Címke: Endurance

  • Egy világbajnok figyelmeztet: lassúsággal lehet Le Mans-t nyerni, bajnokságot nem

    Egy világbajnok figyelmeztet: lassúsággal lehet Le Mans-t nyerni, bajnokságot nem

    Mike Conway, a Toyota világbajnoka úgy véli, a jövőre bevezetett BoP rendszer miatt egyesek a Le Mans-ra készülnek majd, ami nem fair a bajnoki esélyesekkel szemben.

    A Hypercar kategóriába 2023-ban rengeteg gyártó érkezik: a jelenlegi Toyota és Peugeot mellé a Ferrari, a Porsche és a Cadillac autóit lehet várni, továbbá lehet, hogy a Glickenhaus, az Isotta Fraschini, illetve a Vanwall szolgálhat még extra indulókkal.

    Így nézhet ki az első mezőny az új Hypercar gyártókkal

    Az LMH (teljesen saját) illetve az LMDh (közös hibrid rendszeres) autók közötti különbséget egy kiegyenlítő rendszer (BoP) hivatott majd csökkenteni.

    Conway szerint sokan kijátsszák majd a rendszert, és visszafogják majd magukat, hogy Le Mans előtt ne kapjanak nehezítést.

    „Nehéz lesz tudni [hogyan alakul a 2023-as szezon]. Az első verseny után valószínűleg okosabbak leszünk, nagyobbak lesznek a különbségek, de utána remélhetőleg kiegyenlítődik majd, ahogy megy előre a szezon.” fejtette ki a véleményét a brit.

    „De bárki is lesz erős az elején, a BoP utána kicsit meghatározza majd a dolgokat. Nehéz lesz. Hét forduló lesz, ami még így sem egy hosszú bajnokság, de mindig jól kell szerepelned [a bajnoki címhez].”

    Kiemelte az egy extra verseny Le Mans előtt pont elég arra, hogyha valaki altat a francia versenyig, akkor a szezon nagyobb részét fel kell áldoznia.

    Az F1 kavarása ellenére több futammal készül Le Mans-ra a WEC

    „Sor kerülhet ilyesmire, de a bajnokság felét fel kell áldozni hozzá, így igen nagy áldozat. Nem lehet megcsinálni, hogy Le Mans-ra teszel fel mindent, ha meg akarod nyerni a bajnokságot, legalábbis. De ott adják a legtöbb pontot, így biztos vagyok benne, trükközni fognak ezzel.”

    Conway kiemelte, hiába az utóbbi évek Toyota-dominanciája, igazán most dől el, mennyire jók a többiekhez képest.

    „Nagyon jó lenne úgy bajnokságot nyerni, hogy a többiek is itt vannak [a legnagyobb kategóriában]. Ez az igazi célunk, és szeretném ezt kipipálni, már alig várom.”

  • Újabb korábbi F1-es sztár került be a Porsche kalapjába

    Újabb korábbi F1-es sztár került be a Porsche kalapjába

    A Porsche legújabb, sebringi tesztjén egy új név került fel a Hypercart tesztelők listájára. Mivel a sportautó programok csak az első évükben járnak majd 2023-ben, eddig inkább a tesztelésen volt a hangsúly, mintsem a végleges felálláson.

    A Peugeot és a Cadillac már bejelentette felállását, valamint a Toyotáról is sejteni lehet, nem változtat majd sokat az idei legénységhez képest.

    Világbajnokkal érkezik Európába a Cadillac

    A franciáknál Paul di Resta és Jean-Éric Vergne indulhat majd a korábbi F1-es pilóták közül, míg a japánok felállásában Sébastien Buemi, Kamui Kobayashi és Brendon Hartley neve lehet ismerős.

    A címvédő Toyota mellett az Alpine régi LMP1-es autója teljesített még teljes szezont, jövőre ők is visszatérnek.

