Címke: energiacsökkentés

  • Fontos változásokat eszközölnek a London E-Prix-re

    Fontos változásokat eszközölnek a London E-Prix-re

    A vonalvezetés módosítása mellett egy stratégiai különbség is lesz a tavalyi és az idei London E-Prix között.

    Tavaly nagyon kritizálták a beltéri-kültéri pálya egyik részét, ezen változtattak első körben. Az épület mögötti két visszafordító sok baleset helyszíne volt, többen is felemelték a hangjukat, hogy változtatást szeretnének.

    A két 180 fokos kanyar helyett most két sikánná szelídült a szakasz, ami nagyobb tempót enged meg a pilótáknak. Így viszont kisebb a féktáv – és a visszanyert energia –, de nem kell olyan kis sebességről újra kigyorsítani.

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by ABB Formula E (@fiaformulae)

    A stratégia szempontjából azonban kétrétegű a módosítás. Tavaly a felhasználható energia előzetesen megállapított mennyiségét, az 52 kWh-át csökkentették 48-ra, most az új vonalvezetésre reagálva pedig még két egységet csippentettek le ebből.

    2021-ben a pilóták szerint így is padlógázzal mehettek, és nem volt szükség taktikázásra. Ennek tulajdonítják azt is, hogy sokan merészebbek voltak, és ezért volt sok ütközés a pályán.

    Persze, ez még nem a végleges értéket jelenti, innen az FIA még később is változtathat majd, ahogy ez már történt több ízben.

    Vandoorne a jelenlegi listavezető tavaly egy győzelmet bukott el azzal, hogy beleütköztek hátulról, és végül csak 17 ponttal végzett a későbbi bajnok de Vries mögött.

    „Nagyon sokan mentek a többieknek, és sok törmelék volt a pályán tavaly Londonban. Remélem, ezzel a változtatással kevesebb ilyen lesz, de nem tudom, hogy ez változtat-e a stratégián.” – nyilatkozta a belga versenyző a The Race-nek.

    „Remélem, nagyobb kihívás lesz, mert London tavaly a könnyebben megoldható helyszínek közé tartozott, mondjuk így. Még az FIA-n múlik, hogy javasolnak-e újabb csökkentést. Tavaly is így tettek, de még egy lépést meg kell tenniük.” – vélte Vandoorne.

  • A Formula E-ben jövőre már nem lesznek spórolás nélküli versenyek

    A Formula E-ben jövőre már nem lesznek spórolás nélküli versenyek

    Számos változás fog érvénybe lépni az ABB Formula E hatodik szezonjától kezdődően.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség mérlegelte a lehetséges változtatásokat a párizsi találkozójukon és végül úgy döntöttek, hogy véget vetnek a spórolás nélküli versenyeknek. A full gázos versenyeket azzal szeretnék megakadályozni, hogy megváltoztatják az egész pályás sárga zászlós és a biztonsági autós szabályokat.

    Amint érvénybe lép valamelyik, a versenyidő annak érdekében fog majd megállni, hogy a versenyzők a tényleges versenytávot (45 perc + 1 kör) teljesítsék. Emellett a versenyzők se a teljes pályás sárga zászló, sem pedig a biztonsági autós fázis alatt nem aktiválhatják az Attack Mode-ot.

    A változtatás legfőbb lényege, hogy minden egyes perc után, amit a versenyzők a sárga zászlós fázis alatt töltenek el, minden versenyzőtől levonnak 1kWh-át az összesen elérhető energiából.

    Az idei szezonban számos ePrix-t láthattunk, ahol a versenyzők szabadon nyomhatták a gázt a verseny végéig, tehát nem kellett spórolniuk a verseny végéig. Ezek a versenyek viszont teljes mértékben ellent mondanak az első négy szezon versenyeinek, ahol a versenyzőknek igen is spórolniuk kellett az energiával, ha célba szerettek volna érni.

    Egy másik fontos változás lesz majd a hatodik szezontól, hogy az Attack Mode használatakor az elektromos széria versenyzői 225 kilowatt helyett 235 kilowattot használhatnak majd.

    Az FIA azt is leszögezte, hogy a nyolcadik szezonig biztosan a második generációs autókat fogják alkalmazni. Az évek során tehát az autó ugyan nem fog megváltozni, de az autók akkumulátora és formája évről évre fejlettebb lesz majd.