2023 végén került a mozikba az Enzo Ferrari életének legturbulensebb időszakát bemutató film, a Ferrari. A történet által bemutatott egyetlen még ma is élő személy, a legendás csapatalapító fia saját emlékei alapján mondja el, hogyan színezte ki a valóságot a rendező, Michael Mann.
A film névadó főszereplője az Adam Driver által megformált, akkor 59 éves Enzo Ferrari, a történetbe pedig 1957-ben csöppenünk bele, ahol megismerhetjük feleségét és eltitkolt családját is, valamint a spanyol autóversenyzőt, Alfonso de Portagót, a csapat legújabb reménységét.
Miért pont 1957-ben játszódik a film? – szól az első kérdés Piero Ferrarihoz, aki apja titkos kapcsolatának gyermeke, ma a Ferrari alelnöke, jelenleg 78, a megfilmesített évben pedig 12 éves.
„Sok minden történt 1957-ben. Mindenki emlékszik arra az évre, hiszen akkor rendezték meg utoljára a Mille Migliát, ami óriási tragédiával végződött. De Portago és a navigátora, valamint kilenc néző meghalt. Súlyos tragédia volt a sport számára. És közben ugyanabban az évben derült ki, hogy apámnak van egy másik családja is. Az egyik Laurával és a közös gyerekükkel, Dinóval, aki a megelőző évben halt meg, a másik pedig én voltam és az anyám, Lina.”
F1-en innen, Le Mans-on túl: mit tud a Ferrari-film, amit a többi nem?
A film elején De Portago először az utcán szólítja meg a jelzőlámpánál álló Enzo Ferrarit, majd a modenai tesztpályára is utána megy, hogy felajánlja neki szolgálatait. A valóságban is így játszódott le, hogy a spanyol a legjobb pillanatban, Eugenio Castellotti 1957-es halálakor, a soron következő Mille Miglia előtt jelent meg az elnök életében?
„Nem úgy történt, mint a filmben, hiszen valójában már az előző évben találkoztak, és De Portago már akkor elkezdett dolgozni a Ferrarinak. Különleges karakter volt, spanyol nemesi családból érkezett, nagyon-nagyon szabadelvű életet élt, és csakis szenvedélyből versenyzett. Emlékszem, apám nagyon aggódott, mivel 1956-ban Cortinában rendezték a téli olimpiát, De Portago pedig tagja volt a spanyol bobcsapatnak. Apám azt mondogatta, hogy ha ott megsérül, többé nem versenyezhet nálunk.”
A filmben a Giuseppe Festinese által alakított fiatal Piero Ferrari folyamatosan nyaggatja apját azzal, hogy szerezzen egy aláírást új kedvenc versenyzőjétől, De Portagótól. A valóságban is így történt?
„Nem, ez a film alkotói szabadságának szüleménye. Abban az időben az emberek még nem gyűjtöttek autogramot. Én legalábbis biztosan nem, de ha jól emlékszem, a barátaim sem. Az elgondolás jó, mert már akkor is mindenki odafigyelt a versenyzőkre és rajongott értük, de az aláíráskérés akkoriban még nem létezett.”
Enzo Ferrarit olyasvalakinek tünteti fel a film, mint aki bármit képes feláldozni a győzelemért. Tényleg ilyen volt?
„Nem, nem ilyen volt. Persze mindig a győzelem volt számára a cél, bármilyen kihívást is tűzött ki maga elé. De nem akart bármi áron nyerni, különösen nem a versenyzőinek élete árán. Egy-egy szörnyű baleset után, mint amilyen a Mille Miglia, majd később Lorenzo Bandini halála volt, amikor hazajött, azt mondta, »elég volt, nem folytathatjuk így tovább.« Aztán hétfőn bement a gyárba, a mérnökökre és a szerelőkre pillantott, és feltette a kérdést: »Mihez kezdjünk most? Tovább kell lépnünk, gondoskodva arról, hogy ilyen balesetek többé ne történjenek.« Ebből merített erőt a folytatásra.”
Igaz, hogy Enzo Ferrari csak nagyon kevés alkalmazottjában bízott, ahogy azt a film is bemutatja?
„Igen, ez igaz. Voltak, akikben megbízott, de azt mondta, hogy a bizalmat nem lehet részletekben adni: vagy bízunk valakiben, vagy nem. Nem fogalmaznék úgy, hogy kételyei voltak bizonyos személyekkel kapcsolatban, mindenesetre akadtak, akiket az egyes részlegek vezetőinek felügyeletére bízott.”