    A Toyota és az Alpine pontegyenlőséggel fordul az utolsó futamra

    Rajtuk kívül pedig a Ferrari és a Porsche érkezik majd a mezőnybe. Előbbi eddig úgy tűnik, GT pilótáival számol majd, míg a németek elég sok versenyzőt ültettek be eddig az autóba. Azt azonban nem tudni, hogy a tengerentúli IMSA-ra és az Endurance Világbajnokságra (WEC) elosztva mi is lesz a pontos felállás.

    Mellettük a Vanwall, a Glickenhaus és az Isotta Fraschini rendelkezik még – egyelőre kérdőjeles – projekttel.

    Sebringben elvileg nyolcan is részt vettek a Porsche sikeres 36 órás maratoni tesztjén. Az Autosport szerint köztük volt Pascal Wehrlein is, a stuttgartiak Formula E pilótája.

    Ha minden igaz, André Lotterer a WEC-ben, Felipe Nasr pedig Amerikában vezeti majd a projektet, hozzájuk csatlakozhat szintén F1-es tapasztalattal a korábbi DTM bajnok.

    Az endurance szezon januárban, Daytonában kezdődik majd, ott mutatkoznak be először az LMDh autók. Ott a már említett Porsche és Cadillac mellett a Le Mans-ba 2024-be érkező BMW, illetve az Acura áll majd rajthoz.

    Így nézhet ki az első mezőny az új Hypercar gyártókkal

  • Hypercar bemutatót tartott egy „kihalt” luxusmárka

    Hypercar bemutatót tartott egy „kihalt” luxusmárka

    Valósággal újra kellett éleszteni az Isotta Fraschini autómárkát, viszont most úgy tűnik, a Hypercar kategóriában kell velük számolni a jubileumi Le Mans-i 24 óráson.

    A milánói cég az 1900-as évek elején gyártott luxus- és versenyautókat, azóta azonban – sportszempontból mindenképpen – eltűntek a történelem süllyesztőjében. Az 1907-es Coppa Florio megnyerése után tengeri és ipari motorok és generátorok gyártásával foglalkoztak.

    Májusban jelent meg egy kósza hír, hogy az ősrégi olasz márka bejelentkezett egy Hypercar készítésére. Azóta sem lehetett hallani semmit a programról, így a jövő évi listánkon csak megemlítettük.

    Most azonban ismét életjelet adtak magukról, egy grafikával.

    Az Isotta Fraschini szerint a Hypercar 520 kW-os teljesítményre lesz képes, négykerék-meghajtással rendelkezik, valamint egy 3 literes, V6-os turbómotor és egy 900 voltos lítiumelem hajtja majd. Hétsebességes keresztirányú szekvenciális váltó, karbonszálas karosszéria és a korábban DTM-ből is ismert brake-by-wire fékrendszer képezi majd az autó felszereltségét.

    A kis olasz cég nem egymaga szánta el magát a Hypercar-kalandra, a Williams Advanced Engineering létesítményeiben fejlesztették ki az aero csomagot, az autót magát pedig – a LMDh karosszériagyártó – ORECA egyik partnerénél, a Michelottónál szerelik majd össze.

    A terv szerint a 2023-es szezon harmadik versenyén, Spában indulnának először, mintegy főpróbaként a Le Mans-i 24 órásra. Amennyiben a szervezők biztosítják számukra az indulást…

    Így nézhet ki az első mezőny az új Hypercar gyártókkal

    További gyártók, akik válaszra várnak

    A Glickenhaus projektje alól egyszerűen kifogyott a pénz, ezért nem is tudták befejezni már az idei szezont sem. Azóta is kétséges az indulásuk. A 24 órás verseny Hypercarokat felvonultató poszterén azonban szerepeltek.

    Nem úgy, mint a ByKolles által fejlesztett Vanwall, akiket mintha szándékosan hagynának figyelmen kívül az FIA-nál. Maga az autó készen áll, már 2021-ra tervezték az indulást, azonban jogi vitákba bonyolódtak a brit márka eredeti képviselőivel.

