versenyzői trénert is kap, illetve segítik a munkáját olyan pályán kívüli tevékenységben is, mint például a diétázás, vagy a médiás feladatok.

    Ezzel a szerződéssel Sebastian gyakorlatilag csatlakozik a Sauberes Charles Leclerc, Giuliano Alesi, Antonio Fuoco és Enzo Fittipaldi mellé a Ferrari 2018-as utánpótlás válogatottjába.