  • Az Alpine máris leleplezhette a Hypercar-ját – GALÉRIA

    Az Alpine máris leleplezhette a Hypercar-ját – GALÉRIA

    Csak két év múlva indul versenybe az Alpine által fejlesztett Hypercar, a franciák mégis közzétettek egy sejtelmes grafikát, ami már nagyban hasonlíthat a végleges autóra.

    Az Alpenglow (tehát „alpesi izzás”) névre hallgató projekt elég látványosra sikeredett. A márka közleménye szerint „az utca és a versenypálya figyelembevételével tervezték” az új autót.

    „A prototípus magán viseli a márka jövőbeli utcai és versenyautóinak jegyeit is. Valamit jelzi az elköteleződésünket a fenntarthatóság iránt.”utalnak itt az LMDh autók hibrid hajtásláncára.

    Továbbá erősíti meg a feltételezést, hogy a Le Mans-ban induló Hypercar is hasonló lesz majd, hogy a jelenleg bemutatott koncepció az Alpine Endurance Team közösségi médiás oldalain jelent meg. Ráadásul #LEMANS felirattal.

    A franciák 2024-es programját a Signatech csapat fogja üzemeltetni, akik jelenleg holtversenyben vezetik a WEC-tabellát visszafojtott LMP1-es autójukkal.

  • Már nem kell sokat aludni az új Ferrari érkezéséig

    Már nem kell sokat aludni az új Ferrari érkezéséig

    Két hét múlva Imolában mutatják majd be a Ferrari Le Mans-i gépét, ami a jövő évi Endurance Világbajnokságon (WEC) indul majd.

    Az eddig csak rejtőszínekben pompázó hibrid autót a Ferrari Challenge lezárásakor, a Finali Mondialin láthatja majd a nagyközönség. Különböző riportok szerint már 10 ezer kilométert teljesített az új autó. Jövő márciusig azonban még többet fognak tesztelni Sebringi 100 mérföldes verseny előtt.

    „Nemsokára véget ér a várakozás. Az LMH autó első hivatalos jelenése október 30-án, délután lesz, amikor az imolai boxutcában – remélhetőleg minden jelen lévőt – a jövőbe repítünk. A Ferrari Show keretein belül teljesen leleplezzük a prototípust, amivel jövőre indulni fogunk a WEC-ben.

    Közel fél évszázad után térünk vissza a sportautózás csúcsára. Akkor még a 312 PB rótta a köröket a leghíresebb versenyeken, köztük a Le Mans-i 24 óráson.”olvasható a Ferrari közleményében.

    Ferrari LMH, Hypercar, WEC
    Fotó: Ferrari Press Office

    Az eseményen pályára gurul majd az olasz márka új GT3-as autója is. A 296 GT3-at az idei Spái 24 órás versenyen mutattak be.

  • Világbajnokkal érkezik Európába a Cadillac

    Világbajnokkal érkezik Európába a Cadillac

    Két márka érkezik egyszerre az Endurance Világbajnokság (WEC) és az észak-amerikai IMSA mezőnyébe. A Porschén kívül a Cadillac lesz régi-új résztvevő.

    Bár előbbiek teszteltek a legtöbbet, amerikai vetélytársaik most egy bizonyos szempontból eggyel előttük járnak, ugyanis bejelentették pilótáikat.

    A Cadillac 2002 után szerepel majd ismét Le Mans-ban, autóikat pedig nem akármilyen felállás vezeti majd.

    Az idén Glickenhaus csapatot erősítő Richard Westbrook szolgálatait szerezték meg, akinek tehát nem idegen a Hypercar kategória.

    Még tapasztaltabb azonban Earl Bamber, aki anno Hülkenberggel együtt Le Mans-t, majd később világbajnok is lett.

    A harmadik sofőr pedig Alex Lynn, aki – miután a futamgyőzelem ellenére nem kapott ülést a Formula E-ben – az IMSA legfelső kategóriájában próbáltatta meg magát

    „Izgatott vagyok amiatt, hogy a Cadillac V-LDMh-val versenyezhetek majd. Szerintem fantasztikusan néz ki, és még jobb a hangja!” emelte ki Lynn az autó „igazi” előnyeit.

    „Igazi közönségkedvenc autó lesz, főleg, amikor Le Mans-ba érünk. Tudom, hogy az ottani közeg szereti az amerikai V8-asokat, és ez pedig nem lesz más. Ráadásul az összetett győzelemért fogunk küzdeni, szerintem egy nagyon jó autóval.

    Nagyszerű élményekért utazunk majd oda, meg az egyetlen trófeáért kívül, amit igazán meg akarunk szerezni.”

    Kis felkészülésként a trió részt vesz majd – a Cadillac programjának kiegészítő embereiként a januári Daytonai 24 óráson is. A projekt amerikai részéről és az LMDh autó tesztjeiről a 500miles.hu-n írtunk többet.

    Richard Westbrook, Alex Lynn, Earl Bamber, Cadillac LMDh, WEC Hypercar
    Richard Westbrook, Alex Lynn és Earl Bamber – Fotó: Cadillac
  • Az F1 kavarása ellenére több futammal készül Le Mans-ra a WEC

    Az F1 kavarása ellenére több futammal készül Le Mans-ra a WEC

    Az újonnan érkező LMDh gyártóknak még egy endurance versenyük lesz a Le Mans-i 24 órás előtt a felkészülésre a WEC naptárában.

    Sok teszt házigazdája, Portimao lett az új helyszín, így a portugálok nyitják majd az európai szezont.

    „A hétfordulós naptár természetes továbbfejlődése az eddigi menetrendnek. Ezzel a gyártók is jobban meg tudják majd mutatni, mire képesek az autóik világhírű pályákon, a globális piac szeme láttára.” emelte ki Richard Mille, az FIA Endurance Bizottságának elnöke.

    Bár a koronavírus miatt visszaszorult a korábbi szám, a WEC nemcsak jövőre, hanem 2024-ben is egy futamos bővülést tervez majd.

    A Le Mans-i 24 órás 100. évfordulója szerencsére nem ütközik majd F1-es hétvégével, előtte egy héttel lesz majd a szokásos tesztnap.

    Ugyanígy lesz egy teszt a szezonnyitó – a IMSA-val közös – sebringi hétvége előtt is.

    A WEC 2023-as versenynaptára:
    # Dátum Táv Helyszín
    1. 03.17. 1000 mérföld 🇺🇸 Sebring
    2. 04.16. 6 óra 🇵🇹 Portimão
    3. 04.29. 6 óra 🇧🇪 Spa
    4. 06.10. 24 óra 🇫🇷 Le Mans
    5. 07.09. 6 óra 🇮🇹 Monza
    6. 09.10. 6 óra 🇯🇵 Fuji
    7. 11.04. 8 óra 🇧🇭 Szahír
  • Sims ráunt a Formula E-re, azért felhagy az ott versenyzéssel

    Sims ráunt a Formula E-re, azért felhagy az ott versenyzéssel

    Miután négy évig versenyzett a tisztán elektromos hajtású bajnokságban, Sims kifejtette, hogy a Formula E formátuma „már nem igazán” jön be neki. Azt mondja, hogy „magabiztosabb” lenne, ha visszatérhetne az endurance kategóriában való versenyzéshez.

    Sims 2012-ben a Status Grand Prix LMP2-es csapatával kezdett el hosszútávú kategóriákban versenyezni az Európai Le Mans sorozatban, amit együléses versenyzéssel egészített ki. Azóta leginkább a GT-versenyzésre specializálódott.

    2014-ben átkerült a brit GT-be, ahol az Ecurie Ecosse BMW Z4 GT3-as autójával versenyzett, majd 2016-ban egy szezont teljesített a Rowe Racinggel a Blancpain GT Series Sprint Cupban a csapat BMW M6-osával.

    A brit a Rahal Letterman Lanigan BMW csapatnál is versenyzett az IMSA-ban, mielőtt 2018-ban a BMW Andretti csapatával a Formula E-be került volna – amellyel megnyerte a 2019-es második Diriyah E-Prix-et.

    Az idei Le Mans-i 24 órás versenyen is versenyben volt a GTE Pro győzelemért a Corvette-tel, mielőtt az LMP2-es pilótával, Francois Perrodóval történt baleset következtében kiesett.

    „Egyszerűen sosem éreztem magam 100%-ig komfortosan a [Formula E] autóval” – mondta Sims a Motorsport.com-nak.

    „Egyszerűen egy kicsit elveszettnek éreztem magam az összes versenynapon. Ami, hogy őszinte legyek, szerintem valószínűleg sokakkal így van.”

    „De visszatérek az endurance versenyzéshez, és ez olyan, mintha egy ismert dolog lenne; sokkal kényelmesebben érzem magam, sokkal magabiztosabb vagyok ott.”

    „És általában úgy tűnik, hogy a teljesítményszintem ebben magasabb másokhoz képest, annál amit itt, az egész szezonban el tudok érni.”

    „Nem fogok éveken át versenyezni, ez nem olyan, mintha a húszas éveim elején lennék vagy ilyesmi. Egyszerűen úgy döntöttem, hogy arra koncentrálok, amit tisztán vezetési és sportszakmai szempontból élvezek” – mondta a 34 éves versenyző.

    „Kár, mert nyilvánvalóan szeretem, amit a Formula E képvisel; nagyon lelkesedem az elektromos autókért és általában a fenntarthatóságért.”

    „Szóval szép lett volna, ha sport szempontból is jobban illik hozzám a dolog, de szembenéztem a valósággal, és most itt az ideje, hogy én magam is változtassak.”

    Nem dőlt még el, hol folytatja

    Sims hozzátette, hogy egyelőre nem dőlt el semmi a hosszú távú versenyzéssel kapcsolatban, de elmondta, hogy a saját feltételei szerint döntött úgy, hogy elhagyja a Formula E-t.

    „Még nincs semmi elrendezve a jövő évre; nem arról van szó, hogy sikerült valamit bebiztosítanom, és ez döntött volna; tisztán személyes szempontból hoztam meg a döntést [hogy távozik a Formula E-ből]. Majd meglátjuk, mi történik.”

    „Krábban az IMSA-ban is vezettem, és nagyon élveztem a versenyzést. Teljesen nyitott vagyok mindenféle dologra.”

    „Élvezem a BMW-vel végzett munkámat, amelyet az elmúlt néhány évben elsősorban a Nordschleife környékén végeztem.”

    „Rengeteg verseny van a környéken. Nem feltételezem, hogy bárki listájának élén leszek bármelyikben is, de remélhetőleg még mindig van bennem megfelelő teljesítmény.”

  • Aktív versenyzőként csapatfőnök is lesz Kamui Kobayashi

    Aktív versenyzőként csapatfőnök is lesz Kamui Kobayashi

    Úgy lesz a Toyota WEC-csapatának főnöke Kamui Kobayashi, hogy egyébként bőven lesznek még teendői aktív versenyzőként is.

    A győztes teljesítmény állandó, a személyi összetételt illetően viszont épp átalakulóban van a Toyota WEC-csapata. Ennek az átalakulásnak a(z egyik) főszereplője a bajnok autó egyik tagja, Kamui Kobayashi is, aki úgy lesz csapatfőnök, hogy közben nagyon is folytatja a versenyzést. Kobayashi jövőre ráadásul a WEC-en kívül a Super Formulában is indul.

    A technikai igazgató Pascal Vasselon így tehát a versenykezelésért felelős Rob Leupenhez hasonlóan Kobayashi felé tartozik majd beszámolókkal. A Toyota közleménye szerint szeretné kihasználni a struktúra átalakításával Kobayashi „versenyző-központú szemléletét a csapatvezetésben”.

    Maga Kobayashi „óriási megtiszteltetés”-ként tekint új szerepkörére. „Nagyon várom már, hogy versenyzőként és csapatfőnökként segítsem a Toyotát a további sikerekhez. Minden versenyzőként szerzett tapasztalatomat segítségül fogom hívni ebben a munkában. Tudom azt is, hogy mindenki segíteni fog nekem ebben a küldetésben. Közeledik a teljes gőzzel futó Hypercar-korszak rengeteg új gyártóval. A TGR szeretne a lehető legjobban felkészülni erre a kihívásra. Ezzel az új csapatstruktúrával élesek tudunk maradni a jövőben is.”

    Kobayashin kívül a szintén visszavonuló honfitárs Kazuki Nakajima is vezetői szerepkörben folytatja a sisak szögre akasztása után. Nakajima a Toyota Gazoo Racing Europe elnökhelyettese lesz innentől. A kölni központú TGRE felel az istálló autóinak gyártásáért és felkészítéséért. Míg Nakajima számára a WEC mellett ott lesz még több más projekt is, így például a rali-világbajnoki szereplés, addig Kobayashi kizárólag a WEC-re kell, hogy koncentráljon.

    A korábbi F1-es versenyző a 2021-es szezonban a bajnok autót vezethette Mike Conway és José María López társaságában. Nakajima a másik Toyotában másodikként zárta a szezont Sébastien Buemi és Brendon Hartley váltótársaként. Nakajimának egyébként már a helyettese is megvan: 2022-ben a helyére Ryo Hirakawa személyében egy másik japán ül. Hirakawa 2017-ben Super GT-bajnoki címet ünnepelhetett, 2020-ban pedig másodikként végzett a Super Formula azévi szezonjában.

  • Egy fix autóval vág neki a Glickenhaus a 2022-es WEC-szezonnak

    Egy fix autóval vág neki a Glickenhaus a 2022-es WEC-szezonnak

    Aztán persze majd kialakul az esetleges további autó(k) szerepeltetése. Le Mans-ban biztos lesz még egy Glickenhaus a pályán.

    A Hypercar-korszak kezdetének számító 2021-es szezonban a Glickenhaus volt a legfelső kategória egyik istállója a Toyota és az Alpine mellett. Az amerikaiaknak voltak is biztató eredményeik, hiszen például a Le Mans-i első tesztnapot az élen zárták. A Glickenhaus végül jövőre is itt lesz, méghozzá egy teljes szezonos autóval, tekintve hogy ez konkrétan a minimum kötelező szereplés a WEC állásfoglalása szerint.

    Az alapító Jim Glickenhaus egy autóval tervez majd a szezon első versenyein és kettővel Le Mans-ban. A többit még ő sem tudja. „Sebringben és Spában egy autóval leszünk ott, Le Mans-ban kettővel. Aztán meglátjuk, mennyi autót tudunk indítani az azt követő versenyeken” – fogalmaz Glickenhaus a Motorsport.com kérdésére. „Tervben van a szezon hátralévő része is, az egyetlen kérdés, mit fogunk csinálni a rengeteg BoP-pluszsúllyal, amit valószínűleg úgyis kapni fogunk. Ha megkérdezik tőlem: Jim, mik a szándékaid? Én azt mondom hogy még minimum öt évig versenyezni akarok a WEC-ben.”

    Glickenhaus korábban úgy fogalmazott, a fuji és a bahreini hétvégék annyira nem mozgatják meg. A WEC illetékesei végül kötelezték, hogy ha nevezni akar 2022-re, akkor minimum egy autóval mindenhol ott kell lennie. Az alapító elmondása szerint rengeteg versenyző érdeklődött nála ülés felől. Bár a 2022-es felállás még nincs véglegesítve, szerinte az idén versenyzők többsége (Olivier Pla már biztosan) visszatér majd a csapathoz.

    A Glickenhaus legjobb eredménye a monzai harmadik hely volt a Westbrook-Dumas-Mailleux trió jóvoltából.